Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)

1992-07-28 / 164. szám

Szabad ÚJSÁG 1992. július 28. OZSONYBAN a Demokratikus Szlovákjáért Mozgalom politikai grémiu­ma megvitatta a PDP és a DSZM között július 23-án megkötött politikai megálla­podást és azzal egyetértett. Ezt kővetőén megbízta a mozgalom elnökét és alelnöke­­it, hogy készítsék elő a megvalósításához vezető további lépések programját. Azt is megállapította a testület, hogy a megálla­podás összhangban van a mozgalom vá­lasztási programjával. PRÁCÁBAN Jifí Vorák, a Csehszlo­vák Szociáldemokrata Párt elnöke kijelen­tette: elengedhetetlenül fontos, hogy a Szövetségi Gyűlés válasszon köztársasági elnököt, s a legfelsőbb törvényhozó szerv úgy működjön, ahogy azt az alkotmány e­­lőírja. A párt szerint az ország szétválása esetén szerződést kellene kötni egy, a köz­társaságok fölötti fedőszerv létrehozásá­ról, annak illetékessége pontos meghatá­rozásával, beleértve a megosztott nemzet­közijogi szubjektum kérdését is. FrANTISeK BENDA cseh környe­zetvédelmi miniszter Prágában olyan kije­lentést tett, hogy tárcája a környezeti viszo­nyok javítása programjának kidolgozásakor a cseh gazdaság valós állapotából, valamint abból a bizonyított tényből indul ki, hogy csakis erős gazdaság tudja garantálni a kör­nyezet minőségének hatékony megőrzését. A miniszter szerint nincs ellentmondás az ökológikus viselkedés, valamint az emberi­leg természetes gazdaság között. Antonín baudy§ szövetségi mi­niszterdnök-helyettes Prágában bejelentet­te, hogy új igazgatója van a Csehszlovák Ál­lamvasutaknak. A vasút élén történt sze­mélycserét azzal indokolta, hogy a piaci vi­szonyok gyors fejlődése követelte meg azt. Az eddigi igazgatót, Jan Hamplt Jaromír Kunst váltotta fel, igaz csak arra az időre, amíg pályázatot imák ki e tisztségre. Az új igazgató olyan kijelentést tett, hogy célja függetleníteni a vasúti személyforgalmat és teherszállítást az állami függőíségtől. LíBKRECBEN több mint 20 ezer em­ber látogatta meg a hét végén az idei áru­mintavásárt. A vásárlók elsősorban szöve­tet, textíliát, cipőt, bőrdíszműt és bőrből ké­szült ruházati cikkeket vásároltak. Eperjesen közölték, hogy a járás­ban LemeSani község mezőgazdasági szö­vetkezetében olyan gépsort állítottak üzembe, amely évente mintegy 500 tonna „biogázolajat” állít elő. Ehhez mintegy 1560 tonna repce szükséges, amelynek egyharmadát a helyi szövetkezetben ter­mesztik, a többit a járás tizenegy további szövetkezetében, amelyek érdekeltek a repce ilyen feldolgozásában. Az így előál­lított üzemanyag három koronával lesz ol­csóbb, mint a kőolajból előállított gázolaj. A termelés novemberben indul. BrÜNNBEN közzétett rendőrségi tájékoztatás szerint a dél-morvaországi rendőrség ez év júniusában és júliusában 15 vízbefúlásos halálesetet állapított meg. Míg júniusban csak négyen, júliusban már tizenegy személy lelte halálát a hűsítő ha­bokban. Ugyancsak a Dél-morvarországi kerületben a hét végén 94 közúti baleset volt, amelyek során öt személy életét vesz­tette. Közülük az egyik egy 22 éves férfi, akinek nem volt gépkocsivezetői jogosít­ványa. Egy kanyarban—gyorshajtás miatt — nem tudott az úttesten maradni, egy fá­nak ütközött és a helyszínen meghalt. PRÁCÁBAN az illetékesek felhívták a figyelmet arra, hogy az időjárás kedvezett a lomblevelű erdőkben a különböző mérges­gombák elterjedéséhez. Különösen a Prága környéki erdőkben gyakori a zöldgalóca, a légyölő galóca és az egyéb mérges gombák előfordulása. Ezért azt tanácsolják a sze­dőknek, hogy csak olyan gombát vigyenek haza, amelyet teljes biztonsággal ismernek, ha pedig kétségeik támadnának, szakem­berrel vizsgáltassák meg azokat Azöldgaló­­cával történő mérgezés esetén az orvosok mielőbbi gyomormosást és azonnali orvosi segítséget javallanak. ■Mm nélküli luí'iintaií: (Sík, Tk SÍI Tovább gyűrűzik a kurd menekültek ügye Koppenhága nem fogad A Skandináv Légitársaság (SAS — Scandinavian Airlines System) a 13 kurd menekült ügye miatt tegnap is szüneteltette a Prága és Koppenhága közötti déli légijáratát Mint ismeretes, az iraki állampolgárságú menekültek péntek óta a Ruzynéi repülőtér tranzitvárócsarnokában tartózkodnak, miután vissza­­toloncolták őket a dán fővárosból, ahol állítólag menedékjogot kívántak kérni. Jirí MatouSeknek, az SAS csehszlo­vákiai fiókja vezetőjének tegnapi tájé­koztatása szerint a Skandináv Légitár­saság szombattól három és fél járatot függesztett fel. Egy járat esetében a Koppenhága—Prága—Koppenhága út­vonal értendő. MatouSek nem nyilatkozott arról, hogy az ügy miatt mennyire tehető a társaság gazdasági vesztesége, csupán azt jegyezte meg, hogy a legnagyobb pénzveszteség abból fakad, hogy a repü­lőgép a földön vesztegel, s nem repül. Szavai szerint az SAS fedezi a kurdok ellátásának a költségeit. Lapunk tegnapi számában már írtuk, hogy a menekültek visszatoloncolását a csehszlovák hatóságok jogtalannak mi­nősítették, s megállapodtak abban, hogy már szombaton sort kerítenek a kurdok Koppenhágába való szállítására. A Skandináv Légitársasággal erre vo­natkozóan kötött megállapodást felrúg­va a repülőgép kapitánya nem volt haj­landó a kurdokat felvenni. A csehszlovák rendőri szervek ré­széről az SAS gépének felszállása elé nem gördítenek semmilyen akadályt. Prága csupán azt a feltételt szabta, hogy a gépen a kurdoknak is rajta kell lenniük. Egyébként tegnap Vojtéch Wagner külügyminiszter-helyettes az ügyben újabb tárgyalásokat folytatott a dán féllel. Elnökválasztás ’92 Nő a harmadik jelölt Marie Kristková a harmadik jelölt a csütörtökön kezdődő harmadik két­fordulós elnökválasztásra. A parla­ment sajtóosztályának tegnapi tájé­koztatása szerint Kristková asszonyt július 25-én a Szövetségi Gyűlés két liberális szociális unióbeli képviselője, nevezetesen AleS Mucha és Jan Kostrhun jelölte. Marie Kristková 1936. november 26-án született. Mezőgazdasági főis­kolai végzettséggel rendelkezik. A 70- es évek elején férjével együtt elfogad­ta a sluáovicei szövetkezetben felkí­nált állást, s amikor 1989 novembere után több részre osztották az agro­­kombinátot, a trencséni Start Agro­­kombinát tanácsadója lett. 1991. au­gusztus 27-én választották meg a tren­cséni kombinát élére. Marie Kristková egy gyermek édesanyja. Mint ismeretes, korábban parla­menti képviselők már két jelöltet java­soltak, a 39 éves Zdenék Viktor Pro­­cházkát és a 61 éves Zdenék Pintát. Orosz diplomata és ieleségs halála egy „sorompóé” vasúti átjáróban Halálos kimenetelű közlekedési baleset áldozata lett pénteken kora este a prága­­déjvicei