Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-22 / 17. szám

1993. január 22. Mezőgazdaság Szabad ÚJSÁG 5 Mindent vissza? Az áji születésű, de Tornán lakó Szokoly István kitanult géplakatos és villanyszerelő. Fiával, Péterrel még 1991-ben elhatározták, hogy élnek a felkínált lehetőséggel, visszaigénylik az annak idején bekebelezett családi tulajdont; szántóstól, legelöstöl, min­denestől együtt - és (magán)gazdál­­kodásba fognak. — A föld árral jár _________________________________>-A dolog úgy kezdődött - indítja a történetet Pista bácsi hogy 1990- ben mivel akkor még szép számban voltak juhaim, elmentem az újbódvai szövetkezet elnökéhez, s megkérdez­tem tőle: nem adna-e rendesebb ka­szálót a juhaimnak. Ő pedig azt felelte: „Van rá lehetőség, vedd ki a földet, de figyelmeztetlek, ha nem lesztek meg­elégedve a kimért részekkel, még az is előfordulhat, hogy vissza se kapjá­tok." E kijelentés után nyakunkba szedtük a lábunkat, és elindultunk a hivatalok útvesztőibe. Annyira még emlékeztem, hogy összességében mintegy 26 hektárnyi területtel rendel­keztünk, amiből 13-14 hektárt tett ki a szántó, a többi rét és legelő volt. A telekkönyvben azonban csak ilyen bejegyzést találtunk: „Neurcité pome­­re". Tovább kutattunk, mígnem a kon­tingens, a kötelező beszolgáltatások alapján sikerült visszakövetkeztetni az „ismeretlen x-re". Sok-sok idegeskedés, utánajárás és veszekedés eredményeként végül is 12,41 hektár szántót és 7 hektár rétet ismertek el az áji kataszterben. Ezen felül még a jánoki és a tornai kataszterekben is van néhány hektár­nyi részesedésem, de azok még nin­csenek rendezve. Szóval a papírcsa­ták után elérkezett a földek kimérésé­nek az ideje. Ennek a műveletnek az elvégzésével a szövetkezet vezetősé­ge a főagronómust bízta meg, akivel nagyon sok vitánk támadt, de erre most nem akarok kitérni. Elég az hoz­zá, hogy miután négy helyen kiárazták nekünk a szántórészt, néhány napon belül a faktúrát is megkaptuk hozzá, mondván, hogy a földet megszántva kaptuk vissza, tehát fizetünk a szán­tásért. Én aztán visszaírtam nekik, hogy tőlünk meg bevetve vették el, így hát kvittek vagyunk. ' < Húzd meg, ereszd meg ___________________- A múltban elkobzott, eltulajdoní­tott ingóságokért is kárpótolták Önöket? Pista bácsi az asztalra könyököl, a tenyerébe hajtja a fejét, s így vála­szol:- A minket ért veszteség - a többi gazdáéhoz hasonlóan - mérhetetlen. Ezért is tölti el a szívem fájdalom, hogy még a múlt igazságtalanságának részleges helyreállítását is képesek akadályozni. De mielőtt a kérdésére is megfelelnék, még elmondom, hogy az apámat az ötvenes évek közepe táján fél év börtönre és százezer korona büntetésre ítélték, mert nem bírta nyögni a kontingenst. De vagy három esztendőn at még így is kicsikartak belőlünk évente 100-200 mázsa őrölt gabonát, szekérszámra takarmányt, temérdek tojást és tejet. Nem beszél­ve a kilenc hatalmas ökörről, melyeket csak úgy elhajtottak az „adósság" fejében. Nos, ezek ügyében a kassai felvásárlóvállalattól kértem a kárpót­lást, de ennek a rendezésére a mai napig nem került sor. És ki tudja lesz-e belőle valami?- És mi van azokkal a dolgokkal, amit a kollektivizálás idején olvasztott magába az alakuló szövetkezet?- Hja, mindenütt megvan a turpis­ság. A vagyonjegyek értékének a megállapításához egy bizottság fel­értékelte a szövetkezet létesítményeit. Igen ám, de ebben a bizottságban a régi gazdákat, illetve azok érdekeit senki sem képviselte. Egy épületet például abban az értékben vettek fel, amennyiért annak idején felépítették. Szerintem a mai adásvételi árak sze­rint kellett volna meghatározni az érté­küket. Ami engem illet, tőlünk 16 da­rab szarvasmarhát vittek el, amiből tizenháromra adtak elismerő bizonyla­tot. Ezeknek az értékében a szövetke­zettől négy borjas üszőt, egy használt trágyaszórót, egy permetezőgépet és hengereket kaptam, közös megegye­zés alapján.- Térjünk vissza gondolatban oda, hogy kimérték a földet. Miután kárpót­lásként haszonállatokat és némi gépi felszerelést is kapott, milyen elgondo­lások alapján indították be a magán­­gazdaságot? /------------------------------------------------------k Álom és valóság V________________________________<-Tudnia kell, hogy mi egyelőre mellékfoglalkozásként ,, parasztko­­dunk". Én a Kelet-Szlovákiai Vasmű­ben dolgozom, a fiam pedig, aki a tor­nai cementgyár alkalmazottja volt, most alternatív katonai szolgálatát töl­ti. Mindketten műszakokra járunk, s le­hetőleg úgy egyeztetjük a szabad­időnket, hogy egyikünk itthon tartóz­kodjon. Nos, én úgy terveztem, hogy a meglévő állatállományt kibővítem, újabb gépeket vásárolok, s ha lehető­ség adódik, még földet is bérelek mű­velésre, továbbá gazdasági épületek létesítését is számba vettük.- Az elgondolásokból mára mi öltött valóságot?- A kezdeti csábító ígéretek után következett a bizonytalanság és a ma­gunkra hagyatottság időszaka, amely mindmáig érvényes, és keményen tartja magát. Helyzetjelentésemet a földekkel kezdeném: c------­Én már csak előre szeretnék nézni V________________________________< A vetésforgót így állítottuk fel: 4 ha lucerna, 3 ha silókukorica, 5 ha tavaszi árpa. Közben - állami hozzájárulással - vásároltunk hat anyasertést, egy szénafelszedöt, egy takarógépet, egy krumpliásót és -ültetőt, egy borona­készletet és egy trágyapakolót. A lu­cernából jó minőségű szénát készítet­tünk. A silókukoricában óriási kárt okoztak a vaddisznók és a szarvasok. A maradék termést a szövetkezet gé­peivel takarítottuk be, amely drága mulatságnak indult. A kombájntól fu­varozó teherautó fuvardíját 660 koro­nában határozták meg egy órára... Aztán sikerült megegyeznünk egy reá­lis árban. Az árpa aratásakor ugyan­csak a szövetkezetre szorultunk, de ebben az esetben időben megkaptuk a gépet, amellyel jó minőségű mun­kát végezhettünk. A 3 tonnás hektár­hozammal elégedettek vagyunk. Tavaly kölcsönt akartam felvenni egy siló- és egy gabonakombájn, meg egy traktor vásárlására, de nem kap­tam. A saját telkemen (kétmillióért) felépítendő istállóból sem lett semmi, mivel a különféle engedélyezési pro­cedúrák hónapokig is elhúzódnak, no meg az állami dotáció mértéke sem tisztázódott. Holott erre a létesítmény­re továbbfejlődésünk érdekében égető szükség volna. Mintegy 50 ser­tésre és 25 szarvasharhára méretez­nénk, amihez még egy raktár is tartoz­na. De ki tudja, érdemes-e belefog­nunk, ki tudja mit hoz számunkra- adózásban, hitelezésben, és az adásvételi kapcsolatok alakulásában- a jövő.- ön miben reménykedik?-Hinni szeretném, hogy a józan ész és az igazságosságon alapuló megfontoltság jellemzi majd politiku­sainkat és közgazdászainkat a dön­téshozatalok során. A visszarendező­désre utaló kedvezőtlen előjelek elle­nére is bízni szeretnék abban, hogy ez a kormányzat is támogatni fogja a ma­gángazdálkodók törekvéseit. Hogy_ nem hagynak magunkra, s nem hoz­nak bennünket lehetetlen helyzetbe a régebben beígért hitelkedvezmé­nyek visszavonásával. Továbbá ab­ban is reménykedem, hogy nem fojta­nak meg bennünket az adóval. Mert ha a valóságban a várakozásaink elle­nére történnének a dolgok, akkor egy­szer s mindenkorra befellegzett annak a törekvésnek, illetve próbálkozásnak, amit farmergazdálkodásnak neve­zünk. Nézzen csak körül, hányán ker­gették bele magukat ebbe az őrület­be, azaz hányán vették vissza a föld­jüket? A fehér hollónál is ritkább a ma­gamfajta parasztsarjadék. Lehet, hogy engem elvakított a föld tisztelete és szeretete. Lehet, hogy túlbecsültem a lelkesedésemet és az erőmet. Lám, a többség, az egykoron ugyancsak gazdálkodó földtulajdonosok - egye­lőre - kivárnak, tartózkodóak, óvato­sak. Sokan őrültnek tartanak, amiért ilyesmire adtam a fejem. De én már csak előre szeretnék nézni. És ered­ményt felmutatni. Ehhez azonban idő­re, legalább három esztendőre volna szükségem, hogy felfejlesszem az ál­latállományt olyan szintre, amellyel már jövedelmező forgalmat tudok le­bonyolítani, s elegendő trágyát termel­ni a termőföld „felélesztéséhez". Bennünk megvan az igyekezet, te­hát nem rajtunk múlik, milyen arculata lesz a jövőben Szlovákia mezőgazda­ságának, azaz milyen színvonalon és árfolyamon biztosítják majd a lakos­ság élelmiszer-ellátását. Mi addig is - vagyis amíg érdemes lesz ezzel foglalkozni - tovább vetünk és ara­tunk, fejjük a teheneket, és sertéseket nevelünk. Ahhoz, hogy mindezt meg­lehessük, vissza kellett hangolódnunk a régi paraszti életformára, amely a fi­am számára meglehetősen „kemény diónak" bizonyult, de azért hamar be­leszokott. A reggeli „szolgálat" fél háromkor kezdődik; a malacok meg az anyakocák megetetése, majd a borjúk és a tehenek ellátása után a fejés következik. Ezt követően reggelizünk, s amelyikünknek munkába kell men­nie, az máris szaladhat az autóbuszra. Az estébe nyúló délutánon mindez megismétlődik. Nyáron persze moz­galmasabbak a napjaink, mert a mezei munka még az álomra szánt időnket is megkurtítja. KORCSMÁROS LÁSZLÓ A Szlovákiai Földművespárt idei évi első sajtótájékoztatóján megint a már jól ismert állapotot nyoma­tékosították az illetékesek - tudniillik, hogy a szlovákiai mezőgazdaság helyzete ka­tasztrofális a kép az eddigieknél most még riasztóbb. Pavel Delinga mérnök párt­elnök szerint az áldatlan állapotnak számos összetevője van. Hogy mi is hiányzik tulaj­donképpen egy valamire való agráripar kia­lakításához? Az első helyen természetesen itt is a pénz szerepel. A másodikon és a harmadikon - úgyszintén. De egyéb ko­moly tényezők is ott díszelegnek a „hiánycikkek“ listáján. Rengeteg a bi­zonytalanság és a határozatlanság az adóztatási kérdésekkel kapcsolatosan. Ma­gyarán: az illetékesek az új év elejére nem a kölcsönök folyósításánál számláznak a bankok! S az a tény is felettébb elgondol­kodtató, hogy a mezőgazdaságra vonatko­zó állami támogatás Szlovákiában mindösz­­sze 1/3-a annak, amit az Európai Közösség országaiban nyújtanak ugyanezen re­szortnak. A szlovákiai mezőgazdasági üzemek a tavalyi esztendőt mintegy 11 milliárd koro­na veszteséggel zárták. Katasztrofális mu­tató! S javulás bizony nem nagyon várható a közeljövőben sem. Sőt... Ami pedig szintén módfelett aggasztó, hogy az emberek szinte tömegesen vonul­nak el a szövetkezetekből. A szóban forgó sajtótájékoztató további résztvevője, Jozef Klein mérnök, a Mezőgazdasági Dolgozók