Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-04 / 54. szám
1992. március 4. Február 16-án a pozsonyi Vár egykori kápolnájában ünnepélyes külsőségek között emlékezett meg az itteni magyarság Pozsony szabad királyi várossá válásának 700. évfordulójáról. Az ünnepségen képviseltette magát a budapesti Rákóczi Szövetség is, melynek nevében dr. Vígh Károly történész átadta a szövetség kitüntetését dr. Fogarassy László történésznek, Mayer Judit fordítónak, Schleicher László tanárnak és Moravek István egykori sportolónak, akik munkásságukkal hozzájárultak Pozsony többnyelvű kultúrájának gazdagításához. A történelmi évforduló közős megünneplésének gondolata Kajla Júliában fogalmazódott meg, ahogy az ő ötlete volt a Posonium Társaság Is, amelynek megalakulásához ez az ünnepség szolgáltatott keretet. Ez a társaság teljesen kötetlen, vezetősége, elnöke nincs, szervezője, egyszemélyes mindenese maga az alapító, tagja pedig mindenki, aki szereti Pozsonyt és ellátogat a Posonium Társaság rendezvényeire. • Hogyan született a Posonium Társaság ötlete?- Pozsony nemrég ünnepelte hétszázadik évfordulóját annak, hogy az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. Endre kiváltságlevelével szabad királyi várossá emelte. Én ugyan nem vagyok pozsonyi születésű, a keleti végekről származom, de amikor sok diáktársammal együtt feljöttem ide tanulni, a város befogadott, magához ölelt bennünket, otthonunkká vált, s hálából Szabad ÚJSÁG A BEFOGADÓ VÁROS BESZÉLGETÉS KAJLA JÚLIÁVAL, A POSONIUM TÁRSASÁG ALAPÍTÓJÁVAL belénk plántálódott az ősi város tisztelete, szeretete. Ezért arra gondoltam, hogy ezt a jelentős évfordulót méltó módon meg kell ünnepelni, de nem akárhol, hanem a Várban, amely a város szimbóluma. S ha már egyszer összegyűlünk mi, akik szeretjük ezt a várost, miért ne találkoznánk rendszeresen. Hát Így született az ünnepség és a Posonium Társaság ötlete. Aztán felkerestem a Komensky Egyetem magyar tanszékét, a Duna utcai magyar iskolát, a magyar óvodát, az Ifjú Szivek madrigálkórusát, a Szőttes táncosait, a Színművészeti Főiskola, a Zeneművészeti Főiskola és a Konzervatórium magyar növendékeit, hogy járuljanak hozzá valamivel az ünnepi est műsorához. • írásos meghívó nem volt, mégis sokan voltak az ünnepségen. Ezt hogy sikerült elérni?- Megkértem Herdics plébános urat, Mikó püspök urat és Montág tiszteletes urat, hogy a Ferenceseknél, illetve a református és az evangélikus templomban hirdessék ki a vasárnapi istentiszteleten, mikor, hol lesz az ünnepség, és ók ezt nagyon szívesen meg is tették, az emberek pedig eljöttek. • Hogyan tudtad megoldani, hogy az ünnepség a Várban legyen, ráadásul ingyen bocsássák rendelkezésedre az egykori kápolna helyiségét?- Mindenki valamilyen képességgel, adottsággal születik, én a szervezést kaptam ajándékba, no meg azt, hogy nagyon könnyen tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel. Én az emberekben sosem a mínuszt, hanem mindig a pluszt veszem észre. Ők pedig érzik, hogy szeretettel, bizalommal közeledem feléjük, és ezt viszonozzák. Nem emlékszem olyan esetre, hogy valamit ne tudtam volna elintézni. Már az iskolában is mindig szerveztem, intézkedtem, ez egyszerűen a véremben van. Diákkoromban rengeteget sportoltam, színjátszó körben szerepeltem, én voltam az örök kultúrfelelös, vasárnapi matinékat, közös színházlátogatásokat, különböző összejöveteleket szerveztem, alapító tagja és első elnöke voltam a József Attila Ifjúsági Klubnak. A hatvanas éveknek fantasztikus atmoszférája volt, mindig történt valami, és mi, diákok mindenütt ott voltunk. Innen a sok ismeretség, mindig találok valakit, akit még a régi időből ismerek, és hajlandó segíteni. Itt, az egyetemen ragadt rám a Zsüli név is, sokan ma sem tudják az igazi nevemet, csak így ismernek Hogy kérdésedre válaszoljak, a Várban azt a termet is ilyen régi ismeretségeken keresztül sikerült megszereznem. • És a Posonium Társaság heti összejöveteleinek színhelyét, a Stefánia kávéházat is?