Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-03 / 196. szám
1992. szeptember 3. Kitekintő Szabad ÚJSÁG 5 Fura fanyalgás fogadja Szlovákia rövidesen bekövetkező önállósodását. A cseheké érthető: csalódtak „kisöcsikéjükben“, akinek soha semmi nem volt ínyére (elsősorban persze az, hogy neki mindig csak a kisöcsike szerep jutott...). A Trianont összeácsoló nyugatiakéra is van magyarázat, hiszen az annak idején abszolút igazságosnak reklámozott diktátum most már Jugoszlávia után Csehszlovákia esetében is csödöt mondott. De mi, magyarok miért nem fogadjuk több megértéssel az egykori magyar Felvidék önálló(bb) államiságát? Először arra kellene gondolnunk, hogy amikor a szlovákok a csehekkel szemben próbálják meghatározni nemzeti különállásukat, akkor óhatatlanul is azokat a gazdaságföldrajzi, kulturális-politikai jellemzőket kell hogy kiemeljék, amelyek révén közelebb kerülnek Magyarországhoz. De természetesen Ausztriához, Lengyelországhoz és Ukrajnához (Kárpátalja!) is. Mégpedig nem Prágán keresztül, hanem direktben, ami a korábbiaknál sokkal élőbb kapcsolatokhoz kell hogy vezessen. A létező szocializmus merevsége miatt a kisebb országok ugyanis sokkal rugalmasabbak, könnyebben kormányozhatok voltak, - és ez még egy jó darabig bizonyára így is marad. Csehszlovákia szétválása ebből a szempontból kettős előnyt hozhat, hiszen nem csak Szlovákia, hanem Csehország is kisebb lesz, mint a most felbomló közös (?) ország. Mivel a történelmi hagyományok, a földrajzi közelség és az ott élő magyar nemzetiség miatt Szlovákia az egységes államnál könnyebben érthet szót Magyarországgal (de persze hasonló okok miatt Csehországgal is), gyakorlatias politizálással, mindkét oldal tapasztalatainak adaptálása révén Szlovákia szinte bele fog kényszerülni a Csehország és Magyarország közötti közvetítői szerepkörbe. Sót, tulajdonképpen Lengyelországgal (elsősorban Dél-Lengyelországgal) is sokkal konkrétabb áru-, munkaerő és tőkeforgalom várható, mint ami a szocialista együttélés évtizedei alatt egyáltalán kialakulhatott. Bécs közvetlen közelsége pedig Szlovákia új szerepkörben Napjaink sorskérdése I. I-jppif ip mt \ IMP Éjíj I* \ I I ín m 11\ j j í* í í t ■ I * \ % ; í | | j- J m HiT \ j j ft I ! ^ t % | 1 j 9 ^ mf 41 í í « y 5 >0 IMIM i. á., i i U. J olyan plusz előny, amit a keleti kereskedelemre szakosodott Ausztria bizonyára nem fog kihagyni. Végeredményben még az sem kizárt, hogy a visegrádi együttműködés centruma Pozsonyban fog koncentrálódni. (Ezt még olyan nyelvi okok is elősegíthetik, hogy a szlovákok a cseheknél könynyebben értik meg magukat a lengyelekkel). E pillanatban a visegrádi együttműködés csillantja fel a legtöbb reményt Közép- és Kelet-Európa felzárkózásához. De csak akkor, ha nem marad meg a deklarációk szintjén és a részt vevő országok élnek is az egymás közötti gazdasági kapcsolatok liberalizálása kínálta lehetőségekkel. Mert akkor perspektivikusan már nem is annyira egy ,,EGK-óvoda“ lenne Visegrád célkitűzése, hanem az EFTAEGK fúziója által létrejövő Európai Gazdasági Térhez zökkenőmentesen csatlakozni képes regionális kooperáció. Úgy tűnik, az egymás közötti vámok mielőbbi (tehát nem 5-10 évre elhúzódott!) és teljes megszüntetésével az egymás közötti kereskedelem kb. 5 %-os arányát könnyen 10 %-ra lehetne felvinni, ami már bizonyos megélénkülést indíthatna be. De ehhez mindegyik országnak fel kellene hagynia azzal az ipar- és piacvédelemmel, amely 10-20 millió dolláros (kontingentált vagy büntető vámokkal sújtott) árucsoportok kedvéért leblokkolja a sokkal több előnnyel kecsegtető szabadkereskedelmet. (Az egymás közötti vámok teljes lebontásával szinkronban viszont érdemes lenne egy nem túl magas, de egységes külső vámfalat húzni a feldolgozott termékek védelmében). A visegrádi együttműködés legfőbb célja egyelőre a piacok tágítása a részt vevő országok vállalatai, vállalkozói és bankjai számára. Mert ha a kül- és belföldi befektetők nemcsak egy viszonylag szűk magyar, lengyel, cesh (vagy szlovák) gazdaságban lehetnek jelen, hanem azonnal a teljes visegrádi térséggel, egy majd 60 milliós piaccal számolhatnak, akkor az a jelenleginél sokkal nagyobb vonzerőt fog jelenteni a belföldi megtakarítások vállalkozásba fektetése és természetesen a nyugati tőke számára is. Ezáltal felértékelődhet a privatizálandó vagyontömeg, fajlagosan megnövekedhetnek a privatizációs bevételek. Nem elhanyagolható előny kínálkozik azáltal, hogy az egykori Szovjetunió utódállamai (beleértve a Baltikumot is) igen jelentős mértékben a visegrádi térség vállalatait, bankjait vennék igénybe nemcsak a bilaterális kereskedelemhez, hanem az EGK-val, az USA-val, de a világ más fejlett övezeteivel való ipari-kereskedelmi kapcsolatok élénkítésére is. Az ok egyszerű: amíg a volt Szovjetunió utódállamaiban uralkodó kaotikus állapotoktól idegenkedik a tőke, a stabilnak számító visegrádi országokban viszont minden gazdasági erő jelen akar lenni. így az Oroszországhoz való földrajzi közelség, az orosz nyelvtudás és a korábbi szovjet piac ismerete miatt a fejlett országok számára kelet felé potenciálisan ugródeszkaként szolgálhatnak a volt szocialista tábor közép-európai államai. A harmadik - és talán legnagyobb- előnyt azonban a visegrádi térség közös, alacsony vámfalával körülvett- és a mezőgazdaságra is kiterjedő!- szabadkereskedelmi övezet felerősödő belső versenye jelentheti. Amelyik termék ugyanis itt helyt tud állni, az a FÁK piacán már biztosan eladható, de értékesítésére jó esély van a világon másutt is. Vagyis Visegrád pozitív szelekciót kierőszakolva egyidejűleg hozna több piaci lehetőséget és egyben magasabb igényszintet az érintett országok számára. Ha jól meggondoljuk, valószínűleg így lehet a leghatékonyabb módon felgyorsítani a fejlett világhoz történő felzárkózást. Ennek hiányában viszont nagy a veszély, hogy az egyes országok csupán a fejlett világ bóvlicikk felvevőjévé, technológiai és környezetvédelmi szeméttelepévé válnak. A visegrádi együttműködést a pénzforgalom minél szélesebb körű liberalizálása teheti igazán hatékonynyá. Az egymás közötti fizetési nehézségek ugyanis jól áthidalhatók, ha a szabaddevizákon kívül lehetővé válik, hogy legalább az egymás közötti kereskedelemben felhasználják a nemzeti valutákat is. Ez felgyorsítaná a korona, a zloty és a forint konvertibilissé válását, mivel először az egymás piacain, majd az „igazi“ külpiacokon való helytállás fogja valóban hitelesíteni a konvertibilitást. Miután az önálló Csehország és az önálló Szlovákia nagyobb felületen, intenzívebb átjárhatóságot tud biztosítani a gazdaság kapillárisai számára mind északi, mind déli irányban, Csehszlovákia szétválása nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja a visegrádi együttműködést. Kisebb | a csehek előnye | A huhogok egyik érve Szlovákia elkülönülésével szemben az, hogy amíg a fejlett Csehország vonzó a külföldi tőke számára, addig a főleg nehéziparra szakosodott Szlovákia aligha számíthat „konvertibilis relációjú" befektetőkre. Ezt a leegyszerűsitő előítéletet számos régi illúzióból hozzák össze a békebeli Csehszlovákia iránt nosztalgiázok úgy, hogy a két világháború közötti viszonyokat próbálják ráhúzni a mai valóságra. Csehország hajdanvolt szellemi-ipari potenciálját a szovjet parancsgazdaságnak történt teljes behódoláson kívül igencsak csökkentette a 3,5 millió szudétanémet '45 utáni kitelepítése is. Szlovákiában viszont a kitelepítés elsősorban (és szinte kizárólag) a magyarokra sújtott le, a németek - pozsonyiak, cipszerek - elég jelentős része, pláne ha asszimilálódott, a helyén maradhatott. így az a kulturális többlet, amit az előbb magyar, majd utóbb szlovák asszimiláció útján megindult németek mindenképpen birtokoltak, lényegében a szlovák társadalom színvonalát javította. Ez a színvonal a háború után egyébként is igen jelentős, szinte forradalmi emelkedést ért el, hiszen hatalmas szlovák tömegek váltak elmaradott falusi lakosokból városlakó ipari munkássá, alkalmazottá vagy éppenséggel értelmiséggé. Az 1945 utáni időszakban a „létező szocializmusnak“ az élet minden területét felkavaró beavatkozásaival, Csehország lecsúszásával és Szlovákia felemelkedésével eléggé kiegyenlítődtek - pontosabban lefelé nivellálódtak - a két országrész közötti kulturális különbségek. Amire anyagilag még ráerősített, hogy 1968 után Szlovákia az őt megillető mértéknél jóval nagyobb arányban részesült az ipar és az infrastruktúra fejlesztésére szánt pénzekből. Ami az így kialakult nehézipar (kohászat, vegyipar, hadiipar) foglalkoztatási nehézségeit illeti, az tényleg súlyos gond (mindkét országrészben!), de a világ sok országában találtak már megoldást a munkaerő átképzésére, átcsoportosítására. Ilyen szempontból Szlovákia valószínűleg nincs sokkal rosszabb helyzetben, mint Magyarország (Borsod megye, szénbányák, stb.). Hamis tehát az a beállítás, hogy a gazdag „északi“ Csehországgal szemben a szegény „déli“ Szlovákia eleve kudarcra van ítélve. Természetesen ez is benne van a „pakliban“, különösen akkor, ha a most megválasztott szlovák vezetők a gazdasági realitások felismerése és az arra adandó pragmatikus reagálás helyett presztízs beruházásokra (Bős...) pazarolják el az erőforrásokat, a nép elégedetlenségét pedig a nacionalizmus felszításával próbálják levezetni. De miután nem balkáni, hanem közép-európai ország alakul ki a szemünk előtt, bízzunk annyira ebben a fiatal népben, hogy lesz annyi józan ítélőképesség nemcsak a vezetőkben, hanem a széles tömegekben is, hogy sikerül elkerülni a soviniszta bezárkózást. Hogy ne a rossz útra lépjenek, gyanakvás helyett megértéssel, bizalommal kell közelednünk feléjük. Történelmi kompromisszumra van szükség. Szlovák-magyar kiegyezésre! Budapest, 1992. augusztus STADLER JÁNOS (Készült a Magyar Nemzet és a Szabad Újság részére) Hiteles volt-e az „évszázad demagógja“? A Göbbels-napló titkai A közelmúltban a brit és német sajtó hasábjain több cikk, beszámoló foglalkozott a náci propagandaminiszter, Göbbels titkos naplójával, s a lapok eddig nem ismert részleteket is közöltek a reményeik szerint hiteles dokumentumból. Az alábbiakban a napló újabb részletei megtalálásának körülményeit foglaljuk össze. 1945 - a Vörös Hadsereg feltartóztathatatlanul vonul Berlin felé. A birodalmi főváros közelében fekvő Michendorf erdejében egy katonatiszt acélpántos, úgynevezett „tiszti ládát“ ás el. Ténykedését Richard Ottke - Dr. Joseph Göbbels náci propagandaminiszter gyorsírója - figyeli. Az elföldelt láda az „évszázad demagógjának“ feljegyzéseit tartalmazza, összesen 17 ezer oldal gázlapra áttett másolatát. A ládát soha többé nem sikerül megtalálni - tartalmának töredéke NDK-archívumokban bukkan fel. A propagandaminiszter 1941-ig saját kezűleg írja naplóját. Röviddel azelőtt, hogy családjával együtt ő is levonul a „Führer“ bunkerjába, az eredeti példányokat alumíniumtartályokba csomagoltatja, és a kancellári hivatalba viteti. Ezek maradéktalanul mind a mai napig nem kerültek elő. A hírhedt agitátor feljegyzéseiért azóta is tart a versenyfutás. A legújabb fejezetről az angol sajtó gondoskodott. A kemény konkurenciaharcot vívó Sunday Times és Daily Mail szinte ugyanazon a napon lepte meg olvasóit, állítólag mindeddig ismeretlen Göbbels-részletekkel, amelyek moszkvai levéltárakban pihentek. Felfedezésüket éppen olyan ominózus hangulat lengi körül, mint eltűnésüket. A hamisított Hitler-naplókat megjelentető Stern példájából okulva, a német sajtó sokkal óvatosabban kezeli a Göbbels-dokumentumokat, mint a kizárólag üzleti sikerre törekvő angol lapok. Nyilvánvalóan ezzel magyarázható, hogy a Spiegel hírmagazin csak a londoni újságok után kezdte meg a propagandaminiszter írásainak közlését. Ezzel bezárul az a kör, amely 1936-ban kezdődött. Az Eher Kiadó akkor 250 ezer márkát fizetett a náci ideológia leghatásosabb apostolának azért, hogy biztosítsa magának a jogokat. Minden további évjáratért 100 ezer márkát ígért azon feljegyzésekért, amelyeket Göbbels „történelmi jelentőségű műnek“ titulált. Még a második világháború befejező szakaszában is a modern dokumentációs technika segítségével igyekezett azokat biztosítani az őt követó generációk számára, abból a feltételezésből kiindulva, hogy ezek segítségével hatást tud gyakorolni a német nép jövőjére. „Göbbelsről mindenki tudja, hogy notórius hazudozónak számított" - állítja a Spiegel, de ennek ellenére a feljegyzéseket értékes történelmi dokumentumnak minősíti. Ezt a véleményt nem mindenki osztja. A Die Welt egészen más megállapításra jut: ,,A háború előtti idők feljegyzéseinek kiértékelése azt bizonyítja, hogy Göbbels elsősorban a hivatalos irányvonalnak és a kiadott propagandautasításoknak megfelelően fogalmazott. Az eseményeket - a diplomáciai aktivitások eltorzításával, a propagandahazugságok eltúlzott ismétlésével - meghamisítja. Az olvasó csak ritkán nyer bepillantást a Führer körében lezajló eseményekbe. “ Berlin elfoglalása után a Göbbels-papírok nagy része a szovjet fővárosba került, és hosszú ideig elérhetetlennek bizonyult a nyugati történészek és irodalmárok számára. Ez év elején Elke Fröhlic, a müncheni Kortörténeti Intézet munkatársa lehetőséget kapott arra, hogy moszkvai archívumokban kutathasson, s itt talált a Göbbels-feljegyzések nyomára. Szakkörökben gyorsan elterjedt a német kutató felfedezése. A hitleri Németország történetével szívesen foglalkozó angol lapok közül a Sunday Times reagált a leggyorsabban. 75 ezer fontos honorárium ellenében Moszkvába küldte David In/inget, tudva róla, hogy azon kevesek közé tartozik, akik képesek olvasni Göbbels kézírását. A sietség megbosszulta magát. A történészek úgy ismerik David Irvinget, mint a náci múlt szimpatizánsát, a Harmadik Birodalom tetteinek radikális kozmetikusát. A Sunday Times olvasótábora tiltakozott ellene, mire a lap menesztette, s helyét az oxfordi Norman Stone professzor foglalta el. Ekkorra azonban Irving a „híres történész“ jelszavával megtévesztett Moszkvából már hazatért, s minden érdemleges információt magával vitt. Vagy mégsem? A Rajna partján - Bonn közelében- élő Richard Ottke - Göbbels ma 83 éves hajdani munkatársa- úgy nyilatkozott a Daily Mail-nek, hogy a ,,Főnök" kézírásos feljegyzései nem kerültek filmre, csak az ő általa leírt szöveg." Irving viszont Moszkvában kizárólag Göbbels saját kezűleg papírra vetett soraival foglalkozott. E kijelentést követően Sir David English - a Daily Mail főnöke olyan részletekkel szolgált a lap olvasóinak, amelyek a müncheni Kortörténeti Intézet archívumából származnak. A copyright-engedélyért az újság 50 ezer márkát utalt át az intézet számlájára. Az aktuális események bizonyos fokig háttérbe szorítják azt a tényt, hogy a Göbbels-napló első részletei - az 1924 és 1941 közötti időszak feljegyzései - már 1987-ben megjelentek könyv formájában, a müncheni Sauer Kiadó gondozásában. Ez azonban hézagosságával tűnt ki. A különösen izgalmas események kapcsán Göbbels mintha elnémult volna. Az olvasó így jóformán semmit sem tudott meg a Röhm-féle vérfürdő drámai mozzanatairól, Ausztria bekebelezéséről, a Hitler-Sztálin paktumról. A Moszkvából előkerült új anyag segítségével talán sikerül pótolni a réseket. Mindez azonban nem változtat azon, hogy bekövetkezett Joseph Göbbels jóslata: ,,Ha vesztünk, úgy évszázadok generációi fogják neveinket megvetni és elátkozni". STEFAN LÁZÁR, Köln I