Mozgalmának megbízott vezetője egyebek Megkezdődött a visszaszámlálás... voltak képesek kidolgozni a komplett adó­előírásokat. Delinga mérnök szerint a közel­jövőben abból is komoly bonyodalmak adódhatnak, hogy nincs megfelelő áttekin­tés a mezőgazdasági jellegű vállalkozások­ról. S ami - legalábbis véleménye szerint - a legaggasztóbb: nincsenek konkrét elemzések, kimutatások arról, vajon mikép­pen is alakul(hat) a kínálat és a kereslet a szlovákiai élelmiszerpiacon. Mindehhez hozzáfűzte azt is, hogy nem csupán a me­­zőgazdasági-élemiszeripari reszortról van szó, a szlovák kormánynak sokkal konkré­tabb programot kellett volna kidolgoznia az önálló Szlovák Köztársaság fejlesztését ille­tően is. Sajnos, a hiánylistát ezzel még végképp nem mentettük ki teljességében. Mert bi­zony számos további rendeznivaló akad még a mezőgazdaság vonatkozásában (is). Az egyik közülük az, hogy tovább kell priva­tizálni a mezőgazdaságnak nyújtandó szol­gáltatásokat - hozzájárulva így az elsődle­ges termelés fellendítéséhez. Igencsak sok kérdés megoldatlan ez idáig a földalap rendezésével kapcsolatosan is. S az egész ágazat privatizálása sem úgy ment végbe mostanáig, mint ahogyan azt a folyamat beindulásakor elképzelték. A feltételezett­nél jóval kevesebben kértek vissza földterü­leteket magángazdálkodás céljából. Az idő­sebbek már nem akarnak belefogni, a fiata­lok meg nem mernek, vagy nem vonzódnak ehhez a kenyérkeresési formához. Szó, ami szó, egyáltalán nem csoda. Hiszen gondol­junk csak a 16 százalékos kamatra, amelyet mellett arra is rámutatott, hogy a mezőgaz­dasági üzemeknek mintegy 70(!) százalé­kában nincs üzemgazdász. Tömegesen mennek el a szakemberek, és ez - főkép­pen most - óriási mínuszt jelent a vergődő népgazdasági ágazat számára. És nem­csak az ökonómusok hagyják ott a mező­­gazdaságot, hanem az elnökök, az állatte­nyésztők, a gépjavítók is... De hát - nem is csoda! Mert igencsak gyatrán fizetik - ha egyáltalán még fizetik! - például az állat­­gondozót, aki az év háromszázhatvanöt napján korán kel, hogy megetesse a jószá­got, s későn fekszik, mert az esti etetést­­fejést is el kell végeznie. S az 5-6 ezer koronás elnöki fizetés is nevetséges, ami­kor szinte minden áldott nap tele van bi­zonytalansággal, idegeskedéssel, amikor mondjuk a húsüzem nem tud fizetni, és a bankok állandóan küldik a kimutatásokat tartozásokról, kamatokról... Az elmúlt három év során a mezőgazda­ságban sem alakult ki valódi piacgazdasági­­piacgazdálkodási légkör. Az említett idő­szak folyamán viszont 185,8 (!) százalékkal emelkedett a bemeneti tényezők ára, míg a felvásárlási árak vagy csak kismértékben emelkedtek, vagy pedig stagnáltak. Többek között ezért is alakult ki vész­helyzet. Klein mérnök véleménye szerint a határozott intézkedésekre azonnal szük­ség lenne! Mert májusban-júniusban már későn lesz. Remélhetőleg mindezt kellő­képpen tudatosítják - végre! - a szlovák kormány tagjai is. SUSLABELA Ki akar itt paraszt lenni Kecsegtetőnek tűnhet a Roman Ko­váé miniszterelnök-helyettes által be­jelentett 8,7 milliárd koronás állami támogatás, amellyel a padlóra került mezőgazdaságot szeretné a szlovák kormány lábra állítani. Állítólag kedve­ző hitelekre, dotációkra van kilátás. Közben a helyzet ismert: mezőgazda­­sági termelésünk minősége és meny­­nyisége csökkenő irányzatot mutat. Ezt egyetlen esztendő - várható - tá­mogatása nem állíthatja meg, s nem fordíthatja vissza. Az elmúlt évben eladósodott mezőgazdasági üzemek ott takarékoskodtak, ahol lehetett. Il­letve, ahol tulajdonképpen nem lett volna szabad. A termőföld tápanyag­­szükségletén, előkészítésén. És en­nek az eredménye az idén meg a kö­vetkező esztendőkben fog megmutat­kozni az alacsonyabb hektárhozamok­ban, a silányabb termésben. A szö­vetkezeteket, állami gazdaságokat tö­megesen hagyják ott a szakemberek. Ez a folyamat megállíthatatlan: ki és mi, hogyan állíthatná vissza a bizalmat egy lejáratott gazdálkodásmóddal szemben, amikor három év alatt köny­­nyelműen tönkretették mindazt, ami­ből megfelelő hozzájárulás és támo­gatás mellett az elkövetkező évtize­dekben is profitálhatott volna az állam éppúgy, mint a polgár. Ma, e mentőöv­ként bedobott állami támogatás mel­lett sem bízik abban a kenyeret terme­lő ember, hogy a kormány komolyan gondolja saját mezőgazdasága fejlesz­tését. Ezért egyre több földművelő teszi fel a kérdést, érdemes-e paraszt­nak lenni? De nagy úr a kényszer, a másféle lehetőség hiánya. És a föld szeretete. S ha az embernek nincs más választá­sa, megpróbálja. A magángazdálkodás azonban ma még zömmel csak maszek, háztáji munka. A fő- és mellékfoglalkozású magángazdálkodók anyagi, műszaki, gazdálkodási és működési feltételei és lehetőségei rendkívül hiányosak, nem hasonlíthatók össze a nyugat- és észak-európai családi gazdaságoké­val vagy a tengerentúli farmokéval. Hosszú távon természetesen ez sem a hatékonysági, sem a minőségi, sem a környezetvédelmi követelmények­nek nem felel meg. A magángazdálkodásban fontos szerepet játszanak a nagyüzemek szolgáltatásai még akkor is, ha az eszközök vagyontárgyak, va­gyonjegyek formájában egyéni tulaj­donosokhoz kerülnek. A magángaz­dáknak tehát szükségük van valami­lyen szövetkezeti szolgáltatói háttérre. A gazdák főleg épületeket bérelnek. Traktort, kombájnt és tehergépkocsit - a megkérdezettek közül - csupán egy-egy gazdálkodó vett bérbe. A nagyüzemtől igénybe vett szolgálta­tások köre igen sokrétű: főleg talajmű­velés, fuvaroztatás, betakarítás, bálá­zás, trágyaszórás. Az önálló családi és részfoglalkozá­sú gazdálkodás egyik esélyforrása a töredékidők hasznosítása, az időben gondosan végzett munka, az elkülö­nült ellenőrzési és az irányítási funk­cióval járó ráfordítások megtakarítása. Mégis: az eddig paraszti sorsot vá­lasztó magángazdaságok a tőke hiá­nya és a szigorú hitelfeltételek, meg az adózási, értékesítési bizonytalan­ságok miatt nemigen látnak lehetősé­get a fejlesztésre. Más oldalról pedig úgy vélik, hogy az igen magas gép- és eszközárak, valamint az alacsony me­zőgazdasági értékesítési árak mellett nem is érdemes beruházni. Ugyanak­kor tény, hogy ma már a kistermelés­ben is egyre kevésbé lehet hagyomá­nyos módszerekkel, elavult eszközök­kel termelni. Kellenek a vegyszerek, a gépek, a korszerű technológiák, amelyek nyilván a kistermelés drágu­lását hozzák magukkal. A mezőgazdasági privatizációs tö­rekvések nem ragadhatnak meg a földkérdésnél. A vertikumban való gondolkodás kiinduló és végpontjának a családnak kellene lennie. A családi mezőgazdasági termelés azonban olyan sajátos életforma is, amelyet a termelés stratégiai irányainak meg­határozásakor feltétlenül figyelembe kell venni, s amelyet csak akkor vállal­hatnak a családot alkotó generációk, ha a kormány hosszú távon szavatol­ná a mezőgazdaság támogatását.-klh-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom