Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-10 / 279. szám

2 Szabad ÚJSÁG Belföld Miniszterek a parlament utolsó ülésén Kovác köszönetét érez megállapította, hogy javult az egészségi állapota Jiff Svobodának, a CSMKP el­nökének, aki ellen szombaton este kés­sel merényletet követtek el. Az esettel kapcsolatban a rendőrség felszólítja a nyilvánosságot, közöljenek vele min­den olyan tényt, amely arra az álarcra vonatkozik, amellyel a merénylő álcáz­ta magát. Ezt a maszkot A vidám tán­cos elnevezéssel árulták, hozzávetőleg négy évvel ezelőtt. Az ezzel kapcsola­tos információkat közöljék a legköze­lebbi rendőrőrssel, illetve a 158-as te­lefonszámon. A CSEH KÖZTÁRSASÁG kor­mánya tegnapi ülésén, amelyet Václav Klaus miniszterelnök irányított, többek között megtárgyalta a CSK állampolgár­ságáról szóló, és a Polgári Perrendtar­tást, valamint a Büntető Perrendtartást módosító és kiegészítő CSNT-törvény­­tervezetet. Foglalkozott továbbá a ha­gyatéki, ajándékozási, ingat­lanátruházási adóról, illetve az útadóról szóló törvénynovellával. N éHÁNY időszaki kiadványban megjelent rasszista megnyilvánulásokat és faji összeférhetetlenséget bírált teg­nap a Cseh Sajtóirodának eljuttatott állásfoglalásában az UNESCO-val együttműködő csehszlovák bizottság titkársága. KÉPVISELŐI javaslat született a Cseh Nemzeti Tanács számára arra a törvényre vontakozóan, amely meghatá­rozza, hogy milyenek legyenek az önálló Cseh Köztársaság állami felségjelei. E javaslat értelmében a CSK átvenné a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság jelenlegi állami zászlaját, mégpedig vál­tozatlan formában. Ezzel a javaslattal különben december 16-án kezdődő ülé­sén fog foglalkozni a CSNT. TEGNAP Kassán ünnepélyes kere­tek között átadták az utolsó, ötödik Bo­eing 737—500-as típusú személyszállító repülőgépet, amelyet a Csehszlovák Lé­giforgalmi Társaság vásárolt meg ez idén gépparkja felújítására. A gépet a KoSice névre keresztelték. Ugyanakkor megnyitották a repülőtér rekonstruált, több mint három kilométer hosszú fel-, illetve leszállópályáját, amely lehetővé teszi a legnagyobb utasszállító repülőgé­pek fogadását és indítását is. SzEMÉLYES tapasztalata a mun­kanélküliséggel a Cseh Köztársaságban a munkaképes lakosok 12, Szlovákiában pedig 18 százalékának van. Ezt állapí­totta meg a Közvélemény-kutató Intézet novemberi felmérése. Eszerint ilyen ta­pasztalattal nagyobb hányadban ren­delkeznek 44 éven aluliak, továbbá érettségizettek és nők. Ez utóbbiak a CSK-ban 15, az SZK-ban 19 százalé­kos hányadban. GlJSTÁV HOJDYSZ, a Tfíneci Vasmű Részvénytársaság vezérigazga­tója a Cseh Sajtóiroda tudósítójával kö­zölte, hogy vállalatából a föderáció meg­szűnése után sem bocsájtják el azt a mintegy 530 szlovák dolgozót, akik első­sorban a Csacai járásból ingáznak Tií­­necbe. Az egyedüli probléma számukra az lesz, hogy január elsejétől kezdve megdrágul az útiköltségük. VáDAT EMELT a besztercebányai kerületi ügyész a 25 éves Ivan S. besz­tercebányai és a 30 éves Ondrej B. brez­­nói lakos ellen, akik ez év május 29-én bűncselekményt követtek el azzal, hogy a besztercebányai evangélikus temető­ben Ján Botto, a jeles szlovák költő sír­járól elloplak egy vörösrézből készült szoboralkotást, Bártfay Tibor művét, hogy azt a nyersanyaggyűjtő vállalatnál értékesítsék. Törvényszéki szakértő megállapította, hogy a tettesek a szobor baltával való szétzúzásával 1,2 millió ko­rona kárt okoztak. CsAKNEM 190 ezer korona gyűlt össze három nap alatt a prágai vár udva­rán emelt karácsonyfánál, ahol gyűjtést rendeztek az SOS gyermekfalvak kis la­kói számára. Ez a gyűjtés, amelyet a köz­társaság elnöki irodájával és a Vera rek­lámügynökséggel karöltve a várőrség rendezett, és az Uniis cég szponzorál, december 23-áig tart. Lapunk tegnapi számában közöl­tük, hogy december 15—16-án ke­rül sor a Szövetségi Gyűlés kamará­inak utolsó együttes ülésére. A ta­nácskozással kapcsolatban nyilat­kozva Michal Kovác, a parlament elnöke úgy vélekedett, hogy a záró­ülésen a szövetségi kormány és a diplomáciai testület tagjainak is részt kellene venniük. A tervek szerint a tanácskozás vé­gén Michal Kováőon kívül Jan Strásky szövetségi miniszterelnök is felszólal. Ami Michal Kováé zá­róbeszédét illeti, erről elöljáróban azt nyilatkozta, hogy ő elsősorban a jövőről kíván szólni. Azaz első­sorban arról, hogy „a két szuverén (Folytatás az 1. oldalról) elítélt megkérdezte, hogy mit tegye­nek, ha követelményeiket nem való­sítják meg. LangoS erre így válaszolt: „Hisz maguk tudják, hogy mit.” A tanúvallomás szerint Meóiart a börtönlázadás elleni beavatkozás napján, vagyis 1990. március 28-án délelőtt telefonon felhívta Milan Cic szlovák miniszterelnök, s a mű­velet lebonyolításában teljhatalom­mal bízta meg. A parancsnoki tisz­tet addig betöltő Andrej Sámel ma­gatartása ugyanis eléggé határozat­lan volt. Amikor a helyzet már tart­hatatlanná vált, Meéiar utasítást adott a beavatkozásra. Ennek tervét azonban már napokkal korábban ki­dolgozták, és a beavatkozást a köz­­társasági elnök utasítására hajtották végre. Meéiar szerint ma is azon a véleményen van, ennek során meg­felelő eszközöket alkalmaztak, hogy minél kevesebb legyen a kár és az emberi veszteség. Úgy fogalma­zott, hogy a lázadás felszámolásá­Közlemények A Csemadok dunaújfalusi alapszer­vezete holnap 19 órai kezdettel kará­csonyi hangversenyt rendez a község templomában. Fellép a sepsiszentgyör­gyi Vox Humana vegyeskar és Bárdos Agnes. Mindenkit szeretettel várunk. * * * * * A Csemadok szenei alapszervezete és a helyi alapiskola tisztelettel meghív minden érdeklődőt és szülőt kará­csonyi hangversenyére, amelyet de­cember 12-én 10.30 órakor tart a műve­lődési házban. Közreműködik: a mo­sonmagyaróvári vegyeskar; a szenei alapiskola énekkara és diákjai; a féli folklórcsoport; és a szenei katolikus gyermekkórus. Belépődíj tetszés sze­rint. Mindenkit szeretettel várunk. * * * A Csemadok féli alapszervezete de­cember 12-én 18 órai kezdettel karácsonyi hangversenyt rendez a helybeli templom­ban. Közreműködik: a mosonmagyar­óvári vegyeskar; a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium leánykara; a féli folklórcso­állam kiindulási pozíciójában látha­tóvá váljanak a jó, egészséges ala­pok, éspedig ne csupán a csehszlo­vák kölcsönösség túlélése szem­pontjából, hanem abból a szem­szögből is, hogy jobban kihasznál­hassák a két