Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-06 / 250. szám
4 Szabad ÚJSÁG Napjaink 1992. november 6. Placébó avagy Poszeidón haragszik Sounion foka felett mindig ragyog a nap. Ez tulajdonképpen a Balkán vége; innen már csak az Égei-tenger következik, több száz szigetével, s ott, a beláthatatlanon túl: Ázsia. Csodálatos az ősz eleji tengerpart; a viz még mindig szinte hihetetlenül meleg. A tenger megjutalmazza azokat, akik ilyen későn, szezonvégen is rászánják magukat az idejövetelre. A szemben lévő sziklatokon Poszeidón isten templomának romja: csodálatos innen a naplemente. Körös-körül azonban mindenütt szikla, kő, itt-ott néhány bokor; tipikus görög táj. A sziklák kopárak, és szinte rátelepednek az ember lelkére: a legbelsőbb énjét felfedve áll itt az ember ég, tenger és szikla között. Itt minden egyértelműen fehér-fekete, itt nem is tud másra gondolni az ember, mint a görög tragédiákra. Azokra a mély megrázkódtatásokra, amelyeket a klasszikus mesterek oly tökéllyel tudtak szóból, érzelemből megformálni. Csodás világ, amikor még tiszta volt az ember; itthon hihetetlen, itt, ezek között a sziklák közt hihető. Amikor az erkölcs még abszolút kategória volt, a gyilkos és a vérfertőző borzadt önmagától. Amikor a vétkes még, önnön bűnét belátva, maga kért magára ítéletet. Hol vagyunk már ettől! Göbbels és Berija után lehet, hogy maga Szophoklész is másként látná a dolgot. Bár ezek a sziklák, nem győzöm csodálni őket, ma is jó hatással vannak az ember lelkére. A Kereszténydemokrata Akadémia ennél jobb helyen nem is rendezhette volna meg Európai Egyesülés című szemináriumát. Nos, itt vannak a közvetlenül integrálódni vágyók és itt vagyunk mi, Kelet-Európából, akik oly gyakran sóvárogva tekintünk rájuk, s akik felé oly gyakran óriási elvárásokkal fordulunk. Mondjuk mindannyian a magunk gondját. Egy horvát fiúval vagyok elszállásolva, a Horvátországi Kereszténydemokrata Párt főtitkárával. Éjjel-nappal a szerbeket szapulja, három hete még maga is a fronton volt. Az élményeitől - békés görögországi tengerpart ide vagy oda - bo/sódzik a hátam. Érdekes megfigyelni a nyugateurópaiakat így, közelről. Ismét megbizonyosodhatunk róla, hogy politikai stratégiai elképzelésük közülük elsősorban a németeknek van. A németek pontosan tudják, mit akarnak, s miért hozzák meg Európában a legnagyobb áldozatot. A kemény márka feláldozása ugyanis a bizonytalan ECU-ért első pillantásra nagyon kockázatos lépésnek tűnhet. A németek érvei azonban pontosak, meggyőzőek: Nyugat-Európa is válaszút előtt áll, s ennek a válaszútnak a lényegét csak úgy tudjuk megérteni, ha a gazdaságpolitikai stratégia szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat. Az Egyesült Államok gazdaságának recessziója előbb vagy utóbb véget ér, de fejlődésének üteme utána is korlátozott lesz. Japán és a kelet-ázsiai kis tigrisek fejlődőképessége erőteljesebbnek tűnik; Európa vagy fel tudja velük venni a versenyt, vagy megindul a hanyatlás útján. A versenyt pedig csak együtt, egységes gazdasági zónaként vehetik fel sikerrel; az atomizált nyugat-európai nemzeti gazdaságoknak nemigen van esélyük egy ilyen világgazdasági versenyhelyzetben. Ez tehát Maastricht lényege: s mivel közvetlenül a francia népszavazás előtt találkozunk, szinte megkapó, ahogy aggódnak annak eredményéért. Ugyanakkor mindannyian, egymástól függetlenül is kinyilatkoztatják: egy esetleges francia ,,nem‘‘ nem teszi visszafordíthatóvá a folyamatot, csupán lelassíthatja. Amiért nagy kár lenne, mondják mind. Szépeket mondanak a többiek is, félszemüket azonban mindannyian a németeken tartják. Kimondatlanul is mindannyian tartanak Németország hegemóniájától, elsősorban persze a britek, de a franciák is. Tartok tőle, hogy ez a hagyományos versengés gondokat okoz még közép-kelet-európai régiónkban is. Felvetődik a kérdés, a dán „nem" tudatában újra kell gondolni Maastrichtot. Általános egyetértés, többen máris sorolják, melyek azok a pontok, amelyekről kétoldalú tárgyalásokat folytattak. Ebben is a németek és a franciák járnak az élen. Az érvek felsorolásánál eszembe jut az Európai Kereszténydemokrata Unió tavalyi pozsonyi konferenciája, amelyet a kisebbségeknek szenteltek. Surján László, a KONP elnöke ott többek között egy nagyon fontos mondatot is kimondott. ,,Amikor az egységesülő Európáról beszélünk, s komolyan vesszük magunkat, akkor nem hagyhatjuk megvitathatatlanul a kisebbségek helyzetét“, mondta Komolyan és alázattal kell ehhez a kérdéshez közelítenünk, tekintve, hogy az egységesülő Európában mindenki, a mostani, magukat nagynak és függetlennek képzelő nemzetek is kisebbséggé válnak. Olyan mechanizmusokat keressünk tehát, amelyek biztosítják mindenki hangjának érvényesülését, amelyek meggátolják, hogy akár egy nyelv, akár a legkisebb kultúra is végzetes hátrányba kerüljön az egységesülés által. Tegyük oda mindehhez a Maastrichttól félök aggályait, s máris kirajzolódhat egy megoldási irány, amely, ha nem is eliminálhatja, de csökkentheti a félelmeket Sorra kerülnek, természetesen, Kelet-Európa problémái is. Az észtek - meglepetésemre - mereven kisebbségellenesek. Az oroszoktól való erős félelmüket megérteném, de erkölcsileg elfogadhatatlan számomra, hogy a viszonyok megváltozásával, a kocka fordultával, hogyan változtatják nézeteiket is. A lengyelek egyrészt arról beszélnek, náluk nincs kisebbségi probléma, másrészt kemény szemrehányást tesznek a litvánoknak az ott élő lengyel kisebbséggel szemben tanúsított magatartásukért. A románok legalább hallgatnak, s mivel ellenzéki demokraták, s a konvencióban együtt indulnak a választásokon az RMDSZ-szel, elismerik, hogy Romániában ez jelentős probléma, amelyet meg kell oldani. A reggelinél a bolgár miniszterelnök egyik tanácsadója ült le mellém; nagyon jó benyomást keltett, jól elbeszélgettünk. Halk szavú, csendes úriember, közel a hatvanhoz. Most a tárgyalóasztalnál kijelenti, hogy a bolgároknak tulajdonképpen semmi gondjuk nem volt az ott élő török kisebbséggel, az egészet a kommunisták találták ki. Kezdek nem hinni szavainak. Valaki felhozza, a szomszédos Törökországban épp lövik a kurdokat. Érdemben nem reagál rá senki, a szlovének, horvátok azonban máris a délszláv megpróbáltatásokat fújják. A szöveg ismerős, újat nemigen tudnak már mondani, a szerbeket teszik mindenért felelőssé, ami nyolcvan százalékban talán meg is felelhet az igazságnak. A horvát nacionalizmusról és a horvát-szlovén vitákról csak később, az erkélyen ejtenek szót. Horvát barátomnak végül is van egy figyelemre méltó megjegyzése: a Balkánon addig nem lesz nyugalom, amíg Szerbiát nemzetközi ellenőrzés alá nem vonják, ugyanúgy, mint a második világháború után Németországot. Többen felfigyelnek erre a mondatra. A macedón kérdésnél a görög hadügyminiszter lazán megjegyzi: nem engedhetjük meg, hogy egy állam Macedónia nevét viselje, amikor a macedón terület nagy része Görögország integráns része. Ez beláthatatlan következményekhez vezetne. Bolgár ismerősöm is reagál erre. Szelíden, csendesen, mintha otthon, a galambjait számolná, megjegyzi: ,,Ha a macedón kérdés napirendre kerül, számolni kell azzal, hogy Bulgária is belép egy balkáni háborúba." Kész. Hallo, görög tengerpart, Willkommen vagy zdrásztvuj, édesmindegy. Itt kellene most identitásról meg egyéb kulturális micsodáról beszélni. Buenos dias. A szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője hazai problémákról beszél. Nem felejti el megjegyezni: többször az az érzése, hogy a kisebbség képviselőit valaki külföldről manipulálja - mondjuk a szomszédos ország kormánya. Kedves megjegyzés. Ezzel kell tehát kezdenem. Sem balkáni, sem közép-európai háborút nem akarok, csupán normális emberi magatartást. S azt is meg tudom érteni, ha bizonyos kollégáim azt gondolják rólunk, nekünk súgni kell. Ez ugyanis a bolsevik gondolkodás egyik formája, amelytől valóban nehéz szabadulni, s amely fel sem tudja tételezni, hogy mások autonóm módon képesek dolgozni. A mostani felszólalással is az önálló gondolkodásunkat szeretném prezentálni. Figyelemmel végighallgattak, ami azért is fontos, mert Kelemen Kálmánnal, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt főtitkárával csupán ketten voltunk itt kisebbségiek. S a látószögünk bizony több vonatkozásban más, mint a többségi nemzetekhez tartozóké. A legnagyobb figyelmet a szaloniki egyetem politológiaprofesszorának sarkított álláspontja keltette:,,Mondjuk ki nyíltan, javasolta, hogy ami ma Európában, itt, a közelünkben történik, az az emberiség szégyene. Mondjuk ki, hogy bizottságokat és elméleteket gyártunk ahelyett, hogy cselekednénk. Mondjuk ki, hogy sem európai szinten, sem az ENSZ szintjén nincs megfelelő válságkezelési programunk, és nem tudunk érvényt szerezni a határozatainak. Még a humanitárius segélyeket sem tudjuk biztosítani: ez a tehetetlenség netovábbja. “ Többen hangosan helyeseltek - egy sem volt közülük nyugat-európai. A strandon azután elmondták: magyarázzák meg a holland, francia, dán anyáknak, hogy a fiaikat örült helyzetekbe küldik, lehet, hogy meghalni. S miért? Egyébként is be kell ismernünk, nem tudunk megoldást. Fegyverrel nem lehet mindent megoldani; mindenüvé rendfenntartó csapatokat küldjünk? Akkor nemsokára arra ébredünk, hogy a világ kisebbik, fejlettebb fele csendőrként fog őrködni a világ másik fele fölött. Ez lenne a megoldás? Horvát barátom ismét csak a fejét csóválja. Fura egy társaság ezek az ENSZ-katonák is, mondja. Ők keresnek a legtöbbet a háborún. Boszniában például 2 ezer nyugatnémet márkáért bárkit átengednek a demarkációs vonalon, de így van ez Horvátországban is. Élelmiszert, fegyvert, lőszert, egyéb árut vásárolnak fel az egyik féltől, és jó pénzért eladják a másiknak. ,,Sőt a fegyverek ellenőrzésekor videóra vették az állásainkat. Fél napra rá nem győztünk csodálkozni, milyen pontosan találnak el mindent a szerb tüzérek. Négy nap múlva jött az üzenet: húszezer márkáért átlátszhatjuk a szerbek állásairól készült videofelvételt." Megremegnek az ablakok, a tenger felől minden légmozgás érződik a teremben is. Mintha Poszeidón is elégedetlen lenne a tanácskozással. Nem, nem állíthatom, hogy süketek és némák párbeszéde folyna itt, attól sokkal konstruktívabb a légkör, s erőteljesebb az odafigyelés. De hogy hosszú út vár még mindannyiunkra a megoldásig, az is bizonyos. S addig? Csupa szikla, kö Sounion tengerpartja. Az üdülőközpontot a görögök úgy építették itt fel, hogy mindent ide kellett szállítaniuk. Nemcsak betont, fémet, üveget, de termőföldet is. A termőföldbe