Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-28 / 269. szám
1992. november 28. Kultúra Szabad ÚJSÁG 7 Interjú Marosvásárhelyről Egy tenyér, amely a felszínen tart Románia egyik színmagyar erdélyi falucskájában él egy református lelkész a feleségével, akik az iskola tanítójának és népművelőjének a szerepét vállalták. Kettejük munkaideje nem ér véget délutánonként, hiszen annyi a tennivaló a faluban! A hozzájuk fordulókat mindenkor jótanáccsal látják el. Lámpásuk átvilágít a több éves öreg éjszakákon - mindez ma még csak Orbán Csaba és Ágoston Hona marosvásárhelyi fiatalok képzeletében él, akik a napokban első alkalommal látogattak el Szlovákiába. Ha a győri Apáczai Csere János Tanítóképző harmadéves hallgatója, Csaba pedig a Kolozsvári Református Teológiai Egyetemen tanul. A rokoni látogatásra szóló meghívólevéllel lépték át a határokat, hogy itt új barátokra leljenek. Ha: Mindeddig azt hittük, hogy mi vagyunk a legmagyarabb magyarok. De ezeken a végeken is ugyanolyan komoly harc folyik a megmaradásért, mint Erdélyben. Vendéglátónk, dr. Csámpai Ottó tanár úr életével és tapasztalataival jár előttünk. Pozsonyi otthonában próbáltuk „megváltoztatni a világot", hiszen azért jöttünk, hogy a barátság pilléreire hidakat építsünk. Kíváncsiak voltunk az emberekre, életkörülményeikre, részt vettünk egy gyönyörű vasárnapi istentiszteleten... Csaba: Több éven át éltünk elszigetelten a világtól, s a szlovákiai magyarokról szinte semmit sem tudtunk. A forradalom után elindultunk, hogy találkozzunk az „igazi“ magyarokkal. Azt tapasztaltam, hogy az anyaországban csupán a hatvanon túliak élik meg a magyarságukat. Egy idős embernek például felragyogott az arca, amikor azt mondtam, Kolozsvárról, Erdély fővárosából jövök.- Térjünk vissza Erdélybe, ahonnan mindketten származtok. Marosvásárhelyről indultatok el, lla, a győri tanitóképzöbe, Csaba pedig Kolozsvárra, hogy teológiát tanuljon. Milyen hosszú út vezet idáig? lla: Nem az én érdemem, hogy ma Magyarországon tanulhatok. Nálamnál jobbak, tehetségesebbek maradtak Erdélyben. A szüleim esztergályosnak taníttattak, hogy szakmám legyen, és meg tudjak élni. Ennek ellenére sosem léptem át a műhely küszöbét. Amikor a magyar tanárnőm megtudta, hogy Romániában nem nyílik magyar tanítóképző, kilencven tavaszán elment Magyarországra és a győri főiskolát találta a legmegfelelőbbnek. Isteni kegyelemből kaptam ezt a három évet, és eszerint sáfárkodom velük. Népművelést és hitoktatást tanulok. Speciális kollégiumban két éven át tanulmányozhattam az alternatív iskolaprogramokat, amiért nagyon hálás vagyok. Erdélyben jövőre visszavárnak a gyerekek! Csupán akkor fog el a nyugtalanság, ha arra gondolok, vajon Romániában elfogadják-e majd magyarországi diplomámat?! Csaba: Magyar nyelven tanulhatok Kolozsvárott, ahol a teológia mára visszanyerte eredeti jogait. A század elején még elég népes hallgatói körben folyt az oktatás, az elmúlt években azonban már csak alig hatan tanultak egy-egy évben teológiát. A mostani negyedévesek már hatvanan vannak, és a mi harmadéves évfolyamunk száznégy diákot számlál. Vannak köztük idősebbek is, akiknek az évek során nem sikerült bejutniuk az egyetemre. Tizenhat évesen ismerkedtem meg egy lelkésszel, és ez meghatározta a további életemet. A katonaság után, amikor megnyíltak a határok, barátaimmal kereskedni kezdtünk. Rengeteget utaztunk. Egy baleset „szerencsés szerencsétlensége" változtatta meg ismét az életemet. Három héten át éjjelnappal tanultam, majd sikeresen felvételiztem az egyetemen.- A hit és a magyarság vállalás kérdése szoros egységet alkotott a múltban. Vajon a mai romániai magyar fiatalok követik ezeket a hagyományokat? Csaba: Nagyon sok köszönhető a református lelkészeknek. Csupán így maradhattunk meg magyaroknak, bár az évek során nem nagyon szaporodtunk. Másfél millióan voltunk és vagyunk, sajnos nagyon sokan kivándoroltak. A decemberi eseményeket követően a templomba járók száma megnövekedett ugyan, ám a lelkesedés a vártnál is hamarabb alábbhagyott Ma már jóval kevesebb a vallásosak száma, mint a kommunizmusban. Az egykori rendszer „konzerválta" a vallást, a templom volt az egyedüli hely, ahol félelem nélkül lehetett magyarul beszélni. Ma vasárnaponként már nemcsak istentiszteletek, hanem gyűlések, előadások is folynak, és ezek bizony „elszippantják" a hívőket. Kezd elhatalmasodni az egyházi javak világi célokra való kisajátítása, a szekularizáció, ami a kommunizmusnál is rosszabb! Főleg a fiatalok fordulnak el a vallástól... lla: Túl egyoldalúan fogalmazol! Én olyan közösségből jöttem, amely már nyolcvankilenc előtt is működött. Azóta a legapróbb falvakban is megalakultak a helyi ifjúsági csoportok, folyik az igemunka, az árvaházi munka, látogatják az idős embereket. Csaba: Igen, korábban elkezdődött az önszerveződés, ám lassan érezhetővé válik a vallás elöregedése. A fiatal már nem találja a helyét az egyházban, mert maradinak tartja, más a felfogása, mások az elvárásai. Fontos, hogy rugalmasak legyünk, hogy ne csak öregek lehessenek egyházi vezetők. Amikor az elöregedésről beszélek, nemcsak az én vallásomra gondolok. Ezt az egyetemen sem tanítják. Azt hisszük, hogy a hagyományok tartanak bennünket, és félünk az újítástól- Még frissek a választási eredmények. Mi tödént azóta Romániában, és miben változott meg a magyarok élete? lla: Az elmúlt négy év alatt újra egy olyan helyzetbe kényszerítettek bennünket, amely nemcsak a kisebbségek, hanem Románia valamennyi lakosának az életét meghatározza. Mi bíztunk a továbblépésben, de erre rövid időn belül sajnos semmi kilátás. Nincs okunk a nyugalomra, az elégedettségre. Ám van egy tenyér, amely mindenkor a felszínen tart, legyen a helyzet bármilyen súlyos és kilátástalan. Mindig hinni kell a jövőben.- Köszönöm a beszélgetést. SZÁZ ILDIKÓ Jövőre fizetünk a tanszerekért Karácsonyi ajándék gyanánt Talán még méltányolni is tudnám a szlovák kormány igyekezetét: azt, ahogyan az általános pénztelenségből igyekszik kilábalni, amennyiben a legújabb megoldás történetesen nem a kis- és többgyermekes családokat érintené hátrányosan. Arra az iskolatörvény-módosításra utalok, amelynek bejelentését a szlovák kormány december végére tervezi - talán karácsonyi ajándék gyanánt - és januártól kívánja a gyakorlatban bevezetni. Az ügyes „államkincstár" feltöltésének eddigi leggyorsabb és legbeváltabb formáját kívánja alkalmazni, nevezetesen: áruba bocsátja az állami vagyont. Ezúttal azokat az intézményeket, amelyek nem gyarapítják, hanem apasztják az államkaszszát. A szlovák kormány az alap- és középiskolákon jövőre nem kevesebb mint 1 milliárd 8 millió koronát kíván megtakarítani úgy, hogy ezt az összeget ránk, szülőkre hárítja. Kezdi az alapfokú zeneiskolák privatizálásával. Ezek az iskolák nem kötelezőek a fiatalabb korosztály számára. Ha pedig a szülő úgy dönt, hogy tanuljon meg a gyerek hangszeren játszani, hát fizesse meg a tandíjat. Természetesen, igaza van annak az olvasónak, aki e sorokat olvasva hozzáfűzi: „mint Nyugaton“. Igen, a fejlett nyugati államokban, ahol az átlagpolgár, így a család anyagi helyzete is rendezett, talán rendjén van. Na, de nálunk...? Eddig egy hónapra a diák 40 korona tandíjat fizetett, a privatizálás után - amikor az állam megvonja támogatását ettől a szférától - az intézmény fenntartási költségeit a szülők viselik, ez az összeg akár havi ötszáz koronára is emelkedhet. A valós viszonyokat figyelembe véve a családok többsége ma még képtelen ilyen áldozatra, még akkor is, ha a gyermekükről van szó. Hogy ebből kifolyólag jövőre mennyi tehetséges gyerek lesz kénytelen megszakítani zenei tanulmányait, arról nem készült felmérés, és valószínűleg nem is fog készülni, mert ez a szlovák kormányt nem érdekli. A zeneiskolákat ugyanis nem a szlovák, illetve a cseh kormány, hanem a szövetségi kormány rendelete hagyta jóvá, s most, a közös állam megszűnésével valószínűleg a zeneiskolák további sorsa is megpecsételődik. A zenepedagógusok képviselői valahogy hozzájutottak a módosított iskolatörvény hiteles másolatához. Igazgatói megbeszélést hívtak össze, amelyen megvitatták az új iskolatörvény várható következményeit és konkrét határozatot is hoztak. A közeljövőben Szlovákiai Zeneoktatók Egyesülete (Asociácia ucitelbv hudby Slovenska) néven érdekvédelmi szervet hoztak létre, amelynek előkészítő bizottsága már megalakult. Az előkészítő bizottság a zenepedagógusokon keresztül támogatásra kéri a szülőket. Néhány pontban megfogalmazták elképzeléseiket, melyek részben növelik a szülők terhét, részben pedig még az állami támogatáson alapulnak. Ennek értelmében a zeneiskolák alkalmazottai fizetésüket az Oktatásügyi Minisztériumtól kapnák, az intézmény működéséhez szükséges összeget pedig a szülök teremtenék elő Ez az összeg havonta egy tanuló után 140 korona lenne. Az előkészítő bizottság véleménye szerint a zeneiskoláknak a legkedvezőbb feltételeket az önkormányzatok tudnák biztosítani, ezért azt remélik, hogy a sorra kerülő árveréseken a polgármesterek „hadakoznak“ majd értük. Az alapfokú zeneiskolákon kívül januártól az óvodák sorsa is veszélybe kerül. A szlovák kormány új iskolatörvénye negatívan érinti még a szaktanintézeteket, erdei iskolákat stb. is. Jövőre megszűnik az óvodák, erdei iskolák állami támogatása, az óvodai költség egy gyerekre elérheti a havi 600 koronát is. A szaktanintézetekben a szállásért 50, az étkezésért 20 koronával kell többet fizetni, ezen kívül a tanszerekért az alapiskolákban jövőre fizetni kell. Ilyen és ehhez hasonló meglepetéseket tartogat számunkra Mikulás napja és a karácsony. Azt megszokhattuk már: mindez a mi érdekünkben történik! Ha már elkészül az új törvény, miért nem hozzák nyilvánosságra? - kérdezheti velem együtt az olvasó. Hja, kérem: tempóérzék kell a politikához, válaszolná a politikus. (farkas) A csehszlovákiai magyar író le arcképcsarnoka Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a kortárs csehszlovákiai magyar írók portréit még megrendelhetik. Az postafordultával közli az árakat, s ha véglegessé válik a rendelés, postázza a képeket. Kérjük, az alábbi címre lenne az eszményi, ha maga a megrendelő sorolná fel, kikre tart igényt. A fotók készítője, M. Nagy László írjanak neki: Fotoagentúra M. N. L, 821 07BRATISLAVA, Bodrocká 14. Kulcsár Ferenc Cselényi László Keszeli Ferenc Gál Sándor Fónod Zoltán Zs. Nagy Lajos Rácz Olivér Turczel Lajos
