Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-23 / 18. szám

<tvv u/V' A"yj\u toMrtW*- 6 *7) - WJ . v * 0 ^ ^w-|acs<j t^^Usfij y ^ v r -é. ^ Szabad ÚJSÁG é„ *?£ >­Belföld 1993. január 23. Egy küldöttség két jelentése Létünk - mások szemével... Amint arról korábban beszá­moltunk, az Európai Népcsopor­tok Föderalisztikus Uniójának küldöttsége az Együttélés Politi­kai Mozgalom meghívására de­cemberben körutat tett Dél- Szlovákiában. Ekkor tanulmá­nyozták a (cseh)szlovákiai ma­gyarságot leginkább nyomasztó két kérdést: a szlovák nemzeti­ségi politikát és Bős ügyét. A kőr­útról jelentés készült, amelyet az EPM eljuttatott szerkesztősé­günkhöz. Mindkét dokomentu­­mot az alábbiakban közöljük. Mit jelent Bős a szlovákiai magyar népcsoport számára? A Bős melletti vízerőmű nem­rég bekövetkezett üzembe helye­zése óta elsősorban a Duna men­tén kialakult 25 kilométer hosszú sziget több ezer lakosa van állan­dó veszélyben. Egy biztos: inkább előbb mint utóbb a nemrég vízzel elárasztott csatorna gátjai átszakadhatnak, és ennek következményeként a környező falvak lakossága egy­szerűen halálra lesz ítélve, mivel kb. 300 millió köbméter víz önti el őket, és bárminemű segítségnyúj­tásra még remény sem lesz. A ve­szély ismert, az érintett emberek szünet nélkül reszkethetnek az életükért. Tehát aki Bőst üzembe helyezte, az fog az előrelátható következményekért felelni! A bősi vízerőmű üzembe he­lyezésével és a vele kapcsolatos talajvízszint csökkenésével to­vábbi 80-100 ezer, a Dunától északra és délre lakó, főleg a me­zőgazdaságból élő ember megél­hetése kerül veszélybe. Ezek az érintettek is nehéz dilemma előtt állnak: éhenhalni vagy menni? Az első fecskék már elköltöztek, és inkább előbb mint utóbb a régió többi érintettje is kénytelen lesz elhagyni szűkösebb hazáját. Bőst üzemeltetni és közben nem szá­molni a régióból való tömeges kivándorlással, lehetetlen dolog. Aki tehát Bőst üzembe helyezte, annak felelnie kell a tömeges el­vándorlásért is! Bőst (csúcsteljesítményű víz­erőmű) és Nagymarost (folyama­tos teljesítményű) az ötvenes években tervezték meg, amikor Prágában és Budapesten még totalitárius, sztálinista rendszerek voltak hatalmon. A projektet 1978-ban kezdték kivitelezni. Ma­gyarországon szaporodni kezdtek a nagy mű ellenzői, és 1986 tava­szától kezdve már tömegde­monstrációk is voltak, melyek végeredményeként a magyarok 1989-ben leállították a munkála­tokat Nagymarosnál, és nem sok­kal később a csehszlovákokkal kötött szerződést is felmondták. Csehszlovákiában csak az 1989/90-es általános közép-eu­rópai kurzusváltás után nyílt lehe­tőség tiltakozó megmozdulások­ra. Az érintett terület összes pol­gármesterének (számuk 82) leve­lei, az érintett lakosság tüntetései, nemzetközileg elismert szakem­berek kemény kritikája, független nemzetközi szervezetek (például WWF - vadállatvédő liga) figyel­meztetéseikkel végül is nem értek el semmit. A szlovák kormány 1990-ben újból olyan irányú hatá­rozatot hozott, hogy Bőst be kell fejezni, és 1992 júniusában már kipróbálták az új Duna-csatorna elárasztását. November végén aztán jött a végérvényes elárasz­tás, noha közben már nyilvánva­lóvá váltak a várható pusztító ha­tások. A csehszlovák szakem­berek tehát hajlandók voltak összesen 16 milliárd koronát ál­dozni arra, hogy az új vízerőmű fedezze az ország energiaszük­ségletének 2-3 százalékát. Bős üzembe helyezése óta közvetlen életveszélyben élő la­kosok 90 %-a magyar nemzetisé­gű. Ezért nem tűnhet erőltetettnek az a feltételezés, hogy a bősi erőművet végül is csak azért he­lyezték üzembe, hogy érzékeny csapást mérjenek a magyar nem­zeti kisebbségre, amely már több mint 70 éve szálka a szlovák na­cionalisták szemében. A bősi vízerőmű veszélyessége A bösi vízerőmű üzembe he­lyezéséhez a Dunát Pozsonytól délre egy 25 kilométer hosszú és 61 négyzetkilométer nagyságú tóvá kellett felduzzasztani. Innen a Duna egy kb. 25 kilométer hosz­­szú csatornán át (amely helyen­ként 730 méter széles) a nyolctur­binás bősi vízerőműhöz, valamint a hajózáshoz szükséges két zsi­lipkamrához folyik. Az egész léte­sítmény nagyobb területet foglal el, mint a Szuezi-csatorna (össze­sen 68 négyzetkilométert). Az új csatornát nem ásták ki a földből, hanem erre építették rá, mégpedig úgy, hogy két közel 20 méter magas gátat építettek, amelyek most tulajdonképpen a Duna új medrét alkotják. Eddig minden rendben lenne, de mind a két gátat (amelyek az aljuknál 40 méter, a tetejüknél 10 méter szélesek) lényegében csak ho­mokos kavics alkotja. Hogy ezt a nem nagyon szilárd anyagot „stabillá“ tegyék, fatörzseket ke­vertek közéje (rothadásveszély!), és a szükséges „szigetelés" csak egy 25 centiméteres vékony be­tonaszfalt rétegből (a csatorna belső oldalán áll). Mindenki előtt ismert a szocialista gazdaságra jellemző hiányos technikai kivite­lezés hasonló esetekben! Ezen felül a csatorna ráadásul egy olyan területen át vezet, amely földrengésveszélyes! Egy szó mint száz: az új Duna-csatorná­­ban másodpercenként nem keve­sebb, mint 5000 köbméter víz zú­dul el a csatorna mellett lakók feje fölött, többháznyi magasságban. A konstrukció műszakilag annyira tökéletlen, hogy sehogyan sem fogja kibírni az elképzelhetetlenül nagy víznyomást (15 t/m2 = 1,5 atm). A nyilvánosság számára még ismeretlen, nem hozzáférhető bi­zonyos jelentések szerint már no­vember utolsó hetében, két héttel az új Duna-csatorna végérvényes elárasztásának az elkezdése után jelentkeztek az előrelátható ka­tasztrófa első jelei. A Közép-Du­nán teljesen normális vízállásnál szerencsére nem a gát szakadt át, hanem csak az első zsilipkam­ra. A helyszíntől kb. 4 kilométerre fekvő Baka község 1200 lakosá­val közvetlen veszélyben forgott, Baka, Vajka, Doborgaz és Bodak közel ötezer lakosa (90-100 %-ig magyar) állandó életveszélynek van kitéve! Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniója Soviniszta nemzetiségi politika Szlovákiában SZLOVÁKIA Csallóköz 1 1. Államhatár 2. Árvízvédelmi gát 3. Árvízszint 4. Kisvízszint 5. Felvízcsatorna 6. Hajózási vízszint 7. Szivárgó csatorna 8. Omlósveszélyes altalaj December 5-én és 6-án Szlovákiában |árt az Európai Népcsoportok Föderaliszti­kus Uniójának (FUEV) háromtagú nemzet­közi delegációja, hogy a helyszínen alkos­son magának képet a közel 600 000 sze­mélyt számláló magyar nemzetiség, illetve népcsoport helyzetéről. A delegáció tagjai Reginaid Vospernik professzor (Ausztriá­ban élő szlovén), a FUEV elnökhelyettese, továbbá Josef von Komlóssy (Svájcban élő erdélyi magyar) és dr. Christoph Pan (Dél-Tirol) voltak. Megállapították, hogy minden várakozás ellenére az 1989/90-es fordulat után nem javult a kisebbségek helyzete Szlovákiában, és Szlovákia ugyan igyekszik fenntartani a jogállamiság külső látszatát, de ezzel egyidöben egy olyan egyre keményedöbb soviniszta elnyomó nemzetiségi politikát folytat, amely elsősor­ban a messze legnagyobb népcsoport (a lakosság 12 %-a), a magyar ellen irányul, mégpedig a következő síkon: 1) A helység- és személynevek diszkri­minációja Az 1989 óta megtűrt kétnyelvűség ezen a téren már a múlté. 1992. november vége óta az állami útkarbantartó vállala­tok megkezdték a magyar helységnév­táblák eltávolítását, várhatóan hamaro­san eltűnik az utolsó is. Készül az új kartográfia: az itt-ott még meglevő ma­gyar dűlő-, patak-, mező- stb. nevek sorra tűnnek el az új térképekről. A he­lyüket szlovák tükörfordítások foglalják el. Nyilvánvalóan az 1993. január 1-jén megalakuló szlovák állam tiszteletére törté­nik mindez, amelyek eredményeként eltűn­nek a hivatalos térképekről a több mint ezeréves magyar jelenlét utolsó maradvá­nyai is. Egyébként november vége óta a magyar szülök nem anyakönyveztethetik gyerme­keiket magyar nyelven. 2) A tömegtájékoztató eszközök diszkri­minációja A Szlovákiában élő magyar népcsoport számára az állami televízió havonta három­szor jelentkező 30 perces magyar nyelvű műsort sugároz. 1992 novembere óta eb­ben a rövidke magyar televíziós adásban csak a szlovák helységneveket lehet hasz­nálni. Eszerint arról a néhány településről, amelynek lakossága 100 %-ig magyar, és nincs szlovák elnevezése, mint például Bu­­csuháza, nem is eshet említés a televízió magyar adásában. Egyébként ezt a már amúgy is rövidre szabott 30 perces (havonta háromszor je­lentkező) tévéműsort még tovább kurtítják 25 percre. 3) Diszkrimináció a reprivatizálással Az 1991. június 24-én jóváhagyott szlo­vák reprivatizációs (kárpótlási) törvény álta­lában lehetővé teszi maximum 150 hektár szántóföld és 100 hektár másnemű mező­gazdasági föld (legelők, mezők stb.) vissza­adását, a magyar ajkú szlovák állampolgá­roknak azonban legfeljebb csak 50 hektár járhat. Ha egykor több földet birtokoltak ennél, az 50 hektáron fölötti különbözet egy állami alapba megy át, amelyből ezek a föl­dek újabb szlovák betelepülök kezére jutnak. Hogy lehetséges ez jogilag, vagyis hogy lehet ezt összeegyeztetni az új szlovák alkotmányban lefektetett egyenlőségeivel? A válasz egészen egyszerű: a reprivati­zációs törvény csak a kommunista uralom alatt (1948-tól) eszközölt elkobzásokra vo­natkozik. A magyar népcsoportot azonban elsősorban az 1945-1948 között eszközölt konfiskálók sújtották (az 1945. április 4-én MAGYARORSZAG Szigetköz kihirdetett kassai kormányprogram alapján), amikor is a magyarokat a németekkel együtt kollektive „háborús bűnösöknek", ill. „nép­ellenségnek" kiáltották ki, és tulajdonuk az állam kezére jutott. A kassai kormányprog­ramot az új kormányok egyszerűen nem helyezték hatályon kívül. Egyébként a kárpótlásra jogosító kér­vény beadásának utolsó határideje 1992. december 31. Várható, hogy a bürokrácia hihetetlen útvesztőjében csak a legjobb specialisták ismerhetik ki magukat, így a magyaroknak legfeljebb csak 10 %-a tud­ja betartani ezt az utolsó terminust. Akkor aztán egykori tulajdonuk végérvényesen az államé lesz. Ilymódon ez a népcsoport 1919-tól szá­mítva három emberöltő alatt már harmad­szor lesz egy kegyetlen konfiskációs hullám fő áldozata (az elsőre az I., a másodikra all. világháború után került sor). Ez a harmadik hullám pedig az állítólagos „jogállami viszo­nyok“ között pusztít. 4) Diszkrimináció a művelődésben A magyar nyolcéves kötelező alapisko­lákban a szlovákot mint második nyelvet természetesen már az első osztálytól taní­tani kell. A szlovák alapiskolákban azonban nem tanítják a magyar nyelvet mint második nyelvet, még ott sem, ahol nagy többség­ben élnek a magyarok. Néhány állami ma­gyar középiskola is van. de főiskola már nincs. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), amelynek 24 ezer lakosa közűi 87 % ma­gyar, van egy magyar magán-középiskola kb. 400 diákkal. Óriási az eszközhiány, és a Magyarországról behozott tankönyvek sem jelentenek segítséget, mert tartalmuk nem felel meg a szlovák állami programnak. Eme iskola néhány tanára egyidejűleg a 450 km-re fekvő Kassa város magán­középiskolájában is tanít. A magyar magániskolák az államtól leg­feljebb a szlovák maginiskoláknak juttatott anyagi támogatás 15-20 %-át kapják. 5) Az egyház diszkriminálása A szlovákiai magyarok többsége római katolikus, de vannak evangélikusok (luterá­­nusok) és kisebb mértékben reformátusok is Ezek az egyházak csak az adományok­ból élnek. Kevés kivétellel alig van lehető­ség új magyar papok nevelésére, és így a magyarul is tudó papság létszáma roha­mosan csökken. Ezeknek a magyar egyhá­zaknak az állam mégcsak nem is ígér gazdasági segítséget, és korábbi tulajdonu­kat sem kaphatják vissza, mivelhogy őket is az 1945-48 közötti időszakban semmizték ki, amely tudvalevőleg nem esik bele a kár­pótlási törvény vonatkozási körébe! Ezekhez a diszkriminációs intézkedé­sekhez jönnek még a hagyományosan al­kalmazott represszív fogások, mint például az észak-szlovákiai szlovákok folyamatos betelepítése a főleg magyarok által lakott területekre, vagy a közigazgatási egységek olyatén átrajzolása, hogy azokban a ma­gyarok lehetőleg kisebbségbe kerüljenek. A történelem iróniája? Mivel az épp ki­múlófélben lévő Csehszlovákia utódállamai annyiban már nyilvánvalóan megegyeztek, hogy a jogi státuszt úgymond elosztják egymás között, várható, hogy 1993. január 1 -tői Szlovákia minden különösebb nemzet­közi elismerési procedúra nélkül automati­kusan tagjává válhat az Európa Tanácsnak, * tehát annak a tanácsnak, amelynek az egyik legfontosabb feladata tulajdonképpen az lenne, hogy felügyelje az emberi jogok betartását. Bozen - Zürich - Klagenfurt 1992. december 7. Dunaremete ' W * :

Next

/
Oldalképek
Tartalom