Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
1992. március 28. nyegetett, mint Németország az Anschluss óta, hanem eleve alkalmasabb barát volt, hiszen az I. világháború győzteseinek egyike, franciák és angolok híján, legalább egy szövetséges a túlsó oldalról.) Minthogy Németország a döntésénél a nemzetiségi elvet elfogadta, hiszen ezen az alapon követelte <5 is a szudétanémet területeket, a döntő alapot a nemzetiségi statisztikák adták. A csehek az álláspontjukat megvédeni alkalmas anyag hiányában tárgyaltak. 1919- ben elég volt bizonytalan számokat mondaniok, és az akkori döntőbirák az ő kedvük szerint döntöttek. Most viszont a magyar fél volt felkészült, és amit mondott, az bizonyítani is tudta, a saját és a cseh statisztika hivatalos adataival egyaránt. A csehszlovákiai terület nemzetiségi viszonyait a legkisebb faluig menő pontosr Sággal, fél évszázad hivatalos népszámlálásai szerint, térképsorozatokon és statisztikai táblázatokban feldolgozta az Államtudományi Intézet. A magyar fél a német olasz külügyminiszternek és szakértőiknek kitűnően előkészített anyagot mutatott be, az adatok és források ellenőrzése bizonyította, hogy a dokumentáció hiteles. Bár Közép-Európa méretéhez képest csekély jelentőségű területi kérdés rendezéséiül volt szó, a két külügyminiszter igen alaposan felkészült, sokkal jobban, mint azok a miniszterelnökök és külügyminiszterek, akik 1919—1920-ban egész Közép-Európát feldarabolták és átrendezték. Németországnak eleve hatalmas apparátusa dolgozott a Kárpát-medencei viszonyok nyilvántartásán, így Ribbentropnak nem volt nehéz tájékozódnia. Cianónak ilyen háttér nem állt rendelkezésére, ezért kért Teleki Pál útján az Államtudományi Intézettől dokumentációt és szakértői tájékoztatást. Néhány nap teljes tárgyismeretét bizonyította. (A bécsi tárgyalás ebédszünetéből pL kapásból papírra vetett Teleki Pálnak egy kis részterületet, azzal, hogy azt a németek nem akarják visszaadni. Teleki rögtön felismerte, hogy az Stósz és Mecenzéf környéke, ahol a kevert nemzetiségi megoszlás miatt nem lehetett tiszta határt vonni A magyar javaslatban a népszavazásra ajánlott nyolc területrész közé került ez is.) A döntést november 2-án este mindkét fél megkapta: az új csehszlovák—magyar határt vastag zöld vonallal rajzolták bele egy-egy 750 000 léptékű térképbe. A vonal pontosan követte az etnikai határi, csak Pozsony mellett hagyott néhány magyar községget Szlovákiánál, hogy a Szlovák autonóm tartomány fővárosának mögöttes teret biztosítson. Nyitra térségében, ahol szlovák és magyar községek úgy keveredtek, hogy magyar közösségek északon szlovák, a szlovák községek délen magyar nyelvterületbe ágyazódtak, az új határ osztó igazsággal kettévágta a vegyes területet. Ezt tette néhány kisebb folton a rutén— magyar nyelvhatár mentén is. Kétségtelen, hogy addig még sehol, soha nem valósították meg területrendezésnél a nemzetiségi elvet ilyen pontosan és tárgyilagosan. 1938-ban vontak meg először történelmi vagy érdekszféra-határ helyett egy népinemzetiségi határt. A 18 évvel megkésett elváttörés e példája számunkara ma ezért értékes, mert a magyar fél a már akkor vészterhes európai atmoszférában is feddhetetlenül objektív tudományos eszközökkel, fenyegetés nélkül kereste — Teleki Pál és intézete szellemében — a nemzetiségi elv szerinti rendezést. Közben Csehszlovákia keretében megalakult az önálló Szlovákia, és ennek vezetői vették át a bécsi döntést. A szlovák nacionalizmus abban az időben égig csapkodott. Szlovákia az „ezeréves magyar uralom” után a cseh „igát” is lerázta, Hitler védnöksége alatt sorsa biztosítottnak látszott. E biztosítottság érzetében határtalan gyűlölettel fordult Magyarország ellen „Dél-Szlovákia megcsonkítása” miatt. A szlovák nacionalisták szerint 1938-ban történt igazságtalanság, bizonyára történelmi, és nem 1920- ban nemzetiségi. Magyarország és a visszacsatolt részek ujjongtak. Senki sem hangoztatta az ezeréves határokat, nem mutatkozott ellenséges érzület a szlovákokkal szemben. A történelmi érzés természetesen titkon sajnálta Pozsonyt, a valamikori koronázó és ősi egyetemi várost, de elégedetlenséget sem a kormány, sem a közvélemény nem nyilvánított. Ma van Komensky Ámos János (eredeti nevén Szeges) születésének évfordulója. A hazai magyar pedagógustársadalom nagy ünnepe, a tanítók napja. Ünnepi hangulatú írást kellene papírra vetni, de nem megy. Igaz, nem múlik el nap, hogy az újságokból, rádióból, televízióból ne olvasnánk— hallanánk—látnánk Komenskyről születésének 400. évfordulója alkalmából. De amint tapasztaljuk: még mindig kevés — nem a szó, a tett. A nagy pedagógus tanításának megvalósítása. A múltban minden évben e nagy tanító tiszteletére rendezték meg a nagy összejövetelt, az ún. Uherské Brod-i Napokat, az alkotó pedagógusok nagy találkozóját, az ún. pedagógiai felolvasást. 1970-ben, halálának 300. évfordulóján például 684 résztvevője volt az egész hetet betöltő ünnepségnek, melyen 410 cseh, 253 szlovák, 11 magyar, 1 orosz, 8 ukrán és 1 luzsicai szerb nemzetiségű pedagógus, illetve iskolaügyi dolgozó volt jelen. Szlovákiából 17, Csehországból 36 mű jutott be a döntőbe. Azt már nem mutatták ki a statisztikai adatok, hány hazai magyar pedagógus írt abban az évben pedagógiai felolvasást. Ezért határoztuk aztán el, hogy megszervezzük a csehszlovákiai magyar pedagógusok összejövetelét, az Apáczai Csere János Napokat. Tervezetünket közölte A Hét Fórum című melléklete, vita is kialakult róla, a dokumentáció minderről e sorok írójánál található. Eredmény? A szépnek ígérkező kezdeményezést megfojtották a legfelsőbb oktatásügyi szervek magyar képviselői. Most, 1992-ben, tehát 22 évvel később a Kommensky évforduló után, megdöbbenten olvastam azokat az elmarasztaló, illetve lehangoló cikkeket, melyek hazai magyar pedagógiánk problémáiról szólnak. Például a XXIII. Kazinczy Napokon elhangzott negatívumok! Csak illusztrálásra ragadok ki néhányat, az érdeklődök olvashatták az egészet: „...nincs olyan ember, aki tökéletesen használná anyanyelvét, ...a világ minden táján a kétnyelvű közösségben élő emberek használnak tükörfordításokat (mi is ilyenek vagyunk — Sch W. I.)..., politikusainknak mindent meg kell tenniük, hogy a kisebbségek anyanyelvűket minden nyelvi és társadalmi szinten garantáltan használhassák...” A gondolatokat Lanstyák István előadásából vettem. (Szabad Újság, 1992. március 19., 7. oldal) Mint megtudtuk, az általam kiemelt mondatot Berényi József (MPP) képviselő irritálónak találta, (irritál = ingerel, zavar, bosszant, idegesít, nyugtalanít, bánt) Kit irritál? A magyarokat? Talán igen, egyes magyarokat, ugyanis tudtommal a képviselő úr magyar—történelem szakos tanári képesítéssel rendelkezik. Lám, lám a politikus azonnal reagált. Negatívan! Kommensky hónapjában, a nevelés és oktatás évében. Szigorúan vissza kell utasítani az ilyen megjegyzést. Ismét kísért a múlt. A kormánypárti képviselő úgy nyilatkozik, mint ahogy a totalitárius rendszerben nyilatkoztak az „illetékesek”. Ne hagyjuk magunkat, vegyünk példát Kommenskytől! Más. óriási a magyar pedagógushiány A pedagógusképzést meg kellene oldani. Megoldási javaslat: legyen magyar pedagógia kar Nyitrán (MDKM—EPM javasolta). Ellenjavaslat: ne legyen magyar pedagógiai kar Nyitrán, de legyen Nemzetiségi és Etnikai Kultúrák Kara Epeijesen (FMK—MPP javaslat). Lám, lám ismét a politikusok működnek. Még a szlovák szakemberek is elvetették Eperjest. Amint látom a fejleményeket, az az érzésem, hogy a romák hamarabb kiharcolják, hogy roma fakultás legyen Nyitrán, mert a roma iskolában roma nyelven kell majd tanítani a bogárszemű roma gyermekeket. Igazuk van. Harcolják ki, ha tudják, őket nem fogják gátolni saját parlamenti képviselőik! Más. 1991-ben még az év elején létrejött az oktatásügyi tanács. Saját pedagógiai csúcsszervünk! Neve, összetétele szép, jó. Tartalmasnak is tűnik. Minden politikai mozgalom, párt, társadalmi szervezet képviselteti benne magát. Munkájának, tevékenységének eredménye? Nulla. Tapasztalatlan fiatalok vezetik az idősebb, tapasztalt szakembereket, ugyanis a Diákhálózatot bízták meg az irányításával. Kezdetben azt gondoltam, feltör majd egy jó szervezési tehetséggel megáldott fiatal, s nekünk idősebbeknek csupán a tapasztalatot kell átadni. Elmondtuk a tapasztalatainkat, segítenénk, de nem lehet. 1991. december 20-án szép számban összegyűltünk a Csemadok székház nagytermében. Már eltelt fél óra is, még mindig nem voltak azok, akik öszszehívták az oktatási tanácsot. Rájuk kellett telefonálni, hogy mi van, mi lesz. Akkor jöttek hárman — pedagógiai szemmel nézve pedagógiai szempontból zöldfülűek. Ne így oldjuk meg a hazai magyar pedagógia problémáit! Más. „A CSMTT azt kezdeményezi, hogy mihamarabb üljenek közös asztalhoz az SZMPSZ, a Csemadok képviselői, valamint politikai pártjaink és mozgalmaink oktatásügyi szakemberei, és egyeztessék álláspontjaikat. Nem vitatjuk el az MPP (FMK) iskolaügyi bizottságának tagjaitól a jószándékot és a szlovákiai magyar oktatásügy helyzete miatt érzett őszinte aggodalmukat, de senkivel nem konzultált és egyeztetett tervezetüket félrevezetőnek tartjuk.” (Új Szó, 1992. február 21.) Egy éve működik az oktatásügyi tanács. Eredmény, mint azt már előbb leírtam: nulla. Tíz hónapja működik ez a szakbizottság a CSMTT-ben, amelynek az a feladata, hogy egyrészt kidolgozza az önálló magyar egyetem tervezetét és szervezeti felépítését, másrészt... Kérem az olvasókat, olvassák el az Új Szóban az „Egyetemi oktatás — magyar nyelven!” címmel közzétett tájékoztatást. Ez egy kis eredmény, igaz, csak elméleti, de reméljük, hogy gyakorlati eredménye is lesz. Más. A tudósokon, oktatásügyi szakembereken kívül besegítenek aggódó újságíróink is. Számbaveszik, elemzik a problémák sokaságát, rámutatnak a hiányosságokra, írásaikkal felrázzák a közvéleményt, cselekvésre szeretnék ösztökélni az illetékeseket, de ez utóbbi céljuk nem akar sikerülni. Ilyen írás a „Fogjuk meg és vigyétek” Bodnár Gyula tollából (Új Szó, 1992. március 18.). Olvassák el az érdeklődők. Döbbenetes a magyar pedagógusképzés helyzete hazánkban. Úgy tűnik, mintha nem is akarná senki megoldani ezt a problémát. Talán a más bolygóról érkező ufók hamarabb és jobban megoldanák ezt az 1918-tól napjainkig tartó örökzöld problémát, mint a hazai magyar szakemberek. Mert az ufók talán nincsenek megáldva vagy megátkozva a széthúzás génjeivel. Ennyi tehetetlenség! Ennyi hozzánemértés? Ég az ember arca a szégyentől, mert azt állítottam, hogy nagyon sok tehetséges emberünk van. Igaz, azt is hozzátettem, fel kell kutatni őket! Más. Azon gondolkodom mit kellene tenni az alábbi idézet értelmében. „Meggyőződésünk, hogy a kisebbségi kultúra és művelődés problémáinak, igényeinek megfogalmazása nem lehet politikai pártok feladata. A politikai párt csak arra vállalkozhat, hogy a fenti területek szabad fejlődésének feltételeit biztosítja.” (MPP-nyilatkozat, Új Sző, 1992. március 24.) Politikai pártok — így többes számban, tehát a mozgalmak nincsenek feltüntetve. A második mondatban a párt egyes számban, tehát csak egy pártról van szó. Kérdésem: ki fogja megfogalmazni a mi égető problémáinkat és még égetőbb és sürgős igényeinket? A szomszéd? A szomszédnak is vannak problémái és igényei, azokat ki fogja megfogalmazni? Az ufók? Nagyon kérem az egekben járó nyilatkozó politikusokat: szánjanak le a földre, a mi szülőföldünkre. Az igényeket, a problémákat közösen fogalmazzuk meg, de egyben a megoldás mikéntjét is vessük papírra és ne cetlire. Tegyünk le már végre valamit a mi nemzeti kisebbségünk pedagógiai asztalára! Ne feledjük el soha: a tett halála az okoskodás. Nem beszéltem, illetve írtam másik nagy égető problémánkról, a hazai magyar szakmunkásképzésről. Igaz, erről a témáról már korábban kifejtettem nézetemet. Örvendetes tény, hogy az MDKM 5. közgyűlésén Komáromban felszólalhatott Szolga István, az ógyallai szakmunkásképző igazgatója. A pedagógusképzés után a legnagyobb probléma ugyanis a magyar szakmunkásképzés áldatlan állapota. Petőfi Sándor a múlt században így írt: „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit!” Ne feledjük: a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség az emberiség egy része. A tér nagy, a tennivaló sok. Komensky évében az anyanyelvi nevelés meghirdetője gondolatainak szellemében fogjunk hozzá problémáink megoldásához és teljes öszszefogással. Csak így érhetjük el, hogy rólunk és velünk együtt dönthessenek az illetékesek. Schniererné dr. Wurster Ilona, az MKDM iskolaügyi és ifjúsági szakbizottságának tagja (---------------------------------------------------------------------------------\ A NAGYMAGYARI MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET BÉRBE ADJA HŰTŐHÁZÁT 2 x 200 tonna kapacitással. Bővebb tájékoztatást Tóth mérnöktől a 0708/924 95-ös vagy Vass mérnöktől a 0708/922 24-es telefonszámon kaphatnak. /szúrsz Bizalmi index Lehangoló A Szlovák Statisztikai Hivatal Közvélemény-kutató Intézete által március elején végzett felmérés eredményei szerint a szlovákiai lakosság inkább bizalmatlanul nézi az állami végrehajtó és törvényhozó szervek munkáját. Ami Václav Havel köztársasági elnököt illeti, a megkérdezetteknek csak a 45 százaléka van bizalommal iránta. A polgárok 28 százaléka inkább bizalmatlanul, mint bizalommal viseltetik, 28 százaléka pedig egyáltalán nem bízik az államfőben. Az előző felmérés eredményeivel összehasonlítva csökkent a szlovák kormány és a szövetségi kabinet népszerűsége. Az előbbiben csak 28, az utóbbiban pedig 25 százalék bízik. A Szlovák Nemzeti Tanács bizalmi „indexe” is alacsony, csupán a 24 százalékot éri el. A legrosszabb helyzetben a Szövetségi Gyűlés van, amelyben a megkérdezetteknek csak a 22 százaléka bízik. Ha T-174/1 vagy T-174/2 Weimar típusú rakodógépe van, forduljort hozzánk bizalommal. Végzünk: — generál- és közepes javításokat garanciával, speciális műhelyünkben — karbantartást a megrendelőnél, — minden összetevő generál- és közepes javítását, a motrot és a markolót is beleértve Végzünk továbbá: — technológiai szereléseket — vízvezeték- és központi fűtés-szerelést — szellőzőberendezések gyártását és szerelését Elvégezzük továbbá DH 112 és DH 133 típusú kotrógépek generáljavítását. AGROMONT, á.v. 930 34 Holice na Ostrove Telefon: 0709/935 181 Fax: 0709/935 283 Gondolatok időszerű kérdésekről A nevelés és oktatás éve
