Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-25 / 46. szám

M7 fft-. Szabad ÚJSÁG * 0 Belföld ____________________ 1993. február 25. MlCHAL KOVÁt, a Szlovák Köz­társaság elnöke tegnap Pozsonyban láto­gatást tett a külügyminisztériumban. Sza­vai szerint ez nem a kormányfő és a kül­ügyminiszter összebékítését szolgálta. IvAN MIKLÓS, a Konzervatív De­mokraták Pártjának tegnapi sajtóértekez­letén kijelentette, hogy a DSZM balra áll a Demokratikus Baloldal Pártjától a hazai politikai spektrumban, merthogy a DBP ellenzi a gazdaság állami irányítását, ami­hez viszont a DSZM foggal körömmel ra­gaszkodik, hogy választási ígéreteit meg­tarthassa. A párt vezetősége rosszallását fejezte ki Vladimír Meäamak Magyaror­szág fegyverkezéséről szóló Brüsszeli nyi­latkozatairól, mert azok nem szolgálják a jószomszédi viszonyt. POZSONYBAN A Pro Helvetia elne­vezésű svájci kulturális alapítvány megala­kította szlovákiai központját, hogy ezzel is elősegítse a svájci— szlovák kulturális együttműködést. A zürichi székhelyű ala­pítvány odahaza az egyes kantonok közötti kulturális mozgást koordinálja a külföld pedig a svájci kultúra képviseletét ILudovít Cérnák szlovák gazda­­sági miniszter Pozsonyban kijelentette, hogy Szlovákia külkereskedelmi mérlege kiegyenlített, s erről meg kell győzni a kül­földi bankköröket és a nemeztközi pénzin­tézeteket. így Szlovákia megfelelő anyagi eszközökhöz juthat a szlovák korona belső konvertibilitásának biztosításához és az el­engedhetetlenül szükséges beruházások­hoz. Vladimír DLOUHY cseh gazdasá­gi miniszter tegnap a tranzit gázvezeték és a Csedok utazási iroda vagyonának meg­osztásáról tárgyalt a két utódállam között. Megbeszéléseiknek nem az említett egy­kori szövetségi vállalatokról szóló szerző­dések aláírásával kellett végződniük, csak ezt az aktust voltak hivatottak elősegíteni. NyTTRÁN Peter Liba a Pedagógiai Főiskola első rektora a jelenlegi állapotot átmenetinek tekinti, s végső célként a nyit­­rai egyetem kialakítását jelölte meg. PŐSTYÉNBEN a Szlovákiai Gyógy­fürdők igazgatóságának képviselői beje­lentették, hogy ők számítanának ugyan a csehországi paciensek gyógyítására azon­ban a cseh egészségügyi minisztérium által kiadott gyógyfürdő-igénylési jegyzékben egyetlen szlovákiai fürdőhely sem szere­pel Ráadásul jelenleg Szlovákiából is ke­vesen gyógyíthatják magukat, így lehetőleg külföldi pácienseket szeretnének vendégül látni. Maffia Poprádon? A volt Jugoszláviából érkezett turis­ták (?) egy csoportját fogta el a poprádi rendőrség. Az illetők autólopásra speci­alizálták magukat, főleg nyugati márká­jú kocsikat törtek fel vagy loptak el. A poprádi járási rendőrparancsnok­ság vezetője, Ivan Kamensky szerint nő a személyautó lopások száma, és felde­rítésük sok gondot okoz, mivel a tapasz­talatok szerint szervezett bűnözésről van szó. Elmondta, hogy a jugoszlávok egy Audi típusú autóval jöttek Szlováki­ába. Az Interpoltól megtudták, hogy az Audit Németországban tulajdonították el, és hogy ezen kívül még más kocsikat is loptak a nyugati országokban. Miről szól a Pavilon? 