Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-25 / 266. szám
4 Szabad ÚJSÁG Napjaink-Reklám 1992. november 25. A SEBEK BEGYÓGYULNAK. A HEGEK MEGMARADNAK A II. Rákóczi Ferenc emléktársaság szervezésében kitelepítettek találkozójára került sor Borsiban november 7-én, azon a napon, amelyen a falu szülötte, II. Rákóczi Ferenc megszökött a bécsújhelyi börtönből. A háború után harminc családnak kellett elhagynia szülőföldjét, otthagynia a vagyonát, több generáció fáradságos munkájának gyümölcsét. A harminc családból egy önként hagyta el a falut, egy a Szudétavidékre került, huszonnyolc család pedig marhavagonokba kényszerítve kétheti utazás után a Duna-Tisza közének sváboklakta falucskáiba érkezett meg. Hajós, Nemesnádudvar. Egy portára két kitelepített család is jutott... Ma már kevesen élnek azok közül, akiket akkor elhurcoltak. A most hazalátogatók számára az akkori események a legszörnyübb gyermekkori élményeik voltak. A viszontlátás örömteljes pillanatai után a találkozóra összegyűltek elhelyezték a temetőben emlékkoszorúikat, majd a Himnusz eléneklése után a platánfákkal szegélyezett úton Rákóczi várába vonultak. Az ismerős házaknál meg-megálltak: „Emlékszel? Itt laktunk... Ez a mienk volt.“ A vár parkjában megkoszorúzták a fejedelem mellszobrát. A kegyeletnyilvánítások után a művelődési házban gyűltek össze a vendégek. „Isten hozott a szülőföldön“ - fogadta őket a felirat a terem főfalán. Hajdú Jenő, a II. Rákóczi Ferenc emléktársaság elnökének üdvözlőszavai után dr. Vígh Károly, a Rákóczi Szövetség alelnöke tartott előadást a kitelepítés történelmi és politikai hátteréről, a Kassai Kormányprogram keletkezésének körülményeiről és a kitelepítés hátterében meghúzódó szlovák gazdasági érdekekről. Az előadás után a sátoraljaújhelyi Lavotta János Zeneiskola hallgatói klasszikus darabokat adtak elő, majd sor került a rendezvény legmegrázóbb részére, a kitelepítettek vallomásaira az akkori időkről. Komáromi István így emlékszik vissza:- Amint a háború befejeződött, létrejöttek az új határok, görbe szemek kezdtek nézni azokra, akik magyarul beszéltek. A Kassai Kormányprogram után községünkben eluralkodott a félelem. Megjelentek az első ,,háztüznézök“, kiosztották az első fehér cédulákat, amelyek azt tartalmazták, hogy kire mikor kerül sor. A mi vagonjaink német-sváb faluban álltak meg. Sokan inkább a zöld határt választották, hogy megmeneküljenek a hosszadalmas hivatalos eljárásoktól. Mi, akiket szülőföldünk elhagyására kényszerítettek, mindig büszkén váltottuk, hogy Borsiban, Rákóczi Ferenc szülőházának árnyékában nevelkedhettünk. Ne rója fel nekünk senki, hogy hazajöttünk. Hazahúzott bennünket a szülőföld, a harangok csengése. Békejobbot nyújtunk, de arra szeretnénk kérni az illetékeseket, hogy követeljék a szlovák kormánytól a kitelepítettek rehabilitációját. Dr. Molnár Gyula tizenkét éves volt, amikor elindultak: — Negyvennyolc októberében indultunk útnak. Mikor a vonat elindult, nem értettem, csak éreztem a tragédiát. A sváb faluban, ahová érkeztünk, hamar befogadtak. Csak az ötvenes években látogattunk haza. Engem szénába pakolva hoztak át a határon. Ez az élmény néha még ma is viszsza-visszatér álmaimban: tudtuk, hogy a határőrök az ellenőrzéskor bele-beleszúrnak a szénába. Azóta sokfelé jártam a világban, de a kisebbségi magyarság problémáját igazából sehol sem értették. Úgy gondolom, hogy ha a szudétanémetek megérdemlik a rehabilitációt, akkor mi is tiszta lelkiismerettel igényt tarthatunk rá. Páricsi Viktor is a kitelepítettek második generációjához tartozik:- Kegyetlen érzés volt, mikor apám a halálos ágyán ezeket mondta: ,,Fiam, én már nem megyek vissza Borsiba“. Keményen megdolgozott a kis házáért, földjéért, és mindezt egyik napról a másikra elvesztette. Egymás hegyén-hátán éltünk egy sváb meg két magyar család egy házban. Torokszorító érzés volt most újra végigjárni a szülőfalum utcáit. Remélem, a határok lehetővé teszik, hogy bármikor visszajöhessünk. Dr. Fábián Zoltán a háború végét pataki diákként élte meg:- Szüleim Kistornyán éltek, apám a falu kántortanítója volt. Mikor elcsitultak a harci zajok, őt is megkeresték a reszlovakizálási dekrétummal. Azt mondta, hogy tízkoronás okmánybélyeggel nem fog nemzetiséget váltani. Elvitték Terebesre. Amikor hat hónapos fogság után kiengedték, elbocsátották az állásából, a szerdahelyi Kőbányában dolgozott kétkezi munkásként. Minket, a családját húszkilós csomaggal, félórás csomagolási időt hagyva, elvittek Kolbására, majd Bistére. Kéregetésből éltünk. Úgy terveztük, átszökünk a határon, de egy hónap múlva visszavetek minket a falunkba. Ahogy a többi pataki diák a környékről, a Ronyván keresztül én is átszöktem Sárospatakra, és ott folytattam tanulmányaimat. Azután Nyíregyházán tanultam, ahol elkaptak az ávósok, mert nem volt tartózkodási engedélyem. Soha senkinek nem beszéltem arról, amit ott csináltalrVelem. Ez... nagyon mélyen bennem van. Mikor kiengedtek, munkaszolgálatos lettem az ostrava-karvinai szénmedencében, onnan kerültem haza. A találkozón jelen volt Pécsváradi Botond a sárospataki MDF elnöke, a város önkormányzatának tagja, akit a Sárospatak és Borsi közötti fennálló kapcsolatokról faggattam:-Sárospatak a Rákócziak és a forradalmak oroszlánbarlangja volt, ahogy Petőfi mondja, Borsit, a nagyságos fejedelem szülőfalu-Figyelem! 'Számítógépes könyvelést vállalok magánvállalkozók részére. Cím: BK Soft, Méhes Csaba, Pódafai út (a PHS épülete) II. emelet 204-es ajtó, Dunaszerdahely. SZÚM-4S7 ját ezért szent helyként tiszteljük. Többször voltam már itt, most már nem bűn áthozni egy koszorút nemzetiszinú szalaggal, és letenni a fejedelem szobra elé.-Tudnak valamiben segíteni az ittenieknek? Hiszen a Rákóczivár nagyon elhanyagolt állapotban van.-Anyagi segítséget nem tudunk nyújtani, hisz mi sem állunk valami fényesen. De segítünk a magyarságtudat ápolásában, mégpedig úgy, hogy az mindkét félnek megfeleljen. Az elmúlt évben például a magyarok kegyhelyén, Rodostón jártunk, ahol méltó emléket állítottak II. Rákóczi Ferencnek. Titkárának, kamarásának, Mikes Kelemennek az emlékét viszont csak egy szegényes szoba őrzi, néhány fénymásolt kézirattal és egyéb apró-cseprő tárggyal egyetemben. Pedig valójában ö az, aki a bújdosás, a hazától való távoliét, a külhoni magyarság sorsának szimbóluma lehetne. Ekkor elhatároztam, hogy szobrot kell neki állítani. A szükséges pénzmennyiség hihetetlenül gyorsan összegyűlt, a szobrásszal is rögtön megegyeztünk, és gyorsan elkészült a szobor is. Ma már a szobor a helyén áll, a magyar főkonzul és az ottani török kormányzó leplezte le. Ilyen összefogásra lenne szükség a Rákóczi-kastély ügyében is.-A szlovák kormány nem túl adakozó ebben a tekintetben.- Ezt, ha nem is fogadom el, meg tudom magyarázni. Egyetlen utódállamnak sem érdeke, hogy a területén éló magyarság ápolja, netán fejlessze magyarságtudatát. A határok adottak, s megítélésem szerint a közeljövőben nem nagyon fognak megváltozni, talán sohasem. De nem is ez a baj, hanem inkább az, hogy a határok nem eléggé átjárhatóak. Az volna a jó, ha például az én sárospataki lányom minden probléma nélkül tanulhatna a kolozsvári egyetemen, és nem kellene húsz-harminc órát várakoznia a határon. Vagy példának okáért, ha a borsi polgár megszeretné látogatni Magyarországon éló barátait, akkor minden gond nélkül átmehessen a határon. Sajnos egyelőre még nem így van. Közép-Európában az emberek zsigereiben van a bizalmatlanság, mintha a magyar afféle közellenség volna. Meg kellene szüntetni az állandó gyanakvásokat. .. de ez talán csak a következő generációnak sikerül. A találkozó másik jeles vendége Katony Rezső, Sátoraljaújhely polgármestere volt:- Legyünk őszinték - mondja, - ha nem lenne ez a határ, Borsi már régen Újhelyhez tartozna, hiszen a két település szélső házai közti távolság nem nagyobb egy kilométernél. A város természetes terjeszkedése erre folytatódott volna.- Mi a helyzet azzal a kezdeményezéssel, amely szerint Újhelyen regionális tévéadásokat szeretnének beindítani? Meddig terjedne a műsorszórási terület?-A rádióhullámok nem ismernek határokat... Tény, hogy van egy időnk, amely régen a polgárvédelemhez tartozott. Valószínűleg megkapja a sugárzási jogot, és akkor lesz egy ún. ,,Zempléni Televízió“.- Szóba jöhet talán olyan műsorok készítése is, amelyek a szlovák oldalon élők gondjaival foglalkoznak?- Természetesen, sót erre készülünk is. Az itteniek önálló műsorokat készíthetnek, amelyeket mi Újhelyröl fogunk sugározni. Tárgyaltunk a kassai tévésekkel is, műsorcserét is tervezünk velük. Nagyon jó kapcsolatokat építettünk ki egész Kelet-Szlovákiával.- Milyen jellegűek ezek a kapcsolatok?- Nemcsak kulturális, hanem gazdasági jellegűek is. Jó példa erre a regionális gáz- és vízhálózat terve. A gázt a szlovák oldalról hoznánk be. A szlovákiai szakemberek úgyszólván egyetlen baráti szóra kidolgozták a tanulmánytervezetet. A szlovákiai Bodrogköz déli részén nincsen megfelelő vízellátás, nekünk van jó ivóvizünk. Voltunk a pozsonyi gázmüvekben is a gázvezeték ügyében, ahol szívélyesen fogadtak bennünket, és nem volt kifogásuk az együttműködéssel kapcsolatban. Jócskán délutánba hajlik már az idő, amikor a jelenlevők még mindig emlékeiket idézgetik. Úgy tűnik, a rendezvénynek lesz folytatása. A kitelepítettek második generációja legközelebb talán gyerekeiket is magával hozza. Nem azért, hogy továbbadják a keserű emlékeket, az igazságtalanság érzését; begyógyultak már a sebek, igaz, a hegek megmaradtak... Csak azt szeretnék, ha gyerekeik is tudnák, honnan származnak, hol erednek a gyökereik, hol nyugszanak nagyszüleik... A sátoraljaújhelyi polgármester ( beszéde végén II. János Pál szavait idézte, amelyeket a gyilkosánál tett látogatása után mondott a szenzációra összesereglett újságíróknak: „Ha nem tudunk megbocsátani, jelenünket folyamatosan fölfalja múltunk.“ Ez a mondat akár az egész rendezvény mottója is lehetett vol-TÓTH FERENC /SíZZWi POLNOHOSPODÁRSKE VYROBNO-OBCHODNÉ DRUZSTVO ÍMEt 111 ELVI MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐ ÉS KERESKEDŐ SZÖVETKEZET Az ímelyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedő Szövetkezet elöljárósága tudatja, hogy várja azon személyek jelentkezését, akik a jóváhagyott átalakulási tervezet szerint vállalkoznak a szövetkezet valamelyik részlegének vezetésére. 1. Szántóföldi növénytermesztés, szarvasmarha-tenyésztés, mesterséges szárító és takarmánykeverő, 2. Alma- és szőlőtermesztés, 3. Kertészet és dohánytermesztés, 4. Sertéstenyésztés, 5. Csirketenyésztés, 6. Műhely és gépjavítás, 7. Gépi szolgáltatás, 8. Építkezési és asztaloscsoport, 9. Kereskedelmi tevékenység, 10. Vágóhíd és üzemi konyha, 11. Üdülés és lótenyésztés. Olyan fizikai és jogi személyek jelentkezését várjuk, akik mint tulajdonosok is részt akarnak venni a vállalkozásban. Közelebbi tájékoztatás Lovász mérnöknél. A jelentkezési időpont határideje: 1992. november 30. Telefon: 0818/92 8 206,0818/928 106. SZÚM-438
