Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-10 / 279. szám
4 Szabad ÚJSÁG Tükör 1992. december 10. Szociális intézeteink siralmas állapotáról Kétszeresen sújtottak Némely intézetekben húszán is élnek bezsúfolva egy sivár kórterembe, emberi méltóságuktól megfosztva. Az egészségügyi dolgozók sajnos a legtöbbször úgy tekintenek a szociális intézetek mentálisan visszamaradott lakóira, mintha rabok lennének. Sok esetben arról is megfeledkeznek, hogy a kis betegeik egyszer majd felnőnek... Nemrég egy egészségügyi gondozó azt kérdezte feletteseitől, vajon jogában áll-e használni ápoltjával „szemben“ a könnygázsprayt. Évek, évtizedek múltak el anélkül, hogy tudomást vettünk volna szellemileg visszamaradott, illetve testileg sérült embertársaink létezéséről. Ezt nem volt nehéz megtennünk, hiszen tőlünk elzártan, „tapintatos csendben" gondoskodtak róluk a „jólét és mosoly“ országában. Nem ragályos betegség A meglevő 224 szociális intézet sem elegendő Szlovákiában arra, hogy a rászorulók megfelelő intézeti gondozásban részesüljenek. Jelenleg közel négyezren - köztük 3306 felnőtt és 413 gyermek - várnak arra, hogy helyet kapjanak az intézetek valamelyikében. 387 mentálisan visszamaradott gyermek és 26 testi fogyatékos teljes ellátásra és ápolásra szorul. Tavalyi év végi adatokkal és új elképzelésekkel érkeztek az újságírók egészségügyi klubja és a Szociális Szolgáltatások Intézete által közösen szervezett sajtóértekezletére azok a szakemberek, akik elsősorban közelmúlti norvégiai tanulmányútjukról kívántak beszámolni a jelenlevőknek.- Sajnos sok esetben kimutatható, hogy a többszörös terhességmegszakítás, illetve veszélyeztetett terhesség következményeképpen mentálisan sérült gyermekek jönnek a világra - tudtuk meg Karol Matulay neves orvosprofesszortól, aki elmondta: elsősorban a szülészek továbbképzésére van szükség. Ha ők időben felismerik a rendellenességeket, nagyobb az esély arra, hogy a gyermekeken segíteni tudnak. A Szociális Szolgáltatások Intézetét Pozsonyban Matulay professzorról nevezték el, hiszen az újszülöttektől hároméves korukig gyógyított kis betegeknél az általa irányított szakorvosi gárda meglepően jó eredményeket ért el.- Meg kell szabadulnunk attól a téves elképzeléstől, miszerint a szellemileg sérült gyermekek és felnőttek gyógyíthatatlanok, csakúgy, mint attól az előítélettől, hogy betegségük „ragályos“. Mindez nem igaz. Minden esetben van remény arra, hogy kisebb-nagyobb eredményeket elérve megkönnyítsük pácienseink életét. Ehhez elsősorban az intézményeinkben kell nagyobb változásokat véghezvinni. Nem „elfekvőkre“ van szükség a jövőben, és nem is olyan egészségügyi dolgozókra, akik lemondva bármiféle eredményekről csupán „őrzik" a betegeket - tudhattuk meg továbbá Matulay orvosprofesszortól. Dr. Alzbeta Padysáková a Matulay Intézet alkalmazottja norvégiai tapasztalatait osztotta meg velünk: - Külföldi utunk során meglátogattuk az iskolákat, ahol a hazai intézményesített rendszertől eltérően egy épületben tanulnak az egészséges és szellemileg visszamaradott gyermekek. Az előbbiek szolgálatokat vállalnak a kisegítő jellegű iskolában, amelyet Norvégiában minden megkülönböztető jelzőt kizárva egyszerűen iskolának neveznek. Hasonló tapasztalataink voltak a mozgássérült fiatalokkal is. Ők is egy iskolába járnak az egészséges tanulókkal. Egy vagy két gondozó kíséri őket egész napon át, akik a szülők kérésére nem rendelkeznek egészségügyi szakképzettséggel. A gyermekek már alapfokú tanulmányaik során megtanulják, hogy környezetükben korukbeli, beteg fiatalok is élnek, akiknek lehetőségeihez mér(Farkas Ottó illusztrációs felvétele) ten segíteniük kell, hogy azok velük egyenrangúakká válhassanak. Otthont adni a betegeknek Maradjunk még egy pillanatra Norvégiában. A hatvanas évek társadalmi reformjának eredményeképpen a kormány elsőrendű feladatává vált a lakosok szociális szükségleteinek biztosítása. S hogy miben mérhető a két állam közti „távolság“? Norvégiában a szociális létesítmények kisebb egységekre történő szétválasztását szorgalmazzák. A tanulmányút résztvevői fényképekkel bizonyították, hogy olyan színvonalasan, hangulatosan berendezett intézményeket szüntetnek meg jelenleg külföldön, mint amilyeneket Szlovákiában csupán a legjobb esetben is csak tíz év múlva tudnánk felépíteni! Az oslói szociális intézményekben például 60 páciensre 120 egészségügyi dolgozó jut, de van példa arra is, hogy a mentálisan sérültek intézetében négy beteggel 15 teljes alkalmazásban lévő, de összesen 27 szociális gondozó törődik. Az állami intézményrendszeren belül folytatott munkát kívánják megkönnyíteni a diakonikus, illetve karitatív egyesületek önkéntes ápolói. Ők elsősorban az otthonaikban élő mozgássérültek ellátását vállalják magukra. Gondoljuk meg... ... állandó, véget nem érő pályává alakultak mindennapjaink, amelyek során a lemaradónak egyre kevesebb az esélye arra, hogy valaha is utolérje az élen haladókat. A munkanélküliek között egyre több a mozgássérült, ők azok, akiket kétszeresen sújt a gondolat, hogy nincs rájuk szükség. Külföldön ma már meg tudják teremteni a feltételeket ahhoz, hogy egészségi nehézségeikkel küzdő embertársaik is munkába járjanak, megfelelő szakmát tanulhassanak. A mentálisan visszamaradottakat például videofilmek segítségével és különféle egyéb módszerekkel tanítják meg autót vezetni. És ez még csak egy módja annak, hogy egyenértékűen részt vehessenek mindennapjainkban. Nekünk egészséges embereknek sem ártana, ha néha felfigyelnénk beteg embertársainkra, akik talán fékezni tudnák elszabadult hajszánkat, és nem engednék feledtetni velünk egy nagyon fontos értékünket: az egészséget. SZÁZ ILDIKÓ Külföldi felmondólevéllel itthon nunkanélküliek A — ország nem egy vállalatának MZ dolgozói még csak sejtették, hogy a jövő bizonytalan, amikor a határ menti területeken élő, Magyarországon dolgozó asszonyok már megkapták felmondólevelüket. Köztük volt a huszonnégy éves Kati is, aki tizenhét évesen, még az érettségi előtt megszakította az Érsekújvári Elektrotechnikai Szakközépiskolában folytatott tanulmányait, és a falubeli, határon túlra ingázó asszonyokhoz csatlakozott. A tanulás helyett inkább elviselte a győri lenfeldolgozó szigorú munkafegyelmét, a hajnali kelést, és az ünnepnapokon is szívesen vállalt munkát. Havi teljesítménybére így néha elérte a tizenhétezer forintot is. Kati már egy éve munkanélküli. A hazai körülményekhez nehezen alkalmazkodik. Várja az adandó alkalmat, hogy újra külföldön vállalhasson munkát. Későn kötött szerződés A két ország kormánya 1991. január elsején kötött szerződést a határ menti Egy éve történt járások lakosságának kölcsönös foglalkoztatásáról. Az új együttműködési szerződéssel a több mint negyed évszázados kölcsönös munkavállalási kapcsolatot kívánták felújítani. Az 1989-es évben kótszázhatvankét magyarországi dolgozó vállalt munkát Szlovákiában. Számuk két év alatt hatvanegyre csökkent. A szomszédos ország ezzel szemben 894 szlovákiai dolgozónak biztosított munkalehetőséget. Megköttetett a szerződés, ám a nyergesújfalusi viszkózgyár később bejelentette, hogy az év végéig folyamatosan valamennyi (225) külföldi dolgozóját kénytelen elbocsátani, ugyanúgy, mint a győri Rábatex (361 dolgozót). A magyarországi üzemek hasonlóképpen, mint idővel a szlovákiaiak, fizetésképtelenekké váltak, majd eladósodtak. Elsősorban azokat a dolgozókat bocsátották el, akiknek az utazással járó költségeit már nem tudták részben fedezni, mint azelőtt - vagyis a Szlovákiából ingázó asszonyokat. Utánanéztünk, milyen ma a helyzet az említett határ menti járásokban. Haza kell menni Berta János mérnök, a Komáromi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatója szerint a magyarországi vállalatoknál jelenleg is hatvannyolc Komárom környéki asszony van munkaviszonyban, ám a dolgozók egy része szülési szabadságon van, másokat meg csak néhány hónap választ el a nyugdíjtól. A jövő évben valószínűleg a nagyon jó szakemberektől is kénytelenek lesznek megválni. Komáromban jelenleg nyolcszáz munkanélkülit tartanak nyilván. A Dunaszerdahelyi járásból naponta ötszáz asszony ingázott a győri megyei kórházba, valamint három textilüzembe. Mára valamennyien megkapták a felmondólevelet. Ebben a járásban az átlagosnál is több a munkanélküli. Az Érsekújvári járásban a keresőképes lakosság tizenkét százalékát alkotják a Magyarországról elbocsátott dolgozók. Amint Molnár Bélától, a Párkányi Körzeti Munkaügyi Hivatal vezetőjétől megtudtuk, elsősorban a környékről utaztak naponta asszonyok a csenkei komppal a nyergesújfalusi viszkózgyárba. Tavaly októberben csaknem valamennyit elbocsátották. A közel száz dolgozó fél évig kapta a munkanélküli-segélyt, majd azok, akik nem találtak megfelelő munkahelyet, szociális segélyre jogosultak. A párkányi körzetben jelenleg 1362 munkanélkülit - többségében nőket - tartanak nyilván. Ez a szám a keresőképes lakosság 9,23 százalékát jelenti. Vállalatok mennek tönkre, új vállalkozások születnek a Duna mindkét partján. A változások itt is, ott is érzékenyen érintik az embereket. Arra, hogy hány dolgozót sújtanak az elbocsátások, a munkaügyi hivatalok statisztikai adataiból kaphatjuk meg a választ. A számok egyelőre nem sok jót jeleznek... Sz. I. Kábítószerveszély Két évvel ezelőtt hívtam fel a figyelmet először arra, hogy tanulóifjúságunkat veszély fenyegeti, mégpedig keménydrogfogyasztás formájában. Említettem, hogy megjelentek iskoláink környékén a „rágóssrácok“, akik ingyen rágót, cukorkát osztogatnak a gyerekeknek, így próbálják felmérni és alakítani a leendő piacot. Sajnos, azóta beigazolódott, hogy a dörzsölt kábítószerterjesztők megint jól mérték fel a helyzetet, és megtalálják a számításukat. Elég csak az utóbbi hetek kábítószerszenzációira utalnom. Kiderült, hogy Csehszlovákián keresztül bonyolódik le a keménydrogcsempészés