Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-06 / 132. szám
4 1992. június 6. Szabad ÚJSÁG „Hajótöröttek“ vagy bűnözőpalánták? Gyerekek az „intézetszigeten“ Ipolyságon 1962 óta létezik gyermeknevelő otthon. Otthon? „Otthon“ lehet ilyen otthon? Ugyan miféle otthon az, amelynek küszöbét rendszerint csakis felügyelettel hagyhatják el a lakók? S mennyire képes pótolni ilyen otthon az igazi otthont, a családi fészek melegét? Ez az otthon egyfajta kényszermegoldás? Valamiféle állami gyermekmegőrző, ahová a lelkiis-Tóth Margit igazgatónő méretünk megnyugtatására „eldugjuk“ magunk és a világ elöl az akarva, vagy akaratlanul, többnyire környezetük hatására rossz útra tévedt „bűnözőpalántákat“? Egy mindenképpen bizonyos: a felügyelet alá helyezett, alig tizenéves lányok és fiúk nem önszántukból élnek zárt ajtók mögött. Igaz, cselekedeteikkel, életmódjukkal kivívták maguk ellen a „társadalom haragját“, valójában azonban áldozatok, családjuk, környezetük áldozatai: léha, felelőtlen, nemtörődöm szüleik érdemelnének helyettük büntetést ... Képes egy otthon - a pedagógusok, nevelőgárda legnagyobb igyekezete mellett is-felkészíteni az életre a lábuk alól talajt vesztett gyermekeket egyáltalán? A sok esztendőt megért, zömök saroképületbe korántsem könnyű bejutni: kintről nincs is kilincs az utcá(k) ra nyíló bejárati kapun. A kaputelefonnak csak a hűlt helye látszik, kibelezhette valaki. Csöngetek. Aztán többször kopogtatok. Végre kinyílik az ajtó. Fekete borzas hajú fiúcska néz velem farkasszemet. Aztán az igazgató nénihez kalauzol. Tavaly október elsejétől Tóth Margit irányítja az intézmény munkáját. Fiatalasszony, gyógypedagógus, ezerkilencszáznyolcvanhattól az otthonban tanított. Pályázat révén kapta a megbízatást. Az intézet valójában sanyarú sorsra jutott alapiskolás korú gyermekek kijelölt kényszerű otthona és csökkent szellemi képességű lányok és fiúk iskolája egyúttal. Most éppen 76 gyerek lakik, vagy csak tanul az átalakított, a lehetőségekhez mérten kicsinosított épületben: közülük 36 állami gondozott. Számukra iskola és lakás is a sarokház. A csökkent szellemi képességű leánykák és kisfiúk közül tíz naponta ingázik, a tanítás végeztével hazautazik lakóhelyére, a többiek hétfőtől péntekig az épület kollégiumában laknak. Sajnos, egyre kevesebb szülő képes megfizetni a bentlakhatás egyre emelkedő költségeit. Utazgatni kényszerülnek azok az apróságok, akik Együtt a bárány a farkassal? számára ez komoly problémát jelenthet. Az osztályok létszáma alacsony, különben a pedagógusok képtelenek lennének a gondjaikra bízott csemetékkel foglalkozni. Legfeljebb nyolc elsős lehet például egy osztályban. A tanterv is szellemi képességekhez igazodik. A csökkent szellemi képességű gyermekek az óvodákból és az ipolybéli gyermekotthonból kerülnek - szakpedagógusok javaslatára - az intézménybe. Most mindössze öten laknak egész héten a kollégiumban, s a 30 bejárónak csupán az egyharmada étkezik, ebédel rendszeresen az iskolakonyhán. Egy hónapra egy kisdiák számára 160 korona az ebéd. A bentlakók kosztolása havonta 300-350 koronába kerül. Az intézetlakók zöme cigány. Vagyis roma. Ezidáig az illetékes járási hivatal fizette az étkezésüket, szüleiknek mindössze 50 fillérbe került egy ebéd. Most már nincs kedvezmény, a teljes ellátást a szülőknek kell(ene) téríteniük. Van magyar tagozat is Tizenegy tanító, ezen belül pedig három szakoktató és egy gyógypedagógus gondoskodik a bejárók és az intézetlakók neveléséről, tanításáról. Nem mindegyik szakember vállalta meggyőződésből a munkát. Van, aki „büntetésből“ került az intézménybe, s akad aki alól „kihúzták“ az iskolát...- Persze korántse higgye ám - nyugtat meg azonnal az igazgatónő -, hogy éppen ezért félvállról veszik a munkátl A magyar tagozaton, két összevont osztályban, 17 gyermek tanul. Közülük csupán kettő cigány. A szlovák részlegen már homlokegyenest más a helyzet. Az osztályok kilencvenvalahány százalékát romák alkotják. Sokuknak a szülei is az intézet iskolapadjait koptatták...- Az anyukák, apukák java része - szögezi le szomorúan Tóth Margit -, nem igen törődik az intézet gondjaira bízott csemetéikkel. A bejáró gyerekek és az intézetlakók között általában ritkán tör ki komolyabb balhé. Az otthonban élők tudják, az ingázókra vannak utalva. Egy időben különösen gyümölcsöző együttműködés alakult ki közöttük. Az intézetlek megúnt gönceiket eladták a bejáróknak, akik aztán „világi“ holmikat csempésztek be érte nekik cserébe. Szerencsére nem sokáig virágozhatott a feketepiac, a személyzet egykettőre lefülelte a zugkereskedöket... Mostanában szelídebbek a gyerekek, lopás is csak elvétve akad. Az intézet a Nyugat-szlovákiai régióból fogadhat alapiskolás, 7-15 éves korú lányokat, fiúkat. A gyermekek leginkább Pozsonyból és Bélyről érkeznek. Bizony ezek legtöbbje is sérült szellemileg. A legtöbbjük szülei alkoholisták, és, persze, kisebb gondjuk is nagyobb gyermekük nevelésénél, porontyaik már pici korukban megismerték az élet árnyékos, első látásra talán inkább vidámnak, gondtalannak tűnő oldalát. No persze, legtöbbjüket, főképp a tízentúliakat, nem kell félteni, megérik a pénzüket, nem is igen lehet csodálni, hogy a város lakói - hogy finoman fogalmazzak - túlságosan nem rajonganak értük. „Előző életükben“ széles ívben elkerülték az iskolának még a környékét is, naphosszakat tekeregtek, csavarogtak, farkastörvények uralkodtak közöttük. Sokan közülük - bármennyire hihetetlen is - fogkefét, fésút, vagy éppenséggel szappant is az otthonban fogtak a kezükbe először. A kis emberpalánták általában négyen laknak egy helyiségben. Ünnepekre, vagy legalább a vakáció egy részére is csupán néhányukat viszik el, haza a szüleik. Egynémelyikükön a nagymamák szoktak „megkönyörülni.“ Még az előző igazgatótól, Mészáros Istvántól hallottam egy ide vonatkozó érdekes történetet. Néhány éve az egyik, Sággal szomszédos községből öt cigánygyereket kapott az intézet. A négy leány és a rangidős 12 esztendős fiú odahaza szinte kőkori körülmények között lakott. A patak mentén, egy ponyvával lefedett, széllelbélelt, ólszerú kalyibában éltek. Szüleik egy adag itókáért, gondolkodás nélkül áruba bocsátották volna akármelyik örökké éhes purdéjukat.-Amikor hozzánk kerültek - magyarázta az intézet akkori vezetője -, egy ideig nem merték az illemhelyet használni. Ők ilyet még nem láttak, ismételgették egyre, félnek, hogy az öbiitőviz kitör a csészéből és elönti valamennyiüket a szennyes ári Kiszökdöstek az udvarra és valamelyik félreeső szögletben kuporodtak le inkább. .. Aztán idővel megváltoztak, a szüleik rájuk sem ismertek volna. Azok persze fütyültek rájuk, örültek, hogy megszabadultak tőlük! A gyerkőcök vigyáztak egymásra, egyedül, felügyelet nélkül is kijártak a városba, tiszták, takarosak, s takarékosak lettek: zsebpénzüket gondosan beosztották. Az intézet lakói többnyire csakis a nevelőtanárok kíséretében hagyhatják el az épületet, vagy ahogy az egyik leányka megjegyezte: az „intézetszigetet.“ A gyerekek tizennégy éves A nagy fiúk virágládákat készítenek... A magyar gyerekek anyanyelvükön tanulhatnak korukig egy hónapra 30 korona zsebpénzt kap(hat)nak. A lányok, fiúk az épületben tanulnak, csak a tornaórákat tartják a közeli tornateremben. A fa és fém megmunkálására egyaránt alkalmas gyakorlóműhelyben kedvére fúrhat, faraghat mindegyikük. A szakköri foglalkozásokon modern számítógépekkel is megismerkedhetnek. A lányok főzni is tanulnak. „Kiváltságaikat", gondolom, sok sági srác megirigyelte már.- Ha lelkiismeretesen akarom végezni a munkámat - vélekedik az igazgatónő, nem érek rá unatkozni. Kovács Lajos fónevelő 1968 óta dolgozik az otthonban Egynémely ünnepet is védenceink között töltök. A tanórák keretében igyekszünk az életre nevelni, felkészíteni tanítványainkat. Matematikán, mondjuk, megismerkednek bizonyos bolti portékák áraival, megismerik a pénz értékét, s megtanulnak vásárolni is. Minden nem megy egyik napról a másikra, hisz közülük sokan nem tisztelik a valós értékeket, az élet arra tanította őket, hogy kizárólag az az övék, amit valahonnan elcsennek, ellopnak. A nevelők, pedagógusok szülőszerepet is felvállalnak. Nem mindegyik gyerek ragaszkodik a szüleihez. Ez bizonyos fokig érthető is... Két leánytestvér csak az édesapjával és az édesanyjával volt hajlandó találkozni, holott szüleik már elváltak, s mind a ketten új családot alapítottak. Akadt viszont, aki az édesanyjára nem volt kiváncsi, csak a vele jól bánó, szépen beszélő mostohával óhajtott szóba elegyedni. | Megerőszakolta az apja A hazavágyók leginkább a gondtalan, „szabad élet“ után áhítoznak. Egy leányka húsvét másnapján sírva rontott be az épületbe.- De jó újra itthon - ugrott az ügyeletes nevelőnő nyakába -, visszaszöktem, és nem is akarok többé hazamenni. Apu nem adott enni, s mint a disznónak, a földön, szalmán kelleti aludnom. A spórolt pénzemet is elvette és elitta... Társa is pórul járt odahaza: megerőszakolta a tulajdon „édesapja“! Egy másik gyereket a „szabadság“ letelte előtt volt kénytelen visszavinni az apja. - Nem tudok mit kezdeni vele - lökte be a síró-rívó leányt az ajtón -, semmi se jó már neki, úri kisasszony lett belőle. Nekem nem is kell, csináljanak vele, amit akarnak! Sok szülőn nehéz „bevasalni“ a törvény által megszabott eltartási hozzájárulást. Az épületből felügyelet nélkül legkevesebb négy lakó mehet ki, előre megszabott időre, egyszerre. Az ételből a gyerekek kérhetnek repetát is. S nem ritka asztalukon a déligyümölcs sem. Sokan orrainak is rájuk fenenagy „jómódjukért“...- Ki látott már ilyet - dühöngött ismerősöm -, mi csupán hébehóba vásárolhatunk a gyerekeinknek banánt, vagy narancsot, ők meg - a becsületes polgárok adójából - dúskálnak a különféle javakban! Kovács Lajos főnevelő és az igazgatónő társaságában néhány osztályba és lakóhelyiségbe, valamint a műhelybe is bekukkanthattam. Tisztaság, rend volt mindenütt. Az intézet lakói zsebpénzüket nem tarthatják maguknál, de kérhetnek belőle, ám a nevelők leellenőrzik, mire költötték a kívánt összeget. Ruhavásárlásra egy évben 180 ezer korona a költségvetési keret. Egy gyermek több ezer koronába „kerül“ évente az államnak. A gyerekeket minden nap kiviszik a városba is, „meglevegőztetik“ a nevelők. Nappal 8 nevelő gondoskodik az otthon nyugalmáról, éjszaka pedig négyen ügyelnek a rendre. Egynémely fiú cseppet sem kíméli a ruháit. Ha tönkremegy, majd kapok másikat, mondják, s a 350 koronás vadonatúj félcipőt néhány óra alatt „tönkrerugdossák“ a házfalon. Az otthonból kikerülő fiúk helyben tovább tanulhatnak. Sokan le is telepednek a városban. Az intézet életéről krónika is készül. Sok szülő „elfeledkezik“ az eltartási kötelezettsége rendszeres fizetéséről. Tavaly mindössze 130 ezer koronát sikerült behajtani a „feledékeny“ apukáktól, anyukáktól. A hiányt az államnak kell pótolni.- Gyermekeinkkel - újságolta a főnevelő - kirándulni, túrázni, nyáron strandolni is járunk. Igyekeznek jól viselkedni, mert tudják, a rendbontók legközelebb már nem tarthatnak a többiekkel. S ez számukra komoly büntetési Az állami gondozottaknak legalább a fele, ahogy mondani szokás, jobb sorsra lenne érdemes, néhány fiú és leány apja, anyja a legkörmönfontabb módszerek bevetésével igyekszik kibújni a kötelezettségek teljesítése alól. ,,Eltűnnek“, rokonaikhoz az ország legtávolabbi sarkaiba költöznek, bejelentkezni persze,, elfelejtenek“, így a rendőrség hasztalanul keresi őket... Az Ipolysági gyermeknevelő otthon, hivatalos nevén: bentlakásos kisegítő iskola az idén jubilál. Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli. ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei)
