Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-17 / 141. szám

Szabad ÚJSÁG 1992. június 17. Parkoló Jó ha van poroltónk Egy baleset során nagyon könnyen okozhat tüzet az autó elektromos részeiből kipattant szikra, vagy az üzemanyagnak a motor torró részeire való kiömlése. A mai korszerű gépkocsik kifejlesztésénél a tervezők nagyon sokat törik a fejüket azon, hogy miként lehetne az ilyen eseteket megelőzni. Hosszas töprengésük főleg arra irányul, hogy az üzemanyag­­tartályt hová helyezzék el, hogy a motorral csak akkor érintkezzen a benzin, ha azt táplálni kell. Sajnos, utainkon még mindig nagyon sok olyan autó száguldozik, mely egyáltalán nem felel meg a mai tűzbiztonsági előírásoknak. Ilyenek például a Tatra 603, a Trabantok és a Skoda 100-asok. Ezeknek ugyanis az üzemanyagtartályuk a karosszéria elülső részében van elhelyezve, ráadásul a deformációs zónában. Ezáltal egy ütközés során a benzin könnyen kiömölhet a motor forró részeire, s gyorsan lángra kaphat. Persze tűz keletkezhet egy nem szakszerűen elvégzett motorjavítás után is. No de mit tegyünk, ha már tűz keletkezett? Legelsősorban meg kell őrizni az embereknek a nyugalmukat. Tudom, hogy ez egy ilyen esetben nem könnyű, de ha valaki nagyon kapkod, akkor talán csak ront az eseten. Ha nem baleset során keletkezik tűz, akkor azonnal le kell állítani a gépkocsit, ki kell kapcsolni minden elektromos fogyasztót, s ki kell üríteni a gépkocsit. A tűz gyakran a motorházban keletkezik. Ilyenkor felesleges a tetőt felemelni, ugyanis a tűz ekkor több oxigénhez jut, ami csak táplálja, s így átterjedhet az autó más részeire is. Aki a gépkocsiban tart magánál poroltót, az nagyon jól teszi ezt, mivel statisztikai adatok szerint ez a készülék a tüzesetek több mint 70 százalékát meg tudja fékezni. Sajnos, a hazai autókban még nem alakítottak ki külön helyet a poroltónak, pedig nagyon hasznos lenne, elvégre nagyon sok tűzesetet és kárt lehetne ezzel megelőzni. A nyugati autókat természetesen már így gyártják. Különben kapható nálunk is autóban használható poroltó készülék, a PR 1.5 T jelzésű, s talán egészen hozzáférhető áron - 440 koronáért. Ekkora kiadás biztosan megéri, elvégre jobb többet költeni az autó biztonságára, mint teljesen porrá égetni a kocsit. Gentleman á la America mS^aÉaaaaalad Éjra« Amerikában ugyebár nagyon sokféle és -fajta autó kapható. Mondhat­nánk azt is, hogy Amerika, illetve inkább az USA, az autósok eldorádója. Talán nincs a világon olyan autós, rajongó vagy akár fanatikus, aki ne találná meg álmai autóját. Kapható ott bármilyen négykerekű járgány a legvagányabbtól a spártai egyszerűséggel építettig. Egy viszont jellemző minden amerikai kocsira, amit az európaiak nem tudnak elviselni és megbocsátani - az őrült nagy fogyasztás. Hasonló a helyzet a Cadillacnál is. Mint sok egyéb autógyár, ez is a General Motors kötelékébe tartozik, ők építik a legelőkelőbb limuzino­kat. Érdekes, hogy ez a gyár eddig még egyetlen sportosabb formaterve­zésű autót sem gyártott és még csak nem is készül rá. Igaz, hogy már volt egy-két próbálkozásuk, de aztán inkább felhagytak vele. Jelenleg 6 féle autót forgalmaznak. Ezek közül mindössze egynek van hátsókerék-meghajtása, a Broughamnak. A Cadillac autók természete­sen, főleg az amerikai igényeket elégítik ki. Ezt mutatják a méretek is, ugyanis eme gépkocsik hossza eléri az 5 métert. Talán csak egy típusuk van, amelyiket egy kicsit európaibbnak próbálták megépíteni. Ez a Cadil­lac STS. Ez a változat a Sevilleból indul ki, amit a neve is mutat - az STS ugyanis a Seville Touring Sedan rövidítése. Motorja, mely 100 kilométe­res távon 13,9 liter benzint fogyaszt, 8 hengeres és 4,5 liter űrtartalmú, s