Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)

1992-07-28 / 164. szám

1992. július 28. 7 Szabad ÚJSÁG Q Kalendárium KEDD Ma van az év 210. napja Hátravan még 156 nap ‘Boídog névnapot! Ada, Adelina, Adina, Alina, Bars, Botond, Győző, Ince, Irén, Leó, Nauzika, Salamon, SZABOLCS, Viktor - Kristóf A SZABOLCS nevet ismeretlen eredetű régi magyar személynévből Vörösmarty Mihály újította fői. Béla király jegyzője szerint Előd fia s a hon foglaló magyar vezérek egyi­ke volt. Okkal feltételezhető, hogy e névben ,,nyest“ jelentésű ,,co­boly“ szavunk lappang, s ilyen for­mán rokona a ,, fehér menyét“ jelen­tésű Saroltnak - a totemállatokról való elnevezés szokás volt a keleti népeknél. Becézés: Szabi (ka). A Szabolcs név kapcsán Anonymust idézzük: „Akkor Szabolcs, a fölöttébb bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erősségé­nél fogva várépítésre való. Tehát- társainak közös tanácsa szerint- összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott, és igen erős várat építtetett földből. Ezt most Szabolcs várának hívják. Majd Szabolcs meg a társai a föld lakóiból sokat ahhoz a várhoz szolgálónépül rendeltek, akiket most várnépeknek neveznek. Miután egy Ekölcs nevű igen nemes vitéz alatt katonákat hagytak ott, nekikészültek, hogy majd tovább­mennek. Szabolcs meg társai az egész sereget kettéosztották úgy, hogy az egyik rész a Szamos folyó mellett haladjon, a másik meg a nyíri részeken. Szabolcs és Tas - utóbbi a Lél apja - a sereg felével a Tisza partján indult el, és az ottani népet hódoltatva vonult a Szamos folyó felé arra a helyre, amelyet most Sárvárnak mondanak." ( Mai tanácsunk ^ forró vizet, hogy ellepje. Az össze­kötött műanyag zacskóban áztassa a rozsdás részt néhány órán át, majd alaposan öblítse át. Függöny és bútorszövet Függönyből és bútorszövetből könnyen eltávolíthatja a gyűrődése­ket, ha felakasztja, majd lespricceli őket vízzel. Száradásig olykor simít­sa végig a kelmét. Műanyag tárgyak Citromolajjal átnedvesített rongy­­gyal dörzsölje át a műanyag tárgya­kat, így azok könnyen tisztíthatóvá válnak. Görkorcsolya Mártsa időnként petróleumba a görkocsolya kerekeit, így a szeny­­nyeződés könnyen eltávolítható ró­luk. Használat előtt ne felejtse el újra átzsírozni a kerekeket. Evőeszközök Evőeszközről a barna foltok gáz­tűzhelytisztítóval vagy szalmiák­szesszel távolíthatók el legköny­­nyebben. Idejében szólunk) Őszibarackosunkban a gyümölcs megvédése a cé­lunk. Most a keleti gyümölcs­moly, a barackmoly hernyói és a monília veszélyeztetik. Egyút­tal védekeznünk kell a kaliforniai pajzstetű, a szilva pajzstetű, a levéltetvek, sót a takácsatkák ellen is. Bi 58 + Orthocid kombi­nálásával gondosan permetez­zük. Ügyeljünk a várakozási idő­re, ezért az augusztus első felé­ben szüretelendő fákat Unifosz 50 EC-vel permetezzük. A szőlő harmadik kötözését és csonkázását most ár miejóbb fejezzük be! A lombozat marad­jon szellös a kötözés után, hogy a nap a belsejébe süthessen, s vigyázzunk, hogy fürtöket és leveleket ne kössünk át. Vizsgál­juk át a magas- és lugasművelé­sű tőkéink kötözését, pótoljuk a hiányokat, a felbomlott kötése­ket. Mindig 8-as alakú kötést használjunk, mert ez kevésbé csúszik le, s védi a hajtást a hu­zal kidörzsölésétől is. Még a kar­ós törzsrészeket se kötözzük dróttal - lágyhuzallal se! - mert bevágnak, erős sérüléseket okoznak, sőt el is törhetik a nö­vényt a bevágás helyén. A fiatal telepítésű szólók öntözését még folytas­suk, mert ez elősegíti a gyökerek képződését, a tőkék megerősö­dését. Faszenes grillsütő Ha faszenes grillsütője rozsdáso­dik, kihűlés után a rozsdás részeket tegye egy szemeteszacskóba, és öntsön rá annyi mosogatószeres sztyeppéken alakult ki, Kr. e. a 2. évez­redben. Kontinensünkön a 4. századtól a 9. századig, azaz az államhatárok középkori kialakulásáig virágzott. Ornamentális, el­sősorban geometrikus elemek gazdagsá­ga jellemzi, s számos híres gyűjtemény őrzi emlékeit. Ilyen a 7. században ural­kodott Recesvinthus király koronája, amely a párizsi Cluny Múzeum kincse, vagy a mai Lombardia területén élt longo­­bárdok királyának, Agilulfriák, a firenzei Museo Nazionaléban őrzött, dombormű­ves díszítésű aranyvértje. A honfoglaló magyarok művészeté­re főként a perzsa-szasszanida művé­szet hatott, ötvöseik pompás tarsolyle­mezeket, lószerszámdíszeket, övcsatokat és melldíszkorongokat készítettek. De elökerüt az ásatások során gepida feje­delmi kincs, avar szíjvég, állatalakos lon­­gobárd fibula, hun áldozati üst is, ugyan­ebből a korból. A fenti képen népvándorlás kori bronz­álarc látható, amely egy Szilágysomlyón feltárt sírból került elő. TÁRGYAK TISZTÍTÁSA |j Jó tudüí! NÉPVÁNDORLÁSKORI MŰVÉSZET A népvándorlás korának is megvolt a maga művészete. Stílusa a keleti Időjárás­ijelentés, Délelőtt sokfelé borult lesz az ég, elszórtan zápor, zivatar lehet­séges. Napközben felszakadozik a felhőzet, s meleg, nyárias időre számíthatunk. Az éjszakai hőmér­séklet 18 és 14, a nappali hőmér­séklet 23 és 27, Dél-Szlovákiában 29 fok körül alakul. Gyenge, válto­zó irányú szél. Szerdán a hőmérséklet valame­lyest mérséklődik, csütörtökön azonban újra kánikula várható. Az éjszakai hőmérséklet 16 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA A nagy meleg mérséklődik, a szív­ós érrendszer megterhelése tehát csökken. Az időjárásnak ez a típusa jótékonyan hat a szervezetre. Az alacsony vérnyomású betegek álla­pota javul. Mérsékelten fokozódnak viszont a reumás fájdalmak, s nö­vekszik az ízülti panaszok száma. Csapadékos területeken átmeneti­leg romlik a közérzet, és depresz­­sziós hangulatok jelentkezhetnek. Szerdán biometeorológiai szem­pontból kedvező időjárás várható. Megnövekszik a teljesítő- és a kon­centrálóképesség. Csütörtökön je­lentős változás nem lesz. ...... ....................... KUMP BAK (december 22 - január 20) Nem árt felújítani egy régi barátságot. Nagyon értékes megítéléshez jut saját magát illetően. Olyan információkat is szerez, amelyek segítik a könnyebb eligazodást a világ dolgaiban, önnek igazán jól informáltnak kell lennie. Lét­kérdés. VÍZÖNTŐ (január 21 - február 20) A január végén születetteknek nem ígér fényes jövőt e hó­nap vége. Sem a szerelemben, sem a munkában nem mehetnek biztosra. Egy kicsit szerencsésebbek a február elején született Vízöntők, hiszen nekik legalább jelentős munkahelyi sikerekre ad lehetőséget július utolsó három napja. Egyébként még tombol a nyár, használja ki. HALAK (február 21 - március 20) Jelentőségteljes nap. Főleg akkor, ha Halak jegyében szüle­tett hölgyek utóddal ajándékozzák meg szerelmüket vagy annak hírével, hogy trónörökös várható. De minden Halakra szép nap vár. Legyenek résen, és használjanak ki minden alkalmat a lazításra. KOS (március 21 - április 20) Ha valamit betáplál a memóriájába, nehéz azt onnan kitöröl­ni. Nincs olyan családi ünnep, amiről ön elfeledkezne. Nehezen felejti a sértést, a rossz kritikát, ami nem válik az elkövető hasznára. Mérlegeljen: hátha jó szándékú! BIKA (április 21 - május 20) Rossz szokása, hogy hó végén Számvetést készít a maga mögött hagyott napokról. Ez a hónap nem volt a legszeren­csésebb. Tanulságait azonban nem szabad kitörölnie emlé­kezetéből, sőt fel kell dolgoznia őket. Őrizze meg ezt a jó tulajdonságát! IKREK (május 21 - június 21) Ha nem muszáj, ne menjen bele fölösleges vitába. Ma nem lehet nyertes. A vesztes lelkiállapotát pedig igazán rosszul viseli. Szerencsejátékba semmiképpen se fogjon! Legjobb, ha kedvesével tölti a délutánt, ő most is megértő lesz. RÁK (június 22 - július 22) Kicsit kimerültnek érzi magát, végtére a jóból is megárt a sok. Bűntudat gyötri: mostanában túl sokat vállalt, talán túl messzire ment az élvezetekben is, s elhanyagolta a család­ját. Ezen könnyen segíthet. Figyelmességével pótolhatja a mulasztását. OROSZLÁN (július 23 - augusztus 23) A hőség felkorbácsolja az érzelmeket. Dél felé haladva egyre temperamentumosabbak az emberek. Akármilyen lehangoló, még mindig kiszolgáltatottak vagyunk az időjá­rással szemben. Mást nem tehet: öltözködjön szellős­­sebben. SZŰZ (augusztus 24 - szeptember 23) Megint kínzó fejfájás gyötri. Egyre erősebb gyógyszerekkel próbálkozik, s ez aggasztó. Itt az ideje, hogy egy alapos kivizsgálásra kórházba feküdjön. Nem lehet már tovább halogatni, hiszen fájdalmai egyre gyakoribbak. Ne aggódjon, semmiről sem marad le, a kedvese is megvárja, sőt arra is számíthat, hogy naponta látogatja. MÉRLEG (szeptember 24 - október 23) Türelmetlenségében súlyosan megsért valakit, s ezzel majdnem veszélybe sodorja üzleti vállalkozását. Energia­­készlete kimerülőben van, jobb, ha nem erőlteti tervei megvalósítását. Várja ki a kedvezőbb időpontot! Később könnyebben megtalálhatja a számítását. SKORPIÓ (október 24 - november 22) No, még csak ez hiányzott! Egy hír hallatán úgy véli, minden és mindenki ön ellen esküdött össze. Most lehetetlen egyetlen vállrándítással túltennie magát a dolgon. Tudja, lépnie kell, ám ez igen nehéz anélkül, hogy haragost ne szerezzen. Most legyen okos, ha tud. NYILAS (november 23 - december 21) Egy váratlan hír felborítja egész napját. Ettől kissé ingerültté válik. Vigyázzon, a munkahelyén nem érdemes felesleges vitákba bonyolódnia, veszélybe kerülhet előmenetele! Ha az információt megosztja valakivel, talán könnyebben feldol­gozza, s hamarabb véget ér ez a zaklatott állapot. ^ •• LÁTTUK»»»»»»» HALLOTTUK»• J KALIFORNIA KATASZTRÓFA ELŐTT? Amerikai tudósok, geológusok és szeizmológusok úgy vélik, hogy a három héttel ezelőtti kettős kali­forniai földrengés az utolsó jel volt a nagy katasztrófa előtt. Az elemzésből ugyanis arra következ­tettek, hogy két-öt éven belül bekö­vetkezhet a minden eddiginél súlyo­sabb földrengés, amelyről eddig úgy vélték, hogy csak néhány évtized múlva várható. Az előzetes számítások szerint a földmozgások a nyolcas erősséget is meghaladják a Richter-skálán, és a rengés három és fél percig is eltarthat, s beláthatatlan károkat okozhatnak Kaliforniának. CSEKÓ, AZ ÚJ DROG AZ NSZK bűnügyi hatóságai egy új és veszedelmes kábítószer ellen vették fel a harcot. A diszkók­ban és a fiatalok más szórakozóhe­lyein, a mellékutcai kapualjakban ügynökök kínálják a sima porcukor­hoz hasonló és édes drogot, a cse­­kót, grammonként 40 márkáért. A port Csehországban állítják elő, innen az elnevezés, és onnan szál­lítják a müncheni elosztóhelyekre. Egy órányi élvezet olyan veszélye­ket okozhat, mint légzés- és szívrit­muszavar, agyi sejtek elhalása és hisztériás rohamok. A gátlástalan kábítószerügynökök kóstolóként in­gyen kínálják a megcélzott vevőkör­nek fél- és negyedgrammos ada­gokban a drogot, mert tudják, hogy előbb vagy utóbb rabul ejti fogyasz­tóit. TÖBB A N0I SZERETŐ A francia egészségügyi és ku­tatóintézet felmérést készített, hogy havi átlagban mennyi a nemi aktusok száma az országban. Húsz­ezer 18 és 69 év közötti embert kérdeztek meg, és arra a megállapí­tásra jutottak, hogy a francia férfi havonta átlagban nyolcszor, a nő pedig hétszer szeretkezik! A férfiak 17 éves korukban ismer­kednek meg a szexszel, míg a nők „rátesznek“ egy évet. A huszonöt éven felüli férfiak már tucatnyi part­nerrel dicsekednek. Ellenben a nők - bevallásuk szerint - egy kezükön meg tudják számolni szeretőik szá­mát. (Vagy őszintébbek a férfiak.) RIZSESŐ AZ IFJÚ PÁRRA Régi olasz szokás szerint, az esküvő után a templomból kilépő ifjú párra rizsszemeket dobálnak. Egy rovignói pár „körül“ rekordot döntöttek, a szertartás után egymá­­zsányi száraztésztával és rizzsel árasztották el a fiatalokat. Ezt már a helyi tanács is megsokallta s száz­ezer líra büntetéssel sújtotta a reni­­tenskedőket, mert az utcaseprőknek túlórázniuk kellett. Az egyház is véget akar vetni ennek a pazarlásnak. Arra intik híveiket, hogy az esküvő napján gondoljanak a szegényekre, s le­gyen a frigy mértéktartó, a rizst, illetve annak árát ajánlják fel az éhezőknek. ÖREGSÉGI REKORD Ismael Villeges, Chile legidősebb lakosa a minap jobb létre szenderült. A 126 éves „matuzsálem“ Puerto Aysén (1330 km a fővá­rostól délre) városkában élte le életét. Most e kis kikötőváros csaknem valamennyi lakója elkísérte öt utolsó útjára. A Guinness-könyv szerint 1992-ben Ismael volt a világ legöregebb embere. A korábbi rekordot a japán Sigecsijo Izumi tartotta, aki „mind­össze“ 120 évet élt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom