Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-28 / 191. szám
1992. augusztus 28. Tallózó Szabad ÚJSÁG 5 Sorsukra hagyva Az ENSZ Szomáliái főtitkárának személyes megbízottjával Mohammad Sahnúval készült beszélgetésből.- Mi a véleménye a mai Szomáliái helyzetről?- Feltételezhető, hogy a politikai destabilizáció okozta klasszikus éhínségről van szó, mely nagyon sok áldozatot követelt. A valóságban azonban a társadalom, az állam bomlik fel. Itt tulajdonképpen nem létezik semmilyen kormány. Csupán valamiféle ideiglenes kormány van, amely csak Mogadisu elővárosait tartja ellenőrzése alatt. A lakosságért, mely túl sokáig volt sorsára hagyatva, mindent meg kell tenni. Szomália megsegítésére ugyanis nagyon sokáig a kivárás volt a jellemző. Valóságban a polgárháború 1988-ban kezdődött. Muhamed Siad Barre (az 1969-től hatalmon lévő exelnök) 1991 januárjában hagyta el Mogadisut. Azóta lehetetlen volt beavatkozni.- Hány áldozatot követelt ez a konfliktus?- Becslések szerint 50 000 polgári lakos vált az erőszak és az éhínség áldozatává. Nem számítva azokat, akik fegyverrel a kezükben estek el €t Mm- számuk, kétségkívül jelentős, de nagyon nehéz lenne becslésekbe bocsátkozni. összesen 6 millió embernek van szüksége sürgős segítségre.-A szomálok még sincsenek egészen sorsukra hagyatva. Nemzetközi szolidaritás nyilvánult meg. Hogyan értékeli az eddig nyújtott segítséget?- Szomália elsősorban a Vöröske(Josef Brcáek rajza, Telegraf) reszt Nemzetközi Bizottságától kapott segítséget, melynek ezért külön köszönet jár. Éppen ez a bizottság reagált leggyorsabban az országban jelentkező problémákra. Januárban kezdődött a segítségnyújtás. Az ENSZ azonban komolyan csak márciusban avatkozott be. Ami az ENSZ-t illeti, szükséges kiemelni az UNICEF (az ENSZ gyermekalapja) szerepét, éppúgy mint sok kormányon kívüli szervezetét is. Szomália földrajzi helyzete akadály a segítségnyújtás szempontjából. Sok helyen nehéz az áthaladás. Bizonyos idő óta sikeres némely városok ellátása, a déli vidék azonban, gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kap, pedig itt vannak a legsűrűbben lakott területek. A segítséget amely valójában nagyon elégtelen egyenlően kellene elosztani. Becslések szerint 40-50 ezer tonna élelmiszer és egyéb készítmények teszik ki az ország havi szükségletét, de csak 10 ezer tonna érkezik. A mészárlás lélektani szempontjai Ajnározott fiák háborúja? Érdekes és eddig nem sokat emlegetett megállapítások olvashatók a délszláv konfliktus mélyebb okairól egy ENSZ-tanulmányban, amelyet heidelbergi kutatók készítettek. Politikai-pszichológiai vizsgálódásokról van szó, amelyeket főleg szerbek és horvátok megkérdezése alapján állítottak össze. Az összegzések során minduntalan kiderült, hogy Tito központi alakja volt a jugoszlávoknak: gyűlölve szerették az abszolút uralkodót. Kedvelték, mert belső békét teremtett, de megvetették, mert despotikus rendszert vezetett be. Alig temették el 1980-ban a marsallt, máris megkezdődött a mesterséges képződmény - Jugoszlávia - szétesése. A szerbek szerint Tito horvát ügynök volt, aki meg akarta semmisíteni a szerbeket. A horvátok pedig a szerbekhez hű kommunistának tekintették, aki nem is lehet igazi horvát, mert az igazi horvátsággal összeegyeztethetetlen a kommunizmus. A szerb és a horvát választásokat azután Milosevics és Tudjman nacionalista-populista jelszavakkal folytatta, és