Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-22 / 43. szám

4 Szabad ÚJSÁG Tallózó 1993. február 22. A legkönnyebb a nőket meglopni - reggel és délután a villamoson A zsebtolvaj: Mindenkire fütyülök A húszéves fiatalember vallomása: Mi van nekem abból, ha becsületesen élek? Amit csinálok, jobb üzlet. Naponta megcsinálok két-három retikült, és békém van. Ha időm van, itt a piros hol a pirost játsszunk a barátaimmal. „Fogják meg! El akarta lopni a pénztárcámat!“ - kiabál egy közép­korú asszony a zsúfolt villamoson. A szemtelen fiatalember kiugrik a ko­csiból. Az emberek közönyösen vár­ják, mi történik. Nem tétovázok, és a fiú után eredek. Átfutok az útkeresz­teződésen, ő befut egy kapualjba. Óvatosan utána megyek. Riadtan áll a három méter magas fal előtt, és dühödten ordít: „Tűnj el, mert felnyársallak! Te disznó!“ Jobb kezé­ben rugós kés, bal kezében bénító spray. Egy ideig győzködöm, végül bele­egyezik, hogy beszélgessünk. „Jó, mindent elmondok, de gyerünk^'- Én egész Szlovákiát magasról le... Mi van nekem abból, ha becsüle­tesen élek? Egy nagy... Amit csinálok, az jobb üzlet. Naponta megcsinálok két-három retikült, és békém van. Ha időm van, fogom magam a társaság­gal, és itt a piros hol a pirost játszunk. • Érdemes ezt játszani?- Nem érdemes. A rendőrök min­den sarkon figyelnek. • Jól teszik. Hiszen az embereket lopod meg, akik azért a pénzért becsületesen megdolgoznak.- Az nem érdekel. Ne legyenek hülyék és naivak. Azt hiszem, normá­lis ember itt a pirost nem játszik. • És te milyen emberek közé so­rolod magad?- Normális vagyok, és ráadásul a vállalkozók közé sorolom magam, • Te ezt vállalkozásnak ne­vezed?- Dehogy. Eljárok a börzékre, a lengyelektől olcsón bevásorolok, és aztán eladom. Csakhogy árusítanom máshol kell, nem Pozsonyban, mert a lengyelek ellátnák a bajomat. • Mennyit lopsz egy nap? Hasz­nát veszed ennek a szennyes pénznek?- Micsoda szennyes pénz? Tudod te, mennyi időre van szükségem, hogy legalább egy ezrest megkeressek? Néha három órát is eltart. • Mikor a legkönnyebb lopni?- A legjobb reggel, amikor az em­berek munkába mennek és délután, amikor hazafelé tartanak. Kiválasztom a nőt, akinél retikül van egyszerű zár­ral. Igyekszem minél közelebb jutni hozzá. Minél több az ember a villamo­son, annál gyorsabban végzek. • Egyáltalán nem zavar, hogy ezeknek az asszonyoknak talán ott­hon semmi más pénzük nincs?- Hányszor mondjam, hogy ez nem érdekel! Ki törődik velem? Senki. Min­denki mehet a fenébe. • Mit szólnak „vállalkozásod­hoz“ a szüleid?- Azokkal hagyj békén. Fütyülök a dumáikra. Felnőtt vagyok, és meg­élek magamtól. Eljön az idő, amikor kérni fognak, hogy gondoskodjak ró­luk. De erről ne álmodjanak. Aggház­ba mennek. • Nem gondolkoztál afölött, hogy belőled tisztességes fiatalem­ber lehetne?