Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-06 / 250. szám
II 1992. NOVEMBER 6. (Folytatás az 1. oldalról) dasági termékek és termények felvásárlási árát, a feldolgozóipari árakat határozzák meg az egyik oldalon, s ezzel összhangban az élelmiszerek fogyasztói árát a másik oldalon. Azt egyelőre a szakemberek is csak latolgatják, hogy ez ártörvény lesz-e, vagy csupán rendelkezések, amelyek legalább viszonylagos egyensúlyt teremtenek a termelési költségek és a fogyasztói árak között. Az azonban biztos, hogy a helyzet további roszszabbodását nem tudja elviselni sem a mezőgazdaság, sem a fogyasztó. Mert mégiscsak példátlan, hogy abban a pillanatban, amikor végre legalább az első osztályú tej felvásárlási árát fölemelik, nyomban a fogyasztó pénztárcájából vegyék ki rá a pénzt, mint ahogy most tették. így aztán a városi, az iparban dolgozó lakosság hangulata nagyon gyorsan a mezőgazdaság ellen fordítható. Pedig még a legkedvezőbb intézkedések és támogatás mellett is hosszú időbe telik (telhet), amíg a mezőgazdaság kiheveri az elmúlt három évet. Azt, hogy jogos igényeit figyelmen kívül hagyták, hogy hevenyészett törvénytervezetek, később módosított törvény értelmében kellett (és kell) átalakítani a mezőgazdasági üzemeket, visszaigényelni (vagy további használatra bennhagyni) az egykor magántulajdonban lévő földeket. Persze, minden változás és változtatás bonyodalmakkal jár, összezavarodnak, áttekinthetetlenné válnak a tulajdonviszonyok, lehetőségek. És hát... a zavarosban mindig könnyebb halászni. Úgy tűnik, az elmúlt időszak az ügyeskedőknek, a spekulánsoknak igencsak kedvezett. Az agrárkamara azonnali hatállyal életbe akarja léptetni a vámellenőrzést, a mezőgazdasági termékek és találmányok védelmét, hogy gátat vessen a további spekulációknak, az olyan árukivitelnek és -behozatalnak, amely egész gazdaságunkat, ezen belül elsősorban mezőgazdasági termelésünket és üzemeinket károsította és károsítja, sőt, egzisztenciájukat veszélyezteti. Védővámok, hatékony vámszabályok nélkül ugyanis ma egyetlen fejlett gazdasággal (mezőgazdasággal) rendelkező ország sem tudna megállni sem a hazai, sem a külföldi piacokon. Az egészséges, tőkeerős piac kialakítása érdekében az agrárkamara azt javasolja, hogy a kormány fordítson több figyelmet a pénzügyekre. Tűrhetetlen állapot, és ellentmond minden gazdasági logikának, hogy a teljes gazdasági hanyatlás időszakában, a termelés zuhanásszerű visszaesése, FöLiwyyEs a hitelekkel terhelt üzemek túlnyomó többségének fizetésképtelensége mellett a hitelkamatlábak magasabbak legyenek, mint a bármilyen termelésből elérhető nyereség. És ebben a helyzetben a bankok, anélkül, hogy azért külön erőfeszítést tennének, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is hozzájárulnának az üzemek fejlesztéséhez vagy legalább stabilizálásához, aránytalanul nagy bevételhez jutnak. Ma a hiteleket olyan feltételekkel nyújtják, hogy a vállalkozók és az üzemek sokkal magasabb kamatot kénytelenek fizetni, mint amikor az állami bank még monopolhelyzetben volt. Ezért a Szlovák Agrárkamara a pénzintézetek működésének haladéktalan novellizálását javasolja, hogy a hitelfeltételek differenciáltabbakká válhassanak, s hogy legyenek ún. „olcsó", hitelek is —viszont szűnjenek meg az uzsorakamattal adott hitelfeltételek. A kamara állásfoglalásában nagyon helyesen rámutat arra is, hogy nem elég csak megállapítani, milyen a mezőgazdaság helyzete ma, meg kell vizsgálni, miért vált ilyenné, s hogy ezért ki milyen mértékben felelős. Ugyanígy nem elég általánosságban leszögezni, hogy mezőgazdasági termelésünk veszteséges. Ágazatok és régiók szerint, termékcsoportok, termékek és termelési technológiák szerint pontos felmérést kell készíteni. Csak így lehet kijelölni azt az irányt, támogatni azokat a módszereket, a növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek azt az ágát, amelyből nyereségre számíthatunk, illetve amelyet nyereségessé tehetünk. (Vagy azt, amely ugyan veszteséges, de szükségünk van rá.) Ennek az elemzésnek végül meg kellene határoznia azt a piaci rendtartást is, amely például nemcsak az 1. osztályú tej, hanem a többi, alapvető élelmiszer és mezőgazdasági termény, termék (marhahús, gabona, burgonya stb.) garantált és maximális árát tartalmazná. Úgy látszik, az ágazat illetékes szerveinek és szervezeteinek véleménye végül majd csak változtat az eddigi szorító helyzeten. Ugyanis a szlovák kormány jóváhagyta, hogy a mezőgazdasági üzemek később fizessék be bértömegadójukat. Ez összesen 2,8 milliárd koronát tesz ki, ez hozzávetőlegesen a mezőgazdaság idei, 8 milliárd korona veszteségének egyharmada. Hogy a fennmaradó 5 milliárd koronával mi lesz? Ahogyan mondani szokás, azt csak az isten tudja... A kép még nem teljes. November másodiki ülésén a szlovák kormány gazdasági tanácsa a gazdaság felújításának stratégiájáról tárgyalt. Ez 1993-ban 15 milliárd koronát igényel(ne). Ebből 5 milliárdot kap(hatna) a mezőgazdaság. Vajon mire fordít(hat)ja majd? A „foltot folttal” megoldásra-e — ha erre kényszerítik - vagy fennmaradásának, „létminimumának” megteremtésére? Mindez még nagyon bizonytalan, máról holnapra változhat az összeg és az arányok, hogy melyik ágazat mennyit kap majd belőle. Félő, hogy éppen most, amikor az általános figyelem a mezőgazdaság helyzetére irányul, rosszul (vagy csak felületesen, esetleg rosszindulatúan) időzítették a tej fogyasztói árának további emelését. A legjobb esetben tehát a mezőgazdaság kap 5 milliárd koronát. Ennek hatása — a prognózisok szerint — 1993 második felében lesz majd érezhető. Ezenkívül a mezőgazdasági üzemek számíthatnak még hiteleik visszafizetésének elnapolására, az első osztályú tej garantált felvásárlási árára. A segélycsomagokban, támogatási tervekben nem szerepel a „zöld gázolaj", viszont a távlatilag fontos célok, az ún. „agrárprioritások” igen. És ebben a termőföld védelme éppúgy benne van, mint a faluturizmus. Addig azonban még előttünk van egy kemény tél. A lakbérek éppúgy a csillagokig szöktek, mint az élelmiszerárak, miközben a bérek nem mozdultak. Tovább nő a munkanélküliek száma, s várhatóan az egészségügyi ellátásért is fizetni kell, ha jó kezelést, gyógyszert akar az ember. Hajói belegondolunk, hogyan éltünk mostanáig, úgy tűnik, pazarlóan. Pazaroltuk a kenyeret, a húst, a cukrot, nem becsültük meg, amihez ún. állami támogatással jutottunk. Hát most majd megtanuljuk a fogunkhoz verni a garast. Mert vannak és lesznek sikeres emberek, gazdag és újgazdag vállalkozók, akik a mellényzsebükből megvesznek egy kórházat, gyárat, vagy két hónap alatt építenek egy szállodaláncot. De a többség mégiscsak mi leszünk, a munkából, fizetésből élők, s ha ötletünk volna is, tőkénk nincs a vállalkozáshoz. Hitelt felvenni nincs mire, nem is mer az ember, mert amíg belejön a körmönfont könyvelésbe (amire a vállalkozónak szüksége van, ha érvényesülni akar), addig ki fizeti és miből a hitel kamatait? Itt vagyunk hát így, a szeretet ünnepére és valamiféle újévi reményre várva. „Csak rosszabb ne jöjjön!” fohászkodnak a változásoktól félő, tapasztalt öregek. „Csak ne menjen kárba, ami megtermett!” aggódnak a földből élők. „Úgy vagyunk most, mint a rossz gazda tehene” — mondta egy mezőgazdaságban dolgozó ismerősöm — „ha a feleségével veszett össze, ha a csizma nyomta a lábát, mindig a tehénre vágott rá a vasvillával.” Persze, a fogyasztó is gondolhatná ugyanezt, főleg, ha az előzmények és a következmények gazdasági logikáját nem ismeri. Tény: az eddigi mezőgazdasági termelés szerkezetét sokkal rövidebb idő alatt tették működésképtelenné, mint ameddig el fog tartani, hogy a mezőgazdaság újra olcsóbban (vagyis hatékonyabban) termel majd. S addig még várható néhány élelmiszerár-emelés. Az életünk többi feltételét meghatározó tényezők drágulását látva, remélhetően az egyszerű fogyasztó nem a termelőket, a mezőgazdasági dolgozókat fogja hibáztatni ezért. H. Mészáros Erzsébet • Dimény Zoltán, a Kárpát-Duna International Kft. ügyvezetője B ár naponta több tucat gazdasági társaság alakul az országban, a Kárpát—Duna International Kft. létrejötte különösen figyelemre méltó. A tizenkét alapító taggal, 1 millió 800 ezer forintos törzstőkével rendelkező vegyes vállalat fő céljának a határon túli magyarság bekapcsolását tekinti az anyaország gazdasági vérkeringésébe. Éppen ezért a gazdasági tár-Kárpát—Duna Kft. saságban ott találjuk a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi, a szlovéniai és a burgenlandi vállalkozókat is. Bár a korlátolt felelősségű társaság — jellegéből adódóan — nyereségérdekelt vállalkozás, a külföldi betétesek a határon túli magyarság ismert politikai, közéleti személyiségei közé tartoznak. Nem tagadják meg azonban ezután sem a honfitársaikért vállalt önkéntes missziójukat. A kft. kereskedelmi tevékenységéből származó hasznot visszaforgatják majd a termelésbe. Szándékuk szerint Erdélyben gépszövetkezeteket hoznak létre, így próbálnak a jelenlegi siralmas gazdasági állapotokon változtatni. Dimény Zoltán gépészmérnök, a kft. ügyvezetője (Székelyudvarhelyen született, 1990-től él Magyarországon) szerint a lánckereskedelem kiiktatásával közvetlenül a termelőktől szeretnék felvásárolni az exportra szánt termékeket. Az alapvető élelmiszerek közül búzát, lisztet, burgonyát, étolajat, cukrot, rizst, húskészítményeket vásárolnának. A szomszéd országok többségében a kereslet a vetőmagvak, a műtrágyák, a növényvédő szerek és a mezőgazdasági gépek iránt is. A kft. nem adományokat gyűjt, a termékekért fizet. Köztudott, hogy az átvállalási nehézségek miatt a barterügyletek teszik ki a kereskedelem zömét, s a kft. is szívesen közvetít ilyen típusú árucseréket. A Kárpát—Duna International Kft. irodája a Földművelésügyi Minisztériumban található. Dimény Zoltán ide várja azokat a termelőket, vállalkozókat, kereskedőket, akik bekapcsolódnának a vegyes vállalat tevékenységébe. Érdeklődni lehet a 153-3000/1259- es telefonon, vagy a következő levélcímen: 1355 Budapest, Kossuth tér 11. félemelet 6. PÉKÁR • A kft. alapítói Rosszkedvűnk tele?...
