Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-18 / 209. szám
II 1992. SZEPTEMBER 18. Ki kinek adósa vibummvs __________ Minden fejlett tőkés országban jelentős összegekkel támogatják és szigorú jogszabályokkal védik a mezőgazdaságot. Megbecsülik az ország kenyéradóit. Adókedvezményekkel, hosszú lejáratú, alacsony kamatú hitelekkel, közvetlen anyagi támogatással, védővámmal, elemi csapások esetén számottevő kártérítéssel segítik a gazdaságok fennmaradását s a gazdálkodók tisztességes megélhetését. Ugyanez sajnos, nem mondható el Szlovákia mezőgazdaságáról. Ellenkezőleg. Az elmúlt két esztendő „mezőgazdaságellenes” politikája csődbe vagy legalábbis a csőd szélére sodorta a mezőgazdasági üzemek zömét. Ez a kedvezőtlen helyzet Dél-Szlovákia mezőgazdaságilag legproduktívabb vidékeit sem kerülte el. A Galántai járás mezőgazdasági termelésének helyzetéről Martin Íilinöík mérnökkel, a MÉM Regionális Mezőgazdasági Információs Központjának igazgatójával beszélgettem. □ Hogyan tagolódik, hogyan oszlik meg ma a járás mezőgazdasága a tulajdonjogi viszonyok szerint? — A Galántai járás több mint 70 ezer hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik. Ebből a 32 mezőgazdasági szövetkezet mintegy 52 ezer hektáron gazdálkodik. A járás négy állami gazdasága 1 800 hektárnyi területet művel meg. Az elmúlt két óv folyamán a földtulajdonosok valamivel több mint ötezer hektár területet igényeltek vissza. Az igénylők zöme — számuk meghaladja a kétezret — néhány ártól kezdve fél hektárig terjedő területet művelnek többnyire foglalkozásuk mellett a családi jövedelem kiegészítéseként. A magángazdálkodók száma ma 197-re tehető. Múlt év végén több mint 1 500 hektár földjük volt. Közülük azonban csupán tízen gazdálkodnak 50 hektárnál nagyobb területen. A tíz gazda közül öt 10-től 50 hektárig terjedő területet művel meg, a többi pedig 2—10 hektáron próbál megélhetést találni. □ Országos viszonylatban a mezőgazdaság a csőd szélére jutott. Hogyan alakult a járás mezőgazdasági üzemeinek pénzügyi helyzete? — Helyzetük a válságosnál is rosszabb. Csupán a gazdaságok egyharmadáról mondható el, hogy valahogy a felszínen tartják magukat. Az előző évhez viszonyítva a mezőgazdaság vesztesége további 37 millió koronával nőtt. A költségek ugyan egy szinten maradtak, viszont jelentősen csökkentek a teljesítmények, a legnagyobb mértékben a szarvasmarha-tenyésztésben. Nagyarányú a tejtermelés csökkenése. Az 1990-es évhez viszonyítva a tehénállomány mintegy 6 323 darabbal csökkent. Ma a járásban mindössze 14 540 tehenet tartanak. Feltételeztük, hogy az állománycsökkenés megoldja a tehénselejtezés kérdését, s hogy ezáltal, növekszik a tejtermelés. Sajnos, nem így történt. □ Megvolt az aratás, nagyjából lezajlott a felvásárlás is. Mennyit lendített ez a gazdaságok anyagi helyzetén? — Gabonából az idén gazdag termésre számítottunk, ám az aszály következtében az előző évinél átlagosan fél tonnával kevesebb termett hektáronként. Ez a termés járási viszonylatban mintegy 300 millió korona bevételt jelentett a mezőgazdaságnak. A probléma csupán az, hogy majdnem ugyanennyi az üzemek tartozása, így továbbra is fizetésképtelenek. Az aratás csupán néhány pénzügyileg konszolidáltabb mezőgazdasági üzem esetében jelentett számottevőbb gazdasági javulást. □ Miben látja a mezőgazdaság kedvezőtlen helyzetének okát? — Véleményem szerint a jelenlegi helyzet elsősorban a szövetségi kormány mezőgazdasági politikájának szomorú következménye. Elmulasztották a hatékony védelmi politikát, hiányoztak a garantált árak; egyáltalán olyan gazdasági feltételeket teremtettek, amelyek óhatatlanul oda vezették az üzemeket, ahol ma vannak. A vállalatok, üzemek között abszurd helyzet jött létre a pénzügyek rendezésében. Ma mindenki mindenkinek tartozik, más szóval: senki sem fizet. A másodlagos fizetésképtelenség elvarázsolt körében forgunk, s nem találunk kiutat. A járás mezőgazdasági üzemeinek tartozása meghaladja a 340 milliót, a kintlévőségek összege pedig megközelíti a 317 millió koronát. A tavalyi termésért például a diószegi cukorgyár 24 millió koronával tartozik a termelőknek. Ugyancsak jelentős adósságot halmozott fel az üzemekkel szemben a Pozsony-Récsei Húsipari Vállalat is, és sorolhatnám tovább. □ Van remény a kilábalásra? — Az attól függ, mennyire változik a kormány mezőgazdaságpolitikája, s mennyi pénzt fordítanak a mezőgazdaság támogatására. Persze, hozzá kell tennem, hogy a mezőgazdaság kedvezőtlen helyzetéért nem minden esetben a rossz gazdaságpolitika a felelős. Még ma is sok gazdaságban képtelenek váltani, az új követelményekhez igazodni. Azok a szövetkezetek boldogulnak leginkább, ahol rátermett menedzserek irányítják a termelést, ahol képesek voltak felkarolni s becsületes munkára ösztönözni a tagságot. Ahol a pénzügyi nehézségek ellenére sem hanyagolták el a gépek, épületek javítását, karbantartását, ahol szinten tartották a termelés üzemmenetét. Ilyen például a sókszelőcei, a negyedi és még több más szövetkezet. Kedvezőbb gazdasági feltételek mellett föltehetően a szövetkezetek kétharmada megmaradhat. □ Gyakori vita tárgya a magángazdálkodók anyagi támogatása. Hogyan oldották meg ezt a járásban? — A magángazdálkodókat támogatni kell, de a célszerűség keretei között. Két-öt hektáron nem lehet megélni, ezt a külföldi példák is igazolják. Ebből az alapelvből indultunk ki az idei évre rendelkezésünkre álló 23 millió korona szétosztása során. Elsősorban azokat a magángazdákat támogatjuk, akik 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodnak. Továbbá támogatjuk az olyan mezőgazdasági gépek beszerzését, amelyek az alapfelszereléshez tartoznak (traktorok, vetőgépek stb.). Teherkocsik és egyéb szállítóeszközök vásárlására már nem adunk dotációt, mert sokan kereskedelmi és egyéb vállalkozói tevékenységre használták fel ezt a lehetőséget. A vetőmagok és a vegyszerek anyagi támogatásánál a szabályok nem változtak. Mivel a pénz fogyóban van, egy hektárra maximálisan 10 ezer koronát fizettünk ki. Ezzel is a nagyobb gazdákat támogatjuk. □ Ma a magángazdálkodók is hátrányos helyzetben vannak. Miben látja fennmaradásuk reményét? — A jelenlegi dotációs politikának egyetlen óriási hátránya az, hogy a magángazdáknak tartós jellegű, hosszú lejáratú támogatásra volna szükségük. Célszerűbb lenne ezért a hitelkamatok térítése. Másrészt viszont a magángazdálkodóknak is ésszerűbben kellene gazdálkodniuk a pénzeszközökkel. Ma a gazdák úgyszólván mindent termelnek, holott ajánlatos lenne csupán 3—4 növénykultúrára szakosodniuk. A drága, speciális gépek vásárlásánál is jobban együttműködhetnének, egy-egy gépet közösen vehetnének meg. Ugyanakkor tudatosítaniuk kell, hogy ma már nem elegendőek az ötven év előtti tapasztalatok. Ezért lehetővé kell tenni a magángazdálkodók számára is, hogy külföldi tanulmányutakon vegyenek részt. Sokan alapvető szakismeret nélkül fogtak hozzá a gazdálkodáshoz. A magángazdálkodók zöme nincs tisztában a jogszabályokkal, főleg az adórendszer előírásaival. (Egy példa. Tavaly a dotáció odaítélésének egyik alapfeltétele a minimálisan 50 ezer korona bevétel elérése volt. Többen még ezt a minimális jövedelmet sem ismerték be az adóbevallásnál. Lehet, hogy kétezer koronát megtakarítottak, viszont 100—150 ezer koronát kell majd visszafizetniük, mivel nem tettek eleget a szerződésben foglalt követelménynek.) Rá kell ébresztenünk őket, hogy olvassanak, tanuljanak, figyeljék a jogszabályokat, az adózási feltételeket, ügyeljenek a könyvelésre, a nyilvántartásra. Megfelelő szaktudás és információk nélkül aligha boldogulnak. Beszélgetett: Klamarcsik Mária Bemutatkozik a Holland Genetics Céltudatos génhajsza Tíz éve fogalmazódott meg először a holland állattenyésztők, pontosabban a szarvasmarha-tenyésztők körében a modern értelemben vett tenyésztési cél. Az EK országaiban tapasztalható tejtúltermelés, az eladatlan vajhegyek, a rengeteg tejpor kényszerítette őket arra, hogy a tejhasznú szarvasmarhák; törzstenyésztőivel szorosan együttműködve olyan hosszú távú programot dolgozzanak ki, amely új értelmet ad, de legfőképpen közvetlen gazdasági hasznot jelent az állattartók számára. A termékértékesítési nehézségek szorításában tudományos precizitással próbálták körvonalazni, majd megvalósítani elképzeléseiket Mint az alábbiak mutatják, ez sikerült is nekik. HOLLAND TW GENETICS A Holland Genetics a világ egyik legjelentősebb törzsállattenyésztő szövetkezete. A szövetkezet létrehozói maguk a gazdák voltak. Tagdíjat nem határoztak meg, de a közvetlen együttműködés gyakorlati haszna mind a gazdákat, mind a szövetkezetét máig messzemenően kielégíti. A törzstenyésztő szövetkezet tevékenységét a feketetarka holstein-fríz fajta nemesítésére összpontosítja. Szolgáltatásai révén Hollandia az említett fajta nemesítésében — különösen, ha az állomány nagyságát, minőségét is figyelembe vesszük — a világ élvonalába jutott. A Holland Genetics (továbbiakban HG) alapításakor három, napjainkban négy egyenrangú szövetkezetből tevődik össze. Megnevezésük egyben tevékenységük hatásterületét jelzi; ez az ábrából is kitűnik. A Hollandiában évente elvégzett 1 millió 900 ezer első megtermékenyítésből az említett HG mintegy 1 millió 800 ezret végez el, ebből az Északnyugat szövetkezet 820 ezret, a Kelet 620, a Dél pedig 300 ezret. Az idén tavasszal társult hozzájuk a Lám van Kay törzsál lattenyésztő szövetkezet, amely évente a fennmaradó mintegy 60 ezer ondót forgalmazza. Ez a HG egyetlen tagja, amely kizárólag vöröstarka holstein fajtával foglalkozik. A tenyészcél Hollandiában Az átlagos tehenésztelepen Hollandiában 46 állatot tartanak. Mindegyikük bizonyos tekintetben hasonló. Ez azt jelenti, hogy nagyságukban alig térnek el egymástól, hasonló a takarmányozás, az itatás, a tartástechnológia. Szinte minden esetben kis családi farmról van szó, ahol csak a család tagjai dolgoznak. A tehénistálló általában szabadtartású, boxos elrendezésű. Nyáron a legelőt tartják ideális élettérnek a tehenek számára. A takarmányadag ezzel szemben, vagy ennek megfelelően, szintén meglehetősen egyhangú. Télen fű- és kukoricasiló némi abraktakarmánnyal kiegészítve, nyáron pusztán a legelő biztosítja az állatok táplálékát Látszólag semmi különös nincs a holland tehéntartásban, mégis rengeteget jelent ez a természetes mozgásigényt kielégítő életmód a tehenek takarmányhasznosítása és fejlődése szempontjából. A produktív időszak során az erős és egészséges szervezet terhelése mellett a nagyobb teljesítményben is megmutatkozik. A tehénállomány mintegy 75 százalékát vetik bírálat alá. A bírálatot a Holland Királyi Szarvasmarha-tenyésztő Szindikátus végzi, további feldolgozás, tárolás céljából minden adatot az arnhemi központi adatbázisukba továbbítanak. A holland farmer elsősorban olyan tehenet szeretne tartani, amely ugyan nagy mennyiségű, de megfelelő beltartalmi értékekkel rendelkező tejével megfelelő nyereséghez juttatja. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, viszont a cél megvalósítása sok nehézségbe ütközik. Az állatokat a tejük zsír-, illetve fehérjetartalma alapján válogatják. Mivel a tej mennyisége számukra érdektelen, sőt „ráfizetéses", sokkal jobban értékelik annak béltartalmát. A leadott tejmennyiség literje után ugyanis a holland farmer 0,1 holland guldent törleszt a tejgyárnak, mivel az kénytelen a „vizet” is elszállítani. A tejgyár viszont csak a leadott és kiszámított vaj és fehérje mennyisége alapján fizeti meg a termelőt. Egy kilogramm vajért 9, ugyanennyi tejfehérjéért 14 guldent számol el. A holland állattenyésztés titkai Az állattenyésztők számára a tenyészcélok elérésének érdekében felállított mutatók fontossági sorrendjében az e'ső helyen szerepel az INÉT index. Az INÉT a tenyészérték kifejezésére szolgál, és bonyolult számítások során határozható meg. Nagyon pontosan tükrözi a holland farmerek céljait és a hollandiai tejértékesítés rendszerét. INÉT = [-0,15x a kilogrammokban kifejezett tejmennyiséget befolyásoló tenyészérték + 2x a tejszír (vaj/kilogramm) tenyészértók + 12x a tejfehérje kilogramm/tenyészérték] A jelzett képlet könnyebb megértéséhez tudnunk kell, hogy az állatok tenyészértékét Hollandiában sajátságos módszerekkel számítják ki. A termelési tenyészértéket az ún. ANIMA MODEL-módszer alapján, a megfelelő számítógépes rendszer és a rendelkezésre álló adatbázis felhasználásával a tesztelt bikák utódainál állapítják meg. A jelen esetben minden üszőborjú elkövetkezendő 3 laktációjának értékeléséről van szó. A megszerzett információkat az adott állat ellésekor elért kora, a szervizperiódus és a heterózis effektus alapján korrigálják. Az elért tenyészérték kifejezi az eltérés mértékét a tesztelt állat és az 1988-ban tesztelt feketetarka tenyészbikák összes leszármazottjának átlagos képességei között. Ily módon az INÉT index a hollandoknak meglehetősen objektív képet nyújt a vizsgált állat tenyészértékéről, A felállított értékrend, az értékelés módja és a tenyészcél nálunk az említettektől jócskán különbözik. Az állatok értékét az INET-en kívül a tehenek állóképessége adja. A lehetőség szerinti legnagyobb számú ellés és az ezzel kapcsolatos laktációs időszak eléréséhez megkívánják az ún. funkciós küllemet A bírálat ebben az esetben jobbára csak a tejmirigy és a végtagok minősítésére szorítkozik. A tőgy esetében legfontosabb a csecsek elhelyezkedése és a tőgy függesztő szalagjainak minősége. A végtagoknál kívánatos az erős csontozat, az ízületeknél a jó hajlásszögek, s különösen a körmök jó minősége. Könyörtelen szelekció Hollandiában a HG által végzett első inszeminálások száma fajta és típus szerint az utóbbi időben az alábbi módon alakult: 1. A feketetarka holstein-fríz fajtánál évi 1,1 millió 2. A vöröstarka holsteininél 250 ezer Casper Metz, a Holland Genetics tisztségviselője a szlovákiai állattenyésztők körében a törzsbikák bírálatakor. (A szerző felvétele)