Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-24 / 240. szám
12 Subád ÚJSÁG Sport 1992. október 24. c Hírkosár J Drága kiállítás Bruce Grobbelaart, az angol FC Liverpool dél-afrikai származású kapusát a KEK második fordulójának első mérkőzésén a Szpartak Moszkva elleni találkozón azután, hogy a 84. percben a büntetőterületen elgáncsolta a Szpartak csatárát, Dmitríj Radcsenkót. Az eredményjelzőn akkor még 2:2 világított. Mivel az angol focisták már kimerítették cserelehetőségeiket, a kapuba Dave Burrows, a vörös ördögök hátvédje volt kénytelen beállni. Az alkalmi kapusra várt a feladat, hogy kivédje a szabálytalanságért megítélt büntetőt. A moszkvaiak ítéletvégrehajtója, Karpin azonban nem bizonytalanodott el, sőt, az utolsó percben kétgólosra növelte a hazaiak előnyét Legyjakov. Megadva ezzel a kegyelemdöfést az addig kiválóan helyt álló szigetországiaknak. Courier a favorit Björn Borg után az idei wimbledoni győztes André Agassi is visszautasította a jövő héten sorra kerülő stockholmi nagyszabású tenisztorna szervezőinek meghívását. Agassi vasárnapig egy hongkongi tornán vesz részt, ezért volt kénytelen lemondani részvételét. Az 13 millió dollár összdíjazású torna hétfőn veszi kezdetét. Az előzetes esélylatolgatások során a mostani világelső Jim Courier neve merült fel a leggyakrabban, de a szakemberek Edbergnek is sok esélyt adnak, aki elsősorban a hazai pálya előnyét használhatja ki. Az említetteken kívül bemutatkozik a svéd fővárosban Pete Sampras, Goran Ivanisevics, Petr Korda, Boris Becker és Wayne Ferreira is Megtörtént a névadó Végre kilépett anonimitásából az 1994-es egyesült államokbeli labdarúgó világbajnokság hivatalos kabalája. A lógófülű, piros-kék-fehér mezbe bújtatott barna kutyakölyök ezentúl a Striker (Csatár) névre hallgat majd. A kutyus huszonötezer keresztszülővel büszkélkedhet, ennyien vettek részt ugyanis azon a népszavazáson, amelyen a labdarúgó-rajongók négy név közül választhattak. Az érdeklődés — összehasonlítva a korábbi olaszországi vb-n tapasztalttal — elég mérsékeltnek mondható, hiszen a kilencvenes vb kabalájának nevéről (Csiao) több mint egymillió fanatikus olasz szurkoló döntött Nagy lehetőség előtt Olaf Ludwignak, a volt NDK 32 éves kerékpározójának, akinek dicsőséglistáján többek között két győzelem található a nemzetközi Békeversenyről, aranyérem az 1988-as olimpiáról, nagy esélye van arra, hogy megnyerje az idei kerékpáros Világ Kupát. Ezzel olyan nagy nevek mögé iratkozhat fel, mint az ír Kelly, az olasz Bugno és Fodriesta, akik a verseny történetének eddigi győztesei. Ehhez mindössze annyi kell, hogy a spanyolországi Palma de Mallorcában elégséges pontot jelentő helyezést érjen el az 56,6 kilométer hosszú pályán, ahol a versenyzőket egyenként indítják majd, s egyetlen ellenfelük az óra lesz. Ludwig au utolsó verseny előtt 126 ponttal áll a Világ Kupa élén, tőle 32 ponttal van lemaradva az Válasz Cassani, s 34-gyel a mexikói Alcalo._________________________________^ Kézilabda Európa-bajnokság EAA-kongresszus Prágában Niebolo nem fél a bojkottól A hiten Csehszlovákia fővárosára, Prágára figyelnek a sportok királyndjinek hívei. A hit elejitSl az Átrium Szállóban ülisezik az Európai Atlitikai Szövetség (EAA) vezetősége, amely elsősorban a jövő évi versenynaptár összeállításával foglalkozik. De Prágában tartózkodnak a szocialista országok felbomlásával keletkezett új atlétikai szövelsigek képviselői is, akik egyelőre megfigyelői státusszal rendelkeznek a Nemzetközi Atlitikai Szövetségben (IAAF), vagy annak úgymond provizórikus tagjai. Az ülésen tiszteletit tette Primo Nebiolo, az IAAF elnöke is, aki a Monte Carlo-i Nemzetközi Sport Szövetségek nagygyűléséről utazott Prágába. Primo Nebiolo rövid prágai tartózkodása alatt szakított időt arra is, hogy az újságírók kérdéseire válaszoljon. A sajtó képviselői elsősorban a jövő évi stuttgarti atlétikai vb-t fenyegető bojkottról faggatták az IAAF elnökét. Az Atlétikai Menedzserek Szövetsége (LAAR) ugyanis a világsztárok távolmaradásával fenyegetőzik, ha az érmes helyezést vagy világcsúcsot elérő versenyzők nem lesznek megfelelőképpen honorálva. — Személy szerint én nem félek a bojkottól. Minden versenyző ólma, hogy egy világbajnokságon mérje össze erejét a legjobbakkaL Azt szeretnénk, ha a világbajnokságokat továbbra is az olimpiai játékok szelleméhez hasonló légkörben bonyolítanák le, ahol a versenyzők szintén nem kapnak pénzjutalmat Hiszen a különböző dfjazásos atlétikai viadalokon (például Grand Prix) megfelelő pénzösszeghez jutnak a kimagasló eredményeket elérő atléták — nyilatkozta az IAAF elnöke. Majd drága idejére hivatkozva távozott az Atrium Szálló haljából, hogy visszatérjen Monte Carlóba, ahol Juan Antonio Samaranchal, a NOB elnökével randevúzik. De térjünk vissza az Európai Atlétikai Szövetség üléséhez. Az egyes bizottságok a versenynaptár összeállítása mellett foglalkoztak a fedettpályás Európabajnokság jövőjével, a 23 éven aluliak Európa Kupájának megrendezésével, valamint az újonnan alakult atlétikai szövetségek bekapcsolásával az EAA vérkeringésébe. Az úgynevezett kis or-' szágok (amelyeknek lélekszáma nem haladja meg az egymillió főt) külön szövetséget kívánnak alapítani, amely hatékonyabban védené tagjai érdekeit. A közeljövőben megalakuló Cseh és Szlovák Atlétikai Szövetség kérdéseivel is foglalkoztak az illetékesek. A január elsejei szétválás után Csehszlovákia még egy zászló alatt szerepelhet az 1993-as Európa Kupán, de valószínűleg ez lesz az utolsó közös fellépés. A ’95-ös EK-n már külön idnulnak a cseh és a szlovák színeket képviselő sportolók. A szereplést illetően két különböző lehetőség is felmerült: vagy mindkét ország képviselői a C-csoportban folytatják a versenyzést, vagy a válogatottak száma alapján egyik vagy másik szövetség örökli a részvételi jogot. Természetesen a politikamentes eseményekre is sor kerül Prágában. Találkozás a királynővel elnevezésű rendezvény keretén belül a Csehszlovák Atlétikai Szövetség vendégül látta Csehszlovákia valamennyi olimpiai és világbajnok atlétáját Az élő bajnokok közül csupán hárman — Olga Fikotová, Milena Rezková, Jarmila Kratochvflová — hiányoztak. Csütörtökön este pedig a Zátopek házaspárnak adta át az IAAF emlékplakettjét Primo Nebilio. Dana és Emil Zátopek a magasrangú kitüntetést sportpályafutása során elért eredményei elismeréseként vehette át. (holt) ( Labdarúgás ~) A hétvégén az I. ligában a 10. forduló mérkőzéseire kerül sor. A műsor — szombat, 15.00: Bohemians—Ostrava. Vasárnap, 14.00: Preäov—Tmava, 14.30: Vítkovlce—Brno, Sparta—Dukla, Nitra—DAC, Hradec—Olomouc, t Budéjovke—Slavia, 16.30: Slovan—Inter. I. Slovan 2 DAC 3. Olomouc 4. Brno 5. Sparta 6. Hradec 7. Slavia 8. Ostrava 9. Inter 10. Vítkovice II. PreSov 12 Nitra 13. Trnava 14. Bohemians 15. Budéjovice 16. Dukla 227 23:13 14:12 17:15 16:10 11:7 15:12 11:12 19:16 9:11 12:15 6:9 10:17 6:15 3:9 12:26 14 14 12 12 11 10 10 9 8 8 8 7 6 6 5 4 Az SZNL I-ben a 12. forduló találkozóit bonyolítják le. A műsor — szombat, 14.00: FC Koáice—Safa, B. Bystrica— Levice, ílllna—vs2, Koáíce. Vasárnap, 10.30: §KP Bratislava—Lokomotíva, 14.00: Trebiáov—Jeliava, Vráble—Humenni, Senica—Petríalka, Senec— Prievidza. l.FCKoSice ii 9 0 2 27:9 18 2 Prievidza a 7 2 2 18:7 16 3. iilms íi 6 3 2 21:12 15 4. B. Bystrica a 5 4 2 13:5 14 5. §KP ii 6 1 4 14:13 13 6. Senec ii 4 4 3 11:9 12 7. Lokomotíva a 5 2 4 17:18 12 8. Petríalka u 5 1 5 14:14 11 9. Sara íi 4 2 5 10:12 10 10. TrebiSov ii 3 4 4 1216 10 11. Humenné ti 4 1 6 15:13 9 12 vs£ íi 3 3 5 11:16 9 13. Vráble ii 3 2 6 11:22 8 14. Levice n 3 1 7 13:19 7 15. Senica íi 1 4 6 6:14 6 16. JelSava 11 2 2 SZNL II 7 9:23 6 NYUGAT, 12. forduló -szombat: TTS Irénéin—Gabéíkovo, Se reif—Inter B, Dubnica—Slovan B, átúrovo— BAZ Dúbravka, N. Zámky—Bánovce, Rapid—Hurbanovo, Púchov—Dukla Treníín, Partizánske—Topoféany. Kedden sorsolás Az Európai Kézilabda Szövetség bécsi székházában kedden kerül sor az 1994-es nőt és férfi Európa-bajnokság csoportselejtező-mérkőzések beosztásának sorsolására. Az együtteseket két csoportba osztják, az 1992-es barcelonai olimpia, a ’92-es B-csoportos férfi világbajnokság, a *90-es A-csoportos női világbajnokság és a 91-es C-csoportos női világbajnokságon elért helyezéseik alapján. A csehszlovák színek képviselői mindkét esetben a második urnába kerülnek. A férfiaknál a rendező Portugália mellett összesen 35 ország jelezte részvételét. Az első urnába Oroszország, Svédország, Franciaország, Izland, Spanyolország, Románia és Magyarország csapata kerül, a másodikba Csehszlovákia mellett Németország, Norvégia, Ausztria, Svájc, Dánia és Finnország válogatottja kap helyet. A további hús jelentkezőt hozzásorsolják a kiemeltekhez. A nőknél Németország nyerte el a rendezés jogát, s összesen 28 csapat mérkőzik majd a végső győzelemért. Az első helyen kiemeltek közé Norvégia, Oroszország, Ausztria, Románia, Lengyelország, Dánia és Bulgária jutott. A második csoportban a csehszlovák és a magyar válogatott mellett Hollandia, Olaszország, Svédország, Franciaország és Spanyolország legjobbjai kerültek. ( Innen-onnan ^ Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi eredményei: Ottawa—Hartford 1:5, Philadelphia—Vancouver 4:4, Pittsburgh—Detroit 9:6, Tampa Bay—Toronto 2:5, Minnesota— Quebec 5:2, Chicago—New Jersey 5:6, Calgary—Boston 2:4. A lyoni 600 ezer dollár összdíjazású tenisztorna negyeddöntőjében: Washington (3)—Nováéek (5) 6:3, 6:1, Reneberg—Randall 6:3, 6:2. Az UEFA Kupa csütörtök éjjel játszott mérkőzésein: AC Torino—Dinamo Moszkva 1:2 (0:1), góllövök: Tyimofjev (55. - öngól), ill. Kaszunov (45.), A menedzser hétfőn kirúgta Pozsgalt és Tomyit Az igazgatótanács kedden visszavonatta az elbocsátásról szóló döntést A Kovács-Pozsgai-Tomyi hármasnak a történtek után Is együtt kell(ene) dolgoznia A Győri Rába ETTO-ban a nyár óta egyre kaotikusabb állapot uralkodnak. Azt nem állítjuk, hogy ez a zűrzavaros helyzet kizárólagos okozója a győri csapat eddigi harmatgyenge szereplésének, de tény, hogy előnytelenül befolyásolta tejjesítményéL Az NB I-es csapat szekerét kétfelé húzzák. Az egyik oldalon áll Kovács Jenő menedzser, aki kapcsolatait fővárosi szponzorokra építve saját elképzeléseit igyekezett megvalósítani. Vele szemben helyezkedik el az úgynevezett Pozsgaistáb, melynek tagjai elhatárolták magokat a fővárosi befolyástól, s a vezetésben győri erőkre támaszkodnak. Ez a csődhelyzet hétfőn aztán forrpontjához jutott. Tomyi Barnabás délután,15 órakor szokásos edzés előtti játékosértekezletét kezdte. Először névsorolvasást tartót, Bimbó Tamás nevének említésekor nem kapott választ, helyette azt volt kénytelen tudomásul venni, hogy mosoly ül ki a játékosok arcára... „Mester, hát nem tudja, hogy Bimbó Siófokra távozott?” Ekkor Tomyi, hogy oldja meg a kínos helyzetet, megkérdezte: „Jelentkezzen az, aki szombatig távozni kíván még.” Ezután ismertette a programot, majd felkereste Kovács Jenő menedzsert, hogy magyarázatot kérjen Bimbó távozására. A menedzser nem adott magyarázatot, de azt kérte, hogy az edzés végén Pozsgaival együtt Tomyi jelenjen meg az irodájában. Elsőként Pozsgai Lajos technikai vezető mögött zárult be az ajtó és húsz perc elteltével tárult ki újra. — Kirúgtak! — felkiáltással adta át a kilincset Tomyi Barnabásnak. Majd így folytatta: — A menedzser azt vetette a szememre, hogy nyilatkozataimban nem megengedhető módon bíráltam a vezetőket és ez szerintük tűrhetetlen. Én viszont nem a vezetőket bíráltam — ilyen ugyanis nincs is —> csupán Kovács Jenő módszereivel kapcsolatban fejtettem Id egyet nem értő véleményemet Tomyi Barnabás félóra elteltével jött ki. A menedzser nála is azt kifogásolta, hogy nyilatkozataiban többször is bírálta, továbbá azt is, hogy a tíz mérkőzésen eddig szerzett hét pont nagyon kevés... Az eredménytelenségért a vezetőedzőt hibáztatta és ezért munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. Kedden reggel összeült a Rába ETO öttagú igazgatótanácsa, hogy döntést hozzon. A sajtó lesben álló képviselői néha telefonon érdeklődtek az igazgatótanács elnökének titkárságán, de a válasz mindig ugyanaz volt: „Még tart a tárgyalás.” Délután megérkezett a stadionban Kovács Jenő, rendkívül rossz hangulatban. Bármit is kérdeztek tőle az újságírók, minden nyilatkozattól elhatárolta magát A sokadik kiváncsi kérdés után végre elővette az igazgatótanács közel nyolcórás ülése után kiadottakat. Ez így szólt: „A Rába ETO körül az elmúlt hetekben kialakult helyzet miatt érezhető bizonyos feszültség a napi munkakapcsolatban. Ilyen körülmények között hangzott el Kovács Jenő részéről, hogy elbocsátja a technikai vezetőt és a vezetőedzőt. Utólag lehiggadva aztán mérlegelte a körülményeket és figyelemmmel az egyesület érdekeit, az a vélemény alakult ki, hogy a menedzsernek a jövőben is együtt kell dolgoznia Pozsgai Lajos technikai vezetővel és Tomyi Barnabás vezetőedzővel.” A döntéshez Kovács Jenő nem volt hajlandó kommentárt fűzni. Csupán ennyit mondott: — Remélem, mindenki levoqja a szükséges tanulságot a történtekből. Visszaérkezett a stadionba Pozsgai Lajos és Tomyi Barnabás. A technikai vezető csupán ennyit mondott: — Lehet, hogy furcsa, amit most mondok, de a jelenlegi helyzetben nincs más megoldás. Igyekszem a munkámat az eddigi pontossággal és energiával ellátni. Ha most és lennék a csapat edzője, azt mondanám a játékosoknak: „Mindent bele!” Tomyi Barnabás gyorsan tomaruhába öltözött, de előtte azért még összefoglalta véleményét a történtekről: — Tegnapig sem a szerződés paragrafusai szerint dolgoztam és mától sem úgy fogok. Minden figyelmet és erőmet ezután Is a Rába ETO labdarúgócsapatának szolgálatába állítom! Szimutyenkov (68.); Frem Koppenhága—Zaragoza 0:1 (0:1), g.: Poyet (12.). A bécsi nemzetközi tenisztorna negyeddöntőjében: Siemerink—Gilbert (4) 6:1,1:6,6:3, Pozzi—PrinosU 6:4,64). A Forma-l-es autós világbajnokság idei utolsó előtti futamát a hétvégén Szuzukában rendezik. A Japán Nagydíjért folytatott küzdelem első napi időmérő edzésén Nigel Mansell volt a leggyorsabb. Nemzetközi barátságos labdarúgómérkőzésen: Horvátország—Mexikó 3:0 (1:0), góllövők: Szuker 2, Racunica. Kosárlabda Szuper Liga — nők: Sparta Praha—Traner Praha 82:76 (39:33). Férfiak: Dukla Olomouc— Honvéd 62:90 (30:45). Andreas MöUer szeretne visszatérni a német labdarúgó-válogatottba, „most megint tiszta a fejem, képes lennék megfelelni a szövetségi kapitány elképzeléseinek” — nyilatkozta a Juventus idegenlégiósa. Schiedamban a nemzetközi kézilabdatomán: Lengyelország—Oroszország 23:21. [ A magyar LOTTÓ 43. játékhété-'' ^neknyerőszámai: 21,33,59,71,83. ^ 1. N. Zámky ii 6 4 1 21:6 16 2 Púchov íi 8 0 3 20:8 16 3. Dubnica ii 7 2 2 19:8 16 4. Gabéíkovo ii 7 1 3 20:13 15 5. Partizánske ii 6 2 3 18:10 14 6. Slovan B ii 5 3 3 20:17 13 7. Du. Trenőín íi 5 2 4 19:18 12 8. Topoíéany ii 4 4 3 9:11 12 9. TTSTrenőín ii 4 2 5 15:14 10 10. Bánovce íi 3 4 4 18:17 10 11. Inter B íi 4 1 6 19:19 9 12 Rapid íi 4 1 6 8:19 9 13. Dúbravka ii 2 4 5 10:20 8 14. Hurbanovo n 2 3 6 10:19 7 15. Sered1 íi 2 2 7 9:20 6 16. Stúrovo a 1 1 9 11:27 3 KELET, 12. forduló - szombat: Sp. N. Vés—Rim. Sobota, Giraltovce— Stropkov, Poprad—Vranov, Ruzomberok—B. N. Vés, Bardejov—Pov. Bystrica, Martin—Snina, Lubeník—Bytca, K. N. Mesto—Budkovce. 1. Bytóa 11 8 1 2 2210 17 2 Bardejov 11 7 2 2 18:4 16 3. Ruíomberok 11 8 0 3 21:9 16 4. Stropkov 11 8 0 3 16:9 16 5. P. Bystrica 11 5 4 2 18:12 14 6. Poprad 11 4 4 3 12:11 12 7. Budkovce 11 5 1 5 16:12 11 8. Lubeník 11 4 3 4 8:12 11 9. Vranov 11 4 2 5 13:17 10 10. B. N. Vés 11 4 1 6 13:14 9 11. Sp. N. Vés 11 4 1 6 15:17 9 12 R. Sobota 11 3 2 6 9:11 8 13. K N. Mesto 11 4 0 7 7:12 8 14. Giraltovce 11 3 2 6 5:19 8 15. Martin 11 2 3 6 13:23 6 16. Michalovce 11 1 2 8 11:25 4 Játssz, hogy tanulj! (Válaszok a 9. oldalon található kérdésekre) 1. A tengervíz 96 % vizet, 3 % sót, 1 % egyéb anyagot (magnézium, kálium, bróm stb.) tartalmaz. Az egyes tengerek sótartalma igen különböző, a Vöröstenger pl. hatszor annyi sót tartalmaz, mint az Északi-tenger. 2. A francia Braille 1824-ben dolgozta ki a vakok írását, amelyet a felfedezőről Braille-írásnak neveznek. A kidomborodó pontcsoportokat a vakok ujjhegyükkel tapogatják ki. 3. Bizonyára láttatok már „tetvészkedő” majmokul. Különösen az emberszabásúaknál gyakori az ilyenféle „féregirtás”, ami egyúttal az állatok egymáshoz való vonzalmának is kifejezője. Egyes madaraknál is megfigyelhető egymás tollazatának tisztogatása, különösen a saját maguk által nehezen hozzáférhető helyeken. 4. Az okapt zslráfféle, ritka állat, a zsiráfnál azonban jóval kisebb, s nyaka sem olyan hosszú. Közép-Afrikában, Zaire őserdejében él, a fák, bokrok leveleivel, hajtásaival táplálkozik. 5. 1216-ban András király keresztes hadjáratot indított a Szentföldre. A magyar seregben szolgált egy Makó nevű vitéz, aki útközben úgy felöntött a garatra, hogy már Spalatában azt hitte, hogy Jeruzsálemben vannak. A szólás jelentése: messze van a céltól. 6. Az ételízesítőket valószínűleg már az ősember felfedezte; régi írások bizonyítják, hogy az egyiptomiak, görögök, rómaiak már i. e. jó pár ezer évvel is ették és termesztették a fűszernövényeket (kömény, ánizs, kapor, hagyma, sáfrány stb.). 7. Izlandon, Grönlandon át már a 9-10. században eljutottak Amerikába; északon és keleten útirányuk: Novgorod, Roszlov, majd a Kaszpi-tenger; déli irányban a Fekete-tenger és Bizánc volt a vikingek látogatásának célpontja. Kovács Jenő különleges kalandjainak újabb epizódja Sok hűhó semmiért - Győrött