Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-05 / 131. szám

8 Szabad ÚJSÁG 1992. június 5. c Hírkosár Vb-selejtezők Új kupaindulók Az UEFA döntése alapján alaposan megváltozik a nemzetközi kupákban résztvevő nemzetek névsora. A három balti állam például mindhárom sorozat­ban képviseltetheti magát már az 1992/93-as idényben. A letteken, a litváno­kon és az észteken kívül ugyancsak indíthatnak három csapatot a Feröer-szige­­tek képviselői is... Izrael szövetsége a BEK-ben és a KEK-ben indíthat csapatot. Lichtenstein a kupagyőztesek mezőnyében kapott egy helyet. Wales képviselője továbbra is indulhat a KEK-ben, s ha megszervezi az ígért nemzeti bajnokságot, 1993/94-től jogot nyer a másik két kupában való indulásra is. Az UEFA Kupában indíthat egy-egy csapatot Ukrajna, Grúzia, Horvátország és Szlovénia szövetsége, ha garantálni tudja a megfelelő biztonsági feltételek teljesülését. Döntés született arról is, hogy a július 15-i, genfi sorsolásra az UEFA Kupába egy csapatot nevezhet Magyarország, csakúgy, mint Finnország, Albá­nia, Norvégia, Ciprus, Izland, Észak-írország, Írország, Luxemburg, Málta, Horvátország, Észtország, a Feröer-szigetek, Grúzia, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Ukrajna és Wales. Szó sincs róla! A London melletti Beckenham-ban aratott fergeteges győzelme után Ivan Lendl kijelentette, hogy egyelőre nem áll szándékában szakítani a tenisszel. Ez meglepő kijelentés, mégpedig azért, mert alig egy hónapja azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy nem hajlandó magát tönkretenni, versenyről-versenyre utaz­gatni, a családját elhanyagolni. „Nem szabadott volna, hogy mindent egy lapra legyek fel. Túl sokat áldoztam a teniszért, miközben sokkal fontosabb dolgok szorultak a háttérbe. Családom van, apa vagyok, kötelességeim vannak. Nem rossz a népszerűség, a csillogás, de ki lehet bírni nélküle” — mondta Ivan Lendl, amikor a ranglista tizedik fokára „zuhant”. Úgy tűnik, most megváltozott a véleménye. A beckenhami tenisztornát köve­tően ugyanis eképpen nyilatkozott a toliforgatóknak: „Szó sincs róla, hogy szakítok a tenisszel. Addig szeretnék játszani, ameddig csak bírom. Gondoljunk csak John McEnroe-ra, aki pár évvel ezelőtt szögre akasztotta a teniszütőit. Mindenki maga tudja, mikor jön elő az az idő, amikor ezt meg kell tennie. Mert egyszer meg kell. Nálam ez az idő még messze van” — nyilatkozta Lendl, aki jelenleg a világranglista tizenegyedik helyezettje. Kétmillió Remek üzletet kötött a Tottenham Hotspur. Terry Venables, a klub főnöke kétmillió fontért szerződtette a 20 esztendős Darren Andertont. Persze joggal kérdezheti bárki, mi ebben a remek üzlet... A válasz: a kiszemelt az angol futball legnagyobb ígérete, akit a szezon alatt „támadott” a Liverpool és az Arsenal is. A Portsmouth második ligás csapatában sztárrá lett ifjú azonban a Tottenhamot választotta. „Nem akartuk eladni őt, mert Darren egy kincs. De mit tegyünk, a Portsmo­­uthnak szüksége van a pénzre” — mondta Jim Smith menedzser. „Első hallásra soknak tűnik a kétmillió font. De majd meglátják, megérte. Darren maga az új Gascoigne” — így Terry Venables. Csúfos vereség a Népstadionban Bár a labdarúgó közvéleményt egyelőre még a közelgő svédországi Euró­­pa-bajnokság foglalkoztatja szerdán már három csoportban is világ­­bajnoki selejtező mérkőzést bonyolítottak le. A legnagyobb meglepetés a budapesti Népstadionban született: Magyarország vereséget szenve­dett a nem is olyan régen még futbalUörpének tartott Izlandtól. Az ún. csehszlovák csoportban Belgium könnyedén fektette két vállra a tavaly több meglepetést szerző Feröer-szigeteket. Feröer-szigetek—Belgium 0:3 (0:1), góllövők: Albert (30.), Wilmots 2 (65.­­ll-esből, 71.). Játékvezető: Mottram (skót). 4000 néző. Csak az első félidőban tudta úgy ahogy visszaverni a hazai együttes a fer­geteges belga támadásokat. A fordulás után már csak egy csapat volt a pályán. Feröer-szigetek: Johannesen-A. Mörköre (83. Justiniusen), Jakabsen, T. Hansen, Dam, Danielsen, Jonssen (71. Jensen), J. Hansen, Nielsen, Rheynhe­­im, Muller. Belgium: Preud’homme- Staelens, Emmers, Grun, Albert, De Wilde, Scifo, Van der Elst, Boffin (18. Versavel), Oliveira (60. Wilmots), Degryse. 4. csoport 1. Románia 2 2 0 0 12:1 4 Z Belgium 2 2 0 0 4:0 2 3. Ciprus 1 0 0 1 0:1 0 4. Wales 1 0 0 1 1:5 0 5. Feröer-sz. 2 0 0 2 0:10 0 Csehszlovákia még nem játszott. Albánia—Litvánia 1:0 (0:0), góllö­vő: Abazi (77.). Kevesen várták, hogy a 3. csoportban az addig még nyeretlen albán együttes legyőzi Litvániát. A Tiranában lejátszott találkozóra 15 000 néző látogatott ki, s nem csalódott. 3. csoport 1. Spanyolország 1 1 0 0 3:0 2 2. Írország 1 1 0 0 2:0 2 3. Albánia 3 1 0 2 1:5 2 4. Észak-Ír. 1 0 1 0 2:2 1 5. Litvánia 2 0 1 0 2:3 1 Dánia és Lettország még nem ját­szott. Magyarország—Izland 1:2 (14)), gól­lövők: Kovács Kálmán (2.), ill. Orlygs-Jenei Imre elkeseredettsége „Kár tagadni, nevetségesek vagyunk!” Túl vagyunk a bemutatkozó világbajnoki selejtezőn, és bátran állít­hatjuk, világraszóló eredményt produkáltunk. Egy magyar váloga­tottnak, idehaza a Népstadionban kikapni az izlandi válogatottól, soha semmilyen körülmények között nem szabad, ez több, mint szégyen. Azt hiszem, nagyon sokan voltunk olyanok szerda este, akik nem akartuk elhinni, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet velünk. Pedig megtörténhet! Sőt, azt is el kell hiányával magyarázhatók. Az az igaz­ismemünk, hogy nincs ebben semmi meglepő. Nincs, mert hosszú ideje ago­nizál a magyar labdarúgás, csak mi ezt nem akarjuk észrevenni. Inkább egy álomvilágot képzelünk magunknak, hisszük (mert ezt akarjuk hinni...), hogy amikor majd kell, akkor igenis lesz csa­patunk és az igenis győzni fog! Nem gondolkodtat el bennünket semmi, pe­dig már elég régóta kapjuk a pofonokat. Hol kisebbeket, hol nagyobbakat. Az ütés mindig nagyon fáj, ám rögvest el­kezdjük keresni a kifogásokat, és a végé­re mindig oda lyukadunk ki, hogy nem volt szerencsénk, mert ha az a helyzet bemegy, mert ha az ellenfél elhibázza... A baj csak ott van, hogy mindig csak­is kizárólag nekünk nincs szerencsénk, mindig csak nálunk jelentkezik a ha... Ma már ott tartunk, hogy az a rengeteg „ha” egymás mellé kerül... Pedig kár ta­gadni, nevetségesek vagyunk. Jenei Imre: — Nagyon nagy a szé­gyenérzet bennem. Izlandol nem meg­verni, ez pokoli katasztrófa. Nem aka­rok túlzásokba esni, de véleményem szerint ezt az izlandi csapatot fél lábbal is le kell győzni Nem értem, pedig mindent részletesen megbeszéltünk. Néhány percig azt is csináltuk, amit kelL Gólt rúgtunk, érezni lehetett: ke­zünkben a mérkőzés, és akkor egyszer csak lebénultak a játékosok. Nem ér­tem, hol van a hiúság, a büszkeség a játékosokból Nem, nem akarom bírál­ni a játékosokat, hiszen biztos vagyok abban, hogy be akarták rúgni a helyze­teket Azt viszont már igenis bírálnom kell, hogy egy labdarúgónak a pályán, a szó igaz értelmében, ott kell lennie, és erősen koncentrálnia. A kihagyott helyzetek egyértelműen a koncentrálás ság, hogy a magyar játékosok még nem tartanak ott, hogy amikor a válogatott­ba juthatnak, minden mást el tudja­nak felejteni Klubcsapatot, a követke­ző mérkőzést és csak azzal foglalkozza­nak, hogy a válogatott sikeresen szere­peljen. Igen nevetségesek vagyunk, mert el­hitetjük magunkkal, hogy mi jók va­gyunk. Biztosabban kezeljük a labdát, ötletesebben szőjük a támadásokat. Az­tán amikor egy adott mérkőzés keretén belül be kellene bizonyítanunk, nekünk mindig közbejön valami. Pedig nem jön közbe igazából semmi, csupán kiderül, nem vagyunk jók. Nem vagyunk képesek elfogadni, hogy sem­mivel sem vagyunk jobbak egy Máltánál, egy Izladnál, vagy éppen egy Feröer-szi­­geteknél. Erre a mérkőzések a bizo­nyítékok, ahol már kiderül, hogy sem labdakezelésben, sem futásban, sem fe­jelésben, sem pedig ötletességben nem tudunk többet nyújtani, mint az előbb említett együttesek. Egyszer és minden­korra be kell látnunk, a magyar labdarú­gás a kezdők szintjére esett vissza, és ha ezt nem akaijuk elhinni, akkor a magyar labdarúgásról csakis mosolyogva lehet szót váltani. Jenei Imre: — Pillanatnyilag telje­sen tanácstalan vagyok. Arról persze szó sincs, hogy ne tudnám, mit kell tenni óm az a magyar válogatotton nem változtál hiszen a bajokat gyöke­reknél kell keresenl Nem mondok le, mert véleményem szerint tefjesen mindegy, hogy ki most éppen a magyar kapitány. Aztán meg, lemondani könnyű, de én nem adom feL Tovább kell dolgozni hiszen az élet megy to­vább, és a magyar labdarúgásnak élnie son (52.), Magnusson (73.). Játékveze­tő: Amendolia (olasz). 8 000 néző. Ezen a mérkőzésen az izlandi együt­tes lényegesen jobbnak bizonyult. A magyarok részéről a legjobb gólhelyze­tek kimaradtak. „Én nem állhattam be Kiprich és Vincze helyett gólt rúgni. Súlyos hibából két gólt kaptunk. Ilyen luxust még egy olyan nagycsapat sem engedhet meg magának, amely képes a hiba kijavítására, nemhogy a magyar válogatott” — nyilatkozta Jenei Imre szövetségi kapitány. Kovács Kálmán szerint ez a „baki” egynéhány játékos fejébe fog kerülni... Magyarország: Petty-Kovács Ervin, Telek, Lőrincz, Simon, Limperger, Pi­­sont (78. T. Balogh), Vincze (54. Esze­­nyi), Keller, Kiprich, Kovács Kálmán. Izland: R. Kristinsson-Margeirsson, Bergsson, K. Jonsson, Valsson, Örlygs­­son, A. Gretarsson, S. Jonsson (80. Bra­­gasson), Bjamasson, R. Kristinsson, S. Gretarsson (63. Magnusson). 