Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-14 / 231. szám

1992. október 14. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 Zórád Ernő képeit sokan megcsodálták Tárlatnyitás a Honfi Galériában Képek, fafaragások, festmények... Bíbor fénykoporsóban rabolták el „Éreztem, hogy lassan " Csinos, kétgyermekes fiatalasszony ül velem szemben, Nagykapos egyik bérlakásában. Beszélgetésünk félbe-félbesza­­kad: néha megzavar bennünket a szobában ide-oda futkározó gyerkőc. B.-né furcsa és megmagyarázhatatlan jelenségekről beszél, amelyek hallatán bármely ufológus megnyalná mind a tíz ujját. Beszélgetésünkkor férje is jelen van, ő már megszokta, hogy felesége időnként olyan események részese, amelyek egyértel­műen a „fantasztikus" kategóriába tartoznak. Hogyan is kezdő­dött? Az idei május új színnel gazdagítot­ta Ipolyság kulturális életét: Simonyi Lajos festőművész gazdag ajándéka lehetővé tette az állandó galéria létre­hozását. Az első tárlatot az ő képeiből rendeztük. Nemrégen, a XI. Honti Na­pok keretében új tárlatot nyitottunk. Az egyébként is gazdag rendezvénysoro­zathoz, amelyben volt templomi hang­verseny, vadászati és természetvé­delmi kiállítás, szólóénekesek és nép­­művészeti csoportok versenye, a Hont szülötteinek képzőművészeti kiállítá­sa, méltóképpen csatlakozott tájegy­ségünk képzőművészeinek kiállítása is. A megnyitón városunk polgármes­tere, dr. Zsolnay Ernő méltatta azt a belső erőt, amely a múltban is összetartotta régiónkat annak ellené­re, hogy a területi átrendezések foly­tán a politikai határok meghúzásával egysége megszakadt. így a Honti ré­gió a mai Lévai, Nagykürtösi, Zólyomi és Garamszentkereszti járások terüle­tén húzódik, részben pedig átnyúlik Magyarországra. Az összetartozás megmutatkozott a kiállításon is, hi­szen elhozta alkotásait a Budapesten élő Zórád Ernő, a balassagyarmati Gaál Gyula, a Körmöcbányán éló Zábrády Károly vagy a korponai dr. Július Povazan, a gyúgyi Stefan Packa, a pozsonyi Turőan László, valamint a köztünk élő Pokorny La­jos, Lánczos József, Gyurász Lajos, Szkladányi Endre, Kissimonyi Ist­ván, Csomó Tihamér és az ismert kerámikus házaspár Jasensky Adri­en és Péter. Némelyikük először mu­tatkozott be, mások már országos hírű művészek. Az csak természetes, hogy a kiállított képek között voltak Simonyi Lajos alkotásai is. Hálásak vagyunk művészeinknek, hogy gyönyörködhettünk festményeik­ben, fafaragásaikban és a kerámiai alkotásaikban. Zórád Ernő egy palóc kisközségből, Dacsókesziről szárma­zik, néhány kilométerre Mikszáth és Madách szülőházától. Életműve jelen­tős részét illusztrációk és grafikák al­kotják, de ismert és megbecsült festő­je a Tabánnak is. Néhány, városunk­hoz kötódö emlékeit idéző műve a tár­laton is megtalálható. Zábrády Károly Hont községből származik, diákéveit városunkban élte. Turcan László fes­tőművész, könyvillusztrátor. Kiállított művei balladikus hangulatúak, egyben elgondolkoztatóak is. Sajátos helyet foglal el a kiállításon dr. Povazan; festő a javából, pedig foglalkozását tekintve gyermekorvos. Képei - mint találóan egyik kritikusa írja is róla - egyben a színek ünnepei is. Szkladányi Endre nyugdíjas peda­gógus nemcsak saját örömére feste­­getett, hanem több diákjával is próbál­ta megszerettetni ezt a szakmát, ha­sonlóan mint Gaál Gyula, balassa­gyarmati kollégája. Lánczos József, fogász, Gyurász Lajos pedig szoba­festő. Mindketten nyugdíjasként fog­tak először ecsetet a kezükbe. Po­korny Lajos, a város építésében jeles­kedett, közben festegetett is. Ma már nyugdíjas. A felfedezés örömével ha­tottak ránk fiatal tehetségeink alkotá­sai is. A Jasensky-házaspár műveit bizo­nyára már többen ismerik, hiszen az idén alkotásaikat Japánban és Olasz­országban is kiállították. Jelenleg a lé­vai Bars múzeumban van önálló kiállí­tásuk. Kissimonyi István alkotásai is szemet-lelket gyönyörködtetöek. Csomó Tihamér csodálatos fafara­gásai láttán, az ember akaratlanul is felteszi a kér­dést: hogyan le­hetett eddig isme­retlen? A galéria kívül­ről szürke, hét­köznapi „falusi“ jellegével hasonlít a kagylóhoz, amely alig tűnik fel a homok és iszap között. A gyöngyhalász­nak kell a felszín­re hoznia és fel­nyitnia, hogy elő­kerüljön az igaz­gyöngy. Itt is igaz­gyöngy található, nem is egy... Pe­dig még több al­kotónk a felfede­zésre vár. Remél­jük, jönnek az újak, és kezdők, akik alkotásaikkal tovább gazdagít­ják majd képtá­runkat. DANIS FERENC- Az első eset akkor történt - kezdi amikor először voltam terhes. Éjszaka volt, éjfél is elmú­lott már. Egyébként nagyon jó alvó vagyok, de akkor valahogy nem tudtam elaludni. Furcsa ér­zés fogott el, és éreztem, hogy lassan megbénulok. Végül telje­sen megmerevedtem, csak feküd­tem az ágyon, mint egy darab fa. Egyszercsak arra lettem figyel­mes, hogy az ablak felől piros fény közeledik. Hogy is mond­jam... nem volt állandó formája, de arra pontosan emlékszem, hogy piros volt. Nagyon megle­pődtem. Fölém repült, piros, bor­dó és narancsszínben kezdett vil­logni, és határozott formát öltött. Mintegy húsz centi széles és olyan hosszú volt, mint amilyen én vagyok. Körülvett és teljesen elta­karta előlem a külvilágot. Semmit sem láttam, csak a vörös-, ragyo­gást. Kiáltottam, hívtam valakit, de belül egész biztosan tudtam, hogy ez teljesen felesleges, úgysem hallja senki. A férjem ott feküdt mellettem, szerettem volna felé fordulni, de nem voltam rá képes. Az egész olyan volt, mint az orvosnál: az ember csak fek­szik egy vizsgálóasztalon, és vár mozdulatlanul, miközben tudja, hogy vizsgálják. Úgy hallottam, mintha valaki halkan énekelt vol­na, meg férfi és női hangokat is hallottam. Úgy éreztem, hogy be­lül, a lelkemben két akarat birkó­zik: az enyém és egy másik, telje­sen idegen. Aztán elmúlt ez az érzés, és én büszke voltam, hogy sikerült legyőznöm az idegen aka­ratot. A vörös téglalap összezsu­gorodott, és az ajtón keresztül eltűnt.- Beszélt erről valakinek?- Persze, reggel rögtön el­mondtam az anyósomnak. Rákö­vetkező nap meglátogattak a szü­leim, és elmondták, hogy furcsa dolgok történtek otthon: többször kialudt a villany, a leánykori szo­bámban elmozdult a bútor. A ma­mám először azt hitte, hogy az öcsém hülyéskedik, oda is kiáltott: „Öcsi, ne viccelődj!“ De a szobá­ban nem volt senki. Aznap este a sógornőm és a barátnője a ka­puban beszélgettek, és egy moz­gó fényfoltot láttak gyorsan rö­pülni.- Milyen volt a következő eset?- Szintén éjszaka történt. Az ablakkeretet fehér fény ragyogta körül, amely aztán megnyúlt fe­lém, mint egy... mint egy vezeték, mint valami hosszú cső. Akkor sem tudtam megmozdulni. Érez­tem, hogy felemelkedem, és kire­pülök a szobából. Suhogott körü­löttem a levegő, fáztam, mert csak egy vékony hálóing volt rajtam. Ezután nem emlékszem semmire, mintha elvágták volna a filmet. Reggel az ágyban tértem magam­hoz. Mindez három nap múlva megismétlődött.- Sokan azt mondanák; bizo­nyára álmodott...- Világosan meg tudom külön­böztetni az álmokat ezektől a fur­csa jelenségektől. Az ember az élményeiről, a vágyairól, vagy ar­ról álmodik ami bántja, de ez egész más volt.- Minden ilyen esemény fényjelenséggel kezdődött, vagy voltak másféle jelenségek is?- Igen, voltak. Egy novemberi éjszaka az erkélyen álltam. Nem tudom miért, egyszerűen úgy éreztem, ki kell mennem, és a hol­dat kell figyelnem. Pedig elég hi­deg volt már. A környezetem mint­ha eltűnt volna: csak a holdat láttam, ahogy el-eltakarják a fel­hők. Telihold volt, s úgy tűnt mint­ha egész közel lettem volna hoz­zá. Láttam, hogy az égitest ketté­válik, az alsó része lefelé halad, és teltebb, erősebb lett a színe, halvány citromsárga. Arra gondol­tam, valami baj van a szemem­mel. Az alsó rész haladt lefelé, körülbelül az élelmiszerbolt irá­nyában. Hirtelen ismét kettévált, s két gömb lett belőle, a baloldali kisebb volt. Azután a baloldali mintegy negyvenöt fokos szögben elmozdult, a másik haladt tovább függőlegesen lefelé. Mindkettő változtatta a színét, de én úgy éreztem, hogy a baloldalit kell fi­gyelnem. Ennek fekete volt a ke­rülete, a belseje pedig változtatta a színét, hol narancssárga, hol vörös, illetve kék volt. Aztán mint­ha lezuhant volna a földre, fények és szikrák csaptak fel.- Rendszeresen ismétlődnek ezek a jelenségek?- Igen, többször is ugyanúgy. Az egyik este például valamitől nagyon féltek a gyerekek. Állan­dóan hozzám bújtak, a szoknyá­mat fogták. Egy szobában alud­tam velük. Egyszercsak zajra éb­redtem, elég erős volt, de a töb­biek nyugodtan aludtak tovább, tehát biztos, hogy csak én hallot­tam. Az ajtó kinyílt, ragyogó fény vette körül az ajtókeretet, és egy sötét árnyék jelent meg. Nagyon megrémültem, de szokás szerint meg sem tudtam mozdulni. Las­­san-lassan ébredt az akarat ben­nem, küzdöttem magamban vala­mi ismeretlen erővel, majd az ár­nyék eltűnt. Ez a jelenség négyszer egymás után megismét­lődött. Másnap azután mindig na­gyon fáradt és kimerült voltam.- Legyőzte tehát az idegen akaratot. Ez minden esetben sike­rült?- Előfordult az is, hogy kívülről láttam magamat. Mintha kiléptem volna a testemből. Láttam, ahogy keresztül megyek a szobán és el akarom oltani az éjjelilámpát. És akkor valami elkapta a kezemet, könnyedén fölemelt, mintha két gramm se lennék, és átdobott a falon. Repültem vízszintesen. Utána arra emlékszem, hogy egy helyiségben alakok álltak, kétol­dalt ketten-hárman. Minden ho­mályos volt és szürke. Az alakok körvonala is bizonytalan volt. Két gömbölyű fényecskét láttam ma­gam felett. Hirtelen arra gondol­tam: a legjobb lesz, ha én most elalszom. Behunytam a szemem és utána már semmire sem em­lékszem.- Úgy tűnik, az idegen lények nagyon kedvelik önt. Nem került sor beszélgetésre önök között?- Egy időben rakoncátlanko­­dott a szívem, otthon kellett ma­radnom. Egyik éjszaka valaki be­szélt hozzám, de olyan dolgokat magyarázott, amihez én nem ér­tettem. Úgy tűnt, hogy a beszélő nagyon komolyan és okosan ma­gyaráz valamit, és fontosnak tart­ja, hogy én megértsem azt. Vala­mi orvosi dolgokról magyarázott, aztán egy rajzot mutatott, amely egy nyitott emberi testet ábrázolt. Az alak azt magyarázta, hogy az a cső a szívemben szabályoz va­lamit, most egy kicsit fáj ugyan, de ne ijedjek meg, nem komoly a do­log. Nagyon sok idegen, valószí­nűleg szakszót használt. Más esetben pedig egy csúnya alakot láttam, féltem tőle. Arról igyeke­zett meggyőzni, hogy ne féljek tőle, ne vegyem figyelembe a kül­alakját. Érdekes volt, hogy néha csak a karja, csak a lába vagy csak a feje látszott, aztán megint láttam az egész testét. Sötét, ér­des, barnászöld színű bőre volt.- Említette, hogy minden eset­ben mozdulatlanná vált...- Csak egyszer sikerült egy ki­csit hátrafordítani a fejem. Hajnali fél három, három körül a gyereket etettem és jött az ismerős érzés. Olyan ez, hogy felkavarja az em­bert, mintha fölkészítené valami­re, nem hagy nyugodni. Csak vá­rok, várok, hogy jöjjön már végre az a valami, és legyünk végre túl a dolgon. Azon az éjszakán fran­cia és angol szavakat hallottam, aztán valami különös és ismeret­len nyelvet, amit egyáltalán nem értettem, de biztos voltam benne, hogy valami vidám, illetve ironikus dologról beszél. Néha olyan han­gos hangokat hallottam, hogy fájt tőle a fülem. Ez többször is megis­métlődött. Egyszer sikerült egy ki­csit hátrafordítani a fejem. Óriási műszerfalat láttam, egyre köze­lebbről. Nem vagyok járatos a mű­szaki dolgokban, úgyhogy nem tudom mire használhatták azt a rengeteg készüléket meg kap­csolót. Egy képernyő közelített fe­lém, amelyen sok csillag látszott, mindegyik meg volt jelölve betűk­kel vagy számokkal, néhány ma­tematikai képlet is volt köztük. Közben állandóan hallottam a férfi és női hangokat, meg mintha éne­keltek is volna. A képernyő egyre közelebb jött, míg végül csak egy csillag maradt a közepén, mellette egy hosszú lajstrom, betűk és számok...- Mikor történt a legutolsó eset?- Néhány hete. Megint mintha kirepültem volna a szobából, de a testem bent maradt. Fizikailag nem éreztem semmit, egyszerűen csak... voltam. Még arra is em­lékszem, hogy balfelé vettem az irányt, és hogy suhogott mellet­tem a levegő. Áztán egy hatalmas acélszürke űrhajót láttam. A többi­re nem emlékszem.- Találkozott már olyan embe­rekkel, akik hasonló megmagya­rázhatatlan jelenségeket tapasz­taltak?- Nem, eddig még nem. De azt hiszem, nem csak nekem vannak ilyen élményeim. Az emberek többsége azonban fél, vagy szé­gyell ilyesmiről beszélni.- Köszönöm a beszélgetést. Remélem, írásommal nem ha­ragítom magamra a földönkívülie­ket. Ha az elkövetkezendő idők­ben még eltűnnék néhány napra, önök tudni fogják: idegen lények karmaiba kerültem. TÓTH FERENC

Next

/
Oldalképek
Tartalom