Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-10 / 135. szám

Monológ „Magyarnak érzem magam ../1 !____________________________________Szabad ÚJSÁG A választási kampány megkezdése előtt a Szlovák Rádió Magyar Adása „Fórumot" rendezett, amelyben a ha­zai magyar pártok és mozgalmak kép­viselői válaszoltak a hallgatók kérdé­seire. Akik hallgatták az adást, bizo­nyára még emlékeznek rá, hogy Kele­men József részéről elhangzott egy meghívás, a losonci telefonáló többek között elmondta, hogy ő vak és eddig még nem döntötte el, melyik pártra, illetve mozgalomra adja le szavazatát. Végezetül megjegyezte, hogy minden képviselőjelöltet szívesen vár politikai eszmecserére losonci otthonába. A választási kampány vége felé felke­restem az idős embert, hogy megtud­jam hány „politikusjelölt“ csengetett be hozzá.- Egy sem - válaszolta tömören - s ezzel gyakorlatilag pontot is tehet­nék az írásom végére, ha a házigazda nem kezdett volna el önmagáról be­szélni. Lapunkban már többször szólaltat­tunk meg olyan személyeket, akiket deportáltak. Kelemen József is meg­járta Csehországot, bár ő önként hagyta el otthonát, mivel családjával együtt Magyarországról települt át a háború után. Az előzményeket és a történteket imigyen mondta el Kele­men József. anyámnak a lehetőséget. „Adok én neked Szlovákiát! Mit gondolsz, de, én magyar vagyok!“ - förmedt rám édes­apám. „Édesapuka“ - könyörögtem neki - ott rendbe hozzák a szemet... Látni fogok“ - majd elkeseredve hoz­zátettem: „Ha nem iratkozik be, én amíg élek, soha nem bocsátom meg ezt magának.“ Mit tehetett édesapám, beleegyezett.- Ami igaz, az igaz, más miatt is kezdett elegem lenni Magyarország­ból. A sok nyilas testvérből egyszeri­ben elvtárs lett, ugyanazok jártak hir­detni a szocializmus építését, akik néhány hónappal ezelőtt még Szálasit éltették. Meggyűlöltem őket, azt mondtam, ha egyszer átkerülök Szlo­vákiába, még azt is letagadom, hogy valaha magyar voltam. Átkerültem, de ezt soha sem tudtam megtenni. Ami­kor bekapcsoltam a rádiót és Buda­pestről magyar nóta szólt, mindig megmozdult bennem valami.- Szóval átköltöztünk, de nem Szlo­vákiába adtak helyet nekünk, hanem Csehországban. Azt mondták,, ott kell a munkaerő. „... akkor döbbentem rá..- Azt talán mondanom sem kell, hogy a szememet ott sem tudták A szerző felvétele 1992. június 10. • átlagos hektárhozam a növénytermesztésben nálunk 40 százalék- Ü7 kai alacsonyabb, mint nyugaton • A privatizációs minisztérium nem volt képes az első hullámban privatizálni az állami gazdasá­gokat • A programnak a mezőgazdaság fejlesztését, nem pedig a vissza­fejlesztését kell tartalmaznia • A beavatkozások fájdalmasak, de szüksé­gesek Alois Canek gyümölcs- és szőlőter­mesztési szakember, aki gyakorlati, majd középszintű irányítói munka után tavaly no­vemberbe^ a Cseh Köztársaság mezőgaz­dasági miniszterhelyettese lett. Szűkebb szakterülete a termelésirányítás. A Óesko­­slovensky Profit c. hetilap munkatársa őt faggatta arról, ami ma a falu emberét foglal­koztatja. S mivel a falu népe tele van bizonytalansággal és rendkívül csalódott, indulatosan, szavait nem megválogatva te­szi fel kérdéseit. Az újságíró sem akart másként fogalmazni, mint az egyszerű em­berek. • Miniszterhelyettes úr, gyilkosnak érzi magát?-Nem. Miért kellene annak éreznem magam? Hogy gondolja? gazdaságoknak nincs pénzük a bérekre, sokuknak még vetőmagra sem volt, nem csávázták, amit elvetettek, s most nem tudják, ez a lutri hogyan ér véget. A bankok nem adnak hitelt. A helyzet kilátástalan. Mindenki a privatizációt várta, most meg kiderült, hogy az első hullámban nem kerül rá sor. Nem ér fel ez egy hátbaszúrással?-Nem minden gazdaság helyzete egyforma. A földtörvény hatálybalépése óta az állami birtokok minden vagyona a föld­alapé. Ezáltal haldoklásuk csak elmélyült és megnyúlt. De azt is tudni kell, hogy nem minden birtok vezetői akarták a helyzet megoldását, nem kezdtek vállalkozni, csak az állami támogatásra vártak. Még olyan esetek is akadnak, hogy szándékosan ron­tottak a gazdaság helyzetén. Az már csak A dühkitörések is megérthetők Gyilkosság vagy fiatalítás? Egy családban három vak- Háromhónapos voltam, amikor édesanyám észrevette, hogy valami nincs rendben a szememmel, mert állandóan lefelé néztem. Orvoshoz vitt, aki megvizsgált, és kijelentette: „Irén, ne akard, hogy egy háromhóna­pos gyerek már a bányába menjen dolgozni“ - mivel Etes, ahol laktunk bányászfalu volt. Elmúltam három­éves, kezdtem járni, de nekimentem mindennek. Édesanyám újra elvitt az orvoshoz, aki akkor már belátta, hogy tévedett. Beutalt Salgótarjánba, onnan utaltak tovább Balassagyarmatra, vé­gül Budapestre, de nem tudtak a sze­memen segíteni. Aztán született egy húgom, ő sem látott, később egy öcsém, ő látott, végül még egy kis­­öcsém, aki szintén vak volt. Tehát a mi családunkban három vak gyerek szü­letett. Hétéves lehettem, amikor egy tanítónő felkereste a szüléimét és el­magyarázta édesapámnak, hogy Bu­dapesten létezik olyan iskola, ahol megtanulhatok írni, olvasni és valami mesterséget is kitanulhatok. Beírattak, kitanultam a kefekötő szakmát.- Nagyon rossz gyerek voltam, a kefekötőből áthelyeztek hát a kosár­fonóba. Akkor már kezdett bennem „érni“ a férfi, tiltakoztam ellene, mert a kosárfonóban nem voltak lányok. Nem ettem meg az ételt, úgy tiltakoz­tam az áthelyezés ellen. Az igazgató megtudta, hogy éhezek, magához hi­vatott, visszahelyezett a kefekötőbe.- Közeledett a front. 1944. március 30-án hazakerültem Budapestről. Ak­koriban jött divatba, hogy nem szabad Londont hallgatni, nem szabad Ameri­kát hallgatni, nem szabad Moszkvát hallgatni a rádióban, de én csak azért is hallgattam, mert nem volt szabad. Egy napon beállítottak hozzánk a csendőrök és elvitték a rádiónkat.- Vége lett a háborúnak. Mi Etesről átköltöztünk Petőfibányára. Jöttek agitálni- Petőfibányára szlovák agitátorok jöttek. Jól beszéltek magyarul, tehát megértettük egymást - mert én egy szót sem tudtam szlovákul -, hát elbe­szélgettem velük. Azt mondták, ha átköltözünk Szlovákiába, házat adnak, rendbe hozzák a szememet, mert Csehszlovákiában már fejlettebb az orvostudomány. Nagyon megörültem, csak volt egy „bökkenő“. Kelemen család... A Kelemen az ugye magyar név. „Az édesanyja lánykori neve?“- kérdezte az egyik agitátor. Lehoczky- mondtam. Azt megfelelőnek találták, így jelentkezhettünk.- Hazamentem, újságoltam édes­meggyógyítani, sót munkát sem kap­tam. Mit dolgozhat egy vak, mondták, s ez nagyon elkeserített. Intézetbe vittek, Nagyszombat mellé, Báhonyba kerültem. Nősülni szerettem volna, családot alapítani, igaz, voltak ott lá­nyok, de az intézet vezetősége nem engedélyezte a komolyabb udvarlást. Nagyon elkeserített, mert világ éle­temben szerettem a nőket. Még ma is megdobban a szívem, ha szoknyasu­hogást hallok, hát még fiatal korom­ban! Az intézetben mindenféle embe­rek laktak. Verekedtek, kiabáltak, éj­szaka a nagy ordítozástól nem lehetett aludni. Ott és akkor döbbentem rá, hogy mit is csináltam.- Szüleim közben Losoncra költöz­tek, bár erre előzőleg nehezen sikerült rábírni édesapánkat. Évekig lelkiisme­­ret-furdalás gyötört miatta. Ugyanis olyan lakást kínáltak fel neki, amely­ben a háború előtt egy zsidó család lakott... A mi etesi házunknál a loson­ci jóval nagyobb volt, nem is lehetett a két házat egy napon említeni. Tej­csarnok, mészárszék, fűszerüzlet, kocsma, mulató volt a házban, az udvaron lebetonozott tánchely. Édes­apám meg csak azt hajtogatta: „Mi lesz, ha a tulajdonos visszatér?" Vé­gül más lakás nem lévén, beköltöztek, - én pedig továbbra is az intézetben maradtam.- Egy időre Prágába költöztem, ahol többek között még a miniszterel­nökhöz is bebocsátást kértem. A va­kok ügyéért vitába szálltam vele, a tár­gyalás után úgy elkeseredtem, hogy megmérgeztem magam, bevettem 60 darab tablettát. Kórházba kerültem, aztán vissza Báhonyba, végül Losonc­ra. Ott ugyanis nyílt egy kefegyár, s mivel én kefekötőnek tanultam ki, fel is vettek. Kevés fizetést kaptam, de mivel mindig a nősülésen járt az eszem, kitanultam telefonkezelőnek. Jelentkeztem a Pofanába, az üzem akkori igazgatója - aki egy szeren­csétlen robbanás folytán egyik szemé­re megvakult, de a másikra sem látott sokat - kijelentette, hogy a gyár nem jótékonysági intézmény, nem arra va­ló, hogy ott vakokat foglalkoztassa­nak. Megharagudtam, felhívtam a besztercebányai KNB szociális osz­tályát, ők elintézték, hogy bekerüljek a Poranába. Csehül már tudtam, ott szlovákul is megtanultam, de a ma­gyarságomat soha nem tagadtam meg. Nősülés- Nagyon szerelmes lettem egy lányba. Mivel telefonkezelői fizetésem lényegesen magasabb volt, mint amennyit a kefegyárban kaptam, nem volt akadálya annak, hogy megnősül­jek. Megismerkedtem egy lánnyal, gyönyörű szép hangja volt. Megkér­tem a kezét, de nemet mondott. Ő sem látott jól, félt a házasságtól. Azt mondta nekem, hogy a házasság csa­ládalapítással jár, ő pedig nem képes arra, hogy gyerekeket neveljen. Eluta­sított, én pedig abba belebetegedtem. Még epilepsziám is jelentkezett. Kór­házba kerültem, a mellettem lévő ágyon egy asszony feküdt, aki nyug­tatgatott. Azt mondta, hogy nem is olyan szép az a lány, ő ismer egy sokkal szebbet, aki el is jönne hoz­zám. Szóval azt aztán feleségül vet­tem, született egy egészséges, látó lányunk.- Hatvannyolcban én is kinyitottam a számat. Negyvenkét éves voltam akkor, olyan szám volt, mint aki ki tudja zavarni az oroszokat. Hetvenig még dolgoztam, aztán idegileg tönkre tettek. Az orvos eltanácsolt a munká­tól, azóta nem dolgozom sehol. Fele­ségem öt évvel ezelőtt meghalt, most a lányommal és a két unokámmal élek. Azon gondolkodom - szeretnék valakitől tanácsot is kapni -, hogyan tanítsam meg az unokáimat magyarul. A nagyobb már tízéves és bizony csak szlovákul beszél. Előre láttam...- Azt, ami itt most nálunk zajlik, én előre megláttam. Tudtam, hogy drága­ság lesz, hogy szaporodik a munka­­nélküliek száma...- Visszatérek még a rádióadásra. Amikor Duka Zólyomi Árpád megkö­szönte a meghívást, bíztam benne, hogy valaki azért ellátogat hozzám. Azon gondolkodom, hogy egyáltalán elmenjek-e szavazni. Ma még gondol­kodom rajta, de ha arra kerül a sor - ahogy magamat ismerem -, bizto­san ott leszek. Ugyanis nagyon szim­patikus nekem Duray Miklós. Szemé­lyesen nem ismerem - bár bízom benne, hogy egyszer személyesen is megismerhetem -, de sokat hallottam róla a Szabad Európa Rádióban. Mert és kiállt akkor is a magyarságért, ami­kor büntettek érte. Őt is meghurcolták. Akikre én adom a szavazatomat, azoktól nagyon sokat várok. Önnek el is árulom, hogy mit: főképpen ember­séget és megértést velem szemben, mert akárhogy vesszük is: papíron én reszlovák vagyok. LEJEGYEZTE: FARKAS OTTÓ • Mert az ön minisztériumáról azt beszé­lik, hogy megöli a mezőgazdaságot.- Ezzel nem értek egyet. Úgy gondolom, az ilyen kiszólásokban az indulatok és a tá­jékozatlanság fogalmazódnak meg. • Jó, akkor maradjunk az indulatoknál. Szerintem teljesen természetes reakció az indulat a jelen állapotokra, amikor is a fát sokkal jobban visszavágják, mint ha az egészséges lenne. • Ha elfogadom a hasonlatát, akkor azt kell mondanom, a fát muszáj volt teljesen lebotolni, megszabadítani fölösleges ágai­tól, hogy megfiatalodjon. És még vissza is kellett nyesni. Minden ilyen beavatkozás fájdalmas, de minden azon múlik, mennyire tehetséges kertész az, aki a megfiatalítást végzi. • De most még a tájékozatlanságról is szóljunk. Nem gondolja, hogy ez a miniszté­rium hibája?- Sok esetben a minisztériumé. De ez az egyes alkalmazottak ambícióinak következ­ménye, politikai és szakmai elkötelezettsé­gük függvénye. De hibáztathatok a tömeg­­tájékoztató eszközök is. Hasonlítsa csak össze, mennyi teret szenteltek a vagyonje­gyes privatizációnak és mennyit a szövetke­zetek transzformációjának! Mert rengeteg új törvény született ám, sőt egy részüket még módosították is. • Lehetne konkrétan is?- Például a földtörvény ilyen. • Más törvényeket meg elfogadtak ugyan, de a végrehajtásuk késlekedik, mondjuk a törvényé a földalapról. Ugyanak­kor nyilvánvaló, hogy amíg nem lesz rend a telekeladások körül, más téren sem lesz rend. Mikor kezdődik a változás?- Csak akkor, amikor a földalap alkalma­zottai megkezdik munkájukat közvetlenül a járásokban is. • Az mikor lesz?- Ha az is úgy folyik majd le, mint a ki­lenctagú Földalap Elnökség megválasztása a Cseh Nemzeti Tanácsban - ez három hónapig tartott akkor talán az idei év végén. De talán nem tart majd olyan soká, mivel az alap végrehajtó bizottságának ki­nevezése után megkezdhetik munkájukat a járási kirendeltségek is. • Ha az ember összehasonlítja a cseh és a szlovák mezőgazdasági minisztérium dotációs szabályzatait, azt állapíthatja meg, hogy a csehországi a mezőgazdaság visz­­szafejlesztését támogatja, míg a szlovákiai a termelést. Ezért is likvidátornak bélyegez­hetik önt, például fejőstehenek, bikák, nyá­jak, pulykanyájak százezrei gyilkosának.- Ránézésre igen. De a cseh dotációs politika a szerkezetváltást támogatja, és közvetett formában juttat támogatást a ter­melőknek. A döntő szempontok közé tarto­zik a vállalkozás célja, mely segíti a szerke­zetátalakítást. És ami meg a fejőstehenek ezreit illeti, annak is megvan a logikája. A józan ész és a gazdaságosság érvei ellen való, hogy 1,2 millió tehenünk legyen napi tízliteres fejésátlaggal, amikor lehet nyolc­­százezer is tizenöt literes napi hozammal. Azt is el kell érnünk, hogy a szarvasmarha újra visszatérjen a legelőkre, mint mindenütt a világban, mert ezzel még számos ökoló­giai kérdés is megoldható. • De ez gyakran a mezőgazdasági ter­melés rovására megy. És sokszor dereka­san. Nekem meg ez nem tetszik.-Ezzel egyetértek. De ez szerintem csak azt tükrözi, hogy soha nem volt a szek­torunkban olyan koncepció, amely össze­kapcsolta volna a termelést a feldolgozó iparral. És ez a kérdés máig megoldatlan, mivel az élelmiszeripar a vagyonjegyes pri­vatizáció első hullámában kerül átalakítás­ra, de az állami gazdaságok privatizációja még nem történt meg, ugyanúgy a szövet­kezetek transzformációja sem. • S látja mihez vezet ez?! Az állami másodlagos jelenség, hogy a bankok so­kuktól megtagadták a hiteleket. S ezen sem lehet csodálkozni. Hisz gondot okozott a bankoknak, mit tegyenek, amikor a gaz­daság 80 százaléka, vagy még több is visszakerül eredeti tulajdonosához. Ez te­hát nem gyilkosság, viszont nagyon rossz az, hogy a privatizációs minisztérium nem volt képes arra, hogy az állami gazdaságo­kat az első hullámban privatizálja. • Járhatunk-e mi is úgy, mint a volt NDK, ha ilyen a hozzáállás?- Nem hinném, mivelhogy nincs egy gaz­dag bátyánk, aki mindennel ellátna bennün­ket - ráadásul szívesen, mert soká felesle­ge -, ha élelmiszerről van szó. Arra meg, hogy mindent úgy hozzunk be az országba, egyelőre nem futja. És még jó sokáig nem lesz rá pénzünk. • Bush és Kohl Camp David-i megbe­szélésén nem született válasz arra a kér­désre, hogyan védik majd az európai mező­­gazdaságot a külső konkurencia ellen. Mert védelem nélkül az európai mezőgazdaság nem lesz képes a túlélésre. A mi országunk­ban viszont 12 százalékra csökkent a támo­gatás, míg a többi országban mindenütt negyven százalék körül mozog.- Ez megint csak olyan, hogy a számo­kat nézzük. Vissza kéne térnünk ahhoz, amit az elején mondtam, a megfiatalítás­hoz. A mi mezőgazdaságunkban sok min­den felesleges. Ennek kiküszöbölésére pe­dig muszáj volt gazdasági érveket bevetni, másképp nem változna meg semmi. De ennek a nyomásnak összhangban kell len­nie a hosszú távú elképzelésekkel. • S van a minisztériumnak hosszú távú elképzelése?-Ezt mindkét kormány - a cseh is, a szövetségi is - lebecsülte. Ez meglátszott a minisztérium munkáján is. De tudatosítani kell, hogy talán már senki soha nem fogja lediktálni senki, mit, mikor és hogyan kell csinálnia, bár rengeteg ember szeretné. • Az ilyeneknek ön mit mond?- Hogy gondosan dolgozzák ki vállalko­zói elképzeléseiket, keressenek piacot, mert termelni tud mindenki. S ha a vállalko­zói elképzelések összhangban vannak a szerkezetváltás elveivel, mi azért va­gyunk, hogy támogatást biztosítsunk nekik. • Térjünk vissza mégis legalább egyszer még a számokhoz. Azokhoz, ame­lyeken megmutatható, hogyan is állunk va­lójában a világhoz mérten. Valóban olyan „világiak“ vagyunk, ahogy azt többen is hirdetik?- A növénytermesztési átlagos hektárho­zamok negyven százalékkal alacsonyabbak nálunk, mint a fejlett országokban. Ezen belül krumpliból például 80 százalékkal ter­melünk kevesebbet, cukorrépából 40 szá­zalékkal, gabonafélékből 20 százalékkal. Csehszlovákiában a tejhozam csak hetven százaléka a nyugati átlagnak, a súlygyara­podás a vágóállatok esetében csak 85 szá­zaléka. Nem csoda hát, hogy az ebből származó veszteségeket az európai terme­lők átlagárain számítva évi négymilliárd USA-dollárra teszik. A nagy európai és amerikai farmokon dolgozónként évi 500 000-1 000 000 liter tejet fejnek, tehát 10-20-szorosát annak, mint nálunk. A gáz­olajfogyasztás nálunk évi 150 liter hektáron­ként, náluk 100 liter. • Lát ön kiutat e helyzetből?- A legfőbb a transzformáció. Nem szá­mít, hogy a kereskedelmi törvényben meg­fogalmazott vállalkozási formák, társaságok melyike jön létre. A piacgazdaság majd megmutatja, hogy melyik forma az életké­pes. Egy dolgot azonban mindig is állítani fogok: A programnak a mezőgazdaság fej­lesztését kell tartalmaznia, nem a visszafej­lesztését, leépítését. Nem voltam és nem akarok az ágazat gyilkosa lenni, csak sze­retném, ha jó kertésze lennék. JAN HÁBIK

Next

/
Oldalképek
Tartalom