vasúti átjáróban Eduard Lukasov, Oroszország csehszlovákiai nagykövetsé­gének a tanácsosa és felesége. A prágai rendőrség tegnapi közlése szerint a vonat közeledtével a vasúti átjáróban le volt engedve a sorompó, s a piros fényjelzés is világított. A sorompó előtt mindkét oldalon több gépkocsi várakozott Ekkor megjelent egy Lada típusú személygépkocsi — amelyet valószínűleg maga Eduard Lukasov vezetett —, s a veszteglő járműveket megelőzve az úttest bal oldalán szerette volna kikerülni a sorompót Az éppen megérkező vonatszerelvény azonban nekiütközött az átjárón áthaladó Ladának, s mintegy 120 méteren tolta maga előtt A házaspár a helyszínen életét vesztette. A diplomata holtteste időközben kiesett a teljesen összeroncsolódott gépkocsiból. A szerencsétlenség ügyében tovább folytatódik a vizsgálat. A törvényszéki boncolásnak egyebek között meg kell állapítania, vajon az orosz diplomata nem vezetett e ittasan. Az Államvédelmi Tanács várva várt ülése Meciar mást mondott Az Államvédelmi Tanács tegnapi prágai ülésén a hadiipari termeléssel kapcsolatban javasolta a szövetségi kormánynak, hogy a múlt héten jóváhagyott intézkedéseken túl tekintse át a fegyvergyártási kapacitá­sok megőrzésének további legégetőbb problémáit. A kabinethez közel álló hírforrások szerint mindez azt jelenti, hogy a hadi­ipari vállalatok nem folytatják a „szoká­sos” termelést, viszont a gépi berende­zéseket sem számolják fel, például egy esetleges jövőbeli „újraindulás” miatt. Jan Klak szövetségi pénzügy­­miniszter azzal kapcsolatban nyilatko­zott, hogy a csehszlovák kormány júli­us 22-én egymilliárd koronát hagyott jóvá a konverzió támogatására. A pénzügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a föderáció költségvetéséből származó pénz javarésze a Szlovák Köztársaságba vándorol. A tanács feladatul adta a védelmi miniszternek, hogy az ország szétesése esetében határozza meg a Csehszlovák Hadsereg felosztásával kapcsolatos fel­adatokat. Ezzel kapcsolatban a kabinet hírforrásai közölték, hogy minden jel szerint két éven belül nem lehetséges a csehszlovák fegyveres erők teljes külön­válása. A testület egyébként tudomásul vette Vladimír Meéiar szlovák minisz­terelnök legutóbbi magyarellenes nyi­latkozatait, mégpedig azzal a megállapí­tással, hogy a szlovák kormányfő nem beszélt a magyar haderő összevonásáról a határ mentén. Újabb dátum: szeptember (Folytatás az 1. oldalról) rifák. Gérayi Gábor, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumá­nak illetékese a Reuter hírügy­nökségnek adott nyilatkozatában el­mondta, hogy a hármak mostanában nem voltak abban a helyzetben, hogy intenzív megbeszéléseket folytassanak, de abban mindegyik fél egyetért, hogy a szabadkereskedelmi egyezményt minél hamarabb nyélbe kell ütni. Mint ismeretes, a KGST megszűnte után egyes kelet-európai országok oly­annyira igyekeztek az Európai Közös­ség felé, hogy politikusaik sokszor nem tartották fontosnak a térségen belüli gazdasági kapcsolatok fenntartását, il­letve fejlesztését — állapítja meg a Reu­ter. A nyugati közgazdászokat azonban megijesztette a kelet-európai térség vártnál súlyosabb összeomlása, mond­ván, hogy a piacgazdaság útjára lépett államoknak nem lett volna szabad elha­nyagolniuk korábbi partnereiket. Tavalyi adatok szerint Magyarország Lengyelországgal és Csehszlovákiával folytatott kereskedelme 60 százalékkal csökkent két év alatt. Idén elképzelhető, hogy a csehszlovák—magyar áruforgalom 10—15 százalékkal bővül, de Lengyelor­szág viszonylatában folytatódik a vissza­esés. A szabadkereskedelmi övezet létre­hozásával az egymás közti kereskedelmi forgalom már az első évben stabilizálód­na, és 1996-ra 20—25 százalékkal gyara­podna —jelentette ki Gémyi Gábor. Ma zárul a második forduló (Folytatás az 1. oldalról) jegyes Privatizációs Központ vezetőjé­nek tegnapi tájékoztatása szerint július 25-éig több mint 600 ezer megrendelés érkezett. Egyúttal azonban megjegyez­te, hogy végleges számadat — a „szo­kásoknak” megfelelően — jóval maga­sabb lesz, mivel a várakozások szerint a ^vagyonjegy-tulajdonosok közül bizo­nyára sokan az utolsó napra halasztot­ták megrendeléseik leadását. Lizner hangsúlyozta, hogy augusz­tus 18-áig nyilvánosságra hozzák a má­sodik forduló eredményeit. A vagyonjegyes privatizálás első hul­lámának második fordulója keretében a múlt hét végéig a szlovákiai postahivata­lokba 251 852 megrendelés érkezett. Mindkét alkotmány augusztus 30-án? (Folytatás az 1. oldalról) Egyébként Milan Uhdén (PDP) kí­vül cseh részről a megbeszéléseken Jan Kasai (KDU—CSNP), Karel Ledvin­­ka (PDS), Jifí Vlach (PDP) és Pavel Tollner (KDP), a CSNT alelnöke volt jelen. A szlovák felet Ivan Gaáparovi­­éon (DSZM) kívül Jozef Prokes „És kisebbség támad a többségre...” (Folytatás az 1. oldalról) nak jelenlegi politikai „munkásságáról” szólva Helena Woleková elmondta, hogy a legújabbkori politikai történelem legnagyobb politikai elszenteskedésé­­nek lehetünk tanúi. Emlékezetetett ar­ra, hogy a DBP vezetői korábban min­dig a közös államról beszéltek, jelenleg már viszont a föderációt elutasító DSZM lépéseit támogatják. A PDU alelnöke kitért az előző cseh kormány úgynevezett titkos katasztrófa­forgatókönyvére is. Közölte, hogy a je­lentést saját szemmel sohasem látta, tartalmáról csupán az akkori szlovák miniszterelnök, Ján Carnogursky tájé­koztatta a kormány tagjait. Elmondta, hogy ő tiltakozott hasonló szlovák „ka­tasztrófa-forgatókönyv” kidolgozása el­len. „Végülis a volt szlovák kormány döntést hozott a Cseh és Szlovák Szö­vetségi Köztársaság különválásának az esetleges következményeiről” — tette hozzá Helena Woleková. Peter Tatár, a Polgári Demokrata Unió Végrehajtó Bizottságának a tagja Nonstop blokád aratás idején néhány „érdekességet” árult el az új szlovák alkotmány tervezetéből. Az alaptörvény egyes fejezeteit ismertetve felhívta a figyelmet a 33. cikkely „fejre állított” 3. bekezdésére, amelyben a többségnek a kisebbségekkel szembeni védelméről van szó. A162. cikkely kap­csán kitért a következő megfogalmazás­ra: „A Cseh Köztársaság polgárainak megadatik minden jog, ha az alkotmány nem rendelkezik másképp.” Peter Tatár erről úgy vélekedett, hogy megnyílt az út a Szlovákiában élő vagy a köztár­saságon esetleg csak átutazó csehek jog­fosztása előtt. (SZNP) és Augustin Marián Húska (DSZM) képviselte. A megbeszélések után újságíróknak nyilatkozva Gaáparovié elmondta, hogy a két parlamenti küldöttség között megálla­podás született az SZNT és a CSNT, illetve az egyes kormányok közötti „bizo­nyos együttműködésről”. A Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom és a Polgári Demokrata Párt megállapodása értelmé­ben bizottságok jönnek létre, amelyek a kapcsolatokkal összefüggő problémákról tárgyalnak majd. Az elmondottakat kiegé­szítve Milan Uhde közölte, hogy konkré­tan polgárjogi, gazdasági, külpolitikai és védelmi kérdésekről van szó. Helyreigazítás Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk szombati számában az 5. oldalon megjelent Elrontott életet lehet mégújrakezdeni(?l) cí­mű cikkünkben tévesen jelent meg Sebők János telefonszáma. A helyes szám: 0868/931 41. (Folytatás az 1. oldalról) landók elhagyni, ha teljesítik követelé­seiket vagy ha erőszakot alkalmaznak velük szemben. A Kassai Állami Gazdaság vezetősége egész más szemmel néz az ügyre. A föld­­tulajdonosok lépéseit törvényellenesnek tekinti, mivel a gazdaság haszonbérleti jo­gát eddig senki sem szüntette meg. A vezetők ezen kívül azzal érvelnek, hogy a gazdasági részleget az akkori Alsómistyei Egységes Földműves-szövetkezettől 15 évvel ezelőtt pénzért vette át az állami gazdaság, s az akkori felszereltség meg sem közelítette a mostanit. „A földtulaj­donosok embertelenül, nem gazdaszel­lemben járnak el, mivel a betakarítógépek blokádjával akadályozzák az aratást, és munkatársaikat sem engedik be a gazda­sági udvarra” — mondta a sajtóiroda munkatársának nyilatkozva Stefan Bittó, az állami gazdaság igazgatója. Egyébként „idegen tulajdon jogtalan használata” mi­att a bárcai földtulajdonosok szövetkeze­tét már feljelentették a Kassai Városi Ügyészségen. ( Devizapiaci árfolyamok ) Érveket szeretne bevetni (Folytatás az 1. oldalról) seket nem fognak szervezni, hanem ér­vekkel és az államjogi elrendezésre vonat - kozó javaslataikkal szeretnék meggyőzni a két politikai erő vezetőit. A szlovák sajtóiroda munkatársának a kérdésére, hogy vajon Miloslav Sabata — aki szintén részt vett a vasárnapi találko­zón — rokona-e Jaroslav Sabatának, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Michal Kováé tanácsadójának, a Demokrata Párt tiszte­letbeli elnöke nem tudott válaszolni. Érvény b«n: 1992. július 28-án Devlza-(Pénz-)nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 52,30 53,36 52,83 51,00 54,14 52,57 Ausztrál dollár 20,29 20,71 20,50 19,33 21,03 20,18 Belga frank (100) 89,17 90,97 90,07 86,99 92,27 89,63 Dán korona 4,76 4,86 4,81 4,63 4,93 4,78 Finn márka 6,70 6,84 6,77 6,48 6,96 6,72 Francia frank 5,44 5,54 5,49 5,30 5,62 5,46 Görög drachma (100) 14,94 15,24 15,09 13,88 15,42 14,65 Holland forint 16,28 16,60 16,44 15,88 16,84 16,36 ír font 48,96 49,94 49,45 47,29 50,65 48,97 Japán jen (100) 21,35 21,79 21,57 20,77 22,09 21,43 Kanadai dollár 22,96 23,42 23,19 22,24 23,80 23,02 Luxemburgi frank (100) 89,17 90,97 90,07 86,13 92,25 80,19 Német márka 18,35 18,73 18,54 18,08 19,00 18,54 Norvég korona 4,67 4,77 4,72 4,54 4,84 4,69 Olasz líra (1000) 24,28 24,78 24,53 23,69 25,13 24,41 Osztrák schilling 2,60 2,66 2,63 2,57 2,69 2,63 Portugál escudo (100) 21,64 22,08 21,86 20,74 22,36 21,55 Spanyol peseta (100) 28,86 29,44 29,15 28,10 29,80 28,95 Svájci frank 20,70 21,12 20,91 20,38 21,44 20,91 Svéd korona 5,06 5,16 5,11 4,92 5,24 5,08 USA-dollár 27,28 27,84 27,56 26,86 28,26 27,56

Next

/
Oldalképek
Tartalom