Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-11 / 136. szám
6 1992. június 11. Almaimban Amerika... Beszélgetés POLÁK GYULA komáromi-Poiák Gyula komáromi gimnazista az elmúlt tanévben egy kaliforniai középiskolában folytatta tanulmányait. Kijutása egy pályázatnak köszönhető, amelyet Hites Kristóf, Kaliforniában élő atya írt ki a felvidéki magyar középiskolások részére. Alapvető feltétel volt a megfelelő angol nyelvtudás, továbbá minden jelentkezőnek ki kellett töltenie egy tesztet (angol nyelvtan és logika). Az előzetes rostálás után a különböző iskolák diákjai közül végül is őt választotta ki a kaliforniai tanár-bizottság. ____________________________________Szabad ÚJSÁG — Milyen problémákat kellett áthidalnod ahhoz, hogy nekivághass a hosszú útnak? — Anyagi jellegű gondjaim voltak, hiszen a kaliforniai iskolának 1500 dollárt kellett kifizetnem a tanszerekért, ezenkívül a repülőjegy árát is fedeznem kellett. Erre egyedül képtelen lettem volna, de szerencsére akadtak szponzoraim, akik segítettek. így utólag is köszönetemet fejezem ki dr. Bajnok Istvánnak, Komárom Város Önkormányzatának, a Bauer-házaspárnak, az EPM-nek, a MISZ-nek, az Eurofarmnak, a CLEM-conak, Szórád György magánvállalkozónak és osztályfőnökömnek, Kalácska tanár úrnak, valamint a III. A osztálynak támogatásukért. — Augusztus végén elrepültél, miként telt az út? — Tele voltam várakozással, egyrészt az elkövetkező hónapokat illetően, másrészt az utazás módja is újdonságnak számított, hiszen életemben először ültem repülőgépen. Bécsből New Yorkig kb. tíz órát, onnan San Franciscőig kb. öt órát tartott az út. Szerencsére akadt egy magyarországi útitársam—jövendő osztálytársam személyében. Eleinte szinte hihetetlennek tűnt, hogy valóban Amerikába repülünk. — Milyen volt a fogadtatás az „ígéret földjén”? — Megérkezésünk egy külön sztori, ugyanis a reptéren senki sem várt minket. Órákig várakoztunk, mindhiába. Majd a meghívólevelünkön megtaláltuk az iskola telefonszámát, amelyet sikerült felhívnunk. Nagy volt a vendéglátóink álmélkodása, hiszen csak a következő napra vártak bennünket (ugyanis a szükséges anyagiak megszerzése miatt későbbre jeleztük érkezésünket, mint a többi diák). Végül kijöttek értünk, így szerencsésen eljutottunk PORTOLA VALLEYbe, a San Francisco és San Jósé között fekvő kisvárosba. E városka egy eukaliptuszerdőkkel övezett völgyben fekszik, pár percnyi járásra a Csendes-óceán partjától. — Azután következett „honfoglalásotok” a kollégiumban... — A különböző országokból (pl. Taiwan, USA, Kína, Japán, Lengyelország, Franciaország, Magyarország, Fülöp-szigetek stb.) érkező diákok sorsolás útján váltak szobatársakká, így én egy San Franciscó-i sráccal kerültem közös szobába. Bár már ötödik éve tanultam az ún. „british angolt”, mégsem értettem teljesen az általa használt szlenget. Ám a többiekkel együtt nagyon elnézőek voltak, és segítettek a nyelvtanulásban. Később a tanárok is toleránsak voltak, hiszen évről évre már megszokták két-két magyar ajkú diák jelenlétét. — Milyen különbségeket észleltél az itthoni és az amerikai oktatási módszerek között? — Már a származásunk miatt is csodabogaraknak számítottunk, hiszen többségüknek fogalma sem volt, hogy hol található Csehszlovákia. Az oktatás módja pedig számunkra volt szokatlan, akárcsak a lezser-kötetlen tanár-diák viszony. A pedagógusok is mindent megtesznek a jobb osztályzatok és a diákok továbbtanulása érdekében. A viselkedésért nem szankcionálnak. A következő tantárgyakat tanultuk: angol nyelvet, amerikai történelmet, beszédtant, biológiát, testnevelést, számítástechnikát és matematikát. Az órák sokkal szabadabb légkörben zajlanak, mint idehaza: a tanárok próbálják rávezetni a diákokat a helyes válaszokra, tehát megtanítanak logikusan gondolkodni. Egy-egy óra ott is szintén 45 percig tart, de közöttük csak öt perces szünetekkel, hosszabb csak a 3. óra után van. Nekünk naponta hét óránk volt. Nagy hangsúlyt fektettek a testnevelésre is. A tornatanárunk az I. ligás futballcsapatban játszott. A tornaórát úszással kezdtük, azután havonta váltogattuk az amerikai és az európai futballt, a baseballt, a rögbit és a kosárlabdát. Az utóbbi sportág anynyira népszerű, hogy még a kollégiumi szobák falára is felszereltek néhány kosarat. A biológia órákon érdekességnek számított, hogy a tanév elején mindnyájan kaptunk egy kismalac-tetemet, amin évközben állandóan kísérleteztünk. Szokatlan dolog volt számomra a számítógépkezelés is, mivel azelőtt nem foglalkoztam vele. A szóbeli feleltetést egyáltalán nem alkalmazzák, csak a heti írásbeliket, majd a tanév végén vannak a nehezebb összefoglaló írásbelik. Az osztályzást a számítógép végzi, 0-től 100-ig pontozza a kaliforniai diákkal tudást, 59 % még bukást jelent. A tanári szimpátia így egyáltalán nem döntő. A szabad párbeszéd kialakulása a kis létszámnak köszönhető, hiszen mi is csak tízen voltunk az osztályban. Az órákról ellógni nem érdemes, mert az igazolatlan hiányzás miatt mulasztott óraszámot be kell pótolni az iskolában. — Mivel töltötted a tanítás utáni szabadidődet? — Lehetőségünk volt sportolni különféle csapatokban, én a teremfocit és a kosárlabdát választottam. Emellett néha dolgoztam is, hogy zsebpénzem legyen: egy-egy vacsora utáni mosogatáskor 25 dollárt kerestem. Bár a szállást, a kosztot és a tandíjat nem kellett kifizetnem (egyébként húszezer dollár), de mivel egy-egy új tankönyv 50-60 dollárba kerül, szükségem volt a pénzre. Egyébként a tanítás mindig 14.30 órakor ért véget, majd a sportolás után tévét néztünk, 18 órakor megvacsoráztunk, 19 órakor pedig felmentünk a számítógépes laborba házi feladatot írni számítógéppel, mivel a füzetek csak jegyzetelésre szolgálnak. Hozzávetőlegesen este kilenctől fél tizenegyig tanulhattunk a saját szobánkban. — Ugye, az esti randevúkról szándékosan nem beszélsz? — Nemzetközi iskolánkban kb. 120 diák tanult, akik között csak tíz 12 éves lány volt... Ugyanis ez volt az első évfolyam, amelybe lányokat is felvettek. A szállásunkon is csak fiúk laktak. Hétvégén néha átruccantunk San Franciscóba vagy Los Angelesbe egy-egy baráti partira, ahol találkoztunk lányokkal is. Esténként azonban inkább nem merészkedtünk ki nyilvános helyekre, mert arrafelé az a mondás járja, hogy „Tíz óra után ne menj ki az utcára, mert 90 %-ig biztos, hogy a szembejövőnél pisztoly van!” Ez így igaz, hiszen már 15 dollárért bárki hozzájuthat fegyverhez. — A hétvégeken biztosan ismerkedtél álmaid Amerikájával... — Szombatonként közös túrákra mentünk, vasárnaponként és az ünnepek alatt pedig újdonsült barátaink hívtak meg kirándulni, hiszen majdnem mindegyik harmadikos és negyedikes diáknak már van saját kocsija, ugyanis 16 évesen megkaphatják a gépkocsivezetői jogosítványt. Jeles ünnepnek számít a „Mindenszentek”, amikor több napos szünet volt. Már október 31-én este, nagy zenebonával kivonultunk az utcára, nagy volt a vigadalom. A téli szünetben egy odavalósi magyar család hívott meg néhányunkat a Sierra Nevadába síelni. Ezenkívül néhányszor résztvettünk kenutúrán a Colorado folyón. A tíznapos húsvéti szünetet a közeli tavaknál töltöttük, főleg vízimotorozással. Mivel arrafelé nem szokása locsolkodás, társaim érdeklődve hallgatták a hazai népszokásokról szóló beszámolómat. Ezenkívül szünetelt a tanítás pl. az „elnök napján” és egyéb ünnepek idején, mivel az amerikaiak nagyon ünnepszeretők. Képzeld, még az apák napját is megünneplik június 21-én! Feledhetetlen élményt jelentett számomra a leghíresebb San Franciscó-i együttesnek, a METALLICA-nak a négyórás show-műsora, amelyre 20 dollárért sikerült belépőjegyet szereznem. A sportesemények közül pedig megemlíteném a híres stanfordi egyetemi csapatok izgalmas mérkőzéseit, amelyekre csak 3-4 dollár volt a beugró. — Szerinted milyenek az amerikai fiatalok? — Mivel az orvosi ellátás nagyon drága, ezért a fiatalok többsége igyekszik megőrizni az egészségét, tehát sportszerető. Külsejükre is a sportos elegancia jellemző. Manapság az egészséges életmód divatosabb, mint a szenvedélyek rabsága. Az üzletekben alkoholt és cigarettát csak 21 éven felülieknek árusítanak. Viszont az is igaz, hogy kábítószerhez bárki könnyen hozzájuthat az alkalmi árusoktól. Az iskolánkból is kirúgtak egy srácot, mert egy házkutatás során marihuánát találtak nála. Odakint is léteznek a különféle csoportosulások: a négeker a rep-zenének hódolnak, a fehérek között pedig szintén vannak rockerek, punkok és egyéb alternatív társaságok. Kinntartózkodásom alatt San Franciscóban és Los Angelesben is sor került a „feketék” tüntetésére a „fehérek” ellen. Tömegesen kivonultak az utcára, beverték a kirakatokat, gyújtogattak, majd lecsillapodtak. — Vagyis izgalmas percek is akadtak az elmúlt hónapokban... — Hát bőven, mert a környékünkön több természeti katasztrófára is volt: Eurekában és Los Angeles mellett erős földrengés, Los Angelesben egy városrészeket elöntő árvíz, Berkeley és Oakland környékén pedig tűzvész, egy túra során pedig sivatagi homokviharba kerültünk. Szerencsére, mindezt épségben megúsztuk! — Kolumbusz földjén már véget ért a tanév, és te szerencsésen hazaérkeztél. Mik a további terveid? — Számomra még nem kezdődik a gondtalan szünidő, ugyanis le kell vizsgáznom a harmadikos tananyagból idehaza is, mivel jövőre ismét a komáromi gimiben szeretném folytatni a tanulmányaimat. Utána szeretnék leérettségizni, és felvételizni egy csehországi egyetemre — matematika-menedzserképzés szakra. Annak sikeres elvégzése után pedig legalább egy évre visszatérnék valamelyik amerikai egyetemre. — Talán ez volt életed legnagyobb kalandja. Ezenkívül milyen többletet nyújtott neked az elmúlt kilenc hónap? — Rengeteget: sikerült megismerkednem az amerikai életmóddal, egy másfajta kultúrával, tökéletesíthettem az angol nyelvtudásomat, sikeresen letettem egy angol nyelvvizsgát, valamint új ismereteket, barátokat szereztem. Remélem, hogy pár év múlva már valamelyik amerikai egyetemen töltött hónapjaidról számolhatsz be. Addig is kitartást és sok sikert kívánok! MISKÓ ILDIKÓ A Gömör vármegyei SIMONYI községben 1990 májusában a falu lakossága elhatározta, hogy a csehszlovákiai magyarság önálló egyetemének megalakítására létrehozza a SIMONYI ALAPÍTVÁNYT. Felhívással fordulunk községi és városi ónkormányzatainkhoz, hogy lakosonként 5 koronával járuljanak alapítványunk alaptőkéjének növeléséhez, vállalkozóinkhoz, hogy adóalapjuk 10 %-át utalják át az alapítvány számára, valamint minden Csehszlovákia magyarhoz, hogy támogassa a komáromi magyar egyetem megalapítását segítő alapítványunkat évente 100 koronával Címünk: Simonyi Alapítvány, P.O.Box 24, CS - 979 01 Rimavská Sobota Számlaszám: Slovenská étátna sporitefna, Rimavská Sobota,93245-399/0900 „Simonyi Alapítvány - Nadácia Simonyi” Az adományok levonhatók az adóalapból - IŐO 1422402 Santa Barbara-i látkép Az osztály tagjai, jobbról a második Polák Gyula
