Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-31 / 245. szám

1992. október 31.

Kultúra

Szabad ÚJSÁG 7

Illyés Gyula szerint

Minden jó mű egy-egy szabadságharcos

November másodikén lenne kilencven éves, de már nyolc esztendeje nem él Illyés Gyula, aki számunkra valószínűleg a legtöbbet jelenti a huszadik század magyar irodalmából. Neki köszönhetjük, hogy a kisebbségi magyarságra is felfigyelt a nemzet, hogy „egyszemélyes mozgalma“ európai gyümölcsöket termett mára. Ma már csaknem természetes, hogy valamennyi európai okmány rögzíti a kisebbségben élők jogait, s hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete is zászlajára tűzte e népcsoportok és töredéknemzetek helyzetének figyelését.

Illyést személyesen ismertem; kapcsolatunk - néhány találkozás, levélváltás, telefonbeszélgetés - 1961-től haláláig, 1984-ig tartott. Megfordultam nála budai otthonában, a Józsefhegyi úton és meglátogattam a nyári házban, a Kopaszhegyen, Tihanyban. Áldom az ösztöneimet, hogy felfedeztem őt, s a bátorságomat, hogy átléptem háza küszöbét. Verseit olvasva már középiskolás koromban nagy élmény ért: éreztem, vérbeli költővel van dolgom, ő művész, a nyelv mestere, ő mindent tud, amit a költészetben tudni lehet.

Egyik utolsó találkozásunk 1980 telén, Budán valósult meg. M. Nagy László fotós barátommal kerestük fel, kalandos utazás után. Autóval vágtunk neki egy szombat reggelen az útnak, de első próbálkozásra nem tudtunk átjutni a határon. Akkoriban csőstül jártak Magyarországra bevásárolni az emberek, még Zsolnáról is - mifelénk például nem lehetett a disznóölések idején piros paprikát venni, s ráadásul karácsony közeledett. Komáromban vagy kétszáz autóbusz vesztegelt a határon, Medvére hajtottunk hát. Itt csak másfél órát kellett elvesztegetnünk, de megérte, mert lllyésék vártak. Ott készült ez a három remekbe szabott portré is - László egész sorozatot készített, valamennyi díszére válna az iskoláknak meg könyvtáraknak, de a lakásoknak is.

Illyés a legszorgalmasabb magyar írók közül való volt. Már a művészi hitvallása is elárulja, milyen fontos szerepet tulajdonított a munkának:, „Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos, mihelyt elkészült, az élethez áll. Minden jó mű egyegy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál“.

Halála óta rendre megjelennek naplójegyzetei, melyeket a felesége és a lánya rendez sajtó alá. A szakemberek tudják, hogy lllyésné személyében azt a Kozmutza Flórát tisztelhetjük, akibe a lelkibeteg József Attila is beleszeretett. Flóra néni pár éve remek könyvet írt József Attilához fűződő kapcsolatáról, s azóta nincsenek pletykák és viták, minden a helyére került, mert a könyve tárgyilagosan megírt, cáfolhatatlan munka, melyből kiderül, az öngyilkosságba menekült költő súlyos lelki válságok sorát élte meg rövid idő alatt.

Nagy kár, hogy a megváltozott viszonyok között ma már alig jutunk itthon azokhoz a magyarországi kiadványokhoz, melyekből alapvető ismereteket szerezhetünk. Illyés Naplójegyzetek c. kötetei - számomra legalábbis - az utóbbi idők legizgalmasabb olvasmányai. Valóságos nemzeti történelemkönyvek, mert nyomon követhető bennük, hogyan lett a kisebbségi téma fokozatosan a magyar, majd az európai politika ügye. Most is megbizonyosodhatunk róla, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet a világért, a közösségért. 1978 május tizedikén az alábbi bejegyzés olvasható Illyés naplójában:

„Nagy Imréné (az ötvenhatos hős, az egykori miniszterelnök feleségéről van szó) temetése a Farkasréten. Böbe (Déry Tiborné) jön értünk. Két csokrot is kötöttünk, mi az orgonát tartjuk meg, ő elkéri a gyöngyvirágost. Szeles, napsütéses idő. Ki jött el, ki „mert eljönni“, s ki nem: a gyülekezők ezzel szemlélik egymást. Vásárhelyi, Haraszti, Somogyi Loli, Rajkné, Donáth Ferenc, Bozóky Éva, Eörsi, még néhányan és mi hárman: Ella (Németh Lászlóné), Böbe és én, Flórával. Sok koszorú, - de - Ella megfigyelése - vezetéknév sehol a szalagokon, csak keresztnév. „Szegény Maca - Égető Mária (Nagy Imre felesége) azzal erősítette Imrét, hogy egy kukkot sem értett a politikából!“ Es Ella: Mikor maga (rólam van szó) bemutatott Aurél kiállításán Nagy Imrének, ezt mondta: „Mondja meg Németh Lászlónak, most jön el az ő ideje és az enyém.“ Ella: Eljött. Igenis el! Csupa öreg arc. Ezek egykor ezerféle viszonyban voltak egymással, még nemi érdeklődésben is. Most deszexualizálódott a levegő. Magnóról előbb túl halk, majd túl hangosra igazított zene; magyar népdalok. Mindenki eljön a sírig. Gyengén állok a lábamon, a nők kituszkolnak a napfényre. Leülök a járda szélére, Kuczka Péter guggol mellém: tegnapelőtt a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy Ceausescu legutóbbi beszédében kétszer is kiejtette a nevemet. Ismét a sírnál - a megviselt arcok. Milyenek lennének ugyanezek, ha nem bizonyul délibábnak az az ’56 nyaránőszén ragyogó fény?“

És álljon itt még két idézet az idén tavasszal megjelent Naplójegyzetekből. A dátum: 1979. június 10.

„Közben Brezsnyev ünneplése Pozsonyban. Megerősítéséül a szlovákok magyarellenes intézkedéseinek. Annyi, mint Ceausescunak a Lenin-díj, a Békedíj. S mégis - mit is tehetnének a mi felelőseink? Hacsak a kisujjukat emelnék - nincsenek a helyükön, s jönnek azok, akik rám például, öklöt emelnének azonnal. Türelem tehát. Szívósság- én már ezt csak a testemnek magyarázom. Aczél tán nehezebb helyzetben van nálamnál is. És - akiknek véleményét közvetíti? A szövevénybe, azt hiszem ők sem látnak be jobban, mint én. Mindenki az ösztöne - a „részleges becsülete“ szerint cselekszik. Széttört nép utóvédharca? Vagy partizánösztön indulásra? Bethlen Gábor-i korszak- mondják, akik ezzel a szép „meglátással“ mentik fel magukat - nem egy kis cselekvés, hanem minden gond alól. Nekem még nyolc-tíz kötetnyi a kiadatlan kéziratom. Egy házkutatás „életművem“ szívét tépné ki és semmisítené meg úgy, hogy a világnak sejtelme sem volt róla.“

x

Amikor a három fotó készült, a Naplójegyzetek tanulsága szerint Illyés már nagy küzdelmeket vívott elhatalmasodó betegségével. (A veséi és a dülmirigye okozta a halálát, ám öt évvel elhúnyta előtt ezt még senki sem sejtette, csupán az időnkénti nagy fájdalmak és rosszullétek okoztak aggodalmat.) Bámulatos, milyen szívóssággal és hittel munkálkodott a szomszédságában élő Kádár János meggyőzésén, milyen türelemmel magyarázgatta Aczél Györgynek, miért emberellenes az úgynevezett marx-lenini nemzetiségi politika.

Illyést igazolta az idő. Bebizonyosodott, milyen élesen, milyen tisztán látta, merre kell majd Európának s a világnak haladnia, ha békében akar élni.

Hiánya pótolhatatlan, csakúgy, mint nálunk a Fábry Zoltáné. Leghűségesebb követője Csoóri Sándor, aki a Naplójegyzetek tanulsága szerint rendszeresen látogatta a költőt, s aki ma a Magyarok Világszövetsége elnökeként „hivatalból“ teheti mindazt, ami nyolc-tíz esztendeje még elképzelhetetlen volt.

Illyés a leghaladóbb magyar nemzeti hagyományokat követve lett európai rangú humanista. A Nobel-díj kivételével megbecsülték valamennyi jelentős díjjal, s ha nem olyan szerény, talán a Svéd Tudományos Akadémia elismerését is kivívja - ő azonban lemondta egyik, ezzel kapcsolatos fontos külföldi utazását.

Jól sejtettem, már kamasz koromban: mindent tudott a költészetről, s általában a világról. Életműve, emberi példája, töretlen hite ma is ösztönzőnk, ezért is emlékezünk rá szeretettel és tisztelettel meg nem ért kilencvenedik születésnapján.

BATTA GYÖRGY

Könyvespolcra ^===

Nógrádi Mikszáth-lexikon

A Mikszáth Kiadó egyik nemrég megjelent füzete kapta ezt a címet, de szerzője, Praznovszky Mihály nem valódi lexikonba illő szócikkeket írt, hanem afféle „életrajzi esszé-lexikont“ állított össze, amelyben a valamilyen módon Mikszáthoz kötődő személyekről mond el érdekességeket. A szereplők táborában a legkülönbözőbb egyéniségekkel találkozunk: a családtagokon és rokonokon kívül vannak itt rámenős ügyvédek, írogató dilettánsok, vármegyei hivatalnokok, huszártisztek, akik az 1870-es évektől kezdve felbukkantak az író nógrádi életében - majd persze leveleiben, írásaiban, regényeiben. Ezek a személyek azonban nem mindig pontosan ugyanazok, akik az irodalomba bekerültek, mindenesetre tény, hogy Mikszáth nagyon sok nógrádi kortársát megrajzolta.

Az utánuk kutató Praznovszky azokat a tulajdonságokat próbálta bennük megkeresni, amelyek miatt Mikszáth foglalkozott velük, amivel felkeltették az érdeklődését. Főleg Szlovákiában bukkanhatnánk újabb adatokra, a levéltárak anyagát, a régi anyakönyveket itt is érdemes lenne áttanulmányozni. A szerző ezen az úton is elindult, s a Besztercebányán őrzött nagykürtösi anyakönyvekben is talált néhány érdekes adatot.

Mindjárt a könyvecske legelején találunk egy ékes példát arra, mi minden történhet az emberrel, ha nem eléggé bírja az ország „hivatalos“ nyelvét. Esetleg bekerülhet az irodalomba! Ami talán meg sem történt volna Arendorffer alorvossal, ha német létére tökéletesen tudott volna írni magyarul... íme egy tőle származó eredeti szakvélemény: „Palovics Számúéi Pezerini és Szklabona határ között fexik Karát, bele eset kocsival és befútta: de erőszagos sebeg nomai nem vannak rajta, chát eltemetchető. “ (A fiatal Mikszáth szívesen parodizálta stílusát leveleiben.)

Szerepel a nevek között Gáspár Imréé, a modern újságírás korai alakjáé. Tudnunk illik róla, hogy művelt, a világirodalomban jártas fiatalember volt, aki őszinte hangvételű, kemény kritikákat írt. Figyelemmel kísérte a szlovák lírát is, főleg Sládkovic volt rá nagy hatással. Ő irta az első, nem éppen hizelgő hangvételű nógrádi recenziót az Elbeszélések két kötetéről, ezért Mikszáth kígyót-békát kiáltott rá:,,... semmi sem kívánatosabb, mint az ilyen embereket minő ez a Gáspár, kigyomlálni az irodalom kertjéből, bármiféle eszközzel.“

Olvashatunk azonban Harmos Gáborról is, a Nógrádi Lapok megalapítójáról, aki főmunkatársnak vette maga mellé Mikszáth Kálmánt, „aki viszont megírta helyette a lapot“. Pogány P. Jenőről pedig úgy tartja a fáma, hogy az Ipoly szerkesztőjeként úgy összevitázott Mikszáthtal, hogy párbaj lett a vége, de szerencsére pár karcoláson kívül más bajuk nem lett.

A füzet második felében nógrádi helyszínekkel ismerkedhet az olvasó. Az első ezek közül AI- , sóesztergály, Mocsári Antal szerint „tót nyelven“ Dolyne Sztrehare (ma: Dőlné Strháre). A fiatal Mikszáth gyakorta megfordult itt a 70-es évek elején. A balassagyarmati Balassa fogadó - Mikszáth törzshelye - még ma is áll, igaz, most lakások, üzletek vannak az épületben. Mauks Kornélia így mutatja be az akkori asztaltársaságot: „... ott ülnek mind a hárman egy hosszú asztal mellett, meg még vagy tizenöt fiatalember, és ki hinné azt, a Kálmán úrfi, aki úgy néz ki, mintha tízig sem tudna olvasni, ott ül az asztalfőn, beszél, beszél, a többiek meg úgy hallgatják, mintha pap prédikálna. " Más visszaemlékezések szerint ugyancsak ,,néma áhítattal hallgatták" őt mindannyian, „a gonosz tréfák atyamesterét".

A kis életrajzi esszé-lexikon szerzője Ebeckre (mai nevén Obeckov) is ellátogatott, ahol az író nagyszülei éltek egykor. A szlovák falu temetőjében a régi szlovák és magyar sírfeliratok fölött elgondolkodott: „Csend és béke. Óhatatlanul arra gondolni, miért csak a földben találja meg a nyugalmát e két nép egymás mellett? Vagy talán az életben is van ilyen megértés, csak a politikusoknak nem tetszik az?“

Mikszáth a balassagyarmati vármegyeházán kapta az „első leckéket“ a politikából. Csúnyákat írt róla: ,,Ahol pártok nincsenek, nincsenek eszmék sem. Mi még annyival vagyunk különbek, hogy nálunk nincsenek ugyan eszmék, de mégis vannak pártok. S csak egyetlen esemény van, amelyen mindenki vita nélkül vesz részt: a főispánt ebédek".

Végül, hadd idézzük a szerző megjegyzéseit Mikszáth egykori szülőfalujáról, Szklabonyáról: „Aki azért utazik a határon túli Sklabinára, hogy mikszáthi hangulatba ringassa magát a szülőfaluban, jobb ha el sem indul. Ugyanolyan csúnya, jellegtelen település ez, mint megannyi mai társa, amelyeknek arculata a falu és a város közötti különbség megszüntetése történelmi folyamata során alakult ki. Mi maradt itt: az egykori lakóház (a szülőházat lebontották), a temető Mariska sírjával - s néhány derék magyar pedagógus a környéken, akik létrehozva a Palóc Társaságot, Mikszáth szellemében és védelmében dolgoznak.“

Legalább ők... És e kicsi kötet szerzője, Praznovszky Mihály, aki fontos irodalmi szolgálatot vállalt érte.

Illyés Gyula, 1980 decemberében, Budán.

M. NAGY LÁSZLÓ felvételei-hó-