Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1993-02-13 / 36. szám

1993. február 13. 10 subád ÚJSÁG Mozaik - Hétvége • Végigpásztázva a toplistákat, a jól ismert nevek között rendre ráakadhatunk új, ismeretlen előa­dókra. így van ez most is, az „aktuá­lis“ slágerek mezőnyében labdába rúgnak a feltörekvő ifik is. Ilyen új formáció az Inner Circle. ízes rapet játszanak, s a Rock With You (A rock veled) című daluk már szinte minden listán az első tíz dal között található. • Jó rajtot vett a tinédzserkorú fiúkból álló East 17 nevű zenekar. Daluk a Hause Of Love (A szerelem háza) európai sláger, s a csapat már egy sikeres németországi turnét is Eric Clapton LEMEZTÁJOLÓ letudott. Az új arcok közül a legma­gasabbra jutott a Charlie and Eddy nevű kettős. A két egzotikus kinézetű (néger-indián) fiatalember dala a Would I Lie To You (Hazudjak ne­ked) a legtöbb országban az élboly­ban tanyázik. Kelendő portéka a Duophonic című albumuk is. • Nem vallanak szégyent a műfaj öreg rókái sem. Feltűnt Paul McCart­ney új albumának első hírnöke a Hope Of Deliverance (A szabadulás vágya) című szám. • A Michael Jackson legnagyobb vetélytársának tartott „kis-nagy“ ember, Prince is feltűnt a toplistá­kon. Dalának címe egy számjegy: 7. Valamiben Prince előtte jár már Jack­­sonnak is: szencációs szerződést írt alá a Warner Bros kiadóval. A szerző­dés szerint Prince 10 nagylemezt ké­szít a kiadónak, amiért csinos és kerek összeget kap; 100 millió dollárt. Ezzel megelőzte nemcsak Jacksont, hanem Madonnát is. • Kedvező fogadtatásra talált a veterán Eric Clapton nagylemeze, az Unplugged (Szétkapcsolva) című. Úgy néz ki, hogy a ma 48 éves gitáros­énekes, pályafutása legsikeresebb al­bumát készítette el. Szebb, mint valaha - mondják róla rajongói. Ami Igaz, az Igaz: az egykori kisiányos, „cukorbaba“ Kylie Minogue már a múlté. A mai sokkal szexibb; mintha Madonna és Janet Jackson elegyéből gyúrták volna. Maga Kylie mindent megtett új stílusa kialakításáért, még plaszti­kai műtétnek is alávetette magát, hogy a szilikon segítségével kebleit vonzóbbá tegye. A „szexisítés­­nek“ meg is lett a hatása. A Playboy magazin csaknem félmillió dollárt ajánlott fel a kisnövésű (155 cm, 41 kiló) ausztrál énekesnőnek, ha hajladnó lenne ruha nélkül pózolni a fotókamerák előtt. Kylie ezt kerek-perec visz­­szautasította, mondván, hogy semmi pénzért nem fényképeztetné meztelenül magát. Ebben viszont nem hasonlít annyira Madonnára. POP-TIPP Felismeritek, melyik slágerből származik az alábbi szövegidé­zet? Ha igen, vágjátok ki a pop­­tipp szelvényt, ragasszátok le­velezőlapra vagy levélpapírra, s a megfejtéssel együtt küldjétek el szerkesztőségünk címére. Legutóbbi feladványunk he­lyes megfejtése - Beatrice: 8 óra munka... A nyertesek: Vencel Csaba, Nagyölved - Blue System; Hám Zoltán, Szap - Ice MC. \ Ezúttal melyik dalra tippelsz? i ^ ... lelépni tudni kell, fellépsz és nincs siker... Az Olympic végnapjai Bár ma már csak múlt időben be­szélhetünk csehszlovák rockzenéről, az Olympic mégis jogosan viselheti a „federális rock legenda“ jelzőt, hiszen a Petr Janda vezette együt­tes három évtizeden keresztül egykori hazánk élzenekara volt. Az Olympic a rock hőskorában alakult, első sikereit a Semafor Szín­ház pódiumán aratta. 1968-ban jelent meg a Zelva című nagylemezük, s ezt az évek során még 16 album követte. A zenekar megpróbált külföldön is ér­vényesülni, 1968-ban hosszabb ideig Franciaországban tartózko­dott, ahol Five Travellers név alatt angol nyelvű lemeze is megjelent. Nemrégiben Petr Janda bejelen­tette, feloszlatja zenekarát. Mielőtt végleg szétválnak az útjaik, egy ma­mut-turnén vesznek búcsút népes ra­jongótáboruktól. A turné során ötven koncerten lépnek fel, s az utolsót a prágai Lucernában a filmesek is megörökítik. Az együttes híres szá-1 mait 14 CD-lemezen újra kiadják, és megjelenik egy dupla album is a harminc év legnépszerűbb da­laiból. MIRŐL SZÓL? A Queen együttes egyik leghíresebb dala alex s. összeállítása Bohemian Rapsody Bohém rapszódia (részlet) Mama, just killed a man Put gun against his head Pulled my trigger, now he's dead Mama, life had just begun But now I've gone and thrown it all away Mama Didn't mean to make you cry If l‘m not back again this time tomorrow Carry on, carry on, as if nothing rally matters Too late, my time has come Sends shivers down my spine Body ’s aching all the time Goodbye everybody, I’ve got to go Gotta leave you at behind and face the truth Mama I don't want to die I sometimes wish I’d never been born at all Mama, épp megöltem egy férfit A fejének szegeztem a fegyvert Meghúztam a ravaszt, s már halott Mama, az életem csak alig kezdődött S most megyek, s eldobom magamtól Mama Nem hiszem, hogy sírni fogsz Ha holnap nem térek haza Folytasd csak, folytasd, mintha mi sem történt volna Túl későn jött el az én időm Lúdbörös a hátam Belefájdul a testem Isten veretek, nekem mennem kell Itt hagylak mindnyájatokat, s szembenézek az igazsággal Mama '— Nem akarok meghalni Néha azt kívánom, bár meg se születtem volna RTV-musor SZOMBAT, FEBRUÁR 13. ( POZSONY - MAGYAR APáIT) 8.00: Szombat délelőtt 12.00: Hírek. 12.10: Slágermúzeum. 13.00: Új-Hullám-Hossz. 14.00: Nóták. 14.25: Iskolások műsora. 14.55: Helyesen szlovákul. 15.00: A rádió hangarchívumából. 15.50: Látóhatár. 16.00: Köszöntő. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Világosság. ( KOSSUTH RÁDIÓ ) 9.05: Családi Tükör. 9.35: Szombat dél­előtt 11.05: Eco-mix. 12.00: Déli Krónika. 14.05: Oxigén. 15.05: Mindenes 16.00: 168 óra 18.00: Esti Krónika. 19.25: Mese. 19.35: Határok nélkül. 20.05: Titkos Tortu­ga. Regény. 22.00: Késő esti Krónika. 22.20: Pop-mix. PETŐFI RÁDIÓ 9.06: Színe-java. 11.05: Csillagok, sztárok 12.00: Nóták. 15.05: Magunkat ajánljuk. 19.05: Nyakunkon a rémvizsga. 20.00: Nem­zetközi slágerlista. 22.30: Jazz. 23.10-5.50: Napforduló. ( BARTÓK RÁDIÓ ) 9.05: Társalgó. 12.05: Repriz. 14.15: Nép­rajzi kalendárium. 16.05: Zene-ház. 18.05: Aranyalbum. 19.30: Ottenbach: Hoffmann meséi. Opera. 23.19: Új lemezeinkből. 0.05: Komolyzenei zsákbamacska c MAGYAR TELEVÍZIÓ ) Tv1 6.10: Jó reggelt, Magyarország! 6.30: A Reggel. 8.15: Közjáték. 8.20: Jó reggelt adj, Istenem! 8.30-12.00: MICIMACKÓ- olub, benne: Mukidoki. XII/5. rész: Cimbó­­ria; Adrian Mole újabb kínszenvedései. XII/8. rész: Zöld béka; Igaz történet a „Szü­letésed napján" című dalról; Marianna és a nagyi; 11.00: Szezám utca. 12.00: Tévé­magiszter 13.30: Blues I. 14.05: Georg tánca. NSZK tévéfilm. 15.35: Kalandorok kíméljenek! 16.00: Rejtélyes randevú. 16.50: Ot kicsi indián. Társasjáték a képer­nyőn és otthon. 17.50: Lakáskultúra. 18.15: HID. Dokumentumfilm. 19.10: Szerencse­­kerék 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.35: Névjegyek (ism.). 21.00: Háború és béke. Olasz-amerikai film. 0.35: Közjáték. 0.40: Rózsaszín soro­zat. Francia erotikus filmsorozat (Feliratos!) 1.05: Híradó. Tv2 6.00-8.00: NAP-KELTE 8.05: Gazdakép­ző. (ism.). 8.35: PC-ábécé. 9.00: Cigány­magazin. 9.25: Nemzetiségi magazin. 12.00: Segítőtárs. 12.20: Família Kft. 65. rész (ism.). 12.50: Útkereső. 13.20: G. I. Joe kommandó. 13.55: Ez már nemcsak játék! Kamaszmusical. 14.55: Azok a cso­dálatos állatok. 15.10: Országjáró suli-buli. 15.55: „Én táncolnék veled..." A swing. 16.10: Különleges tájakon. 17.00: Autó 2. 17.25: Hupikék törpikék. 18.00: Knight Ri­der. Amerikai filmsorozat. 18.53: Időjárás. 19.00: MITAX Organ Pop-rock Fesztivál '93. 20.45: Hintaszék lázadás. Amerikai film. 21.40: Telesport. 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás. 22.25: Shakespeare összes müvei a BBC feldolgozásában. III. Richard. Angol tévéfilm. 11/1. rész. (ff.). ( SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ) STv1 9.00: Időszerű események. 9.30: American Business English. 21. rész. 9.43: Family Album USA. 21. rész. 10.07: Este País. 21. rész. 10.35: Muzzy Comes Back. 21. rész. 10.45: Tao Tao. XXVI/6. rész. 11.10: A me­nedzser világa. 11.40: Tévékaleidoszkóp. 12.00: Korlátok. 12.30: A Teletext hírei 14.35: Hírek. 14.40: Folklórműsor. 15.05: A Hold hercegnője. Mesefilm. 11/1. rész. 16.00: Niké gyerekeknek. 16.40: Élet a ter­mészetben. 17.10: Triangulum. 18.00: Bay­­watch. XXI/6. rész. 18.55: A Mates számai­nak sorsolása. 19.00: Esti mese. 19.10: A Beauty szalon. 19.23: Időjárás-jelentés. 19.30: Időszerű események. 19.55: Sport­hírek. 20.05: Showmúsor. 20.30: Csehszlo­vákia legszebb asszonya 1992, felv. 21.45: Music Magic. 22.10: Sporthiradó. 22.25: Gorilla Francia akciófilm-sorozat. 0.00: Ró­zsaszín sorozat. Francia erotikus filmsoro­zat. 0.30: Erotikus videoclip. 0.35: A Tele­text hírei. STv2 15.15: Hírek 15.20: Események, kommen­tárok. 15.45: Az MTV slágerlistája. 16.40: Nemzetiségi magazin. 17.10: Környezetvé­delem. 17.55: Entrée Libre. 21. rész. 18.30: Sí-vb, női műlesiklás, fe.lv. 19.20: Esti me­se. 19.30: Időszerű események. 19.55: Sporthírek. 20.15: Mandula. Tévéjáték. 20.55: Az ember és a világ. 21.55: Az MTV slágerlistája. 22.50: Csak arra gondolok. 22.56: Események. 23.20: A Teletext hírei. ( CT1 ) 8.00: Sajtószemle. 8.30: Walt Disney be­mutatja. 9.20: Hip, hap, hop. 9.55: Rajzfilm. 10.15: A világ keletkezése. 10.45: Eurotu­­risztika. 11.05: Hírek. 11.10: Hanlon. 7. rész. 12.00: Zöld gesztenye. Lengyel film. 13.20: Válogatás cseh filmvígjátékokból. 14.50: Orvosi tanácsok. 15.00: Szórakozta­tó műsor. 15.40: Simpsonék. 16.05: Az erszény és a két arany. Román zenés filmvígjáték. 17.25: Az utolsó paradicsom. 12. rész. 18.00: Hírek 18.15: A szoknyás detektív. 7. rész. 19.10: Esti mese. 19.30: Események 20.05: Hűd. Amerikai film. 21.55: Hírek 22.00: Néma burleszk. 22.40: A The Thompson Singers együttes koncert­je, felv. 0.20: Hírek. 0.25: Rózsaszín könyv­tár. Francia filmsorozat. 0.55: Medúza. 1.35: Zsidó anekdoták. ( OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ) ORF 1 9.05: Nagy család. 9.30: Forró étel. Tévé­film. 10.15: Euroturizmus. 10.30: Napfivér és a Hold nővér. Tévéfilm. 12.30: Halló, Ausztria, halló Bécs! 13.10: Az állatok para­dicsoma. 13.35: Ami profánjaink. Filmvígjá­ték. 15.10: Csehország szépségei. 15.30: A kis vadállatok és a mamut. 15.35: Amikor az állatok elhagyták az erdőt. 16.00: Gyer­mekwurlitzer. 17.10: X-Large. 18.05: Oszt­rák képek. 18.30: A wörthi-tavi kastély. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Népzenei est 22.05: Aranyos kislányok. 22.30: Utazás esőben. Thriller. 0.25: Hírek. 0.30: Csak kellemetlenséget okoznak. Film-_ vígjáték. 2.10: Ex libris. ORF 2 4.45: Sí-vb. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Francia nyelvlecke. 10.30: Orosz nyelvlec­ke. 13.10: Si-vb. 14.15: Dokumentumfilm. 15.00: Szereti ön a klasszikusokat? 16.30: Pillantás a tájra. 17.00:. Kedves család. 18.00: Sportműsor. 18.45: Avizo. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Elfeledni Pa­­lermót. Polit-thriller. 21.55: Hírek. 22.05: Esti sportműsor 22.30: A haza. 3. rész. 23.30: Mike Hammer. 1.25: Sí-vb. ( DUNA-TV ) 16.00: Hírek. 1&10: Néprajzi értékeink 16.15: összefoglaló a Magyar Reformátu­sok II. Világtalálkozójáról. 17.00: Kolozsvári testvérek: Szent György. 17.15: Világvédett falukép: Hollókő. 17.25: Jolly Joker. Német filmsorozat. XXII/11. rész. 18.25: Mesesa­rok. 18.45: Hírek. 19.00: Mit csinál afelesé­­ged 3—5-ig? Magyar filmvígjáték. 20.25: Kocsmazene II. 20.30: Bünvadászok. Olasz filmvígjáték. ( SCREENSPORT ) 10.30: Spanyol futball. 12.00: Nemzetközi sportmagazin. 12.30: Kosárlabda. 13.00: Kick boksz. 14.00: Golf. 15.00: Atlétika Franciaországból. 17.30: Golf. 18.30: Start! 19.30: Furcsa sportok magazinja. 20.00: Boksz. 21.00: Jégmotorverseny. 22.00: Profi boksz. 0.00: Golf. SUPER CHANNEL 19.00: Mozimatiné. 20.15: A fantom. Ameri­kai krimi. 21.30: Európai mozimagazin. 22.00: ITN-hirek. 22.30: Fiatalok kulturális magazinja. 23.00: Tömegkommunikációs magazin. 23.30: Zenei magazin. 0.00: Aki túlélte. Ausztrál filmdráma. 1.45: Egyveleg. ( SAT1 ) 11.35: Vaklárma. Amerikai krimikomédia (ism.). 13.35: A király udvarhölgye. Angol történelmi film. 15.05: Három porond a cir­kuszban. Amerikai filmvígjáték. 16.55: 5x5. 17.25: Menj az egészre! 18.00: A Szövetségi Labdarúgóliga mérkőzései. 18.25: Show. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Idegen az ágyamban. Amerikai film. 22.00: Kari Dali és vendégei 23.00: Foga­dó a Pajkos Lányokhoz. Német erotikus film. 0.30: A táncórák. Német erotikus film. F< s: szej Mi 'iá. Telefon: 210-39-94,210- 39-985 telefax: 210-39- 92. Főmunkatárs: KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztők ség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, ÍZ emelet Telefon: kultúrák* rovat - 210-39- 89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210- 4031 Telex: 92-516. Hirdetési iroda ma­­gánszemöyeknek és kteűfcteknek: 210- &89,210-39-91, Bratislava, Ptüanova 25, ÍZ emelet Kiadja a Ma­dách—PosonRim Kft, Michabká 9, 811 01 Bratislava. Készül a Danubiaprint L v. 02-ea üzemében. Nyomja a Danubiaprint 1 v„ 819 46 Bratislava, Pribiiwva21. Terjesztia Postai Híriapsaol­­gálat és a Mediaprint—KAPA. Ekvfraet nető minden postán és kézbesftŐtaéL Kül­földi megrendelések; PNS igazgatósága, Pribincrva 25,813 81 Bratislava. £&irato­­kat nem őrizünk meg 6» nem küldünk vissza. Index48081

Next

/
Oldalképek
Tartalom