Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
1992. március 21. 7 Szabad ÚJSÁG Entz Géza a magyar—román kapcsolatokról Kisebbségvédelem nélkül nincs alapszerződés A román—magyar alapszerződés aláírása előtt ma még sok akadály tornyosul, ezek egyike a kisebbségek ügye. A kérdéskörről Entz Géza, a magyar kormány határokon túli magyarság ügyével foglalkozó államtitkára nyilatko-Mikor internálják a magyarokat Ceausescu és a Securitate szelleme kísért Nicolae Ceausescu diktátor 1989. december 20-i, országosan közvetített hírhedt beszédében „huligánoknak” és „fasisztáknak” titulálta a temesvári felkelőket és „külföldi körök” beavatkozásával, „idegen ágensek” jelenlétével magyarázta a történteket. Kezdő szavaiban nevek emlegetése nélkül ugyan, de kimondta, hogy egy lelkésztől — a refromátus templomtól — indult a lázadás. Rendet, szigorú büntetést helyezett kilátásba a „vétkeseknek” — s ennek jegyében teltek a bukását megelőző véres napok. zott az Új Magyarországnak. — Mennyire általános gyakorlat, hogy két ország alapszerződést köt egymássá/? — A nyugati demokráciák államközi kapcsolatainak törétnetében nem jellemző alapszerződések megkötése. Nyugat-Európában is létezik azonban egy nagyon fontos ilyen dokumentum, a német—francia alapszerződés, amit a 60-as évek elején De Gaulle és Adenauer írt alá. Ez véglegesen lezárta a két ország közti ellentéteket, ugyanakkor széleskörű ipari együttműködést irányzott elő, regionális integrációt alapozott meg, és megteremtette az államfői szintű rendszeres kapcsolattartást. — Az Elbától keletre ugyanakkor több egykori alapszerződésről tudunk Miért jöttek ezek létre? — A szovjet birodalom csatlósállamai és utódállamai között az ilyen alapszerződések aláírásának gyakorlata sokkal kiterjedtebb volt. Ezt indokolhatja, hogy hiányzott a differenciáltabb kapcsolatrendszer. Ezt meg kellett teremteni, számos kérdést kétoldaliján is célszerű volt ilyen szerződésekben rendezni. Ez viszont ma azt jelenti, hogy csak olyan szerződés aláírásának van értelme, amely valós, kemény politikai, gazdasági tartalommal bír, és e tartalomnak kell a szerződő államok közötti viszonyt érdemben előrevinnie. Nem a kormányok közötti viszonyt, hanem az államok és a népek közötti viszonyt, ezáltal is csökkentve a térségben meglevő feszültségeket. Az azonban, hogy egyoldalú előnyöket szerezzen bárki is, nemcsak annak a félnek hátrányos, akinek előnyei nem származnak, hanem a másik fél sem jár jól, hiszen a térség gondjait ez nem oldja meg, az európai integrálódást gátolja. — Hogyan jeleníti meg ezt a tervezett magyar—román alapszerződés? — A magyar—román alapszerződésnek mind a két nép számára pozitív tartalmat kell hordoznia. Ebbe pedig szükségképpen beleértendő a romániai magyar kisebbség helyzete is. Tehát az alapszerződésnek a romániai magyar kisebbség szempontjából is előremutatónak kell lennie. Enélkül Magyarország alapszerződést nem írhat alá. Ez azonban megint nem egyoldalú magyar nemzeti érdek, ez az európai integráció szempontjából mindkét nép hosszú távú érdeke. Amennyiben ilyen szerződést sikerül kidolgozni, ez Románia számára is elősegíti a felzárkózást Európához. A kisebbségek védelmét a világ demokratikus közvéleménye és a nemzetközi szervezetek is elvárják egy ilyen típusú szerződéstől. Természetesen a két ország között nemcsak ezen a téren kell a kapcsolatokat fejleszteni. Más kapcsolatainkat gátolja, ha a kisebbségek védelme az alapszerződésben nem szerepel kellő súllyal. A kellő súly azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségekre vonatkozó szerződésrészekben nem egyszerűen az idevágó nemzetközi dokumentumok alapelveit kell elismételni, hanem ezen túlmenő tartalmat kell hordozniok, hiszen a nemzetközi dokumentumok követelményrendszere — mivel azok széles körű konszenzuson alapulnak — csak minimumnak tekinthető. Az egyes országoknak ezért nemcsak a nemzetközi dokumentumokból kell kiindulniok, hanem a saját belső problémáikból. Van ahol ez marginális probléma, Romániában ez lényegi kérdés. A román politikai gyakorlat ezt eddig mint negatív kérdést helyezte előtérbe. A nemzetközi és magyar elvárás szerint most pozitívan kell hangsúlyt kapnia. A közeljövőben reálisan nem várható ilyen arányú fordulat, de az első lépéseket meg kell tenni. A kisebbségeknek az államrendszerbe illeszkedő autonómiákat szükséges kapniuk, az autonómiáknak demokratikus önszerveződésen kell alapulniuk. A közeljövőben az Országgyűlés elé kerülő magyar kisebbségi törvény koncepciója érvényesíti ezt az elvet Az autonóm intézményrendszer törvényi kereteit kell első lépésként megteremteni. Itt kiindulópont a személyi elvű autonómia, amely a szórványban élő nemzeti kisebbségek esetében kerül különösen előtérbe. Másik fontos tényező a helyi autonómiák rendszere, amely egyébként nemcsak kisebbségi vonatkozású, hanem a demokrácia általános alapfeltétele. Egy demokratikus állam nem tagadhatja meg polgáraitól az autonóm struktúrák létrehozásának jogát. — Mely elemeket vitatja leginkább a román fél? — A román fél eddigi magatartása arra utal, hogy a kisebbségi kérdést az alapszerződés tekintetében szeretné megkerülni, vagy legalábbis bagatellizálni. Szerintünk ez nem kerülhető meg. ők ugyanakkor előtérbe állítanak számos más szempontot, ezek a Külügyminisztérium hatáskörébe tartoznak. Mi nagyon fontosnak tartjuk továbbá szerződésbe foglalni a regionális együttműködések létrehozását és támogatását. Ez gazdasági racionalitás, nemcsak a kisebbségek, hanem minden területileg érintett állampolgár számára. — A regionális együttműködések rögzítésének magyar igénye milyen visszhangot váltott ki? — A román fél ezt általában ellenezni szokta. Személyes tapasztalatom a tavaly júliusi genfi EBEÉ kisebbségi konferenciáról, hogy amikor a regionális együttműködés kérdése a kisebbségek szempontjából merült fel, a román delegáció vezetője hosszasan kitért arra, hogy ezt milyen módon kell korlátozni, mondván: ez sérti a nemzeti szuverenitást. A teljes elzárkózáson alapuló nemzeti szuverenitás ugyan megvalósítható, csak éppen a nyomort konzerválja. — Románia ragaszkodik a magyar területi igényekről való lemondás rögzítéséhez Ez miért problematikus? — Ha bekerül a szerződésbe, hogy nincsenek területi követelések, ez indirekt módon felveti, hogy eddig ilyen követelések voltak. Ez tehát egy olyan állítást is tartalmaz, amely eleve nem felel meg a valóságnak. A rcmán tömegtájékoztatás — és újabban több nyilatkozatával meglepő módon ehhez csatlakozott a román külügyminisztérium is — állandóan napirenden tartja Románia területi veszélyeztetettségét, ezt be kéne fejezni, s akkor talán a román nép ezirányú érzékenysége is csökkenne. Az alapszerződés további sorsa mindkét fél tárgyalókészségétől függ, mi természetesen a békés, jószomszédi viszonyban és a lehető legszélesebb körű együttműködésben vagyunk érdekeltek. Bukása napján, december 22- én a Romániai Református Egyház zsinati 'elnökének, Papp László nagyváradi püspöknek egy ominózus nyilatkozata jelent meg a hazai román és magyar nyelvű sajtóban. A rendszer kollaboráns püspöke denunciálta saját református papját — személyemet —, a temesvári gyülekezetben háromnegyed év óta garázdálkodó titkosrendőrség (Securitate) véleményével egybehangzóan „román- és államellenes izgatással”, „irredentizmussal” vádolva meg, és „külföldi, főleg magyarországi románellenes körök” befolyását emlegetve, melyek ellen „az állami szerveknek kötelességük fellépni”. Feleségemmel együtt ekkor már rég túl voltunk az erőszakos kilakoltatáson és deportáláson (XII. 17.) és a Szilány megyei Menyőben (Mineu), egész napos titkosrendőrségi kihallgatások szenvedő alanyaként, csüggedten vártuk egy kilátásba helyezett „koncepciós per” bekövetkeztét, sorsunk beteljesülését. Aztán következett a tüneményes szabadulás, szenvedéstől, vértől, könnytől, eufórikus örömtől és reménységektől övezve: Ceausescu bukása, a forradalomnak vélt népi lázadás Karácsonya és Új Esztendeje. Ünnepi napok és pillanatok, — majd újból a múltba visszahajló sanyarú „hétköznapok”. Ceausescu nem halt meg — tovább él híveiben, a rendszer kiváltságosaiban, szerkezetében és szellemében, alig módosult, demokratikusra átfestett, tovább folytatódó politikájában. Példának okáért Vacant szenátorban, aki az uralkodó párt, a Nemzeti Megmentési Front egyik parlamenti frakcióvezetője. Aki többszöri és február 17-én elmondott — legutóbbi — szenátusi kirohanásában, egybecsengően a szélsőséges nacionalista pártokkal és más médiával, ugyanazt visszhangozza, mint amit Ceausescutól és Papp László püspöktől hallottunk, hogy tudniillik „magyar veszély” fenyegeti a romániai Erdélyt. Az állami hatóságoktól — ki tudja hányadszor — szigorú intézkedéseket követel ellenem és általában a magyarság képviselői ellen, akik „alkotmány- és törvényellenes magatartást” tanúsítva, Romániát befeketítik és „regionalizálni” akarnánk az országot. Ezzel párhuzamosan, nemzetközi szinten is Ceausescu módszereire és „nemzetiszocialista” propagandájára emlékeztető lépéseket tesz a román külpolitika. Február 21-én, nem utolsósorban a helyhatósági szélsőséges választási kampány részeként, Románia Külügyminisztériuma tiltakozó Nyilatkozatot tesz közzé a magyar kormányzat címére, melyben „destabilizáló, revizionista” megnyilvánulásokban marasztalja el annak képviselőit. Általában is a magyar külpolitikát teszi felelőssé „a szélsőséges román és magyar nacionlizmus” és a román—magyar kapcsolatok megromlása miatt. (Az ügyben az igazán szenvedő fél újból csak a „túszként”, másodrangú állampolgári státuszban tartott erdélyi magyarság.) Ez azonban csupán a felszín. Titkos diplomáciai lépésekre is sor kerül a világ fővárosaiban, többek között Hollandiában. A képlet a régi. A nemzetközi félretájékoztatásra szakosodott román diplomácia változatlanul tovább hangoztatja régi kliséit, hogy tudniillik „a magyar revizionizmus” veszélyezteti Románia területi integritását, uszítja a romániai magyar kisebbséget, befeketíti Romániát stb. Dr. Ion M. Anghel hágai román nagykövet félrevezető levelében nem kevesebbet állít rólam, mint hogy „Erdély autonómiájáért és Romániától való elszakításáért harcolok”, mint „vezető személyisége a magyar szélsőségesek és revizionisták élcsoportjainak”. Anghel úr tulajdonképpen ugyanazt mondja, mint hajdan Ceausescu és titkosrendőrsége, a „Securitate”, vagy egykori püspököm az „Oradea-i” Papp László, vagy legutóbb Vacaru Front-szenátor. Egyébként a nagykövet vélekedései teljes mértékben egybevágnak az antiszemita, fasisztoid és xenofób Vatra-pártok ideológiájával, félelmeivel és stratégiájával, illetve ezek figyelemelterelő, agresszív, lázító antidemokratikus gyakorlatával. Miközben Vacaru szenátor és társai szüntelenül az állami hatóságok „intézkedéseit” ("measures") sürgetik, Anghel nagykövet a hatalom cinizmusával és egy igazi diplomata „tapintatával” a román kormány messzemenő „toleranciáját és türelmét” méltatja idézett levelében, rámutatva, hogy az — még csak — „intézkedéseket sem tett az egyes Románia és nemzetellenes akciók ellen”. És Ceausescu módjára hosszasan bizonygatja, milyen jó dolguk van Romániában a magyaroknak, akik „az európai normáknak megfelelően teljes jogokat (’full rights’) élveznek”. (Megjegyzem, hogy Anghel nagykövet legutóbbi brüsszeli tiszteletbeli szenátusi (Senat d’Honneur Européen) beszédemet és nyilvános állásfoglalásomat minősíti „virulens románellenességnek”.) A fokozás művészetét alkalmazva, végül Romulus Vulpescu Vatra-szenátort szükséges idéznünk, aki február 25-i parlamenti interpellációjában „sürgős intézkedéseket” követel a „neohorthysta” magyarok ellen, és sürgeti „a közismert gyújtogatók internálását”. Megismételt költői kérdése így hangzik: „Tudni akarom, hogy egy hadiállapot esetére történek-e intézkedések internáló táborok megszervezésére, a renitens romániai magyarok számára?” A negyvenes évek „V. hadosztályának náci ágenseire” visszautaló, lágerszervező „hazafias” buzgalom hallatán, egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a szélsőséges médiában alkalomadtán „légionárius” felhívások, antiszemita uszítások jelennek meg, vagy hogy fejemre vérdíjat tűzött ki egy bizonyos „Népi Törvényszék” (Tribunalul Poporului) és népirtással vádolt, két év után könnyedén felmentett temesvári Securitate-biztosom jól jövedelmező interjúkban visszhangozza ugyanazt, amiről az előbbiekben beszámoltam, továbbra is példás megbüntetésemet követelve. A romániai forradalmi ellenállás exponált képviselői továbbra is veszélyben vannak. A láthatatlan Securitate a látható Vattában és a különböző állami struktúrákban — Ceausescu szellemében — tovább működik. A váltig szorgalmazott „intézkedésekben” felsejlenek egy lehetséges (virtuális) koncepciós per körvonalai. Ebben a tekintetben térségünk országai, a volt Jugoszlávia és a felbomlott Szovjetunió egyes tagországai, rendkívül rossz óment jelentenek. TŐKÉS LÁSZLÓ Felhívás Szeretettel értesítünk mindenkit, aki az elmúlt évtizedek során tagja volt az 1964-ben alakult József Attila Ifjúsági Klubnak, vagy érdeklődött munkája iránt, hogy 1992. május 2-án (szombaton) megrendezzük a JAIK első országos találkozóját Pozsonyban, a Csemadok-székház nagytermében (Május 1. tér 10—12) Az egésznapos rendezvény műsora a következő: Délelőtt 9 órától: Emlékezés a pozsonyi diákévekre Kultúrműsor Délután 14 órától: Jelenünk megvitatása Este: Kötetlen beszélgetés a Stefánia kávéházban Akinek szállásra van szüksége, jelentkezzen április 15-ig írásban az első JAIK-elnöknél, Kajla Júliánál. Cím: Hronská 8,82107 Bratislava. Mindenkit szeretettel várunk!
