Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-13 / 111. szám

I / Gazdasági és érdekvédelmi napilap A statisztikai hivatal és a választások Pártsorrend: június 7-én SZERDA, 1992. május 13. ■ II. évfolyam 111. szám Ára 2,30 korona „Műszaki szempontból sikerült úgy felszerelni a Szlovák Statisztikai Hivatalt, hogy nem fognak ki raj­tunk a közelgő parlamenti választá­sok” — mondta Rudolf Krc, a hiva­tal elnöke tegnapi pozsonyi sajtóér­tekezletén, amelyen a június 5—6-án tartandó választások eredménye­inek feldolgozásáról volt szó. Tájé­koztatása szerint ebben a Szlovák Statisztikai Hivatal, illetve a Számí­tástechnikai Vállalat több mint 1500 alkalmazottja vesz részt. Rudolf Kré (Folytatás a 2. oldalon) He|kszilödölt a választási kampány Ma, azaz május 13-án a Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság területén hivatalosan megkezdődött a választási kampány, amely a június 5—6-án tartandó második szabad, demokratikus parlamenti választásokat előzi meg. A válasz­tójogi törvény értelmében a kapmány 23 napig fog tartani, s a választások előtt 48 órával ér véget. A kampány idején a választásokon induló politikai erők azo­nos módon vehetik igénybe a tömegtájékoztató eszközöket, to­vábbá az állam és a területi önkormányzatok más szolgáltatá­sait A rádió és a televízió összesen 21 óra műsoridőt biztosított a kampány idejére. A reklámok sugárzása során az induló po­litikai pártok, mozgalmak és koalíciók között egyformán osz­tották fel a műsoridőt hogy egyik szubjektum se részesüljön előnyben. Az ide vonatkozó jogszabály rendelkezése értelmé­ben a választásokkal kapcsolatban végzett közvélemény-ku­tatások eredményeit legutolsó alkalommal 7 nappal a vá­lasztások előtt lehet nyilvánosságra hozni. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma által regiszt­rált 91 szlovákiai párt, mozgalom és koalíció közül 22 politikai erő indít jelölteket a szövetségi parlamentbe, 23 szubjektum pedig a szlovák parlamentbe. Öt politikai erő csupán a Szlovák Nemzeti Tanácsba kiírt választásokon indul. Az utóbbi időben számos politikai párt szólította fel a többi induló erőt, hogy a választójogi törvénnyel összhang­ban folytassa választási kampányát Ennek ellenére a Szlo­vák Választási Bizottság május 7-i ülésén megállapította: a Csehszlovák Rádió és a Csehszlovák Televízió megszegte a választási törvényt mégpedig azzal, hogy nem biztosított azonos feltételeket az SZNT-be kiírt választásokon induló összes politikai erő számára. A választási kampány előtti plakátragasztással (a Polgári Demokrata Unió, a Demokra­ta Párt és a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom po­zsonyi plakátjairól van szó) kapcsolatos panaszokat illetően a bizottság úgy döntött hogy az nem áll ellentétben a Szlo­vák Nemzeti Tanács megválasztásáról szóló törvénnyel. (Lapunk is közölte, hogy az elmúlt napokban főleg a Polgári Demokrata Unió hatalmas plakátjait ismeretlen személy (ek) megrongálta(ák).) Egyébként a Szlovák Köztársaság állampolgárai — akik a választások napján betöltik 18. életévüket és állandó lakó­helyük a köztársaság területén van — 150 képviselőt válasz­tanak meg a szlovák parlamentbe. Duray Miklós a magyar hármas koalíció és Václav Havel eszmecseréjéről Jifi Dienstbier szerint államtitok A fegyverexport tilalmi listája A tét: a demokratikus kibontakozás E hét elején Václav Havel köztár­sasági elnök az MKDM—Együttélés— Magyar Néppárt hármas választási koa­líciójának vezetőit is meghívta a prágai várba. A találkozóról Duray Miklóssal, az Együttélés Politikai Mozgalom elnö­kével beszélgettünk. • Az elmúlt két év során Václav Havel köztársasági elnök többször találko­zott az Együttélés, illetve a Coexis­tent la parlamenti klub képviselői­vel. Ön miben látja e legutóbbi talál­kozó cé(ját és értelmét? —A találkozó legfontosabb célja sze­rintem az volt, hogy az elnök úr világos képet akart szerezni arról, hoQr a magyar koalíció miként ítéli meg a választások előtti politikai helyzetet, s hogyan tekint a választásokat követő időszak politikai esélyeire. Behatóbban mérlegeltük a szö­vetségi szervek és a szövetségi kormány kialakításának esélyeit, beszéltünk arról, milyen politizálási lehetőségek nyílnak a szövetségi parlamentben. Véleményt cse­réltünk arról is, hogyan egyeztethető össze a köztársaságokban kialakuló politikai színezet a föderációban óhajtott politikai színezettel • Milyen követketetésre jutottak eb­ben a kérdésben? — Arra a közös következtetésre jutot­tunk, hogy a választások után a szövetségi kormány megalakítása rendkívül bonyo­lult politikai manőver lesz Megtörténhet, (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovákia nem szállíthat fegy­vert a volt Jugoszlávia utódállamai­ba, a Dél-afrikai Köztársaságba, Irakba, Azerbajdzsánba és Örmény­­országba. Az exporttilalom továbbá a kormányon kívüli és palesztin szer­vezetekre, valamint Burmára, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztár­saságra, Szíriára, Líbiára, Iránra és Kubára is vonatkozik. A Csehszlovák Televízió szerint ezek az országok szerepelnek azoknak az államoknak a listáján, ahová nem szállíthatnak csehszlovák fegyvereket vagy pótalkatrészeket harci eszközök­­(Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a Szlovák Köztársaság kormánya Rohamléptekben születnek a döntések Václav Havel köztársasági elnök tegnapi munkanapját Pozsonyban töltötte. Ké­pünkön Charles Ferdinand Nothombnak, a belga Képviselőház elnökének a társaságában látható. (Az államfő programjáról lapunk 2 oldalán számolunk be.) (Fotó: TK SR) Tegnapi, 91. ülésén a szlovák kormány több mint ötven napirendi pontot tűzött programjára, köztük olyan kérdéseket, mint a szeredi nikkelkohó termelésének leállítása, az apátszentmihályi atomerő­mű A-l-es blokkja likvidálási munkájá­nak állása, a volt SZISZ-vagyon átadá­sának ellenőrzéséről szóló jelentés, az árfelszabadítás kiértékelése és a további árpolüika, a rendkívüli nyugdíjbavonu­­lásról szóló törvényjavaslat A kormány módosító javaslatokkal tudomásul vette a Szövetségi Gyűlés törvényjavaslatát a rendkívüli öregségi nyugdíj folyósításáról, mely jóváhagyása után lehetővé teszi, hogy a korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonulhassanak azok az állampolgárok, akiket szervezé­si okokból elbocsátanak, mégpedig a törvényjavaslatban tételesen felsorolt esetekben és konkrétan leírt feltételek mellett. Ugyancsak észrevételekkel hagyta jóvá az SZK kormánya az SZGY törvényjavaslatát, mely a Szövetségi Biztonsági és Hírszerző Szolgálat alkal­mazottainak szolgálati viszonyát fogja szabályozni. A törvény abból indul ki, hogy szükséges mielőbb rögzíteni e vi­szonyt, tekintettel az intézmény kényes feladataira, melyeket az ország belső rendjének és biztonságának érdekében ellát a hatályos alkotmány értelmében. Fontos gazdasági döntések sorát is meghozta a kormány tegnap, amikor a nagyprivatizációs folyamaton belül jó­váhagyott több versenytervezetet és közvetlen eladásra jelölt ki számos álla­­(Folytatás a 2. oldalon) Százhetvennégy perc az F 1-esen és az STV-hen Magyar politikai pártok és mozgalmak a televízióban A választási kampány keretében a 15-ös számmal induló Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalom— Együttélés Politikai Mozgalom— Magyar Néppárt koalíció 36 percet, a 20-as számmal induló Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalom-A Magyar Polgári Párt nyilatkozata a budapesti döntésről Vízműellenes cikkek két csehországi lapban Marián £alfa: „Ellentétben áll a nemzetközi joggall” • Oberhäuser minisztériuma szerint szerződésszegés történt Marián Calfa szövetségi miniszterelnök hétfőn este a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva reagált arra, hogy Mádl Fe­renc magyar tárca nélküli miniszter az Országgyűlés aznapi ülésén bejelentette: a magyar kormány rövidesen átadja a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről szóló 1977-es államközi szerződés egyoldalú felmondására vo­natkozó jegyzéket a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztár­saság budapesti nagyköveté­nek. A csehszlovák kormányfő elmondta, hogy a szövetségi kabinet nem foglalkozik a tömegtájékoztató eszközök­ben erről megjelent hírek­kel. Rámutatott, hogy An­tall József magyar minisz­terelnöktől még nem kapott választ április végén hozzá intézett levelére. Marián Calfa a továbbiakban ki­emelte: „Amennyiben a szerződés egyoldalú felbon­tásáról szóló információk megfelelnek a valóságnak, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar fél lépése el­lentétben áll a nemzetközi joggal.” Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács el­nöke tegnap nyilatkozott a dunai vízlépcső körül kiala­kult helyzetről. A szlovák parlament elnöke elsősor­ban a Lidové noviny, illetve a Mladá fronta DNES című csehországi napilapban megjelent vízműellenes „tá­madásokat” szerette volna kivédeni. A Lidové noviny a vízlépcsőrendszer kapcsán (Folytatás a 2. oldalon) Együttélés Politikai Mozgalom koalí­ció 54 percet, a 40-es számmal induló Magyar Polgári Párt pedig 84 percet kapott a Csehszlovák Televíziótól, il­letve a Szlovák Televíziótól arra, hogy a választási műsorral jelentkezzen az F 1-es csatornán, valamint az STV programján. A kampány ideje alatt ezen a helyen közöljük azt az időpon­tot, amikor a magyar pártok, illetve mozgalmak választási műsorát sugá­rozza a televízió. Ma, azaz május 13-án az MKDM—EPM—MNP koalíció egyperces reklámját körülbelül 17.55-kor sugározza az F 1-es csa­torna. Az MKDM—EPM koalíció körülbelül 17.18-kor jelentkezik az STV programján. A Magyar Nép­párt ma mindkét csatornán jelent­kezik: körülbelül 18.10-kor hatper­ces választási műsorral az F 1-es csatornán, körülbelül 17.27-kor pedig háromperces reklámmal az STV programján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom