Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-10 / 33. szám

® Szabad ÚJSÁG Csillaghullás női műlesiklásban Osztrák lányok a dobogón Moriokában végre kiengesztelődtek a megsértett Istenek, kedvezőbbre fordult az időjárás, és így újabb számban avathattak világbajnokot. A női mfilesiklás csillaghullással kezdődött, az esőzések miatt tönkrement pályával sokan nem tudtak megbirkózni. Az esélyesek közt emlegetett osztrák Wächter, a svájci Schneider és az olasz Compagnoni már az 1. futamban kiesett Ebből okulva a többiek biztonságos leereszkedésre törekedtek. A verseny abszolút osztrák sikerrel végződött Karin Buder és Elfi Ekler jóvoltából, akik az 1., illetve a 3. helyen végeztek. A férfiaknál lebonyolították az óriás-mülesiklás első futamát melyben nem állt rajthoz a még mindig gyengélkedő Alberto Tómba. A női műlesik­lás__legnagyobb vesztese Wächter és Schneider mel­­lett (szinte ugyan­­azon a helyen csúsztak ki) Co- MOMosA-SMrtuiUsH berger volt, aki az első futamban a legjobb időt érte el. A 2.-ban is magabiz­tosan, aranyérmes idővel kerülgette a kapukat, de a cél előtt néhány méterrel mégis kihagyta az utolsók egyikét. Ezzel váratlanul Buder került az élre, aki az első futam után csak a 7. állt. Az ezüst­érmet az amerikai Julia Párisién szerez­te meg, aki mindkét futamban kiegyen­súlyozottan szerepelt, a 2., ill. 3. legjobb időt érte el. A női műlesiklás végeredménye: 1. Bu­der 1:27,66,2 Párisién + 0,21,3. Eder 0,99, 4. Andersson (svéd) 1,03,5. Gaüzio (olasz) 1,28, 6. Rodling (svéd) 1,46, 7. Chauvet (francia) 1,63,8. Grün igen (svájd) 1,67,9. Berge (norvég) 2,01, 10. Vogt (német) 2,16,-23. Medzihradská (szlovák) 4,51. Nincs kimondott esélyese a Szuper Kupa döntőjének Német—katalán párviadal tőjét. 1984-ben az FC Liverpool csapa­tának kérésére csak Torinóban léptek pályára a csapatok. 1986-ban Monacó­ban, semleges pályán mérkőztek meg az együttesek, csakúgy mint 1991-ben, amikor a BEK-győztes CZ Beograd megszorítások miatt kényszerült egyet­len mérkőzésre a KEK-győztes Man­chester United ellen. A mai Szuper Kupa döntőben a baj­nokok képviseletében az FC Barcelona a kupagyőztesek legjobbjával, a Werder Bremennel találkozik. A játékvezető a dán Kim Milton Nielsen lesz. A várható összeállítások: FC Barce­lona — Zubizarreta - Ferrer, R. Koe­­man, Nadal - Eusebio, Gardiola, Baké­ra, Witschge, Amor - Goicoechea, Sztoicskov. Werder Bremen — Reck - Bratseth - Votava, Borowka - Bocken­­feld, Neubarth, Herzog, Eilts, Legat - Bode, Hobsch. Miután a katalánok idejekorán bú­csúztak a nemzetközi kupaszerepléstől, s jelenleg a spanyol bajnokságban is csak a másod-, illetve „harmadhegedűs” szerepének betöltésére kényszerülnek, valószínű, hogy mindent megtesznek a siker érdekében. A német KEK-győztes sincs már az idei kiírás versenyben lévő együttesei között, miután éppen a cseh Sparta Praha verte ki a nyolcaddöntőben. Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy a két patinás klub szépségtapaszként kény­telen kiállni a viadalra, amelynek győztese elnyeri a jogot Dél-Amerika legeredmé­nyesebb klubjának kihívására. Az FC Barcelona már háromszor is szerepelt a Szuper Kupa döntőjében, mindannyiszor sikertelenül. A Werder Bremen most történelmi siker küszöbé­re került, de a háromszoros kudarc után elsősorban Johan Cruyff védencei szomjazzák a sikert. Pozsony- és Kassa-vidéki nagyforgalmazót keres a Plussz vitamin- és pezsgőtabletta forgalmazására. A forgalmazást televíziós reklámkampány segíti. A sikeres együttműködés előfeltétele a jól működő terjesztői hálózat. írásbeli jelentkezéseiket (rövid életrajzzal) az alábbi címre küldjék: Pharmavit Rt., Vv MR Úfad obchodního rady étepánská 49 110 00 Praha 1 (telefon: 02/236 04 10) szúm—520 Amikor még a 70-es évek elején ne­héz volt különbséget tenni a kupagyőz­tesek és a bajnokok trófeájának fajsúlya között, az UEFA életrehívta a Szuper Kupát, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy vajon a bajnokok, vagy a kupa­győztesek rendelkeznek-e'nagyobb játé­kerővel. 1972-ben oda-vissza alapon mérkőzött meg a BEK győztes a KEK győztessel, és a párviadal jobbikának le­hetősége nyílt kihívni Dél-Amerika leg­jobb klubcsapatát. Ma este kerül sor az idei döntőre, s olvasóink talán nem ve­szik felesleges traktálásnak, ha feleleve­nítjük a Szuper Kupa eddigi győzteseit. A párosítás első tagja a mindenkori BEK-győztes csapat nevét jelöli, ellen­félként a KEK-győztes csapatokat tün­tettük fel. Az összecsapás győztesét kö­vér betűkkel szedtük. 1972 - Ajax Amsterdam—Glasgow Rangers 3:2, 3:1; 1973 - Ajax Amster­dam—-AC Milan 6:0,0:1; 1975 - Bayern München—Dinamo Kgev 0:2, 0:1; 1976 - Bayern München—Anderlecht Brüsszel 1:4,2:1; 1977 - FC Liverpool— Hamburger SV 6:0, 1:1; 1978 - FC Li­verpool—Anderlecht Brüsszel 2:1, 1:3; 1979 - Nottingham Forest—FC Barce­lona 1:0, 1:1; 1980 - Nottingham Fo­rest—FC Valencia 0:1, 2:1; 1982 - As­ton Villa—FC Barcelona 0:1, 3:0; 1983- Hamburger SV—FC Aberdeen 0:2, 0:0; 1984 - FC Liverpool—Juventus To­rino 0:2; 1986 - Steaua Bucuresti—Di­namo Kijev 1:0; 1987 - FC Porto—Ajax Amsterdam 1:0, 1:0; 1988 - PSV Ein­dhoven—KV Mechelen 0:3,1:0; 1989 - AC Milan—FC Barcelona 1:0,1:1; 1990- AC Milan—Sampdoria Genoa 2:0, 1:0; 1991 - CZ Beograd—Manchester United 0:1; A felsorolásban nem jelzett években nem rendezték meg a Szuper Kupa dön-Sport A férfi óriás-műlesiklás első futamá­ban a norvég Aamodt bizonyult a leg­gyorsabbnak, s minden esélye meg van arra, hogy a kombinációban szerzett ezüstérme mellé még egyet szerezzen. Girardelli csak az 5. idővel ért célba, de egy jó 2. futam esetén (holnap bonyolít­ják le) ez is elegendő lehet érmes helye­zés elérésére. Az ismertebb versenyzők közül Frank Piccard búcsúzott. Tómba gyomorbántalmai tartósnak bizonyul­nak, s megeshet; hogy az olaszok üdvös­kéje úgy távozik Japánból, hogy egyszer sem csatolta fd léceit. A férfi óriás-műlesiklás 1. Jutamának eredménye: 1. Aamodt 1:07,69, 2. Salz­­geber (osztrák) 0,45, 3. Watlner (svéd) 1,49, 4: Wasmeier (német) 1,76, 5: Gi­­rardelü (luxemburgi) 1,85, 6. Fucuseth (norvég) 1,94.‘ 5.. Az alpesi.sí vb éremtáblázata * arany ezüst bronz 1. Norvégia i 1 0 2. Ausztria i 0 2 3. Németország i 0 0 4. USA 0 2 0 5. Luxemburg 0 0 1 (b) ( Innen-onnan D Az észak-amerikai profi jégkorongli­ga legutóbbi eredményei: New Jersey— Rangers 5:4, . Ottawa—Buffalo 4:2, Pittsburgh—"Boston 4:0, St. Louis— Hartford 3:1: ' Nigel Short, brit sakkozó, aki Tim­­man legyőzésével jogot szerzett arra, hogy kihívja a világbajnok Kaszparo­­vot a következő képpen jellemezte leen­dő ellenfelét: „Kaszparov hihetetlenül arrogáns és hatalomvágyé goromba fickó, kellemetlen alak, aki el sem tud­ja képzelni, hogy veszíthet Ezt a maga­tartásbeli gyengeségét előnyömre for­díthatom”. A Zakopanéi téli Universiade jégko­­rongtomájának legutóbbi eredményei: Szlovákia—Kazahsztán 2:2 (1:0, 1:2, 0:0), g: áfastn^, Beran - Sedrin 2, Ja­pán—Dél-Korea 4:2, Oroszország— Lengyelország 4:1. Az angol labdarúgó Premier Liga elő­rehozott mérkőzésén: Leeds—Man­chester U. 0:0. A kanadai bíróság felmentette az is­mert jégkorongozót, Eric Lindrost, akit azzal vádoltak, hogy az egyik éjszakai bárban egy 20 éves nőt inzultált. Lind­­ros a bíróságon azzal védekezett, hogy önvédelemből öntötte pohár sörét a nő arcába, mivel az egész idő alatt kihívóan viselkedett vele szemben. A memphisi férfi tenisztorna nyitó­­fordulójában: Arias—Devening 7:6, 6:4; Enquist—Saceanu 6:3, 6:3; Wits-Sportfogadás A SAZKA 6. játékhetének nyere­ményelosztása: j I- dQ: nincs nyertes, II, dfj: 30 | nyertes á 5287 korona, III. d(j: 434 nyertes á 852 korona. A áPORTKA 6. játékhetének nye­reményei: I. húzás I. dfi: nincs nyertes, II. d(|: 2 nyer­tes á 476 439 korona, III. d(j: 104 nyertes á 17 903 korona, IV. d(j: 5341 nyertes á 527 korona, V. d(j: 102 603 nyertes á 38 korona. II. búzás I.d(j: nincs nyertes, II. d(j: 1 nyer­tes á 952 860 korona, III. d(j: 69 nyertes á 26 940 korona, IV. d(j: 4536 nyertes á 633 korona, V. dg: 91 557 nyertes á 42 korona. A LEHETŐSÉG 6. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: nincs nyertes, II. dg: 2 nyer­tes á 100 000 korona, III. d(j: 51 nyertes á 10 000 korona, IV. díj: 437 nyertes á 1000 korona, V. dg: 4532 nyertes á 100 korona. Az AUSTRIALOTTO 6. játékhe­tének nyereményelosztása: 6 találatos szelvény nem volt, az 5+1 találatos 1 007 568 schillin­­get, az 5 találatos 26 581 schiliin­­get, a 4 találatos 595 schillinget, a 3 találatos 40 schillinget ér. A JOKER 8 932 719 schillinget ér. 1993. február 10. Kjetil Andre Aamodt, a norvégok egyik legjobbja a kombináció után egyelőre az óriás-műlesiklásban is bizonyít (TA SR/AP felvétel) ken—Morgen 6:4, 6:4; Fromberg—Ho 5:7, 6:2, 6:4. A Borovecben megrendezésre került sílövő világbajnokság csapatversenyét az F, Fischer, Luck, Hoos, S. Fischer össze­tételű német négyes nyerte Oroszország és Franciaország előtt. Csehország a 13., Szlovákia a 17. helyen ért célba. A milánói férfi tenisztorna 1. fordu­lójában: Masur—Prpics 3:6, 7:6, 6:1; Ferreira—Pioline 4:6, 6:4, 6:0; Kraji­cek (7)—Hlasek 4:6, 6:4, 6:1; Korda (5)—Prinosil 6:1, 6:3; Bruguera—Age­­nor 6:7, 7:5, 6:3. A Szlovák Köztársaság nemzetközi asztalitenisz-bajnokságának kezdete előtt áldatlan állapot állt elő. A récsei összpontosításon összegyűlt válogatott keret egyes tagjai azt követelték, hogy a Szlovák Asztalitenisz Szövetség elnöke, Zdenko Kríf mondjon le. A lemondást követelte többek között a válogatott edzője, Miroslav Marek, valamint a vá­logatott Grman, Janii és KutiS. Az ügy érdekessége, hogy Vími Roland nem csatlakozott csapattársaihoz. A chicagói női tenisztorna nyitófor­dulójában: Garrison (5)—Raymond 6:2, 6:4; Whltlinger—Frazier (7) 6:3, 1:6, 6:1. Hidegkúti a világ ellen Február 19-én Kairóban érdekes öregfiú labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Egyiptom legnépszerűbb klubja, a Nati­onal és az elmúlt évtizedek világsztáijai között. A hírt Budapesten jelentette be a kairói egyesület volt 68-szoros váloga­tott magyar labdarúgója, Hidegkúti Nándor. A budapesti Nemzeti Sport na­pilapnak adott nyilatkozatában az „aranycsapat” néhai tagja elárulta, egy­kori klubja meghívására utazik a fáraók földjére, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy régi csapatát hozzásegítse a győze­lemhez a beharangozott mérkőzésen. Egyiptomban arra számítanak, hogy óri­ási érdeklődés kíséri majd az öregfiúk találkozóját, hiszen a világválogatottbeli szereplésre a közelmúlt olyan csillagait sikerült megnyerni mint Beckenbauer, Stielike és Piatini. Ajegyek eladásából és a tévétársasá­goktól befolyó tiszta bevételt a kábító­szer-ellenes harc támogatására kívánják fordítani. Kivál óságok a foci hőskorából Fogl II. Károly (1895-1969) A keménykötésű, középtermetű fiú 1909-ben tűnt fel az UTSE csapatában, majd innen, mind az öt Fogl fivér 1914- ben átlépett az UTE-be. Egy alkalom­mal az UTE-ből öt játékost kiállított a játékvezető — köztük két hátvédet —, s az addig csatárt játszó Fogl II. a hátvéd­sorba húzódott. Pályafutása végéig ezen a poszton aratta emlékezetes sikereit. Mindkét lábbal kitűnően rúgott, jól fe­jelt, gyorsasága is imponáló volt. Öccsé­vel, a szintén válogatott Fogl III. József­fel Európa szerte ismert hátvédpárost alkottak, amelyet a szurkolók „Fogl­­gát”-ként emlegettek. Abban az időben a szakemberek (és az újságírók) gyakran vetették a Fogl-fivérek szemére, hogy túl kemény focit játszanak. Valóban ke­mények voltak, de semmivel sem sza­bálytalankodtak többet, mint általában a mai védők. Fogl II. Karcsi 1918 és 1929 között kereken 50 alkalommal húzta magára a címeres mezt. Mi több, hátvéd létére még két gólt is szerzett pályafutása so­rán. Karcsit civilben tímármesterként tisztelték rajongói és ismerősei. Mint csapatkapitány szintén nagy tekintély­nek örvendett. Ő nem úgy biztatta já­tékostársait, hogy: „Előre fiúk! ” — ha­nem: „Utánam fiúk!” Küzdöttek is ve­le együtt körömszakadtáig. Váloga­tottbeli legjobb teljesítményét 1926- ban nyújtotta Lengyelország váloga­tottja ellen. A játék első felében a ven­dég lengyel gárda meglepően jól, a ma­gyar viszont botrányosan futballozott. De a Fogl-fivérekkel ezen a délutánon egyszerűen nem lehetett bírni. Csodá­latos teljesítményére Karcsi egy 40 ni­es szabadrúgásból elért góllal tette fel a koronát. Pályafutása vége felé — in­kább unszolásra — Fogoly névre „pen­gősítette” nevét. Öccse, József 37 mérkőzésen szere­pelt a válogatottbart. Bátorsága és ke­ménysége vetekedett bátyjáéval, legna­gyobb erénye az volt, hogy gondolko­dásban is illett „főnökéhez”. Fogl II. Károly nemcsak kiváló ké­pességeivel, hanem „magyaros” kézszo­rításaival is Európa-szerte nagy hírnevet szerzett magának. Egy bécsi osztrák— magyar találkozón a játékvezető feltű­nően „húzott” a hazaiakhoz. A magyar öltözőben felháborodottan tárgyalták a bíró effajta ténykedését. A fiúk közül senkinek sem volt kedve ahhoz, hogy megköszönje közreműködését. Erre Karcsi felpattant: — Majd én megköszönöm! Kemény léptekkel elindult, s a többi­ek aggódva figyelték. Hamarosan vissza­tért. Társai izgatottan kérdezték: — Mit csináltál? — Semmit, csak megköszöntem a já­tékvezetést és kezet fogtam vele. A szomszédos öltözőben a játékveze­tő könnyes szemekkel bámulta összela­pított, vérző ujjait. Klubjai: 1909-1914 UTSE 1914-1927 UTE 1927-1930 Újpest FC Babiák László

Next

/
Oldalképek
Tartalom