minimum egyharmada, melynek nagy része Németország felé irányul. De kialakultak már a maffiák Lengyelországban és Magyarországon is. Tudjuk, hogy a keménydrogfogyasztás a legveszélyesebb a fiatal kezdőknél, akiknél 10 évre sincs szükség, s a drog elpusztítja áldozatát. Gyermekeinket azonban nemcsak a keménydrogok veszélyeztetik. Minden olyan drog, vegyi anyag, gyógyszer potenciális kábítószer, mely az idegrendszerre hat, s e hatás következtében megváltozik az ember hangulata. Tehát például a fájdalomcsillapítók is. Gyermekeknél a veszély azért nagyobb, mert náluk még nem alakultak ki személyiségük sajátosságai, lelki vonásai. Nagyon sokan kerültek függőségbe meggondolatlanul rendelt vagy szedett altatótól, fájdalomcsillapítótól. Ugyanígy - s ez tipikus a fiatalokra - kíváncsiságból. Vannak keménydrogok, melyek esetében a függőség már az első adag után is kialakulhat. A függőség kialakulásának a mozgatórugója kettős. Egyrészt a már kipróbált, átélt kellemes hatást akarják újra meg újra átélni, másrészt a mámort követő kellemetlen tünetektől igyekeznek megszabadulni. A szerek ugyanis csak egy bizonyos ideig hatnak, utána az embernek annyira rossz a közérzete, hogy mindenáron menekülni próbál ettől. S mivel akaratereje, tűrőképessége csökken, csak újabb adagokkal tudja ezt elérni. A kábítószer-élvezés fiatalkorban nemcsak azért veszélyes, mert fizikai értelemben pusztítja el a szervezetet, károsítja az egyes szerveket (például a májat, az idegrendszert), hanem azért is, mert károsan alakítja a személyiség fejlődését. Elsősorban felszabadítja a gátlásokat, melyek életbevágóan fontosak a társadalmi szabályok betartásához. Növekszik az agresszivitás, ellaposodik az érzelemvilág. A fiatalok egyre messzebbre kerülnek érzelmileg szüleiktől, környezetüktől. Fokozatosan eltompulnak és cselekvésképtelenek lesznek. Amit úgy kell érteni, hogy minden igyekezetük kimerül egyetlen tevékenységben, s ez a kábítószer mindenáron való beszerzése. Vegyük körül gyermekeinket több szeretettel, megértéssel, figyelemmel. Ez a leghasznosabb befektetés. Dr. PÁLHÁZY BÉLA A Szlovák Katolikus Karitászról A szeretet nevében cselekednek pozsonyi székhelyű, szlovákiai viszonylatban működő karitászt a hívók alapították hatvanöt évvel ezelőtt. Ilyen módon szerették volna adományaikkal támogatni az arra rászorulókat. A karitász további működését az ötvenes években ,,nem tartották szükségesnek", mert a lakosokról való szociális gondoskodás feladata teljességgel az állami intézményekre hárult. Bezárták a kolostorokat és a szerzetesnövéreket, illetve testvéreket munkatáborokba kényszeritették. A beteg és idős papok, illetve szerzetesek elhelyezésének kérdését úgy oldották meg, hogy nyugdíjas otthonokat hoztak tétre, ahol ezek a személyek könnyen ellenőrizhetők voltak. Az otthonok irányításával a Szlovák Katolikus Karitászt (akkor Központi Karitász Szlovákiában) bízták meg. Két évvel ezelőtt új életre kelt a karitász Juraj Babáit, a Szlovák Katolikus Karitász helyettes igazgatóját arról kérdeztük, sikerül-e munkájuk során eleget tenni a jelenlegi igényeknek.- Azokról kell gondoskodnunk - vallásukra, nemzeti hovatartozásukra és korukra való tekintet nélkül -, akik erre rászorulnak. Elsősorban a gyermekotthonokból kikerülő fiatalok lakásproblémáját, valamint azok gondjait kívánjuk megoldani, akik családi, generációs okokból kerültek az utcára, vagy a környezetüket veszélyeztető visszaeső bűnözők közé tartoznak. Sajnos, ma már egyre többen éjszakáznak a pályaudvarokon és parkok padjain. Nemrégiben egy kétgyermekes anyát hoztak hozzánk, aki súlyosan alultáplált gyermekeivel már két hete az utcán élt. Ingyenkonyhákat, olcsó szálláshelyeket hozunk létre a létminimum alatt élőknek, és cserébe munkát kínálunk nekik, hogy a jövőben gondoskodni tudjanak magukról. Létrehoztuk elsösegélyállomásainkat, ahol a rászorulók használt ruhát, illetve élelmiszert és szakmai tanácsokat is kaphatnak. Pozsonyban és Selmecbányán is vannak ingyenkonyháink, és Szepsi környékén építettük ki gondozói szolgáltatásaink talán legkomplexebb hálózatát. • Kérdésem talán nem okoz meglepetést: miből?-A hívók adományaiból. Az, aki nem jár csukott szemmel, látja az erőre kapó nyomort, látja a járdák mentén az elesettet. Sajnos olyanokkal is találkozunk, akik nemhogy segíteni nem kívánnak, de ahhoz sem járulnak hozzá, hogy a környékükön szociális intézményt hozzunk létre. Mintha azt hinnék, hogy ha közvetlenül nem találkoznak a szegénységgel, akkor az nem is létezik. • A karitász ma az egész országra kiterjedő szociális, illetve gondozói szolgáltatásokat végez. Ezen a területen tehát együtt kell működniük az állami intézmények dolgozóival és a járási, valamint községi hivatalok vezetőivel - hiszen sok helyütt már léteznek is ilyen jellegű létesítmények. Hogyan fogadják ők a terveiket?- Máig megoldatlan ez a kérdés. Tevékenységünket hosszú ideig fékezte, hogy a végtelenbe nyúlt a jogi és fizikai személyek által nyújtott szolgáltatásokról szóló 135/92 Törvényrendelet előkészítése. Végre, 1992 februárjában jóváhagyták. Sajnos nem dolgozták ki az ehhez szükséges 381/92 rendeletet, ez csak augusztusban készült el. Nem sok jót hozott viszont, ugyanis nem tesz egyenlőségjelet az állami, illetve a karitatív jellegű intézmények közé. Abban az esetben, ha a járási, vagy községi hivatalban valamilyen oknál (politikai szemlélet vagy a konkurenciától való félelem) fogva nem hajlandók velünk szerződést kötni, nekünk nincs kinél fellebbeznünk. Ami pedig az adótörvényt illeti: az előírások szerint a hívők adományaiból megépített intézmények üzemeltetéséért az államnak adóznunk kell. * * * A Szlovák Katolikus Karitász támogatóinak jelenleg is politikai, illetve adminisztratív akadályokkal kell megküzdeniük. Munkájukat több száz önkéntes gondozó, ápoló teszi még értékesebbé - valószínűleg nem a bérükért, hanem mert segíteni szeretnének. Sajnos továbbra is a pincék, fútőházak és pályaudvarok lakói maradnak azok, akikről sokan igyekeznek tudomást sem venni. Az állami igazgatás láthatóan nem győzi az otthontalanok gondjainak megoldását. Éppen ezért segíteni kellene az erre a feladatra vállalkozó karitatív intézményeknek. Juraj Babáitól megtudtuk, hogy csupán kevés esetben kerülnek írásaik, felhívásaik az újságokba, hiszen ma még az újságírók sincsenek kellőképpen felkészülve arra, hogy nyíltan írjanak a szegénységről. A hajléktalan, beteg, gondozásra szonjló emberek, idős szerzetesek ápolására vállalkozó karitatív intézményeknek újfent nem kedvez a politikai széljárás. -száz-