köztársaság potenciál­ját az utódállamok egymásra hatása érdekében — gazdasági, kulturális és műszaki téren, valamint más te­rületeken”. Arra a kérdésre, hogy milyen ér­zésekkel távozik a parlament éléről, Michal Kováé azt válaszolta, hogy a köszönet érzésével, mivel a csehek és a szlovákok eddigi egymás mellett élése gyümölcsöző volt Szlovákia számára, és ezt nagyra is értékeli. nak tervében akár kétszáz halottal is számoltak. A beavatkozás kiértékelését kö­vetően Vladimír Meéiar minden ez­zel kapcsolatos anyagot összegyűj­tött, s azzal adott át személyes titká­rának, hogy helyezze el azt páncél­­szekrényben. Csakhogy körülbelül két nap múlva már nem találta meg ezt az anyagot. „Ezek a beavatkozás előkészítésével kapcsolatos néhány helytelen lépésre vonatkozó fontos bizonyítékok voltak, s ezért több személy érdeke fűződhetett hozzá­juk” — tette hozzá vallomásában a szlovák kormányfő. A per folyamán tanúként többek között kihallgatták LangoSt, Sámelt, Sachert, s kimentette magát Havel és Óié. Az elítéltek volt szóvivője, Pochyly, aki annak idején szabad­ságvesztési büntetését töltötte a börtönben, igazolás nélkül maradt távol a tárgyalásról. A per 1992. december 17-étől 1993. január 11-éig szünetelni fog. Jelzés nélküli híranyag: £tK9 TA Sít Lipótvári koronatanú? 1992. december 10. Havel—Kotas vita a televízióban? Újabb cseh elnökjelölt Jiff Vcelaf Kotas, a csehországi Konzervatív Párt elnöke — aki szeptem­berben nem járt sikerrel az akkori csehsziovákelnök-választáson — az új cseh alkotmány elfogadása után jelöltetni kívánja magát Csehország államfőjévé. Kotast állítólag a Republikánus Unió valamelyik CSNT-beli képvise­lője jelölné. Amennyiben a megszűnő Szövetségi Gyűlés csehországi kép­viselőiből kialakítják a Cseh Nemzeti Tanács Szenátusát, akkor őt bizo­nyára a Sládek-féle párt színeiben a szövetségi parlamentbe megválasz­tott Jiff Konopác (jelenleg független) jelölné. Jiff Vőelaf Kotas tegnap indítványozta a másik elnökjelöltnek, Václav Havelnak, hogy tartsanak két-három televíziós vitát az új cseh államiság politikai, gazdasági és nemzetközi összefüggéseiről. A szövetségi kormány ülésén A fogyasztó védelméről is A szövetségi kormány tegnapi ülé­sén hozzájárulását adta ahhoz a javas­lathoz, amellyel az ún. COCOM-hoz fordulunk, hogy Csehszlovákiát töröl­je azon országok névjegyzékéről, amelyek a múltban Nyugatról nem importálhattak egyes meghatározott gyártmányokat. Egyetértett a kor­mány azzal is, hogy országunk megfe­lelő arányban hozzájáruljon a Lon­donban megtartott nemzetközi Jugo­­szlávia-konferencia költségeinek fede­zéséhez. A kormány beleegyezett azon novellizált kormányrendeletbe is, amely az új vámtarifát tartalmazza. A kormány tanácskozásának fon­tos napirendi pontja volt annak a je­lentésnek a megvitatása, amely a volt KGST vagyonának megosztásáról szól. Ezzel kapcsolatban kétoldalú ta­nácskozások kezdődnek az érdekelt országokkal, hogy a csehszlovák va­­gyonrészesedést áttranszformáljuk más vagyoni értékekre. A kormány beleegyezését adta ah­hoz, hogy meghosszabbítsák a CSSZSZK és az EGK közti kereske­delmi kapcsolatokról szóló ideiglenes megállapodás érvényességét. Továb­bá szükségesnek tartja azt, hogy foko­zott jogvédelemben részesüljön a fo­gyasztó elsősorban az élelmiszer, a do­hánytermékek és a kozmetikumok vi­szonylatában. Az egészségre káros és rossz minőségű termékek és gyártmá­nyok terjesztőit a jogszabályok szerint kell elmarasztalni. Derűlátó vendég Ivan Gasparovic, az SZK NT el­nöke tegnap fogadta Jacques de Grootet, a Nemzetközi Valutaalap belga tagozatának igazgatóját, aki egyebek között leszögezte, semmi sem gátolja azt, hogy a Szlovák Köz­társaságot a Világbank és a Nemzet­közi Valutaalap elismerje. Hozzátet­te, az önálló Szlovákiát semmiképp sem szabad hátrányosan megkülön­böztetni szomszédjaihoz képest. A vállalkozó szidja, a vásárló áldja (Folytatás az 1. oldalról) kell adnia az öt sertéshúsfajtát. A vá­sárlók a nemrég még 93 koronás karaj kilójáért ma 88 koronát, a 84 koronás lapockáért 76 koronát, a 78 koronás tarjáért 72 koronát, az 52 koronás ol­dalas kilójáért pedig 44 koronát fizet­nek nála is. Vágsellyén Nagy János hentesboltjá­ban jártunk. A környék lakói elismerő­en beszélnek a családi vállalkozásról, amely az áru értékesítésén kívül más szolgáltatásokkal is próbálja megtartani a régi, és megszerezni az új vevőket. A vállalkozó feleségétől megtudtuk, hogy az árreguláció nyomán ebben az üzlet­ben is az engedélyezett árszintre csök­kentették a sertéshús árát. Elmondása szerint ez számukra nem jelent komoly veszteséget. Csupán a vegetáriánusok zárkózhat­nak el a téma elől. De ők sem örülhet­nek, hiszen télen a gyümölcs és a zöld­ség ára sem alacsony. Aki viszont húst fogyaszt, az mindenképpen érdekelt az ügyben, s ha pénztárcánkról van szó, csak örülhetünk a kormányzat ilyen in­tézkedéseinek. —száz— r Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992.december 10-én Vételi Eladási Közép-Vételi Eladási Közép-Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 44,478 44,926 44,702 42,32 45,46 43,89 Ausztrál dollár 19,685 19,883 19,784 18,77 20,47 19,62 Belga frank (100) 87,794 88,676 88,235 85,55 90,83 88,19 Dán korona 4,670 4,716 4,693 4,44 4,74 4,59 Finn márka 5,604 5,660 5,632 5,35 5,83 5,59 Francia frank 5,298 5,352 5,325 5,17 5,49 5,33 Görög drachma (100) 13,685 13,823 13,754 12,53 14,07 : 13,30 Holland forint 16,079 16,241 16,160 15,59 16,55 16,07 ír font 47,773 48,253 48,013 45,21 49,21 47,21 Japán jen (100) 22,862 23,092 22,977 22,08 23,40 22,74 Kanadai dollár 22,234 22,458 22,346 21,32 22,88 22,10 Luxemburgi frank (100) 87,794 88,676 88,235 84,68 90,80 87,74 Német márka 18,060 18,242 18,151 17,69 18,61 18,15 Norvég korona 4,414 4,458 4,436 4,21 4,51 4,36 Olasz líra (1000) 20,468 20,674 20,571 19,35 20,79 20,07 Osztrák schilling 2,566 2,592 2,579 2,52 2,64 2,58 Portugál escudo (100) 20,288 20,492 20,390 19,28 20,90 20,09 Spanyol peseta (100) 25,266 25,520 25,393 24,34 26,04 25,19 Svájci frank 20,134 20,336 20,235 19,71 20,77 20,24 Svéd korona 4,185 4,227 4,206 3,97 4,29 4,13 USA-dollár 28,349 28,633 28,491 27,79 29,19 28,49 Prága kéri a „poloskákat” Hanyatlás és áremelkedés (Folytatás az 1. oldalról) lyozta, hogy külföldről elsősorban kisvállalatok érdeklődnek az itteni befektetések iránt: A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint bizonyos gyorsulás állt be a fogyasztói árak emelkedésé­ben. Októberben a lakosságnak 2,1 százalékkal kellett többet fizetnie a különféle árucikkekért és szolgálta­tásokért, mint szeptemberben. A legnagyobb arányú áremelkedés — 3,4 százalék — az élelmiszer-ipari termékek esetében figyelhető meg. A többi árucikk átlagosan 1,3 száza­lékkal került többe. A közétkezteté­sért 2,4 százalékkal, a szolgáltatáso­kért 2,7 százalékkal kellett többet fi­zetnie a lakosságnak. Rudolf Krő ez­zel összefüggésben rámutatott, hogy a termelői szférában is emel­kedtek az árak: az iparban 1,3 szá­zalékkal, az építőiparban pedig 4,5 százalékkal. A továbbiakban közölte, hogy ami a termelést illeti, a visszaesés csökkenésének ellenére sem ta­pasztalható jelentősebb fordulat. Például az ipari termelés hanyatlá­sa októberben tovább mélyült, az előző év hasonló időszakához ké­pest 14,6 százalékkal esett vissza. Lényegesen kedvezőbb a helyzet az építőiparban, amelynek eseté­ben a termelés 9 százalékkal nőtt. A statisztikai hivatal vezetője sze­rint az 1992-es esztendő rossz év volt a mezőgazdaságban, az állat­­tenyésztésben éppúgy, mint a nö­vénytermesztésben. port betlehemi játékokkal; és Bárdos Ágnes. Mindenkit szeretettel vár a veze­tőség. Belépődíj tetszés szerint. * * * „HOGYAN MONDJAM EL NE­KED” Versek és sok zene Hegedűs D. Géza előadásában. Kísér Szentirmay Ákos, zeneszerző. Helyszín a magyar­­béli kultúrház. Időpont: december 14. (hétfő), 18.30 óra. Mindenkit szere­tettel várunk. * * * A Csemadok Kassa Vidéki Területi Választmánya, az Együttélés Politikai Mozgalom szepsi szervezete és a Püski könyvesház Szepsiben december 13-án, vasárnap délelőtt 9 órától a város főterén egésznapos Luca-napi vásárt rendez. Az érdeklődők könyveket, lemeze­ket, kerámiát, bőrdíszműárut, kézimun­kákat és mézeskalácsot vásárolhatnak. A rendezők meglepetéseket is tarto­gatnak. (BZ) * * * December 11-én (pénteken) 18 óra­kor a szenei Csemadok-házban (Sport utca 4) Duray Miklós, az Együttélés elnöke tart előadást a szlovákiai ma­gyarság helyzetéről. Minden érdeklődőt (Folytatás az 1. oldalról) a hírszerző eszközöket az Egyesült Álla­mok Csehszlovákia területén tartózko­dó polgáraival, illetve itt található szub­jektumaival szemben. A szlovák belügyminisztérium nyilat­kozata szerint a tárcának semmi köze a „poloskabotrányhoz”. A kedden este nyilvánosságra hozott dokumentum rá­mutat, hogy a minisztériumnak nincs tulajdonában, és nem is volt lehallgató­berendezés, mivel az ilyen készülékek felszerelése és alkalmazása a szövetségi belügyi tárca hatáskörébe tartozott. A nyilatkozat elsősorban azért látott nap­világot, mivel egy prágai napilapban a szlovák belügyminisztérium magát meg­nevezni nem kívánó munkatársa azt nyi­latkozta, hogy az USA pozsonyi főkon­zulátusán talált lehallgatókészüléket Vladimír Meéiar jelenlegi miniszterel­nök tudtával szerelték fel. Az USA csehszlovákiai nagykövetsége tegnap közölte az SZK Sajtóirodájával, cáfolhatatlan bizonyítéka van arról, hogy a szóban forgó lehallgató berendezés fel­tárása idején aktív volt Kábeleit nem vágták el, bár lehet, hogy korábban el­vágták, de ismét összekötötték őket

Next

/
Oldalképek
Tartalom