Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-21 / 158. szám
8 1992. július 18. c Hírkosár 3 Tragédia a Maracanában Rio de Janeiróban található a világ legnagyobb sportlétesítménye, a Maracana stadion. Az utóbbi időben már egyre kevesebb mérkőzést játszanak a brazil labdarúgás „szent helyén”, ugyanis a stadion elöregedett, s nincs pénz a renoválásra. Vasárnap ennek ellenére itt bonyolították le a brazil bajnokság döntőjét. A találkozó iránt nagy volt az érdeklődés, több mint 150 ezer ember szorongott a stadionban. A lelátó egyik részén a korlát nem bírta el a megterhelést, és közel ötven ember 5 méteres mélységbe zuhant. A tragédia nem követelt emberéletet, de sokan súlyos sérülést szenvedtek. A szerencsétlenség ellenére az összecsapást lebonyolították. A Botafogo 2:2-es döntetlenre játszott a Flamengóval úgy, hogy az első félidőben l:0-ra vesztett. Az első mérkőzésen a Flamengo győzött 3:0-ra, így elnyerte a spanyol bajnoki címet. A Honda lelépett A Forma-l-es autós világbajnokság idei futamain nem sok babér termett a McLaren-Honda versenyzőinek. A szponzorok reagálása nem sokáig váratott magára: a Honda gyár bejelentette, hogy jövőre kiszáll a Forma-l-es cirkuszból. A tavalyi világbajnoknak, Ayrton Sennának már régóta kifogásai vannak az említett motorok minőségével szemben, s a brazil pilóta azzal fenyegetőzött, ha nem kap jobb motort, új csapathoz szerződik. A kérdés csak az, a McLaren az új idénytől milyen erőforrással versenyez majd. Laudrupék Firenzében Európa-szerte folynak az előkészületek az új labdarúgó idényre. A svédországi Európa-bajnokság után megindult a játékosvándorlás, több világsztár cserélt gazdát, szerződött új csapathoz. A német Bundesligában szereplő Bayern München együtteséből ketten is eltávoztak. A két jóbarát, Stefan Effenberg és a dán Európa-bajnok Brian Laudrup Olaszországba költözött. Vasárnap érkeztek meg Firenzébe, ahol az AC Fiorentina 20 ezer hűséges szurkolója várta őket. A ^Fiorentina a két tehetséges labdarúgóért összesen 17,5 millió márkát fizetett. J Innen-onnan j Monte Carlóban közzétették a legújabb női WTA-ranglistál. Az első tíz helyen nem történt változás. Az állás: 1. Szeles (jugoszláviai) 278,5824, 2. Graf (német) 250,8379, 3. Sabatini (argentin) 188,8235,4. Navratilova (amerikai) 177,4744, 5. A. Sanchez (spanyol) 152,4686, 6. Capriati 139,1410, 7. M. J. Fernandez (mindkettő amerikai) 104,2920, 8. Martinez (spanyol) 97,2819, 9. Manuela Maleeva (svájci) 79,8417, 10. Huber (német) 78,3333... 12. Novotná 75,4283... 14. Suková (mindkettő csehszlovák) 60,0781. Vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott az ifjúsági Európab^jnokságon Nümbergben. A negyeddöntő eredményei: Magyarország—Törökország 0:3, Anglia—Lengyelország 6:1, Németország—Portugália 0:4, Norvégia—FÁK 4:4 - tizenegyesekkel 3:1. Az elődöntő párosítása: Portugália—Anglia, Törökország—Norvégia. A magyar együttes holnap a FÁK csapatával játszik, s amennyiben győz, kfjut az ausztráliai világbajnokságra. A férfi teniszezők ATP-ranglistáját továbbra is az amerikai Jim Courier vezeti. A sorrend: 1. Courier 3848, 2. Edberg (svéd) 3172,3. Sampras (amerikai) 3028, 4. Ivanisevics (horvát) 2319, 5. Korda (csehszlovák) 