Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-09 / 201. szám

1992. szeptember 9. Külföld Szabad ÚJSÁG 5

Exkluzív interjú KUPA MIHÁLLYAL, a Magyar Köztársaság pénzügyminiszterével

Egymásra vagyunk utalva

A szlovák kormány és az öt támogató politikai erők akaratából 1993. január elsejétől Szlovákia önálló, nemzetközi szubjektivitású állam lesz. Ez a „belső döntés“ azonban nem sokat ér, ha a világ, s mindenekelőtt Európa nem fogadja el ezt a szándékot, pontosabban: a nemzetközi szervezeteknek, a világ országainak kell igent mondaniuk a szlovák törekvésekre ahhoz, hogy Szlovákia valóban szuverén állam lehessen. Ebben a folyamatban döntő lesz az, hogy milyen módon alakul Szlovákia és Csehország viszonya, de az sem mellékes, hogy a többi szomszédjával milyen kapcsolatot tud kialakítani, különös tekintettel a „visegrádiakkal“ való együttműködésre. Tudatosítja ezt - feltehetőleg - a szlovák kormányzat is, s talán nem véletlen, hogy a szlovák kormányfő, Vladimír Meöiar első külföldi útja éppen Magyarországra vezetett. E látogatás előtt beszélgettünk KUPA MIHÁLYLYAL, a Magyar Köztársaság pénzügyminiszterével, akivel sok egyéb mellett - természetszerűleg - a kétoldalú együttműködés lehetőségeiről is szót váltottunk.- Miniszter úr, önt általában optimista embernek tartják. Ez vajon csak az egyénre, avagy a pénzügyminiszterre, a politikusra is vonatkozik?- Való igaz, optimista ember vagyok. Egyénileg feltétlenül, a funkciómtól függetlenül. Politikusként és emberként Magyarországot illetően mérsékelten vagyok optimista, egész térségünket illetően viszont komoly aggályaim vannak.- Akkor kezdjük talán a nagyobb egységgel és az aggódással. On miben látja térségünk legnagyobb gondjait?- A térségnek szerintem két nagy problémája van; az egyik politikai: ez az önálló nemzetek öntudatra ébredése. Nyugat-Európában az országok csökkentik szuverenitásukat, integrálódnak, Kelet- és Kelet-Közép-Európában pedig növelik szuverenitásukat és dezintegrálódnak, ami nagyon veszélyes folyamat. A dolog másik része pedig az, hogy ehhez a politikai folyamathoz gyenge gazdaság társul. Gyenge abban az értelemben, hogy a térség széthullott nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal küszködik, és- tisztelet a kivételnek - elmaradott gazdasági, szociális, infrastrukturális, környezeti, satöbbi, satöbbi struktúrájuk van.- Szűkítsük talán tovább a kört. A visegrádi hármakra - a jövőt illetően: négyekre - a nemzetközi közösségek és pénzintézetek komoly nyomást gyakorolnak együttműködésüket illetően. Olyan gazdasági, kereskedelmi, vám- és pénzügyi együttműködést kérnek tőlük, mintha a térségben egy „kis európai gazdasági közösséget“ akarnának látni. Változott-e ez a helyzet az utóbbi időben, esetleg éppen Csehszlovákia szétválásával kapcsolatban?- Az eredeti szándék mindenképpen az volt, hogy ez a három ország szorosan együttműködve kerüljön közelebb az európai normákhoz, illetve az Európai Gazdasági Közösséghez. Amikor azonban ez elkezdődött, akkor egyrészt még létezett a Szovjetunió, másrészt Jugoszlávia is egységes ország volt. Ma tudjuk, mi a helyzet. Ez a kialakult helyzet egyrészt tovább erősíti azt a szándékot, hogy Lengyelország, januártól Csehország és Szlovákia, valamint Magyarország még szorosabbra fűzze az együttműködés szálait, hiszen békében élnek, másrészt viszont tény, hogy a Szovjetunió széthullása, illetve a jugoszláviai fegyveres konfliktus eltereli a figyelmet a mi térségünkről, a mi országainkról. Dehát - és tehát - nekünk azért is együtt kell működnünk, hogy ennek a békés együttműködésnek az értékét emeljük és újra felhívjuk rá a figyelmet.- Ebben a helyzetben hogyan viselkedik a töke? Arra gondolok, miniszter úr, hogy a Szovjetunió széthullásával nehéz helyzetbe került az egész térség, de mindenekelőtt Oroszország, amely a nyugati világ érdeklődésének középpontjában áll, s amely országnak több tíz milliárd dolláros kérése van; illetve arra, hogy a jugoszláviai fegyveres konfliktustól terhes térségünk nem bizonytalanltja-e el a befektetőket?- A visegrádi hármak, vagy négyek- egyezzünk meg az egyszerűsítés kedvéért a visegrádiak kifejezésben- országaiba az én meglátásom szerint változatlan intenzitással folyik a tőke. És ez annak ellenére így van, hogy ezekben az országokban is vannak instabilizáló tényezők, de ezt most hadd ne értékeljem. Az orosz kérdés egészen más ügy, az egy komoly biztonságpolitikai kérdés az egész világ számára. Nyilvánvaló tehát, hogy Oroszországra az elkövetkező öt-tiz évben sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani, mint ez idáig, természetesen pénzügyileg is. Ezt, ugyan fájó szívvel, de tudomásul kell venni. Amit mi tenni tudunk - tehát lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok -, azt tesszük is, vagyis megpróbálunk részt venni ebben a segítségben, a bővülő együttműködésben, annál is inkább, hogy hagyományos kapcsolataink is vannak, s ismerjük a piacot. Az Oroszországnak, illetve a volt Uniónak nyújtott segítséggel azonban úgy kell számolni, hogy az nem jótékonyság, nem önzetlen segítség, hiszen annak biztonságpolitikai ára is van, de azt se feledjük, hogy a világ nyersanyaglelőhelyeinek jelentős része található ezen a területen, tehát a segítséget gazdaságilag ellensúlyozni lehet. A térség mezőgazdasága is igen jelentős tényezővé válhat, ha egyszer korszerűsödik a termelés. A visegrádiak még ilyen szempontból is az érdeklődés homlokterében maradhatnak, hiszen a biztonságpolitikai érdekekkel szemben a kereskedelmiek hosszútávú érdekek, ugyanakkor térségünk többi országa, sajnos, leértékelődött. Jugoszlávia az ismert tényeken kívül azzal is, hogy korábbi független státusa, különállása, illetve az elnemkötelezettekhez tartozása érdektelenné vált a szocialista tábor széthullásával, Románia pedig földrajzilag és politikai irányultságával esik távol Európától, hasonlóképpen Bulgária. Mindezt azért mondom, hogy újra hangsúlyozzam a visegrádiak együttműködésének a fontosságát, mert ez az a csoport, amelynek előnyei vannak abban is, hogy ellensúlyozni tudja a térség egyéb problémáit.-Dn is említette, miniszter úr, hogy közben a visegrádiaknak is vannak gondjaik, ezekben az országokban is előfordulnak instabilizáló tényezők. Úgy gondolom, az egyik sarkalatos gazdasági-pénzügyi gond a költségvetési egyenleg. Annak ellenére, hogy még az Egyesült Államok költségvetése is deficites, a Nemzetközi Valutaalap a visegrádiak esetében ilyen szempontból igen szigorú feltételeket szab. Éppen a napokban nem tudott megegyezni a magyar kormányzat az említett alappal a deficit nagysága miatt, Szlovákia, illetve Csehszlovákia esetében ez az elvárás még nagyobb: a Valutaalap kiegyensúlyozott költségvetést igényel. Miért e szigorú feltételek?- Nekem az a véleményem, hogy a költségvetési egyenleg, a többlet vagy a hiány, csak egy mérószám, s az érdekes az, milyen gazdasági és társadalmi folyamatok húzódnak meg mögötte. Nem akarok sem Csehországról, sem Szlovákiáról nyilatkozni, Magyarországról beszélhetek csupán, s ebben az esetben a Valutaalap attól tart, hogy bár Magyarország gazdasága értékelésük szerint 1993-ban fejlődésbe lendülhetne, a nagy költségvetési hiány miatt ez nem következik be, a hiány fékezni fogja a gazdaság mozgását. Lényegében mi ugyanígy gondolkodunk, csak a hiány mértékében nem tudunk megegyezni. A mérték viszont alku kérdése, s meggyőződésem, hogy a további tárgyalások során meg fogunk egyezni. De egyet szeretnék mondani: a Valutaalap, a Világbank, az Európai Közösség és általában a nemzetközi tömörülések szembe kerültek a volt Szovjetunió, a volt szocialista tábor átalakulásával, egy hatalmas, eddig nem ismert folyamattal, s erre senkinek nincs receptje. Hogy kidolgozunk piacgazdasági mérőszámokat, kimutatjuk a fizetési mérleget, az inflációt, a költségvetési egyenleget, satöbbi, az a folyamatoknak csak a gazdasági része. Ezek az országok azonban polgári demokráciát akarnak kiépíteni, legalábbis reményeim szerint, a visegrádiak esetében pedig ebben biztos vagyok, s ez már nem függ a költségvetés hiányától, még annak mértékétől sem. Ezt a kérdést a Valutaalap nem tudja kezelni és nem is fogja, mert nem ez a feladata.- Maradjunk akkor Magyarországnál! A magyar költségvetési deficit mögött milyen gazdasági folyamatok játszódnak le, melyek azok a momentumok, amelyek önt- utalva beszélgetésünk legelejére- mérsékelten optimistává teszik?- Az én megítélésem szerint a deficit, vagy a költségvetési egyenleg mögött most már alapvetően pozitív folyamatok zajlanak. Akár a külgazdasági kapcsolatokat nézzük, akár a fizetési mérleget, az infláció visszaszorítását, vagy a vállalkozások számát és minőségét tekintjük, mind erre utal. Mégis, a deficitnek van egy olyan összetevője, amely a gazdaság viszszaeséséből fakad, s mindenekelőtt a kelet-európai piac összeomlásával- s ebből a visegrádiak piaca sem kivétel -, illetve azzal függ össze, hogy a piacgazdaságra való átmenet, a bankrendszer kiépítése nagyon költséges folyamat, s ennek következtében alacsonyabbak a jövedelmek, ezáltal elég nagy a szociális feszültség. Bizony, ez is meghúzódik a deficit mögött, ezért vagyok mérsékelten optimista. Mindenesetre reményeim szerint az ősz folyamán már sikerül kordában tartani ezeket a folyamatokat, s az 1993-ra előrejelzett fellendülés valóban bekövetkezik.- Említette a bankrendszert, amely egyes vélemények szerint a modern gazdaság alfája és ómegája, ugyanakkor elég elmarasztaló hangokat lehet hallani a bankokról, nemrég On is bírálta ezt a szférát. On szerint hol tart ma a magyar bankrendszer?-A magyar bankokat jelenleg két nagy probléma nyomja. Az egyik a korábbi hitelek tfehajthatatlansága, ami az imént emlegetett gazdasági gondokkal függ össze. Tehát például: különböző kereskedelmi tevékenységeket a bankok finanszíroztak, összeomlott a szovjet piac, megszűnt a tevékenység, nincs honnét behajtani a hiteleket. A másik: a szakemberhiány. Szorgalmasan dolgozunk, de évtizedek kiesését nem lehet egyik napról a másikra behozni. Nézetem szerint négy-öt év múlva a magyar bankrendszer elérheti a nyugat-európai közepes átlagot, mert jelenleg, szerintem nyolc-tíz év lemaradást mutat szolgáltatásaik színvonala.- A magyarországi ellenzék azonban nem ezzel érvel elsősorban. A televízió és a rádió által hozzánk is eljutó hírek leginkább arról szólnak, hogy a magyar kormányzat politikája nem igazán vállalkozásbarát, sőt, sok esetben kimondottan vállalkozásellenes. S érdekes módon, e tekintetben- talán alibizmusból, merthogy azt ők is megszavazták - éppen a Kupa-programot kérik számon a kormányzaton. ön hogyan értékeli ezeket a kifogásokat?-Ami a vállalkozásokat illeti, tény és való, hogy elég sokat bíbelődtünk a privatizációs törvényekkel, több mint egy év telt el, amíg megszülettek. Való igaz, hogy ez idő alatt a vállalkozás lehetősége eléggé korlátozott volt. Valószínű, hogy saját gazdaságunk nehézségei és az ezzel összefüggő lassúság miatt nehezen alakultak ki azok a vállalkozásokat segítő rendszerek, amelyekre pedig szükség van; gondolok a garanciabankok megalakulására, a kedvezményes hitelkonstrukciók kialakítására, és így tovább. Ugyanakkor viszont bevezettünk már egy sor igen modern szabályozást - mint a csődtörvény, pénzintézeti adó, számvitel, satöbbi -, egyidöben azonban nem fordítottunk elég figyelmet a kisvállalkozókra, az iparosokra, a kereskedőkre. A kritika e tekintetben, úgy érzem, jogos, bár a hevessége mindenképpen túlzott, hiszen ma Magyarországon több mint hatszázezer egyéni vállalkozó dolgozik, s számuk az elmúlt egy évben közel kétszázezerrel emelkedett, közben nagyon sok a társas vállalkozás is. Az export majdnem hetven százalékát már ezek az egyéni vagy társas vállalkozók bonyolítják le. A bírálat lehet pszichológiai nyomás, amit én megértek, hiszen minden ember szeretné érvényesíteni egyéni érdekeit. Ami a Kupa-programot illeti - persze, ez így kérkedésnek tűnhet -, ennél konzisztensebb, koherensebb, összefogottabb programot senki nem állított elő Magyarországon, de nem is tehette, mert igen nagy erővel dolgoztunk rajta. Az igazi probléma benne, hogy van egy csomó késedelem, aminek egy része abból fakad, hogy az ember sok mindent nem ismer fel kellő időben, vagy nem jól méri fel egy-egy folyamat ütemét és végkifejletét. Ez a gazdasági oldal, s igazából nem is erre vonatkozik a késedelem, hanem az államháztartás korszerűsítésére. Tehát az elosztási rendelet, a korszerű támogatási rendszer kidolgozása az egészségügyben, oktatásban, satöbbi, amit a szememre vetnek. Nos, az elkövetkező időszakban ezzel fogunk foglalkozni. Tehetjük ezt annál inkább, mert érzésem szerint a gazdaság átalakításához szükséges lépéseket megtettük, az intézmények rendelkezésre állnak, a tulajdonviszonyok világosak, így nem a gazdasági oldallal kell most majd bajlódnunk, hanem az államival. Ez viszont nagyon nehéz, mert itt negyven, sót, hetven évig ateista rendszerek működtek központi elosztással. Ezt megváltoztatni az emberek szemléletében, felfogásában, az állam irányításában igen nehéz. De biztos vagyok benne, hogy még az év végéig sok mindent behozunk a lemaradásból.- Miniszter úr említette az egészséges oktatásügy támogatási rendszerének modernizálását, én hadd tereljem a szót egy pillanatra a kultúrára, már csak azért is, mert a jelenlegi magyar kormányzat felvállalta a határon túli magyarok sorskérdéseinek a támogatását is. A határon túli magyarok esetében alap-, avagy létkérdés az identitás megtartása, ahhoz pedig a legjobb eszköz a kultúra. A kultúra lehetőségei, mozgástere azonban pénzkérdés is. Mit fog tenni, vagy másként tenni a magyar kormányzat ezen a téren, hogy mi, kisebbségiek gyakorlatilag is érezzük azt, ami egyébként szavakban gyakran elhangzik?- Először is azt szeretném leszögezni, hogy mi ezeket a kötelezettségeinket úgy akarjuk ellátni, hogy ne avatkozzunk más ország belügyeibe, vagy ahogy Jeszenszky Géza mondta, mi semlegesek maradunk az egy-egy országon belül kialakuló nemzetiségi viszony kérdésében. Másodszor azt szögezném le, hogy nekünk végre rendet kell teremtenünk saját házunk táján, vagyis elfogadni azt a nemzeti kisebbségi és etnikai törvényt, amely már be van terjesztve a parlamentbe, s ezzel együtt új alapokra kell helyeznünk a magyarországi nemzetnemzeti kisebbségek viszonyt. Mi ebben az új viszonyban a legmesszebbre hajlandók vagyunk elmenni anélkül, hogy féltenénk az ország integritását, vagy a magyar nemzeti tudat elkorcsosulásától félnénk. Úgy véljük ugyanis, hogy az emberi jogok önmagukban nem elegendőek, ezeket párosítani kell a kisebbségi jogokkal, hogy mindkettő kiteljesedhessen - ahogy egyébként ez megfogalmazódott az Európai Chartában is. Amit már megtettünk, létrehoztuk a Határon Túli Magyarok Hivatalát Entz Géza vezetésével, s éppen azért, hogy a kapcsolattartás egyszerű és egyenes legyen. Elmondhatom, hogy mi nyitottak vagyunk a határon túli magyarok felé mind a kultúra, mind az oktatás és egyebek terén is, azzal a feltétellel, hogy nem'azért várjuk a határon túlról a magyarokat, hogy végleg

Magyarországon telepedjenek le, hiszen ez egyikünk érdeke sem lehet. Szerencsére, ebben egyetértünk valamennyien, s találtunk is több olyan szabályozót, amelynek segítségével elértük, hogy a Magyarországon képzett határon túli fiatalok visszamennek hazájukba, szülőföldjükre. Egyébként a kultúra, az oktatás területén számtalan kiváló eredményünk van, jónéhány alapítványt működtetünk, s más rendszerek is hozzájárulnak a kapcsolatok további szilárdításához. Nagyon lassan tudunk előbbre lépni viszont abban, hogy ezek a törekvéseink kölcsönösek legyenek a környező országokkal. Tehát az ilyenfajta figyelés a kisebbségekre ne csak egyirányú utca legyen, hanem kétirányú, s az együttműködést, a bizalmat erősítsék, és mert pénzügyminiszter vagyok, vissza kell kanyarodnom a gazdasághoz: az lenne jó, ha az ilyen kapcsolatok az anyanemzet és a kisebbségbe szorult nemzetrész között még a gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatok bázisává is válnának.- Én úgy vélem, a szlovákiai magyarok erre készek és felkészültek viszont a visegrádiak együttműködését értékelve On sem tartja megfelelőnek Csehszlovákia és Magyarország gazdasági együttműködésének színvonalát. Gondolom, Magyarországra Meéiar szlovák kormányfőt számos gazdasági és pénzügyi szakember is elkiséri. Abban is biztos vagyok, hogy a magyar kormány és a pénzügyi kormányzat felkészülten várja a tárgyalásokat az együttműködés bővítését, esetleges újrafogalmazását illetően, már csak azért is, mert Szlovákia január elsejétől önálló, szuverén partnere lesz Magyarországnak. Miniszter úr mit vár ettől a találkozótól?- A legfontosabb dolog, amit el kell mondanom, s amit Szlovákiában nem nagyon hisznek el, hogy Magyarország őszintén örül az önálló Szlovákia létrejöttének. Ez nagyon fontos történelmi fejlemény, s úgy gondolom, ez egy új szlovák-magyar kapcsolatrendszer elindítója is lehet, ha mind a két fél részéről megvan a jóindulat ahhoz, hogy ne a múltat vizsgálja állandóan, hanem a jövő együttes kimunkálásán dolgozzék. Egyébként én nem vagyok híve a nagy, látványos egyezmények aláírásának, mert azok rendszerint nem vezetnek sehova Szerintem konkrét együttműködésekben kellene gondolkodnunk; például: a magyar és a szlovák mezőgazdaság egy egységes piacot képez mind a termelési kapacitásokat, mind az árukínálatot illetően, és ez a közös piac komparatív előnyökkel rendelkezik egy sor könnyűipari területen. Tehát a jövő útja ezen a téren a versengés és az együttműködés, ami például azt jelenti, hogy a Csallóközben is termesztenek kukoricát, ahogy az Alföldön is, versengve nem nagy eséllyel indulnak a külső piacon, ezért is szükséges az együttműködés. De számtalan más példát is tudnék mondani, ahol a természetes egymásrautaltság legalább ennyire egyértelmű. Nézetem szerint az együttműködést nem kerülhetjük meg éppen e természetes egymásrautaltság miatt, a kérdés legfeljebb az, mikor ismerjük fel ezt az adott helyzetet. Ahol gyors sikereket lehet elérni, az az újabb határátkelőhelyek nyitása, amely feltétele a kereskedelem megkönnyítésének, de az emberi és szellemi potenciál cseréjének és kölcsönös kihasználásának is. A második ilyen terület a határok menti kereskedelem bővítése, akár kishatárforgalommal, akár vámszabadterületek létrehozásával. A többi, hoszszabb távú együttműködés annak is a függvénye, hogy hogyan alakul Szlovákia pozíciója az Európai Gazdasági Közösségben Mi támogatni fogjuk Szlovákiát, ezt le kell szögeznem. Az is fontos, hogy az új Szlovákia milyen kapcsolatot tud teremteni a különböző nemzetközi pénzintézetekkel, s itt megintcsak azt tudom mondani, hogy az együttműködés, az együttes fellépés ezekkel az intézetekkel szemben hallatlanul fontos. Magyarország szempontjából azért is, mert elképzelhetetlen, hogy határunk egy hosszú szakaszán olyan szomszédunk legyen, amelyre nem vonatkozik a Csehszlovákiával aláírt társulási szerződés. Ezeket a lépéseket kell követnie a vámok összehangolásának, majd a valuták kölcsönös elismerésének. Tehát hatékony, gyors lépéseket kell tennünk a kezdetektől fogva. S ebben az esetben - miután-januárban tisztázódik Szlovákia valutáris helyzete - azt is elképzelhetőnek tartom, hogy rövid időn belül Budapesten megnyílik egy szlovák-magyar bank, Pozsonyban pedig ugyanennek a megfelelője. Tehát én úgy gondolom, hogy ezekről a kérdésekről kell tárgyalni, s nem egy óriási együttműködési szerződésről tudományos és kulturális meg egyéb területeken, mert azzal most csak az időt vesztegetnénk.-Miniszter úr, sikeres tárgyalásokat kívánva köszönöm a beszélgetést.

NESZMERI SÁNDOR