Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-11 / 280. szám

6 Szabad ÚJSÁG Mozaik 1992. december 11. Filmvilág Az Interama ajánlata Csehszlovákia szétválása után továbbra is az Interama film­terjesztő vállalat intézi majd a filmvetítési jogok vásárlását mindkét utódállam számára: „Mindenáron meg szeretnénk tar­tani az egységes piacot“ - nyilatkozta Michael Málek vállalat­igazgató. Az Interama 1991 novemberében alakult. Tavaly 37 új filmet mutatott be Csehszlovákiában. Málek úr szerint továbbra is érvényben maradnak a Columbia, a TriStar és a Warner Brothers amerikai társaságokkal kötött hosszú távú szerződések. Ezek olyan filmekről is szólnak, amelyek forgatása éppen hogy csak megkezdődött. Az Interamának köszönhetően legutóbb Penny Marshall Micsoda csapat! című vígjátékét láthatta a közönség a humoros és egyben megható szerepet alakító Madonnával és Geena Davis-szel a főszerepben. Ez a film 100 millió dollárt jövedelme­zett az Egyesült Államokban. A Végtelen történet II után még az idén bemutatásra kerül a Halálos fegyver 3. Ez utóbbit szeptemberben Európában az i Elemi ösztön és a Végső megoldás: a Halál mellett a legsikere­sebb filmek közé rangsorolták. Érdekes élménynek ígérkezik még Tom Cruise, Jack Nichol­son és Kiefer Sutherland főszereplésével a Néhány rendes férfi című film is. 1492: A paradicsom elfoglalása a címe Ridley Scott Kolum­busz felfedező útját bemutató alkotásának. Az angol-francia­­spanyol koprodukcióban készült film főszereplője Gérard Depar­dieu. Az 1993 első negyedévében bemutatásra kerülő alkotások közül a következő „ínyencdarabok“ várják a mozirajongókat: Woody Allen legújabb filmje, a Férjek és feleségek, Kevin Costner és Whitney Houston főszereplésével A testőr, Coppola Drakulája és A hős című vígjáték Dustin Hoffmannal a címsze­repben. (f. cs.) A sorozat folytatódig?) Az olasz televízió a napokban tűzte műsorára a Polip című krimi hatodik sorozatának ez ideáig utolsó fejezetét, mely a „ Végső titok“ címet kapta. Cselekménye a maffia nemzetközi hálózatának felderítését követi nyomon nemcsak Szicília és Olaszország más területein, hanem Törökországban, Szenegál­ban, mi több, Csehszlovákiában is. Az olasz napilapok jelentős terjedelemben foglalkoznak az olasz televízió történelmében talán legsikeresebb sorozattal, mely nemzetközi viszonylatban is közkedvelt, hiszen öt földrész 47 országa vásárolta meg. Témájának időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a film a sajtó figyelmének középpontjába került. Ám az alkotók nem túlságosan elfogultak: ,,Amennyiben sikerült betekintést nyújtanunk a maffia világába azon tévénézők számára, akik nem kísérik figyelemmel az újságok hasábjait, már elértünk valamit“ - nyilatkozta Stefano Rulli szövegkönyvíró. De vajon befejeződik-e a sorozata hatodik epizóddal? Talán csak részükről: ,,Mi már elfáradtunk“ - mondta Sandra Petraglia szövegkönyvíró és Luigi Perelli rendező. A kulisszák mögött azonban már a Polip VII témája is felvető­dött. (F. cs.) Újra San Francisco utcáin Tizenöt évvel a sorozat befejezése után az NBC tévétársaság elérkezettnek látta az időt, hogy újra munkába álljanak a nép­szerű krimi nyomozóhősei. Az 1972. szeptember 16-án indult San Francisco utcáin úgy látszik, mit sem öregedett az elmúlt húsz esztendőben, mert a közönség most igényli a folytatást. Karl Malden és Michael Douglas népszerűsége óriásira nőtt e bűnügyi történettel. Karl Malden újra munkába áll - noha már hetvennyolc éves de Michael Douglas nem folytatja a sorozatot, mert időközben óriási sztár lett, a gázsija elérte a kétszázmilliót, ez pedig még az amerikai tévétársaságoknak is sok. így aztán Karl Malden új partnert kap. Connor O’Farrel játssza Dávid O’Connort, aki előléptetésre vár, a szépnemet pedig Deborah Farentino képvi­seli, aki Sarah Bumst játssza. Új szereplő Darleen Carr (aki Jean, lesz, Mike Stone lánya) és Carl Lumbly (aki Sarah élettársa, Charlie Walker megszemélyesítője). A történet egy sírból indul: ugyanis Stone itt tudja meg, hogy kollégáját, Steve Kellert meggyilkolták. (így tűnik el a San Francisco utcáin-ból Michael Douglas ...) Természetesen a gyil­kos nyomába ered, ám a nyomozás során egész sor bűnesetet derít ki, leplez le... Csillag-párok: Egyik-másik hollywoodi filmalkotásnak már jó előre meg lehet jósolni a sikerét. Mondjuk, ha két szupercsillag neve olvasható a plakáton - szinte garantálható a siker. Mostanában több ilyen film készült, s közülük néhányat hamarosan nálunk is bemutatnak. A Hoffa című drámában, a Jack Nicholson-Danny de Vito páros garantálja a jegyeladási rekordot. Még sosem játszott együtt az olasz Marcello Mastroianni és az amerikai Shirley McLaine. A Beeban Kidron rendezte vígjátékban (Used People) együtt láthatjuk a két kitűnő színészt. „Mellesleg“ két Oscar­­dijas művész: Kathy Bates (aTortúra című Stephen King-regény filmvál­tozatában nyújtott remek alakításáért kapta a díjat) és Jessica Tandy (Miss Baisy sofőrje) is játszik a vígjátékban. Bob Hoskins (a Hook, a Roger nyúl a pácban) és Jeff Goldblum (A légy, A nagy borzongás főszereplője) humoros film párosa lesz. A szívesség, az óra és egy jó nagy hal című alkotást Ben Levin rendezi. Jól áll neki a halál - ez a címe a Goldie Hawn-Bruce Willis sztárpáros új filmjének. A szex magazin átka Kíváncsi volt a menyasszony Húsz szép kiállítású oldalon férfiak jobbról-balról, főként ruhát­lanul. Az angol nők mint a cukrot, úgy viszik a nekik készült új szexmagazint. Ám az egyik olvasó soha többé nem fogja meg­venni: e lap miatt esett kútba a házassága. Nicky Cookson éppen a maga­zint nézegette, amikor vőlegénye, Salih Kizilors, akivel három éve járt jegyben, felhívta. El is mesélte neki: „Képzeld csak el, itt van a képen egy klassz srác, a zuhany alatt. A teste csurom víz. A hosz­­szú barna haja is vizesen hullik az arcába. Csak egy törülköző van rajta... és ha még egyet lapozol, ott áll teljesen meztelenül. Jó iz­mos, a bőre mindenütt barna. “ Salih, a török egyre izgatottabb lett, majd egyszer csak kitört: „Hagyd abba! Ha ilyen képeket nézegetsz, nem veszlek el!" És lecsapta a kagylót. Nicky vigasz­talhatatlan, mióta Salihtól meg­kapta a szakító levelet: „Hűtlen lettél hozzám. Nálunk, Törökor­szágban az is házasságtörésnek számít, ha egy lány, aki másnak ígérkezett el, meztelenül lát egy férfit. “ Azért könnyen elképzelhető, hogy a lapban látható modell meg tudná vigasztalni a lányt... A hamis jóakaró A spanyol rendőrség a minap letartóztatott egy Jósé R. nevű férfit, aki egy kitalált karácsonyi sorsjáték hamis sorsjegyeit árusította az ország kórházaiban. A nyereménysorsjáték bevé­teléből állítólag a halláskárosultakat akarta segíteni. A hírt a halláskárosultók szövetségének szóvivője közölte, s figyel­meztette a lakosságot, hogy ne üljenek fel az efféle csalóknak. (fr) Ki a férfiakkal a szülőszobából! Világszerte divattá vált, hogy az apa a szülőszobában szurkolja vé­gig gyermeke világrajövetelének pillanatait, és karjába veszi az újszü­löttet. Ez ellen lép fel Frédérick Le­boyer, a neves nőgyógyász, aki a minap egy veronai konferencián fej­tette ki ezzel kapcsolatos véleményét. Leboyer szerint egyrészt a férfi nem is tudja igazán felfogni a terhesség és a szülés lényegét, másrészt az újszü­lött számára döntő fontosságú, hogy az anyaméh biztonságából kiszakítva rögtön az anya védő jelenlétét érezze. Az újszülöttnek - így Leboyer - egyszerűen nem szabad azt érez­nie, hogy az anya nemcsak vele törő­dik. Márpedig az apa „beavatkozása“ ezt az érzést keltheti benne.... Pavarottit kifütyülték Mozik in ti sora [ pozsonr i ^ i_____________j • HVIEZDA: Wayne világa (amerikai) (15.30: 18.00; 20.30) • YMCA: Mi­csoda csapat! (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) «TATRA: Sleepwal­kers (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • SLOVAN: Mint a tűz (amerikai) (11.00; 13.00; 15.00; 17.30; 20.00 • MIER: Macskafogó (magyar) (13.30) • Ibolyákat robbantott (cseh) (15.00; 17.30; 20.00) • MIER NON­STOP: Apa vagy szerető (francia) (9.00-13.00) • ODBOJ: Tökéletes katona (amerikai) (17.00; 19.30) • NÁDEJ: Get Back (angol) (17.30; 20.00) • DRU2STEVNÍK: Rémálom az Elm utcában V (amerikai) (19.00) • NOSTALGIA-klub: Lili Marleen (német) (18.00; 20.30) • PANORÁ­MA: 9 és 1/2 hét (amerikai) (17.00; 19.30) • ISTROPOLIS: Illik neki a ha­lál (amerikai) (17.00, 19.'30) • CHAR­LIE CENTRUM: A bárányok hallgat­nak (amerikai) (17.00; 19.30) • All that jazz (amerikai) (18.15; 20.15) • Batman (amerikai) (14.30; 16.00) • 9 és 1/2 hét (amerikai) (22.00) • Cosi fan tutte (olasz) (22.15) • Me­dium Cool (amerikai) (19.30) • Tom és Jerry (amerikai) (18.00) _ KASSA ]| • DRUZBA: Utánunk az özönvíz (olasz) (16.00; 18.15; 20.30) • SLO­VAN: Jól áll neki a halál (amerikai) (15.45; 18.00; 20.15) «TATRA: Doc Hollywood (amerikai) (15.30; 17.45; 20.00) • ÚSMEV: Ibolyákat robban­tott (cseh) (16.00; 18.00; 20.00) DUNA$2ERDAH£LY j • LUX: Férfias játékok (amerikai) (17.30; 20.00) f SZÍNHÁZAK MŰSORA^ • JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom): Csárdáskirálynő (19) C Ezt nézze meg! j MICSODA CSAPAT! amerikai filmvígjáték Az olasz közönség kedvencét, Luciano Pavarottit kifütyülték Verdi Don Carlosának hétfői bemuta­tóján. Míg a milánói Scala „politikai“ pá­holya, élén a köztársasági elnök Luigi Scalfarral, illemtudóan összeverte te­nyerét, a nézőközönség túlnyomó többsége „szégyen, szégyen“ kiáltás­(Jtendőrségi hírek ) BETONBA TEMETTE Tegnap kezdték meg Peter Sinták 17 éves mokréi (Richnov nad Knéznou-i járás) fiatalkorú tárgyalását, aki alaposan gyanú­sítható tulajdon apjának meg­gyilkolásával. A vád szerint a vádlott egy évvel ezelőtt, köz­vetlenül karácsony előtt egy he­ves vita során rátámadt 42 éves apjára, és két konyhakéssel vagy kilencszer beledöfött. A holttestet ezt követően elrej­tette, majd néhány nap múlva a fürdőkád alatti betonba te­mette. RABLÓ RENDŐRÖK December 7-én megkezdték az eljárást a rendőrség két alkal­mazottja, a 21 éves Marek G. törzsőrmester, és a 25 éves Igor P. alhadnagy, a Pazíni Rendőr­­akadémia két oktatója ellen. A két rendőrségi alkalmazott alaposan gyanúsítható azzal, hogy december negyedikén, éj­fél után kettőkor a pozsonyi Spi­­tálska utcában egy magányosan ácsorgó férfitól elvették a bő­röndjét, és elfutottak vele. Hét­főn mindkét rendőrt elbocsátot­ták a szolgálatból. Szlovákia belügyminiszté­riuma az eset kapcsán felszólí­totta a lakosságot, hogy a rend­őrség alkalmazottai által elköve­tett bármely bűntényt vagy kihá­gást azonnal jelentsék. sál és füttykoncerttel fejezte ki nemtet­szését. Pavarottit, aki az opera címszere­pét énekelte, azzal vádolták, hogy a második kép zárójelenetének áriá­jában lenyelt egy-két hangjegyet. A közönség iróniája a rendezőt is alaposan kípécézte, merthogy szerin­tük teljességgel félreértelmezte a bo­szorkányégetés jelenetét, amelyben egyébként mintegy 100 statisztát is felvonultatott. Zafirelli, a rendező, kulturálatlan­­sággal vádolta a „nagyérdeműt“, amely megszentségtelenítette Thalia hajlékát. Pavarotti viszont beismerte, hogy valóban elkövetett két hibát, s azt is hozzátette, hogy csak 80 százalékos teljesítményt nyújtott, (fr) Szerelmi adó A kolumbiai főváros, Bogota vá­rosi tanácsa rendeletet fogadott el, miszerint mostantól adófizetésre kötelezhetik a város nyilvánoshá­zait. A ,,szerelmi adó", - ahogy azt a helybeliek nevezik - a város közbiz­tonságának megerősítését szolgálja majd. Nem kis összegről van szó, hiszen a „szállodatulajdonosok“ min­den szoba után 20 ezer peseta (800 korona) illetéket fognak fizetni. (fr) 1944. A fiúk odaát a tengerentúlon háborúznak, a lányok otthon - jobb híján - baseballoznak. Egyszer aztán - ahogyan a mesében - ismeretlen, kalapos ember bukkan fel a pálya mellett, és kiválasztja a legtehetsége­sebbeket. A film az ő viszontagságos pályafutásukról és az első hivatásos amerikai női baseballválogatottról szól... Főszereplők: Tom Hanks, Geena Davis, Madonna, Lóri Petty. Rendezte: Penny Marshall. Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS. Főszerkeszlő-helyeltesek: BARANYA] LAJOS és NÉMA LÁSZLÓ. Tele­fon: 210-39-98, 210-39- 94. Kiadásvezető: MAD1 GÉZA. Szer­kesztőség: 81915 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet: Telefon: kulturális rovat -210- 39-89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210-39-92. Tel«: 92-516. Hirdetési iroda magánszemélyeknek és közületeknek: 210-39-89,210-39-91, Bratislava, Pribino­va 25, ÍZ emelet. KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP Kiadja a Madách—Poso­­nium Kft., Michálská 9, 811 01 Bratislava. Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében: Nyomja a Da­nubiaprint á. v., 819 46 Bratislava, Pribinova 21. Terjeszti a Postai Hírlap­­szolgálat és a Medliprint—KAPA Előft­­zethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Indát 48 081

Next

/
Oldalképek
Tartalom