- Persze, azt is. Minden szerdán kettőtől hatig fenntartják számunkra a három utolsó asztalt, ahova le lehet ülni egy kis baráti tereferére. Ennek a régi kávéháznak patinája van, mindenki ismeri, ráadásul nem emeletes, az idősebbeknek nem kell lépcsőt mászniuk, ideális hely ilyen találkozókra. Ez hetente van, a Posonium Társaság előadásait pedig havonta szeretnénk megrendezni. Az első már megvolt és kitűnően sikerült, Vadkerty Katalin történész népes hallgatóság előtt beszélt a Kassai Kormányprogram következményeiről. Vírágvasárnap megemlékezést tartunk Jan Amos Komensky születésének 400. évfordulója alkalmából, május 1-jén pedig megrendezzük a József Attila Ifjúsági Klub országos találkozóját. Ez utóbbira már elintéztem az olcsó szállást és étkezést, mivel kétnapos lesz, s az egész országból és Magyarországról is várjuk a résztvevőket. • Ez is mind a te ötleted?- Igen, ezt úgy megálmodom magamnak, aztán talpalok, loholok, telefonálok, amíg össze nem jön az egész, összegyűjtöm a virágokat, de a csokorba rendezésüket már másra bízom. Ahhoz, hogy le is vezessem az akciókat, konferáljak, rendezkedjek, már nincsenek idegeim, akkor már egy új dolog foglalkoztat. • Mondd, van neked noteszod?- Mire? • Hogy feljegyezd a neveket, a telefonszámokat, a találkozók időpontját.- Ez mind a fejemben van. • Azt hallottam, hogy te már minden voltál, még darukezelö is. Igaz ez?- Három évet kibírok valahol, mint a mesében, de aztán már változtatnom kell. • De voltál riporter is, az pedig elég változatos mesterség.- Igen, de az olyan időszakban volt, amikor ha valahol eltüsszentetted magad, már odafönn is tudtak róla, nem, ez nekem nem passzolt. Darukezelö meg azért lettem, mert kidobtak a főiskoláról. Pozsonyban ugyanis, a Komensky Egyetem bölcsészkarán nagyon liberális tanáraink voltak, akik egyenrangú partnerként kezelték a diákokat, még azt is megengedték, hogy a szemináriumokon rágyújtsunk. Aztán a pedagógiai fakultást áthelyezték Nyitrára, de az utolsó évfolyamot még hozzánk csatolták, tanárokkal együtt. Ezek már korántsem voltak olyan elnézőek, sót elég vaskalaposok voltak. Az egyik szemináriumon szünetet kértem, egyszer, kétszer, amikor a tanár harmadszor sem adta meg, rágyújtottam ott a teremben. Aztán röpültem, mert úgymond, huligánkodtam. Akkor mentem el darukezelónek, egy kimustrálásra érett, életveszélyes darura, de ott is megvoltam A munkámat elvégeztem, ráadásul kultúrműsorokat szerveztem, faliújságot csináltam, megkedveltek, alig akartak elengedni. A munkaadómtól olyan jellemzést kaptam, hogy azonnal visszavettek a főiskolára. Ebbe besegítettek régi tanáraim is, akik jól ismertek, tudták például, hogy második évfolyamos koromban cigányokat tanítottam imi-olvasni. A Patronkára akkoriban vándorcigányokat telepítettek, akik között sok volt az analfabéta. A kedves, idős tanító néni nem tudott zöldágra vergődni velük, mert jórészük csak cigányul és magyarul tudott. Egy ismerősöm, aki képviselő volt abban a városkerületben, megkérdezte, volna-e kedvem segíteni? Már hogyne volna! Beöltöztem jó tarka ruhákba, hatalmas fülbevalókat tettem a fülembe, s úgy mutatkoztam be felnőtt tanítványaimnak, hogy a Dankó Pistának vagyok a leszármazottja. Ez ugyan nem igaz, de valahogy meg kellett őket nyerni. Tudtam a nyelvükön, mert odahaza gyerekkoromban sok cigánycsalád velem íratta a leveleit Csehországba, rám is ragadt néhány cigány szó, így aztán rögtön befogadtak. Karácsony előtt már mindenki le tudta írni a nevét. Áprilisban befejeződött a tanfolyam és májusban országos konferenciát tartottak a cigányság problémáiról, ahol külön megdicsérték a Komensky Egyetem bölcsészkaros hallgatóit, akik jelentős eredményt értek el a cigányok analfabétizmusának leküzdésében. • Évek óta ismerlek, de még soha nem láttalak rosszkedvűnek, mindig tele vagy energiával, humorral.- Az ember arra született, hogy élje az életet és vegye észre azt, ami szép. Nem szeretem a kishitüeket, a kicsinyeseket, a fehér-feketében gondolkodókat, az örökösen panaszkodókat. Problémák mindig vannak, ezt az embernek egyszerűen tudomásul kell venni, és tennie kell a maga dolgát. Azért vagyunk itt, hogy valamit csináljunk. VOJTEK KATALIN Dúdor István emlékének BETTES ISTVÁN „A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne". Jól van, én nem bánom, legyen akkor halál is, de nem mindég..." (tőlem, 92-ben) Fényt árasztott, világított és világít ma is nekünk és bennünk. Küldetése volt figyelmeztetni az embert a belső elszegényedésre, az élet ellaposodására, a hamis ideák kelepcéjére. Küldetése volt átmenteni a fényt. Megtette dolgát a világban. Jel volt rövid élete s jel művészete is. Emberi keresztje alatt születik az új, látóbb ember. A vért, a gyalázatot emberi létéről már lemosta az idő, betakarja a föld. Maradt a tiszta, töretlen eszme, művészetének tüze képeiben, rajzaiban. öt éve már, hogy Dúdor István nincs köztünk. Longinusz százados lándzsáját jelentette azon a júniusi éjszakán egy felkorbácsolt idegzetű siheder ütése, amely halálát okozta harmincnyolc éves korában. Befejeződött egy életpálya s végérvényesen kiegészült a triász: Szabó-Bacskai -Dúdor. Egyként vallották, hitték és tették, hogy egyetemes, igaz művészetet lehet teremteni a provincián is: Nógrádban, a Medvesalján és Gömörben. A lezárult életpályák igazolják hitvallásukat. Művészetük az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Sajnos, a jelenlegi magyar kultúrpolitika alig vesz róla tudomást. Dúdor István gondolkodásának, művészetének tárgya: az „egész“. „Nemcsak a kultúra, az ember is; nemcsak a természet, a természetfölötti is; nemcsak a lélek, a szellem is; nemcsak az élet, hanem az is, ami az életen túl van. És nem mindez külön, egyenkint, hanem mindez együtt Az „egész a krízisben'' (Giulio Evola) Az utóbbi húsz év, amelyben Dúdor István művészete kibontakozott, nem kedvezett az érzékeny lelkületű művésznek. Gazdasági válság, szociális bizonytalanság, morális törvények semmivé válása, korrupció, közöny, türelmetlenség és züllés - ezeknek a tünetjelenségeknek felismerése, megélése motiválta művészetének apokaliptikus attitűdjét. A válsághelyzet minden alkotásán érzékelhető, tájképein, portréin, csendéletein, figurá-Paul Valéry lis kompozícióin, de tanulmányrajzain is. Fájdalmas és keserű vad kiáltozások művei. Végletes ellentétek feszítik Dúdor István művészetét, hasonlóan, mint Kondor Béláét. „Romantikus pátosz, dühödt expresszivitás, s az emberi lényeg és teljesség megcsonkításai elleni lázadás, az önemésztö, tragikus hangú irónia, a kor kataklizmáit az apokaliptikus látókhoz méltóan idéző vizionárius révület, káromló szitok - a másik oldalon pedig a tiszta emberség vágya..." (Német Lajos). Jellé egyszerűsödött képi motívumai imagináris erő hordozói. Töltetük által megtisztítani képesek az embert. „Ó, hazám fiai, ragaszkodjatok hozzám ti is, ragaszkodjatok!.. (Barak László: Míg élek.) FARKAS VERONIKA X• .•V.. v:;- y ••• 82-es retro-repró Elvirának (Tájkép menet közben) melegíteni úgyis kellett mert leginkább nekünk ajánlgatták- hogy is mondta a mozdonyvezető... ? ..mozdonyfüttyé a jövő bakfittyé a múlt ez meg a zord jeleny “ és még nyakkendőt sem volt könnyű akkortájt szerezni nem mozdonyt kölcsönözni de deresk messze hol csanalas gémek tornáztak a veríték aurájában s meszelni sem volt bolondság nem hogy még festeni tipródni a látomásokkal gizi tangó közben azt hitte te is mozdonyvezető vagy szökött fegyenc gólyahir fia mosatlan hajszesz mariám! mániád kata pult alatt katapultált s az amputált pult állt lám imád nem hatott mániád átsöpört andalúzián ellepte katalániát majd megintcsak bezúgtunk mire elfogyott a lőre múzsánk is megellett tőle később kitudódott mindenki tehenet tervezett magának vagy már üszőt tartott csak a dicsőséges babérkoszorú fel ne fújja nekik hisz akkor lökhetik a kecskét a nyári hőhullámig míg belövődtünk sem volt mindig könnyű bár nem okvetlenül melegítőben de melegíteni kellett s még ha el is hitted hogy nem muszáj mindenáron szesszel én csak a szójáték kedvéért tanácsoltam: keksszel persze ennyire nem ragadtattuk el magunkat IN MEMÓRIÁM i A komáromi Duna Menti Múzeum és a rimaszombati Gömöri Múzeum közös rendezésében 1992. február 28-án nyitották meg Dúdor István halálának 5. évfordulóján a festő müveiből összeválogatott emlékkiállítást a Duna Menti Múzeumban. A képen Dúdor István 1987. január 3-án készült tusrajza látható. Helyreigazítás Új könyvtár Pozsonyban címmel egy írást jelentettünk meg február 12-i számunkban, melyben a pozsonyi Magyar Kulturális Központ (Somolického 1/a) nemrég megnyílt könyvtárának nyitvatartási idejéről is tájékoztattuk tisztelt olvasóinkat A cikkben feltüntetett időpontok, sajnos, pontatlanok voltak, amiért az érintettek szives elnézését kérjük! A Magyar Kulturális Központ könyvtára az alábbi időpontokban várja a látogatókat: Hétfő 16-18 óráig Kedd 14-16.30-íg Szerda 14-16.30-ig Csütörtök 14-16.30-ig Péntek 10-12 óráig
