Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-18 / 260. szám

1992. november 18. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 A biorendszereket is tiszteletben kell tartani Miért tanítsunk természettudományokat? Senki nem kételkedik abban, hogy az általános műveltségnek alapvető eleme az anyanyelv vagy a történelem ismerete. A természettudományos tantárgyakat azonban sokan még ma is úgy fogják fel, mint felkészülést egyes foglalkozásokra, arra pedig, hogy ezek is szerves részét képezik az általános műveltségnek, csak alig néhányan gondolnak. Civilizációnk jelenlegi szintjén mind­annyian annyi olyan jelenséggel ta­lálkozunk, mely természettudományos alapismeretek nélkül megérthetetlen, hogy egy-egy pillanatban akármelyi­künk teljesen butának, tájékozatlan­nak érezheti magát. A természettudo­mányi tantárgyakat tehát éppen ezért úgy kell oktatni, hogy kellő ismeretek­kel vértezze fel mindazokat, akik a kö­telező képzés után már nem kerülnek vele kapcsolatba soha többé. A jöven­dő közgazdásznak, jogásznak, nyel­vésznek is szüksége van természettu­dományos alapismeretekre. Azért, hogy ne jelenthesse ki, „én nem félek az ózonlyuktól, hisz nálunk tiszta a le­vegő“, tudnia kell valamit légkörünk felépítéséről és az ibolyántúli sugár­zásról. A természettudományok ismerete rendkívül fontos most, napjainkban, amikor természetfeletti adatok áradata borít el bennünket, hathatós reklám­­kampány kíséretében. Aki tud vala­mit a szervezet anyagcseréjéről, az kétségbe vonja legalább a gyors és kényelmes fogyást ígérő készítmé­nyek hatékonyságát... A természettudományos műveltsé­get tehát minden foglalkozási ágban hasznosítani lehet, ha a napi problé­mákkal szembesülünk. Ehhez persze nem olyan természettudományos mű­veltség kell, mely a tények megtanulá­sán alapul, hanem olyan, amely meg­tanít bennünket a különböző összefüg­gések felismerésére, a jelenségek okainak feltárására. Az ilyen ismerete­ket azok a diákok is jobban és szíve­sebben tanulnák, akik egészen más érdeklődésűek. E szempontból van megkülönböz­tetett helye a természettudományban az ökológiának. Az ökológiai problé­mákkal ugyanis beosztásánál fogva minden vezető tisztségviselő találko­zik akár technikus, akár közgazdász vagy jogász az illető. A középiskolá­nak tehát legalább annyi ökológiai mű­veltséget kell nyújtania, hogy minden végzettje képes legyen megérteni, mi­ért kell komolyan vennie a hivatásos ökológusok' észrevételeit. Az ilyen képzés azonban újfent nem csupán a tények ismeretéből áll, hanem a lé­nyegi összefüggések feltárásából. Egy szempont — aprólékosabban Hogy érthető legyen, mire gondo­lok, megpróbálok egy problémakört részletesebben is taglalni. Havel elnök davosi beszédét követően népszerűvé vált nálunk az ún. pillangó-effektus (butterfly effect) felemlegetése. Ennek lényege, hogy a pillangó verdes szár­nyaival, ezer kilométerrel messzebb pedig hurrikán támad. A trópusi viha­rok (forgószelek) keletkezéséhez va­lóban elegendő egy kis üzemzavar. A meteorológusok pontosan meg is tudják határozni, hogy ez mikor követ­kezik be. A trópusi óceánok felett nagy mennyiségű párával telített meleg lég­tömegnek kell lennie. Ez a légtömeg telítve van energiával, mely a víz elpá­­rologtatására volt szükséges. Elég egy kis zavar, hogy a meleg légtömeg megkezdje felfelé áramlását, lehűljön, a pára fokozatosan kicsapódik. Az ún. kondezációs hő (ha a gőz vízzé válik, hőenergia szabadul fel) hatására a légtömeg emelkedése felgyorsul, a keletkező „kéménybe“ pedig a kör­nyező légrétegekből nagy gyorsaság­gal nedves levegő áramlik be hatal­mas légörvényt képezve, melyet a kondenzációs hő forgat. Lényegé­ben egy óriási erősítőrendszer lép munkába itt, mely a pozitív visszacsa­tolás elvén alapul: minél több levegő emelkedik fel a magasabb rétegekbe, annál több a felszabaduló hő és annál több a „kéménybe“ beszippantott lég­tömeg is. A biológiai rendszerek - a sejtektől kezdve a különböző ökoszisztémákig - telítve vannak ilyen visszacsatolá­­sos kapcsolatokkal, a legkülönbözőbb szinteken. Katasztrofális aktivitásukra azonban normális körülmények közt csak nagyon ritkán kerül sor. A bioló­giai rendszerekben ugyanis sokkal gyakoribbak a negatív visszacsatolá­sok, amelyek a rendszereket stabili­zálják, mint a pozitívak. Az élő rend­szerek viszonylag lassú kifejlődése (evolúciója) lehetővé tette, hogy ter­mészetes úton kirekesztődjék minden olyan mechanizmus, amely katasztró­fát idézne elő. Ennek ellenére voltak és lesznek katasztrófák. Az egyik ilyen példa a kolerajárvány lehet, melyben döntő szerepet játszik két, egymást felerősítő rendszer működése. A kole­­rabacilus nem tesz semmi mást, mint mérgével rövidzárlatot okoz a bélsej­tek egyetlen egy működési körfolya­matában. Ennek hatására a sejtek erőteljes víz- és sókiválasztásba kez­denek, ami vészes hasmenést idéz elő. A másik „felerősítő“ effektus: a kolerabacilusok szaporodása. Egy baktérium húsz perc alatt képes osz­tódással megduplázódni, így egy óra alatt minden egyes baktériumból 8, egy nap alatt pedig trillió lesz. Az erős hasmenés következtében a baktériu­mok kikerülnek a környezetbe és ott tovább terjednek - ami egy újabb visszacsatolásos rendszert teremt, méghozzá felerősítő jellegűt s akár katasztrofális méreteket is ölthet. Nos, ha egy ilyen katasztrófa bekövetkezik, az emberi szervezet végül megtanul alkalmazkodni hozzá a fertőzések so­rán. Olyan járványok esetében azon­ban, melyet a népvándorlások során visznek be egy-egy népességcsoport­ba, rettenetesen nagy lehet az elhalá­lozási arány, mivel a megfertőzöttek korábban soha nem kerültek kapcso­latba az említett patogénekkel, így szervezetük nem is válhatott ellenálló­vá vele szemben. Valódi katasztrófa akkor következik be, amikor a környezetben egy telje­sen új faktor jelenik meg, például az ibolyántúli sugárzás, mely az ózonlyuk következtében jut be légkörünkbe. A rövidhullámú ultraibolya sugarakat nukleinsavaink elnyelik s ennek követ­keztében megsérülnek. Elég egy egé­szen kicsi károsodás egy „érzékeny ponton“, s az élő szervezetben mű­ködni kezd az egyik leghatékonyabb „erősítő rendszer“: az ellenőrizetlen sejtburjánzás. Kialakul a rákos daga­nat, mely végül akár meg is ölheti az egyént, akit megtámadott. Ma már valószínűsíthető, hogy az egész da­ganat egyetlen sejtből is kialakulhat. Az ökoszisztémák az evolúciónak köszönhetően kiegyensúlyozott rend­szerek. Az* ökoszisztémákon belül azonban olyan erősítörendszerek köl­csönhatása áll fenn, mely számunkra áttekinthetetlen, így rendkívüli körül­mények közt való viselkedésüket előre nem tudjuk kitalálni. A trópusi tenge­rek felett egy egészen aprócska ok is kiválthat légörvényt, pusztító szélvi­hart. Mást azonban nem. Az ökoszisz­téma ugyanis képes arra, hogy sok romboló körülményt semlegesítsen. A sok romboló hatás következtében azonban a természeti környezet el­vesztheti ezt a képességét, akkor pe­dig olyan katasztrófa következhet be világunkban, melynek jellegét és mér­tékét előrejelezni szinte lehetetlen. Bekövetkezhet a katasztrófa akkor, ha valamiben túllépünk egy bizonyos ha­tárt. Régóta tudjuk, hogy az Északi­tenger szennyezettsége elviselhetet­len mértékű. Azt azonban senki nem gondolta, hogy egyik napról a másikra tömegesen pusztulni kezdenek a fó­kák. Senki nem tudja, mikor lép műkö­désbe egy következő katasztrófa, mely sokkal komolyabb következmé­nyekkel járhat akár magára az ember­re nézve is. Az ökoszisztémák ugyanis gondos bánásmódot igényelnek. A természettudományos általános műveltségnek ezt a tisztelettudatot kell felébresztenie az emberben. Dr. V. Kubista professzor, Prága Népszavazásra várva A békesség olajága? Decemberben népszavazásnak kellene zajlania Szlovákiában. Arról kellene véleményt mondania az állam­polgárnak, a választásokon résztvenni jogosultnak, egyetért-e azzal, hogy Csehország és Szlovákia kapcsolatát a jövőben olyan szerződésrendszer határozza meg, amilyet a két kormány egyezkedését követően a nemzeti parlamentek ratifikáltak. Arról kellene véleményt nyilvánítania, akar-e ví­zummentesen utazni Brünnbe, Prágá­ba, Karlsbadba... Akar-e... Nem olyan egyszerű a döntés a vá­lasztópolgárnak, mint azt a kormány hiszi. Mert hát milyen választ adjon a feltett kérdésre az a választópolgár, akinek útlevelén még a szövetségi állam címere díszeleg, s akipek rémál­maiban sem jutott eszébe, hogy egy­szer még vízummentességet garantá­ló államközi szerződés jóvoltából utazhat el egykori diákkora színhelyei­re, s hogy külföldiként szállhat majd meg abban a szállodában, ahol eddig belföldiként, felár nélkül hajthatta álomra fejét? Mit tegyen az az egysze­rű ember, aki a józan észben bízott, okulván a meséből, hogy minden át­szabásnál elvész valami az anyag­ból... Milyen érzéssel járuljon az ur­nához? S mit ér, ha nemet mond, amikor már lefújták a meccset; amikor már megvan a végeredmény? Mihez kell a szavazata? Kinek kell? Bizonyára tudja ezt a kormány is, nem ismeretlen számára az a fajta értékelés, ahogyan a döntő többség az országban a népszavazást nézi. Mert olyan a kormány által beterjesz­tett népszavazási végrehajtási tör­vényjavaslat is, amilyen körülötte az egész hűhó. Még csak a látszatát sem akarja kelteni annak, hogy most majd valami komoly, demokratikus ceremó­nia következik. Nem, kérem. Eldönte­tett, hogy lesz cédula, lesz rajta igen és nem. Boríték nem lesz. Állítólag akkor, ha csak egyetlen cetlivel kell szavazni, nincs szükség borítékra, anélkül is titkos meg demokratikus a szavazás. És bár igaz, hogy hivata­los borítékba zárva a szavazat titko­sabb, a szavazás pedig ellenőrizhe­tőbb lenne, de többe is kerülne úgy egy-két millióval... Meg több lenne a munka is, hisz fel kellene nyitni a borítékokat. Tovább tartana, míg kiderülne az eredmény, hogy 1993. január 1 -tői az önálló Szlovák Köztár­saságot és az önálló Cseh Köztársa­ságot szerződések sora köti majd egy­máshoz - mindaddig, míg egyik vagy másik, vagy mind a kettő fel nem mondja e szerződéseket. De hát ezt már ma is tudjuk. Hiszen erről szólt az elmúlt fél év, s tudjuk már azt is: nincs visszaút, Szlovákia mehet világgá, szerencsét próbálni, Cseh­ország nem akar többé egy fedél alatt lakni vele. S akkor mire a népsza­vazás? Egy-két válaszom erre a kérdésre is lenne. Igaz, nem olyan, amilyet kormánypártunk elképzel és kér - leg­alább január tizenötödikéig, mert a fe­leletem bizony túl fűszeres és nem hízelgő. Mert elmehetnék népszavaz­ni azért, hogy népszavazzak, ha már egyszer ezt írja elő az alkotmány, amit tiszteletben illik tartani, különben el­visz a bubus. Aztán: elmehetnék nép­szavazni azért is, mert hülye vagyok és elhiszem, hogy én döntöm el, ketté­válik-e az ország, vagy sem, s hogy köt-e egymással szerződéseket vagy sem. (Ez esetben viszont jobban ten­ném, ha pszichiáterhez mennék és kiváltanám a „diliflepnimet“. Annak birtokában ugyanis az ember válasz­tópolgárként sem felelős tetteiért; iga­zából nem is jogosult a választásra.) Aztán: elmehetnék még népsza­vazni azért, mert megesne a szívem szegény kormányunkon. Mert tessék csak elképzelni, kérem, micsoda hely­zetben van a kormány! Fél év kemény munkájával végre kettéválasztotta az országot, megcsinálta az önálló Szlo­vák Köztársaságot, és most még azt is rá akarnánk hagyni, hogy az egészért ö vállalja a felelősséget?! Hát milyen választópolgárok vagyunk?! Még csak osztozni sem akartunk a felelősség­ben? Még csak azt sem akarjuk tudtá­ra hozni kormányunknak - meg or­­szágnak-világnak -, hogy nem baj, fiúk, ha odakozmált az étel, miénk a felelősség, hisz mi akarjuk, hogy így legyen, mi diktáltuk a receptet?! (Mert biztos, hogy ezt mondaná a demokra­­tikus-titkos-borítékmentes népszava­zás végeredménye.) Hát nem érdemel meg ez a dolgos, szorgos kormány tőlünk ennyit? Nem érdemli meg, hogy alibije legyen? Akárhogy csűröm-csavarom is gondolataimat, csak nem akar meglá­gyulni a szívem, nem akar belemenni abba a játékba, melyet a Mikulásnak kéne a cipőmbe tennie. De még csak a Jézuska sem hozhatja meg nekem a békesség ama olajágát, melyet ke­zemben látni szeretne a kormány. Nem fűlik a fogam a népszavazáshoz és nem biztatok rá másokat sem, mert népbutító maszlagnak tartom, ami már nem dönt, mert nem dönthet el sem­mit. Nem ad módot a választásra. Akkor pedig nem értem, miért kellene mégis úgy tennem, mintha elhinném, hogy választok. Azért, mert a kormány mondja? (Utóirat: El tudom képzelni, hogy karácsony táján azt a pár tucat - 60-80 - millió koronát ne népszava­zásra, hanem jótékonyságra fordítsa a kormány. Adja mondjuk a kisnyugdí­jasoknak, a létminimum alatt tengő­­döknek, vagy vegyen rajta gyógysze­reket mindazoknak, akik az ünnepeket is kénytelenek a kórházban tölteni... A többiekkel meg bánjon úgy, ahogy felnőttnek felnőttel illik.) - ngyr -A nagypolitika margójára ég mindig Gorbacsov nevé­től hangos a világ, ha a kommunista rendszerek összeom­lásáról esik szó, még mindig ő a hős, ha Németország egységét ünnepük. Sőt, olvashatók olyan elemzések is, melyek szerint az amerikai elnökvá­lasztás eredménye a volt Szovjet­unió megszűnésének, a Varsói Szerződés és a KGST széthullásá­nak következménye. Kevesebbszer említik a volt szov­jet államfő és pártvezér nevét akkor, amikor a volt Szovjetunió területéről érkező hírek újabb halottakról, fegy­veres összetűzésekről, vallási vagy nemzeti konfliktusokról, háborúról szólnak. Igaz, nem is tehet róla, ö nem ezt akarta, s mégis - áttétele­sen - hozzájárult ahhoz, hogy Euró­pa és a világ kénytelen újra világhá­borús veszélyről is beszélni. Európa fél a háborútól, sőt már a diplomáciai és a politikai szóváltá­soktól, konfliktusoktól is. Hát persze, hiszen századunkban már kétszer égett, s minden alkalommal a gaz­dasági restrikció, a gazdasági és politikai ,,befolyási" övezetek meg­határozása, „ újraelosztása“, az emancipálódás, nemzeti vagy állami öntudatraébredés okozza a diplo­máciai és politikai konfliktusok után, a nemzetközi szervezetek tehetet­lensége, vagy döntéseinek és lété­nek ignorálása után. Amikor a fegy­verek szólaltak meg. S először csak két, három szembenálló fél között, majd mindenki támogatót talált, hogy két nagy tábor égesse, pusztít­sa az emberi kultúrát és civilizációt. S Európában immár több helyütt áll egymással szemben két, három el­lenfél, hol nemzeti, hol vallási ala­pon, s immár mindegyiknek van csöndes, vagy éppen megszólaló támogatója... Európa fél, s immár félti Közép- Európát is, amelyet mi szívesen ne­vezünk Kelet-Közép-Európának, sőt ezen belül még született egy,, viseg­rádi hármak“ is, hogy egészen sza­lonképes megnevezést használhas­sunk a közép-európai posztkommu­nista reformországok“ kifejezés he­lyett. S Európa fél, merthogy ezen ,,visegrádi hármak“ helyett kényte­len ,,visegrádi négyeket“, vagy „vi­segrádi csoportot" használni, és Eu­rópa emlékszik arra, hogy volt „pen­tagoné le", majd ,,hexagonále ", az­tán pedig „Közép-európai Kezde­ményezés", hogy minden megful­ladjon egy szerb-horvát konfliktus­ban, mely immár keresztény-muzul­mán konfliktussá is kinőtte magát, benne egy pravoszláv-katolikus szembenállással is. A ,, visegrádi hármak ‘ ‘ pedig szél­esében. Hiszen a még egységes Csehszlovákia nem írja alá az együttműködés egyik alapdokumen­tumát a szabadkereskedelmi öve­zetről. Mert Csehszlovákia szétesö­­ben, nem lenne hát értelme. És Csehszlovákia valóban szétesőben, csak nem tudni még hogyan, hiszen a legitim kettéváláshoz semmilyen törvénye nincs, népszavazást pedig csak az ellenzék akar De akkor már új választásokkal együtt, mégha ad­digra kiépítik a vám irodaházait Csehország és Szlovákia között, sőt akkor is, ha Szlovákia a kör-körös védelmi rendszerével Csehország­gal szemben is védeni tudja határait. Európa fél, mi meg nyugtatjuk Európát: Csehszlovákia nem lesz újabb Jugoszlávia. Mi szépen, béké­sen, sőt, bársonyosan válunk el, amilyen a forradalmunk is volt. En­nek bizonyítására már szerződések is születtek, számtalan pedig előké­születben van. Nincs mitől tartania a tőkének sem, az is jöhet, mi stabi­lak vagyunk, de legalábbis leszünk. Azok leszünk, ha jön a töke, mert különben a szociális konfliktusve­szély fenyeget. Mondják politikusa­ink rólunk, országunkról. S Európa ígér. Tökét, ha stabilak leszünk. Támogatást, ha békében válunk. Elismerést, ha legitim úton alakul ki a két új ország. Ezt meg nekünk mondják politikusaink Euró­páról - gondolom, megnyugtatásul. Mert azért mi is félünk, nemegek Európa. Agyonhangoztatott a szoci­ális bizonytalanság érzete és a nem­zeti, nemzetiségi konfliktus lehető­sége. Bizalommal teli - önmagunk felkészültségében, kulturáltságá­ban, ésszerűségében és toleranciá­jában bízva - felejtsük el ezt a félel­met. Bizalommal teli - kezeljük ezt a politika játékaként, velünk, akik nem hagyják magukat behúzni a csőbe. És mégis félünk, mert nem hagy­juk magunkat behúzni a csőbe. Nem hisszük el politikusainknak, hogy minden olyan szépen és simán megy majd elfogadásunkkal, elis­merésünkkel Európában és a nagy­világban. Mert igaz, hogy Európa is fél, igaz, nem szereti a konfliktuso­kat, még a diplomáciait sem, de még inkább nem azt, ha valaki fegyvert szállít a konfliktusos területekre ak­kor, amikor ő ezt nem akarja. Nem szereti, ha nemzeti vagy vallási ala­pon diszkriminálnak egy népcsopor­tot, az ellenzéket pedig az ellenség­kép keretébe kiabálják a parlament fórumán. Azt meg végképp nem, ha helyette kimondanak valamit. Ahogy nagy előszeretettel teszik ezt politikusaink. Kimondják, hogy Bős kérdésében mellettünk áll az EK, gazdaságilag és politikailag Ausztria meg Németország és min­dennel együtt az ENSZ. Pedig ók egyértelműen mondják: semmi sem automatikus. Az EK új szerződést akar kötni a két új országgal, amely­ben benne lesz a fegyvergyártás leállítása és a kisebbségvédelem is. Ausztria nem automatikusan hosz­­szabbitja meg a jószomszédi szer­ződést Csehországgal és Szlovákiá­val, mert új, más lesz a helyzet; az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyan már januárban elfogadhatja a két országot, de a plénum, tehát maga az ENSZ csak bizonyos vizsgálódás után és esetleg szeptemberben. Az Európa Tanács sem menti át az ET­­Csehszlovákia szerződést, ahogy az Európa Parlament is hajlandó elfo­gadnia a két különálló országot, de megvizsgálja a feltételeket... Európa fél, és mindent megtesz, hogy ne alakuljon ki újabb konflik­tusgóc. Európa fél - ahogy különbö­ző szervei és szervezetei is -, így mindent megtesz azért, hogy meg­védje békéjét. De a maszlagot nem eszi megI Az állampolgár is fél. Hiszen rajta áll vagy bukik, hogy minden békés, bársonyos legyen. Hogy sem nem­zetiségileg, sem vallási alapon, sem szociálisan ne hagyja magát kipro­vokálni. Csak a maszlaggal nem tud mit kezdeni... N. S.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom