Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-06 / 132. szám
8 1992. június 6. Szabad ÚJSÁG Megkésett riport Nagymagyarról — II. „Tiszta” lapok és féligazságok (Folytatás lapunk csütörtöki számából) Mindaz, amit a nagymagyari Ekosklad Kft-vel kapcsolatosan eddig a Szabad Újság olvasói elé tártam, a helybéliek és a környék lakossága előtt ismert tény volt korábban is. Márpedig az ilyen nyílt „titkok” közlését nem tiltja semmilyen törvény. Nálunk az újságíró csupán állam-, gazdasági-, illetve szolgálati titkokat és olyan tényeket nem hozhat nyilvánosságra, amelyek bizonyíthatóan árthatnak az állam vagy a társadalom érdekeinek, esetleg személyi jogokat sértenek. Ez utóbAlmási Pál érvel bit azonban nem szabad összetéveszteni azokkal a tényekkel, amelyek nyilvánosságra hozatala csupán kellemetlen, netán szégyellni való az érintett személy(ek) számára. Ezt bizonyítandó: még a súlyos bűncselekmények elkövetőinek neve, cselekedete is nyilvánosságra hozható. Miért ne lenne hát szabad néhány ember és egy falu vitájáról, illetve az azt kiváltó okokról riportot írni? Ezt a kérdést azért teszem fel, mert ez ügy kapcsán már akadt, aki azzal fenyegetett — szem- és fültanúk előtt —, hogy pert indít ellenem. Igaz, a mai napig sem tudom, mivel vádolhatna. És volt olyan is, aki kioktatott, hogy magánügyekben turkálok, s ehhez nincs jogom. Nos, nekem meggyőződésem, hogy az Ekosklad Kft. tevékenysége, tagjainak ügyintézése valóban magánügy, ameddig az a törvényesség keretei közt történik. Márpedig ennek ellentmond pusztán az a tény is, hogy a szóban forgó magánvállalkozás gyümölcsraktárainak építését az illetékes építésügyi hivatal felszólítására kénytelenek voltak félbeszakítani, pontosabban abbahagyni. (Lásd a tavaly nyáron és az alig néhány napja készült felvételeket!) Kulcskérdés: a telek Mint azt már annyiszor hangsúlyoztam, az Ekosklad Kft. megalapítása és tevékenysége (ha erre sor kerül) ellen senkinek nem lehet semmilyen kifogása. Legfeljebb — ahogy a falu lakossága is vélekedik — nem etikus, ha egy munkahely vezető beosztású alkalmazottjai saját maguk üzleti partnerévé vállnak, s ezáltal előnyös üzletkötésre nyílik módjuk. Ezt felesleges részletezik, hiszen utólag maga a kft. igazgatója is elismerte. A törvény ellen ők akkor vétettek, amikor mezőgazdasági területen engedély nélkül kezdték el a gyümölcsraktárak építését. Nem szeretném feleslegesen ismételni a nagymagyari szövetkezet múlt év novemberében tartott taggyűlésén elhangzottakat, de bizony ott Almási Pál építkezéssel kapcsolatos „vádbeszédjében” több volt az igazság, mint a féligazság. Még akkor is, ha az elnök és a közgazdász az ellenkezőjét, mi több: azt állították, hogy a kft. tiszta lapokkal játszik. Ugyanis állításukkal ellentétben engem erről Pozsonyban a Geodézia és Kartográfia Igazgatóságán egy kissé másképp tájékoztatott Teodor Halás igazgató, helyettese Viliam Kemény és Miroslav Cík, az ellenőrző osztály vezetője. Elmondták, hogy vállalatuk a szövetkezet kérésére beépítettként tüntette fel a tervrajzon azt a területet, amelyre az Ekosklad Kft. építeni kezdte raktárait. Arra egyébként egy vállalati előírás kötelezi alkalmazottaikat, hogy a valóságnak megfelelő helyzetet rajzolják a térképekbe, s a telek adatainak felvétele idején már folyt az építkezés. Más szóval a tervrajz szerint a raktárak beépített területre kerülnének, de az ingatlannyilvántartásban van egy bejegyzés, hogy ez a terület még nem volt kivonva a mezőgazdasági alapból. Még pontosabban: a nyilvántartás és a valóság ellentmond egymásnak. A szövetkezet ugyan tett arra is kísérletet, hogy a szomszédos telekből úgymond viszszaad akkora területet a földalapba, amekkorát a raktárak elfoglalnak, de mindezt ez ideig nem dokumentálták, tehát az ügy nem tekinthető megoldottnak. Emiatt kérte fel a Dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal jogi osztálya az Ekosklad Kft-t, hogy a kérdéses telek földalapból való utólagos kivonásához mutassa be a szükséges dokumentumokat. A jelek szerint erre még nem került sor. Márpedig, ha nincs rendben a telek ügye, akkor az építkezési engedély kiadása sem lehetséges. Az illetékes hivatal hozzáállása Az, hogy miként vélekedik az ügyről a Somorjai Körzeti Környezetvédelmi Hivatal, azaz az illetékes építésügyi szerv, különösen mérvadó. Fel is kerestem a minap, de nem jelentettem be magam és pórul jártam. Németh Zsuzsa mérnök, a hivatal vezetője épp szabadságon volt, helyette meg nem nyilatkozhatott egyik beosztottja sem — mondA raktár 1991 nyarán... ván, hogy így szabja meg a hivatal belső szabályzata. Egy kissé furcsálltám, hogy itt még a letűnt rendszerben alkalmazott praktikákkal élnek és korlátozzák a szólásszabadságot, de tiszteiében tartva a hivatali rendet, másnap újra próbálkoztam. Először telefonon hívtam fel a hivatal vezetőjét, és elmondtam, mi ügyben szeretnék tőle tájékoztatást kapni, majd annak rendje és módja szerint meg is egyeztünk az interjú időpontjában. Igaz, félórás késéssel érkeztem, de ezt nem vetette szememre Németh Zsuzsa. Hellyel kínált, szó nélkül kivonult az irodájából és néhány másodpercen belül kollégája, Tóth Imre mérnök társaságában beszélgetésre készen ültek velem szemben. A hivatal vezetője kérdően rám nézett és feltette az ilyenkor szokásos kérdést. — Nos, akkor mire kíváncsi? — Az Ekosklad Kft. építkezésével kapcsolatosan szeretnék rövid tájékoztatást kapni... — kezdtem a mondókám, mire közbeszólt. — Es miért pont az Ekosklad Kft. raktárairól? Próbáltam megmagyarázni, hogy már tavaly foglalkoztam az üggyel, amelyről riportot írtam, mert a faluban nagy visszatetszést keltett a fekete építkezés... — Es igazolni tudja, hogy az érintettek a beleegyezésüket adták: nyilatkozhatok önnek az ügyükről... — szegezte nekem újabb kérdését. — Már elnézést, de nem tudok róla, hogy szükségem lenne ilyen engedélyre...-— Elég sajnos, hogy nekem kell önt ilyenre figyelmeztetnem — jegyezte meg gúnyosan, majd széttárta a karját, jelezvén: ez minden, amit értem tehet. Aztán segítőkészséget mímelve felkínálta telefonját, hogy ha úgy gondolom, hívjam az érintettek valamelyikét, hátha bele egyezik kérésembe. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy felfogjam, milyen célt követ remélt ripoltalanyom minősíthetetlenül cinikus viselkedésével, de azért megpróbáltam elhitetni vele, hogy a sajtótörvény értelmében nem tagadhatja meg a választ, s hogy tízegynéhány éves gyakorlatom során most fordult elő velem először, hogy egy állami hivatal dolgozója nem volt hajlandó kérdéseimre válaszolni, mert azok egy konkrét, néhány ember számára esetleg kellemetlen dologra vonatkoztak. — Az más lenne, ha általában az illegális építkezések vagy hivatalunk munkája felől érdeklődne — mosolygott rám félreérthetetlenül a főnök. — Jó, akkor kérem, mondja meg, hogyan adhatott ki hivataluk területrendezési határozatot az Ekosklad Kft. raktárai ügyében, amikor szántóföldre tervezték a beruházást... — ...ezt az első riportja során kellett volna megkérdeznie, de akkor el sem jött Most, így utólag meg nem vagyok hajlandó erről nyilatkozni — hangzott el a válasz, miközben „beszélgetőtársam” provokatívan az órájára nézett, majd az ez ideig mélyen hallgató munktársára pillantott, és feltette az ilyenkor szokásos kérdést. — Hánykor is kezdődik a tárgyalásunk? — Már ott kellene lennünk.. — hangzott a várható válasz. A főnökasszony erre teátrálisan felállt, szélesre tárta az ajtót, és egyértelműen a tudtomra adta, jól tenném, ha távoznék. Felálltam, megköszöntem a tájékoztatást és elmentem. Az épületből kilépve megpróbáltam átgondolni, mi késztethette a hivatal vezetőjét arra, hogy így viselkedjen velem szemben. Majd eszembe jutott néhány összefüggés, de ez egyelőre mellékes. A 23. paragrafus Csak arról a fránya előírásról nem tudtam, amelyre Németh Zsuzsa hivatkozott. Vajon melyik paragrafus mondhat ellent a sajtótörvénynek, amely arra szólítja fel az állami szervek, tudományos és kulturális intézmények, továbbá valamennyi szervezet alkalmazottját, illetve tagját, és a Csehszlovák Szövetségi Köztársaságban minden személyt, hogy segítsék az újságírók munkáját. Visszafordultam hát és elindultam vissza a környezetvédelmi hivatalba. Úgy éreztem ugyanis, hogy hézagos volt Németh Zsuzsának az újságírók kötelességét és jogát ismertető kiselőadása. Nem volt eléggé konkrét. Nem említette, melyik törvény hányadik paragrafusa értelmében tagadta meg a tájékoztatást. Érdekes mód újra az irodájában találtam (rövid volt a tárgyalás) és nyájasan fogadott. Hellyel kínált, miközben nem felejtette el megkérdezni, miben lehet „még” a segítségemre? Megmondtam. Erre újra eszébe jutott, hogy várják az ügyfelei, nincs rám ideje, de közölte, hogy egy más alkalommal szívesen elárulja a titokzatos paragrafus számát. És minden ismétlődött az ismert forgatókönyv szerint: gúnyos mosoly, ajtókitárás, újságíró el. Benyitottam még Tóth Imre osztályvezetőhöz is, hátha nagyobb szerencsével járok nála és kapok némi magyarázatot a történtekre. Németh Zsuzsa bizonyára villámgyorsan végzett a következő ügyfelével is, sőt még arra is maradt ideje, hogy diadalittasan betoppanjon kollégája irodájába és az orrom alá tartsa az Államigazgatásról szóló törvény 23. cikkelyét, mely szerint a közigazgatási szerv más személyeknek is engedélyezheti, hogy betekintést nyerjenek a hivatalos okmányokba, ha igazolják kérésük megalapozottságát. Nem tudom, hogy ennyire együgyűnek nézett-e vagy valóban nem tudja értelmezni a jogszabályt, de az biztos, hogy melléfogott. Nekem ugyanis eszembe sem jutott az Ekosklad Kft. építkezésével kapcsolatos iratok között kutatni. Csupán egy rövid tájékoztatót kértem az állami szerv illetékes dolgozójától, aki fittyet hányva a sajtótörvényre megtagadta tőlem a segítséget. Lelke rajta, biztos jó oka volt rá. Végezetül: aki kíváncsi e szerencsétlen beruházás sorsára, az legyen türelmes, majd az idő eldönti, mi lesz vele. De vigyázat! Az illetékes állami szerv szigorú titokként kezeli az ügyet, mert így látja jónak. Két idős nénitől viszont megtudtam a faluban, hogy az építkezést letiltották, s még az is lehet, hogy a raktárakat a szövetkezet veszi át vagy meg, s majd saját almáját tárolja bennük, amíg azt jó áron el nem adja. A bevételt pedig a tagság (esetleg úgy, mint részvényesek) között fogják szétosztani. Persze, ebben az esetben is rendezni kell a telekkel kapcsolatos ügyet, és építkezési engedélyre is szükség lesz. De így is csak a törvényes út lesz járható. BARANYAI LAJOS Építkezési engedélyre várva ... és ma (Zolezer László és a szerző felvételei)
