Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-17 / 39. szám

1993. február 17.

Napjaink

Szabad ÚJSÁG 5

Korunk legfőbb veszélye:

A nemzeti kommunizmus és az iszlám fundamentalizmus

A Párizsban élő Fejtő Ferenc nemrég interjút adott a Le choc du mois című folyóirat munkatársának. A beszélgetés során a neves történész a délszláv válsággal kapcsolatos nézeteit fejtette ki.- Hatalmas meglepetést okoz, hogy a posztkommunizmus Közép- Európában, Kelet-Európábán és a Balkánon eltérő utakon halad. Mi a jelenség oka?- A történelem. Az utóbbi évezred során Európa e részeinek képei teljesen különböző utakat írtak le. Magyarország, Horvátország és Csehország lakói a dunai egységben vettek részt, s a nyugati kultúrkörhöz tartoztak. A valaha Bizánc vonatkozásában élő balkáni népek hosszú évszázadokon át oszmán uralom, valamint a bizánci ortodoxia örököse, Oroszország befolyása alatt álltak. Csehország, Horvátország és Szlovákia Habsburg keretek közt, azaz a nyugati szférában éltek. Mint ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia által 1878-ban elfoglalt, majd 1908-ban annektált Bosznia- Hercegovina is olyan közigazgatási berendezést kapott, mely Nyugat-Európa irányába terelte. Ez magyarázza, hogy a bosnyákok ma inkább Zágráb és Bécs felé tekintenek. Teljesen más volt a helyzet Szerbiában, Albániában, Romániában és Bulgáriában.

Ebben a térségben a birodalmak különböző nyelvű, vallású és hagyományú népeket egyesítettek. Sajnos az első világháborút követő békeszerződések kiötlői a nemzetállami gondolat hibás ösvényére tévedtek. Nem vetettek számot a történelemmel és a kulturális különbségekkel. Azt hitték, létezik csehszlovák és jugoszláv nemzet.

A kommunizmus megjelenése után, melyet - noha elvileg nemzetek feletti volt - az egyetlen párt és a rendőrség tartott össze, a régi ellentétek véka alá kerültek. Most törnek újra elő, s ez magyarázza a paradoxont, hogy míg Nyugat-Európa az integráció felé tart, a másik oldalon a kommunista rezsimek összeomlása dezintegrációs jelenségeket vált ki, ami meglepetésként hat. Főként Franciaországban, ahol hagyományosan inkább Afrikára, mint Prágára, Bécsre, Budapestre, Zágrábra, vagy Belgrádba irányul a figyelem.- Cseh-Szlovákia szétválása viszonylag finoman ment végbe, jóllehet a francia kommentátorok öszszetűzéseket jósoltak. Jugoszláviában ez nem sikerült. Miért?- Civilizációs kérdés. A minap a szerb Branko Lazics azt mondta nekem: „A népek úgy válnak szét, ahogy megérdemlik.“ A csehek és a szlovákok, akik a háború előtt Franciaország és Svájc fejlettségi színvonalán álltak, tárgyalásokba kezdtek, békés úton. Meg vagyok győződve róla, hogy a szétválás befejeztével, miután mindkét állam megerősíti önálló politikáját, Csehország és Szlovákia között újra szoros együttműködés alakul majd ki.

Jugoszláviában, ahol a lakosság nagyon egyenetlen, a szokások keményebbek és erőszakosabbak, a tárgyalásos, békés út lehetetlennek bizonyult. A fegyverek beszélnek. Tudni kell, hogy Jugoszlávia, mely részben Ausztria-Magyaroszág örököse volt, mikrobirodalomként épült fel. Bár népei a legkülönbözőbb tradíciók hordoInterjú FEJTŐ FERENC történésszel

zói voltak, az ország a nemzetállami modellt követte a szerbek hegemóniája miatt. Ami 1992-től folyamatosan a horvátok és szlovének elégedetlenségét váltotta ki, s a szerb monarchiát az 1939-ig tartó katonai diktatúra felé sodorta. Jugoszlávia fejlődése Tito halála után újra nyitott kérdéssé vált. A horvátok és a szlovének konföderáció kialakítására tettek javaslatot, amit Belgrád - vagyis a kommunista gépezet - visszautasított. Horvátországban és Szlovéniában a demokratikus pluralizmus gyorsan fejlődött. Nem úgy Szerbiában.

Helytelen és hamis polgárháborúról, illetve törzsi vagy etnikai háborúról beszélni. Teljesen másról van szó. Példaként az 1991. augusztusi moszkvai puccsot említeném. Mit akartak a puccsisták? Pontot tenni a kommunizmus felszámolása után, és újra kézbe kaparintani a hatalmat Oroszországban és az egész orosz birodalomban. Elbuktak. Belgrádban Milosevics államcsínye sikerült a szövetségi hadsereg támogatásával. Nem szabad elfelejteni, hogy a tábornokok - a rendszer kivételezettjei - nyolcvan százaléka volt szerb.

Természetesen az etnikai elem is közrejátszott. A szerb kissebbségek, melyek a kommunista rezsim alatt hozzájárultak a hatalom pozíciójának megerősítéséhez, fenyegetve érezték magukat a horvátok, szlovének és bosnyákok sürgette konföderációs és demokratizációs folyamat által. Belgrád mellé álltak. Nem a szerb nemzetről van szó. A délszláv tragédiáért egy kormányt és egy hadsereget terhel a felelősség. Saját vezetésük alatt álló Nagy-Szerbiát akarnak létrehozni. A délszláv válság kulcsa ebben a tényben rejlik, mely arra kötelezte a horvátokat és a szlovéneket, hogy két lehetősége közül válasszanak. Mivel a konföderáció nem volt lehetséges, nem maradt más hátra, mint az elszakadás. Hosszú ideig tartott, míg a nyugati, nevezetesen a francia diplomaták ezt megértették.- Mi Tito felelőssége?- Az, hogy felül akart kerekedni a szerbek, horvátok és bosnyákok közti kölcsönös öldöklésekben megnyilvánuló ellenségeskedéseken. Tito jó kommunistaként a lenini megoldást akarta érvényesíteni: az egységes internacionalista berendezést. Lenin számára az internacionalizmus legveszélyesebb ellensége a nagyorosz nacionalizmus volt. Ezért igyekezett, amennyire csak lehetett, feldarabolni Oroszország területét. Köztársaságokat hozott létre, de a viszonylagos decentralizációval egy időben a párt, a rendőrség és a hadsereg útján a legkegyetlenebb centralizmust valósította meg. Végül a dolgok úgy alakultak, hogy mégiscsak az oroszok uralták az egész szisztémát.

Tito az általa modellnek tekintett Szovjetunió berendezésétől inspirálódott, s a lenini elvek alapján létrehozta a köztársaságokat. Szerbiában bizonyos autonómiát biztosított a vajdasági magyaroknak és a koszovói albánoknak. Montenegróból és Macedóniából szövetségi köztársaságot csinált. Míg a különböző népeket egymás ellen játszotta ki, a bürokrácia megerősítésére az önigazgatás fortélyait alkalmazta. így egyensúlyozgatott.

Szerbiában politikája a nacionalisták frusztrációjához vezetett. Nem Szerbia volt-e a legtöbb lelket számláló nemzet? Nem Szerbia nyerte-e vissza elsőként függetlenségét a Balkánon?

Míg a kommunizmus egyre nyilvánvalóbban oszladozott, és kezdte elveszteni vonzerejét, a Tito-korszak alatt létrehozott különböző bürokráciák igyekeztek újabb népszerűséghez jutni. Szerbiában a nacionalista követeléseket tették magukévá. Milosevics sikere lényegében a sajátjának vallott Nagy-Szerbia gondolatához fűződik. Ez a keveredés hozta létre a nemzeti kommunizmust, mely igen hamar robbanékonnyá vált. Nyugaton sokat beszélnek a nacionalizmusok veszélyéről. Azonban összekeverik a hazafias indíttatású önvédelmi nacionalizmusokat az agresszív, terjeszkedő nacionalizmusokkal. Pedig ha a harmincas-negyvenes években a legveszélyesebb nacionalizmus a nemzeti szocializmus volt, jelenleg a civilizációnkat fenyegető két legfőbb veszély a nemzeti kommunizmus és az iszlám fundamentalizmus.- Bosznia-Hercegovina léte kockán forog. Miért?- Három nemzet élt együtt Bosznia- Hercegovinában, mely több szempontból is komplex térség. Itt ugyanis a vallás és a nemzet fogalma szorosan kapcsolódik egymáshoz. A boszniai muzulmánok tulajdonképpen a török hódoltság során iszlamizált horvátok és szerbek, ugyanakkor az itt élő ortodox horvátokat vallásuk alapján századokon át szintén szerbeknek nevezték.

Bosznia-Hercegovinát Tito bizonyos sikereként lehetett elkönyvelni. A több, mint egymillió vegyes házasság is azt jelzi, hogy viszonylag gyengék voltak a különböző közösségek között fennáló ellentétek. Milosevics azzal, hogy igyekezett újraéleszteni a régi „Bosznia-Hercegovina szerb föld“ álmot, tragikus céltáblává változtatta a térséget. Anélkül, hogy figyelembe vette volna a lakosság valós megoszlását - 20 százalék horváttal és 40 százalék muzulmánnal szemben csupán 30 százalék a szerb a terület kétharmadát követelte, s ezzel Bosznia-Hercegovina szétrobbanását váltotta ki.

Innen a szenvedélyeknek s a dühnek az a kitörése, melynek ma tétlen szemlélői vagyunk. A szerbek azzal rontottak a muzulmánokra, hogy vezetőik iszlám államot akarnak létrehozni, amikor köztudomású, hogy a bosnyákok európaiak. Európai szemléletű elvilágiasodott muzulmánok. E lépésükkel sikerült a horvát nacionalisták étvágyát is feléleszteniük, hogy legalább a többségben horvátok lakta Nyugat- Hercegovinát Horvátországba kebelezzék be. Szarajevót, az együttélés és az európaiság jelképét pedig jórészt lerombolták.

A késlekedés veszedelme- Indokolt lenne a katonai beavatkozás?-Azt hiszem, végül mégiscsak be kell majd avatkozni. A tárgyalások, melyeket a szerbek igen ügyesen irányítottak - kihasználva, hogy a nyugatiak minden áron a párbeszéd útján kívánnak célhoz érni -, kivétel nélkül az ő ügyüknek kedveztek. A szerb hadsereg és a milíciák minden tárgyalással eltöltött hetet és hónapot arra használtak fel és arra fognak felhasználni, hogy területet nyerjenek, és visszafordíthatatlanná tegyék a hódítást.

Decemberben Zágrábban jártam. Az egymilliós város eddigi 250 000 menekültet fogadott. Horvátország 700 000-et. Az egykori Jugoszláviában kétmillió embernek kellett elmenekülnie lakóhelyéről.

Nyugat-Európa nem ismerte időben fel azt, amit már Tito halála óta meg lehetett jósolni. Most a konfliktus elterjedését kell megakadályoznia, mely, akár egy erdőtűz, könnyen belobbanthatja a szomszédos országokat Koszovótól Macedóniáig, Albániától Bulgáriáig, sőt Törökországot és Görögországot is.

Képes az európai tudat felelős lépéseket tenni? Szeretném, s szerintem Európa feladata, hogy mindezen megsebzett népeket a demokrácia és a béke oltalma alá helyezze. Ha ez nem történik meg, az új világrend az erő rendjéhez vezet, egy még erőszakosabb és kényszerítőbb rendetlenség előjátékaként.- Nem késő beavatkozni?- Minél többet késlekedünk, annál nagyobb árat keli fizetni. A részben tagolt felszínű országban (hegyszorosok, magas hegységek) a hagyományos típusú beavatkozást ki kell zárni, mivel a több százezer katona bevetését követelné. Minden régió, minden város, minden falu harcteret képezhet. A lineáris front nem létezik. A szárazföldi beavatkozás újabb Libanonná vagy Vietnammá válhatna. Az egyetlen lehetőség a műholdakkal irányított és szigorú embargóval társított légi intervenció.

Oroszországban többen a szerb ügy mellett emelnek szót, s Görögországban is erős a szerb szimpátia. A beavatkozás nem vezethet-e a római és az ortodox világ közti továbbra is érzékeny szakadás feléledéséhez?- Tény, hogy az oroszok és a görögök is erős szimpátiát tanúsítanak a szerbek iránt. Azonban Görögország valószínűleg nem vállalja az EuSzerb katona muzulmán hadifoglyokkal a február 9-i szarajevói hadifogolycsere előtt. Fotó: TASR/AP

rópai Közösségről való leszakadás kockázatát csupán azért, hogy Macedóniát megossza Szerbiával. Ráadásul a törökök érdeklődnek a koszovói és a macedóniai (29-30 százalék) albánok sorsa iránt. Ami pedig Oroszországot illeti, nehezen képzelem el, hogy Borisz Jelcin balkáni kalandba fogjon, még ha néhányan környezetében, valamint a nagyorosz nacionalisták és a nemzeti kommunisták ezt is sürgetik. Oroszországnak nem érdeke szembeszállni az intervencióval. • Hatalmas kockázattal jár, ha a tűzvész továbbterjed, ugyanis a veszély, ami fenyeget, nem a régimódi, hanem a nemzeti kommunizmus. Amennyiben Nyugat-Európa késlekedik felismerni Közép-, Kelet-, valamint a balkáni Európa iránti kötelezettségeit, ha nem tisztázza a politikai célokat, s ha nem biztosítja magának az eszközöket e politika végrehajtására, a béke veszélybe kerülhet. Semmi értelme konferenciákat rendezni, s úgy tenni, mintha tűzoltósdit játszanánk. Hogy még világosabb legyek: azt gondolom, Európának gyámszerepet kell betöltenie az európai világ e felén, mely nemrég szabadult fel a kommunizmus alól. A kolonializmus és a neokolonializmus fölött eljárt az idő, de a gyámság nélkülözhetetlen. Európa e térségeiben a népeknek bele kell tanulniuk a szabadságba s az együttélésbe. Ne felejtsük el, hogy a demokrácia luxustermék, s a nyomor a legrosszabb kalandoknak engedhet teret.- A jakobinizmusból kifejlett nemzetállam megmutatta korlátáit. A „másik Európában“ katasztrófákhoz vezetett... Nem az a baj, hogy nincs megfelelő modellünk a népek együttéléséhez, a kisebbségi jogok tiszteletben tartásához?- A modellek léteznek Svájcban és Finnországban. Vagy ott van Dél-Tirol esete. Az ausztronémetek, akiket Olaszország az első világháború után csatolt el, már ápolhatják saját kultúrájukat. Szlovákia, Szerbia, Románia, Lengyelország tanulhatnának a példából. Véleményem szerint főleg a politikai kultúra terén kell bizonyos hátrányt behozni.- A jelek szerint a XXI. század egyik nagyhatalmává váló Törökország nem használja-e majd ki az európaiak gyengeségét arra, hogy visszatérjen a Balkánra?- Miért kellene mindenáron XVI. vagy XVIII. századi kategóriákban gondolkodni? A törökök nem Európa ellenségei, sőt ellenkezőleg... Csatlakozni szeretnének hozzánk, s merítenek civilizációnkból. Nem állnak-e közelebb hozzánk, mint a szövetségesünknek tekintett Szaúd-Arábia vagy a legtöbb arab ország? Nagyon valószínű, hogy Törökország a jövőben jelentősebb szerepet fog játszani. Európának hallatlan potenciálját tehát Eurázsia perspektíváinak felvázolására kellene használnia. Ahogy a mai Németország sem a tegnapi imperialista állam, úgy Törökország sem az, ami az oszmán időkben volt. Bizonyára egyéb dolga is akad, mint a balkáni birodalom feltámasztása.

Törökországra azért is érdemes figyelnünk, mert az eleurópaiasodott muzulmánok ésszerű iszlámját testesíti meg. A törököknél a fanatikus iszlám politikailag szinte elhanyagolhatónak tekinthető. Ezzel szemben kétmillió albán él Törökországban. Attól függően, hogy miként alakulnak az események az egykori Jugoszláviában, a vallási integrizmus felé fordulhatnak, és Európa-ellenes magatartást vehetnek fel. Mert, nem győzöm ismételni, napjainkban a legfőbb veszélyt az iszlám fundamentalizmus és a nemzeti kommunizmus együttesen jelentik.

(A Magyar Nemzet nyomán)