- Nem. Ilyesmiről nem gondolko­zók és nem is fogok gondolkodni. Elég sokáig belebeszéltek az életembe. Véqre a magam ura akarok lenni. RICHARD VRABLEC Túlzsúfolt városok TOKIÓ MAGABIZTOSAN AZ ÉLEN TIME A Világbank adatai szerint Afrika néhány nagyvárosában az utóbbi években átlagosan 10 százalékkal emelkedett a lakosok száma, s ez mindenképpen rekordként könyvelhető el. Az előzetes becslések szerint 2000-ben a Föld lakosságának több mint a fele városokban fog élni. Ezek közül a városok közül 21 tulajdonképpen óriásváros lesz, tehát lakosainak a száma meghaladja a tizmillóit. Az egészben az a tragédia, hogy 18 közülük a fejlődő országokban van, s gyakran a világ legszegényebb államaiban, mint pl. Bangla­des fővárosa, Dákká, amelynek a tavalyi év végén 7,4 millió lakosa volt, és az előrejelzések szerint az ezredfordulón a lakosok száma eléri a 11,5 milliót. Nemrégiben az ENSZ védnöksége alatt rendeztek nemzetközi konferenciát éppen ezzel a problémakörrel kapcsolatosan. Azon leszögezték: „A fejlődő országokban annak következtében, hogy állandóan növekszik a nagyvárosok lakosainak a száma, elmélyül a szegénység, s ha a fejlett országok nem segítenek, a folyamat jelentős mértékben befolyásolhatja a világgazda­ság alakulását is.“ A városok fejlesztése ugyanis a mezőgazda­­sági földterület rovására megy, s a vidéktől elszívja az élelmiszert, a vizet és a tüzelőanyagot. A nagyvárosok olyanok, mint az élősködők: felemésztik a vidéki energiát. Mindezek mellett egyre több gondot okoz, miképpen lehetne megoldani a sűrűn lakott területek problémáit. Az emberek tömegesen özönlenek a városok­ba, annak reményében, hogy ott könnyebben munkalehetőséghez juthatnak. S a fejlődő országokban azért is választják a lakosok a városokat, mert azokban jóval színvonalasabb az egészségügyi ellátás, mint vidéken. MOST PEDIG LÁSSUNK NÉHÁNY NAGYVÁROST - ADATOKBAN: 1992 2000 millió lakos (becslés) 1. Tokió (Japán) 25,2 28,0 2. Sao Paulo (Brazília) 19,2 22,6 3. New York (USA) 16,2 16,6 4. Mexikóváros (Mexikó) 15,3 16,2 5. Sanghaj (Kínai) 14,1 17,4 6. Bombay (India) 13,3 18,1 7. Los Angeles (USA) 11,9 13,2 8. Buenos Aires (Argentína) 11,8 12,8 9. Szöul (Dél-Korea) 11,6 13,0 10. Peking (Kína) 11,5 14,4 11. Rio de Janeiro (Brazília) 11,4 12,2 12. Kalkutta (India) 11,1 12,7 13. Djakarta (Indonézia) 10,0 13,4 14. Tiencsin (Kína) 9,8 12,5 15. Manila (Fülöp-sz.) 9,6 12,6 16. Kairó (Egyiptom) 9,0 10,8 17. Delhi (India) 8,8 11,7 18. Lagos (Nigéria) 8,7 13,5 19. Karacsi (Pakisztán) 8,6 11,9 20. Bangkok (Thaiföld) 7,6 10,0 21. Dákká (Banglades) 7,4 11,5 Ki akadályozza meg a mezőgazdaság összeomlását? Segíts magadon, az Isten is megsegít Egymillió liter tej. A szakértők becs­lése szerint állítólag ennyi hiányzik majd idén a közellátásból. No és? A pultok ezért még nem lesznek üre­sek. Itt van a Danone, meg a jónevű külföldi cégek tejtermékei. A reklám szerint a vásárlók törik magukat értük. Ez kérem piac. A fő, hogy valaki vásárol. Csakhogy... Ha a cseh és a szlovák piacról beszélünk, el kell mondani, hogy az utóbbi három évben ez szerényen szólva európai különle­gesség volt. Ezt a piacot a korlátozá­sok, a vámok egyáltalán nem védték, vagy csak alig. Olyan szabad átjárá­suk volt a külföldi áruknak, mint a po­zsonyi korzónak valaha. Olyan konflik­tusmentesen és könnyen a cégek nem hatoltak be a világon egyetlen piacra sem, mint hozzánk. Hála Vladimír Dlouhy gazdasági miniszter úrnak. Az istállókban két év alatt 83 ezerrel kevesebb a tehén, átlagos napi tejho­zamuk 10,2 literről 8,1 literre csökkent. A szarvasmarha-állomány 19, a juhál­lomány 38 százalékkal csökkent, s ez érvénes a baromfitartásra és a ser­téstenyésztésre is. Már ez is elég bizonyíték arra, hogy a mezőgazda­ság összeomlik. De számítsuk még hozzá az aszályt, amely a szövetkeze­teknek és állami gazdaságoknak 2,7 milliárd korona kárt okozott, a nö­vénytermesztésben 6 millíárddal csök­kentek a teljesítmények. Magától nem megy A baromfiállomány feltöltése brojle­rek vásárlásával néhány hét alatt elvé­gezhető, ha lesz miért megvenni a tá­pot. A szarvasmarha-állomány eseté­ben ez már bonyolultabb. A szakértők kiszámították, hogy az 1989. évi álla­potot talán tíz éven belül sem lehet elérni. Tehát hogyan tovább? Külföl­dön vásároljuk majd az élelmiszert, és szegényes devizatartalékainkat fele­mésszük? Tyl, Tlusty és Tömések urak bizonyára azt válaszolnák, hogy a magántermelők mindent megolda­nak. Elég, ha visszaadják földjeiket, dotációkat kapnak, aztán ők már tud­ják, mitévők legyenek. Hol vannak azonban ezek a magángazdálkodók? Az a néhány, akinek volt bátorsága, olyan problémákkal küszködik, hogy éppen csak családját tudja eltartani. Persze, ha leszámítjuk azt a némi zöldséget és virágot a piacokon. De ott is egyre több az olyan pult, ame­lyen banánt, narancsot, kiwit, bóvli ruhaneműt, török bazárárut kínálnak. „A kormány tudatában van annak, hogy a jelenlegi problémákat a föld­művesek maguk nem képesek megol­dani“ -mondta a pozsonyi Művelődési és pihenőparkban megrendezett érte­kezleten Peter Baco miniszter. „Hosz­­szú távú hanyatlásról van szó, s ennek az ágazatnak a csődje az egész gaz­daság csődjét jelentheti. A helyzet alapvető oka, hogy új agrárpolitikát kerestünk. A forradalom után elutasí­tottunk minden nagyüzemi termelést, de ez nem tartott sokáig. Az egyszerű megoldások, miszerint előbb jönnek a kisgazdák, aztán a földtulajdonosok, akik leváltatják a régi funkcionáriuso­kat, és újakkal helyettesítik őket - igencsak leegyszerűsített elképze­lésnek minősült. Az sem valósult meg, hogy a piac mindent megold. Az irá­nyítást lebecsülték, a tulajdonformát fetisizálni kezdték.“ Az átalakulás befejeződött Bármilyen viharos is volt a képvise­lők vitája, abban mindenki megegye­zett, hogy a földműves-szövetkezetek átalakítása tulajdonosi szövetkeze­tekké szükségszerű. Hivatalosan ez a folyamat 1993. január 28-án ért véget, addig kellett lezajlaniuk a tag­gyűléseknek. Még 60 nap marad a re­gisztrálásig. Ha ezt nem teszik meg, felszámolásra kerülnek. Minden jel arra utal, hogy egyes szövetkezetek felszámolása gazdasá­gi folyamat lesz, nem pedig a határ­idők kérdése. Ez kb. a szövetkezetek 20 százalékát érinti. Ennek következ­ménye a miniszter szerint ellátási za­varokban nyilvánulhat meg. Még itt vannak az állami gazdasá­gok. Az eredményes üzemek iránt van érdeklődés. Másrészt viszont az a ve­szély fenyeget, hogy a legroggyan­­tabb objektumok és termelési ágak az állam nyakán maradnak. Tehát a mi nyakunkon, az adófizetők nyakán. Ko­moly dolgokról döntenek tehát a priva­tizálás vezénylői. A vidék jövője Úgy tűnik, az erőszakos kollektivi­zálásnak, amelynek sok emberi tragé-Quo vadis DSZM? Úgy tűnik, igazuk volt azoknak, akik azt állították, hogy amint Csehszlová­kia szétesik, és megalakul az önálló Szlovákia, meggyorsul a kristályoso­dási folyamat a szlovákiai politikai színtéren. Igazuk volt abban is, hogy az első a sorban a történetesen éppen hatalmon lévő, belülről legsokrétűbb politikai mozgalom lesz. Az önállóság egyetlen hónapja elég volt ahhoz, hogy felszínre kerüljenek a DSZM mindeddig lappangó problémái, nehézségei, belső feszültségei. Valójában ez senkit sem lepett meg. A politikusok, újságírók és a lakosság között már megjelentek a viccek arról, hogy a DSZM tízparancsolata így kez­dődik: „Én, Meciar vagyok a te Urad, Istened. Ne legyenek néked idegen isteneid énelöttem.“ Arról is tréfálkoz­nak, hogy napjaink fő paradoxona: Szlovákiát a demokrácia felé olyan mozgalom vezeti, amely mindenféle, csak nem demokratikus. A verebek is csiripelik, hogy Meciar és Knazko alig­ha bírják ki együtt. Knazkón és Filku­­son kívül nyilván még sokan vannak, akiket fojtogat Meciar DSZM-jének le­vegője. Az embereket az érdekli leginkább, hogy a mozgalmon belüli küzdelem­ben hogyan viselkedik majd a DSZM „magva“, amely egész Szlovákiában szétszóródott. Eddig úgy tűnik, hogy mind az össz-szlovákiai, mind a járási vezetők a DSZM-ben következetesen a veszélybe került repülőgép szabálya szerint viselkednek: előbb mentsd a személyzetet, azután törődj az uta­sokkal. Lehet, hogy a DSZM okult a NYEE (VPN) széthullásából, és to­vábbra is a mozgalom egységét tekinti elsődlegesnek a nézetek pluralizmusa előtt, mert az utóbbi a mozgalom szer­vezeti szétzilálódását is eredményez­hetné. Végül is, a DSZM-vezetés elé­gedetlen részét is rémítgeti a szét­hullás mumusa, ami az elégedetlene­ket a hatalomból az ellenzékbe „ejt­hetné“. Más kérdés, hogy Szlovákia számá­ra a legoptimálisabb megoldás-e, hogy a szemléleti, szervezeti és egyéb egység a DSZM elnökének szája íze szerint valósul meg. Az önállóság első hónapja megmutatta, hogy a DSZM- nek nem sikerült pozitív elemeket hoz­dia volt a következménye, egy új meg­felelője jön létre. A földművesek szép házakat építettek garázsokkal, kertek­kel. Elhagyják őket, hogy munkát ke­ressenek valahol? Ez.sokak számára kegyetlen dolog lenne. Ráadásul nem is tudnak hová költözni. A vidéken meg kell tehát maradnia a mezőgaz­daságnak. Hiszen művelés nélkül a vi­dék elveszti arculatát. A készülő kör­nyezetvédelmi törvény arra is gondol, hogy a földnek nem szabad majd parlagon hevernie. Egy dolog a törvény, más a valóság. A falunak most segítségre van szük­sége. Ha csődbe jut a szövetkezet, talán akad egy, vagy akár öt bátor ember, aki bérbe veszi a földet, a gé­peket, az épületeket. A maguk módján gazdálkodni kezdenek. Vagy talán más szövetkezetét, tulajdonosi szö­vetkezetét hoznak létre, amelybe iga­zán csak az lép be, aki akar. A segítő kéz A Szlovák Köztársaság Mezőgaz­dasági Minisztériuma több javaslattal állt elő, amelyek úgy-ahogy segítséget jelenthetnének. A leggyakrabban a mi­nimális garantált felvásárlási árakat amlegetik, amelyek az őstermelőnek rentabilitást és támogatást jelentenek. Előkészítés alatt állnak az ún. piaci rendszerek, amelyek a fejlett országok példája alapján készülnek. Itt van még a nemrég alakult mezőgazdasági tőzsde és a piacszabályozási alap. Mindezek közösen létrehozhatnának némi szervezettséget a vad piac he­lyén. De itt is pénzről van szó, az államnak pedig, mint ismeretes, nincs bőségszaruja. A vidék számára tehát továbbra is érvényes a régi mondás: segíts magadon, az Isten is megsegít. Mint már annyiszor a történelem során. JAfJA JANKÜ nia társadalmunk életébe (hiszen az önállóságot is Klaus erőszakolta rá a DSZM-re), sőt, elmélyítette azokat a negatívumokat is, amelyek még a NYEE és később Őarnogursky ide­jén is léteztek. A legérdekesebb, hogy az állampolgár a vállára nehezedő egyre súlyosabb terhek ellenére még mindig nyugodt, megbékélt legfelsőbb politikai vezetőivel. A világ csodálkozik ezen és irigyli az ilyen állampolgára-NŐVÉ SLOVO frez ’leAfee&tu kát. (Ki tud elképzelni például Fran­ciaországban drasztikus adóemelé­sek, áremelések, bérbefagyasztás után szociális békét? Akkor inkább új kormányt!) De nálunk, úgy tűnik, sem az elnökválasztás, sem a kormány és az ellenzék harca, sem pedig a DSZM belső problémái nem váltanak ki szóra érdemes polgári visszhangot. Az em­bereknek más gondjuk van, a politikát egye a fene. Sajnos... Számunkra, akik még nem fordul­tunk el teljesen a politkától, a DSZM belső kristályosodása nemcsak új poli­tikai színjátékot jelent, hanem felcsil­lantja azt is, merre fejlődhet a szlovák társadalom, az új állam. Szlovákia útját a közeljövőben az határozza majd meg, hogy a DSZM „egyszemé­lyi mozgalom“ marad,, vagy korszerű politikai párttá fejlődik-e. JÁN SOPÓCI Nem akarták Márkust ZMENA A Testvériség Egyházban sok gon­dot és elkedvetlenedést okoztak azok a hírek, amelyek szerint Jozef Márkust Szlovákia elnökének javasolták. A po­zsonyi Cukor utca 4. szám alatti temp­lomukban Márkus három leánya, fele­sége és más családtagjai rendszere­sen részt vesznek az istentisztelete­ken. Markus urat azonban a Cukor utcán már rég nem látták. Hosszabb ideje, hogy otthagyta családját, és ez a Testvériség Egyházban megbocsát­hatatlan bűnnek számít. Egyesek gú­nyosan megjegyzik, hogy a Matica slovenskával „kötött házasságot". Ez azonban az Isten ítélőszéke előtt nem segít neki. Annak ellenére sem, hogy a római egyház mindenféle rendezvé­nyén kamerák előtt mutogatta magát és fel is lépett... (-ko-) A TALLÓZÓ oldalon megjelente­tett írások nem tükrözik szükségsze­rűen a szerkesztőség véleményét, csupán áttekintést adnak arról, mit írnak más lapok. Egyes cikkeket ter­mészetesen rövidítve közlünk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom