Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-10 / 253. szám
4 Szabad ÚJSÁG Gazdaság 1992. november 10. Rövidlátás, avagy bennünket nem érint semmi? Az energia árának összetevői Erre honnan lesz pénzünk? A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa minden valószínűség szerint november 17-én kezdődő újabb ülésén hagyja jóvá azt a törvényjavaslatot, amely alapján a kormány 3,5 milliárd korona értékű állami kötvényt (váltót) bocsáthat ki a bösi erőmű építési és üzemeltetési költségeinek fedezésére. Ezeket a kötvényeket feltehetőleg a hazai - még mindig döntően állami többségű - bankok és biztosító társaságok fogják felvásárolni, vagyis az általuk forgatott tőkét fektetik be a nagyberuházásba. Ez a töke pedig tartalmazza az egyéni megtakarításokat, bankbetéteket, biztosítási díjakat is, tehát a kisemberek pénzét is, így közvetett módon ugyan, de mind valamennyien a bósi erőmű finanszírozói közé tartozunk. Igaz, a pénzintézetek által felvásárolt állami kötvényekre az állam kezességet vállalt, vagyis elvben nem veszíthető el az az összeg, amelyet a bankok az erőműbe pumpáinak, sőt a kialkudott kamat is jár utána, mégsem árt megvizsgálni alaposabban, kinek a zsebére megy a játék. Az állam mint olyan nem teljesen elvont valami, mint ahogy a kormány sem az. Nézzük hát, miből is élnek! Pillanatnyilag - mivel Szlovákiában a vállalkozások, vállalatok, a gazdaság döntő része még állami kézen van - lehetnének vállalkozói bevételei az államnak, emellett döntően az adóbevételek kerülnek a kasszájába. Az adót pedig mi, állampolgárok fizetjük - közvetve vagy közvetlenül. Közvetve azokat az adókat fizetjük, amelyeket ránk róttak ki; Így a személyi jövedelemadót, az ingatlanadót (ház, föld után), pl. a különböző örökösödési és ajándékozási adókát, a fogyasztási adót, a forgalmi adót, a hozzáadottérték-adót, bár ez utóbbiakat az általunk megvásárolt árucikkek és szolgáltatások árába foglaltan, nem pedig elkülönítve fizetjük. (Természetesen, az 1993. január 1-jén életbe lépő adórendszer alapján készült ez a felsorolás.) Ugyanakkor a munkáltatót - mindegy, hogy állami vállalat vagy magánvállalkozás - terheli az ún. bértömegadó és nyereségadó is, amelyet szintén az alkalmazottaknak, a munkavállalóknak kell megtermelniük, tehát közvetett módon ugyan, de szintén a bérből és fizetésből élők zsebéből kerül kifizetésre. Az állam adóbevételei mögött tehát továbbra is konkrét állampolgárok által előállított konkrét értékek árából származó jövedelmekállnak. Csak ezen a körön belül csoportosíthatók át az egyes pénzösszegek; csak ezen pénzekkel manipulálhat az állam legfelsőbb végrehajtó szerve, a kormány is. Ez azt jelenti, hogy az állam által kibocsátott kötvények fedezetét nekünk kell megtermelnünk. (Ez a „képlet" természetesen leegyszerűsítő.) Mennyi is a mennyi? Az utóbbi hetekben felgyorsultak az információk a bösi erőmű körül. Számos, egymásnak ellentmondó vélemény látott már napvilágot arról, menynyibe kerül nekünk ez az építkezés. A skála 12 milliárd koronától 30 milliárdig mozog. Aki 12-öt mond, feltehetőleg csupán a valóban már beruházott és valamennyi módon ki is számlázott költségeket említi, mig a 30 milliárdot emlegetök már beleszámítják a költségekbe az eddig kibocsátott állami kötvények kamatait is. S felthetöleg az utóbbiaknak van igazuk, elvégre ezek a kamatok is részét képezik a beruházási költségeknek. Ha valaki magánemberként bankhitelt vesz fel valamilyen célra, szintén meg kell fizetnie annak kamatait. Nem állíthatja tehát, hogy neki mondjuk 250 ezer koronájába került házat építeni, ha a hitelvisszafizetés után kiderül, hogy pl. 320 ezer koronát térített meg a banknak. Az, aki erőművet (vagy más gyárat) épít, az általa megtermelésre kerülő energia előállitási költségeinek árába belekalkulálja az építkezésre fordított ■ kiadásait is, mert azok csak így térülhetnek meg. Ezek a kiadások meg az egyéb üzemeltetési és fenntartási költségek, beleértve az alkalmazottak fizetéseit is - képezik azt az alapot, melynek segítségével kiszámítható, mennyibe kerül majd egy kilowattóra áram a fogyasztónak. Nos, azok a szakemberek, akik azt állítják, hogy legolcsóbb energia a megspórolt - tehát az el nem fogyasztott, így megtermelésre sem kerülő - energia, feltehetőleg nem beszélnek butaságot. Zöldeknek, környezetvédőknek hívják őket A nyugati világ alternatíváknak mondja azokat a szakembereket, akik az utóbbi elvet vallják. De hívják őket zöldeknek, környezetvédőknek is. Különös ismertetőjelük, hogy a pénzorientált iparosok, vállalkozók sehol nem szeretik őket. Sót a természet leigázásával foglalkozó műszaki szakemberek sem szeretik az ö hangjukat hallani. Nem illenek bele ugyanis abba a képbe, amelyet amerikai életvitelnek vagy konzumtársadalomnak is szokás nevezni. Ennek a társadalomnak alapeszméje, hogy fogyasztani kell, csak így tartható fenn a jólét, csak így érhető el, hogy meglegyen az az állandó körforgás áru és fogyasztó között, amely biztosítja a bevételeket, a pénzt és annak újratermelhetöségét. Ebből a játékból a természet, az élővilág, az életfeltételek kimaradnak. Mint ahogy a jóléti társadalmak propagandájából is általában kimarad, hogy ezek az országok a legnagyobb szennyezői, tönkretevői bolygónknak, környezetünknek. Ha ózonlyukról hallunk, vagy globális felmelegedésről, aligha értjük, miről van szó. Nagyvárosaink - sőt, nem ritkán kisvárosaink - lakosainak azonban talán nem olyan idegen az ivóvíz kérdése! Azt talán senkinek nem kell magyarázni, hogy mennyire megfogytak környezetünkben a természetes állapotukban tiszta, fogyasztásra alkalmas vizet adó források. Elsősorban a környezet nagymértékű szennyezettsége miatt. Az intenzív mezőgazdaság, az iparosodás, a kőolaj-feldolgozás és -felhasználás megtette a magáét. Olyan mérgező anyagok kerültek a talajba, a felszíni és talajvizekbe, amelyek lehetetlenné teszik fogyasztásukat. Csak alapos tisztítást követően válik az emberi szervezet számára veszélytelenné a ma elfogyasztott ivóvíz nagy része. Nem csoda hát, hogy szerte a világban sok országban már palackozott ivóvizet árulnak nagyon komoly pénzekért, s hogy nemsokára mi is a saját zsebünkön érezzük majd meg, mennyibe is kerül annak a víznek az ihatóvá tétele, amelyet balga módon beszennyeztünk. A csallóközi források A múlt héten a Szlovákiai Táj- és Környezetvédők Szervezete rendezett egy sajtóértekezletet, ahol természettudósok, e kérdésekkel foglalkozó szakemberek tárták a nyilvánosság elé aggályaikat. Köztük Darina Liptáková, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa számolt be korábbi vizsgálódásai eredményeiről, melyekről ma itt, nálunk csupán hallgatni illik. Azon puszta okból kifolyólag, hogy nálunk még nincs meg a politikai szándéka sem szembenézni ezzel a problémával. Nos, a tavaly augusztusban árhullám vonult le a Dunán, s mivel abban az időszakban folytak a Duna csallóközi szakaszán a nemzetközi támogatást élvező tiltakozások az erőműépítés ellen, a pozsonyi Vízgazdálkodási Kutatóintézetnek sikerült annyi pénzt szereznie a költségvetésből, amennyi lehetővé tette a talajvizek és a csallóközi mélyfekvésű ivóvízkészletek minőségének vizsgálatát is. A monitorozásnak is nevezett vizsgálat október végéig tartott. Az árhullám természetes módon hozta létre azt a környezetet, amely a felvízcsatorna feltöltését követően az érintett területen állandósul majd. (Mintha állandó jelleggel árvíz lenne a megemelt, felduzzasztott vízszint alatt.) A Vízgazdálkodási Kutatóintézet munkatársai érdekes következtetésekre jutottak megszerzett adataik alapján. Darina Liptáková elmondta, beigazolódtak azok a félelmek, hogy a duzzasztás rossz hatással van a talajvizekre, elsősorban azok minőségére. A csallóközi ivóvízforrásokból mindmáig úgy nyertek ivóvizet, hogy nem volt szükség semmiféle tisztításra, csupán jódozni kellett a vizet a csehszlovák szabványoknak megfelelően. Ez a víz tehát Európa talán legolcsóbban előállítható ivóvize volt mindeddig. A természet önszabályozó rendszere olyan csodálatosan működött, hogy a közeli kőolaj-finomító (a Slovnaft) sokáig szűrés nélkül rázúdított szennyező anyagait is képes volt a felsőbb talajrétegekben úgy kiülepíteni, hogy azok ne kerülhessenek be e föld alatti tavakba. A tavalyi áradás bebizonyította, hogy a magas vízállás következtében megemelkedett talajvizek ezeket a szennyeződéseket bemosták mind a parti szűrésű kutak, mind a mélyebben fekvő források vizébe, így azok közvetlen fogyasztásra alkalmatlanná váltak. Liptáková vizsgálatai szerint az egyik legveszélyesebb vegyi szennyezőanyag, a rákkeltő poliklór-bifenil vegyület még száz méteres mélységben is kimutatható volt a talajvizekben, illetve az ivóvízforrásokban. Az árhullám levonulását követően azonban ezek az anyagok természetes módon újra kiülepedtek a talaj magasabban fekvő rétegeiben, s újra teljesen tisztává váltak a mélyen fekvő tavak. A Vízgazdálkodási Kutatóintézet munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben sor kerül a felvízcsatorna olyan mértékű feltöltésére, amely állandó jellegű árvízi állapotot szimulál a térségben, az ivóvízforrások fokozatosan tönkremennek. Kb. tizenöt év kell ahhoz, hogy a legmélyebben fekvő tavak vize is olyanná váljék, mint amilyenek jelenleg a felszíni vizek. Ez azt jelenti, hogy a belőlük nyert vizet költséges eljárásokkal lehetne ihatóvá tenni, tehát ugyanolyan drágán kellene előállítani, mintha közvetlenül a Duna vizét tisztítanák meg és pumpálnák a vízvezetékekbe. Az összevetések arra is utaltak, a bösi erőműben megtermelhető energia nem jövedelmezne annyit, amenynyibe az ivóvíz előállítása és biztosítása kerülne. Liptáková felhívta a figyelmet arra is, hogy az erömúpártolók által gyakran emlegetett Igor Mucha professzor talajvizekre vonatkozó megoldásai csupán a talajvízmennyiség biztosítására vonatkoznak; annak minőségével nem foglalkoznak, mivel ezt a vizsgálatot művi környezetben megejteni nem lehetséges. Ha nem beszélünk róla... Ezek a vizsgálati eredmények zárolva lettek. Készítőit hallgatásra kötelezték. Darina Liptáková nem volt hajlandó hallgatni, ezért kénytelen volt állást változtatni. Nem ért egyet azzal, hogy ha valamiről nem beszélünk, akkor az nincs is. Szerinte Szlovákiának hosszútávú gazdasági érdeke lenne, hogy ezeket az érveket is figyelembe vegye, hiszen a lakosság egy nagyon jelentős hányada innen jut ivóvízhez - és egyáltalán nem mindegy, milyen áron. Ha ugyanis a Bősön megtermelt energia költségei közé fel keli számolni majd az ivóvíz-előállításra fordítandó összegeket is, rettenetesen nagy árat kell fizetnünk érte. S ez csak az ivóvíz. Nem esett szó a mezőgazdaságról, mely e térség lakóinak - de nem csupán nekik - kenyeret ad; nem esett szó erdőkről, állat- és növényvilágról... S alapvetően nem esett szó arról, miért nincs tényleges beleszólása e kérdésekbe azoknak, akik hasznot és kárt egyszerre tesznek mérlegre és annak alapján mondják ki, mi a gazdaságos - az utánunk jövő nemzedékek életminőségét is figyelembe véve. N. GYURKOVITS RÓZA Mit írtak alá a vitázó felek Londonban Az Európai Bizottság, a CSSZSZK és Magyarország küldöttsége által jóváhagyott jegyzőkönyv a Bős-Nagymaros vízlépcső ügyében 1992. október 29-én 1. Megállapodás született, hogy a Bős-Nagymaros mű C variánsán leállítanak minden munkálatot attól a naptól kezdődően, amelyet az EK Bizottsága megszab azon szakértői vizsgálóbizottság jelentése alapján, mely az összes fél (EK, CSSZSZK, Magyarország) 1-1 képviselőjéből áll, miközben figyelembe veszik a létező építmények károsodásának kockázatait, beleértve a hajózhatóságot, a környező régió ökológiai károsodását és az áradást (1993 tavaszán vagy hirtelen árhullám esetén). A misszió a lehető leghamarabb jelentést tesz, legkésőbb 1992. október 31-én déli 12 óráig. A CSSZSZK kötelezi magát, hogy a régi Dunamederben az egész szakaszon biztosítja a teljes* hagyományos vízmennyiséget, beleértve, hogy a Rajka - Szap szakaszon is, és hogy tartózkodni fog a vízerőmű üzembe helyezésétől. 2. A szakemberek munkacsoportja azonnal megalakul. Az Európai Bizottság 3 szakértőt nevez ki, akiknek 1-1 szakember asszisztál majd Magyarország, illetve a CSSZSZK megbízatásából. A Bizottság három szakértője az enviromentális kérdések, a hidrológia és a vízépítészet szakembere lesz. 3. A munkacsoport feladata: I. a helyszínen (in situ) felülvizsgálni a C variáns építményeit II. felbecsülni, ezek mennyire szükségesek és sürgősek az esetleges árvíz, vagy a már létező építmények védelme szempontjából III. felbecsülni ezen építmények hatását és közvetlen következményeit- a környezetre- a hidrológiai és vízgazdálkodási viszonyokra- a hajózásra IV. megvizsgálni ezen építmények visszafordíthatóságát és felbecsülni a megépítésük előtti állapot visszaállítási költségeit, vagyis hogy mennyibe kerülne a vízlépcső megépítése előtti állapot visszaállítása. A csoport megállapításairól annak a háromoldalú találkozónak számol majd be, amely Brüsszelben lesz azon időpontban, amelyben a felek megegyeznek (15 napon belül), és kidolgozza a legsürgetőbb intézkedések tervezetét. A megállapítások semmilyen kihatással nem lesznek azokra a bizonyítékokra, amelyeket a 4. paragrafusban taglalt jogi eljárásban felhasználnak. 4. A CSSZSZK és Magyarország küldöttsége kötelezte magát, hogy a Bős-Nagymaros-vitában annak minden következményével együtt, tehát a jogi, a pénzügyi és a gazdasági elemeivel együtt aláveti magát egy nemzetközi döntőbíróság, vagy a Nemzetközi Bíróság ítéletének. 5. Ez a megegyezés nem teremt jogalapot a felek törvényes igényeinek érvényesítésére. A CSSZSZK nevében: Zdenko Pírek; Magyarország nevében: Mártonyi János; az EK Bizottság nevében: Pablo Benavides * a „teljes“ azt jelenti, nem kevesebb, mint 95 %--------- Milyen lesz a teljes válás, ---------------------ha minden úgy megy, mint Bős? A szövetségi kormány ott tart, hogy már meg is vonták tőle a bizalmat. Nem jogilag, csak gyakorlatilag. Van kormány, de a programját nem hagyták jóvá. Hogy miért? Tudja a jóég, hiszen csak azt fogalmazta meg, mit kíván tenni december 31-ig, hogy a szövetségi köztársaság felbomlása legalább látszatra jogszerű legyen - ha már a polgárokat nem volt hajlandó megkérdezni arról, kivánja-e éltetni tovább is a 74 éves létrehozott, kemény diplomáciai csatákkal - olykor kitalált adatokkal, csúsztatásokkal, féligazságokkal - kialakított Csehszlovákiát. A szövetségi kormánytól a bizalmat a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának szlovák része „vonta meg“, ók nem hagyták jóvá ezt a programot - amelyet egyébként csak nagy jóindulattal lehet annak nevezni. De a szövetségi parlament nem hagyta jóvá a Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat felosztásáról és vagyonelosztásáról szóló törvényt sem, mert a szlovák fél minden dokumentum másolatát követeli, tehát olyan anyagokhoz is hozzá kíván jutni, amely január elsejétől immár egy másik ország - Csehország - állampolgárát érinti Így vagy úgy. A szövetségi parlament lépésképtelen, sót, jogkörtelen! Lépésképtelen, mert olyanok az erőviszonyok, hogy bármelyik fél meg tud akadályozni bármit, és jogkörtelen, mert semmit sem tud biztosan megszavaztatni, s ha mégis, nem tudja kiviteleztetni. Nincs kivel. Mert a szövetségi kormány is lépésképtelen és jogkörtelen. Az október huszonnyolcadikén életbe léptetett jogköri elosztás alapján a bel-, a kül- és a pénzügy tartozik hozzá, valamint a gazdaság és a honvédelem. Valamennyi azzal a céllal, hogy az ország kettéválását irányítsa jogi és gazdasági szempontból (azaz felügyelje a vagyonelosztási). A környezetvédelem nem tartozik hozzá, mégis az első jelzés a szövetségi kormány lemondásának lehetőségéről Bőssel volt kapcsolatos, áttételesen tehát a környezetvédelemmel. Mert a szövetségi kormány eldöntötte, hogy nemzetközi kérés alapján felfüggeszti a Duna elterelésének munkálatait, de a szlovák fél elterelte a Dunát, majd pedig a paritásos alapon dolgozó kormány szlovák tagjai meggátolták a kormányt a határozathozatalban. Mindezek után a szlovák kormányfő bejelentette, Bős a szövetségi kormány ügye, ők ezzel nem foglalkozhatnak. Hogy közben minden lépést Pozsonyban döntenek el? Az kit érdekel?! A szövetségi parlament ügye lenne a szövetségi kormány beterjesztése alapján megalkotni a szövetség felbontásáról szóló alkotmánytörvényt. Ugyanezen szervnek kellene törvényt alkotnia a vagyonelosztásról. Szintén Prágában kellene eldőlnie, hogyan is alakul majd a belügyi fegyveres erők és a hadsereg kettéválása, s ezen belül ugyancsak a vagyoneiosztás aránya is. Ugyanezen szerveknek kellene meghatározniuk, mi lesz önmagukkal - azaz a képviselőkkel, akiket a nemzeti tanácsok képviselőihez hasonlóan a választópolgárok bíztak meg ezzelazzal, leginkább nézeteik és akaratuk képviseletével. S miközben sem a szövetségi kormány, sem a szövetségi parlament ezekben a kérdésekben egyetlen egyet sem lépett - hol az egyik, hol a másik, hol meg mindkét fél bojkottja miatt -, a cseh és a szlovák kormány által aláíratott 16 államközi szerződés - többségében a gazdasági és szociális együttműködésről, a polgárok jogállásáról és a honvédelemről. Ezen szerződések tartalmát - kiemelve és hangsúlyozva közülük a vámuniót - memorandum formájában a két nemzeti kormány már el is juttatta az Európai Közösséghez. Mindezt akkor, amikor a szerződések szövegét, sót azok tartalmát sem ismerte egyik nemzeti parlament sem. Pedig a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának ratifikálása nélkül ezek a szerződések nem sokat érnek, jogilag sem érvényük, sem értelmük nincsen. A szövetségi kormány és a szövetségi parlament véleményére pedig már nem is kíváncsiak ezen szerződésekkel kapcsolatban. Hogy az állampolgárok véleményére kíváncsiak lesznek-e, nem tudni. Az egyik fél ígéri, a másik nem. Az egyik fél fontosnak és az alkotmányból kötelezőnek tartja, a másik felesleges színjátéknak és alibizmusnak. Közben hatalmas ütemben folyik mindkét országrészben az önálló hadsereg kiépítése. Csehországban létrejött a védelmi tanács, s elkezdték a minisztérium kiépítését, Szlovákiában erre még nem került sor, ettől függetlenül gyors tempóban csoportosítják át a hadsereg erőit, építik a légvédelmet, halmozzák a fegyvereket. S eközben nyílt vitát folytatnak mindkét országrészben a katonai doktrínáról, merthogy az meg még egyik félnek sincs. Hadügyminisztere sem, vezérkari főnöke sem, főparancsnoka sem. Hogy mindez szövetségi szinten létezik? Szövetségi szinten létezett egy határozat arról, hogy a Dunát nem szabad elrekeszteni. S immár hajóznak a felvízcsatornában, tízezrével pusztulnak a halak, s kiszáradtak a kutak a Duna elterelése következtében. Immár nemzetközi fómmok foglalkoznak Bőssel, s különbizottságok is. többoldalúak. Cseh-szlovák viszonylatban pedig egymásra mutogatnak, s nincs, aki vállalja Bőst. Illetve - kényszerből, lépésképtelenül és jogkör nélkül - a szövetségre hárítják a felelősséget. Remélem, utólag is csak Bősre vonatkozik ez a helyzet! NESZMÉRI SÁNDOR
