Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-04 / 248. szám
4 Szabad ÚJSÁG Riport 1992. november 4. Nem mindenkinek egyformán fia! a korona A vállalkozó nagy úr? Másfél éve Frenko László bizony még másképp beszélt! Büszkén mondta, hogy ő: vállalkozó. Most meg?- Elátkozom lassan azt a napot is- legyint bosszúsan amikor az egészbe belefogtam... Nem érti, mi történik a függetlenedő országban. S nem érti azt sem, egyesek miből gazgodnak meg hirtelen.- Tisztességes munkából nem- csap indulatosan húsos tenyerével az asztalra az egyszer biztos! Több boltja van Ipolyságon. S van egy étterme is. A vendéglőben ingyenebédet ad a rászorulóknak. Mert Frenko László tudja, mi az éhezés. Koplalt gyermekkorában épp eleget. Meg is fogadta akkor, ha neki egyszer sok pénze lesz, megvendégel min-, den éhezőt. Most valósággá válik egykori fogadalma, magának tett ígérete. Pedig nem túl gazdag, nem veti fel a pénz, nincs villája, kacsalábon forgó palotája, sőt még valamiféle csodaautója sem. De szíve, az van! Néhány magára maradt idős embernek nap mint nap megtölteti ennivalóval az ételhordóját, nyolc-tíz öregecskét mindennap megebédeltet. Ingyen, természetesen. Porhintés lenne az egész? Dehogy, állítják ismerősei, „Laci“ egyszerűen ilyen. Ilyen jószívű. Mások viszont azt mondják, nem kell félteni, „Frenko“ megéri a pénzét.- Ha segíteni nem tudok - vallja veszteg maradok. Készakarva, szántszándékkal nem ártok senkinek... Ha sokan gondolkodnának így nálunk, már jóval előbbre lenne az ország. Apropó, ország!- Félresiklott a demokráciánk- mondja, inkább csak úgy maga elé vakvágányra került az ország. Egyre több a szegény ember, a koldus, a tolvaj, a betörő, ha csupán egyetlen boltom lenne, felkopna az állam, adhatnám vissza az engedélyt, a hiteltörlesztésekre rámenne a ga..., a nadrágom is. Ha nem tartana jószágot, nem hizlalna bikákat, nem nevelne anyasertéseket, már régen beadhatta volna a kulcsot.- Nem lehet - szegezem neki a kérdést hogy csak az irigység beszél magából? Öreg róka ö már, húzza fanyar mosolyra a száját, átélt egyet s mást, egykönnyen nem lehet átverni, ismeri a dörgést, mégsem érti, hogy tudnak - akár náluk, a városban is - egyesek pár hónap leforgása alatt százezrekre szert tenni.- Fél éve nyitották meg a boltjukat, és már méregdrága autókon furikáznak, három kocsijuk is van, egyik a papáé, másik a mamáé, a harmadik pedig a „család szeme fényéé, a csemetéé. A zugkereskedőknek, feketézőknek áll most a világ! A zavarosban halászók milliókat „összehalásznak“ A munkás, a paraszt pedig egyre szegényedik. Az „egyboltos“ vállalkozók akár fel is köthetik magukat... Kesereg, panaszkodik... Tekintélyt parancsoló tokája alatt vastag aranylánc feszül. Rajta jókora kereszt függ. Még tán az élő Krisztust is megtartaná. Ha aranyból van, morfondírozok magamban, komoly értéke lehet. Észreveszi, hogy nyakláncát mustrálom.- Ez az egyetlen kincsem - jegyzi meg halkan, aztán még hozzáfűzi no meg a családom persze. Pedig azt hittem, vagyonos polgár. Azt hittem, Ipolyság leggazdagabb embere... Egy alkalommal már írtam róla. Akkoriban büszkén szólt szépen gyarapodó „birodalmáról“, mára viszont alábbhagyott a kedve, úgy tűnik, megtört a kezdeti lendülete.- Az adóhivatal „agyonüti" a vállalkozót, a vállalkozást - sorol néhány érvet még az üzletben tárolt áruért is adót kell fizetnem. Mindenki meg szeretne pumpulni. A legtöbben azt hiszik, csak egyet füttyentek, s máris dől hozzám a pénz. Frenkonak könynyű, még a bőre alatt is pénz lehet... Ezt szponzoráljam, azt szponzoráljam, kérik egyre többen, olyanok is, akiknél az irodában modern bútor áll, s olyan vastag szőnyeggel van borítva a padló, hogy térdig belesüpped az ember lába. Az ellenőrökről meg már nem is akart beszélni.- Annyi van belőlük - túr fürtjei közé -, mint kutyában a bolha! Az állam szinte belezavart sokakat a vállalkozásba - jegyzi meg -, fűt-fát ígért a kormány, aztán, amikor belefogtunk, azonnal lecsaptak ránk. Nem hagynak élni, „felfutni“. Az adóhivatalok a bőrt is lenyúzzák az emberről. Például a fűtésért 60 ezer koronát kér tőlem a „hivatal“, s a nyári hónapokért is fizetnem kell. Hát nem nevetséges? S hol az a bizonyos, beígért „segítő kéz”? Bárhová megy, mindenütt csak készpénzért kap portékát. Neki viszont nincs készpénze, tőkéje, mert nem forog a pénze, az emberek „elfelejtettek“ vásárolni. Minden üzletében elfogadják az eladók az üzemi ebédjegyeket. Azokból pedig nem igen lehet meggazdagodni! Gyors számvetést végez: egy öttagú család pár éve még egyszerre legalább két kiló húst vásárolt, most viszont jó, ha fél kilót vesznek. A kenyérből sem fogy már sok! Egy kiló cukorra vagy lisztre mennyit tehet már? Tíz, esetleg húsz fillért? Az étteremben is a legtöbb vendég órákig elüldögél egyetlen sör mellett. - Menjek oda hozzájuk, s zavarjam el őket? Egyre több a hitelező is.- Lacikám, állítanak meg, nem tudnál pár deka hússal kisegíteni? Gyere, mondom nekik, aztán telepakolom a szatyrukat, ne éhezzen a családjuk, én is boldog voltam, amikor gyermekkoromban anyu valakitől kapott valamit ajándékba! A vállalkozó, jegyzem meg erre, ne legyen szamaritánus. Helyesel, igazat ad, de a bőréből - tárja szét a karját - nem tud kibújni. A jó szíve fogja a vesztét okozni? Ha becsületes munkáért becsületes fizetést kapna a polgár, annak egy részét „becsületesen“ el is költené, bizonygatja, így viszont - érthető módon - spórol, kuporgat mindenki. Hiába van tízmillió korona értékű árukészlete, mondjuk tizenkét féle söre, meg vagy hatvan fajta márkásnál márkásabb tömény itala, ha a népek zömmel a legolcsóbb „búfelejtőket“, a legsilányabb vodkát meg a „borovickát“ vásárolják. Ráadásul ezt is csak mértékkel. „Borovickán“ pedig nem lehet meggazdagodni! Az áruraktárakban, ha valamit vásárol, meg kell fizetnie a kartonlemezek árát is. Vissza viszont nem váltják sehol. Havonta tízezreket kénytelen hát a szemétgyűjtőbe hajítani. És ez még csak a jéghegy csúcsa! Legutóbb éttermében jártak az ellenőrök. Még a falrepedésekből is vettek mintát...- Egyszer - meséli - hallottam egy érdekes történetet: bement egy koldus az étterembe, leült egy asztalhoz és megebédelt. Aztán intett a fizetőpincérnek. Főúr, kérdezte a frakkos fiatalembert, mit tesznek azzal, aki nem tudja a számláját rendezni? Azt, vágta rá a kérdezett, fenéken billentjük. No akkor, tápászkodott fel a koldus az asztaltól, kezdheti is... Hogy miért mondom el mindezt? A múltkor megebédelt nálunk is hitelre valaki. Mi legyen vele, futott hozzám az ételes, nem tud fizetni.- Hadd futni szegényt! Mások rendőrt hívtak volna azonnal. A Frenko-féle Herbária gyógynövényboltban Balogh Erika az egy szem eladó. A nyitás óta, 1991 augusztusától a fiatalasszony az üzletvezető. Azelőtt a Pletában dolgozott, varrónő volt. Létszámcsökkentésre hivatkozva került az utcára. Frenko László felkarolta. Igaz, szegről-végről rokona is, de ő talán kötelességének is érzi, hogy segítsen a bajbajutottakon.- Nem jótékonykodni akartam - nyugtat meg a termetes férfi -, alaposan „leinformáltam“, nálam, ha üzletről van szó, nálam a „se koma, se sógor, le a cseresznyefáról“ mondás a mérvadó. Erika is alátámasztotta főnöke szavait.- Nem kapok semmiféle „rokoni kedvezményt“ - jelenti ki határozottan nekem is becsülettel meg kell dolgoznom a fizetésemért. Nincs lógás, henyélés! Szent meggyőződésem, hogyha panaszt hallana rám, a munkámra, menten útilaput kötne a talpam alá. Frenko László azt állítja, nyugodtan alszik, nincs kitől, mitől félnie, bármikor leellenőrizhetik a számlakönyveit.- Nem tömöm magam naponta libamájjal - neveti el végre magát -, nem akarok bűnös úton gyorsan meggazdagodni, csak azt kérem, hagyjanak élni, kereskedni, dolgozni... Meg hogy legyen becsülete, hitele a tisztességes vállalkozónak az országban. Mert a vállalkozónak nem lenne szabad kedvét szegni, hisz annak mindannyian kárátJáthatjuk. ZOLCZER LÁSZLÓ- Nyugodtam alszom - állítja Frenko László tiszta a lelkiismeretem Változtatás — menet közben•=— -----„Nem szabad azt mondani: nincs!“ Mostanság azért már némileg kifújhatja magát a család. Befejeződött a zöldség- és gyümölcsfelvásárlási időszak, egy kissé lazíthatnak. Valamennyiükre rá is fér, hiszen tulajdonképpen tavasz óta alig volt megállásuk... Osztradecky János kosúti boltjában fogad. —- A termelők igyekezetére végképp nem lehet panasz. Az idén is volt szépen zöldség meg gyümölcs. Csakhogy jobban oda kellene figyelni a termelőre. A végtelenségig nem lehet őt kihasználni. S ha így folytatódik, bizony alaposan megcsappan az érdeklődés a háztáji termelés iránt - és mind kevesebben hozzák termékeiket hozzánk is... A kezdés: T úrócszentmártonban Osztradeckyék még tavaly döntöttek úgy, hogy ha már egyszer megadatott a nagy lehetőség, ők is megpróbálkoznak a maszekoskodással, gyarapítják a magánvállalkozók igencsak népes táborát. Eredeti elképzelésük egyértelmű volt: hogy zöldséget és gyümölcsöt termelnek maguk is (ami egyébként egyáltalán nem újság számukra, hiszen már jó néhány éve kertészkednek), no és mindamellett felvásárlással és árusítással is foglalkoznak. A szükséges dokumentumok rendezését követően neki is láttak... Csakhogy Kosúttól bizony eléggé messze, a mintegy 320 kilométerre levő Túrócszentmártonban.- Az indulást megelőzően szétnéztünk, mondhatni szondázgat-tunk, s úgy döntöttünk, hogy arrafelé próbálkozunk - eleveníti fel a kezdet pillanatképeit Osztradecky János. - Mert ugye a Mátyusföldön meg a Csallóközben óriási a konkurencia, sok az áru... Hát ezért vállaltuk az utazásokat, a nagy távolságra történő szállításokat. Valamit valamiért alapon. A rajtra nagyon is jól emlékszem. Miután megegyeztünk az ottani városi illetékesekkel, szavunkat adtuk, hogy négy óra alatt összeszereljük az üzletet. Minden bizonnyal nem vették komolyan állításunkat, mert jókorát mosolyogtak annak hallatán. Mi azonban álltuk a szavunkat - és nem egészen négy óra múlva készen állt a bolt! Egyébként hajnali háromkor láttunk neki a munkának. A folytatás: Kosúton De hogy azért a közelben is legyen valami, a család tovább fontolgatott. Igen, mi lenne, ha mondjuk Kosúton tehetne nyitni egy üzletet... A Galántai járás szóban forgó köz1 ségének polgármestere ugyanígy gondolkodott. Osztradeckyék pedig szintén olyannyira rugalmasan reagáltak a dologra, mint a túrócszentmártonival kapcsolatban tették. Igaz, itt azért több volt a munka. Rendezni kellett az üzlet környékét, hogy a környezet is megfeleljen a követelményeknek. De három napnál ez sem tartott tovább. S a község óriási örömére megnyílt az üzlet. Az eredeti elképzelés ebben az esetben is az volt, hogy elsősorban a zöldség- és gyümölcsárusításra összpontosítanak. Csakhogy az igények mások voltak...- A lakosok kérték, hogy bővítsük a választékot. Hogy annak, aki itt lakik, a községnek ezen a részén, ne kelljen egy további üzletbe élmennie, ha nagyobb bevásárlást akar végezni. Hát így lett boltunk egy kisebb csemegeüzlet, viszonylag gazdag választékkal. A kosúti bolt tulajdonképpeni vezetője Osztradecky János leánya, Dagmar. Ő - mint sokan mások mostanság az országban - szintén „váltott“, nem maradt meg eredeti szakmájánál. Mint vallja, nem bánta meg.- Szakács-pincérnek tanultam ki. A szakmában nem voltam hosszú ideig, mégis elmondhatom, hogy főszakács is voltam, mégpedig a galántai Bystrica Szállóban. Végül is úgy döntöttem, mással próbálkozom én is. Pedig szétnéztem például Bécsben is, ahol akadtak elég kedvező kínálatok a szakmámat illetően. De én otthon maradtam. Nem bántam meg. Tény, hogy nem beszélhetünk valami óriási forgalomról itt az üzletben, de a kicsivel is be kell érni. Nem lehet egyik napról a másikra meggazdagodni, hatalmas összegekhez hozzájutni. Legalábbis aki azt helyezi előtérbe, könnyen nagyon is korán befejezheti./. Rengeteg mindent kínálunk egyébként üzletünkben, alacsony rabattal. Ami pedig az utóbbi idő egyik újdonsága boltunkban: már fagyasztott termékeket is árusítunk. Közkedveltek a különböző jégkrémek, továbbá a fagyasztott hasábburgonya, valamint a spenót. Az ALGIDÁval nagyon jó a kapcsolatunk, meg vagyunk elégedve mind a szállításokkal, mind pedig az áru minőségével.- A vevőnek kétszer egymás után nem lehet azt mondani, hogy nincs - veszi át a szót ismét az apa. - Nekünk, üzleteseknek az a dolgunk, hogy beszerezzük az árut. Azért vagyunk itt. Szóval azt terveztük eredetileg, hogy zöldséget és gyümölcsöt árusítunk... De szükség volt a bővítésre. És még további terveink, elképzeléseink is vannak. Erről azonban még döntenie kell a .családi tanácsnak“. S azt követően ismét elbeszélgethetünk... susla'béla Balogh Erika: „Főnököm megköveteli a becsületes munkát“ Áru lenne, csak a vásárló hiányzik (A szerző felvételei)
