Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-24 / 45. szám
8 Szabad ÚJSÁG Sport 1993. február 24. A negyedik arany Norvégiába, negyed ezüst Szlovákiába Hat év után örülhettek az olaszok A síugrók csapatversenyén, melyet a nagysáncon rendeztek meg, nagy meglepetésre a norvég kvartett diadalmaskodott, a favorizált osztrákoknak csak a bronzérem jutott, a cseh és szlovák közös csapat a második helyre „ugrott”. Nem volt üresjárat a sífutópályákon sem, ott a nők 10 km-es szabadstílusú futására került sor, ami az olasz Stefánia Belmondo diadalát hozta. Csak az utolsó pillanatban dóit el, hogy közös cseh-szlovák válogatott indul, a szakvezetés sokáig latolgatta, vajon a cseh DluhoSt, vagy a szlovák ávagerkót állítsa csatasorba. Végül az utóbbi mellett döntöttek, aki a négy versenyző közül a leggyengébb eredményt érte el. Ezzel szemben Jaroslav Sakala nevéhez fűződik a nap leghosszabb ugrása, de a 117 m sem volt elegendő az aranyéremhez, hiszen a norvég csapat valamennyi tagja kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Az osztrákok kissé csalódottak voltak a verseny után, csakúgy mint a japánok, akik szintén érmes reményeket tápláltak. A csapatverseny végeredménye: 1. Norvégia (Myrbakken, Brendryen, Berg, Bredesen) 821,5 pont; 2. Csk és Szk (ávagerko 99 m, 102 m; Jeí 100,5, 107,5; Panna 102,5,105,5; Sakala 105, 117) 772,1; 3. Ausztria (Vettori, Kuttin, Horngacher, Goldberger) 745,4; 4. Franciaország 724,2; 5. Japán 716,0; 6. Finnország 702,7. Stefánia Belmondo hat év után szerzett ismét aranyérmet Olaszországnak északi sí vb-én. 1987-ben Oberstdorfban de Zoltnak és Albarellonak is sikerült győznie, de azóta nem avattak olasz bajnokot, érthető tehát, hogy nagyon áhítoztak már egy arany után az Appennini-félszigeten. A rajtnál az 5 km-es klasszikus sífutásban elért idők alapján engedték útjukra a versenyzőket, Belmondo az 5. helyről, 133 mp-es hátrányai indult az első Lazutyinával szemben, de már 23 km-nél az élre állt, s egy rövid szakasztól eltekintve egész a célig megőrizte vezető pozícióját. A befutó nem mindennapi izgalmakkal szolgált, Lazutyina csupán 3 tized másodperccel szorult a 2. helyre, Jegonova pedig hattal a 3.-ra, sőt a 4. di Centát is csak 0,13 mp választotta el a győztestől. Várakozáson felül szerepelt a cseh Neumannová, a hajrában az esélyesek közé sorolt Vialbét sikerült megelőznie. — Boldog_vagyok, nem hittem volna, hogy sikerül győznöm, az aranyat léceimnek köszönhetem, a lejtőkön nagyon gyorsan siklottak, ez döntött a cél előtt is. 30 km-en is szeretnék nyerni. Nincs különösebb taktikám, az orosz versenyzőnők Jelentik számomra a legnagyobb ellenfelet. Ezért én is amúgy orosz módra vágok neki a versenynek: felveszem a legnagyobb iramot, aztán még rádobok néhány lapáttal — nyilatkozta az újdonsült világbajnok. Öttagú válogatottal A Szlovák Atlétikai Szövetség végrehajtó bizottsága öt atlétát nevezett a torontói fedettpályás atlétikai világbajnokságra, amelyre március 12 és 14 között kerül sor. A küldöttség versenyzői: Roman Mrázek (5000 m gyaloglás), Miroslav Boáko (5000 m gyaloglás), Zuzana Zemková (3000 m gyaloglás), Igor Kováé (60 m gát), Andrea Sollárová (3000 m síkfutás). A végrehajtó bizottság elfogadta a szlovák atlétikai csúcsok alapkövetelményeit. A Szlovák Atlétikai Szövetség elfogadta továbbá az Európai Atlétikai Szövetség meghívását, és a válogatottat beneveztette a C-csoportos Európa Kupa 1993-as rotterdami küzdelmeibe. c A vízilabda férfi BEK döntőjének visszavágóján: Jadran Split—Mladost Zágráb 6:4 (1:0,1:2,2:0,1:2 -1:0, 0:0). Az első mérkőzést 8:7 arányban a Zágráb nyerte, így a trófea a Jadrané lett. A Garri Kaszparov—Nigel Short sakkvilúgb^jnold döntőre augusztus végén Manchesterben kerül sor. Az angol labdarúgó Premier Liga elmaradt mérkőzésén: Sheffield U.—Oldham 2:0. A rotterdami 650 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna nyitófordulójában: Volkov (5)—Schapers 6:2, 6:4, Holm (6)—Svensson 6:3, 6:2, Nováéelt (7)—Medvegyev 6:0, 6:4. Az NHL jégkorongligában: Detroit—Philadelphia 5:5, Tampa Bay—Los Angeles 2:5, Winnipeg—Ottawa 6:3, San Jose—Rangers 0:4, Vancouver— Toronto 1:8. A vízilabda férfi KEK döntőjének visszavágóján: CUS Pescara—Hohen-A védők és kihívók már fenik a fogukat az övre Bowe újabb kihívás előtt Az amerikai Riddick Bowe, az IBF és a WBA szövetség profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoka megkezdte világkörüli útját, amelyet a jóakaratnak és a megértésnek rendelt alá. Adél-afrikai Johannesburgban találkozott például Nelson Mandelával, tervezi továbbá, hogy ellátogat Szomáliába és Vatikánba, ahol II. János Pál pápával szándékozik kihallgatást kieszközölni. Tervei szerint megfordul Németországban és Angliában is. A volt nehézsúlyú bajnok, Evander Holyfield bejelentette, hogy újra szeretne megmérkőzni Riddick Bowe-val, akitől tavaly 12 menetes öldöklő küzdelemben pontozásos vereséget szenvedett. A hír a kenyai Nairobiban érte utol a világbajnokot, és rögtönzött sajtóértekezleten beleegyezett a kihívójával vívandó összecsapásba. „Én vagyok a világbajnok, és újra legyőzöm” —jegyezte meg Bowe. Megerősítette továbbá azt a szándékát is, hogy a közeljövőben szeretne a szorítóban találkozni a pillanatnyilag börtönbüntetését töltő, volt világbajnok Mike Tysonnal. Bowe szerint Tyson hatalmas erővel, nagy lehetőségekkel rendelkezik, ennek ellenére nagyobb nehézségek nélkül szeretné legyőzni. A WBC szövetség jelenlegi nehézsúlyú világbajnoka, az angol Lennox Lewis tegnap szerződést Irt alá kihívójával, Tony Tuckerrel, hogy május 8-án Las Vegasban szorítóba szánjanak, eldönteni, kit is illet meg a világbajnoki öv. Tehát addig, amíg a WBC keretén belül Lewis—Tucker párviadal lesz, az IBF és a WBA égisze alatt létrejöhet a Bowe—Holyfield összecsapás. Riddick Bowe egy Szomáliái menekülttáborban (TA SR/AP felvétel) A verseny végeredménye: 1. Belmondo 40:19,0; 2. Lazutyina 40:19,3; 3. Jego róva (oroszok) 40:19,6; 4. di Cenla (olasz) 40:20,3; 5. Neumannová 41:153; 6. Vlalbe 41:16,9. A vb éremtáblázata 8 szám után Labdarúgó világbajnoki selejtezők Rangadó Portóban Ma három selejtezőmérkőzésre kerül sor az európai pályákon, amelyek közül a legnagyobb érdeklődésre az 1. csoport találkozója számíthat, hiszen a továbbjutásra mindkét válogatott esélyes, ráadásul eddig egyikük sem ismerhette meg a vereség keserűségét A másik két összecsapás a házigazdák papírforma győzelmét ígérik. arany 4 2 1 1 ezüst 2 2 bronz 3 1 1. csoport - Portugália—Olaszország (Porto, 21.30 óra) A legjobbjaikat küldhetik pályára az együttesek, a sok gól valószínűtlennek tűnik, de emlékezetes összecsapást vívhat a csatárjátékban eddig nem tündöklő két csapat, hiszen a továbbjutás szempontjából nagyon fontos a mérkőzés. 1. Norvégia 2 Oroszország 3. Olaszország Japán 5. Csk és Szk - 2 6. Finnország - 1 1 Kazahsztán - 1 1 8. Ausztria 2 Ma 1130-tól a férfiak 15 km-es szabad stílusú futása van műsoron, melynek ügyeletes világbajnoka Björn Dählie, 13.30-kor pedig az északi összetett csapatversenyébe számító ugrásokat bonylítják le, itt az osztrák válogatott próbálhatja megvédeni két éve szerzett aranyérmét, a szakértők szerint kevés eséllyel. Az elsőségért folyó küzdelem minden bizonnyal japán-norvég háziversennyé válik. (th) Peter Éfastny jelenleg a tizenhatodik 1. Norvégia 2 Anglia 3. Hollandia 4. Lengyelország 5. Törökország 6. San Marino 15:2 11:1 6:5 3:2 5:9 1:22 1. Svédország 4 3 1 0 14:3 7 2. Olaszország 3 1 2 0 4:3 4 Skócia 4 1 2 1 4:3 4 4. Portugália 2 1 1 0 1:0 3 5. Észtország 2 0 1 1 0:6 1 6. Málta 5 0 1 4 1:9 1 2. csoport- Hollandia—Törökőr-3. csoport - Spanyolország—Litvánia (Sevilla, 21.30 óra) A legnépesebb csoportban az eddigi találkozókon a két baltikumi csapat sok borsot tört a favoritok orra alá. A spanyol válogatott az utóbbi mérkőzéseken csak kereste a gólerős csatársort, míg a szag (Utrecht, 20.15 óra) Igencsak ráfér a gólarány javítás a hazai válogatottra, ha versenyben akar maradni. A törökök eddig ugyan nem tündököltek, de ugyanez elmondható a hollandokról is, kiknek eddigi gólzsákjuk az eléggé ismeretlen van Vossen volt. litvánok újoncként ják magukat. meglepően jól tart-1. Spanyolország 5 2 3 0 8:0 7 2 Írország 4 2 2 0 6:0 6 3. Észak-Irország 5 2 2 1 7:4 6 4. Dánia 4 1 3 0 1:0 5 5. Litvánia 5 1 3 1 5:5 5 6. Lettország 7 0 4 3 3:13 4 7. Albánia 6 1 1 4 3:11 3 (la) Gretzky vezeti az örökranglistát Innen-onnan Érdekes statisztikát hoztak nyilvánosságra az észak-amerikai profi jégkorongliga minden adatát lelkiismeretesen jegyző statisztikusok február 22-én. A közzétett lista minden idők legeredményesebbjátékosait sorakoztatja fel a kanadai pontozás alapján. Kitűnik, hogy a limburger 12:9, a házigazdák az első találkozón Is 14:11 arányban jobbnak bizonyultak. Az Indian Wellsben folyó 375 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna nyitófordulójában: Temesvári—Daniels 6:7,7:5,63. A Hollandlóban edzőtáborozó L FC Koéice labdarúgócsapata két előkészületi mérkőzést játszott: Koöice—Advendo 57 (amatőrök) 5:1, — FC Utrecht 2:4. A 163. tornagyőzelménél tartó Martina Navratilova Szeles Mónika felett aratott győzelmével új csúcsot állított fel: 36 évvel 4 hónappal és 3 nappal a legidősebb teniszezőnő lett, akinek sikerült legyőznie a ranglistavezetőt. Az eddigi csúcsot BUlie Jean King tartotta, aki 1980-ban éppen Navratilovát győzte le, ám akkor 3 hónappal fiatalabb volt. Sportfogadás A SAZKA 8. játékhetének nyereményelosztása: I. d(J: 1 nyertes á 225 573 korona, II. dfj: 30 nyertes á 7 534 korona, ÜL d(j: 546 nyertes á 550 korona. A SPORTKA 8. játékhetének nyereményei: I. húzás I. dfj: nincs nyertes, n. d(j: 14 nyertes á 79 226 korona, ni. díj: 323 nyertes á 6 713 korona, IV. díj: 13 832 nyertes á 237 korona, V. díj: 197 182 nyertes á 23 korona. II. húzás I. dQ: 1 nyertes á 1 663 626 korona, II. dQ: 2 nyertes á 554 545 korona, UI. djj: 174 nyertes á 9 580 korona, IV. dQ: 3 625 nyertes á 337 korona, V. díj: 149 783 nyertes á 25 korona. A LEHETŐSÉG 8. játékhetének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 100 000 korona, ni. díj: 62 nyertes á 10 000 korona, IV. díj: 498 nyertes á 1000 korona, V. díj: 5239 nyertes á 100 korona. Az AUSTRIALOTTO 8. játékehtének nyereményelosztása: 6 találatos 15 873 934 schillinget, az 5+1 találatos 661 413 schillinget, az 5 találatos 16 535 schillinget, a 4 találatos 436 schillinget, a 3 találatos 35 schillinget ér. A Joker 4 695 794 schillinget ér. királyok királya, a kanadai jégkorong élő legendája, Wayne Gretzky, aki nagy fölénnyel vezet, ráadásul még mindig aktívan játszik, tehát előnye még bizonyosan növekedik majd. A lista második aktív játékosa a 14. helyen található Mark Messier, míg a harmadik korongos, aki még növelheti pontjainak számát, Peter Síastny. A számadatok első oszlopa a gólokat, a második a gólpasszokat, a harmadik az összpontot jelenti. 1. Wayne Gretzky 753 1539 2292 2. Gordie Howe 801 1049 1850 3. Marcel Dionne 731 1040 1771 4. Phil Esposito 717 873 1590 5. Stan Mikka 541 926 1467 6 Bryan Trot tier 520 890 1410 7. John Bucyk 556 813 1369 8. Guy Lafleur 560 793 1353 9. Gilbert Perreault 512 814 1326 10. Alex Detvecchio 456 825 1281 14. Mark Messier 446 766 1212 16 Peter S/astny 438 770 1208 Érdekességként közöljük még az 1992/93-as idény február 21-ig érvényben lévő eredményességi táblázatát, amelyben az első szám a kanadai pontozás összegét jelöli, a második a gólok számát, a harmadik a gólpasszokét, a negyedik pedig a mérkőzések számát. 1. Lemieux (104, 39+65 - 40), 2. Lafontaine (104,36+68 - 59), 3. Oates (101, 36+65 - 60), 4. Yzennan (95, 45 +50 - 62), 5. Gilmour (95, 24+71 - 60), 6. Turgeon (91, 39+52 - 58), 7. Recchl (90, 35+55 - 59), 8. Moglinjj (89,56+33 - 52), 9. Stevens (85,45 +40 - 51), 10. Selánne (85,45 +40 - 59). A listát vezető Mario Lemieux (Pittsburgh) csak akkor tér vissza a jégre, ha befejeződik gyógykezelése, ám ez idő alatt nem fog a sajtó rendelkezésére állni. Minden valószínűség szerint az NHL legnagyobb csillaga március 9-én a Boston ellen áll majd be a csatasorba, mivel a február 1-én kezdett rákellenes sugárkezelését pénteken fejezik be. J Kiválóságok a foci hőskorából Bodola „Dudus” Brassóban (Románia) látta meg a napvilágot, s mozdonyvezető édesapja szerete volna, ha fia is a szakmában maradt volna meg. Egy nagyváradi cipőkereskedő — úgy a huszas évek végén — mutatta őt be a „Pece-parti Párizs” jó szellemű vezetőinek, akik nyomban le is igazolták. Pár év leforgása alatt olyan csapatot hoztak össze, amely szinte állandóan a román bajnoki címre pályázott. Elismerten nekik volt a legjobb támadósoruk az országban (Juhász, Kovács I. Bartha, Sár; vári, Bodola). De egyetlen alkalommal sem tudtak bajnokságot nyerni — viszont nyert „helyettük is” a temesvári Kinizsi. 1937-ben a bukaresti Vénus csapatába szerződtették 350 ezer lejért A román nemzeti tizenegyben 1930 és 1940 között 49 alkalommal szerepelt, 30 gólt szerzett. Hogy annyiszor volt román válogatott, az a trianoni döntésnek is „köszönhető”. Viszont a második bécsi döntés után — amikor Eszak-Erdély ismét visszakerült Magyarországhoz — 1940 és 1948 között 13 találkozón szerepelt a magyar válogatottban, és 4 gólt lőtt. Hatalmas munkabírása kitűnő labdakezeléssel és lövőerővel párosult. Korszerű játszó, okosan építő öszszekötő volt. A II. világháború éveiben ezen a téren magyar labdarúgók között alig akadt vetélytársa. 1940-ben Bukarestben az ő „mesterhármasával” győzték le az akkor szintén „önálló” Szlovákiát ("Dodo" Reimann védte a pozsonyiak kapuját) 3:1 arányban. A magyar válogatottban a legjobb teljesítményt Bodola Gyula (1912 ■ ) 1943-ban nyújtotta Svájc válogatottja ellen Genfben. Ekkor kétszer tálát a helvétek kapujába. Nemrégiben könyv is jelent meg róla és a nagyváradi csapatról „A nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban” cím alatt. Mint köztudott ők szerezték meg — a vidékiek közül első ízben — 1944-ben a magyar bajnokságban először a bajnoki címet. A Fradit pl. 5:l-re „kiütötték”. Bodola „Dudus” pályafutásához kötődik egy hajmeresztő történet, amely 1944-ben játszódott le. Estefelé, 1944 novemberében barátjával egy ismerősükhöz igyekeztek, mivel éppen nem volt náluk semmiféle igazolvány, jobbnak látták meggyorsítani lépteiket. Ez feltűnt két nyilas járőrnek, akik azon nyomban utánuk eredtek. A két ijedt labdarúgó a legközelebbi kapun belépett és igyekezett a legfelső emeletre jutni. Végül az ötödik emeleten egy romos terem végén húzódtak meg. De a nyilasok követték őket oda is. Amikor az egyik „hungarista” a rájuk szegezett fegyverrel feléjük közeledett, meglepetten felkiálltott: „Nocsak, hisz ez Bodola a Vasasból!” A két focista a nyilasok társaságában halálsápadtan — mint akik már leszámoltak az életükkel — vánszorgott le a lépcsőn, hálát adva az Istennek, hogy ezt is megúszták. Klubjai: 1929 -1937 Nagyváradi AC 1937 -1940 Vénus Bukarest 1940 - 1944 Nagyváradi AC 1944 -1945 Vasas 1945 -1948 MTK Babiák László WAG KÖZÉLETI ÉS’GAZDASÁGI NAPILAP Kiadja a Madách—Posonium Kft., Michalská 9, 811 01 Bratislava. Főszerkesztő: SZABÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettesek: MÉSZÁROS JÁNOS és NÉMA LÁSZLÓ. Telefon: 210-39-94, 210-39-98. Főmunkatárs: N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet. Telefon: kulturális rovat - 210-39-89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210-39-92. Telex 92-516. Hirdetési iroda magánszemélyeknek ésközületeknek: 210-39-89,210-39-91, telefax 210-40-3Z Bratislava, Pribinova 25, ÍZ emelet Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében. Nyomja a Danubiaprint á. v., 819 46 Bratislava,Pribinova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA.. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: Riaditefstvo PNS, Pribinova 25,813 8i Bratislava. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. INDEX 48 081