Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-13 / 111. szám
1992. május 13. 5 Szabad ÚJSÁG Kultúra A Tavaszi szél népdalverseny járási döntője után Nagyapáink dalait keressük > Jaroslava Pasiaková, a pozsonyi Komensky Egyetem idén nyugdíjba vonult külföldi irodalom szakos tanára a kedves rebellisek fajtájából való, akik lényük szeretetreméltóságával feledtetni tudják környezetükkel, hogy valahogy mindig kilógnak a sorból. Pedagógusként, az egyetemen például azzal, hogy sok más kollégájától eltérően egyenrangú partnerként kezelte a diákokat, észrevette, ha valamelyikük a sikertelen vizsga miatt szomorkodott, behívta a kabinetjébe, kávét főzött neki és megvigasztalta. Irodalomtörténészként pedig azzal, hogy egy másik nagy rebellissel, Kassák Lajossal foglalkozott, tanulmányt írt róla akkor, amikor ez még korántsem számított jó pontnak. • Prágai cseh létére hogy került kapcsolatba a magyar irodalommal?- Egy véletlen folytán. Az ötvenes évek elején jelentkeztem a Károly Egyetemre, német-svéd szakra, ám a felvételi bizottság elnöke, egy régia kultúrásan forradalmasított új ember megformálása... Hangsúlyoztuk, hogy nem pártok keretében.“ • Személyesen is találkozott Kassákkal?- Igen. Nem fogadtam meg Bartha A közelebbi megismerés megszünteti az ellenségeskedést (Beszélgetés Jaroslava Pasiakovával) Hogy a szokatlan kora májusi nyár, vagy az izgalom izzasztotta-e meg a vasárnapi járási döntő résztvevőit, - nem tudni. A felsószeli Czinege Lukács bácsi nyolcvan esztendejét meghazudtoló frissességgel nótázgat, egymás után kelnek életre ajkán a szebbnél szebb népdalok. Nem egy hallgatója akad a kedélyes öregembernek, aki azt is elárulja, 1928-tól tagja a község éneklőcsoportjának. - Én akkor még csak négyéves lehettem - kapcsolódik beszélgetésünkbe a falubeli Gálik Anikó, aki szólistaként, s a csoport énekeseként egyaránt részt vesz a versenyen. - Egészen apró koromban tanultam az első népdalokat, s amikor kissé felcseperedtem, elmentem a kukoricafosztóba. Itt arra kértek, ne dolgozzak, csak énekeljek, hogy jobban menjen a munka. Vidám volt a hangulat, s a fosztásból én sem mentem haza üres kézzel - emlékezik Anikó. A színpadon ezalatt egymást követik a szereplők. Hat kategória versenyzői váltják egymást a diószegi kultúrház közönsége előtt. A vizkeleti éneklócsoportot a kosúti, majd a helybéli csoportok váltják fel. Nagy az izgalom a kulisszák mögött. A diószegi gyermek-citerazenekar apró legénykéi, lányai a mikrofonok elé lépve olyan harsány énekszóba, játékba kezdenek, hogy nincs a teremben ember, aki jókedvűen ne dúdolgatná velük az ismert nótákat. Ők azok, akik közül néhány év múlva majd a felnőtt zenekarba kerülnek a legkitartóbbak, önálló fellépése előtt sikerül szót váltanunk vezetőjükkel, Vígh Sándorral is. A másfél éve működő kis citerazenekar „atyja“ nem kis büszkeséggel tekint neveltjeire. Immár a harmadik kis csapat nő föl a keze alatt. S a felnőtt citerazenekar 1975-től működik. - Jómagam a katonaság után vettem át a csoport vezetését. Két kis gyermekem van már nekem is, s a felesé-En A Komáromi Napok rendezvénysorozatának első produkciója Cseh Tamás Új dalok című műsora volt. Az énekessel a fellépés előtt készült az alábbi rövid beszélgetés. • Ha jól tudom, te sohasem írsz dalszövegeket, csak a zene a sajátod. Mennyiben érzed magadénak Bereményi Géza szövegeit?- Az volt a különös ebben a találkozásban, hogy ezek a dalok sohasem jöttek volna létre erőltetve. Nekem mindenesetre olyanok ezek a szövegek, mintha én írnám őket. Egyébként minden szó Gézáé, de minden gondolat közös. Amit én kigondolok, azt Géza az ö gyönyörű költöiségével megfogalmazza. • Tehát ó a te gondolataidat fogalmazza meg?- Az enyéimet is. Az én dolgom az, hogy énekeljek, a színpadon ezeket előadjam. Én szerzem úgymond a „zenét“, bár én ezt nem tartom zenének, ezek csak dallamok. • Visszatérve a szövegeidre, ellenőriztek benneteket? Nem voltak összetűzéseitek a hatalommal?- Nem, soha. Érdekes, ezt mi magunk sem értjük. Hogy ez minek köszönhető? Talán Jancsó Miklósnak, aki - bár a hatalom embere volt - mindig a mi pártunkat fogta. Azon túlmenően, hogy a lemezeinkről időnként levettek egy-két dalt, nem voltak komoly összetűzéseink. Dehát ezekben a dalokban nincs is semmi egyénesen kimondva, ez egy hallatlanul finom, intellektuális fegyver volt. Szerintem a hatalom észre sem vette, hogy miről gém megértésének köszönhetem, hogy máig is a citera bűvöletében élek. A gyerekekkel gyakran elbeszélgetünk a hangszer titkairól, már tudják, hogy úgy kell vele bánni, mint egy érzékeny emberrel. A Tavaszi szélre a dalok kiválasztásakor elsősorban a tájegységünkön találhatókat gyűjtöttem csokorba, de nem átallottam zoboralji és Tolna megyei dalokat is bevonni a válogatásba - tudjuk meg Sándortól, aki a továbbiakban elárulja, hogy a zenekar fiatal játékosai közül Soltó Mariann tizenöt éves citerás is indul önálló fellépéssel. Az oktató benne látja jövőbeni utódját, s a debütáló fellépés műsorát is együtt állították össze. Bizakodnak a diószegi citerások, s ugyancsak reményekkel telve tekintenek a döntő eredményei elé a vágkirályfai énekkar tagjai és a falubeli citerások. Mind a diószegi, mind pedig a vágkirályfai csoportnak alkalma nyílt bemutatkozni az elmúlt Tavaszi szél népdalverseny pozsonyi döntőjén. - A zsűritől a körzeti bemutató során megtudtuk, hogy az elmúlt évek szerepléseihez viszonyítva megjött a hangunk. Valószólnak a dalaink. Később pedig már hiába vette észre, nem tudott mit csinálni, mert akkor már volt Cseh Tamás, és azt már nem lehetett eltüntetni. • Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de a jelenlegi gazdasági körülmények között meg tudsz élni a zenélésből?- Igen szűkösen, de meg tudok. Van egy tizenkét éves Skodám... Még nem koldulok. Dehát, aki erre szegődött... Lehet pénzre szegődni, és lehet jóhírre. Én jóhírre szegődtem, amikor elkezdtem, és ezt nem fogom pénzre váltani. Bár néha nem bánnám... • Térjünk vissza a műsorodhoz. Az Új dalokat egyszemélyes színházi előadásnak tartod, vagy koncertnek?- Se ennek, se annak. Egy ember kiáll és énekel. Jobban szeretek Debrecenben az egyetemen, Győrben a Bartókban vagy Pécsett az orvosi egyetem aulájában fellépni. A színház fegyelmet sugall, már eleve rendet csinál. Nem hívom koncertnak, műsor abban az értelemben, hogy nagyjából azonos sorrendben következnek a dalok. Persze bármikor beszúrhatok vagy kivehetek belőle egy-két számot, ha fáradt vagyok, vagy rosszkedvű. • Változtattál valamit a műsoron most, hogy idejöttél vele Csehszlovákiába?- Semmit, egy centet sem. Gondolkoztam, hogy egyik-másik dalt elénekeljem-e vagy sem, de végülis minden maradt a régiben. ban nem kerít már hatalmába az az izgalom, amely a torkot olyan nagyon tudja fojtogatni a színpadon. Ettől vidámabbak a fellépéseink - mondják felszabadultan a verseny után a kipirult asszonyok. Gondolatban bizonyára szurkolnak Tóth Gyurkának, az énekescsoport és a helyi citerazenekar vezetőjének, aki önálló műsorral lép színpadra. A járási forduló véget ért, a zsűri tanácskozni vonul. Az eredményeket csupán a hónap közepén sorra kerülő közös összejövetelen tolmácsolják a szereplőknek a csoportok vezetőin keresztül. A versenyzők ruháikat, hangszereiket ölükben tartva várakoznak az autóbuszra. Nagy Mihály, a diószegi kultúra helyi szervezője csalódottan nézi a kifelé ballagó vendégeket. - Jóval nagyobb nézőközönségre számítottunk. Ezen viszont nem csodálkozhatunk. A diószegi gyerekeknek ma volt az elsőáldozásuk, a sportkedvelők kimentek a vasárnapi meccsre, és sok embert csal el a Kosúton ma tartott búcsú. De akik eljöttek, biztos, hogy nem csalódtak. SZÁZ ILDIKÓ • Politikus alkat vagy?- Nem. Nagyon érdekel a politika, de nem vagyok politikus alkat. Nem értek hozzá. Legalábbis a nagypolitikához nem. Csinálni nem tudnám, dehát mint minden embernek, van véleményem. Bolond a világ, örülök, hogy nem vagyok politikus. Az azonban nagyon is foglalkoztat, hogy az országunk és országaink merre mennek. • Mennyire vált be a Jóslat?- A nyolcvanas évek jóslatai beváltak. A kilencvenes évekre azonban betoppant a szabadság, és pont ez az, amit nem írtunk bele. • Mennyire tartod magad elismertnek? Mennyire van igény az iránt, amit csinálsz?- Ezt nem tudom és nem is akarom lemérni. Ahová bemegyek, ott hála istennek mindig teltház van. Mérni majd akkor kezdek, amikor fogyatkozás lesz. Akkor majd jobban figyelem. • Terveid?- Nem tudom. Addig fogunk zenélni, amíg úgy nem érezzük, hogy már nem tudunk semmi újat mondani. Már az elején megegyeztünk Gézával, hogy ha kell, egyik napról a másikra abbahagyjuk. • És ha egyszer abba kell hagynod, vagy úgy érzed majd, hogy abba kell hagynod, el fogod tudni viselni?- Muszáj lesz. Akkor nehéz idők jönnek. De azt mind tudtuk. Nem bolond módjára kezdtem el és nem is fogom bolond módjára befejezni. JUHÁSZ LÁSZLÓ vágású, kedves, idős professzor rábeszélt, hogy észak helyett orientálódjam inkább dél felé. „Itt vannak például közeli szomszédaink, a magyarok. Palacky óta óriási előítéletek uralkodnak velük szemben, ami ellen tenni kellene valamit. Érdemes foglalkozni ezzel a kis nemzettel, amely meg tudott maradni az őt körülvevő német és szláv tengerben“ - mondta. Megfogadtam a tanácsát, igaz, nem nagy lelkesedéssel. Vagy hatan kezdtük látogatni az előadásokat, de egy sem akadt köztünk olyan, aki eredetileg is magyarra jelentkezett volna. Itt tapasztaltam aztán, mit jelent, mire képes egy sugárzó pedagógus-szeméiyiség. Rákos Péter, aki akkoriban olyan fiatal volt, hogy első belépésekor mindnyájan hallgatónak néztük, kitünően, lebilincselő módon adott elő, fel tudta lelkesíteni diákjait. Ahogy fokozatosan megismerkedtünk a magyar történelemmel és irodalommal, egyre közelebbinek éreztük a mindaddig egzotikusnak vélt világot, felfedeztük a hasonlóságokat. Szakdolgozatomat Jókairól írtam, aki Vörösmarty mellett mindmáig a kedvencem. Már az egyetemen is igyekeztem komparatív módon dolgozni, felfedezni és kimutatni a közös vonásokat a magyar és a cseh, illetve a szlovák irodalom között. Jókaihoz a cseh írók közül Bozena Némcová áll a legközelebb. Némcová nagyszerű, bátor ember volt. Rengeteg mellőzést, lenézést, nélkülözést kellett elszenvednie, de talán épp ezért mindig mindenütt a megértést, a konfliktusok feloldásának lehetőségeit, a harmóniát kereste. Akárcsak Jókai, ő sem érezte áthidalhatatlan szakadéknak az osztályellentéteket, azokat emberi jósággal, szeretettel, toleranciával igyekezett áthidalni. • Jókaitól elég hosszú út vezet a magyar avantgárdig, Kassákig. Ót hogy fedezte fel?- Egyetemi éveim alatt egy szemesztert Budapesten végeztem, ahol Bóka László szemináriumait látogattam. Ő volt az, aki ki merte ejteni Kassák nevét a hallgatók előtt. így figyeltem fel rá, de hiába keresgéltem itthon a könyvtárakban, nem találtam vele kapcsolatosan semmiféle anyagot. Aztán Budapesten rábukkantam Moholy-Nagy Lászlóval közösen készített nagy albumára, a Buch neuer Künstler-re, amely több mint száz avantgarde képzőművészeti alkotás reprodukcióját tartalmazta. Akkor jöttem rá, hogy Kassák ahhoz a nagyszerű generációhoz tartozott, amely több területen alkotott jelentősét: nemcsak az irodalomban. • Mi volt az, ami a leginkább megragadta Kassák személyiségében?- A bátorsága, humanizmusa és rendíthetetlen pacifizmusa. Hallatlan merészségnek számított az első világháború idején olyan költők verseiből állítani össze egy antimilitarista antológiát, akik a barikád túlsó oldalán állóknak számítottak. És Kassák ezt tette folyóirata, A TETT egyik különszámában. • Érdekes módon Kassák egyetlen rezsimnek sem volt a kedvence.- Nem is lehetett, a legautonómabb művészetet kívánta, függetlenül minden pártosságtól. Elég csak elolvasni Kun Bélához 1919-ben írt nyílt levelét, amelyben épp a cseh Otakar Brezinára hivatkozva leszögezi: „A kommunizmust ő is úgy mint mi, csak gazdasági alapnak vallja, életcélja azonban, csakúgy, mint nekünk... az új ember, János professzor tanácsát, aki mindenkit óva intett a költőkkel, írókkal való személyes találkozástól. Inkább csak a műveiken keresztül ismerje meg őket az ember - mondta úgy megkíméli magát egy sor csalódástól. Amikor a hatvanas évek elején a Komensky Egyetem asszisztenseként Budapesten voltam egy rövidebb tanulmányúton, szóba hoztam Dobossy László professzornak, hogy nagyon szeretnék találkozni Kassákkal. <5 vitt el hozzá, budai lakására. Emlékszem, Klára asszony, Kassák második felesége nyitott ajtót és kedvesen beinvitált a dolgozószobába. Kassák az íróasztalnál ült, épp dolgozott. Jöttünkre felállt, barátságosan üdvözölték egymást Dobossy Lászlóval, miközben én hátul húzódtam meg. Amikor aztán beszélgetés közben előadtam azt a kérésemet, hogy a költészetével és a prózájával szeretnék foglalkozni, Kassák nem épp a legbarátságosabb hangnemben tette fel a kérdést: „Maga újságíró?“ Miután tisztáztuk, ki vagyok, honnan jöttem, megenyhült. • Nem érintette hízelgőén Kassákot, hogy egy Szlovákiából jött magyarszakos cseh asszisztens érdeklődik a munkássága iránt?- Kassák ezt teljesen magától értetődőnek vette, sőt, szinte rosszallta, hogy erre csak ilyen megkésve került sor. Tudta, hogy a külföld számára is van mondanivalója. Mindemellett elkedvetlenítette, hogy külföldön hamarabb „fedezték fel“, mint hazájában. • Úgy hallottam, sokakat taszított Kassák ridegsége.- Nekem szerencsém volt, mert alkalmam volt őt nagyon barátságosnak, jókedvűnek látni Dobossy László társaságában, akivel régóta ismerték egymást. Kassák puritán ember volt és rendkívül igényes, nemcsak másokkal, magával szemben is. No meg kemény és szókimondó, ami bizonyára nem mindenkinek tetszett. Közben pedig szinte mindenkivel kapcsolatban állt, aki jelentett valamit az irodalom és a művészet világában, természetesen, külföldiekkel is. Holott egyetlen idegen nyelvet sem beszélt, de mindig akadt valaki, aki lefordította a leveleit. Fantasztikus érzéke volt a tehetségek felismeréséhez és páratlan szervezőkészsége. Bécsi emigrációja alatt, teljesen idegen közegben, nyelvismeret nélkül is maga köré tudta gyűjteni a tehetséges embereket, meg tudta valósítani elképzeléseit. • Ön annyira szerény, hogy a pozsonyi Kassák-kiállitás megrendezése kapcsán eszébe sem jutott jelentkezni, hadd tegyék az ön könyvét is a többi Kassákról megjelent publikáció közé, hisz már akkor foglalkozott Kassákkal, amikor még Magyarországon is agyonhallgatták. Barátai juttatták el a könyvet a galériába, már a kiállítás megnyitása után. De azért örül, hogy ott van, ugye?- - Igen, örülök. A véletlen folytán jutottam a magyar nyelv, a magyar kultúra és irodalom megismeréséhez. Ezt, úgy érzem, a sors hozta így, és most, életem vége felé elmondhatom, hogy nem bántam meg. Budapesten, Szegeden, Debrecenben, mindenütt, ahol Magyarországon megfordultam, kedves, intelligens, vendégszerető emberekre, barátokra leltem. Rendkívül fontosak ezek a személyes kapcsolatok, mert meggőződésem, hogy egymás közelebbi megismerése megszüntetné az ellenségeskedést. VOJTEK KATALIN „Én jóhírre szegődtem"- Interjú Cseh Tamással -A vágkirályfai népdalkor és citerazenekar
