Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-10 / 253. szám
1992. NOVEMBER 10. 11 Sportkrónika Hűen a hagyományokhoz Takeji Ogawa mester: „A karate számomra a fittness” Sebej, Klementis és Mikus a legismertebbek a szlovák karalézók közül. Bizonyára nem véletlen, hogy mindhárman a japán Takeji Ogawa tanítványai. Ogawa mester 1969-ben, a Bécsi Sportiskola meghívására érkezett Ausztriába. Hírneve Pozsonyba is eljutott, s később nagyban a szlovákiai karate fejlődéséhez is hozzájárult. A japán úr az osztrák karatétok főedzője, ám gyakran megfordul nálunk is, hogy átadja ismereteit. Például idén nyáron Kovácspatakon mintegy százötven versenyző edzett az irányítása alatt. A hétdanos mester, ha leveti kimonóját, mosolygós férfivá változik, aki mindenkivel szívesen elbeszélget, s nemcsak a karatéról... — Ogawa ár, a karatéról Sokan azt mondják, hogy nem egyszerűen küzdősport, hanem életstílus, életfilozófia. Mit jelent az ön számára? — A karate harci művészet. Ha azt mondom, hogy az életemet jelenti, akkor ezalatt elsősorban a mesterségemet értem, hiszen mindemelett ott van még a család vagy kedvenc időtöltésem, a turisztika. Ez a sport számomra a fittness, azaz a fizikai és lelki erőnlét egy része. Hiszen csakis egészséges és jó kondícióban végezhetem edzői munkámat is. — Szlovákiában naponta kétszer edzett Otthon is ezt a tréninget követi? — Napi két-háromórás edzéseket tartok, de ezenkívül súlyzókkal is végzek tornagyakorlatokat. Ilyenkor főleg azokat az izmaimat edzem, amelyek a karate során nincsenek kellőképpen megdolgoztatva. — Szinte hihetetlen, hogy az idén ünnepli ötvenedik születésnapját — Fiatalosságom titka a változatos, egészséges táplálkozás, a mozgás és a lelki nyugalom, valamint az, hogy könnyedén túlteszem magam a stresszhelyzeteken. Szerintem igaz az a japán közmondás: „Minden betegség a fejben kezdődik”. — Feltételezem, hogy vegetáriánus. — Nem vagyok az. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt főleg nyers zöldséget, rizst, halat, kenyeret fogyasztok. Szeretem a májat, véleményem szerint egyetlen sportoló „asztaláról” sem hiányozhat. Vizet és nem túl gyakran sört is iszom. Utazásaim alkalmával — amikor nélkülöznöm kell a teljes tápértékű ételeket — vitaminkészítményeket is viszek magammal. — Eredetileg csak két évre szerződött Ausztriába, most azonban úgy tűnik, végleg lehorgonyzóit ott Nem vágyik vissza Japánba? — Szívem mélyén természetesen japánnak érzem magam, hiszen az édesanyám is ott él. De Ausztriában van a családom: feleségem, három gyermekem s természetesen a barátaim is. Szeretem a munkámat, tanítványaim a legjobb osztrák karatézók. Három egyesület vezetője vagyok, és én edzem a válogatott csapatot is. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy nem egyhangú az életem. S. Batta György Hűvös, esős időben a tornaijai pálya szélén, a bajnoki mérkőzés előtt beszélgettem a ragyolciak agilis vezetőjével, Koronczy Károllyal, őt és együttesét elsősorban a várható eredmény érdekelte, de kérésemre szívesen visszakalandozott egyesületének múltjába is. — Labdarúgócsapatunk még 1928-ban alakult, s azóta rendszeresen részt veszünk a pontvadászatban. Községünk létszáma csak kétezer, de mindig voltak és vannak önfeláldozó sportvezetői és jóbanrosszban kitartó, hűséges szurkolói. Az RTC (Ragyolci Torna Club - ma már Slovan Radzovce) alapítói — Klein Sándor, Princz Jenő, Koronczy Ferenc és Bodnár Ferenc — örökül hagyták nekünk a foci szeretetét. Jó pályánk és öltözőnk van, amelyet az ötvenes években építettünk az akkori hnb segítségével. Jelenleg csak a labdarúgó-szakosztály működik, de volt idő, amikor az asztalitenisz és a sakkszakosztály tagjai is kerületi bajnokságban játszottak. Vezetőik — Fájd József és Futó Gyula — ma is vállalnák a szerepléssel való gondot és törődést, de pénzhiány miatt meg kell elégednünk a focival. A csapat 1966/67-es idényben jutott a mélypontra, amikor a kerületi bajnokságból visszaestünk a járási ligába. Éveken át a kerület „A”-ban szerepeltünk, majd a „B” osztályban kötöttünk ki. Az a tervünk, hogy az élvonalban megerősítsük helyünket — aztán majd meglátjuk... A játékosok küzdőképességéről és tudásáról dicsérőleg nyilatkozott. Külön kiemelte a két saját nevelésű, I. ligát is megjárt Mikulás és Jozef Krnáőot (egyébként az utóbbi azzal is dicsekedhet, hogy a válogatott címeres mezét is felölthette). Elismeréssel szólt a négy Koronczy-testvérről is: László, Béla, Kelemen és Antal (Tóni) említése nélkül nincs is focikrónika Ragyolcon! Tíz-tizenöt esztendőn keresztül ők vitték vállukon a csapatot. A ragyolci együttes elnöke jelenleg Paulovics István tornatanár, titkára Koronczy Károly, pénztárosa Nagy Lívia. További lelkes vezetőségi tagok Jasko Ervin és Kalocsay Lajos. Az ifjúsági játékosok edzője Futó Gyula, a diákcsapaté Haviar Ivan tornatanár. A felnőtt csapat életében már hagyományosak a barátságos nemzetközi mérkőzések is. Szoros kapcsolatot tartanak fenn a salgótarjáni SBTC-vel, a Síküveggel, valamint a nagybátonyiakkal. A Slovan Radzovce tagjai: Vilhan, Jaloviar (kapusok), a védelemben Václavik, Tóth Péter, Tóth László, Bodnár, Bóna, Szlovák, Kovács, Krnáő (mint edző), a csatársorban Majoros, Pauk, Farkas, Koós lép leggyakrabban pályára. Koronczy Károly vérbeli sportvezető. Szervez, intézi az adminisztrációt és szurkol mindenegyes játékosnak. Látszik rajta, hogy szereti a futballt. Igaz, kicsit elszomorodik, ha az anyagi helyzetre terelődik a