2271, 6. Becker (német) 2114, 7. Chang (amerikai) 2078, 8. Forget (francia) 1797, 9. Stich (német) 1699,10. Costa (spanyol) 1663, 11. Agassi 1612, 12. Lendl (mindkettő amerikai) 1564. Athénben befejeződött a 22 éven aluli kosárlabdázók Európa-bajnoksága. A döntőben: Olaszország—Görögország 65:63. A 3. helyért: Franciaország—Izrael 63:60. A végső sorrend: 1. Olaszország, 2. Görögország, 3. Franciaország, 4. Izrael, 5. Csehszlovákia, 6. Spanyolország, 7. FÁK, 8. Belgium, 9. Románia, 10. Törökország, 11. Lengyelország, 12. Németország. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Boby Bmo—SV Weckargartach 4:0 (2:0), FC Nitra—Svit Zlín 2:1 (1:0) - a Nitra góljait Lednicty rúgta. __________Tippeljen velünk_____ j A SAZKA 30. játékhetének műsorába nyolc mérkőzést soroltak be a labdarúgó Inter Kupából, egy találkozót az osztrák Bundesligából és négy összecsapást az olimpiai labdarúgótornáról. 1. Karlsruher SC—Halmstad BK. A papírforma hazai győzelmet ígér, hiszen a Bundesligában játszó Karlsruhe sokkal jobb játékosállománnyal rendelkezik, mint északi ellenfele. Ráadásul a vendéglátók győzelem esetén biztosan nyerik az Inter Kupa 4. csoportját. Karlsruhe: Salzburg 0:0, Young Boys Bem (o) 2:2, Young Boys Bem 2:2, Salzburg (o) 4:2. Halmstad: Salzburg (o) 4:3, Salzburg 1:2, Young Boys Bem 1:3, Young Boys Bem (o) 2:1. Tippünk: 1. 2. RKC Waahvfjk—SM Caen. A hazai együttesnek már semmi esélye sincs arra, hogy felkerüljön a képzeletbeli dobogóra. A francia csapat ezzel szemben az elsőség egyik nagy várományosa. Waalwijk: Schalke 04 2:4, Schalke 04 (o) 2:3, Lyngby (o) 1:1. Caen: Lyngby 1:2, Lyngby (o) 1:0, Schalke 04 (o) 1:1. Tippünk: 0, 2. 3. Lyngby BK—Schalke 04. A 6. csoport rangadójának is tekinthető ez az összecsapás. Mindkét együttes öl-öt pontot szerzett eddig, s amelyik veszt, az már lemondhat az elsőségről. Lyngby: Caen (o) 2:1, Schalke 2:1, Caen 0:1, Waalwijk 1:1. Schalke: Waalwijk (o) 4:2, Lyngby (o) 1:2, Waalwijk 3:2, Caen 1:1. Tippünk: 1, 2. 4. AGF Aarhus—Kiruna FF. A találkozónak nincs tétje, hiszen egyik csapat sem szólhat bele az érmes helyezések elosztásába. A papírforma hazai sikert ígér. Aarhus: Vác 0:2, Slovan 2:2, Vác (o) 0:1. Kiruna: Slovan 5:2, Vác (o) 0:2, Slovan (o) 2:3. Tippünk: I. 5. I. FC Saarbrücken—Aalborg BK. A 8. csoportban még szinte semmi sem dőlt el. Az Aalborg lépéselőnyben van, s ha most sikerül pontot szereznie a Saarbrücken otthonában, akkor már nem vehetik el tőle az első helyet. Saarbrücken: Dordrecht 1:1, Hammarby (o) 3:1, Hammarby 0:3, Dordrecht (o) 1:1. Aalborg: Hammarby (o) 3:0, Dordrecht 1:1, Dordrecht (o) 3:0. Tippünk: 0,1. 6. SW Dordrecht—Hammarby IF. Már csak elméleti esélye van mjndkél együttesnek az első hely megszerzésére. A hazai gárdának az Inter Kupa mérkőzései során még nem sikerült győznie. Dordrecht: Saarbrücken (o) 1:1, Aalborg (o) 1:1, Aalborg 0:3, Saarbrücken 1:1. Hammarby: Aalborg 0:3, Saarbrücken 1:3, Saarbrücken (o) 3:0. Tippünk: l. 7. Slavia Praha—Maccabi Natanya. A prágai együttes a Leverkusen legyőzésével óriási lépést tett a csoportelsőség megszerzése felé, s amennyiben sikerül legyőznie az izraeli csapatot, már pezsgőt bonthat. Slavia: Leverkusen 3:1, Maccabi 4:1, Tikva 3:1, Leverkusen (o) 1:1. Maccabi Natanya: Petah Tikva 2:2, Slavia (o) 1:4, Leverkusen (o) 0:1. Tippünk: 1. 8. Bayer Leverkusen—Maccabi Petah Tikva. A vártnál szerényebben játszik Pavel Hapal együttese, a Leverkusen. Már csak elméleti esélye van arra, hogy az élen végezzen. Leverkusen: Slavia (o) 1:3, Petah Tikva 2:3, Slavia 1:1, Maccabi Natanya 1:0. Petah Tikva: Natanya (o) 2:2, Leverkusen (o) 3:2, Slavia 1:3. Tippünk: l, 0. 9. Tirol Innsbruck—Sturm Graz. A Tirol már hosszú évek óta az osztrák bajnokság élvonalába tartozik. Egyéves távoliét után visszatért a csapathoz a csehszlovák gólgyáros, Danék. A Graz középszerű együttes, pontszerzése meglepetésnek számítana. Tippünk: 1. Barcelona jegyében Szabad ÚJSÁG Ofimpia a marokkói csodafiitó nélkül Már csak négy nap választ el bennünket a XXV. nyári olimpia ünnepélyes megnyitójától. Az olimpiai faluba szinte már mindenki beköltözött, ám több sportoló közvetlenül versenyszámának lebonyolítása előtt utazik el a katalán fővárosba. A hírek szerint az ötkarikás játékoktól újabb világsztár marad távol, a marokkói Said Aouita sérülés miatt nem lesz ott az atléták küzdelmeiben. A csehszlovák országúti kerékpározók ma utaznak Barcelonába, az olimpiai játékok színhelyére. Jifí Skoda, a válogatott szövetségi kapitánya az elutazás előtt kijelentette, hogy közvetlenül a 100 km-es csapatverseny megkezdése előtt jelöli ki négy fős együttesét. Az országútiak olimpia előtti utolsó erőpróbája egy kisebb német körverseny volt. Annak ellenére, hogy Jifí Skoda védencei az összetettben nem végeztek elökelő helyen, több értékes részeredményt értek el. Henrik Holm a washingtoni torna előtt a 118. helyen állt az ATP-ranglistán. Mostani sikeres szereplésével felküzdötte magát a 70. helyre. Érdekesség, hogy ez volt a Korda elleni második mérkőzése. Az elsőt 1989-ben könnyedén nyerte. A csehszlovák teniszező az egész tornán mindössze egy játszmát vesztett, mindjárt az első találkozóján Brown ellen. Aztán magabiztos menetelés következett, sem Antonitsch, sem Mansdorf, sem Washington nem tudta őt megállítani. A döntő eredménye: Korda—Holm 6:4,6:4. A mérkőzés után a CSTK washingtoni tudósítója beszélgetést készített a győztessel. — Eddig már több ATP-lornán lett első, ám gyűjteményéből még mindig hiányzik a győzelem Grand Slam-tornáróL 10. Svédország—Paraguay. A svéd gárda a selejtezők során mindössze kétszer szenvedett vereséget (Hollandiától és Olaszországtól). Paraguay a dél-amerikai selejtezőcsoportban végzett az első helyen. A papírforma svéd győzelmet ígér. Tippünk: 1. 11. Marokkó—Koreai Köztársaság. Magabiztosan menetelt az afrikai selejtezőcsoportban a marokkói együttes, még gólt sem kapott. A Koreai Köztársaság csapata tizenkét selejtező mérkőzést játszott, s mindössze a Katar elleni összecsapáson volt kénytelen vesztesen elhagyni a pályát. Tippünk: 0,2,1. 12. Ghana—Ausztrália. Az utóbbi időben óriási fejlődésen ment keresztül a labdarúgás az afrikai kontinensen. A ghanai labdarúgók közül többen meghódították már európai stadionjait is. Az ausztrálok Hollandiát ütötték el óriási meglepetésre az olimpiai részvételtől. Tippünk: 1, 2. 13. Dánia—Mexikó. A fiatal dán labdarúgók szeretnének idősebb társaik nyomába lépni. Erre minden esélyük megvan, hiszen a selejtezők során olyan együtteseket győztek le, mint Jugoszlávia, Ausztria, San Marino és Lengyelország. Tippünk: 1. A 29. játékhét telitalálatos szelvénye 1. FC Koppenhága—Admira 5:3 1 2 Sparta—Siófok 2:1 1 3. Stahl Linz—Göteborg 2:5 2 4. Salzburg—Karlsruhe 0:0 0 5. Bröndby—Helsingborg 5:1 1 6. Rapid—Bochum 1:0 1 7. Lyngby—Caen 2:1 1 8. Schalke—Waalwijk 4:2 1 9. Vác—Aarhus 2:0 1 10. Slovan—Kiruna 5:2 1 11. Dordrecht—Saarbrücken 1:1 0 12 Aalborg—Hammarby 3:0 1 13. Leverkusen—Slavia 1:3 2 A csapat megnyerte a prológust, amely 8,8 km hosszú időfutam volt, Padmos és Trkal 1-1 útszakaszgyőzelmet szerzett. Padmos a harmadik időfutamban lett első (16 km), Trkal a nyolcadik útszakaszon nem talált legyőzőre. Érdekes, hogy ez is egy időfutam volt (21 km). — Ezt a versenyt valóban főpróbának tekintettük, a hangsúly, mint ahogy az eredmények is mutatják, az időfutamokon volt A rqjtnál 18 ország 19 csapattal képviseltette magát, s az — A héten Torontóban lépek pályára, s most csak erre összpontosítok. Nem tudom, mikor sikerül Grand Slamen győznöm. Mindig is úgy gondoltam, hogy a kisebb tornák fontosabbak, mint a nagyok. — Milyen talajon szeret legjobban játszani? — Mindig azt állítottam, hogy a salakot nem nekem találták ki. Erre az idén majdnem megnyertem a párizsi Roland Garros-t. Az igazat megvallva, jobban szeretem a kemény talajt. Tavaly Washingtonban kezdődött el nagy sorozatom, és nagy öröm, hogy az idén ismét sikerült győznöm. A tenisz olyanná fejlődött, hogy bárki bárkit legyőzhet. Az nyer, aki felkészültebb, aki jobb lelki kondícióban van. — Önről az az általános vélemény, hogy először saját magát kell legyőznie, csak azután következhet az ellenfél Változolt-e valamit tavalyi önmagához képest? Akkor a 69. helyen állt az ATP- ranglistán, jelenleg az ötödik. — Úgy érzem, semmit sem változtam. Örülök az életnek, s ez nagyon fontos. Sokáig szeretnék még teniszezni. Csehszlovákiában a teniszezők később érnek be, mint Amerikában. S ez számunkra előnyt jelent, nem égünk ki olyan hamar, tovább bírjuk a megterhelést. Atlétika Az olimpia megnyitása előtt az atléták számára az egyik utolsó főpróba volt az ingolstadti verseny. Rajthoz állt több világsztár is. A legjobb eredményt a német Heike Henkel érte el a női magasugrásban, 203 centimétert teljesített. Érdekesség, hogy az 1988-as szöuli olimpia óta először versenyzett egymással Carl Lewis és Ben Johnson, igaz, most a 400 méteres váltóban mérték öszsze erejüket. Az Egyesült Államok csapatát a Santa Monica atlétikai klub képviselte. Eredmények — férfiak, 100 ni: 1. Berger (osztrák) 10,32,2. Tuffour (ghanai) 10,32... 5. Johnson (kanadai) 10,40, 200 m: 1. Heard 20,38,2. Burrell 20,40, 800 m: 1. Kersh 1:44,43, 2. Davis (mind amerikai) 1:45,43, 3. Ole-marai 1:45,87, 1500 m: Chesang 3:40,02, 3000 m: Omwoyo (mind kenyai) 7:56,65, 400 m gát: I. Vorster (dél-afrikai) 49,27, 2. Henderson (amerikai) 49,31, 3. Caristan (francia) 49,53, 4x100 m: 1. Egyesült Államok (Witherspoon, Burrell, C. Lewis, Marsh) 38,12, 2. Kanada 39,34, gerely: 1. Ribin (FÁK) 80,26, 2. Hecht (német) 79,58. Nők, 100 m: Vorster (dél-afrikai) II, 12, 200 m: Knoll (német) 22,29, 800 m: 1. Halliday (amerikai) 1:59,57,2. Pa-Q Egyesült Államokon és Svédországon kívül ott volt mindenki, aki számításba jöhet az olimpián. A 100 km-es csapatversenyen valószínűleg Trkal, Padmos és Bílek áll rajthoz a csehszlovák színekben. A negyedik kerekezőt a verseny előtt 24 órával jelölöm ki — értékelte a németországi felkészülést Jifí Skoda. Valószínűleg sérülés miatt Barcelonában nem állhat rajthoz a marokkói szuperfutó, Said Aouita. A 32 éves sportoló pályafutása során több világrekordot állított fel, s jelenleg is a nevéhez fűződik az 1500 és az 5000 méteres táv világcsúcsa. Aouita indulásáról orvosi konzílium dönt. Mint ismeretes, a marokkói futó négy évvel ezelőtt a szöuli olimpián is sérüléssel küszködött. Akkor mindössze egy érmet szerzett, harmadik lett a 800 méteres távon. 1500 méteren nem állt rajthoz az előfutamban. Labdarúgó Inter Kupa Szerdán folytatják Vasárnap késő este két találkozót bonyolítottak le a nyári labdarúgó Inter Kupában. Tegnapi számunkban adósak maradtunk a Bayer Leverkusen—Slavia Praha összecsapás góllövőivel. A német együttes egyetlen gólját az exolomouci Pavel Hapal szerezte, a Slavia részéről Suchopárek kétszer és Berger volt eredményes. Szerdán újabb fordulóra kerül sor, a Slovan Bratislava Dániába utazik, ahol az Aarhus vendége lesz, a Slavia hazai pályán mérkőzik a Maccabi Petah Tikva együttesével. 8i csoport Dordrecht—Saarbrücken 1:1 (1:1). 1. Aalborg 4 2 2 0 7:1 6 2 Saarbrücken 4 1 2 1 5:6 4 3. Hammarby 4 1 1 2 4:6 3 4. Dordrecht 4 0 3 1 3:6 3 10. csoport Arges—Lokomotív Szófia 1:2 (1:1). 1. Szófia 5 2 2 1 6:4 6 2 Górna 5 2 2 1 4:6 6 3. Arges 5 2 1 2 11:8 5 4. Rapid 5 0 3 2 5:8 3 ulavicsen (litván) 1:59,83, 3. Wachtel (német) 1:59,83, 1500 m: Chambers (kanadai) 4:06,72, magasugrás: 1. Henkel (német) 203, 2. Bolsova (FÁK) 193, súlylökés: Niemke (német) 19,16, 4x100 m: Németország 43,01, 400 m gát: Rieger (német) 57,19. Moszkvában került sor az orosz atlétikai bajnokságra. A jelenlegi legjobb európai vágtázőnő, Irina Privalova igazolta remek formáját a 100 méteren 10,89 másodperces időt ért el, a 200 méteres távon új országos csúcsot állított fel, amely egyúttal az idei év második legjobb teljesítménye (22,05 mp). A 23 éves sportolónő júliusban beállította az Európa-csúcsot 100 méteren (10,81), s a jamaicai Ottey és az amerikai Torrence mellett a legrövidebb vágtaszám egyik legnagyobb esélyese az olimpiai játékokon. Biztató formában van a tokiói világbajnokság 800 méteres távjának aranyérmese, Lilia Nurtgyinova. Ezúttal a 400 méteres távon próbálkozott, s 51,34 másodperces egyéni csúccsal ért célba. Később rajthoz állt az 1500 méteres távon is (4:09,62), melyen maga mögé utasította Dorovszkiht (4:09,69) és Podkopajevát (4:12,11), akik a FÁK színeit képviselik majd ebben a számban a barcelonai ötkarikás játékokon. Győzelem hetvenhét perc alatt „Az nyer, aki felkészültebb” Washington nagyszabású tenisztorna színhelye volt A döntőt közép-európai idő szerint hétfőre virradó éjjel bonyolították le. A csehszlovák Petr Kordának mindössze 77 percre volt szüksége ahhoz, hogy sima győzelmet arasson svéd ellenfele, Henrik Holm fölött Korda elsőségéért 81 600 dollárt kapott, s 200 ATP-pontot szerzett Henkel biztató formában