Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-04 / 1. szám
Az önálló Szlovákia Eddig hetven ország... Január elsejéig hatvanhat ország ismerte el az önálló Szlovákiát. Az erről szóló dokumentumokat általában még az óév utolsó hetében átnyújtották az érintett országok külképviseleteinek felelős munkatársai. Elsőként Ukrajna, Románia és Nigéria ismerték el az új szlovák államot, s az erről szóló dokumentumot december 18-án adták át a szlovák külügyminisztériumban — közölte Milan Köaiko külügyminiszter. Ezt követően Olaszország, Franciaország és Malajzia december 22-én, majd a következő napon Magyarország is. Az újév napján érkezett meg Németország, Svédország, Kolumbia, Svájc, Hollandia, Kanada és az Egyesült Államok jegyzéke az önálló Szlovákia elismeréséről, az utóbbié hatvannegyedikként. Ezeken kívül a Cseh Köztársaság és a „kis Jugoszlávia” is önálló nemzetközi jogi szubjektumként ismerte el Szlovákiát. Tegnap további országok jelentették be ugyanezt, így számuk hetvenre nőtt. Mindez egyben azt is jelenti, hogy azok az országok, amelyeknek korábban konzulátusi szinten volt képviseletük a szlovák fővárosban, azok utólag automatikusan nagykövetséggé lépnek elő. így az amerikai zászlót ma reggel 9 órakor tűzik ki hivatalosan az amerikai nagykövetség épületére, és ahogy azt sajtóértekezletén Milan Kfíaíko külügyminiszter kijelentette, ő lesz az első, aki diplomáciai vízumért folyamodik az USA nagykövetéhez, hogy január 15-én részt vehessen az ENSZ-ben Szlovákia ünnepélyes tagfelvételi aktusán. Új év, új ország Szomszédom vérbeli vállalkozó. Nem amolyan újsütetű ügyeskedő, aki baleknak nézi minden üzletfelét, és csak azon jár az esze, hogyan tudna mielőbb meggazdagodni. Nem. Szomszédomnak már a pártiam idején is voltak káprázatos amihez hozzáfogott, ha ndig aranyat, pénzt feldzott. Meglátjátok, si— mondta elszánt biza,i egy-egy elhatározása de tudatában ott ólálkodhatott a félelem is a hivatalok és más ,Jóakarók” gáncsoskodása miatt, mert e kétségeit leplező kijelentését — tekintetét kissé megemelve — rendszerint egy kegyes szólással toldotta meg: Segedelmeddel, Uram! Bámulom ma is, ahogy megfér benne a kincses lelemény, a hideg számítás és a keresztény áhítat Mondják nekünk: történelmi időket élünk, új ország született az új esztendő küszöbén. Tűnődve pillantgatunk előre és hátra, múltba és jövőbe, s közben kérdezzük: nekünk mit hoz, hozzánk milyen lesz? Ami volt, ismertük. Nem járt különösebben a kedvünkben, nem babusgatott, nem kényeztetett, de valamennyire kiszámítható volt ezért nagy és váratlan meglepetésektől nem kellett tartanunk. Most minden rejtélyes és minden lehetséges. A többség átejtésével elért különválás sajnos nem olyan kezdet amely zökkenők és rázkódások nélküli folytatást ígérne. A választások óta várjuk, mert a győztes párt, ugye, ígéretet tett rá, hogy megtudjuk, hogyan is áll Szlovákia gazdasága. De nemcsak erről, arról sem kaptunk hiteles tájékoztatást hogy mekkora gazdasági megpróbáltatást jelent az államszövetség felbomlása, s mivel lehet ellensúlyozni a nyilvánvaló hátrányokat A nemzeti húrokat pengető hordószónokok nemcsak a kisebbségeket a megszeppent többséget sem tudták megnyugtatni, derűs jövővárásra hangolni. A fejetlenségnek és a lehetőségek könnyelmű elherdálásának riasztó következményeit az égbe szökő inflációt és a nagy semmit kínáló üzleteket jól láthatjuk földrészünk keleti fertályán. Van-e erő, tudás és akarat amely a mi szekerünket más útra tereli?! A szlovákság önálló államiságából fakadó eufória velünk, kisebbségiekkel szemben éppúgy átcsaphat kicsinyességbe, mint nagyvonalúságba. A józan ész az utóbbit diktálná, mert erre tart Európa, mert az állam fogalmát ma már nem szabad azonosítani a nemzet fogalmával, s mert nekünk — egyéb hátrányokat most nem számítva — a különválás legfeljebb azt hozta, hogy a hazánknak mondott terület most már Agcsernyőtől nem Asig, hanem csak a Morva folyóig terjed. Mi ez, ha nem lehetőségvesztés, (Folytatás a 2. oldalon) Az önálló Szlovákia kikiállásának ünnepségei Somorján (felső kép) és Pozsonyban (baloldali kép). Az új év első napján a Sudoméfice-Skalica határátkelőn még hiányoztak a szlovák vámosok... (SOMOGYI T.(l) és TA SR-felvételek) Honnan erednek az ellentétek, a feszültségek és a bizalmatlanság? Tudjuk, koronként változik a különféle fogalmak, eszmék, eszmerendszerek tartalma és jelenese, és gyakran a történelem tragikus fintorává merevedik a gyakorlati megvalósítás feletti buzgó igyekezet. Tapasztalhattuk ezt a rossz emlékű, vezéreszmének kikiáltott internacionalizmus esetében, amelyről — bár elvetélt — ma sem tudni pontosan, mi fán terem, és amelyet olykor a kozmopolitizmussal is rokonítanak. A kozmopolitizmus természetesen sokkal árnyaltabb, összetettebb eszmeiség és jelenség, mint az internacionalizmus (amely tudvalevőleg falra festett demagóg jelszavak formájában is képes volt testet ölteni), ennélfogva jóval nagyobb figyelmet érdemel azok részéről, akik saját nemzetük iránt különösen elkötelezettek. A kozmopolitizmusra jellemző ♦"lajdonságok közé sorolható a különféle civilizációkkal, az eltérő szokásokkal szembeni nyitottság, illetve az az értelmiségi magatartás, amely az emberiség egészét egyetlen nagy közösségnek tekinti, és az egyes nemzetek helyett ez iránt érez bizonyos politikai elkötelezettséget. A nemzetek önállósága, kultúrája, hagyománya többé-kevésbé idegen tőle, ezért gyakran szembekerül a nemzetben gondolkodó, a hazafiságot és a hazaszeretetet bensőleg vállaló polgárok és közösségek szándékaival és törekvéseivel. Megnyilvánulási formáitól függően a patriotizmusnak ellentéte és kiegészítője is lehet. A nemzet fogalmának egyik legjobb meghatározása Bibótól származik. Szerinte a nemzet olyan társadalmi közösség, amely meghatározott területet — hazát —, és annak politikai szervezetét — államot — mondhat magáénak. Az ilyen közösségnek jelentős hányada, vagy csaknem egésze tudatosan tagja a nemzetnek, tehát nemzettudattal rendelkezik. A nemzet fogalmához tartozik a nyelvi, illetve a történelmi azonosság és a gazdasági életképesség. E meghatározó elemek közül talán a nyelvi azonosság tekinthető leginkább mérvadónak. A nemzet létformája Az általános érvényű szabadság, egyenlőség és társadalmi igazságosság megteremtése érdekében bizonyos eszméket és programokat mindig is rendszerbe kellett foglalni. Ezzel szemben a nemzethez, a nemzettudathoz kevésbé szükséges bármiféle ideológia. Bibó azt mondja, hogy „... az emberek igen nagy hányada számára a modem közvéleménnyel rendelkező országokban pedig nyugodtan mondhatjuk, döntő többsége számára a családon kívül a nemzeti hovatartozás az a közösségi kötelék, amely—hatalmi eszközeitől eltekintve is — a legsikeresebben képes tagjai lojalitására apellálni... ” Elmondható tehát, hogy a többség szinte magától értetődőnek tartja és elfogadja a nemzet létezését, fennmaradását biztosító szerveződési formákat. Ebből következően idegenkedve és értetlenül szemléli a nemzettudatot gyengítő, ellene ható törekvéseket, jelenségeket. Az önmagát világpolgárnak tartó, de állampolgárságánál fogva mégiscsak valamely nemzet államához tartozó egyén szempontjából cseppet sem közömbös, hogy miként viselkedik a rendelkezésére álló közegben, annak érdekeivel és értékeivel milyen mértékben azonosul, vagy azokat milyen mértékben utasítja el. Mindez természetesen a nemzetet alkotó közösség nem világpolgárként gondolkodó része számára sem közömbös, és tulajdonképpen innen ered az ellentéteknek, a feszültségeknek, a bizalmatlanságnak a forrása. A kérdés most már nem csak az, hogy a különféle érdekek és célok összhangba hozhatóak-e, és számolnunk kell-e akrónikus szembenállás és konfrontálódás veszélyeivel, hanem az is, hogy a kétféle világnézet közül (Folytatás a 2. oldalon) Világpolgárság és nemzetállam lUomokot exportálunk a Szaharába?