5. csoport Dánia: Schmeichel-Sivebaek, K. Nielsen (65. Piechnik), L. Olsen, An­dersen, Christofte (61. H. Larsen), J. Jensen, Vilfort, Povisen (46. J. Mölby), Christensen, Laudrup (73. Frank). FÁK: Csercsesov (46. Harin)-Chakadze (41. Ivanov), Cvejba, O. Kucnyecov, Sa­­limov, Mihajlicsenko, Kancselszkisz, Alejnyikov (59. Legyakov), Dobrovolsz­­kij, Kirjakov (46. D. Kuznyecov), Koli­­vanov (65. Ljutij). Finnország—Anglia 1:2 (1:1), góllö­vők: Hjelm (27., 11-esből), illetve Platt 2 (45., 62.). 16 000 néző. Sajnos a találkozó 17. percében meg­sérült a liverpooli Bames, aki nem lép­het pályára az Eb-n sem. Helyére Sinton kapott meghívást a Queen’s Park Ran­­gersből. Az angol csapat összeállítása: Wo-ods-Stevens (46. Palmer), Pearce, Ke­­own, Walker, Wright, Platt, Steven (82. Daley), Webb, Lineker, Bames (17. Merson). Norvégia—Skócia 0:0. Az oslói talál­kozóra 8000 néző volt kíváncsi. A ven­dégek csalódást okoztak teljesítmé­nyükkel. Skócia: Goram-McLaren, Maopas (46. McKimmie), Gough, McPherson, Boyd, McCall, McStay, McClair (46. Dü­rfe), McCoist (46. Gallacher), McAllister (46. Mclnally). -nl-1. Görögország i 1 0 0 1:0 •2 Z Izland 2 1 0 1 2:2 2 3. Magyarország 1 0 0 1 1:2 0 c Innen-onnan J Nem játszott még a FÁK, Jugoszlávia és Luxemburg együttese. Barátságos találkozók A június 19-én kezdődő Európa-baj­­nokságra készülve több résztvevő ját­szott előkészületi mérkőzést. Dáni»—FÁK 1:1 (1:0), góllövők: Christensen (35.), Kolivanov (46.). 6000 néző. A Koppenhágában lebonyolított összecsapás végeredménye inkább a vendégek számára hízelgő. kell Előttünk az újabb világbajnok! se­lejtező, és bár az optimizmusom már nem a régi akkor is meg kell próbálni Bele kell szuggerálni a játékosokba, hogy a labdarúgás egy szakma, és min­denkinek csak az lehet a célja, hogy a szakmája mestere legyen. Szembe kell állítani a játékosokat a valósággal meg­győzni őkel hogy az, amit most produ­kálnak nagyon kevés, és ők igenis többre képesek. Csakis hinni, és akarni kelL Már többször leírtuk: csakis egységes elképzelések és az összefogás hozhat változást. Meg kell értenünk: a magyar labdarúgást nem a magyar bajnokság alapján ítélik meg, hanem a nemzetközi mérkőzéseink eredményei után. Telje­sen mindegy, hogy mi a neve a magyar bajnoknak, hiszen ha mindig kiesik a BÉK első fordulójában, akkor az az egész magyar futballt minősíti. Egy ország lab­darúgását, a kupákbeli szereplést és a nemzeti váltogatott eredményessége alapján ítélik meg. Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy mind ezeket figyelembe vé­ve nem vagyunk jobbak sem Izlandnál, de még Luxemburgnál sem. Tudom, sokan vannak most olyanok, akik azt mondják, abba kell hagyni, vissza kell lépni. Véleményem szerint tévednek. Nem abbahagyni, nem vissza­lépni kell, hanem átértékelni a helyze­tünket, és a jelenlegi tudásunkhoz igazí­tani a célkitűzéseinket. Fel kell ébred­nünk, el kell felejtenünk az álmodozást, le kell szállni a földre és elkezdeni reá­lisan gondolkodni. A magyar futballnak szüksége van a jelenjére, mert a jövőt csak a jelenből lehet felépíteni. Sajnálom a kapitányt, Jenei Imrét, mert a magyar labdarúgás problémája ma nem a szövetségi kapitány. Azt hi­szem, olyan eset, amikor a kapitány szakmai tudása minden tekintetben megkérdőjelezhetetlen. A kérdőjelet a játékosok jelentik, ők meg ilyenek. De bízzunk abban, hogy az utódok már egé­szen mások lesznek. Zombori Sándor A nagy kérdőjel Jövő szerdán, június 10-én kezdő­dik Svédországban a labdarúgó Eu­­rópa-bajnokság nyolcas döntője. Az UEFA főhadiszállására már befu­tott a csapatok végleges, mezszám szerinti nevezése, s már a dánoké is — kissé megkésve ugyan— de meg­érkezett. A holland válogatott háza táján azonban még nincs minden rendben. Egy hatalmas kérdőjel ugyanis még ott éktelenkedik Ro­nald Koeman neve mellett, ö Rinus Michels kapitány többszöri felszóllí­­tása ellenére sem csatlakozott eddig a kerethez. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a Barcelona söprögető­­je milyen szankciókra számíthat. A dél-amerikai labdarúgó Liberta­­dores Kupa elődöntőiben: Barcelona (ecuadori)—Sao Paulo (brazil) 2:0, összesítésben 3:2-vel a brazil csapat ju­tott be a döntőbe, America Cali (ko­lumbiai)—Newell ’s Old Boys (argen­tin) 1:1. Az összesítés eredménye 2:2 voll így 11-es rúgásokkal az argentin csapat jutott tovább. A párizsi Roland Garros tenisztor­nán Petr Korda 6:4, 6:7 (3:7), 6:2, 6:4 arányú győzelmet aratott az orosz Cser­­kaszov felett. Ezzel a győzelmével Kor­da bejutott az elődöntőbe, ahol Henri Laconte ellen lép majd pályára. Az ame­rikai Courier honfitársával, Andre Agassival méri össze erejét. A női elő­döntőben: Steffi Graf—Arantxa San­chez 0:6, 6:2, 6:2. A férfipáros negyed­döntőjében: Hlasek, Rosset—Korda, Pugh 6:0, 6:4, Kratzmann, Masur— Grabb, Reneberg 6:0, 6:3, Adams, Ol­­hovszki—Jensen, Warder 6:2, 6:3. A belgrádi sportkedvelők a gazdasá­gi embargónál is súlyosabb csapás­ként értékelik, hogy csapatuk nem le­het ott a svédországi labdarúgó Euró­­pa-bajnokság döntőjében. A svéd földről hazatért futballisták edzője, Cabrinovics sajnálatát fejezte be azzal kapcsolatban, hogy nem bizonyíthatják be klasszisu­kat. A jugoszláv sportolók egyébként tiltakozó felvonulást szerveznek ezzel kapcsolatban. A figyelmeztető tünteté­sen viselni kiváltják a különféle verse­nyeken szerzett érmeiket c Egy kép — egy kérdés J Kedves Olvasóink! Közeleg a Barcelonai Nyári Olimpia kezdésének időpontja. Számos hazái és külföldi sportoló fűz reményeket az öt­karikás játékokhoz. Nemsokára kezde­tét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság is. Egyszóval nagy a mozgolódás a világ sportéletében. Most olyan sportolóknak az arcképcsarnokából teszünk közzé né­hányat, akiknek neve valamiképpen fű­ződik ezekhez az eseményekhez. Az Önök feladata, hogy ezeket a versenyző­ket az általunk közzétett karikatúrákon felismerjék és a mellékelt kérdésre meg­találják a helyes választ. A feladat tehát nem más, mint egy postai levelezőlapra a fenti szelvényt rá­ragasztani és a helyes válaszokkal együtt szerkesztőségünkbe beküldeni. A helyes megfejtők között értékes könyveket sor­solunk ki. Tehát ne feledje legkésőbb jövő ked­dig postára adni a nekünk címzett leve­lezőlapot! Címünk: Szabad Újság szerkesztősége Egy kép — egy kérdés Martanoviéova 25/12 819 11 Bratislava A harmadik feladvány helyes megfejté­se: Alain Prost a Ferrari csapatánál hagyta abba a versenyzést. Könyvjutalomban Bö­­dők Ilonát komáromfüssi olvasónk része­sül. A könyvet postán küldjük el. a képen látható NB I-es futballista?

Next

/
Oldalképek
Tartalom