Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-10 / 228. szám

1992. október 10. Külföld mindig ugyanaz A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának a Charta 77 polgárjogi nyilatkozat kiadásának tízéves évfordulója alkalmából Kedves Barátaink! A Charta 77 polgárjogi nyilatkozat keletkezésének, és a hatására kialakult nemhivatalos polgárjogi aktivitás fenn­állásának tízéves évfordulója nem csupán a kétkedőkkel és a független társadalmi cselekvést elutasítókkal szem­ben bizonyíték, hanem a hivatalos hatalmat és a hivatalos nyilvánosságot is elmarasztaló tény. Ezt azonban jelentő­ségében túlszárnyalja az az erkölcsi helytállás, amelyet a mozgalom - tagjainak eltérő politikai nézete ellenére is - a hatalmi szervek jellemet törő nyomásával szemben tanúsított az emberi értékek és az emberi méltóság védelmében. Ezzel nem csupán a csehszlovák állampol­gároknak mutatott példát, hanem minden hasonló hatalmi és politikai körülmények között élő politikai, nemzeti, vallási, kulturális kisebbségnek is. Az elmúlt tíz évben kifejtett munkával felhalmozott erkölcsi tőke - véleményük szerint - annyira szilárd, hogy értékcsökkenés veszélye nélkül is elviseli a bírálatot. Nincs szándékunkban ezt kipróbálni, azonban úgy gondoljuk, hogy kötelességünk elmondani röviden néhány észrevéte­lünket az elemzés igénye nélkül. Az a tapasztalat késztet erre bennünket, hogy a Charta szelleme - aktív tagjainak a körülményekhez képest szinte emberfeletti teljesítménye ellenére - nincs jelen a csehszlovák társadalomban. Hiányosságnak tartjuk, hogy a Charta-mozgalom legin­kább Prágára korlátozódik; hogy többet tudnak róla és többet hallani róla külföldön mint otthon; hogy az erkölcsi példamutatás mellett nem fedezhető fel a csehszlovák társadalom politikai kultúrájára tett hatása; hogy nem tükröződik a dokumentumaiban a cseh-szlovák társada­lom összetett történelmi, politikai, társadalmi és nemzeti szerkezete; hogy az uralkodó hatalmi és politikai viszo­nyok bírálata melleit nem elemezte a jelen helyzethez vezető történelmi utat. Igaz ez nem is a Charta hiányossága, hanem általa tükröződik a Charta arculatában Csehszlovákia társadalmi és belpolitikai viszonyainak bonyolultsága. Az említett szempontok hangsúlyozása és a kérdések taglalása ugyanis a csehszlovák társadalom törékenységéről, mind a hivatalos, mind a nemhivatalos nyilvánosság toleranciá­jának csökkent mértékéről is lerántaná a leplet. Ezt pedig aligha élné, illetve élte volna túl a Charta körüli csoportosu­lás. A társadalom tektonikájának a hagyományos ellenté­tek szerint megújuló törésvonalai feldarabolták volna a mozgalmat. Akkor pedig a hivatalos hatalom emlékez­hetne meg most e független társadalmi aktivitás felszámo­lásáról és nem a másként gondolkodók kozmopolita társa­dalma a Charta ’77 keletkezésének tízéves évfordulójáról. Tény, hogy az elmúlt tíz évben némiképp megváltozott a hatalom gyakorlásának a módszere, és kissé megválto­zott Csehszlovákia belpolitikai képe is. Ma egy fokkal kevésbé üldözik a másként gondolkodókat,.mint az elmúlt tíz év folyamán. Ma bizonytalanabb ez a legitimitást nélkülöző hatalom, mint azelőtt. A hivatalos társadalom ma több hibáját beismeri mint egy-két évvel ezelőtt. Ez persze nem lényegi, csupán felszíni változás lehet, hogy csak átmeneti, de mindenképpen olyan, amelyhez hozzájárult a független társadalmi aktivitás is. Ezért úgy véljük, a jövőben több gondot kellene fordítani az egyéni polgárjo­gok védelmén túl a kollektív társadalmi és politikai jogok védelmezésére is. A demokrácia és a diktatúra, valamint a pluralizmus és a totalitarizmus alapvető ellentétjében ezzel támogathatnánk közösen a demokrácia elvének felülkerekedését és a pluralizmus újbóli meghonosodását. Earáti üdvözlettel: A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága A kiadvány hiteléül: Duray Miklós „ Megjelent: Kettős A „hazáról“, a helyi a nemzeti és az európai közösséghez tartozásról tartott előadást Marcin Król professzor (48 éves) az Európai Utas című folyóirat és a bu­dapesti Lengyel Tájékoztatási és Kulturális Központ közös rendezé­sében. Marcin Król filozófus és esz­metörténész, a varsói egyetemen tanít. Korábban több lengyel katoli­kus egyetem, továbbá az USA-beli Yale és Princeton, a párizsi Sor­bonne és Pécs adott neki katedrát. Előbb illegális, ma legális folyóira­tok szerkesztője és szerzője, köny­veit hazáján kívül az Egyesült Álla­mokban és Franciaországban adták ki. Mindeddig ellenállt a vezető be­osztásokba, egyebek közt a rádió és a tévé élére csábító meghívások­nak. Megmaradt független értelmi­séginek.- Előadását három megállapítás­sal kezdte: nem tartozhat valaki- nem politikai, hanem szellemi ér­telemben - az európai közösség­hez, ha nem polgára saját helyi közösségének. Nem lehet valaki polgára helyi közösségének, ha nem tudja használni szabadságát. Európához - sajnos - egyénileg nem lehet csatlakozni, csakis az állam közbeiktatásával. Król pro­fesszor egyaránt elmarasztalta a li­berális és a nemzeti-populista esz­merendszert. Az első kérdés: mit ró fel a liberalizmusnak?- Egyrészt, hogy a liberálisok mint­egy illetlen szóként kezelik a haza fogalmát, noha a nemzeti érzés - va­lódi probléma. Beszélgettünk erről magyar SZDSZ-esekkel, s ők belát­ták, hibáztak, amikor induláskor mind­ezt az MDF-re hagyták. Hibás a libe­rálisok megközelítése, hogy a szabad­ság, a piac mindent megold. Az is téves kiindulásuk, hogy mindannyian „európaiak“ vagyunk, Európa pedig érdeklődik irántunk. Elhanyagolják a társadalom többségének álláspont­ját: vajon jelenthet-e valamit az egy­szerű embernek az európaiság? Én nem hiszem, hacsak nem az utazás szabadságát. Lapunkban, a Rés Pub­­licában megkérdeznek erről egy falu­sit, aki azt válaszolja: „A szomszéd járásba eddig is elmehettem, Párizsba utazni most sincs pénzem.“ Elégtelen az a liberális elvárás, hogy majd euró­pai szinten fogyasztunk, mindenkinek meglesz a videója, más masinája, él­vezzük az új nyugati filmeket, zenét- ez ugyan jó, de önmagában kevés. Ezért nem is érdemes... Az embere­ket úgyis ingerli, ahogy nálunk mond­ják, hogy az árak már nyugatiak, de a bérek keletiek.- Mit marasztal el a nemzeti-po­pulista eszmerendszerben?- Hogy csak tagadásra épül, pozití­vum nélkül, s ráadásul a haza helyébe bevezeti a nemzet fogalmát - ami számomra értelmezhetetlen, túlhajtá­­sa, a nacionalizmus pedig kifejezetten káros. „Nem kell nekünk a külföldi tőke“ - mondják, kiárusítást emleget­nek, de hazai töke nincs. A nacionaliz­mus abból táplálkozik, hogy az embe­rek szegénynek érzik magukat, és sokallják azok jövedelmét, akiknek mostanában hirtelen több lett. Ezért, bár a többség liberálisan gondolkod­na, de a gazdasági megszorítások ellen a nemzetiek elve alapján tiltako­zik. Noha tudja, hogy nincs olajunk, más nyersanyagunk, de lelkileg nem fogad el olyat, hogy „lengyel érdek“- ezt az állam érdekének minősíti. Térségünkben a nemzetiek mögött sehol sem áll többségi szavazat, csu­pán 30 százalék, de populizmusuk hangos.- Nem ebből merít-e erőt a jobb­oldalra húzás?- Jobboldali irányzatok léteznek az Egyesült Államokban, Ausztriában, Franciaországban és Németország­ban is - ami a liberális társadalmak válságát mutatja. Lengyelországban ez kevésbé veszélyes, mint mondjuk önöknél, ha Csurka Istvánra gondol, mert nálunk nincs kisebbségi kérdés, és hangadójuk sincs ilyen magas po­zícióban. A nemzetieknek egyébként különös a viszonyuk a múlthoz. Filozófiailag, politikailag voltaképpen jakobinusok, vagyis teljes szakítást követelnek a múlttal, amitől elvesztené a nemzet a folytonosságát. Lengyelországban már kiderült, hogy a „dekommunizá­­ló", átvilágító művelet soká tartana és nem vezetne sehová. A „tökéletes tisztaság“ nevű filozófiai mánia a poli-Szabad ÚJSÁG 5 tikéban nem létezhet. Ha például egy ember ügyesen mozog a kapitalista piacon és megszedi magát, de a múlt­ban gyökértelen, és nincs köze az 1989 előtti eszmékhez, akkor gazda­ságilag ugyan felnőtt, de erkölcsileg hároméves gyerek. Lehet-e ilyen em­berre építeni bármiféle közösséget?- Két fő irányzatról beszél, de párt - különösen Lengyelország­ban - nem kettő van...- A pártoknak idióta elnevezésük van, amelyek nem fedik a tartalmat. A párthoz tartozás azonosságtudata is értelmetlen, mert vagy van személyi identitás, vagy az egész szamárság. A pártok identitásépítése - mind­egyiké - ostobaság, mert a pártok egymáshoz képest határozzák meg önmagukat, vagyis az egész viszony­lagos, a másik párt módosulása ma­gával vonja az egyikét. Ez tehát nem­csak tartalmatlan, hanem veszélyeket is hordoz. A „jobb“, a „bal“, a „kon­zervatív“ - üres szavakká váltak. Ha­sonlóképp, ha a „hazára“ hivatkoz­- Milyen szerep jut az értelmi­ségnek?- Az értelmiség négy illúziójában csalódott: a pártban - mindegyikben. A Szolidaritásban és az egyházban, amelyeket már nem kell védelmeznie, és hasznosítható javaslatokat sem kí­nálnak. Végül a liberalizmusban, amely a szabadsággal és a piaccal nem hozott megoldást. Az értelmisé­gieknek, akiket az adófizető tart el, a politikából vissza kell térniük a szak­májukhoz, hogy elemezzenek és rész­­megoldásokat ajánljanak a politiká­nak. A jogászok például alkossák meg az új választási rendszert, hiszen a parlamenti bizottságé használhatat­lan. Dolgozzák ki az új alkotmányt, a szabadságjogok garanciáit és a vá­laszok változatait a gazdaság súlyos dilemmáira.- És ki csinálja a politikát?- Ki kell alakulni a profi politikusok új osztályának. Főleg azokból a har­minc körüli fiatalokból toborzódhatnak, akik a helyi politikában hatékonyak, Lengyelországi dilemmák Milyen út visz Európába? nak, ami ráadásul kirekesztést is tar­talmaz.- Eszerint sem a liberális, sem a nemzeti eszmerendszer nem ve­zet Európába?- Európába az egyének pozitív vi­selkedésének lehetősége vezet. Eh­hez kell a kisközösséghez tartozás, s ezt a társadalomnak kell szerveznie, amire a demokráciában számos esz­köz, megoldás adódik: intézmények sokasága alakítható. Ám a helyi kö­zösségeknek nálunk nincs hagyomá­nya, kialakulásukhoz idő kell, s a puszta lehetőség pénz nélkül nem válhat valósággá. Lengyelországban az állam a vajdaságokban ölt testet, de minden helyi gazdasági egység az államé. Termelése is az államé, az államnak adózik, amely aztán „le­oszt“ - s ez nem változott. Egy falu közösségi házában - kapcsolatban állok néhánnyal - pénz nélkül csak beszélni lehet, ha nem szerveződhet­nek egy iskola, egy útszakasz vagy bármiféle más közös dolog létrehozá­sára. Pedig az ilyenek összeadódása vezethet el a civiltársadalom létrejötté­hez. Ez 1989 óta sem nálunk, sem Magyarországon, sem a térség egyet­len államában nem született meg, de erre törekszünk.- Addig el sem indulhatunk Európába?- Én már látom, hogyan szaporod­nak a fiatalok sikeres helyi vállalkozá­sai. „Csinálják“ a pénzt, de egyelőre nemigen érzik magukat valami na­gyobb közösség tagjának. Bizonyos dolgok birtoklására törekednek - és legyen is meg nekik, amire vágynak. Gyorsan kialakult az okos, kezdemé­nyező emberek köre, akik bekerülnek a helyi vezetőtestületekbe, hiszen a demokráciában nemcsak a pénzt, hanem a szabadságot is használni kell tudni. A szabadság használata előkelő dolog, és ezt a fiatalok jobban élvezik, mint az öregek, akik inkább tartanak annak veszélyeitől, a létbizonytalan­ságtól. A fiatalok összetartozási érzése azonban a családjukra, rokonaikra, gazdasági partnereikre korlátozódik. A romantikus hazafi nem munkál ben­nük; inkább véletlennek érzik, hogy éppen lengyelnek születtek. Ma pél­dául nálunk elképzelhetetlen lenne, hogy emberek tömege közös erkölcsi­politikai indíttatásból mozduljon meg, ahogyan például az Egyesült Államok­ban tisztelik a zászlót, tüntettek a viet­nami vagy az öbölháború miatt. Ma minden a kormány irányultságától függ. Suchocka miniszterelnök sza­vaiból úgy tűnik, hogy akarja a decent­ralizálást. Anélkül, hogy marxista len­nék, állítom, hogy a hatalom a gazda­ságtól függ, és ha a gazdaságot való­ban decentralizálják, vele jár a kor­mányzás decentralizálódása is. Ez nyit utat a helyi közösségek szervező­dése előtt, vagyis az állampolgári tu­dat kialakulásához, amiben az egyén szerepe igen nagy. s bár van ilyen-olyandiplomájuk, de nem értelmiségiek. Ók gyorsabban fogják megtanulni a szakmát, mint a jelenlegi öreg politikacsinálók.- Mit vár a mostani politiku­soktól?-Pozitív válaszokat. Hogy a leg­nyilvánvalóbb bajokat - a gazdaságia­kat - orvosolják, miután három év alatt kiderült, hogy a szabad vállalkozás önmagában kevés, hiszen csupán a kicsiket privatizálják. A nagy állami veszteségtermelőkről mindenki tudja, hogy le kellene állítani - de nem lehet. Ha például Nowa Hutát bezárnák, hi­szen az acélját úgysem Jehet eladni, és minden alkalmazottja három éven át kapná a teljes fizetését - a jelenlegi költségnek akkor is csupán a 30 szá­zalékát emésztené fel. De a 12 ezer ott dolgozó erkölcsi és szociális prob­lémája ezt kizárja. Ugyanez áll a szén­bányákra is.- Ehhez szakértőkormány kel­lene?- Nem, mert ez nem gazdasági, hanem politikai döntést igényel, egy­fajta társadalmi szerződést, amit a munkás is elfogad, aki ma nem tudja, mi lesz vele jövőre, öt vagy tíz év múlva. Vagyis a politikának hosszú távú jövőképpel kell rendelkeznie. Már csak azért is, mert ma a legnagyobb erő a munkásság, amely nem fél a go­romba megoldásoktól, és nemcsak minisztereket, hanem kormányokat is buktathat.- Vár-e valamit a sajtótól, a mé­diumoktól?- Hogy objektív legyek, őrködjék a tisztaságon, tárja fel a mocskot, a jog- és alkotmányellenességet, bár­milyen pártból és szinten követik is el -, de az ítélkezés a bíróság joga, noha nálunk még nem született ítélet ilyen ügyben. A lengyel sajtó már kezdi kinőni a választási kampány idején elterjedt betegséget, s az újságok mindinkább megszüntetik pártkapcso­lataikat - ez jó. Ostorozniuk kell az ostobaságokat. Az egyik párt például azt javasolta: nyomjanak több pénzt, hogy több lehessen a munkabér. A la­pokban elemezniük kell, irányzatokat venni górcső alá, s mind kevésbé beleveszni az aznapi politizálásba.-A dolgokhoz, amelyeket felso­rolt, sok idő kellene...- Országaink és a nyugati világ 45 éven át a szabadságért harcoltak, ami önmagában nem elég, mert csupán tagadás. Most megszabadultunk a kényszertől, de mit kezdünk a sza­badsággal? Nem vagyok pesszimista. Előbbre jutunk, ha leszámolunk a libe­rális és a nemzeti populista eszme­­rendszer gyors megváltást ígérő, ha­mis mítoszaival. Ez a posztkommunis­ta társadalmak közös gondja. MOLNÁR S. EDIT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom