Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-30 / 102. szám

1992. április 30. 7 Szabad ÚJSÁG Dalibor M. Krno A BÉKÉRŐL TÁRGYALTUNK MAGYARORSZÁGGAL Krno professzornak ez a műve a magyar történetírás számára forrás értékű, mert bemutatja, miként láttak és minősítettek minket győztes ellenfeleink. Ennek megismerése és a magyar önismeret gyarapítása érdekében készült ez a fordítás (Käfer Istváné), amelynek első kiadása 1990-ben jelent meg az Illyés Alapítvány és a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány anyagi támogatásával, s melyből lapunkban foly­tatásokban részleteket közlünk. Áttelepítés (7. rész) A vitát Masaryk miniszter fejezte be: „Megkértem önöket, engedjék meg, hogy szólhassak még néhány szót azon ország nevében, amelyet itt van szeren­csém képviselni, és a delegáció nevében, amelyet itt örömmel vezethetek. Mi csehszlovákok képtelenek vagyunk iga­zán gyűlölni, és ezt is csak a nácizmus és a fasizmus szörnyű elvetemültségei után tettem, azok után, ahogyan ezeket nem­zetközi viszonylatban eltűrték és elfo­gadták, hogy olyasmi megtételére vállal­koztam, amit gyűlöletnek neveznek. Azt hiszem, ebben nem tértem el e kis terü­letű, de nagy szellemmel rendelkező kis ország polgárainak túlnyomó többségé­től, amelynek nem könnyű feladata volt Európa szívének őrzése. Európa nem örvend túlzottan jó egészségnek ebben a pillanatban, azt azonban nem hiszem, hogy szívgyöngeségben szenvedne. El­határoztam a gyűlölet kivetését lelkem­­ből, és hogy világosabban fejezzem ki magam, azt hiszem, a gyűlölet maga so­ha nem vezet túlságosan messzire. Sohasem éreztem gyűlöletet a ma­gyar nemzettel szemben. Nem szeret­tem a szentistváni korona feudális kon­cepcióját, de dolgoztam együtt a nagy magyar nemzet képviselőivel az ameri­kai vasművekben és azóta sok más he­lyen; nemzetem és jómagam barátok kí­vánunk maradni a magyar nemzet ezen képviselőivel, és remélem, hogy hama­rosan szövetségesek leszünk. Nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgattam végig az itt tett nyilatkozato­kat; mélységes hálát érzek Visinszkij úr iránt kiváló és oly világos beszédéért, mivel szakértőként és egyben barátként szólt. A Szovjet-Oroszországban végre­hajtott lakosság-áthelyezések, amelyek az utóbbi évek szörnyű eseményei kö­vetkeztében váltak szükségessé, sikere­sek voltak és számos nemzetiségi, etni­kai és gazdasági problémát oldottak meg. Ugyancsak igen hálásak vagyunk Vi­sinszkij úrnak teljesen átérzett és embe­ri beszédéért. Az Egyesült Államok delegátusa, aki nem ért egyet velünk az áttelepítés alap­elvében, hangsúlyozta a csehszlovák de­legáció jószándékát és igyekezetét, és szintén azt mondta nekünk, hogy az USA delegációja egyetlen pillanatra sem tartja vitathatónak azokat a célo­kat, amelyeknek elérésére a csehszlovák delegáció törekszik, és ezért köszönetét akarok mondani neki. Hasonlóképpen köszönetemet sze­retném kifejezni azért a segítségért, amelyet jugoszláv barátaink nyújtottak számunkra. Megköszönjük továbbá a fehérorosz delegáció világos és rokonszenves állás­­foglalását, amellyel javaslatunkkal fog­lalkozott. Sajnálom, hogy az USA dele­gátusa nem támogathatta tézisünket, de értékelem bizalmát törekvésünk tisztes­sége iránt. Az igaz, hogy kívánjuk e probléma megoldását. Ugyancsak eljöttek jó ukrán szövet­ségeseink és szomszédaink, hogy rend­kívül értékes munkájukkal hozzájárulja­nak ehhez az érdekes vitához. Delegáci­ónk ezért köszönetét mond nekik. A legnagyobb bizalommal terjesztet­tük a csehszlovák javaslatot a párizsi konferencia elé. A csehszlovák delegá­ció és én magam — utoljára hangsúlyo­zom az én magam szavakat — úgy vél­jük, hogy 200 000 vagy kevesebb — azt hiszem, inkább kevesebb lesz — személy repatriálása elősegítené e rendkívül ne­héz, túlságosan hosszan tartó probléma végleges megoldását — és higgyék el nekem, nincsen rózsa tövis nélkül. A két demokrácia igazi együttműködése új rendszerének kezdetét szeretnénk itt látni. Azt hisszük és most is úgy véljük, hogy mindkét érdekelt fél részéről üd­vözölni fogják bizonyos személyek visszatérését nemzeti és szellemi hazá­jukba. Ha akadna valaki, aki megígér­hetné nekünk, hogy nagyobb számú csehszlovák hazatérésére lesz módunk, tisztességes és emberi módon, gazdasági szempontból is, meggyőződésem szerint tárt karokkal fogadnánk őket. Mint tud­ják, minden lehetőt elkövettünk, hogy amennyire egyáltalán tudtuk, repatriál­juk testvéreinket, mégpedig nemcsak Magyarországról, hanem Romániából, Ausztriából és Jugoszláviából is. Gon­doskodunk róluk, szeretjük őket és azt kívánjuk, hogy térjenek vissza hozzánk. Úgy látszik viszont, hogy Magyaror­szágon ez másképpen van, ami elszomo­rít. Clementis úr, bizottsági főképviselő kollégám és barátom minden részleté­ben ismertetette önökkel téziseinket. Mindaz, amit meg akarok tenni, annyi, hogy föltegyem a pontot néhány i-re és a keresztvonást néhány t-re. A legmagasabb élő tekintélyekre hi­vatkozva, Potsdamban elfogadták az át­telepítés alapelveit. Nem szép ez a szó. De ha Potsdamban így történhetett, mi­ért nem tudott így tenni a párizsi konfe­rencia is? E probléma megoldása a kon­ferencia kezében van és végül a négy Nagy kezében. Szükségünk van az önök véleményére, kérjük megértésüket és segítségüket, kitartva a tény mellett, hogy javaslatunk jogos. Megismételjük ígéretünket, hogy mindent elkövetünk, ami csak lehetséges az áttelepítés civili­zált, tisztességes és mindenekfölött em­beri lebonyolítási módjáért. Legyen bármilyen nézetük javaslatunkról, meg kell mondanunk, hogy az orvostudo­mányban a megelőzés az egészség leg­jobb őre. Azt hisszük, némi emberi se­bészet előnyösebb, mint az elhúzódó rák. A csehszlovák delegáció kész bele­egyezni, hogy a már létező és jól dolgozó albizottság foglalkozzon ezzel a kérdés­sel. Az albizottságnak meg kellene kísé­relnie mindkét fél számára elfogadható megoldás keresését. Múltunkkal és fel­adataink teljesítésének módjával össz­hangban kérjük önöket, tegyék lehető­vé, hogy folytassuk és befejezzük a mun­kát, amelybe a szomszédokkal való ba­rátság és együttműködés szellemében fogtunk bele. Ha nem ez lenne a cseh­szlovák delegáció és nemzetem szándé­ka, nem szólnék ma önökhöz ezen a helyen." A bizottság ezután már további vita és ellenvetés nékül megbízta az albizott­ságot az áttelepítésről szóló 4.B cikkely­hez készített javaslatunk tanul­mányozásával. Ez az az albizottság volt, amely éppen befejezte igényeink tanul­mányozását és beadta jelentését a bécsi döntés következményeinek megsemmi­sítéséről és a pozsonyi hídfő kiszélesíté­séről. Az USA és az Egyesült Királyság kezdeményezésére az albizottság kísér­letet tett a kapcsolatfelvételre Csehszlo­vákia és Magyarország között. Ezt a Csehszlovákia és Magyarország közötti közvetlen tárgyalás formájában szervez­ték. A két delegáció ülésére vasárnap, 1946. szeptember 29-én került sor. Az üiésen semleges megfigyelőként és egy­ben elnökként részt vett Pope tábornok, a bizottság és az albizottság kanadai de­legátusa. A magyar küldöttség rövid deklará­ciót olvasott fel: „A magyar küldöttség részletesen is­mertette a bizottság előtt az alapvető okokat, amelyek miatt 200 000 magyar áttelepítése Csehszlovákiából Magyar­­országra elfogadhatatlan Magyarország számára. Nem tehetünk egyebet, mint ismételten megerősítjük ragaszkodá­sunkat azokhoz az alapelvekhez, ame­lyekről továbbra is úgy véljük, hogy jó alapokon nyugszanak és mind szellem, mind betű szerint összhangban vannak az Atlanti Chartával és az Egyesült Nemzetek Chartájával. Ilyen körülmények között a magyar küldöttség nem vizsgálhatja másképpen ezt a problémát, mint a magyar—cseh­szlovák kapcsolatok szempontjából, amelyek normalizálását és javítását őszintén óhajtja. E szellemtől áthatva kijelenti, kész tárgyalásokat kezdeni a csehszlovák delegációval, hogy vele egyetértésben jóhiszemű megoldást ta­láljon a probléma rendezésére, ami el­választja egymástól a két országot. A magyar küldöttség szerint a prob­léma abban rejlik, hogy az elképzelt át­telepítés során, amennyire csak lehetsé­ges, zárják ki az erőszak elemeit. Ezt a célt csak határmódosítással (rectificati­on) lehetne elérni, ami lehetővé tenné, hogy azokat a személyeket, akiktől Csehszlovákia meg akar szabadulni, az általuk lakott területtel együtt telepíte­nék át anélkül, hogy kiszakítanák őket tűzhelyüktől és a létezésük anyagi felté­teleit biztosító környezetükből. Ilyen el­őfeltétellel Magyarország kész lenne, ugyancsak a megbékélés és a közeledés állandó vágyától vezérelve, gondjaiba venni bizonyos számú magyart az érin­tett területek lakosságán felül. Ezt a többletet (surplus) azok közül a magya­rok közül választanák ki, akik e célból jelentkeznének, és a magyarországi és a szlovákiai népsűrűségre való tekintettel állapítanák meg. Ilyen módon az erőszak-elem, amennyiben az elgondolt operációt ille­ti, a minimumra korlátozódhatna, és esetleg teljesen ki is lehetne zárni. Hogy az áttelepítendő személyek szá­mát a lehető legalacsonyabbra csök­kenthessék és hogy a határmódosítás mértéke a legsűrűbben lakott területet érintse, és ahol a magyarok száma a szlovákokkal szemben a legnagyobb. Egyébként e területek szlovákiai egy ké­sőbbi csere tárgya lehetnének. Ä ma­gyar delegáció szeretné hangsúlyozni, hogy a határmódosítás kérdését kizáró­lag azon okból veti fel, mivel a csehszlo­vák delegáció kitart az áttelepítés gon­dolata mellett. Végül bátorkodom kifejezni a ma­gyar küldöttség azon reményét, hogy az ilyen feltételekkel létrejövő megállapo­dás megnyitja az utat a Szlovákiában maradó magyar lakosság emberi jogai­nak elismeréséhez és ezzel a két ország végleges megbékéléshez." A magyar küldöttség nyilatkozatára Masaryk külügyminiszter válaszolt: „Abban a reményben jöttünk itt össze, hogy alapot találunk a kétoldalú tárgyalásra a magyar küldöttséggel. Amikor azonban végighallgattam kol­légám, Gyöngyösi úr nyilatkozatát, el kell mondanom, hogy csalódtam. A magyar küldöttség nem változtatta meg nézetét, és nemcsak továbbra is elutasítja az áttelepítés elvét, hanem területet is követel egy győztes állam­tól, és olyasmit javasol, ami eléggé ha­sonlít a Csehszlovákia határain belül maradó magyarok kisebbségi jogaihoz. A csehszlovák delegáció a konferencia csaknem valamennyi ülésén tökélete­sen megvilágította, hogy ami Csehszlo­vákiát illeti, meg kívánjuk szüntetni a kisebbségi problémákat és nemzeti ál­lamot szeretnénk kialakítani. E dönté­sünk indokai minden részletében is­mertek mindenki előtt, aki ebben a helyiségben tartózkodik. Ha a magyar javaslatot kellene megvalósítani, úgy tűnik, egyetlen magyar sem hagyná el önként Csehszlovákiát, inkább szíveseb­ben ott maradna és a magyar érdekek védelmezőjévé válna. Az említett körülményeket mérlegel­ve kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a csehszlovák delegáció semmilyen alapot vagy kiindulást sem lát a magyar kül­döttség nyilatkozatában egy olyan nézet számára, ami hasznos célt szolgálna, hogy folytassuk ezeket a mai vitákat, és sajnálom elnök úr, hogy megzavartuk hétvégéjét anélkül, hogy kevéssé is e­­lőbbre jutottunk volna a bennünket e hosszú heteken át foglalkoztató problé­ma megoldásában." Az elnöklő Pope tábornok még kísér­letet tett a vita folytatására. Magyaror-, szág képviselője azonban kijelentette, hogy Csehszlovákiának bármilyen terü­letátengedést elvből elutasító álláspont­ja következtében Magyarország nem lát közös alapot a további közvetlen tárgya­lásra. A magyar küldöttséggel folytatandó közvetlen megbeszélésekre tett sikerte­len kísérletről az alábbi rövid közös köz­leményt adták ki: „A magyar politikai-területi bizott­ság által létrehozott albizottság kezde­ményezésének eleget téve, 1946. szep­tember 29-én a Luxemburg-palotában Pope tábornoknak, a kanadai delegáció tagjának elnöklete alatt a csehszlovák delegáció találkozott a magyar küldött­séggel. A megbeszélések nem hoztak semmi­féle megoldást." A közvetlen tárgyalásra történő si­kertelen kísérlet után szeptember 30-án és október 2-án már az egész albizottság ülésezett. Meghívta és meghallgatta a magyar küldöttséget. Ismét megvitatta a problémát és jelentést nyújtott be bi­zottságának. Csehszlovákia, látva főként az angol­szász államok álláspontja következtében kialakult helyzetet, elfogadta Új-Zéland delegátusának kompromisszumos javas­latát. így terjesztették egyhangú javas­latként a politikai-területi bizottság elé az alábbi szöveget: „MAGYAR POLITIKAI ÉS TE­RÜLETI BIZOTTSÁG AZ ALBIZOTTSÁG HARMADIK JELENTÉSE Csehszlovák módosító javaslat a 4. cikkelyhez (C. P. Gén. Doc. l.G 5) 1. Az albizottság tagjai: Mr. Stirling (Ausztrália) Pope tábornok (Kanada) Dr. Slávik (Csehszlovákia) Mr. Costello (Új-Zéland), tudósító Manuilszkij úr (Ukrajna), elnök 2. A feladat A bizottság által szeptember 9-én létrehozott albizottság harmadik fela­data a békeszerződés-javaslat 4. cikke­lye 3. bekezdéséhez benyújtott máso­dik csehszlovák módosító javaslat átta­nulmányozása volt, azon okiratoké, amelyek a bizottság megítélése szerint összefüggenek a módosító javaslatban foglalt kérdésekkel, és jelentést kell benyújtani a bizottságnak az ezen kér­déseket illető tények adatairól, olyan megjegyzésekkel ellátva, amelyeket a bizottság alkalmasnak tart tekintetbe véve különösen az Atlanti Chartában kifejezett alapelveket, valamint azokat az alapelveket is, amelyeket az Egye­sült Nemzetek Chartájának 55. cikke­lye tartalmaz. 3. Az albizottság által felhasznált for­rások 1. A csehszlovák módosító javaslat szövege. 2. Tárgyalás a csehszlovák problémá­ról. 3. a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdései. 4. A csehszlovák kormány javaslatai és megjegyzései a magyar békeszerző­dés tekintetében. 5. A magyar kormány által előterjesz­tett megjegyzések a magyar békeszerző­dés-javaslathoz (C. P. Gén. Doc. 5. és mellékletek). 6. Kisebbségvédelmi megállapodás­tervezet (a magyar küldöttség előter­jesztésében). 7. Le probleme hongrois par rapport a la Tchécoslovaquie (a magyar küldött­ség előterjesztésében). 8. A csehszlovákiai magyar kisebbség problémája. 9. A problémáról tartott bizottsági tárgyalások szószerinti jegyzőkönyve. 10. A csehszlovák-magyar lakosság­csere-egyezmény szövege. 4. Általános megfontolások Az erre az ügyre vonatkozü tényeket, mind a csehszlovák, mind a magyar kül­döttség érveivel együtt olyan részletesen hozták nyilvánosságra és tárgyalták meg a bizottságban, hogy már nem tartották szükségesnek ismételt közlését az albi­zottság jelentésében. 5. A tárgyalás áttekintése Az albizottság kezdeményezésére szeptember 29-én ülésre került sor Csehszlovákia és Magyarország képvi­selői között, amelyen megfigyelőként részt vett Pope tábornok is. Mindkét ország képviselői kifejtették álláspont­jukat, amely annyira ellentétes volt, hogy nem tűnt célszerűnek a tárgyalás folytatása. Az albizottság szeptember 30-i ülé­sén Magyarország képviselői előadták álláspontjukat és válaszoltak a többi küldött által hozzájuk intézett kérdé­sekre. Az albizottsági vita során nyilvánva­lóvá vált, hogy a csehszlovák módosító javaslat eredeti formájában valószínű­leg nem talál elegendő támogatásra ah­hoz, hogy a csehszlovák delegációnak elfogadható ajánlást adhassanak ki, bár a kisebbségi probléma végleges megol­dása és a csehszlovákiai nemzeti egység kialakítása olyan ügy volt, ami vala­mennyi delegátus rokonszenvével talál­kozott. Ezért egyhangúan elhatározták a csehszlovák módosító javaslatnak (C. P. Gen. Doc. 1 Q 5) az alábbi szöveggel való helyettesítését azzal az ajánlással, hogy iktassák a magyar békeszerződés­javaslat 4. cikkelye után. 6. A javasolt új módosító javaslat szövege: „Magyarország kétoldalú tárgyaláso­kat kezd Csehszlovákiával azon etnikai magyar származású, Csehszlovákiában élő lakosok problémája megoldásának céljából, akiket az 1946. február 27-i lakosságcsere-egyezmény szerint nem helyeznek el Magyarországon. Abban az esetben, ha a jelenlegi megállapodás érvénybe lépésének nap­jától számított hat hónapon belül nem születne megegyezés, Csehszlovákiának joga lesz arra, hogy a kérdést a Külügy­miniszterek Tanácsa elé terjessze és kérje a Tanács segítségét a végleges megoldás elérésére." Az albizottság jelentését és a 4. B. cikkelynek az albizottság által javasolt szövegezését 1946. október 3-án a ma­gyar politikai-területi bizottságban egyhangúan elfogadták és jóváhagy­ták. Még a szavazás előtt hozzászólt az ügyhöz az Egyesült Királyság, az Egye­sült Államok, Jugoszlávia és Franciaor­szág delegátusa. Az Egyesült Királyság delegátusa kijelentette: „Az Egyesült Királyság delegációja az albizottság jelentésének elfogadása mellett fog szavazni. Külön üdvözöljük azt a mérsékletet, amelynek kinyilvání­tásával a csehszlovák delegáció lehetővé tette e jelentés egyhangúan történő be­nyújtását. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy segítségére legyek csehszlovák baráta­imnak és ugyancsak arra törekedve, hogy eloszlassak minden lehetséges fél­reértést, szeretném itt röviden előadni az Egyesült Királyság kormányának ál­láspontját azokban a vitákban, amelyek az utóbbi hetekben e problémáról foly­tak. Őfelsége kormánya már régóta me­legen óhajtja, hogy megoldást találjanak a csehszlovák és a magyar kisebbségek problémájára, ami Európának ebben a részében keserű emlékeket ébreszt a Tengely elnyomásának éveiről, és hogy ez a megoldás a leghathatósabban meg­akadályozza a jövőben a szüntelen súr­lódásokat. Bármennyire kívántuk is azonban segíteni a csehszlovák kor­mányt magyar kisebbsége terhes kérdé­sének rendezésében, nem hihettük, hogy a csehszlovák módosító javaslat kezdeti formájában megszerezhette vol­na e konferencián a tagok többségének támogatását. Most boldogok vagyunk, hogy a csehszlovák delegáció által benyújtott cikkely-javaslat kifejtése olyan módon történt, amely véleményünk szerint szé­les körben elfgadható lesz, és ugyanak­kor kielégíti a csehszlovák kormány igazságos igényeit. Hisszük, hogy a java­solt kétoldalú tárgyalás haladéktalanul és még bátorítóbb szellemben megkez­dődik." Az USA álláspontját Bedel-Smith tá­bornok fogalmazta meg: „Elnök úr! Nem hiszem, hogy szük­ség lenne az Egyesült Államok ezen üggyel kapcsolatos álláspontjának újból ismertetésére, tekintettel arra, hogy az itt már néhányszor elhangzott. Úgy vé­lem azonban, helyénvaló lenne, hogy az Egyesült Államok kormánya bizonyos mértékben elismerését fejezze ki a cseh­szlovák delegációnak ezzel kapcsolatos álláspontjáért. Számos megbeszélést folytattunk már e delegáció tagjaival, és azt hiszem, hogy mi, akár bárki más, tudatában va­gyunk a létező igen erős érzelmeknek, és kezdettől fogva hittünk a csehszlovák eljárás helyességében a kétoldalú tár­gyalásokon. Meggyőződésem, hogy ezek eredményét a békekonferencián részt vevő 21 nemzet figyelemmel fogja kísérni. Úgy vélem, jó államférfiúi munka ez. Az Egyesült Államok örömmel tá­mogatja az albizottságnak ezt a javas­latát."

Next

/
Oldalképek
Tartalom