virágot, fákat, cserjéket. öntözőberendezést is, amely a zöldet éjjel-nappal élteti. Idevezették, erre a kietlen helyre a villanyt, gázt. A több négyzetkilométeres sziklarengetegbe paradicsomi oázist varázsoltak. S a növények? Alkalmazkodtak a körülményekhez. A buja növényzet messziről csodálatosan zöld, csak közelről venni észre, hogy ágaik, leveleik kemények, szálkásak. Nemcsak megélnek: virulni is tudnak ezen a kemény talajon. CSÁKY PÁL Anemzet(iség)i identitástudat kialakításának és az anyanyelv megőrzésének legeslegfontosabb műhelye az iskola. Az iskola, amely mindenkor a jövőt jelenti. Éppen ezért minden rendszer az oktatás segítségével igyekszik kiterjeszteni hatalmát, erősíteni befolyását. A második világháborút követő időszak óta talán még sohasem fenyegette ilyen „befolyásolási" veszély a magyar oktatási rendszert, mint napjainkban és az előttünk álló időszakban. Éppen ezért, kevésbé fontos ügyeink félretételére és a fogalom legtisztább értelmében történő nemzetiségi összefogásra van most szükségünk ahhoz, hogy az ALAPOK ellen indított hatalmi támadásokat semlegesítsük. Iskoláink és anyanyelvűnk védelme közös ügy: a kirekesztés elleni harc: legitim, és a világ jobbik felének a támogatásából meríthet hozzá erkölcsi erőt. Igen, immár bebizonyosodott, hogy esetünkben a többségi szlovák „demokráciától" nem várhatunk európai „elbánást". Ahol csak lehet, kezünkbe kell vennünk saját sorsunk, saját közösségeink irányítását és védelmét. Ebben a szereposztásban meghatározó feladatot vállalt magára az 1990 januárjában megalakult Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelyet mintegy ötezres tagságával, és a tanulók, diákok és szülök seregével egyszerűen nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni a nagypolitikai sakkjátszmában. Tudja ezt az a hatalom is, amely cinkelt lapokkal és durva erőfölénnyel igyekszik a magyar iskolák védelmi rendszerének" kijátszására. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Rozsnyói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tartotta meg a II. Országos Közgyűlést követő második országos képviselő-testületi ülését. A tanácskozás bevezetőjében dr. Pukkai László, a szövetség elnöke többek között annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi politikai helyzet közepette az iskolák és a pedagógusok legfontosabb feladata, teendője a szakmai fejlődés. A szövetség egész tevékenysége és programja ezt a célt hivatott szolgálni; a szakmai munkaközösségek létrehozására szóló javaslattétellel csakúgy, mint a szeptemberben beindított levelező tagozatú képzéssel.- Mindnyájunknak tudatosítanunk kell - mondta az elnök -, hogy a szülőkre nem lehet örökké nemzeti jelszavakkal hatni. A magyarságukra hivatkozva nem lehet őket arra invitálni (hogy ne mondjam, kényszeríteni), hogy gyermekeiket magyar iskolába adják. Nekünk kell felzárkózni a szlovákiai, magyarországi és európai színvonalhoz! Ennek a bölcsője, elindítója az óvoda és az alapiskola alsó tagozata... Éppen ebből a megfontolásból indítottuk be az óvónőképzést levelező tagozaton, és kezdtük meg Dunaszerdahelyen, Komáromban és Kassán az alsó tagozatos képzést. A továbbiakban arra kérte a pedagógustársadalmat, hogy ne bosszankodjanak a szlovák sajtóban megjelenő rosszindulatú vagy kétes megjegyzések özöne miatt. Mert ha színvonalas óvodáink és iskoláink lesznek, akkor a magyar oktatásügy meg van mentve Szlovákiában. Hiszen egyelőre politikai eszközökkel a szlovákiai magyar oktatásügy területén lépni nem lehet. Ha figyelembe vesszük, hogy a közelmúltban magától (?) megszűnt a vegyes lakosságú területek iskoláit felügyelő 22-es minisztériumi főosztály, és figyelemmel kísértük a szlovák miniszterelnök és az oktatási miniszternek legutóbbi kijelentéseit, akkor megérthetjük: többet s jobbat mástól nem várhatunk. Egyedüli szervezet tehát, amely felkarolja és tovább viszi - amig meg nem szüntetik! - a szlovákiai magyar iskolaügy gondját, az az SZMPSZ. Sajnos, még mindig sok olyan passzív magyar pedagógus található a hazában, akik mindmáig nem tudatosították a reánk leselkedő veszélyt. A pedagógia szellemiségével ellentétes magatartást tanúsítva kivárásra és mások kritizálására rendezkedtek be. Szó ami szó, az utóbbi időszakban még az eddiginél is jobban felértékelődött a szövetség, és a jövőt illetően szinte kizárólagos védöszerepe lehet, hiszen a Meciar-kormány január elsejétől megszünteti a járási tanügyi igazgatóságok önállóságát, melyek a járási hivatalok alá rendeltetnek.- Ezek után (is) saját magunknak kell saját magunkat megvédeni - figyelmeztetett Pukkai László, majd hozzátette, hogy az új oktatási miniszter immár negyedik hete nem hajlandó őket fogadni. Ezért arra figyelmezteti a szövetség járási szervezeteit, hogy újítsák fel és aktivizálják tevékenységüket, hogy ne tudják háttérbe szorítani a hét pedagógiai kezdeményezés közül utolsónak ringben megmaradó „magyarokat". Ebből az alapállásból kiindulva kell megépíteni a szlovákiai magyar oktatásügy hálózatát. A tanácskozás további menetében megtartották az idén először Deákiban megrendezett hathetes Nyári Egyetem értékelését, majd a különféle javaslatok és ötletek megvitatását követően az idei második évfolyam lebonyolításának mikéntjéről is döntést hoztak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a magyar iskolarendszer leggyengébb pontja a módszertani felkészültség. S mivel a Központi Módszertani Intézet a nemzetiségileg vegyes területek iskolaügyével eleddig nem foglalkozott érdemben, a felmerült problémákat nem vitatta és oldotta meg (ráadásul nincs is magyar nemzetiségű tagja!), ezért a szövetség elöljárósága úgy döntött, hogy ezt a fontos feladatkört is át kell vállalniuk, így jött létre az SZMPSZ mellett működő Országos Módszertani Szakmai Munkaközösség, melynek célja és feladata a pedagógusközösség és a tagság szakmai felemelése. Ennek az új intézménynek a megszerzésével és majdani vezetésével Varga Frigyest, a Dunaszerdahelyi Járási Módszertani Központ igazgatóját bízták meg. A levelező tagozatokról, központokról szóló jelentésből megtudhattuk, hogy a pedagógusszövetség felkérte a kecskeméti, győri, soproni, sárospataki főiskolák, illetve egyetemek igazgatóságát, illetve lektorát, hogy létesítsenek Szlovákiában levelező tagozatot. Miután az anyagi feltételeket a szövetség előteremtette, a nevezett felsőfokú oktatási intézmények elfogadták ezt, és megtörtént a levelező tagozat létesítése. A levelező tagozatú képzést mindaddig folytatni kívánják, amíg a pedagógushiányt meg nem szüntetik Dél-Szlovákiában. A jövő év szeptemberétől szakos képzést indítanak Komáromban. A képviselő-testületi ülésen arról is döntés született, hogy a szövetség központját Pozsonyból Komáromba helyezik át. Az elnöki tisztség mellett pedig a jövőben egy, a gazdasági ügyekkel és szervezéssel megbízott fizetett ügyvivő alelnök segíti majd a pedagógiai szövetség munkáját. K. L. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének ülése után ,,Ki kell építeni a magyar oktatásügy hálózatát!“
