Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-02 / 221. szám
A SZABAD ÚJSÁG MEZŐGAZDASÁGI MELLÉKLETE SZERKESZTI: H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Bősön jártam. Nem, ezúttal nem a százszor, ezerszer elátkozott erőmű, hanem hagyományőrzés miatt mentem oda. Tájháznézőben voltam. A régi magyar falusi, paraszti életmódot tanulmányoztam. Mert manapság már csak így, múzeumi viszonyok között ismerkedhetünk eleink szokásaival, használati eszközeivel, életkörülményeivel. Bős központjának egy hangulatos mellékutcácskájában áll a tájház, egykor Rákóczi Ignác és családja tulajdona. Az utolsó családtag 1979-ben halt meg, akkor került a község birtokába. Rákócziék nagygazdák voltak, s ez jellemzi a portát, amelyen a szomszédban lakó Jávorka Ágoston vezetett végig. Elmondása szerint érdekli a múlt, a történelem, ezért vállalkozik az önkéntes idegenvezető szerepére, egyébként Both Mária tartja rendben a házat. Az udvarban gémeskút, hátul kocsiszín, alatta szakszerű elrendezésben lovaskocsik, lószerszámok, konkolyozók, szecskavágó, boronák, ekék, mángorlók, szánok sorakoznak. A szín mellett a szabadban áll a cséplőgép. Gyakorlatilag tehát minden megtalálható itt, ami egy szántóvető gazda munkájával összefüggött. Maga a ház nem égetett téglából, hanem vályogból épült, olló-ágasos-szelemenes tetőszerkezetű, nádfedeles — akárcsak a legtöbb hasonló — háromosztatú ház. A tisztaszoba két ablaka egyenesen az utcára nyílik, amelytől vesszőből font kerítés választja el, a szoba mögött a konyha (pitvar), ahonnan a hátsó kamra nyílik. Általában ilyen beosztású volt minden falusi parasztház, illetve a kevésbé módos gazdák, parasztok, cselédek csak kétosztatú vagy még ennél is kisebb házat építettek, ahonnan hiányzott a hátulsó szoba vagy kamra, s kamrául a pitvar szolgált. A Rákóczi-féle parasztház századunk elejéről származik, érdekessége, hogy valamikor két család lakta, ezért két konyha tartozik hozzá. A mestergerendás első (tiszta) szobában az ablaknál áll az asztal a sarokpaddal. A két ablak között fehér terítővei borított sublót a bögrékkel, térítőkkel, fölötte a tükör. A hosszanti fal mentén foglalnak helyet az egymás végébe rakott ágyak, nehéz dunyhákkal feltornyozva, előtte székek. A sarokban áll két szekrény, almárium, tetején almák, poharak. Megtaláljuk még a szobában a ruhásládát, a katonaládát, a csizmahúzót, a bölcsőt, s a járni tanuló gyermek részére a házilag készített járókát. A falakat családi és szentképek díszítik. A konyhában kemence, mellette a különböző mesterségek szerszámai, a sütőlapát, az aratási eszközök, fűrészek, vesszőből font húsos kosár, és egymás fölé rakott, gabonával töltött zsákok. A másik konyhában régi, rakott tűzhely. A múlt hangulatát idézik a gazdagon díszített falvédők. A hátulsó szoba nem a hagyományos képet mutatja. Inkább kamrának használták. Feltehetően a másik család lakta, talán társadalmi helyzeténél, a családi ranglétrán elfoglalt alacsonyabbrendűsége miatt szorult a kamrába Egyébként a kamra többi részében, a fal mentén a háztartás és a népi mesterségek eszközei: tökgyalú, fertály, kézi mángorló, teknők, az élelem tárolására szolgáló kosarak, faragószerszámok sorakoznak. Csallóköz, virágzó Csallóköz. A csehszlovákiai magyarság etnikai szempontból legnagyobb, legtisztább területe. Sziget, amely dacol minden hullámveréssel, mert vannak, akik őrzik, ápolják hagyományait, s nem engedik, hogy elvágják a gyökereket, amelyekből kisebbségi nemzeti létünk táplálkozik. PALÁGYI LAJOS A tisztaszoba sarokrészlete Konyharészlet, jobbra a rakott tűzhellyel (Bertleff András felvételei) MEZŐGAZDASÁGI TERMÉNYEK Búza Chicago $/t IX. 29. IX. 28. decemberre 126,3-128,1 126.5-127,7 márciusra 126,7-128,4 126,9-128,1 májusra 123,8-125,1 123,8-124,9 Rotterdam, No. 2 Red Winter, $/t IX. 28. IX. 25 októberre 152,75 151,75 decemberre 156,25 155,25 Kukorica Chicago, No. 2 Yellow, $/t IX. 29. IX. 28. decemberre 83,9-85 84-84,5 márciusra 87,5-88,7 87,588,1 májusra 90-91 90-90.6 Rotterdam, No. 3. Yellow. $/t IX. 28. IX. októberre 110 decemberre 110 Árpa Winnipeg, kanadai ÍA IX. 29. IX. 28 októberre 85-85.1 85 decemberre 87-87,4 86,7-87,1 márciusra 91-91,1 90,7-91 Zab Winnipeg, kanadai ÍA IX. 29. IX. 28. októberre 112-113 112,6-113 decemberre 112,2-113,5 112-113 márciusra 115-115,2 113,6-114 Rozs Winnipeg, kanadai $A IX. 29. IX. 28. októberre-117,8 decemberre 121 120.6-121 márciusra-Szójadara Chicago $A IX. 29. IX. 29. októberre 202,2-204 206,4-207,9 decemberre 203,2-205 208,9-210,9 januárrá 203,6-205,2 211,1-212.6 Brazil pellet Rotterdam, $A IX. 28. IX 25. azonnali 217 216 októberre 217 216 Szójaolaj Rotterdam, Hf1/100 kg IX. 29. IX. 28. novemberre 67,25 69,25 februárra 69,75 72 Repceolaj Rotterdam, Hf 1/100 kg IX. 29. IX. 28. novemberre 67,25 69 februárra 68,50 70 Napraforgóolaj Rotterdam, SA IX. 29. IX. 28. novemberre 447,50 450 februána 450 452,50 Lenolaj Rotterdam, $A IX. 29. IX. 28. szeptemberre 430 430 Burgonya London, $A IX. 29. IX. 28 áprilisra 60-61 58-60.5 Rizs London, olasz LA IX 28. IX. 25. szeptemberre 480 480 Halliszt 64 %-os Hamburg, DM/100 kg IX. 23. IX. 18. azonnali 76,50 76,50 decemberre 76.50 76,50 Cukor London, napi ár, $A IX. 29. IX. 28. nyers 226,0 226.2 fehér 261,0 261,5 Nemzetközi Cukoregyezmény, $/t IX. 29. IX. 25. napi ár 195,3 196,9 15 napos átlag 204,8 207,0 Kávé London, Robusta, LA IX. 29. IX. 28. szeptemberre 750-774 781 785 novemberre 763-794 794 810 januárra 780-804 805-813 New York, C-kontraktus,$A IX. 29. IX. 28. decemberre 1182-1210 1217-1240 márciusra 1207-1235 1240-1265 májusra 1281-1303 1312-1338 Nemzetközi Kávéegyezmény, $A IX. 29. IX 28. napi vegyes ICA 1038,4 1060,4 15 napos átlag 1037,7 1037,5 Kakaóbab London. LA IX. 29 IX 28. szeptemberre 635 590-633 decemberre 641-656 624-651 márciusra 671-686 652-680 New York $A IX. 29 IX 28. decemberre 987-1005 950-985 márciusra 1040-1058 1003-1036 májusra 1074-1083 1037-1062 Nemzetközi Kakaóegyezmény $A DL 29.IX. 24. napi ár 1094,83 1067,66 10 napos átlagár 1183,52 1106,95 Kaucsuk London, RSS-1, LA IX 29. DL 28. szeptemberre 562,5-567,5 567,5-572,5 októberre 562,5-567,5 567,5-572,5 Malaysia, SMR-20, mataysiai cent/kg IX. 25. IX 24. októberre 201-203 202,50-204,50 novemberre 203 205 204,50-206,50 Nemzetközi Kaucsukegyezmény mal./szing, cent/kg IX. 29. DL 28. napi ár 171,98 172,06 5 napos átlag . 171,79 171,46 HÚSOK, ZSÍROK Élő sertés Chicago, í/100 kg IX. 29. IX 28. októberre 92,3-93,2 90,8-92,6 decemberre 93,3-94,4 91,8-93,6 februárra 91,2-92,2 89,7-91,4 London, L/100 kg IX. 29. IX 26 azonnal ra 76,06 77,85 novemberre 103-márciusra-100 Élő marha Chicago, í/100 kg IX. 29. IX 28. októberre 165,3-168,7 166 166,9 decemberre 161,5-182,7 161,8-162,4 februárra 157,8-158,8 158.1-158,8 London, L/100 kg DL 29 IX. 28. azonnalra 106,35 107,20 Juh London, vágósúly. L/100 kg DL 29. IX. 28. azonnalra 70,58 70,35 Sertés, hasaljaszalonna Chicago, í/100 kg DL 29. DL 28. februárra 85 86,3 85-86,5 márciusra 84.6-85,8 84,7-86,1 májusra 87,7-88,7 87,4-89 Sertészsír Rotterdam, $A DL 28 IX.25. szeptemberreFaggyú Rotterdam, $A IX 28. DL 25. októberre-387,50 novemberre FAÁRU 385 Épületfa Chicago, $/köbméter DL 29 DL 28. novemberre 89.9-91,7 91,6-92.3 januárra 93,1 94,6 94,5-95,1 márciusra 94.6 95,8 96 96,4 Olaj Londoni tőzsde Nyersolaj, Brent $/barrel DL 29. IX 28 novemberre 20,30-20,40 20,34-20,44 januárra 20,30-20,38 20,33-20,35 márciusra 20,08-20,14 20,08-20,14 Gázolaj $/tonna októberre 188,25-190,25 189,50-190,50 decemberre 194,25-196 195,25-198 februárra 191,75-193 192,75-193,50 Londoni szabadpiac Nyersolaj, Brent $/barrel azonnali 20.15-20,20 20,20-20,30 novemberre 20,30-20,35 20,35-20,45 Gázolaj ÍAonna 191-192 193-194 Fűtőolaj, nehéz, ÍAonna 96-98 94-96