Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám

VavrouSek szidja a Hőmérőt / / CSÜTÖRTÖK, 1992. április 16. • II. évfolyam • 91. szám • Ára 2,30 korona Folytatódott a Szövetségi Gyűlés kamaráinak 22. együttes ülése Adótörvények —- a második fordulóban A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény módosí­tására vonatkozó javaslatról tar­tott szavazással nyílt meg tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés ka­marái 22. együttes ülésének má­sodik napja. A parlament elfogadta az alkot­mánytörvény novelláját, amely a köztársasági elnök megválasztásá­nak módját illeti. A szavazás előtt a bizottsági előadó közölte: a javaslat előterjesztői, a képviselői klubok és a módosítási javaslatok benyújtói között megállapodás született arról, hogy kihagyják a harmadik fordulót. (Az elnökválasztás új módjáról la­punk tegnapi számában már részlete­sen tájékoztattunk ) Az egyeztetésen arról is megálla­podás született, hogy az államfő ad­dig maradjon tisztségében, ameddig utódja le nem teszi hivatali esküjét, maximum azonban három hónapig maradhat a helyén a régi elnök. Az eredeti javaslat hat hónappal szá­molt. A tegnap elfogadott módosítás értelmében az elhökválasztás két­fordulós lesz. A másodikra akkor kerül sor, amennyiben az első for­dulóban a jelölt a Népi Kamarában, illetve a Nemzetek Kamarájának cseh és szlovák részében nem szerzi meg a háromötödös többséget. A második fordulóra a sikertelen első forduló utáni 14 napon belül kerül sor. Államfővé azt a jelöltet választ­ják, aki megszerzi a szavazatok többségét. Amennyiben a köztár­sasági elnököt még így sem tudják megválasztani, 14 napon belül új je­löltekkel ismét kétfordulós válasz­tást tartanak. A Szövetségi Gyűlés a továbbiak­ban nem hagyta jóvá az egyházak és vallási közösségek vagyonjogi kár­pótlásáról és rehabilitásáról szóló törvényt. A plénum egyebek között nem fogadta el a magyar képviselők módosító javaslatait, amelyek első­sorban arra irányultak, hogy a meg­határozó időszak ne 1948. február 25-én, hanem 1938. szeptember 29- én kezdődjön. Batta István a követ­kező mondat beszúrását javasolta: „A csehtestvérek evangélikus egy­ház, a sziléziai és a szlovákiai ág. hitv. evangélikus egyház, továbbá a (Folytatás a 2. oldalon) Prágában tegnaptól Hungaroton bemutató A prágai Magyar Kulturális Központban tegnap nyitották meg a magyarországi Hungaroton hanglemezkiadó komolyzenei ter­mését bemutató kiállítást. Ebből az alkalomból Csermák Zoltán, a kiadó kereskedelmi igazgatója ismertette a Hungaroton eddigi tevékenységét, m^jd pedig beszámolt az elkövetke­ző időszakkal kapcsolatos tervek­ről Hangsúlyozta, hogy nemzetközi viszonylatban — főleg a komolyze­nei anyagnak köszönhetően — jó eredményeket könyvelhetnek eL Kifejtette, hogy a korábbi sikerekre alapozva el szeretnék mélyíteni a csehszlovák Supraphon lemezkia­dóval folytatott együttműködésü­kéi Bár a Hungarotonhoz hasonló­an a Supraphon privatizációs fo­lyamata is a vártnál lassúbb üte­mű, ez nem jelenthet akadályt az eddigi együttműködés bővítése so­rán — hangsúlyozta a kereskedel­mi igazgató. A bemutató megnyitá­sa alkalmából kifejezte reményéi hogy a konkrét együttműködéssel kapcsolatos terveiket már a közel­jövőben sikerül megvalósítani A Központi Választási Bizottság ülésén Számot kaptak a pártok A Központi Választási Bizottság teg­nap kisorsolta azokat a sorszámokat, amelyekkel a politikai pártok, mozgal­mak és koalíciók a júliusi parlamenti vá­lasztásokon indulnak. Negyvenegy szám talált gazdára, miközben a huszas ki­használatlan maradt. MiloS álapáknak, a választási bizott­ság jegyzőkönyvvezetőjének tájékoz­tatása szerint műszaki hiba folytán az Együttélés-féle koalíció különböző né-Lakásszövetkezetek ven kétszer fordult elő a sorsoláson. A sorsolásból kizárták az Elkötelezett Ro­mák Mozgalmát és a Kommunizmus El­lenzői nevű csoportot, mivel a bizottság megállapította, hogy nem regisztrált po­litikai erőkről van szó és nem teljesítik a választásokon való részvétel törvényes feltételeit. (A mellékelt listán közöljük a „sorszá­mozott” politikai szubjektumok jegyzékét — változás lehetséges.) A tulajdon átruházása Ivan Pikrybiek, a Lakásszövetkezetek Cseh- és Morvaország Szövetsége elnökének tudomása szerint a Szövetségi Gyűlésnek jövő héten kell megvitatnia a lakásokhoz és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekhez fűződő tulajdonviszonyról szóló törvényt. A tervezetet egyebek között már jóvá­hagyta a parlament szociális és kulturális bizottsága, politikai grémiuma pedig a 22. együttes ülés napirendjére tűzte. A szövetség elnöke tegnapi prágai saj­tóértekezletén megelégedéssel nyugtázta, hogy a lakásszövetkezetekre vonatkozó rendelkezésekre a szövetségi kormány is az áldását adta. „A szövetkezeti lakások­kal foglalkozó rész a tagok szempontjából nem módosítja és nem is helyezi hatályon kívül azt, amit az úgynevezett transzfor-Vagyonjegyes privatizáció —fennakadás nélkül mációs törvény már rögzít” — mondta Pikryl. Szavai szerint az elfogadásra váró jogszabály kimondja, hogy minden la­kásszövetkezeti tag július 28-áig felkérheti az illető lakásszövetkezetet, hogy a lakást ruházza át a tag magántulajdonába. Ezt a szövetkezet ingyenesen teszi meg. Ivan Pikryl kiemelte: a törvény azt is lehetővé teszi, hogy a tulajdon átru­házásra július 28-a után is sor kerülhet, mégpedig a ki nem egyenlített hitelből és a lakásszövetkezet taggyűlése által jóváhagyandó összegből álló úgyneve­zett szerződéses áron. „Nagyon szerencsétlen lépés” Josef Vavrousek miniszternek, a Szövetségi Környezetvédelmi Bi­zottság elnökének véleménye sze­rint a Bős—Nagymarosi Vízlépcső­­rendszer építése politikai kérdés, és az ökológiai aspektusokkal már nem függ össze. A csehszlovák környezetvédelmi miniszter tegnapi prágai sajtóérte­kezletén a továbbiakban elmondta, hogy jelentősen tendenciózusak a magyar részről a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer környezeti hatá­sairól a közvéleménynek nyújtott in­formációk. „Erről lehetőségem volt meggyőződni a Magyar Televízió Hőmérő című vitaműsorában való szombati szereplésem során is, ami­kor a műsorvezető azokkal a ma­gyar szakemberekkel szemben is na­gyon arrogánsán viselkedett, akik a dunai vízlépcső építésének befejezé­sét illetően a hivatalostól eltérő vé­leményt képviselnek” — állapította meg Vavrouäek. A környezetvédelmi miniszter a vízlépcső építéséről kötött államközi szerződés esetleges felbontását ma­gyar részről „nagyon szerencsétlen lé­pésnek” tekintené. (A Bős—Nagyma­rosi Vízlépcsőrendszer kérdésével la­punk 6. oldalán foglalkozunk.) A politikai erők sorszámai 1 Polgári Demokrata Szövetség 2 Csehszlovák Demokrata Párt 3 Csehszlovák Szociáldemokrata Párt 4 Önigazgatási Demokrácia Mozgalma—Morvaország és Szilézia Társaság 5 Nyugdíjasok Mozgalma a Létbiztonságért 6 Szabad Megnyilvánulásért Mozgalom—Szlovák Republikánus Unió koalíciója 7 Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom 8 Demokratikus Baloldal Pártja 9 Munka és Biztonság Pártja 10 Nemzeti Szociális Párt—Csehszlovák Nemzeti Szocialista Párt 11 Szlovákia Felszabadításáért Mozgalom 12 Szabadságpárt—Nemzeti Egységpárt 13 Demokraták ’92 a Közös Államért mozgalom 14 Republikánus és Nemzeti Demokratikus Egységpárt 15 Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom—Együttélés Politi­kai Mozgalom—Magyar Néppárt 16 Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom 17 Keresztény és Demokratikus Unió—Csehszlovák Néppárt 18 Szlovákiai Kommunisták Szövetsége 19 Csehszlovák Vállalkozók, Kisiparosok és Földművesek Pártja 20 felhasználatlan 21 Szociális Igazságosságért Mozgalom 22 Liberális Szociális Unió 23 Zöldek Pártja 24 Polgári Mozgalom 25 Kereszténydemokrata Mozgalom 26 Polgári Demokrata Unió 27 Csehszlovák Roma Kongresszus 28 Egyesülés a Köztársaságért—Csehszlovák Republikánus Párt 29 Nemzeti Liberális Párt 30 Szlovákiai Zöldek Pártja 31 Elkötelezett Pártonkfvüliek Klubja 32 Csehszlovák Roma Polgári Kezdeményezés 33 Baloldali Blokk 34 Szlovákiai Szociáldemokrata Párt 35 Szlovákia Kommunista Pártja ’91 36 Demokrata Párt—Polgári Demokrata Párt koalíciója 37 Szlovák Nemzeti Párt 38 Sörbarátok Pártja 39 Szlovák Néppárt 40 Magyar Polgári Párt 41 Független (Erotikus) Kezdeményezés 42 Polgári Demokrata Párt—Kereszténydemokrata Párt koalíciója A gazdasági tanács döntött Leáll a Szeredi Nikkelkohó Anion Vavro miniszterelnök-he­lyettes tegnap a szlovák kormány gaz­dasági tanácsának ülése után tartott sajtóértekezletén mindenekelőtt el­mondta, hogy az általa vezetett testület napirenden kívül foglalkozott a privi­­gyei bányászok által a kormányfőhöz intézett nyílt levéllel. Vavro közölte, hogy Privigyén az üzemeltetési költségek és a forgalom közötti különbség 887 millió koronát tesz ki, dotálására azonban a kabinetnek nincs pénze. Jaroslav Kubeéka első gazdasági miniszterhelyettes közlése szerint a gazdasági tanács úgy döntött, hogy áp­rilis 30-tól leállítja a termelést a Szere­di Nikkelkohóban. Ezt azzal magyaráz­ta, hogy a végtermékek árának libera­lizálása ellenére az utóbbi időben csaknem megkétszereződtek a nikkel­­termelési költségek. A miniszter elégedett (Munkatársunktól) — Tegnap a szokottnál valamivel kevesebb újsá­gíró volt kíváncsi Ivan Miklós szlo­vák privatizációs miniszter immár hagyományos szerdai sajtótájékozta­tójára, amely ezúttal kurtábbra is si­keredett, mint bármelyik korábbi. Persze, nem azért, mert a miniszter­nek és helyettesének Mária Kolaríko­­vának nem volt mit mondania, ha­nem a sajtó képviselőinek egyre pasz­­szívabb hozzáállása miatt. Mintha hatni kezdene rájuk az egyes ellenzé­ki politikai erők vagyonjegyes priva­tizáció ellen intézett számos kiroha­nása. Legalábbis erre lehetett követ­keztetni közömbösségükből. Pedig a miniszter — miután nyil­vánosan köszönetét mondott hivata­la minden dolgozójának eddig mun­kájáért — több érdekes információ­val szolgált a jelenlevőknek. Egyebek közt elmondta, hogy a vagyonjegyes privatizációba végül is 427 vállalatot soroltak be, amelyek 495 rész­vénytársasággá alakulnak Ez pedig egyszersmind azt is jelenti, hogy 393 vállalat csupán egy részvénytársa­ságként működik majd tovább. A va­gyonjegyes privatizáció tárgyát képe­ző vagyon értéke 92 863 963 000 ko­rona, s az ily módon „államtalaní­­tandó” legnagyobb vállalat a Kelet­­(Folytatás a 2. oldalon) „Nemzeti” vélemények Havel beszédéről, avagy Mindenki hall, amit akar A politikai pártok szokásos heti pozsonyi sajtótájékoztatóin tegnap szinte kivétel nélkül mindenki szen­telt néhány keresetlen szót Václav Havel keddi parlamenti beszédé­nek. Ján Cuper, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyik kép­viselőjelöltje — mellesleg a Ko­­mensky Egyetem jogi karának do­cense — nem mulasztotta el meg­jegyezni, hogy „a régi rendszer szel­lemes védelme” volt, amit a köztár­sasági elnök elmondott, de pozitív­nak tartotta, hogy Havel méltá­nyolta a szlovákok emancipációs törekvéseit mind a nemzeti, mind az államjogi kérdésekben. Rudolf Filkus, a mozgalom tanácsának el­nöke azt ragadta ki, hogy az elnök elismerte, bizonyos módosítások szükségesek a gazdaság átalakítá­sának folyamatában, s ebben saját maga és mozgalma gazdasági el­képzelései helyességének igazolá­sát vélte felfedezni. Az államjogi el­rendezést illetően azonban Filkus a DSZM legújabb elméletét favori­• • • zálta, vagyis azt, hogy csak úgy nem lehet népszavazást kiírni, előbb ki kell kiáltani az ország szuverenitá­­'Sát, meg kell alkotni az új alkot­mányt, hogy tudjanak mit választa­ni az egyszerű állampolgárok. Mert abban biztosak Filkusék, hogy a je­lenlegi állapotot a szlovákok több­sége elutasítja. Kérdés persze, mit szólt volna Filkus, ha hallja, amit egy másik sajtóértekezleten a Független De­mokraták Pártjának titkára, Milan (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom