Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-24 / 214. szám
1992. szeptember 24. Kultúra Szabad ÚJSÁG 5 A hallgatag ruszin Iskola — hetedhét határon túl Két iskola egy fedél alatt Tanulnak világot látni Magyarnak lenni és magyarnak maradni Szlovákiában szabad elhatározás kérdése. Hogy ez a szabad elhatározás mi mindennel jár együtt, azt csak mi, magyarok tudjuk. Majd háromnegyed százada létkérdés számunkra fennmaradásunk egyik alapköve: az iskola. S ha végignézünk kis külön-magyar történelmünkön, nem találunk benne olyan szakaszt, amikor nem kellett harcolnunk iskoláinkért. Volt, amikor a hatalom bezáratta iskoláinkat; volt, amikor burkoltabb formában támadta létüket; volt, hogy törvénnyel akarta felszámolni bennük a teljes magyar tanítási nyelvet. Mindeddig azonban sikerült ellenállnunk. A masaryki éra látszólag demokratikus volt velünk szemben, elemi szinten biztosította az anyanyelvi oktatást az ország kisebbségeinek. De óriási különbségek voltak az elemi iskolák között a tanítási nyelv szerint is. Voltak magyar vidékek, ahol a szlovák tannyelvű elemiben ingyentejet, ezt-azt kaptak a gyerekek. A magyar gyerekek is - de ahhoz, hogy ezt megkapják, szlovák iskolába kellett járniuk, mert ugyanazon falu magyar iskolájában nem volt ingyentej, hiába volt egyforma a szegénység. Magyar tanítási nyelvű polgári iskola, gimnázium magyar vidéken is sokkal kevesebb volt, mint szlovák tannyelvű, s bár nagyobb volt még a nemzetiségi tolerancia ember és ember közt, „fentről“ elrendeltetett, hogy a hivatalnoki, az értelmiségi pályán - esélyegyenlőség híján - minél kevesebb legyen a kisebbségi. Asszimilálásunk és másodrendű állampolgári státuszunk Csehszlovákia megalakulása óta állami politika. Voltak, akik nálunk rosszabbul jártak. Szeptember elején a Szlovák Nemzeti Tanács alkotmányvitájának egyik szünetében beszélgettem egy ruszin-ukrán nemzetiségű képviselővel. Akkor már tetőfokára hágott a magyarellenes össztűz, az egyik szlovák képviselő azt fejtegette, tűrhetetlen, hogy Dél-Szlovákiában egy szlovák gyereknek húsz kilométert kelljen utaznia naponta a szlovák iskolába. (Perszehogy tűrhetetlen, csak éppen az iskolaközpontosítás nem volt magyar találmány, erről szívesen elfeledkezik a többség. Mert akkor tűrhetetlennek kellene neveznie azt is, hogy ugyanezeken a területeken magyar gyermekek százai utaznak naponta ugyanennyit vagy még többet az iskola után.) Nos, a ruszin képviselő szomorúan azt mondta: neki most fel kellett volna szólalnia, de ő gyáva, nem merte megtenni. „Nekem kellett volna elmondanom: csak a magyaroknak köszönhető, hogy nekik még vannak iskoláik, hogy amikor az iskoláik veszélyben voltak, ők még mindig öszsze tudtak fogni a megmaradásuk érdekében. Azt kellett volna elmondanom, hogy nekünk már csak tizenhét iskolánk maradt, de abból tizenhárom olyan, ahol mindent szlovák nyelven tanítanak, s heti két-három órában, délutánonként tanulhatnak a gyerekek ukrán nyelvet, ha akarnak, mert az anyanyelvűk nem kötelező tantárgy...“ B. képviselő úr magánemberként azt is elmondta, szurkol nekünk, magyaroknak, hogy ne hagyjuk magunkat. Ne hagyjuk arra a sorsra jutni nyelvünket, amilyenre a ruszin nyelv jutott hetven esztendő alatt. A Duhnovcsi-féle ruszin nyelv fejlődése megállt, a használatból kikopott. Olyan sorsra jutott hetven esztendő alatt, amilyenre a magyarországi szlovákságé hosszú évszázadok alatt. B. képviselő úr hallgatása ebből is ered. Abból, hogy ha most azt mondaná nekik az ország vezetése: nyissatok teljes szervezettségű, anyanyelvű ruszin iskolákat, bajban lennének. Bajban lennének, mert nem lenne elég tanítónak való ember, aki ismeri a nyelvet. S ha a konyhanyelvet ismerik-beszélik is még, szaktantárgyakat tanítani nem tudnának, mert a nyelv fejlődése megállt; B. úr anyanyelvén nem születtek meg azok az új kifejezések, amelyeken az utóbbi ötven esztendő új reáliáit néven nevezik... B. úréknak fel kellene támasztaniuk egy nyelvet, hogy tanítani tudjanak. Ahhoz pedig, hogy szavaikkal együtt fajtájuk se fogyjon tovább, évtizedekig tartó kemény küzdelemre lenne szükség. Róluk persze nem beszél iskolaügyi miniszter, vegyeslakosságú területek osztályának vezetője, minisztériumi alkalmazott, netán miniszterelnök. Nekik csak az jár az eszükben, amit egy nemrégi statisztikai kimutatás közölt. Dél-Szlovákiában — a Csallóköztől a Bodrogközig bezárólag - kettőszázhuszonhét (227) szlovák nemzetiségű gyermek magyar iskolába jár. Micsoda felháborító dolog! Micsoda elmagyarosítás folyik! A kettőszázhuszonhét egyedi okról hiába kérdezi őket az ember. Arra sem tudja a választ egyik főhivatalnok sem, a kettőszázhuszonhét gyermek közül melyik milyen anyanyelvű. Mint ahogy azt sem teszi közzé egyetlen politikus sem, hogy az ugyanezen a területen iskolába járó 6-16 éves szlovák nemzetiségű gyermekeknek ez az egy tized (0,1) százalékát sem teszi ki, miközben az e vidéken élő iskolaköteles 64 ezer magyar gyerekből 16 800 - tizenhatezernyolcszáz - jár szlovák iskolába, ami valamivel több, mint 25 százalékot jelent. A ma iskolaköteles generáció több, mint egy negyedét. Az utóbbi adatról feltehetőleg azért hallgat a hatalom, mert örömet jelent számára, hisz azt bizonyítja, működik az asszimilációs gépezet. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint ugyanis a szlovák iskolákat végzett magyar nemzetiségűek közül szinte senki nem járatja magyar iskolába a gyermekét. A mai huszonöt százalék a jövőre nézvést tehát egyre növekvő arányú beolvadást, elszlovákosodást jelez a magyar kisebbség soraiban is. Csupán a többségi nemzet türelmetlensége, agresszívabbá váló nacionalizmusa az, ami ezt az asszimilációs folyamatot fel akarja gyorsítani, ezért támad hamis vádakkal a fogyásával gyengülő - de még mindig nem eléggé gyenge - kisebbség ellen. S ez a nemzeti türelmetlenség fogalmazódott bele a szlovák alkotmányba is, hogy az alaptörvény szintjén teremtse meg a feltételt a kisebbségek beolvasztására. A szlovák alkotmány nemzetiségi jogokat rögzítő cikkelyének azon „biztonsági záradéka“, mely szerint a kisebbség az ország bármely területén csak akkor élhet alkotmányos jogával, ha az egyetlenegy többségi állampolgár érdekét sem sérti, sok mindenre módot ad. Az oktatásügyi minisztériumnak például lehetővé teszi olyan rendelet, vagy törvényerejű rendelet kiadását, hogy minden településen- ahol akár egyetlen gyermek is szlovák iskolába szeretne járni - kötelező szlovák tanítási nyelvű iskolát nyitni. Az alkotmány eme kitételének köszönhetően - ha az ország gazdasági helyzete olyan, hogy nem futja a költségvetésből újabb és újabb iskolákra- akár a kisebbségi iskolák rovására lesznek nyithatók a magyar többségű településeken szlovák iskolák. Nem, kérem, nem látok rémeket. Csak gondolkodom, és nincs okom optimistának lenni. A szlovák nacionalizmus vadhajtásait egyelőre ugyanis senki nem próbálja lenyesegetni. Sőt. Maga Jozef prokes, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke tett olyan ajánlatot nekünk, magyaroknak, hogy ha magyar iskolába akarjuk járatni gyermekeinket, tartsuk is fenn nekik ezeket az iskolákat. Prokes és a Meciar-kormány pedig mostanában többnyire egy követ fúj. S erre az is, hogy Meciar- budapesti látogatását követően- nyomatékosan hangsúlyozta: a kisebbségi kérdés Szlovákia belügye, annak megnyugtató rendezése érdekében nem szándékozik kétoldalú államközi szerződéseket kötni, mint ahogy az sem áll szándékában, hogy legalább a szellemiek szférájában, a kultúrában és az iskolaügyben önkormányzatot tegyen lehetővé a kisebbségeknek. Egyértelműen megfogalmazta, hogy számunkra csak az állami paternalizmust tartja jónak, s hogy az 1989 novembere előtti rezsim nyomdokain kíván haladni, de visszavonva azokat az engedményeket, amelyeket a Husák-rendszer a különböző nemzetközi ráhatások eredményeképpen kénytelen volt megtenni. Napjainkban tehát, amikor az „iskolaügy nyomorúságát“ elsősorban nemzet - nemzeti kisebbség ellentétként próbálják leképezni, nem történik semmi más, mint egy elkövetkező intézkedéssorozat előkészítése. Nem kétes, hogy az ki ellen fog irányulni, mert nem kétes a hatalom kisebbségfilozófiája sem. Az pedig abban áll, hogy: a jó indián a halott indián. A diószegi magyar alapiskola első négy évfolyama, valamint a két napközi a kisiskolában található. A felső osztályokat látogató százhuszonnyolc gyermek és pedagógusaik viszont társbérlőkként egy fedél alatt élnek a szlovák alapiskola „lakóival“, akiknek egy része ugyancsak különválva, az egykori „római katolikus népiskolában“ kezdte meg az idei tanévet. Nem egy városunkban tapasztalható, hogy míg sorra épülnek a korszerű - bár cseppet sem mutatós nagyobb és világosabb tantermekkel, laboratóriumokkal ellátott szlovák iskolák, addig a régi magyar alapiskolákat - olcsóbb megoldás lévén - többnyire felújítják. A kellemetlen tudat ellenére számomra kisdiákként felemelő érzés volt egykori alapiskolámban helyet foglalni ugyanabban a padbar^ahol jó néhány évtizeddel azelőtt tálán a dédnagyanyám, később pedig az édesanyám tanulta az ábécét és kanyarintotta a sorokon fegyelmezetten megülő kis fecskéket. Diószegen, az 1958-ban átadott épület hús falai között - az iskola új vezetőinek köszönhetően - ma nagyon is korszerű kezdeményezésekről esik szó. Batyut vettünk a hátunkra... ... mert úgy gondoltuk, gyermekeink akkor lesznek igazán érettek a mai világra, ha a tananyagon kívül, az osztályok falain túl is megismerik a valóságot. Egymást követték ezért a tanulmányutak és kirándulások, ami persze nem ment a tanulás rovására, sőt! Ellátogattunk a galántai „Toszkába“, hogy végzős tanulóink megismerkedjenek az esztergályos, a lakatos, tehát a kétkezi ember munkájával. Pozsonyban a múzeumokat jártuk, Morvaországban tett kirándulásunk során pedig a természet szépségeit ismerhettük meg. Voltunk a Gánserndorfi safari-parkban is. Ekkor hetven tanulónk számára intéztük el az útlevelet, amelyet tulajdon aláírásukkal az iskolában vehettek át. Nyáron a tapolcai Kazinczy Ferenc Általános Iskola vendéglátását élvezhettük a badacsonylabihegyi táborban. Mi augusztusban Eperjesen láttuk őket vendégül és a környék nevezetességeinek bemutatásával viszonoztuk balatoni élményeinket - tudom meg Kaprinai Lajos igazgatótól, aki 1989-ben a nagymácsédi iskolából a pedagógusok felkérésére elfogadta a diószegi alapiskola igazgatóhelyettesi székét. A pedagógus nem felejt el elismerően szólni a citerazenekar munkájáról, amely az alapiskola hírnevét öregbítette nyári romániai, magyarországi turnéján. Az alapiskola jó kapcsolatát bizonyítja a Csemadok helyi alapszervezetével az a találkozás, amelyet az utóbbi szervezett a tanulók számára Fehér Klárával, a kiváló írónővel. Jószomszédi kapcsolatok Beszélgetésünkbe Koháry László, az iskola igazgatóhelyettese is bekapcsolódik, aki egy évvel ezelőtt érkezett az iskolába.- Utazásaink során a szülők rendkívüli támogatását, valamint szponzoraink anyagi segítségét élvezhettük, akik közül Pécsi Dániel, Knapp Tibor és Szabó Antal vállakozók nevét emelném ki. A szülők nagy megelégedéssel fogadták az iskolán belül történt változásokat. Az ő kérésükre vezettük be az idegennyelv-oktatást, valamint a számítógépes oktatást. A szlovák alapiskolával közös számítógépközpontunk van. Ami a nyelvoktatást illeti, ugyancsak a „szomszédainktól“ kaptunk német nyelvkönyveket. Ahogy tudjuk, segítjük egymást. Mivel a felső tagozaton eggyel csökkent az osztályok száma, mi viszonzásképpen egy helyiséget bocsátottunk a szlovák tanulók rendelkezésére. Egy fedél alatt együtt kell hogy működjünk. A tornatermet is közösen használjuk, kedden és csütörtökön a miénk. Mindezek mellett gondolnunk kell állandóan arra is, hogyha az iskolába új segédeszközök kerülnek, nekünk mindenből kettőre van szükségünk, hogy a másik épületbe is jusson - magyarázza az igazgatóhelyettes. Anyu magyar, apu szlovák A magyar és a szlovák alapiskola kapcsolata nem teljesen súrlódásmentes, hiszen nehéz elviselni, hogy a kétnyelvű városban az otthon magyarul beszélő gyermek a szlovák osztályba kerül.- Sajnos az esetek többségében a szlovák anyanyelvű szülő kerül ki a vitából „győztesen". Pedagóguspályám során viszont megtörtént már, hogy a szlovák iskolába beíratott gyermeket két évfolyam után átíratták a magyar iskolába. Munkát jelentett ilyen esetben a tananyag bepótlása, de mindenkor nagy örömmel fogadtuk és fogadjuk a szülők és a gyermek közös, önálló döntését - mondja Kaprinai Lajos, akitől megtudjuk, ugyancsak nagy gondot jelent az iskolai rend fenntartása némely esetben. A tavalyi tanévben ugyanis a harmincegy kis elsős közül hat megbukott. A gyerekek között sok a roma tanuló, és elsősorban az ő előmenetelükkel van gond. A „gondot okozó“ végzős tanulók a galántai alapiskola kilencedik osztályába kerülnek, vagy a szakmunkásképzők valamelyikében folytatják tanulmányaikat. A diószegi végzős tanulók közül a galántai vagy a szenei magyar gimnáziumba jelentkeznek, de ma is népszerű a dunaszerdahelyi egészségügyi, közgazdasági és a menedzserképző szakközépiskola. Beszélgetésünk során a pedagógusoktól megtudjuk, az idén első ízben nyílt meg a városban a kisegítő iskola, amelyet az alapiskola három tanulója látogat. Újdonságnak számít, és a szülők számára nagy megkönnyebbülést jelent a Galántai Népművészeti Iskola Diószegén megnyíló zene- illetve rajztagozata. Az oktatás itt, sajnos, csupán szlovák nyelven folyik, ennek ellenére nagy a túljelentkezés. xxx A Diószegi Magyar Tannyelvű Alapiskola tizenhét pedagógusának átlagéletkora ma ötven év körüli. Néhányan a közelmúltban utókezelést is igénylő műtéten estek át, és természetesen nem mindannyian fogadták szívesen a bekövetkezett változásokat: a hirtelen mozgalmassá vált, utazásokkal élénkített iskolai hétköznapokat. Az iskola szívesen fogadná a közeljövőben a friss ötletekkel érkező fiatal pedagógusokat, akiknek segítségével sikeresen folytathatná a megkezdett utat. Ottjártunkkor már készült a lista a tapolcai baráti iskolába tervezett látogatás jelentkezőiről. A pedagógusok és a szülői tanács néhány tagja módszertani napokra készül Magyarországra. Száz Ildikó N. Gyurkovits Róza PÁLYÁZATI FELHÍVÁS=-------Az Illyés Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a szomszédos országokban működő a) állami vagy bejegyzett egyesületi, alapítványi, egyházi és egyéb nem állami magyar közművelődési és kulturális intézmények, hivatásos és amatőr művészeti együttesek, csoportok, b) magyar tanítási nyelvű állami vagy bejegyzett magánegyesületi, alapítványi, egyházi és egyéb oktatási intézmények, c) állami vagy bejegyzett egyesületi, alapítványi, egyházi és egyéb nem állami magyar tudományos intézmények és szervezetek számára az említett intézményekben és szervezetekben folyó munka színvonalának emelését célzó infrastrukturális fejlesztések - a tevékenységet szolgáló technikai felszerelések beszerzésének, valamint épületek, helyiségek megvásárlásának, létesítésének, felújításának vagy korszerűsítésének - támogatására. Cseh-Szlovákiában az a) pont alá tartozó pályázók a CSEMADOK Országos Választmányához, a b) pont alá tartozó pályázók a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Képviselőtestületéhez, a c) pont alá tartozó pályázók a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társasághoz, a felsorolt szervezetektől beszerezhető pályázati űrlapon nyújthatják be pályázataikat. A pályázatok benyújtásának határideje: 1992. október 31. A pályázatok átvételével megbízott szervezetek 1992. november 30-ig véleményezik a benyújtott pályázatokat, majd az Illyés Alapítvány Kuratóriuma 1993. január 15-ig dönt a támogatások megítéléséről. Az Illyés Alapítvány Kuratóriuma kizárólag a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő intézmények és szervezetek által, a felsorolt szervezetekhez, hiánytalanul kitöltött pályázati űrlapokon benyújtott pályázatokat bírálja el.