így az egész délszláv terület ideológiailag visszazuhant a második világháború időszakába, amikor a szerb csetnikek, a partizánok, horvát usztasák, és a mohamedán bosnyákok élethalálharcot vívtak egymással. Ahogy az egyes embernek, úgy a népeknek is lehet lelkülete, és a délszlávok Tito-betegségének is akad egy furcsa vetülete, állítják az említett felmérés készítői. A jugoszlávok eszerint foglyai a családszerkezetüknek, amelynek központjában az agresszív apa idealizált alakja áll. A délszláv családban a lányok szerényen a háttérben húzódnak meg, a fiúkat viszont a feltétel nélküli anyai szeretet veszi körül, az anyákat viszont a fiúk rajongása. Az eredmény: elkényeztetett, önmagát szerető férfiak tömege, akik a legkisebb sértésre azonnal vad agresszivitással válaszolnak. Az anyák viselkedését az apával való azonosulással lehetne ellensúlyozni, de hát az apák is elkényeztetett fiúcskákként nőttek fel... Maradt az utóbbi évtizedekben az emberfeletti apa, a népvezér pótapasága, vagyis Tito személye, amelyhez elentmondásosan ugyan, de erős érzelmi szálakkal kötődtek a tömegek. Tito eltűnésével óriási űr keletkezett, amelyet a különböző nacionalista mozgalmak töltöttek ki. A nacionalizmus azonban ismét visszalépést jelentett az anyaközpontúsághoz, mert a nagy vezetőnek a történelem színpadáról való lelépését követően a nemzet, náció lett a szeretett, a tiszta, a szent anya, amellyel szembehelyezték a többi anyát, vagyis a többi nemzetet, amelyeket visszataszítónak és tisztátalannak tartanak. Ez a felfogás viszont minden tábor férfiait vérig sértette, ami ádáz küzdelemre sarkallt százezreket. Végzetszerűnek bizonyult az is, hogy az effajta anyaközpontúság kizárja a többi anya fiainak szeretetét, vagyis a más nemzethez tartozók igazi egyenrangú befogadása egyelőre elképzelhetetlennek tűnik a volt jugoszláv tájakon. Az én nációm tisztább és jobb a tiédnél szélsőséges vetélkedésnek számos változatát fedezték fel szembenállók között a körkérdések során. ,,A szerbeknek nincs lelkűk - mondta meggyőződéssel egy horvát -, és viselkedésük a legalacsonyabb állati ösztönökön nyugszik. Egy szerb megölése ezért egy állat lemészárlásával ér fel“. A szerb tábor egyik fanatikusa viszont így adott hangot üldözési mániájának. ,,A horvátok nem akarnak kapcsolatot fenntartani velünk: mindannyiunkkal végezni szeretnének. A legfőbb gondolatom ezért az, hogy nekünk kellene valamennyiőjükkel végezni“. Az ellenzéki, türelmesebb mentalitású csoportosulások tagjai persze árnyaltabban gondolkodnak, de ők egyelőre kisebbségben vannak. Hogy mit tud kezdeni az ENSZ és a nyugateurópai közösség a bonyolult és veszélyes balkáni tűzfészekkel, még rejtély, mint ahogy az is, hogy a Kis- Jugoszlávia ellen foganatosított szankcióknak lesz-e folytatása. Annyi biztos, hogy boszniai és horvátországi hódításaik során a szerb ultrák arrogánssá és dacossá váltak. A fenyegető nemzetközi beavatkozás lehetősége látszólag hidegen hagyta őket, mondván: Ha „mindenki ellenünk van, akkor még inkább harcolunk“. Csak remélni lehet, hogy Kis-Jugoszlávia nem veti be földföld rakétáit a városok ellen, és nem rántja bele a háborúba Koszovót, Macedóniát és a déli Balkánt. E. P. VILÁGGAZDASÁG Fuvarpiac A légi áruszállítás a jelenlegi 74 milliárd árutonna-kilométerről 2005-ig 179 milliárd árutonna-kilométerre fog növekedni - jósolja a Boeing repülőgépgyár a legfrissebb előrejelzésében. A több mint kétszeresére emelkedő légi fuvarigény kielégítéséhez az amerikai vállalat becslései szerint a világ légitársaságainak közel 365 teherszállító repülőgéppel kell növelniük járműparkjukat. Ázsiában és Latin-Amerikában tavaly jelentősen bővült a légi fuvarozás, az Egyesült Államokban ezzel szemben 2,9 százalékos volt a csökkenés. Miközben az áruszállítási igény a következő években emelkedni fog, a kizárólag áruszállításra használt repülőgépek aránya a Boeing becslése szerint a jelenlegi 41 százalékról 2005-ig 37 százalékra fog csökkenni: számos régi áruszállító gépet kivonnak a forgalomból, megkétszereződik a nagy rakományterű, nagy befogadóképességű utasszállítók száma. Megmentett remekmű TlilfiMF Éppen 480 év telt el azóta, hogy Michelangelo befejezte egyik monumentális művét, a Sixtusi kápolna nagyszerű freskóit, amelyeket a világ képzőművészeti remekművei között is különös kincsnek tekintenek. A freskó témája az Ószövetség, ennek jeleneteit örökítette meg a mester 1200 négyzetméteren. A munka négy évig tartott, ami kiváltotta II. Gyula pápa haragját. A pápa igen türelmetlen volt, és többször is megfenyegette a mestert, hogy ledobatja az állványzatról, ha nem siet jobban. Ha figyelembe vesszük, milyen nehéz volt a munka a hatalmas állványokon, az óriási boltív alatt, akkor az a különös, hogy a művet ilyen rövid idő alatt befejezte. Michelangelo az állványzaton összegörnyedve vagy fekve festett, és a munka közben nagyon megromlott a látása. Négy évig a világtól elszigetelten élt, és a kápolnába csak néhány közeli barátját engedte be. Később azt írta munkakörülményeiről, hogy úgy érezte, „púp nő a hátán, és olyanná válik, mint egy lombardiai kandúr". A mesternek akkoriban még nem voltak tapasztalatai a falfestészetben, és gyakran megtörtént, hogy amikor távolról tekintett fel művére, torzított alakokat látott, az árnyalatok mások voltak, mint közelről. Művét ezért több helyen átdolgozta. Észrevette, hogy a falak penészednek, de időbe telt, amíg rájött a különleges összetételű római mész titkára. Amikor azonban a mű elkészült, a korabeli krónikás szavai szerint „mindnyájan elnémultak a csodálattól". Elkészült a zseniális mester zseniális műve. Néhány évtized múlva azonban a színek lassan, fokozatosan elvesztették ragyogó fényüket: a gyertyák füstje, a füstölők és a por megtették romboló hatásukat. A falfestményt egyre vastagabb szürke réteg borította. Mégis csak 1594-ben, tehát 82 évvel a mű befejezése után került sor az első restaurálási munkálatokra. Az eredmény azonban jelentéktelen volt, sőt több helyen a beavatkozások inkább kárt okoztak, egyes körvonalak részleteit szinte eltorzították. Közel 500 évig tartott, amíg a látogatók a Sixtusi kápolnában újra megcsodálhatták a nagy mester remekművét eredeti ragyogásában. A vatikáni múzeum szakértőinek ugyanis csak most sikerült számos próba és kísérlet után egy olyan különleges szert előállítaniuk, amely segítségével a hatalmas freskó teljes egészéről eltávolíthattak minden szennyeződést. Az eredmény döbbenetes volt. A sötét patina alól olyan színek tűntek elő, amelyeket öt évszázaddal korábban a mester keze vitt fel a falra. Minden árnyalat, minden ragyogó szín a látogatók szeme elé tárult. Michelangelo freskója, ez a csodálatos remekmű másodszor is megszületett. (POK) Az ágyúk válogatás nélkül rombolnak Fotó: SIPA PRESS