maximális teljesítménye 116 kW. Még szerencse, hogy a szériagyár­tásban épült Cadillac STS-be építenek erőátviteli mechanizmust, ugyanis egy több mint 1500 kilogrammos gépkocsit nem lehet valami könnyű dolog vezetni, főleg ha belegondolunk, hogy egy üres Skoda Favorit súlya 800 kilogramm körül mozog. Külön kérésre építenek bele ABS-t is, amely a fékezés hatékonyságát segíti elő. Igaz ami igaz, egy ilyen gépkocsinál jól is jön az ABS. Ugyanis nem szívesen csúszna meg senki egy ilyen gépkocsival - ráadásul nem is ára miatt. Az amerikai autóknak viszont van még egy fontos jellemzőjük, amit szintén nem nagyon kedvelnek a jó öreg kontinensen - az áruk. Ezeknek a kocsiknak ugyanis nemcsak a teljesítményük, kiképzésük, formaterve­zésük kiemelkedő... Egy ilyen Cadillac STS sem tartozik tehát az olcsó járgányok kategóriájába Énnek ellenére még Európában is nagyon sokan forgalmazzák, viszont nem nagyon használják. A szomszédban, tehát Ausztriában, eme gépkocsi használatlan állapotban 775 ezer schillingbe kerül, de ötévesen már 308 ezerért is hozzájuthat a vásárló, csak aztán tudja állni a benzinköltségeket ... Szerkeszti: Hajdú Kndre iévémusorok ( POZSONY-MAGYAR adás :.; 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, riport. 16.00: Hí­rek. 16.10: Az iskolások műsora. 16.45: Tánczene. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Nótacsokor, közben 17.45: Sajtószemle. r ..... 4 .. ...' — ..... ‘ KOSSUTH I L.... . . ' ; 4.30: Reggeli Krónika. 8.30: Hang­szemle. 9.05: Napközben. 11.05: Vá­logatott perceink. 11.35: Gályanapló. 12.00: Déli Krónika. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenki­nek. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Krónika. 16.30: Zene­fórum. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: El­ső felfedezéseim. 20.05: Népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kos­­suth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. ji mm j 4.30: Napindító. 8.05: Sport. 8.20: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Idősebbek hul­lámhosszán. 14.00: Tea hármasban. 15.05: Rockszerda. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Drogam­bulancia. 19.05: Kölyökrádió. 20.00: A szabadságról. 21.05: Sokféle. 21.45: Újdonságainkból. 22.30: Jazz. 23.03: Sport. 23.10-4.20: Napforduló. L^BARtőfc-RAblól 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium. 10.56: Századunk zenéjéből. 12.05: Hangverseny. 14.05: Anyám könnyű álmot ígér. 14.40: Sugár Rezső: Savo­narola. Oratórium. 17.00: Metronóm. 18.05: A magyar zene évszázadai. 20.05: Brahms-hangverseny. 22.05: Hol a zenei érték mostanában, 23.00: Rádiószínház. 23.36: Jazz. 0.05: Szá­zadunk zenéjéből. 1.19: Beethoven­­müvek. L_ MAGYAR TELEVÍZIÓ S3 Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Sze­­zám utca. 9.35: Kanada lányai. Kana­dai filmsorozat. IV/1. rész. 10.30: Szextetthely. Francia filmsorozat. 37. rész: A régi nagy szerelem. 10.55: Évgyűrűk. 11.25: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megve­szem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 27. rész. 17.35: Képújság. 17.40: Ga­liba. Angol rajzfilmsorozat. XIII/9. rész. 17.50: Átmenet. 18.30: Pénzvi­lág. 18.40: Mini klip-mix. 18.50: Kö­­lyökidő. 19.10: Esti mese. 19.30: Híra­dó. 19.55: Telesport. 20.05: Labdarú­gó Eb. 22.05: Közjáték (ism.). 22.10: Tanár úr... értem? Kabaré. 23.20: Interbalett ’92. 0.00: Késő esti híradó. 0.05: A Financial Times híradója. 0.30: ZDF-híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 9.00: Parlamenti Napló. 17.00: MA DÉLUTÁN, benne: Videofirka: Felsőfokon; Dominó. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Hír­adó. 18.20: Gyerekeknek. Cápali és Cápeti. 18.44: Zöldpont. 19.05: Be­szélgetés a 65 éves Sütő Andrással. 19.15: Sütő András: Álomkommandó. Dráma két részben. 21.10: Új Reflek­tor Magazin. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Labdarúgó Eb. CSEHSZLÓVÁK TELEVÍZfffj rek A üzlet mentumfilm. 22.30: Események, kom­mentárok. 23.05: Az Ötöt a negyven­ből számainak sorsolása. 23.10: Az „S“ dosszié. Tévéjáték. 0.25: Hírek. STv 9.00: Nemzetiségi magazin (ism.). 9.30: Hitel (ism ). 10.05: Zenei szemle (ism). 16.40: Gyerekeknek. 17.50: Számítógép-kedvelőknek. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyere­keknek. 18.20: Egy kis ideig távol voltunk. Dokumentumfilm. 18.55: Kör­zeti adás. 19.05: Időjárás-jelentés. 19.08: Számítógépes játék. 19.30: Tv­­hiradó. 20.06: Királylány a feleségem. Francia kalandfilm (ff.). 21.50: Idősze­rű események. 22.18: Sporthírek. 22.30: Franciaország - Dánia, labda­rúgó Eb. 7.00: SKY News. 9.00: MCM-zenés műsor. 10.00: Német nyelvlecke. 10.15: MCM-zenés műsor. 10.30: Screensport. 12.00: SKY News. 12.30: Turistamagazin. 13.00: MCM- zenés műsor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM-zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: Az amerikai ter­mészet. 16.45: Német nyelvlecke. 17.00: MCM-zenés műsor. 17.30: Screensport. 18.00: SKY News. 18.30: MCM-zenés műsor. 18.40: TE­­NA-tévébolt. 19.00: Hírek. 19.20: MCM-zenés műsor. 20.00: Az életért. Dokumentumfilm. 20.30: Lumen 2000. 21.00: Hírek. 21.40: MCM-zenés mű­sor. 22.15: A Stern tévé magazinja. 23.00: Német fürdők. 0.00: SKY News. 1.00: Egyveleg. < i t'n OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek. 9.05: Csodálatos évek. 9.30: Francia nyelvlecke. 10.00: Isko­latévé. 10.15: Spanyol nyelvlecke. 10.30: Texas a folyón túl. Amerikai westernkomédia (ism.). 12.10: Külpo­litikai magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.35: Nagy család. 14.00: Bat­man. 15.05: Niklaas, a flamand fiú. 15.30: Bábszínház. 16.00: Állatsarok. 16.05: A machete éve. 16.30: Mini klub. 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: Repülő orvosok. 19.22: Tudo­mányos hírek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Most kaviár kell. Német-francia filmvígjá­ték. 21.55: A legjobb reklámok. 22.25: Oldalpillantások. 22.35: A modell és a detektív. Krimisorozat. 23.25: A po­lip. Olasz thriller. 1.00: Petrocelli. Kri­misorozat. 1.50: Ex libris. 1.55: Ezer mestermü. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 16.45: Ezer mestermű. 16.55: Művészlexikon. 17.00: Fotó-panoráma. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Csodálatos évek. 18.30: Kvíz az állatokról. 19.00: A tar­tományok mai napja. 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Sporthírek. 20.10: Svéd­ország - Anglia, labdarúgó Eb. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Franciaország - Ju­goszlávia, labdarúgó Eb. 23.25: X­­Ray. 23.55: John és Yoko. Zenés dokumentumfilm. 0.25: Manhattan csatorna. 0.45: Paul McCartney mű­sora. 1.40: Ex libris 1.45: Ezer mes­termű. SCREENSP0R1 ,................................ piai előzetes. 15.00: Eurobics. 15.30: Rover GTI. 16.00: Squash Eb. 17.00: Motorsport. 18.00: Profi superbike. 18.30: Teke. 19.30: Díjugratás. 20.30: Akropolisz rali. 21.30: Különleges sportok magazinja. 22.00: Golf. 22.30: IAAF verseny. 1.00: Autóverseny. SUPER CHANNEL ) 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Hírma­gazin. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Utazási magazin. 21.30: A Financial Times magazinja. 22.35: Európai ri­portok 22.45: Tözsdeszemle. 23.00: A Kék Fu büszkesége. Amerikai film. 0.50: Kék éj. 1.20: Szuperbevásárlás. 1.50: Klipek reggelig. 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: A Saint Tropez-i csendőr. Francia film. 22.10: A Vatikán-összeesküvés. Olasz film. 23.45: Éjjeli őrjárat. 0.35: Külvárosi körzet (ism ). 1.25: Híradó. 1.55: Éjjeli őrjárat (ism ). 2.45: Ruck Zuck '90. 3.10: Az Adams család (ism.). 10.10: Szökés Alcatrazból. Amerikai film (ism.). 12.00: Szerencsekerék (ism ). 12.45: Tévétőzsde. 13.35: Kali­fornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Hotel. 16.00: Booker. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 20.15: Az utolsó fejezet. Német népi­es film. 22.10: AKUT. 22.40: Show­­műsor. 23.50: Labdarúgó Eb. 0.15: A halál társai. Amerikai western. 1.50: Sport. 2.30: Teletext. í- RTL PLUS ' .tV] 11.05: Játék. 11.30: Vetélkedő. 12.00: Hírmagazin. 12.30: Ahogyan a világ fordul. 13.15: A kaliforniai klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: A főnök. 15.45: CHiPs. 16.40: Játékshow. 17.15: Megéri az árát! 17.45: Szeren­csekerék. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Vigyázat, rob­ban. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: A wörthi-tavi kastély. 21.15: Életre­­halálra. 22.15: A Stern tévé magazin­ja. 23.00: Éppen Alaszka! Amerikai filmsorozat. 0.05: Légifarkas. 1.00: Egy rém rendes család. 1.30: A főnök. 2.30: Marcus Welby, az orvosdoktor. 3.30: Vigyázat, robban! (ism.). pro Wm 11.40: Hidegorrú kém. Amerikai film­vígjáték. 13.15: Nehéz mézeshetek. 14.10: Jáváról jó szelek fújdogálnak. Amerikai kalandfilm. 15.35: A járőr. 16.30: Nővérek. 17.20: Rajzfilmek. 19.05: A két zsaru. 20.15: Agatha Christie-sorozat: Gyilkosság megosz­tott szereposztásban. Angol krimi. 22.05: Jake és McCabe. Amerikai ak­­ciófilm-sorozat. 23.00: Domino. Olasz erotikus film. 0.55: Az éjszakai só­lyom. 1.55: Csigalépcső. Angol krimi (ism.). 3.30: Az autóstopos (ism.). 3.55: Könyörtelen város. Amerikai­svájci film. SZÍNHÁZAK"MŰSORA • 10.30: Nemzetközi motorsport. 11.30: Eurobics. 12.00: Biliárd. 14.00: Olim­• JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom): A padlás (10) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Kassa): Petőfi nem alkuszik (10.30) (Műsorváltozás lehetséges!) F 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Események, kommentárok. 9.00: Hí­rek. 9.05: Tutovka. Nyereményjáték (ism.). 9.45: Triangulum. 10.25: Az agy és a lélek. 10.55: Időszerű publi­cisztika. 11.20: önt ez nem érinti? (ism.). 11.40: Hírek. 16.35: Hírek. 16.40: Miért ölték meg önt, tábornok? Dokumentumfilm. 11/1. rész. 17.10: Hí- 17.15: Riporterek stúdiója. 18.05: rendőrség nyomoz. 18.10: Piac, ____ pénzügyek (ism.). 18.40: Va­gyonjegyes privatizáció. 19.00: Tévé­torna 19.10: Esti mese. 19.30: Tv­­híradó. 20.05: Svédország - Anglia, labdarúgó Eb. 22.05: Szilézia. Doku-MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94 Főszerkesztő-helyettesek: BARDOS GYULA és N.GYURKOVTTS RÓZA Szerkesztőség 819 11 Bratislava, Martanoviéova 25, 12. emelet Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kulturális ro­vat - 210 39 82, sportrovat - 210 39 81. Te­lefax: 210 39 92,210 36 00. Teles 92 516 Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft. Fele­lős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Ke­­reskedelnü Kft. elnök—igazgatója. GAZDASÁGI ÉS ÉRDEKVÉDELMI NAPILAP Készül a Dán uliiaprint 4 v. 02-es üzemében, va­lamint a Gazda számí­tógépes rendszerén. Nyonya a Danubiaprint 4 v, 851 80 Bratislava, Martanoviíova 21. Ter­jeszti a Postai llírlapsznlgáiat és a Me­dia print—KAPA Llofí/rthető minden postán és kézbesítőnél Külföldi megren­delések: PNS, Ústredná expedíció a dovoz Uafe, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6 Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081

Next

/
Oldalképek
Tartalom