145. alkalommal jelentkezik ma a Szlovák Rádió magyar adásának Pa­vilonja, melynek első órájában a szo­kásos bevezető rovatokat, majd a Popmix szombati kiadásának máso­dik részét hallhatják. A Mivel telt a napja rovatban megkérdezzük Bolla Királytól, a fü­leld alapiskola pályaválasztási ta­nácsadójától, mely pályák vonzzák manapság az alapiskola végzőseit, hová jelentkeznek az ország egyik legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskolájának tanulói. A kívánság­­műsor előtt hírt adunk arról is, hogy pénteken Dél-Szlovákiába látogat az egykori „arany csapat” bárom tagja. A Pavilon társalgó stúdiójában Szlovákia kulturális költségvetése és annak a nemzetiségi kultúrára fordí­tandó tétele lesz a vezértéma. Kiin­dulási alapként a kulturális miniszter mai sajtótájékoztatóján szerzett ada­tok szolgálnak. Telefonszámaink a régiek: 314- 511, illetve 314-684. Várja önöket a Pavilonba a műsor (jnai házigazdája, Agócs Valéria. líraijai: TI Sfi Országos tanácskozás Losoncon Pa önkormányzatok és régiók Tegnap ülésezett Losoncon az Együttélés politikai mozgalom or­szágos önkormányzati tanácsa, amelyen a keleti, a déli és a csalló­közi regionális társulások képvisel­tették magukat (jelen voltak a palóc régiók polgármesterei is, de ez a ré­gió még nincs bejegyeztetve). A megbeszélés legfontosabb fel­adata közé tartozott állást foglalni bizonyos alapvető kérdésekben. El­sősorban megvitatásra került a terü­leti átszervezés és autonómia kér­désköre, valamint a dokumentum­javaslat az EPM önkormányzati szekciója számára. Harmadik pont-Gyűrűzik a Csáky-ügy... ként szerepelt az EPM alapszabály­zata tervezetének véleményezése, és az alapszabályzatot módosító javas­latok beteijesztése.Az utolsó pont­hoz nem volt hozzászóló, az első kettőhöz annál több. A jelenlévő polgármesterek és alpolgármeste­rek részéről az ülésen elhangzott többek között egy olyan kérés is, mi­szerint rövidesen szükséges lenne megtervezni a szlovákiai magyar polgármesterek országos nagygyűlé­sét, amelyre politikai hovatartozás­tól függetlenül meghívnának min­den magyar anyanyelvű önkormány­zati vezetőt. FARKAS OTTO X j' v ■ , „Csendélet” hóesésben — kutyával.. Van, ami az időjárástól függetlenül ha­laszthatatlan (Fotó: TA SR) Kérdezzék meg a lakosságot Mátyás-napi ítéletidő Több mint két héttel a szlovákiai parlamenti küldöttség strasbourgi látogatása után tovább gyűrűzik a „Csáky-ügy” a szlovákiai politikai küzdőtéren. Az MKDM képviselő­jének viszont meggyőződése, hogy semmilyen etikátlan dolgot nem kö­vetett el, amikor átadta az MKDM és az Együttélés dokumentumait Jacques Delors-nak, az Európai Közösség bizottsága elnökének. A Szlovák Sajtóiroda tudósítójá­nak adott nyilatkozatában Csáky Pál kijelentette, hogy még a küldött­ség látogatása előtt közötte Iván Gasparovic házelnökkel, mely anya­gokat kívánja eljuttatni különböző külföldi intézményekhez vélemé­nyezés céljából. Sajnálatát fejezte ki afölött, hogy a küldöttség látogatása előtt nem érték el a szlovák külpolitika alapve­tő célkitűzéseiben az illetékesek az összhangot. Az összkép mindmáig homályos, s ezt a kormánypárt és az ellenzéki pártok közötti nézetkü­lönbségek okozzák a szóban forgó kérdésben. Az átadott dokumentumok kö­zött szerepelt egy Bősről szóló anyag is, amelyben az MKDM ki­mondja, hogy a hősi vízlépcsőt a sztálinista megalománia egyik meg­nyilvánulásának tartják. Az érintett térség lakóit senki sem kérdezte meg, s azok kétségbe vonják az épít­kezés minőségi kritériumainak telje­sítését. Ezért a két mozgalom köve­teli az EK háromoldalú bizottságá­tól, hogy a végső határozat kimon­dása előtt kérdezzék meg a helybéli lakosságot is. (Folytatás az 1. oldalról) get. A hegyi mentőszolgálat előre fi­gyelmezteti a turistákat, hogy csak a kijelölt útvonalakon járjanak, mert azok még biztonságosak. A kötélpá­lya és a sífelvonók Donovalyn az erős szél ellenére még üzemeltek. A városok közül Pozsonyban hul­lott a legtöbb hó. Egy éjszaka alatt 10 centiméter vastagságú hóréteg borította be a fővárost. A legna­­obb fennakadásokat itt is a hó­­iuckák, hótorlaszok okozták. A rendkívüli helyzetre való tekin­tettel elsőfokú készültség van ér­vényben, 61 hóekével ellátott mun­kagép dolgozott tegnap is a hóelta­karításban. Estig nem voltak nagyobb fenn­akadások a pozsonyi városi közleke­désben, a sofőrök különösebb ne­hézségek nélkül vezették a trolibu­szokat és az autóbuszokat a mere­­dekebb útvonalakon is. Egy villa­mos kisiklott, de csak rövid ideig oko­zott forgalmi dugót a Radlinsky ut­cán. Nagyobb balesetről lapzártáig nem kaptunk hírt. A kisebb koccaná­st* azonban szinte elkerülhetetlenek. Egyébként az erős szél különö­sen Délnyugat-Szlovákiában gátolta az útkarbantartókat, de éppen a hó­vihar számlájára írható, hogy az utak sózásával meg sem próbálkoz­tak. Elsősorban arra összpontosítot­tak, hogy az első és másodosztályú utakon biztosíthassák a közleke­dést, míg a harmadosztályú utakról legalább kétóránként próbálták hó­ekékkel eltakarítani a havat. Mind­ezt azért, hogy elérjék, maximálisan 15 centiméternyi letaposott hó ma­radjon az úttesteken. Csak ma számíthatunk javulásra, miután a szél elsősorban a délutáni órákban némileg mérséklődik, de marad a hideg, havas idő. A hőmér­séklet higanyszála jóval nulla fok alá kúszik. Ha csak tehetjük, ne indul­junk hosszabb útra. Gyújtogató betörő Bősön Tűz pusztított egy bősi élelmi­szerboltban kedden éjszaka. Ismeretlen tettes kitörte a bolt bejárati ajtajának üvegét, behatolt és különféle márkájú alkoholt, cigarettát és édességet tulaj­donított el 12 483 korona értékben. Az üzlet raktárát, ahol a tisztítószereket tárolták felgyújtotta. A dunaszerdahelyi Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek ez­zel 90 ezer korona kárt okozott. A rendezők a vállalkozókra is gondolnak A képen látható jelenségre azt mondják: bemozdulásos életlenség. Ez akkor követ­kezik be, ha elegendően nagy az expozíciós idő, és ahhoz viszonyítva gyors a mozgás. Ennyit a fotóelméletrOL Viszont ilyen fény­képet manapság minden gyógyszertárban a nap bármelyik szakaszában képes lenne bármely amatőr fotós készíteni. A gyógy­­szertárosok ugyanis amikor meglátják a re­cepteket, szinte alig fordul elő, hogy heves fejcsóválás közepette ki ne mondanának egy rövid szót: nincs... Svátopluk Písecky fotója is gyógyszertárban készük Bútorkiállítás nyílik Nyitrán (Munkatársunktól) — Március harmadika és hetedike között nem­zetközi bútorkiállftás lesz Nyitrán. Az immár harmadízben sorra kerü­lő rendezvény iránt, tudtuk meg teg­nap a Pozsonyban tartott sajtótájé­koztatón, rendkívül nagy az érdek­lődés. Az Agrokomplex öt pavilonjában ülőgarnitúrákból, továbbá lakószo­ba-bútorokból, valamint gyermek-A határok változatlanok (Folytatás az 1. oldalról) vízmennyiség, melyet a régi meder­be engedünk elegendő és jelentős mértékben javul a helyzet a folyó ágrendszereiben is.” (Nagyon érdekes a kormánybiz­tos úr kijelentése a Duna-táj termé­szetes fejlődésének egyedi lehetősé­géről. Lehet, arra gondolt, hogy megtanítja a döglött halakat repül­ni, a hattyúkat betont keverni, a vaj­kai, doborgazi és bodaki lakosokat pedig úszni. Köszönjük... Binder úr szintén hű maradt ön­magához. Az természetes, hogy a ma­gyar kormány kénytelen tenni valamit az öreg Duna kiszáradása ellen, de et­től soha nem lesz jobb a bősi vízerő­mű. A zsaroló kárörvendő moso­lya... — a szerk. megj.) (kp) bútorból és irodabútorokból is nagy lesz a választék. A kiállítótermekben több mint 120 hazai és külföldi gyár­tó mutatja be legújabb