Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-12 / 204. szám
1992. szeptember 12. Külföld Szabad ÚJSÁG 5 A v árnyékos oldalán Dévény vára a szlovák nemzet számára az egyik legjelentősebb műemlék, amely méltán érdemelte ki ezt a rangot. Földrajzi helyzeténél fogva, valamint történelmi szempontból is az elmúlt idők során kiemelkedő szerepet kapott. Ady Endre Gőg és Magóg fia vagyok én című versében is utal e hely fontosságára: „ Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival?“ Kultúrák és folyók találkozási helye. Éppen ezért a vár és környékének mai látogatói méltán várják el, hogy e jelentős műemlék megtekintése ne okozzon csalódást még a túloldalán sem! Ugyanis a vár túlsó oldalán járva néhány meghökkentő és elgondolkodtató ténnyel, nem éppen az igényesség és tolerancia jegyeinek nyomaival találkoztam. Az itt látható felvételek a napokban készültek a helyszínen: Dévény vára a Morvától megközelítve pazar látványt nyújt Az őrtorony büszkén ágaskodik a hegy oldalában A Duna felé haladva: ebben az épületben remek horrorfilmeket lehetne forgatni i------Néhány méterrel odébb: szemétláda Dávid-esiI- A befestett tábla milleniumi emlék. A magyar taggal felirat többek között a történelmi Dévény fontosságát is hangsúlyozza... StatM kruica prechadza stredogi ntfct A Duna és a Morva folyó összefolyása, ahol két kultúra találkozik Kép és szöveg: MACSICZA SÁNDOR „...a másik oldalon nem találtam partnerre...“ Hiába várták az „ukrán“ vendégeket A nálunk lezajlott változások egyik pozitív kísérőjelensége volt, hogy nyitottabbak lettek a határok, ami az utazást kedvelőkön kívül a határmenti kis települések lakosainak is nagy örömére szolgált. A drasztikus módon félbevágott egységes földrajzi - etnikai tömbök lakossága azóta gyakrabban találkozhat. Különösen érvényes az a volt szovjet - ma ukrán - határvidék lakóira: az eddig áthatolhatatlan vasfüggönyön, a szögesdrót kerítésen rések nyíltak. A kiskapukon búcsújáró menetek indultak, a határ által elválasztott rokonok, ismerősök ismét megölelhették egymást - legalább a sátoros ünnepeken. Hogy néhol szántáson, esőtől ázott ugaron vagy kukoricaföldön kellett átkelniük, az csak egy keveset vett el a viszontlátás öröméből. Nemrégiben azonban megtörtént, hogy Mátyóc község lakosai hiába várták vasárnap délután a búcsúra meghívott vendégeket. Az eset azt bizonyítja, hogy kevés a jó szándék, meg a határőrség hozzáállása sem mindig emberséges ...- Július tizenötödikén vittük át a meghívókat - mondja Jäger Pál, a község polgármestere - Ungvár, Palló, Gálocs, Tarnóc, Sislóc, Koncháza részére. • Először került sor ilyen találkozóra?- Másodszor. A múlt évben szerettük volna először megvalósítani, de a Gorbacsov-ügy miatt akkor senkit nem engedtek át a határon. • önyk már voltak a másik oldalon?- Igen, három évvel ezelőtt. Autóbusszal utaztunk, közös határátkelővel, a felsőnémeti határátkelőhelyen keresztül. • Azon a bizonyos vasárnap délután azonban hiába várakoztak az itteni lakosok...- Tíz napig voltunk kapcsolatban az ukrajnai magyarok képviselőivel. Ha az ottaniak akarnak átjönni a mi oldalunkra, nekik kell engedélyt kérniük. Volt köztük egy fiatalember, aki kijelentette, hogy ők „ feketén" is átjönnek. Hát, mondtam, ha úgy gondolja ám legyen, mi várni fogjuk önöket. Csütörtökön még voltam Németiben ez ügyben. Az illetékes parancsnok csodálkozva nézett rám: - Uram, Ön akar menni „Szovjetunióba"? Dehogyis, mondom mi várjuk onnan a vendégeket. Elmagyarázta, hogy az engedélyt a másik oldalnak kell kérnie, de mind ez ideáig, tehát csütörtökig ez nem történt meg. • Mi történt ezután?- Szombaton újra telefonáltam a parancsnokságra, jeleztem, hogy készülnek átjönni az emberek itt, Mátyócnál, a háromszázharmincegyesen. Közben készülődtünk. .. Aztán vasárnap reggel kimentünk a sorompóhoz, és beszéltünk az ottani szervezőkkel. Kiderült, hogy nem is folyamodtak az engedélyért. Ott volt az a keményfejű fiatalember is, kérdeztem, hogy most akkor mi van. Azt mondták, hogy őket becsapták az oroszok, pedig még péntekén sem lett volna késő intézkedni. A kassai parancsnok igazán nagyon készséges volt, egész biztosan el lehetett volna intézni. Pedig még a meghívókat is orosz nyelven küldtük, hogy ne kelljen a fordítással bajlódniuk. • Hogyan készültek a vendégek fogadására?- Száz személyre készítettünk közös ebédet a kultúrházban. Aztán végül is a mi határőreinket vendégeltük meg. Mi mást tehettünk volna. Igazán úgy szerettük volna, hogy mindenki jól érezze magát, ha kétszázan jönnek akkor is megvendégeltük volna őket. Nem is tudtuk egészen pontosan, hogy hányán lesznek. • Gondolom, nemcsak a falubeliek várakoztak a rokonokra.- Több faluból is jöttek. Még lg lóról is voltak itt... Állítólag szeptember huszonharmadikára kapunk meghívót Sislócra. Én azonban nem vállalom a szervezést. Úgy érzem, a másik oldalon nem találtam partnerre... • Köszönöm a beszélgetést. ★ ★ ★ Olvasom Gálocs község tanácselnöknőjének levelét: elnézést kér, hogy nem mehetnek, de az átkelést „lemondták“, mivel csak Ungvárnál lehet átmenni (vagyis a felsőnémeti átkelő helyén), ami nem éppen Mátyóc szomszédságában van. Az is problémát okoz. hogv az autóbuszt dollárban kell megfizetni, ami sokaknak nincs. Hát igen. A gálocsiak legalább elnézést kértek. Azért furcsa érzés lehetett az itteni rokonságnak: felkészültek a vendégségre, ünneplőbe vágta magát a család apraja-nagyja, a családfő autóba ült, és várt a mátyóci határátkelőhely előtt. De hiába... A kultúrházban meg hiába párolgott a gonddal készített, ízletes ebéd, hiába álltak a frissítők az asztalon. Sajnos, nem kérdezhettem meg a „másik oldalt“, mert Ukrajnába még mindig nem lehet csak úgy átruccanni, mint mondjuk Svájcba vagy Franciaországba. Pedig szívesen megkérdeztem volna az ottani szervezőktől: vajon hogyan „tálalták“ hat falu népének ezt a rosszízű esetet? TÓTH FERENC