szó. A vállalkozók egyelőre nem vették pártfogásukba a ragyolci együttest, de — szerencsére — a községi hivatal vezetője, Bandúr István még ma is mindent megtesz, hogy létezni tudjon a tehetséges labdarúgókból álló csapat. Gömöri Kovács István (archív felvétel) Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok SZNLII Nyugat: TTS Trenéín—Sered 2:1 (1:1), Dubnica—Gabiíkovo 1:0 (0:0), Stúrovo—Inter B 6:1 (1:1), N. Zámky— Slovan B 2:5 (1:2), Rapid—BAZ Dúbravka 1:1 (0:1), Púchov—Bánovce 2:0 (1:0), Partizánske—Hurbanovo 1:1 (1:0), Topotíany—Dukla Trenéín 2:0 (1:0). 1. Dubnica 14 10 '2 2 24:8 22 Z Púchov 14 10 1 3 27:10 21 3. N. Zámky 14 8 4 2 30:11 20 4. Gabéíkovo 14 8 2 4 27:15 18 5. Partizánske 14 7 3 4 23:15 17 6. Slovan B 14 6 4 4 25:21 16 7. Toporéany 14 5 5 4 13:14 15 8. TTS Trenéín 14 5 4 5 18:16 14 9. Du. Trenéín 14 6 2 6 23:26 14 10. Bánovce 14 4 4 6 21:23 12 11. Rapid 14 5 2 7 10:23 12 12 Inter B 14 4 2 8 21:28 10 13. Hurbanovo 14 2 5 7 11:21 9 14. Dúbravka 14 2 5 7 11:28 9 15. Stúrovo 14 3 2 9 21:28 8 16. Serecf 14 2 3 9 11:29 7 Kelet: Poprad—Rim. Sobota 1:0 (1:0), Bardejov—Vranov 1:0 (0:0), Martin—B. N. Vés 0:2 (0:0), Sp. N. Vés—Giraltovce 3:0 (2:0), Lubeník— Pov. Bystrica 2:1 (2:1), Budkovce— Bytéa 3:1 (2:1), K. N. Mesto—Michalovce 1:3 (1:1), RuZomberok—Stropkov 1:2 (0:0). 1. Bardejov 14 9 3 2 22:5 21 2 Stropkov 14 10 1 3 22:11 21 3. By tea 14 8 3 3 26:16 19 4. Ruiomberok 14 9 0 5 24:14 18 5. P. Bystrica 14 6 5 3 23:15 17 6. Budkovce 14 7 2 5 22:13 16 7. Poprad 14 6 4 4 16:16 16 8. Lubeník 14 5 4 5 11:16 14 9. Sp. N. Vés 14 5 2 7 19:21 12 10. Vranov 14 5 2 7 16:20 12 11. R. Sobota 14 4 3 7 12:13 11 12 B. N. Vés 14 5 1 8 16:18 11 13. K. N. Mesto 14 4 2 8 10:17 10 14. Martin 14 3 3 8 14:28 9 15. Giraltovce 14 3 3 8 5:24 9 16. Michalovce 14 3 2 9 16:27 8 DIVÍZIÓK Pozsony: Devín—D. N. Vés 6:0, Doprastav—Sväty Jur 1:3, Jarovce— Spoje 1:4, Danubius—Lokomotíva 0:4, Kablo—VTJ-WPá 0:4, SKP jun.—Lámáé 3:2, Ruíinov—Tmávka 1:1, Krasííany—Matador 1:4. 1. Devín 14 11 3 0 43:10 25 2 Matador 14 11 2 1 41:13 24 3. Sväty Jur 14 9 3 2 37:18 21 4. Doprastav 13 9 1 3 38:15 19 5. Spoje 14 7 4 3 28:25 18 6. §KPjun. 14 6 3 5 33:27 15 7. VTJ-WPS 13 5 3 5 19:24 13 8. Tmávka 14 5 3 6 18:25 13 9. Lokomotíva 14 .4 4 6 22:20 12 10. D. N. Vés 14 4 4 6 17:22 12 11. Ruzinov 14 5 2 7 20:27 12 12 Jarovce 14 5 1 8 26:33 11 13. Lámáé 14 1 7 6 17:20 9 14. Danubius 13 3 3 7 18:32 9 15. Krasnany 13 1 4 8 9:24 6 16. Kablo 14 0 1 13 12:72 1 Nyugat-Szlovákia: Zl. Moravce— Komámo 2:0, Myjava—Trebatice 1:0, Str. Nitra—Malacky 4:0, Marcelová— PieSfany 1:1, Tlmace—Boäany 2:1, N. Mesto—Tovamíky 1:0, Vrbové—O. Potól! 5:1, Nitra B—Hlohovec 1:1. 1. Myjava 14 12 1 1 25:6 25 Z Tlmaée 14 8 4 2 23:12 20 3. ZI. Moravce 14 9 1 4 28:23 19 4. Hlohovec 14 7 3 4 24:16 17 5. Str. Nitra 14 5 5 4 25:12 15 6. Komámo 14 6 3 5 22:17 15 7. PieSfany 14 5 5 4 17:15 15 8. Tovamíky 14 6 3 5 22:20 15 9. Vrbové 14 5 4 5 23:19 14 10. Nitra B 14 5 3 6 17:19 13 11. N. Mesto 14 6 1 7 15:19 13 ÍZ Marcelová 14 4 4 6 18:18 12 13. BoSany 14 3 3 8 17:24 9 14. Malacky 14 4 1 9 13:20 9 15.0. Potón 14 4 1 9 12:41 9 16. Trebatice 14 2 0 12 14:34 4 Közép-Szlovákia: Handlová—Zvolen 3:2, D. Vestenice—Luéenec 2:0, Nováky—D. Kubín 2:1, Füakovo—Detva 2:0, Istebné—Podbrezová 1:0, Predr. mier—Őadca 5:0, Stráiov—B. Bystrica B 2:1, HriiSová—Stráöavy 2:0. 1. Nováky 15 11 2 2 25:11 24 2. Hrinová 15 8 5 2 19:12 21 3. Handlová 15 7 6 2 29:17 20 4. D. Kubín 15 8 4 3 24:14 20 5. Stráiov 15 8 2 5 21:20 18 6. D. Vestenice 15 5 5 5 18:20 15 7. Podbrezová 15 6 2 7 18:20 14 8. Őadca 15 6 2 7 22:25 14 9. Stránavy 15 3 8 4 21:26 14 10. B. Bystrica B 15 4 5 6 17:17 13 11. Predmier 15 5 2 8 22:23 12 ÍZ Detva 15 4 4 7 18:22 12 13. Zvolen 15 3 6 6 21:26 12 14. Istebné 15 4 3 8 20:22 11 15. Luéenec 15 5 0 10 18:28 10 16. Fifakovo 15 4 2 9 16:26 10 Kelet-Szlovákia: Preäov B—Snina 1:0, Kraéúnovce—Prakovce 2:0, Svil— Druístevná 1:0, Őafla—Svidník 1:0, V. KapuSany—V. Sebastová 4:0, Sabinov—Krásna 2:1, Vechec—KeZmarok 2:1, Lipany—RoZőava 3:2. 1. Druzstevná 15 9 7 4 33:17 20 Z Vechec 15 8 3 4 30:21 19 3. V. KapuSany 15 8 2 5 30:21 18 4. Roznava 15 7 3 5 27:20 17 5. Lipany 15 7 3 5 26:24 17 6. Snina 15 5 6 4 23:18 16 7. Svidník 15 7 2 6 18:18 16 8. Őana 15 7 2 6 21:26 16 9. Sabinov 15 5 5 5 23:15 15 10. PreSov B 15 5 5 5 27:24 15 ll.Svit 15 6 3 6 22:20 15 ÍZ Prakovce 15 5 4 6 20:23 14 13. Keímarok 15 4 3 8 21:30 11 14. V. Sebastová 15 4 3 8 22:37 11 15. Krásna 15 5 0 10 18:29 10 16. Kracúnovce 15 2 6 7 15:33 10 KÖZÉP-SZLOVÁKIA I. A-oszlály, B-csoport: Sásová— Hajnáéka 4:1, Hrochoí—Ő. Balog 1:1, N. Baiía—Lovinobafia 4:2, Zelovce— Radvaü 4:2, D. Hámre—Buzitka 2:0, V. KrtíS—Pohár 1:1, Kalinovo—Brezno 0:0. 1. D. Hámre 13 1 8 4 34:20 17 Z Lovinobana 13 8 1 4 16:16 17 3. Buzitka 13 7 2 4 20:17 16 4. V. KrtíS 13 5 5 3 27:22 15 5. N. Bana 13 6 3 4 17:15 15 6. Ő. Balog 13 6 2 5 21:17 14 7. Brezno 13 4 6 3 15:14 14 8. Hrochof 13 5 3 5 24:20 13 9. Kalinovo 13 4 4 5 14:25 12 10. Sásová 13 4 3 6 22:21 11 11. Pohár 13 3 4 6 22:21 10 12 Zelovce 13 4 2 7 19:25 10 13. Radvaü 13 3 4 6 19:26 10 14. Hajnácka 13 3 2 8 25:36 8 I. B-osztály, D-csoport: Nenince— Kriváfi 2:0, Sklabiná—M^tna 2:0, Krupiná—Sliaé 2:0, Tornafa—Cinobafia 0:0, D. Strehová—Biskupice 3:1, HnűSía—Radzovce 2:2, RuZiná—Tisovec 2:1. 1. Tornára 13 8 4 1 25:7 20 Z Cinóbana 13 8 3 2 37:15 19 3. Radzovce 13 7 3 3 30:16 17 4. HnúSfa 13 6 3 4 21:20 15 5. Ruziná 13 7 1 5 19:22 15 6. Kriván 13 6 2 5 15:23 14 7. Sliaé 13 5 2 6 20:16 12 8. Krupiná 13 5 2 6 15:16 12 9. Mytna 13 3 5 5 15:17 11 Tisovec 13 3 5 5 15:17 11 11. Nenince 13 4 3 6 14:26 11 ÍZ D. Strehová 13 4 2 7 19:25 10 13. Sklabiná 13 3 2 8 18:31 8 14. Biskupice 13 3 1 9 11:24 7 Járási bajnokság, Rimaszombat: R. Janovce—Bakta 3:2, Hr. Vés—N. BaXta 3:0, Chanava—Hr. Zaluíany 0:2, Krár—Bátka 3:2, G. Jablonec—Gemer 2:0, Suéany—V. Blh 1:2, R. Seé—Klenovec 2:1. 1. R. Janovce 13 10 2 1 33:14 22 Z Bátka 13 10 1 2 50:14 21 3. Bakta 13 7 4 2 25:13 18 4. V. Blh 13 7 2 4 22:17 16 5. R. Seé 13 7 1 5 21:19 15 6. Hr. Vés 13 6 2 5 17:11 14 7. Gemer 13 6 2 5 21:17 14 8. H. Zaluzany 13 6 2 5 21:26 14 9. SuSany 13 6 1 6 22:26 13 10. Krár 13 6 0 7 28:21 12 11. G. Jablonec 13 3 3 7 14:28 9 ÍZ Klenovec 13 2 2 9 19:30 6 13. N. BaSta 13 2 1 10 9:37 5 14. Chanava 13 1 1 11 13:42 3 KELET-SZLOVÁKIA I. A-osztály, nyugati csoport: Harichovce—Krompachy 1:0, Lubica—St. Lubovúa 2:1, Pojjroé—K. Teplica 3:0, Sp. Hrhov—Sp. Stvrtok 1:2, Valalíky— Spoje 0:0, Sp. Vlachy—Revúca 1:1, Tepíiéka—Moldava 1:1. 1. St Lubovna 13 9 1 3 31:25 19 Z Spoje 13 7 2 4 25:16 16 3. Moldava 13 7 2 4 29:22 16 4. Sp. Svrtok 13 7 2 4 21:18 16 5. Revúca 13 5 5 3 22:15 15 6. Valalíky 13 5 3 5 18:21 13 7. Sp. Vlachy 13 4 4 5 20:17 12 8. Lubica 13 5 2 6 18:18 12 9. Krompachy 13 5 2 6 19:21 12 10. K. Teplica 13 5 1 7 21:28 11 11. Sp. Hrhov 13 3 4 6 14:14 10 ÍZ Harichovce 13 3 4 6 17:21 10 13. Poproé 13 5 0 8 21:29 10 14. Tepíiéka 13 4 2 7 19:30 10 I. A-osztály, keleti csoport: §. Michaíany—MikluSovce 0:0, Fintice—Uzovce 2:1, Kochanovce—Őiéarovce 7:0, Stráíske—Lastomír4:2, Sobrance—Sor 0:1, Zaluiice—Dubová 0:0, V. SariS—Medzilaborce 3:4. 1. Medzilaborce 13 9 2 2 30:17 20 Z Dubová 13 9 1 3 35:17 19 3. Sor 13 9 0 4 27:14 18 4. Zaluzice 13 7 2 4 18:15 16 5. V. Sariä 13 6 2 5 28:16 14 6. Lastomír 13 6 2 5 18:17 14 7. MikloSovce 13 6 2 S 20:22 14 8. Kochanovce 13 5 2 6 21:18 12 9. Sobrance 13 5 2 6 18:20 12 10. Strázske 13 5 2 6 20:23 12 11. Fintice 13 5 0 8 18:24 10 ÍZ Uzovce 13 3 3 7 11:15 9 13. S. Michaíany 13 2 3 8 14:23 7 14. Ciéarovce 13 2 0 11 11:54 5 Járási bajnokság, Rozsnyó: Dl. Vés—Betliar 1:1, Vlachovo—Kr. D. Lúka 4:0, SlavoSovce—Roíflava B 2:1, Murái!—V. Slaná 5:3, N. Slaná—K. Teplica B 4:2, Honce—Jeläava B 5:3, Rudná—Dedinky 4:0. 1. JelSava B 13 7 2 4 35:25 16 Z Roznava B 13 8 0 5 31:29 16 3. Betliar 13 6 3 4 30:25 16 4. SlavoSovce 13 6 4 3 29:27 16 5. V. Slaná 13 7 1 5 33:25 15 6. Murán 13 6 3 4 30:23 15 7. Dedinky 13 5 4 4 33:24 14 8. Rudná 13 6 1 6 31:24 13 9. N. Slaná 13 5 3 5 24:28 13 10. Vlachovo 13 4 4 5 24:23 12 11.D1. Vés 13 4 2 7 20:36 10 ÍZ Honce 13 3 3 7 33:27 9 13. K. Teplica B 13 4 1 8 25:34 9 14. Kr. D. Lúka 13 3 2 8 23:41 8