Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-27 / 242. szám
Szabad ÚJSÁG 5 1992. október 27. Belföld POPÉLY GYULA: MÜNCHENTŐL KOMÁROMIG -1. A csehszlovákiai magyarság vezetői, de hasonlóképpen a magyar kormány is, már 1938 nyarán és őszén azon fáradoztak, hogy egy esetlegesen összehívandó nemzetközi konferencia ne csupán a köztársaság német kisebbségének sorsáról döntsön, hanem azzal párhuzamosan egyúttal a felvidéki magyarság ügyét is rendezze. Ez a törekvés teljesen logikusnak és célszerűnek volt mondható, bár az is igaz, hogy gyakorlati realizálására az adott politikai konstelláció közepette nem mutatkozott komoly esély. A magyar kormány - sót maga Horthy Miklós kormányzó is - ennek ellenére megtették a megfelelő diplomáciai lépéseket a nyugati nagyhatalmak felé. Horthy kormányzó 1938. szeptember 17-én levélben fordult Adolf Hitler német kancellárhoz, akinek kifejtette, hogy véleménye szerint a szudétanémet kérdés esetleges rendezése még nem jelenti majd a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek ügyének végleges megoldását. „Ez csak úgy volna elképzelhető - írta Horthy Hitler birodalmi kancellárnak ha az összes, csehszlovák területen letelepedett kisebbség ugyanazon jogokban részesülne, vagyis, ha megítélnék Csehszlovákia összes nemzetiségének azt a jogot, hogy az általuk lakott terület hovatartozását népszavazás által döntsék el." Horthy a továbbiakban azt is kifejtette idézett levelében, hogy szerinte ,,Közép-Európa békéjének biztosítása csakis a csehszlovák kérdés végérvényes és alapos szabályozásával érhető el. Magyarország diplomáciai úton Anglia és Franciaország felé is megtette a megfelelő lépéseket a felvidéki magyarság ügyének nemzetközi szintű rendezése érdekében. A magyar külügyminisztérium 1938. szeptember 16-án utasította a londoni magyar követséget, hívja fel az angol kormány figyelmét arra, hogy a szudétanémet kérdéssel párhuzamosan a csehszlovákiai magyarság ügyét is rendezni kell, méghozzá azonos elvek alapján. A magyar kormány ezt az óhaját a következő napokban többször is megismételte.* 2 3 Londonból azonban csak udvarias, de lényegében üres válaszok érkeztek. „Teljes mértékben rokonszenvezek Magyarországgal, amelynek nincs oka aggodalomra“ - üzente 1938. szeptember 19-én Chamberlain angol miniszterelnök a magyar kormánynak. ,,Magyarország helyzetét gondosan emlékezetemben tartom. Nagymértékben helyeslem és továbbra is sürgősen ajánlom ama békés és nyugodt magatartás folytatását, amelyet Magyarország mindeddig tanúsított. Londonból másnap, 1938. szeptember 20-án újból csak türelemre intették a magyar kormányt: „Az angol kormány teljesen megérti - hangsúlyozta a londoni jegyzék - a magyar kormány érdeklődését a csehszlovákiai magyar kisebbség jövője iránt, de biztosan reméli, hogy a magyar kormány a jelenlegi kényes helyzetben óvatos lesz és a mostani válság mérvének növelése érdekében semmit sem fog tenni, hanem megnyugszik abban, hogy a magyar álláspont tudomásul vétetett (has been placed on record), és alkalmas pillanatban megfontolásban fog részesülni. “ Az idézett angol jegyzék nem vonta kétségbe a csehszlovákiai magyarság erkölcsi jogát arra, hogy a szudétanémetekkel azonos elbírálásban részesüljön, de egyúttal arra is rámutatott, hogy az angol kormány pillanatnyilag minden figyelmét a német-cseh konfliktus sürgős elintézésére kénytelen fordítani.4 A magyar kormány 1938 szeptemberének második felében Párizs felé is megtette a megfelelő diplomáciai lépéseket. A francia kormány azonban tartózkodó volt, és nem mutatott hajlandóságot a téma bővebb pertraktálására. Párizs mindössze azt javasolta a magyar kormánynak, hogy a problémáival forduljon egyenesen a csehszlovák kormányhoz.5 6 A müncheni négyhatalmi értekezlet 1938. szeptember 29-30-án rendezte a cseh- és morvaországi németek problémáját, s úgy tűnt, hogy ezzel a csehszlovákiai németség kérdése végérvényesen megoldódott. A magyar és a lengyel kormány abban bizakodott, hogy Münchenben a szudétanémet kérdés megoldására párhuzamosan a köztársaság magyar és lengyel nemzeti kisebbségeinek ügyét is rendezik, méghozzá a németekével azonos módon. Tehát területi rendezés esetében Magyarország és Lengyelország is megkapja Csehszlovákia magyar, illetve lengyel többségű területeit. Münchenben azonban mindez nem történt meg. A magyar és lengyel igényekről csak az egyezmény egyik kiegészítő - az olaszok által szorgalmazott - nyilatkozata emlékezett meg: „A négy hatalom kormányfői Nemzet és emlékezet kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlévő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.‘e Ezzel a kiegészítő nyilatkozattal az angol és francia kormányok is elismerték, hogy a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség sorsával is törődni kell, s amennyiben a csehszlovák -magyar kétoldalú tárgyalások nem vezetnének e téren eredményre, akkor újabb nemzetközi konferenciára bízzák a döntést. Ha tehát az európai nagyhatalmak Münchenben még nem is rendezték a felvidéki magyar nemzetrész sorsát, megtették a nyitó lépést egy általános, a fennállónál mindenképpen igazságosabb területi átrendezés felé a közép-európai térségben. A magyar diplomácia München után még intenzívebben szorgalmazta a négy nagyhatalomnál a magyar ügy támogatását. Már a döntés másnapján felkérte a német, olasz, francia és angol kormányokat: járjanak közbe a csehszlovák kormánynál annak érdekében, hogy a kétoldalú csehszlovák-magyar tárgyalások minél előbb elkezdődhessenek. A felkért kormányok ilyen értelemben meg is tették Prága felé a megfelelő lépéseket.7 A müncheni döntés eredményét a magyarországi közvélemény - valamint az egész felvidéki magyarság- csalódással volt kénytelen tudomásul venni. Azonban mindezek ellenére a magyar politika kénytelen volt betartani az apró lépések diplomáciai taktikáját. Teljesen más helyzetben volt azonban Lengyelország. A varsói kormány és az egész lengyel közvélemény sértésnek vette, hogy mint szintén érdekelt felet még csak meg sem hívták a müncheni konferenciára, sót ott az ö igényeiket figyelembe sem vették. A lengyel kormány ezért úgy döntött, hogy ö sem veszi figyelembe a konferencia kiegészítő nyilatkozatát a beindítandó kétoldalú tárgyalásokról, s radikális módon rendezi vitás problémáit a szomszédos Csehszlovákiával. A lengyelek 1938. szeptember 30-án- mindjárt a müncheni döntés eredményének nyilvánosságra hozatala után - ultimátummal fordultak a prágai kormányhoz, s határozottan követelték a túlnyomórészt lengyelek által lakott sziléziai Teschen-vidék azonnali átengedését. Az ultimátum átadásával párhuzamosan a lengyel hadsereg előkészületeket tett egy esetleges Csehszlovákia elleni támadásra. A prágai kormány ilyen körülmények között október 1 -jén jobbnak látta elfogadni a lengyel ultimátumot, aminek következtében a lengyel hadsereg október 2-án már birtokba is vehette az igényelt területeket.8 A csehszlovák -lengyel viszályt ezzel lényegében megoldottnak tekintették. A magyar kérdés rendezése azonban egy ideig még váratott magára. A magyar kormány nem volt abban a helyzetben, hogy a lengyelhez hasonló módon szerezzen érvényt igényeinek. Magyarország ugyanis mind politikai, mind földrajzi, mind pedig katonai szempontból hátrányosabb helyzetben volt, mint a regionális középhatalomnak számító Lengyelország. A magyar kormány - Kánya Kálmán magyar külügyminiszter szavaival élve - „nem merte elhagyni a négyhatalmi bázist“. Maradt a diplomáciai rendezés útja, amely hosszadalmasnak ígérkezett ugyan, de nem sértette a nemzetközileg garantált lehetőségek határait. Kánya Kálmán külügyminiszter 1938. október 1-jén máris utasította Wettstein Jánost, a prágai magyar követet: haladéktalanul hozza a csehszlovák kormány tudomására, hogy a magyar kormány az azonnali kétoldalú tárgyalások megkezdését óhajtja.9 A prágai követ október 2-án délelőtt tíz órakor közölte is Kamii Krofta csehszlovák külügyminiszterrel kormánya indítványát. Krofta minden ellenvetés nélkül elfogadta a magyar kezdeményezést, sőt a magyar követnek még azt is kifejtette, hogy a csehszlovák kormány nem az ún. nemzetiségi statútum alapján folytatandó tárgyalásokra gondol, „hanem terület átangedésére vonatkozókra“. Kérte azonban a magyar fél türelmét - hivatkozott a csehszlovák kormány rendkívüli elfoglaltságára a német és a lengyel problémákkal -, de kijelentette, hogy a csehszlovák-magyar tárgyalások legkésőbb egy hét múlva elkezdődhetnek.10 A magyar külügyminisztérium kielégítőnek találta K. Krofta csehszlovák külügyminiszter válaszát. Mindamellett haladéktalanul Prága tudomására adta, hogy a magyar kormány szükségesnek tartja néhány olyan intézkedés foganatosítását csehszlovák részről, amelyek előfeltételei lennének a kétoldalú tárgyalások „békés atmoszférájának". A magyar kormány „kívánságlistája" a következő volt: Csehszlovákiában haladéktalanul bocsássák szabadon a magyar nemzetiségű politikai foglyokat, a csehszlovák hadseregben szolgáló magyar nemzetiségű katonákat szereljék le, a vegyes lakosságú területeken szervezzenek helyi rendfenntartó polgárőrséget vegyes vezetés alatt, ,,a területek átadásának szimbolikus jele gyanánt" a csehszlovák kormány már a tárgyalások megkezdése előtt engedjen át Magyarországban 2-3 határ menti várost. A magyar kormány egyúttal javasolta, hogy a kétoldalú tárgyalások 1938. október 6-án, csütörtökön délután 4.00 órakor kezdődjenek el Komáromban.11 (Folytatjuk) JEGYZETEK: Szinai Miklós - Szűcs László: Horthy Miklós titkos iratai. Budapest 1963., 178. old. 2 A külügyminiszter számjeltávirata a londoni magyar követnek. Budapest, 1938. szeptember 16. Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. (a továbbiakban DIMK) II. A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936-1938. Összeállította és sajtó alá rendezte: Ádám Magda. Budapest 1965., 609-610. old., Ádám Magda: Magyarország és a kisantant a harmincas években. Budapest. 1968., 280. old. 3 A londoni magyar követ telefonszámjel-távirata a külügyminiszternek. London, 1938. szeptember 19. DIMK II., 624. old. 4 A londoni magyar követ számjeltávirata a külügyminiszternek. London, 1938. szeptember 20. DIMK II., 629-630. old. 5 Ádám Magda: Magyarország és a kisantant... i.m. 281. old. 6 Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Budapest 1966., 437. old. 7 Ádám Magda: A kisantant (1920-1938). Budapest 1981., 241. old. 3 Benes, Edvard: Mníchovské dny. Praha 1938. 308-309. old.; Ádám Magda: A kisantant... i.m. 240. old. 9 A külügyminiszter számjeltávirata a prágai magyar követnek. Budapest, 1938. október 1. DIMK II., 689. old. 10 A prágai magyar követ számjeltávirata a külügyminiszternek. Prága, 1938. október 2. DIMK II., 698-699. old. 11 A külügyminiszter számjeltávirata a prágai magyar követnek. Budapest, 1938. október 3. DIMK II. 707. old. Negyed évszázadnyi orvosi tapasztalattal a hátam mögött szeretnék szólni embertársaimhoz, és egyben rávilágítani az élet tiszteletének és védelmének a kérdésére. Kiindulópontul a hivatásomban szerzett tapasztalatok, megfigyelések szolgálnak. Lehet, hogy elcsépelt frázisnak tűnik manapság abból kiindulni: az elmúlt rendszer káros hatása abban is megnyilvánul, hogy az életet, az anyaságot nálunk sem övezi kellő tisztelet. Ezt tudatosítani kell, mert csak így tudjuk kellően értékelni a pozitív változásokat. A materialista világnézet lebecsülte az emberi lélek csodálatos szerepét, formálhatóságát abban az irányban, hogy az ember kellően tisztelje az életet, és szerénységgel, tisztelettel és nem utolsósorban szeretettel találja meg helyét az öt körülvevő világban. Legszomorúbb és sajnos riem ritka következménye a meddőség, melynek kezelése hosszas és sok esetben sikertelen. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy kellő javallat és orvosi ellenőrzés mellett bármely fogamzásgátló módszer a kisebbik rossz, mint a terhességmegszakítás! Ezeket őszintén, tapasztalataim alapján mondom. Nőgyógyászként mindennap emberi tragédiákkal, elrontott sorsokkal találkozom, amikor orvosolni kell a terhességmegszakítások következményeit. A demokrácia elkötelezett híve vagyok. Biztosítsuk a gyengébb nem részére a jó értelemben vett egyenjogúságot, de egyben tudatosítsuk, hogy bizonyos szerepkörben - anyaként - pótolhatatlanok. Ez az anyai szerep betöltése a terhességmegszakítás által veszélybe kerülhet. Egy nőnek legyen joga a családtervezésre, arra, hogy meghatározhassa gyerme-Ahogy az orvos látja: Az élet védelme és tisztelete Nem túlzók, ha azt mondom, hogy a mai idők sem kedveznek az említett kívánalmaknak. Tanúi vagyunk egy újabb kóros szemléletnek, amely az embereket képtelenné teszi arra, hogy helyes értékrendet tudjanak felállítani. Ennek oka, hogy mind több ember számára a pénz az Isten. Sajnos ezzel a realitással is szembe kell néznünk, s változtatnunk kell rajta. Most pedig rátérek az oly sokat vitatott problémakörre - a terhességmegszakításra. Egyértelmű és nem lehet vita tárgya, hogy a terhességmegszakítás nem más, mint a megkezdett emberi élet kioltása. Ez igaz még akkor is, ha különböző politikai irányzatok által egy országban a törvényhozás liberális abortusztörvényt alkot. Érthető, hogy itt még nagyon sok vitára és eltérő álláspontra számíthatunk, hiszen a társadalom is sokrétű és különböző etikai normák hordozója. Az okok egy részét már említettem. Még szomorúbb, hogy a terhességmegszakítások száma országosan szinte mindenütt meghaladja a születések számát éves viszonylatban. Kétségbeejtő, hogy szinte egyenrangúvá vált a születésszabályozási módszerekkel, s így sokszor helyettesíti a fogamzásgátlást. Álljunk meg, és fogjuk fel végre, hogy micsoda értékrend-eltolódáshoz vezetett mindez! Meggyőződésem, hogy a terhességmegszakítás káros következményei még mindig túl nagyok, annak ellenére, hogy kellő orvosi rutinnal és lelkiismeretesen végzik. keinek számát. Igen! - de ezt ne a terhességmegszakítás beiktatásával érje el! Ezennel minden gondos és gyermekét szerető édesanyához és édesapához szeretnék szólni! Adja tovább élettapasztalatát, ismertesse meg gyermekét az élet egyediségével, csodálatával, állomásaival, hogy majdan kisebb legyen a valószínűsége annak, hogy hibás lépést tesz és nem lesz képes a helyes értékrend felállítására. Az élet tiszteletének filozófiájáról beszélve, úgy érzem, meg kell említeni Albert Schweitzer orvost, filozófust, teológust és művészt, századunk egyik legnagyobb humanistáját. Szavaival élve: „Mindenki, aki megszokta, hogy valamely élőlény életét figyelemre méltatlannak tekintse, azt kockáztatja, hogy végül eljut az emberi élet méltatlanságának eszméjéhez is." Gondoljunk csak arra, hogy milyen gyakran találkozunk állatkínzással már a gyerekeknél is, miközben ez a felnőtt társadalmat hidegen hagyja. Szeretetre nevelni szégyen, maradiságnak számít. Az erőszak pedig lépten-nyomon hódít, és követői mind nagyobb számban ismét a gyermekek. Bölcsen, kiegyensúlyozottan és emberhez méltóan csak úgy tudunk igazán élni, ha megértjük, hogy részei vagyunk a bennünket körülvevő világnak és a mindennemű életnek. Boldogságunk, boldogulásunk attól függ, hogy mennyire tiszteljük a földi élet minden formáját, és mennyire azonosulunk az élet védelmének filozófiájával. Dr. HOLLÓSY TAMÁS Állam és egyház Gazdasági önállósulás Pavel Zeman, a Cseh Köztársaság Kulturális Minisztériuma vallási főosztályának vezetője szerint a vallásszabadság korában az állam és az egyház viszonya jelenlegi jogi és gazdasági formájában anakronizmusnak számít. Ez főleg az egyház tevékenységének állami támogatására vonatkozik. Az erre irányuló jogi módosításra és törvényhozásra azonban eddig nem volt lehetőség. Pavel Zeman a sajtótájékoztatón elmondta, a helyzet kedvezőre fordul az egyházi és vallási gyülekezetek országos szintű legiszlatív szövetségi kompetenciáinak átruházása során. Az új adótörvény bevezetésével a jövő évtől az egyházak új pénzforrási lehetőségekhez jutnak, ugyanakkor még megmarad az államilag elismert egyházak anyagi támogatásának eddigi módja, hogy az állam segítségére lehessen az egyházaknak gazdasági önállósodásuk során. A vallási főosztály igazgatója hangsúlyozta, az állampolitika távlati célja a kölcsönös gazdasági kapcsolatok rendezésének új koncepciója, és az egyházak és vallási gyülekezetek regisztrációjának pontosított jogi elrendezése. Ennek alapvető feltétele Pavel Zeman szerint az egyházi és vallási gyülekezetek új helyzetének alkotmányos megszilárdítása. Ezt a problémát eddig még egyik csehszlovák alkotmány sem oldotta meg. Az egyház és az állam viszonyát a kölcsönös függetlenségre - nem a negativ értelemben vett elkülönülésre -, és az új partneri viszonyokra kellene építeni. Azoknak a hagyományos egyházaknak, amelyek jelentős egészségügyi, szociális, oktatási és karitatív intézményekkel bírnak, a jövőben meg kell adni a közjogi testület státusát, és a minisztérium szerint jogos az igény, hogy az ilyen intézmények működését az állam teljes mértékben dotálja. Az egyházi jövedelmekkel kapcsolatban az igazgató közölte, hogy ez bizonytalan forrás, és a visszaszolgáltatott egyházi vagyon eleinte inkább teher lesz, mint haszon. Az egyházi műemlékekbe például mintegy 34 milliárd koronát kellene beruházni. Az államnak ebből is ki kellene vennie a részét. Ebben a vonatkozásban a minisztérium az egyházi vagyon restitúciójának igazságos megoldására fog törekedni - hangsúlyozta Pavel Zeman. Nyitott marad egyelőre az úgynevezett egyháziadó kérdése. Az egyházak és a minisztérium által optimális megoldásként javasolt olasz modell elfogadása a készülő adótörvény miatt technikai akadályokba ütközött, Így egyelőre - többek között holland mintára - a lakosság és az egyház tagjainak adomáhyaira építenek. (zs)