termékeit. Az ötnapos szakvásárra tíz ország­ból, többek között Ausztriából és Németországból, továbbá Olaszor­szágból s Norvégiából, valamint Csehországból és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek ki­állítók. Az idén első alkalommal spanyolországi cégek is bemutatják termékeiket. A szlovákiai kiállítók mintegy harminc százaléka magánvállalkozó. Bútor és Lakáskultúra ’93 elneve­zésű rendezvény ideje alatt több ér­dekes szakmai tanácskozásra és konferenciára is sor kerül. A szlovákiai bútorgyártás korsze­rűsítésére, egyetemes fejlesztésére, tudtuk még meg a sajtótájékozta­tón, mintegy 2,5 milliárd koronára lenne szükség. Jelenleg a legkereset­tebb bútorfa a dió, a körte, a cse­resznye, a tölgy és a bükk. Elsősor­ban a természetes színek dominál­nak. Ismét divatba jön a magasfé­nyezés. A kényelmes elemes háló­szobabútorok egyes tartozékai táv­irányítással mozgathatók. A legrangosabb külföldi sereg­szemléken látottak alapján elsősor­ban a konyhabútorgyártásban tud­juk felvenni a világ legnagyobb cége­ivel a versenyt. A szlovákiai cégek közül leginkább a füleld NO VON A Részvénytársaság termékei közelí­tik meg a világszínvonalat. (zolczer) „ Tavasz” hóviharban Hóvihar tavaszi szü­net idején. Mert ilyen is csak nálunk van. Már­mint februárban tavaszi szünet. Lehet, hogy az ítéletidőt a méltóságos időjárás direkt produ­kálja. Szóval, hogy fel­ébredjenek az illetékes bársonyszékben ülő urak, nem ilyenkor kell a gyerekeket otthon tar­tani. Nem az iskoláso­kon kell megspórolni a fűtést. Télen eleve nem lehet tavaszi a szünet. A gyerekek ilyen ítéletidő­ben jobb híján a tévé előtt gubbasztanak Mi­haszna hullott a hó, ha a vihar és a hideg nem engedélyezi a szánkó­zást. Egy kisfiú az ablak­ból bámulja a hóvihart és közben ki tudja min töpreng. Talán éppen azon, milyen jó lenne most a zöld réten játsza­ni vagy nagyi udvarában a kiscsibéket, kiska­csákat kergetni... Persze annak is megvan a ma­ga ideje, áprilisban, má­jusban. Akárcsak a ta­vaszi szünidőnek Kitar­tóan hull a hó és fáj a szél, sok ezer gyerek ül otthon és lesi várja a szebb, jobb időt, talán a tavaszt, és lehet, hogy éppen egy igazi tavaszi szünetről álmodoz­nak..-vida-Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1993. ftbruir 25-én Deviza-(Pénz-)nem Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási árfolyam 1 egységre, koronában Közép-Angol font 41,612 42,030 41,821 40,25 43,39 41,82 Ausztrál dollár 20,071 20,273 20,172 19,21 20,91 20,06 Belga frank (100) 86,374 87,242 86,808 83,70 88,98 86,34 Dán korona 4,629 4,675 4,652 4,46 4,76 4,61 Finn márka 4,097 4,947 4,922 4,68 5,16 4,92 Francia frank 5,248 5,300 5,274 5,11 5,43 5,27 Görög drachma (100) 13,144 13,276 13,210 12,44 13,98 13,21 Holland forint 15,822 15,982 15,902 15,34 16,30 15,02 ír font 43,302 43,738 43,520 41,52 45,52 43,52 Japán jen (100) 24,653 24,901 24,777 23,90 25,22 24,56 Kanadai dollár 22,822 23,052 22,937 22,13 23,69 22,91 Luxemburgi frank (100) 86,374 87,242 86,808 83,75 89,87 86,81 Német márka 17,809 17,987 17,898 17,44 18,36 17,90 Norvég korona 4,175 4,217 4,196 4,03 4,33 4,18 Olasz Ura (1000) 18,097 18,279 18,188 17,47 18,91 18,19 Osztrák schilling 2,531 2,557 2,544 2,48 2,60 2,54 Portugál escudo (100) 19,292 19,486 19,389 18,45 20,07 19,26 Spanyol peseta (100) 24,519 24,765 24,642 23,79 25,49 24,64 Svájci frank 19,263 19,457 19,360 18,83 19,89 19,36 Svéd korona 3,723 3,761 3,742 3,58 3,90 3,74 USA-dollár ECUCSK 28,797 29,087 29,942 35,757 28,24 29,64 28,94

Next

/
Oldalképek
Tartalom