Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-08 / 226. szám

2 Szabad ÚJSÁG Belföld Vladimír Meciar a Rádió magyar adásában Kisebbségi jogokról és kötelességekről Vladimír Meciar, a szlovák kormány elnöke tegnap a Szlovák Rádió magyar adásának Pavilon című műsorában egyebek között hangsú­lyozta, a kisebbségek a Szlovák Köztársaság szerves részét képezik, tagjaiknak a többi polgárral azonos jogaik és kötelességeik vannak. Szavai szerint azonosságuk megőrzése érdekében kell, hogy több joguk legyen. Ez szerinte rögzítést nyert a szlovák alkotmányban. VeZETŐ amerikai kormánytisztvi­selők csoportja tárgyalt tegnap Pozsony­ban az SZK kormányképviselőivel. Ró­bert Hutchings nagykövet, a csoport ve­zetője egyebek között sajtótájékoztató­ján megállapította, hogy a nemzetközi fejlesztést szolgáló kormányügynökség Csehszlovákiának 1990 óta több mint 100 millió dollár segítséget nyújtott, ami­ből 40 százalék jutott Szlovákiának. POZSONYBAN Qi Guofu, a Kínai Népköztársaság főkonzula ünnepi foga­dást a Bórik Szállóban abból az alkalom­ból, hogy a szlovák fővárosban megnyi­tották a KNK főkonzulátusát. A fogadá­son többek között részt vett Milan Krta­­iko külügyminiszter, Roman Kováé, az SZK kormányának alelnöke és más veze­tő személyiségek. Jelen volt Wang Sing- Ta, Kína prágai rendkívüli meghatalma­zott nagykövete is. M atíjs KUÍERA, az SZK iskola- és tudományügyi minisztere tegnap Besztercebányán ünnepélyesen beiktatta Ján Findrát, a tudományok doktorát a Bél Mátyás Egyetem első rektorának tisztségébe. HoZZÁVETŐLEG ötvenezer va­gyonjegy-tulajdonos egyetlen kupon­pontját sem ruházta be a vagyonjegyes privatizáció első hullámának három me­netében — mondotta tegnap sajtótájé­koztatóján Jaroslav Lizner, a Vagyonje­gyes Privatizáció Központjának igazga­tója. A 4. menetben, amely október 14- én kezdődik, felkínálják 1317 társaság 99,6 millió részvényét. Kedden a pilzeni Skoda Gyár Rt. elöljárósága rendkívüli ülésén lemon­dott, mivel a Cseh Köztársaság kormány­ánál nem talált megértésre a vállalat nyo­masztó pénzügyi helyzete rendezéssel kapcsolatban. A CSK ÉS AZ SZK eutópa tanácsi tagsága szempontjából nyilván az lesz a legfontosabb, hogy nyilatkozatban vállal­ják az emberi jogokról szóló egyezmény kötelezettségeit — állapította meg teg­nap a CSNT külügyi bizottságának ta­nácskozásán Jan Capek, az Európa Ta­nács csehszlovák állandó bizottságának első titkára. RoSSZ VICCNÉL is rosszabb tör­tént e hétfőn Új-Tátrafüreden, a légző­szervi betegségek gyógyintézetében. Egy ismeretlen telefonáló este bejelentette, hogy húsz perc múlva bomba fog rob­banni az intézetben. Természetesen e rö­vid idő alatt evakuálni kellett a 280 bete­get, s noha a tűzszerészek megállapítot­ták, hogy vaklármáról volt szó, jónéhány beteg egészségi állapota az ideiglenes át­költöztetés következtében romlott. Kolodéjeben találkoznak Václav Klaus cseh miniszterelnök a cseh kormány tegnapi tanácskozását követően az újságírókkal közölte, hogy a cseh, illetve a szlovák kormány tagjai e szombaton, október 10-én találkoznak Kolodéjeben, hogy megtárgyalják a két köztársaság között kötendő szerződésja­vaslatokat. Bejelentette azt is, hogy a cseh kormány ezzel kapcsolatban tíz ja­vaslatot küldött el a szlovák kormánynak. Dubcek állapota válságos A Na Homolke prágai kórház főor­vosának tegnapi tájékoztatása szerint a szeptember elsején súlyos balesetet szenvedett Alexander Dubcek egészségi állapota továbbra is nagyon súlyos, sőt válságos. Állapotát komplikálják a vese­funkciók zavarai. Köxlciuéiiy Október 10-én, szombaton 9 órai kez­detiéi a deáki művelődési házban tartja 2. járási konferenciáját az Együttélés Politikai Mozgalom. A tanácskozáson részt vesznek az országos tanács küldöt­tei és külföldi vendégek is: a Magyarok Világszövetségének a képviselői, a Rákó­czi Szövetség a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség vezetői, valamint a Horvátországi Magyarok Szövetségének a képviselői. Áz ülésre meghívták a járás magyar lakta községeinek a polgármes­tereit is. A magyar adás egyik hallgatójá­nak kérdésére a miniszterelnök azt válaszolta, hogy az államhatárok változtathatatlanok. Ha valaki megváltoztatásukra törekedne, ez­zel Jugoszlávia felé venné az irányt. Nem a határokat kell megváltoztat­ni, hanem a funkciójukat. A nemzetiségi iskolákkal össze­függésben Meőiar megjegyezte, hogy Szlovákiában a magyar ki­sebbség anyanyelvén folytathatja tanulmányait. Nem tartja azonban gazdasági szempontból elfogadha­tónak magyar főiskolai intézmény létrejöttét. Meéíar beismerte, hogy a Slovan—Ferencváros labdarúgó­gezte a találkozót, hogy örömmel jöttek, hasznosnak tartották a megbeszéléseket és szeretnék, ha eredménye is lenne. Bős kérdésében múld a magyar, mind a szlo­vák fél a korábbi álláspontok szilárdságá­ra mutatott rá, így ennek következtében nem közeledtek az álláspontok Laluha arra tett ígéretet, a magyar kérést, hogy közösen forduljanak a hágai nemzetközi bírósághoz vagy hozzanak létre háromol­dalú nemzetközi szakértői bizottságot, tol­mácsolja a kormánynak. Hegedűs István szerint alapvetően azt kell tisztázni a cseh­szlovák térfélen, ki az illetékes Bős kérdé­sében, hogy Meéiar ne hivatkozhasson a szövetségi kormányra, a szövetségi kor­mány pedig Meéiarékra, ha arra kell vála­szolnia, mi a legfontosabb: az energetika, a hajózás vagy a kártérítés. Mert ennek ismeretében a magyar fél is másképpen tárgyalhat. A Slovan stadionban bevetett kom­mandóval kapcsolatos vélemények eltérő­ek Itthon indokoltnak tartják, a magyar A Tisztelt Nyitrai Tanárok! Ma a magyar tagozat tanévnyitója előtt elmondhatjuk, új időszak előtt áll a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozata. A magyar tagozat az 1989. nevembere óta eltelt három évben látványos fejlődésen ment keresztül A megállapodás, amely e fejlődés alapjául szolgált 1989. december 27-én született meg a Szlovák Köztár­saság oktatási minisztériumában. Ekkor folyt le az a tárgyalás az oktatási miniszter és a Független Magyar Kezdeményezés delegációja között, amelyen megállapod­tunk, hogy a nyitrai magyar tagozatra évente bejutó diákok számát 150 fölé kell emelni, és hogy a pozsonyi és a kassai egyetem pedagógiai irányzatain évente kezdő mintegy 80-90 magyar diákkal együtt így minden tanévben legalább 220- 230 magvar pedagógusjelölt kezdhesse meg tanulmányait. Ez a szám biztosítja ugyanis azt, hogy a Husák-rendszer által a 90-es évekre „betervezett” pedagógushi­ányt mintegy 8-10 év alatt, azaz az évtized végéig bepótoljuk A megbeszélésen kezde­ményeztük, hogy a minisztérium a közeljö­vőben tárgyaljon más magyar politikai szervezetek és a magyar pedagógusok kép­viselőivel is. Ezt követően a nyitrai kar merfeapta a szükséges pénzügyi támogatást Am a megkötött politikai megegyezés­mérkőzés során egyes rendőrségi beavatkozások túlzottak voltak, vi­szont a beavatkozás egészében jo­gos volt — tette hozzá. A nemzetiségi problémákat Szlovákia fejlődése kockázatának minősítette. Ezt kiegészítette a kö­vetkező mondatokkal: „Nem értek egyet a magyarok megfélemlítésé­vel és azzal sem, hogy a Duna mögé küldik őket. Az ilyen esetek a bün­tető eljárásban tevékeny szervek hatáskörébe tartoznak. Az állam­nak szavatolnia kell az élethez és a nemzetiséghez való jogot.” Az adást egyébként átvette a bu­dapesti Kossuth Rádió is. fél nem. Hóm Gyula olyan javaslatot tett, a szlovák belügyminisztérium kövesse meg azokat az embereket, akiket jogtala­nul bántottak — mert voltak ilyenek! —, szolgáltasson morális elégtételt nekik, mert ezzel elejét lehetne venni minden hasonlójellegű beavatkozásnak. A nemzeti kisebbségek jogállásáról folytatott eszmecsere során megegyezés született, hogy a két bizottság állandó albizottságot hoz létre, mely közösen megvizsgálja a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, az auto­nómia lehetőségeit. Csóti György sze­rint a szlovák fél még alkotmánymódo­sítási javaslatokra is hajlandó, ha azok indokoltak, s e kérdésben megvizsgálják a szlovákiai magyar parlamenti képvise­let előterjesztéseit. Ivan Laluha, illetve Pavol Kanis már tartózkodóbban nyi­latkozott, s nem felejtették el hangsú­lyozni: kötelező érvénnyel egyetlen nemzetközi dokumentum sem írja elő, hogy a kisebbségeknek joguk van az önigazgatásra, de azért hajlandók a kér­dést megvizsgálni. - ngyr -A sei és a pénzügyi feltételekkel élni is kel­lett. Ezennel szeretném megköszönni a nyitrai magyar tagozat azon lelkiismeretes vezetőinek és oktatóinak áldozatkész mun­káját, akik az elmük időszakban pedagó­gusképzésünk jövőjét szem előtt tartva oly sok kitartással és ügyességgel dolgoztak így sikerült elérni, hogy az elmúlt három esz­tendőben minden helyi nehézség ellenére évente átlagosan mintegy 160 magyar diák kezdte meg tanulmányait Önöknél Ennek eredményeképpen a nyitrai magyar diákok összlétszáma az 1989 előtti 140-160főről mára 600fölé emelkedett Ma még nem tudjuk, milyen iskolaü­gyi politikát készít a jelenlegi szlovák kor­mányzat, de biztos, mindent megkell ten­nünk annak megőrzéséért, amit az elmúlt három évben elértünk Vallottam és ma is vallom, nem elég jelszavakat hangoztatva demonstrálni iskolaügyi önkormányzati céljainkat jóllehet ezek a célok nagyon fontosak Mindenekelőtt ma kell jövendő pedagógusaink színvonalas képzését ele­gendő számban biztosítani, és ezt nem helyettesítheti semmi Ezért köszönöm Önöknek áldozatkész munkájukat mindazt amit az elmúlt időszakban tet­tek iskoláink jövőjéért Kívánok Önöknek sok erőt, kitar­tást és szakmai sikert. Pozsony, 1992. október 6. A. NAGY LÁSZLÓ, a Magyar Polgári Pán elnöke Jelzés nélküli híranyag: CSTK, TK SR Szlovák - magyar parlamenti megbeszélés Tájékozódás és tájékoztatás Tegnap Pozsonyban találkozott a magyar Országgyűlés külügyi bizottságá­nak küldöttsége az SZK Nemzeti Tanácsa külügyi bizottságának képvise­lőivel Ahogyan Ivan Laluha, az NT bizottságának elnöke mondotta: két hónapja abban állapodtak meg ha gyorsan kezelendő probléma merül fel, azonnal összeülnek Most a magyar fél kérte, tárgyaljanak a nemzeti kisebbsé­gek, főként a magyar kisebbség autonómiához való jogának kérdéséről, a Slovan—FTC meccsen történtekről, valamint a bősi erőmű ügyéről Horn Gyula, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy össze-NYÍLT LEVEL a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tanáraihoz 1992. október 8. Behívólevél-vizsgálat Moszkvában Bil’ak mossa kezeit Kedden Vladimír Nechanickynak, a csehszlovák legfőbb ügyészség rangidős ügyészének a vezetésével vizsgálócsoport érkezett Moszkvába, hogy megítél­je az 1968 augusztusában íródott úgynevezett behívólevelek hitelességét. Ne­­chanicky közlése szerint a vizsgálat nyomán lehetővé válna annak a bűnvádi eljárásnak a lezárása, amelyet 1990 áprilisában a '68-as invázió kapcsán indítot­tak a béke ellen elkövetett bűncselekmény ügyében. A rangidős ügyész el­mondta, hogy a moszkvai vizsgálat legkésőbb két héten belül ér véget. A csehszlovák csoport elsősorban a szemtanúkat kívánja meghallgatni, akik tudhat­nak valamit a behívólevelek sorsáról. A legnagyobb figyelem Pjotr Selesztre, az SZKP KB Politikai Bizottságának egykori tagjára összpontosul. Állítólag ő közvetített az egyik behívólevél átadásában Leonyid Brezsnyevnek. Az orosz Pravdában megjelent interjúban a 84 éves Seleszt azt állította, hogy azon a levélen, amelyet továbbított Brezs­nyevnek, nem szerepelt Vasil Bírák aláírása. Nechanicky közlése szerint Seleszt állítólag elmondta, hogy van egy harmadik behívólevél is, amelyet 14 személy írt alá. Vasil Bírák, a CSKP KB volt ideológiai titkára a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársá­nak adott exkluzív interjújában közölte, hogy az 1968 augusztusa után tervezett munkás­­paraszt kormány élén a legnagyobb valószínűséggel Alois Indra állt volna Szavai szerint röviddel a csapatok bevonulása után a prágai szovjet nagykövethez javaslatot juttattak el az ideiglenes szerv létrehozására, amely az akkori kormány néhány tagjából és a CSKP KB Elnökségének azon részéből állt volna, amely Alexander Dubcek és néhány további tisztségviselő Moszkvába hurcolása után Prágában maradt. A főideológus szerint a javaslatot Zdenék Mlynáf terjesztette elő. Az eredeti verzió értelmében az ideiglenes szerv élén az akkori köztársasági elnök, Ludvík Svoboda állt volna, ő azonban visszauta­sította az .ajánlatot’. Bírák közölte, hogy Alois Indra után Lubomír Strougalt és Jozef Lenártot is javasolták a munkás-paraszt kormány élére. A továbbiakban az egykori kommunista főideológus közölte, hogy a behívólevél nem oroszul, hanem csehül íródott. .Az, amelyiket Jelcin Havelnek továbbított, jó oroszsággal van megírva. Sajnos, ilyen jól nem tudtam oroszul’ — tette hozzá. Elmondta, hogy a történészcsoportnak — amely őt is többször meghallgatta — rendelkezésére áll annak a nőnek a nyilatkozata, aki oroszra fordította a cseh nyelvű behívólevelet. Mint mondta, ez a nő néhány aláíró nevére is emlékszik. Birak nyilatkozott Seleszt azon korábbi vallomása kapcsán is, mely szerint 1968 au­gusztusának elején Pozsonyban ő vette át a behívólevelet egy KGB-ügynöktől: .Ha ezt Seleszt állítja, bizonyára megfelel a valóságnak Ismerem őt, de az utóbbi tíz évben nem találkoztunk, tehát nem igaz, hogy az utóbbi időben kapcsolatba léptem volna vele. ’ Vasit Birak állítása szerint nem ismerte a levél tartalmát de amikor a szovjet vezetés nyilvánosságra hozta, hogy van ilyen levél, akkor ezt elhitte. .Beszéltem a dologról Podgomijjal is (Nyikolaj Podgornij 1965 és 1977 között a szovjet! legfelsőbb tanács elnök­ségének az elnöke volt — a szerk. megj.), és megkérdeztem tőle, miéit nem közölték az aláírók neveit is. Azt válaszolta, hogy az ügyet egyáltalán nem kellett volna szellőztetni' — tette hozzá. Vasil Birak véleménye szerint a Borisz Jelcin által Václav Havelnak eljuttatott levél nem tekinthető .behívónak', mivel az csak nyilatkozat, amelyben a Csehszlovákiában kialakult helyzetről tájékoztatták a szovjet vezetést .A levél alapján sem világos, hogy miért jöttek a bolgárok, a németek, a lengyelek és a magyarok. Amennyiben behívtam volna ezeknek a csapatait akkor az élükre kellett volna állnom. Valójában a '68-as ese­mények után munka nélkül maradtam, mivel a szlovák kommunisták Husákot választot­ták, nem pedig engem' — vélekedett. Szerinte az intervencióhoz elsősorban az Egyesült Államoknak fűződött érdeke, mivel .arra volt szüksége, hogy a világ előtt elkendőzze a vietnami háború okozta komplexust". Szerinte Amerika uszította a Szovjetuniót, s az lépre is ment .Sokan tudták, hogy készül Csehszlovákia lerohanása, és Johnsonnak (Lyndon Johnson 1963 és 1969 között az Egyesül Államok elnöke volt — a szerk. megj.) nem volt olyan rossz kémhálózata, hogy ezt ne sejtette volna' — jegyezte meg Vasil Bifak. Mindenképp két önálló állam (Folytatás az 1. oldalról) megállapodások tervezetét a nemzeti ta­nácsok novemberben fogják megtár­gyalni, hogy azokat 1993. január elsejei hatállyal ratifikálhassák. Vladimír Meéiar a tanácskozást ugyan bonyolultnak minősítette, de hangsúlyozta, hogy a két fél kompro­misszumkészségének köszönhetően rá­találtak a probléma kiútjára. Továbbá tárgytalannak minősítette a jövő évi kö­zös költségvetés kidolgozását, mivel ak­kor már nem lesznek a két köztár­saságnak közös szervei, s csak a vagyoni viszonyaik rendezésével összefüggő költségeket kell majd közösen fedezni. Václav Klaus rámutatott arra, hogy a két köztársaság külügyminiszterei kö­zött intenzív együttműködés alakul ki, ami megnyilvánult Luxemburgban is az Európai Közösségek és a visegrádi hár­mak tárgyalásán. A két kormányelnök leszögezte, hogy a Szövetségi Gyűlésben támogatni fog­ják az illetékességi törvényjavaslat elfo­gadását. A másik oldalon, amint azt Vla­dimír Meéiar mondotta, a nemzeti taná­csokban kezdeményezni kell a jövőbeli együttműködésre vonatkozó 15 megál­lapodás jóváhagyásának folyamatát. Egyebek között a vámunióval kapcsola­tos egyezményről van szó. Meéiar felté­telezi azt, hogy amennyiben a nemzeti tanácsok ez év november végéig jóvá­hagyják a szóban forgó megállapodáso­kat, akkor Szlovákiában december dere­káig megrendezik a ratifikációs referen­dumot. Hangsúlyozta, ennek nagy jelen­tősége van a szlovák fél számára. A két kormányelnök egybehangzóan megálla­pította, hogy a tanácskozás napirendjén nem szerepeltek esetleges személyi vál­tozások a szövetségi kormányban. A DSZM politikai grémiuma egyébként hétfői ülésén úgy döntött, hogy a moz­galom valamennyi képviselője decem­ber 31-éig megmarad a szövetségi kor­mányban és cselekvőén részt vesz a szö­vetségi vagyon elosztásában. Jan Strásky, a szövetségi kormány elnöke a jihlavai tárgyalásokkal kapcso­latban fontosnak minősítette a két fél megállapodását. Az illetékességi tör­vényre vonatkozó észrevételeket a kor­mány belefoglalja abba az előterjesztés­be, amely ma kerül a Szövetségi Gyűlés tanácskozásának a napirendjére. Strás­ky bonyolultabbnak ítélte meg a helyze­tet a vagyonelosztás módjáról szóló al­kotmánytörvény kidolgozásával kapcso­latban. Már csak azért is, mivel eddig nem készült el tüzetesebb elemzés és át­tekintés a föderáció vagyonáról. Márpe­dig szerinte ez döntő fontosságú. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992.október 8-án Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pónz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 46,274 46,740 46,507 44,67 47,81 46,24 Ausztrál dollár 19,214 19,408 19,311 10,15 19,85 19,00 Belga frank (100) 91,003 91,917 91,460 88,39 93,67 91,03 Dán korona 4,030 4,078 4,854 4,68 4,98 4,83 Finn márka 5,933 5,993 5,963 5,68 6,16 5,92 Francia frank 5,521 5,577 5,549 5,36 5,68 5,52 Görög drachma (100) 14,436 14,582 14,509 13,30 14,84 14,07 Holland forint 16,664 16,832 16,748 16,19 17,15 16,67 ír font 49,135 49,629 49,382 47,15 50,51 48,83 Japán jen (100) 22,359 22,583 22,471 21,67 22,99 22,33 Kanadai dollár 21,543 21,759 21,651 20,69 22,25 21,47 Luxemburgi frank (100) 91,003 91,917 91,460 07,53 93,65 90,59 Német márka 18,749 18,937 18,843 18,38 19,30 18,04 Norvég korona 4,582 4,628 4,605 4,43 4,73 4,58 Olasz líra (1000) 20,221 20,425 20,323 19,48 20,92 20,20 Osztrák schilling 2,662 2,688 2,675 2,61 2,79 2,67 Portugál escudo (100) 21,196 21,410 21,303 20,13 21,75 20,94 Spanyol peseta (100) 26,306 26,570 26,438 25,38 * 27,08 26,23 Svájci frank 21,440 21,656 21,548 21,03 22,09 21,56 Svéd korona 4,945 4,995 4,970 4,78 5,10 4,94 USA-dollár 26,779 27,049 26,914 26,22 27,62 26,92

Next

/
Oldalképek
Tartalom