Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-27 / 21. szám

8 Szabad ÚJSÁG Sport 1993. január 27. Teniszmaraton a férfipárosban Steffi Graf legyőzte az olimpiai bajnokot Annak ellenére, hogy az ausztráliai Melboume-ben a tegnapi napon nem rendeztek mérkőzést a férfiegyes keretén belül, a szurkolók nem maradtak tenisz nélkül. Úgy tetszett vég nélkül nyfivi majd egymást a Visser, Warden dél-afrikai—ausztrál kettős az amerikai Grabb, Reneberg párossal, majd amikor befejezték, az eredményjelzőn a döntő szett alatt a szokatlan 22:20 világított Az egész mérkőzés folyamán összesen 81 játékot játszottak a teniszezők! A női egyesben ugyanis már kialakult az elődöntők párosítása, ahová a várakozásnak megfelelően az esélyesek jutottak. Az első helyen kiemelt Szeles Mónika nagyon magabiztosan kezdett francia ellenfelével szemben, majd váratlanul elvesztette a második játszmát, hogy a harmadi­kat, és ezzel a mérkőzést úgy nyelje meg, hogy Halardnak pontot sem adományozott A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapáson Steffi Graf visszavágott Jennifer Capriatinak a barcelonai olimpia döntőjében elszen­vedett vereségéért, és 5:l-re módosította közös találkozóik arányát, termé­szetesen a maga javára. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta Arantxa San­chez és Mary-Joe Femandez találkozója, ám a végén a spanyol lány örülhetett Hajszálon múlott, hogy nem kellett csomagolnia Sabatininek, hiszen a rövidített játszmában három meccslabdát hárított, és 14:12 arány­ban végül győzött, majd ellenállhatatlan lett Női egyes - negyeddöntők: Szeles (1)—Halard 6:2,6:7, 6:0; Sanchez (4)— M. J. Fernandez (5) 7:5,6:4; Graf (2>— Capriati (7) 7:5,6:2; Sabatini (3)—Pier­ce (10) 4:6,7:6,6:0. Az elődöntőkbe tehát az első négy helyen kiemelt teniszezőnők jutottak, ami arról tanúskodik, hogy a női me­zőny „állócsillagai” nagyszerűen felké­szültek az Australian Openre. Az el­ődöntők párosítása: Szeles—Sabatini, Graf—Sanchez. Férfipáros - negyeddöntők: Visser, Warder (10)—Grabb, Reneberg (2) 6:3, 6:4, 4:6, 4:6, 22:20; Fitzgerald, Az észak-amerikai profi jégkorongli­gát tejjel-mézzel folyó Kánaánként emle­getik tájainkon, s valamennyi korongozó álma a tengerentúli szereplés. Azonban ott sem minden fenékig tejfel, az élet far­­kastörvényei talán még jobban érvénye­sülnek, s bármilyen hihetetlen, nem egy klub anyagi gondokkal küszködik. Ter­mészetesen elsősorban azok, amelyek nem tartoznak az igazán atraktívak közé, szereplésük nem vonz annyi embert, hogy a lelátók hétről hétre megteljenek. Talán a Hartford gondjai a legnya­­gyobbak, ez a klub tölti be a nem szíve­sen látott „szegény rokon” szerepét az NHL-ben. A Winnipeg csak a város hat­hatós anyagi támogatásával tud működ­ni. A Quebec is sokáig hasonló cipőben járt, s őt is ugyanott szorította, csupán Lindros eladásával javult valamelyest a helyzet. Az Edmonton is anyagi gondok­kal küszködik, Gretzky távozása óta szinte konganak a lelátók az ürességtől. A klub illetékeseinek fejében már a székhely megváltoztásának gondolata is felötlött, a kiszemelt város Phoenix len­ne, egyelőre azonban erről még csak a kulisszák mögött suttognak. De hasonló gondjai vannak például a Minnesotá­­nak, a New Jersey-nek és újabban az Islandersnek is. A Pittsburg vezetőinek viszont most Lemieux miatt fő leginkább a feje. Mint ismeretes, Mario nyakából rákos daga­natot távolítottak el, s hiánya mind a csapat teljesítményében, mind pedig az eladott jegyek számában kimutatható. Lemieux-vel tavaly 39 mérkőzést nyer­tek a „pingvinek”, míg nélküle csak 5 alkalommal kóstolhattak bele a győze­lem ízébe. Ha ő is játszott, a mérkőzé­senkénti gólátlag 4,57 volt, nélküle 3,06, Järryd (4)—Garnett, Middleton 7:5, 6:3, 6:4; Kratzmann, Masur (8)—Mul­ler, J. Sanchez 6:3, 6:0,6:7,6:2. Elbúcsúzott a további küzdelmektől az amerikai Grabb, Reneberg kettős, a fenn említett nem mindennapi küzde­lemben, ami meglepetés, hiszen az Egyesült Államok Davis Kupa csapatá­ban komolyan számoltak velük. Kiválá­sukkal a Fitzgerald, Järiyd ausztrál-svéd páros lett a torna első számú esélyese. Női páros - nyolcaddöntők: Fendick, Stmadová (8)—Lábát, Tarabini (15) 6:4, 6:4; Hetherington, Rinaldi (6)— Date, Jaggard 6:3, 6:3; G. Femandez, a kapott gólok átlaga viszont fordított arányban alakult: 3,70, illetve 4,31. Az emberelőnyös helyzeteket Mario irányí­tásával 80,8 százalékban kamatoztatták, míg a legendás 66-os távollétében csu­pán 74,6 százalékos eredményességet tudnak felmutatni csapattársai. Az ő asszisztálásával csatártársa, Mullen, 39- szer talált az ellenfelek hálójába, míg nélküle csak 3-szor! A számok önmagu­kért beszélnek. Az egyes divíziók pillanatnyi állása Patrick divízió 1. Pittsburgh 32 4 13 212:164 68 2. Washington 25 4 19 192:172 54 3. New Jersey 24 3 20 167:158 51 4. N. Y. Rangers 22 7 19 196:187 51 5. N. Y. Islanders 21 5 22 194:178 47 6. Philadelphia 18 7 22 186:194 43 Adams divízió 1. Montreal 30 5 17 208:172 65 2. Quebec 27 6 16 205:178 60 3. Boston 27 3 19 196:176 57 4. Buffalo 23 6 19 209:170 52 5. Hartford 13 4 32 157:228 30 6. Ottawa 4 3 44 112:245 11 Norris divízió 1. Chicago 30 6 17 185:141 66 2 Detroit 27 4 20 212:176 58 3. Minnesota 24 8 17 172:161 56 4. Toronto 23 7 1966:15653 5. SL Louis 20 6 23 169:177 46 6. Tampa Bay 16 3 3261:19635 Smythe divízió 1. Vancouver 29 6 14 220:151 64 2 Calgaiy 25 6 18 187:161 56 3. Winnipeg 24 5 20 185:182 53 4. Los Angeles 23 5 20 195:202 51 5. Edmonton 17 7 27 139:197 41 6. San Jose 6 2 41 134:237 14 (h) Zvereva (1)—Fairbank, Richardson (13) 6:4,6:0; M. J. Femandez, Garrison (4)—Busuki, Miyagi 6:2,6:2; Martinez, Sanchez (3)—K. Malejeve, Tauziat (16) 6:3, 3:0 (a bolgár-francia kettős felad­ta). A női kettősök mezőnye nem ziláló­­dott annyira szét, mint a férfiaké. Úgy tűnik, feltartóztathatatlanul menetel a végső siker felé a Gigi Femandez, Nata­lia Zvereva amerikai-fehérorosz páros. Játékban maradt a cseh Stmadová is, miután partnerével az amerikai Fen­­dickkel két játszmában legyőzték az ar­gentin Lábát, Tarabini kettőst. Vegyes páros - 2. forduló: Hethering­ton, Micsibata—Radford, Norval 6:2, 6:4; Zvereva, Kelly (2)—Bollegraf, Nijs­­sen 5:7, 6:4, 6:1; Garrison, Leach (3)— McQuillan, McPherson 6:3,7:6; Smylie, Fitzgerald—Jaggard, Eltingh 6:2, 6:3. A nem éppen összeszokott, ám mégis látványos vegyes párosoknál nagyon ne­héz megjósolni, hogy ki lesz a befutó, hiszen a kiemelések éppen itt számíta­nak a legkevésbé. Juniorok Férfi egyes - 1. forduló: Hromec— Ceraudo 6:4, 6:1; Skoch—Witz 7:5,3:6, 6:2. Női egyes -1. forduló: Richterová— Lawrence 6:2,5:7,6:2. Női páros • 2. forduló: Manta, Rich­terová—Inove, Jeon 6:1, 6:4. Az ifjúságiaknál sikerrel vette az első akadályt a szlovák Hromec, és a cseh Skoch, honfitársával Richterovával. Az utóbb nevezett svájci pátjával bejutott a 3. fordulóba egy japán—dél-koreai ket­tős legyőzésével. (ta) Ki marad Szlovákiában? Jifí Zerzáfí, a cseh női kézilabda-válo­gatott edzője nyilvánosságra hozta csapa­tának keretét, amely Chebben, a hagyo­mányos női tornán vesz majd részt. A ke­retben több cseh játékos található, akik Szlovákiában játszanak: (Semá (Safa), Tarhayová (TopoFníky), Gerychová, Krbová (mindkettő Danubius), Pos­­pSilová (Saia), Leitgebová (Inter). A Moron hírügynökség úgy tudja, hogy a Szlovákiában játszó cseh kézilab­dázók közül csupán Tarhayová gondol­kozott azon, hogy melyik válogatottban folytassa pályafutását, ám végül a cseh mellett döntött. Kheková-Jevóáková, a Slavia Praha játékosa pillanatnyilag ugyan szlovák nemzetiséggel rendelke­zik, de már kérte a csehet. Ráadásul ál­lítólag valamennyi cseh válogatott, aki szlovák egyesületekben játszik, Tar­hayová kivételével szívesen átigazolna cseh klubba. Sportfogadás A SAZKA 4. játékhetének nyere­ményelosztása: I. d(j: 6 nyertes á 37 624 korona, II. d(|: 79 nyertes á 2864 korona, III. dU= 966 nyertes á 311 korona. A SPORTKA 4 játékhetének nye­reményei: I. húzás I. d(|: nincs nyertes, II. d(J: 2 nyer­tes á 559 839 korona, III. d(j: 119 nyertes á 18 388 korona, IV. d(j: 6469 nyertes á 521 korona, V. díj: 37 korona. II. húzás I. d(j: nincs nyertes, II. d(j: 1 nyer­tes á 1 119 722 korona, III. d(j: 134 nyertes á 16 337 korona, IV. dg: 7137 á 467 korona, V. dg: 119 851 nyertes á 38 korona. A LEHETŐSÉG 4. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: 1 nyertes á 2 259 455 korona, II. d(j: 5 nyertes á 100 000 korona, III. dg: 54 nyertes á 10 000 korona, IV. d(j: 565 nyertes á 1000 korona, V. d(j: 5126 nyertes á 100 korona. Az AUSZTRIALOTTO 4. játékhét tének nyereményelosztása: a 6 találatos szelvény 5 824 987 Schillinge!, az 5 + 1 találatos 313 423 schillinget, az 5 találatos 12 630 schillinget, a 4 találatos 340 schil­linget, a 3 találatos 29 schillinget ér. A JOKER 4 762 393 schillinget ér. Tómba már a futam előtt használta a síbotját Hivatalos feljelentésre vár a FIS A vasárnapi, Vaysonnazban lebonyo­lított VK-futam előtt Alberto Tómba, az olasz sírajongók üdvöskéje kisebb in­cidensbe keveredett. Szokásához híven Tómba ezúttal is fel kívánta térképezni a lesiklópályát felülnézetből, s ehhez természetesen a felvonót kívánta igény­be venni. Valószínűleg a verseny előtti izgatottságból kifolyólag úgy találta, hogy a felvonó kezelője kissé kelletlenül és lassan nyitja ki számára a kabin ajta­ját, ezért úgy döntött, hogy gyorsabb mozgásra ösztökéli a „csigabajnokot”, s elhatározását síbotja segítségével sike­rült is realizálnia. A Nemzetközi Sí Szö­vetség (FIS) most a hivatalos feljelen­tésre vár, ezt követően foglalkozik majd az üggyel. A verseny rendezőbizottsága 24 órát adott Tombának, hogy nyilvánosan bo­csánatot kérjen a sértettől, a határidő hétfőn este járt le, de Alberto nem hal­latta hangját. Az olasz szövetség egyelő­re elzárkózik, illetve csak nagyon tartóz­kodóan nyilatkozik az üggyel kapcsolat­ban, illetékesei állítólag az eset részletes felderítésével foglalkoznak. Mindene­setre Tómba meggondolatlan cseleke­dete komoly büntetést, esetleg eltiltást is vonhat maga után. Anyagi gondok szorításában a klubok Lemieux pótolhatatlan Jesse Owens-díj Scserbónak A hat arany döntött Vitalij Scserbo, a hatszoros olimpiai bajnok fehérorosz tornász kapta meg 1992-ben a Jesse Owens-díjat. ő lett az első tornász, akinek odaítélték ezt az el­ismerést a díj rövid, 13 éves történelmé­ben. Scserbo a Barcelónában szerzett hat aranyérmével a második legeredmé­nyesebb sportoló az egy seregszemlén elért diadalok tekintetében, csupán az c Innen-onnan 3 Az angol labdarúgó FA Kupa 4. for­dulójában: Arsenal—Leeds 2:2 (0:2). Már csak másfél pont hiányzik az angol Nigel Short sakk-nagymesternek ahhoz, hogy kihívhassa a világbajnok Garri Kasparovot A világb^jnokjelöltí párosmérkőzés 10. partijában a 40. lé­pésben mattot adott a holland Jan Timmannak, ezzel 6:4-re módosította az állást Az MTK szeretné visszaszerezni Iva­­nicsot a Kispesttől, Morozovot és Szo­­rokint viszont szívesen kölcsönadná va­lamelyik NB II-es klubnak. Lemondta indulási szándékát sérü­lésre hivatkozva a 110 m gátfutás élvo­nalába tartozó kanadai Mark McKoy a 10 nap múlva Budapesten megrende­zésre kerülő Tricotex Kupa fedettpá­lyás atlétikai versenyről A viadal azért nem marad világsztárok nélkül az amerikai távolugró világcsúcstartó, Mike Powell megerősítette részvételi szándékát Annak ellenére, hogy a 6 labdarúgó vb-selejtező mérkőzésből már 4 találko­zót lejátszott Tanzánia válogatottja, az ország kilépett csoportjából anyagi ne­hézségekre hivatkozva. A Benfica Lisszabon és az Alletico Madrid labdarúgó-csapatok képviselői megegyeztek Paulo Futre visszaigazo­lásával kapcsolatban. Futre állítólag 5 vagy 7 millió dollárért cserél gazdát A megegyezés szerint a Benficának mint­egy 9 millió dollárt kell fizetnie abban az esetben az Atleticónak, ha Futrét 4 éven belül a Real Madridnak szándé­koznák eladni. Az Európai Rádió és Televíziózás Tanácsa (EBU) szerezte meg az 1996- os atlantai olimpia közvetítési jogát 250 millió dollárért, ami „olimpiai” rekor­dot jelent. Barcelónában csak 90 millió dollárt kellett fizetnie a társaságnak, amely 1960 óta minden olimpiára meg­szerezte a közvetítési jogokat. Szerdán megérkezik Újpestre a na­pokon hiába várt két brazil labdarúgó. A ma még ismeretlen Cerveira és So­­movilla esetleges szerződtetése csak a próbajáték után dől eL Sorsdöntő találkozó előtt a Ruzomberok Ma és holnap újabb fordulókkal foly­tatódnak a nemzetközi kosárlabdaku­pák, amelynek női BEK-mezőnyében érdekelt a szlovák SCP Ruüomberok csapata. A 7. fordulóban, csütörtökön, Rózsahegyen a továbbjutás szempontjá­ból kulcsfontosságú találkozón fogadják az olasz Pool Como együttesét. Amennyiben győznének a hazaiak, már a négytagú döntőben érezhetik magu­kat. Az első összecsapást Olaszország­ban a Como nyerte 106:83 arányban. Ma a női BEK csoportjában egyetlen találkozóra kerül sor, a Dinamo Kijev a listavezető francia Challes-les-Eaux csa­patát fogadja. Holnap pedig a Pécsi VSK Spanyolországba utazik, a Doma Valencia elleni összecsapásra. Q Kiválóságok a foci hőskorából J Alábbi sorozatunkban a magyar labdarúgás hőskorának legnagyobb csillaga­inak szeretnénk emléket állítani. Olyan nagyszerű focistáknak, akiket már csak a legidősebb nemzedék képviselői láthattak a pályán. Azt szeretnénk, hogy a II. világháborúig tartó korszak méltatlanul elfeledett, a köztudatból kikopott nevek, a mögöttük megbúvó egyéniségek, emlékezetes alakítások, feledhetetlen mérkőzések idéződnének fel Babiák László sorozatában, hiszen szerencsére van kiket feleleveníteni. Turay József (FTC—MTK) Az angyalföldi kis suttyó — valami­kor 1920 környékén — szenes zsákokat hord a pincék mélyén, majd bőrszeges cipőt húz és császár lesz belőle. Hasonló giccseket csak az élet pro­dukál. Rongylabdával tanulta a techni­kát, a külvárosból a keménységet és küz­dőképességet hozta magával. Vezére lett a Fradi világhírű T-betűs csatárso­rának: Táncos — Takács (a „Mari né­ni”) — Toldi — Turay — KohúT. A Ferencváros, majd a Hungária (ma MTK) középcsatára és fedezete 1928 és 1939 között 47 alkalommal öltötte ma­gára a Szent István-koronás meggypiros mezt és annak színeiben 11 gólt szerzett. A nagyszerű adottságokkal rendelkező Turay nagy utat tett meg, míg „Suttyó­ból” (ez volt az első beceneve) „Csá­szár” lett. Ugyanis így nevezték a szur­kolók (ez volt a 2. beceneve) pályafutá­sának a csúcsán. Szikár termetű, szívós, mindkét lábbal jól rúgó és fejelő játékos volt. Játéka hű tükre volt emberi egyéni­ségének. A sikerek soha nem kápráztat­ták el. Annak idején a csábító ajánlatok sem tudták elszakítani hazájától. Élete legnagyszerűbb teljesítményét 1937-ben nyújtotta a csehszlovákok elleni 8:3-as mérkőzésen. Ezen a találkozón — mint középfedezet — megutáltatta egy időre a focit a vendégek „centerével”, Sobot­­kával. A „Császár” 1963-ban távozott az élők sorából. Babiák László Nem sikerült Jenőinek újabb bravúrt véghezvinni Steffi ellen az Australian Open negyeddöntőjében, így az amerikai kislánynak továbbra is csupán esetlen diadal található a dicsőséglistáján Graf ellen (TA SR/AP felvétel) úszó Mark Spitz büszkélkedhet hét arannal, melyeket az 1972-es müncheni olimpián sikerült begyűjtenie. A második és harmadik helyen szin­tén barcelónai olimpiai bajnokok végez­tek, Kevin Young (400 m gát) és Jackie Joyner-Kersse (hétpróba) személyében. Az ünnepélyes díjátadásra február 9-én kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom